Mátis
Jenô
Az önálló gazdasági alrendszer
megvalósításának lehetôségei
A gazdasági önrendelkezésrôl -
közösségi szintenA nagy társadalmi alrendszerek (politikai, tudományos, gazdasági
stb.) elemzése izgalmas vállalkozás a különbözô államok esetében.
Különösen izgalmas ez a szellemi tevékenység azonban olyan államok
esetében, amelyek meghatározó, önszervezôdésre képes és hajlandó
nemzetiségi, nemzeti kisebbségi közösségekkel rendelkeznek. Ezen utóbbiak
esetében ugyanis mindig fölmerül az a kérdés, hogy a nagylélekszámú,
esetenként helyi, regionