Kerekes
Jenô
Gondolatok Birtalan Ákos vitaindítónak
szánt, a Magyar
Kisebbség 1999/2-3-as számában megjelent
tanulmányában foglaltakhoz
Bevezetôjében a szerzô maga is elismeri,
hogy igen kockázatos szellemi vállalkozást jelenthet egy kisebbségi
feltételek között élô nemzeti közösség önálló gazdasági életérôl írni,
elmélkedni, kiutat keresni. Hogy ez valóban így igaz, kitűnik magából a
szerzô tanulmányából. Benne ugyanis alig találunk - az olvasó által
egyébként joggal elvárt - választ arra a kérdésre, kérdésekre, hogy mit
kell tenni az adott politikai és gazdasági zűrzavaros helyzetben, ami ma
Romániát jellemzi, a tanulmányban felvetett problémák megoldására. Talán
éppen ezért a szerzô nem nagyon vállalkozik választ adni a saját maga
által megfogalmazott kérdésekre, s inkább az 1989 utáni kormányok
mulasztásainak, elsikerült intézkedéseinek kritikus elemzésére
szorítkozik, amelyek - a szerzô véleménye szerint - elsôsorban okozói
annak, hogy Romániában az esélyegyenlôség feltételeinek biztosítása még
mindig várat magára.
Úgy gondolom, hogy a tanulmány címe
megkérdôjelezhetô. Vajon lehet-e egyáltalán egy kisebbségi helyzetben élô
közösség esetében "önálló gazdasági életrôl" beszélni? A piacgazdaságban
ugyanis egyetlen népcsoportnak sem lehet önálló gazdasági életet élnie,
mivel mindenki számára a megméretés a piacon történik. Ez a megmérettetés
többnyire a felkínált áru, a nyújtott szolgáltatás minôsége, ára, a vevô
egyéb elvárásainak (pl. határidôk pontos betartása) függvényében történik.
Tehát a kisebbségi helyzetben élô közösséghez tartozók elsô számú
feladata, hogy mindent elkövessenek, hogy e kihívásoknak példaszerűen
eleget tudjanak tenni. Ez azonban számos tényezôtôl függ, s azok jelentôs
része - fôleg az átmeneti idôszakban, amikor a demokrácia valójában még
csak gyermekcipôben jár, nem is beszélve a jogalkalmazásról s a helyi
végrehajtó szervek magatartásáról - meghaladja az egyén képességeit,
lehetôségeit. Következik tehát, hogy ilyen esetben a közösségre, a
közösség érdekeit képviselô, védô szervezetekre, politikai és nem
politikai szervezetekre hárul az a feladat, hogy olyan saját
intézményrendszert alakítson ki, amelyen keresztül hatékony támogatást
lehet nyújtani a közösséghez tartozóknak, a közösség tagjainak, hogy
helyüket meg tudják állni a gazdasági életben a kisebbségi lét feltételei
mellett is.
Nézzük meg, melyek ezek a feladatok itt
és most, a romániai magyarság számára?
Birtalan Ákos tanulmányában világosan
megfogalmazza, körüljárja ezeket a feladatokat. Ezek a következôk:
- a tulajdonra vonatkozó jogi kérdések
egyértelmű szabályozása, az elkobzott, államosított közösségi és egyéni
tulajdonban volt ingatlanok és ingóságok visszaadása jogos
tulajdonosaiknak vagy azok leszármazottainak, jogutódjainak, illetve ahol
fizikailag nem lehetséges, reális értékű kártalanítása, mégpedig hatékony,
operatív eljárás útján;
- további nagy jelentôségű feladat a
gazdasági tevékenységhez szükséges tôkéhez való hozzájárulás feltételeinek
megteremtése, vállalatindításhoz, -fejlesztéshez szükséges hitelhez
juttatás megkönnyítése a vállalkozók számára. Indokolt esetben a
kamatmentes vagy akár vissza nem térítendô támogatás nyújtása, adott
esetben, fôleg a mezôgazdaságban, munkaeszközök elérhetô áron való
megszerzésének biztosítása;
- segítség nyújtása helyi közösségeknek,
vállalkozóknak pályázatok elkészítéséhez;
- anyanyelven történô szakképzés,
illetve szakmai továbbképzés feltételeinek biztosítása minden
szinten. Természetesen e
feladatok mellett számos más feladat is van, de úgy gondoljuk, valóban ma
ezek a legfontosabbak.
Lássuk, mi a helyzet e feladatok
megvalósítása terén, politikai és civil szervezeteink mit tettek az
esélyegyenlôség megteremtése érdekében?
Az RMDSZ, mint a romániai magyarság
politikai és érdekvédelmi legitim szervezete, a maga részérôl küzdött,
harcolt a parlament mindkét házában a magántulajdonra vonatkozó egyértelmű
jogszabályozás, az elkobzott, államosított javak visszaadása érdekében,
sajnos mind a kormányban való részvétel elôtt, mind a kormányban való
részvétel alatt erôsen mérsékelt sikerrel, ha egyáltalán az elért
eredményeket sikernek lehet nevezni. Feltétlenül fokozni kell a
parlamentben, a kormányban ezt a harcot, s hatékonyabban hasznosítani
kellene a nemzetközi lehetôségeket, nem csak az egyházi javak
visszaszerzése érdekében.
A kereskedelmi hitelhez való juttatás
területén sem sikerült megteremteni az esélyegyenlôséget. Nem sikerült
olyan hitelintézetet létrehoznunk, amely lehetôséget adott volna
vállalkozóinknak vagy a vállalkozni szándékozóknak, természetesen a piac
írott és íratlan törvényei mellett, megfelelô hitelhez jutáshoz,
megszüntetve vagy legalábbis mérsékelve azt a hátrányos helyzetet, amely
ma is fennáll a zömében állami bankok vállalkozóinkkal szemben
megnyilvánuló diszkriminatív magatartása miatt. Hogy kinek a hibája,
hanyagsága miatt nem sikerültek az ismert próbálkozások, úgy gondolom, kár
ezen vitatkozni. Nyilván sok minden hozzájárult ehhez, s egyáltalán nem
biztos, hogy ha sikerült volna is bankot létesíteni, a hazai zűrzavaros
gazdasági helyzetben vajon képes lett volna-e teljesíteni a vele szemben
támasztott elvárásokat. Elég, ha a hazai vagy akár a magyarországi bankok
körüli botrányokra gondolunk.
Teljes mértékben osztom Birtalan Ákos
véleményét, miszerint a bankalapítás mellett, a jelenlegi helyzetben
"kivitelezhetôbb lehetôségnek tűnik olyan pénzintézet(ek) létrehozása,
amelyek azt a klasszikus tôkepiac-funkciót látják el, hogy megtakarított
vagy felhalmozott pénzeket koncentrálnak s azokat célirányos
tôkebefektetések formájában vagyonszerzésre, gazdasági fejlesztésre
használják". Ugyancsak egyetértek a szerzôvel volt hitelszövetkezeti
hálózatunk újbóli életrehívásával. Közismert Erdélyben a szövetkezeti
mozgalom évszázados története. A Hangya szövetkezetek, valamint a
hitelszövetkezetek hozzájárulása a két világháború között, fôleg falvaink
gazdasági életének fellendítéséhez. Igen nagy hiba, hogy eddig
gyakorlatilag semmi sem történt ezen a téren. Ezért egyaránt el kell
marasztalnunk mind az RMDSZ-t, elsôsorban annak gazdasági fôosztályát,
mind civil szervezeteinket, hogy elhanyagolták ezt a rendkívül fontos
kérdést, jóllehet az új szövetkezeti törvény lehetôséget ad erre.
Saját szövetkezeti hálózatunk
visszaállítását alulról kell elkezdeni, a helyi fogyasztási, értékesítési
és hitelszövetkezetek megszerzésével, amelyek azután központokba
tömörülve, mint a jogtalanul megszüntetett Hangya (Kaláka) fogyasztási
szövetkezetek és a Szövetség értékesítési és hitelszövetkezetek
központjainak jogutódai visszaigényelhetnék a két magyar szövetkezeti
központ államosított vagyonát, ingatlanjait, gyárait, üzemeit. Ezek
birtokában igen hatékony gazdasági tevékenységet fejthetnének ki.
Marosvásárhelyi, nagyenyedi és kolozsvári székházaik mellett csak néhányat
említenék ezek közül: a Hangya meggyesfalvi konzervgyárát, nagyenyedi
borpincéjét, a Szövetség dési gyümölcsfeldolgozó üzemét, marosvásárhelyi
és székelykeresztúri vajgyárait, baróti tejfeldolgozó üzemét,
csíkszentsimoni hordó- és keményítôgyárát s a Hangya valamennyi
megyeszékhelyen működô tranzitó raktárát.
Pályázatok elkészítésében
segítségnyújtási próbálkozásokkal több civil szervezetünk is foglalkozott
és foglalkozik ma is, több-kevesebb sikerrel. Ezek között meg kell
említenünk az Erdély különbözô városaiban működô kis- és
középvállalkozókat tömörítô tanácsadó központokat. Közülük kiemelkednek a
Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen,
Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön működôk, valamint Kolozsváron a
Rajka Péter Társaság. Bár ezek mind értékes segítséget nyújtottak fôleg a
vállalkozni szándékozóknak, tevékenységük hatékonysága elég szerény volt,
elsôsorban a szükséges pénzalapok elégtelensége miatt.
Az anyanyelven történô szakképzés,
illetve továbbképzés terén sem lehetünk elégedettek eddigi
eredményeinkkel, jóllehet lassan kezdenek beindulni a magyar nyelvű
szakképzés különbözô fokozatai, egyetemi szinten tényleges eredményekrôl
még nem beszélhetünk. Igaz ugyan, hogy Sepsiszentgyörgyön két évvel
ezelôtt beindult a Babe?-Bolyai Tudományegyetem közgazdaságtudományi,
Gyergyószentmiklóson pedig földrajz-turisztikai kihelyezett kollégiumai.
Mindkettôn magyar nyelven is folyik az oktatás. Kolozsváron sajnos még
mindig nem sikerült a magyar nyelvű közgazdászképzést
visszaállítani.
A közgazdász szakemberek továbbképzése
terén állunk viszonylag a legjobban, hiszen a Magyar Közgazdasági Társaság
és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem segítségével a Romániai Magyar
Közgazdász Társaság már 1990 ôszén Nagyváradon, Kolozsváron,
Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen 16 elôadásból álló
elôadás-sorozatot rendezett, amelyen több mint ötszáz hallgató vett részt.
Okleveles közgazdászaink, bankhálózatban dolgozó szakembereink Budapesten
két alkalommal két-kéthetes tanfolyamon vehettek részt. A Bölöni Farkas
Sándor Alapítvány szervezésében Budapesten 25 egyetemet végzett fiatal
szakember négy féléves, Nagyváradon és Budapesten pedig 54 vállalkozó,
illetve vállalkozni szándékozó fiatal kéthetes posztgraduális tanfolyamon
vett részt. Számos pénzügyi szférában dolgozó fiatal közgazdász pedig az
Európai Bankárképzô Központ Budapesten szervezett intenzív tanfolyamait
végezhette el. Az ezeken a tanfolyamokon résztvevôk közül sokan különbözô
bankokban, vállalatoknál, központi és helyi költségvetési intézményeknél
felelôs munkaköröket töltenek be, néhányan pedig felsôoktatási
intézményekben végeznek eredményes oktatói munkát.
A sikerek és a kudarcok arra kell hogy
ösztökéljék politikai és civil szervezeteinket, hogy a jövôben nagyobb
felelôsségtudattal, nagyobb erôbedobással munkálkodjanak felvállalt
célkitűzéseik valóra váltása érdekében, hogy eredményesebben vehessünk
részt a gazdasági életben. Mindez elômozdítja a kisebbségi feltételek
közepette élô romániai magyarság számára mindannyiunk által annyira
óhajtott elôrelépést gazdasági, társadalmi és kulturális téren
egyaránt. |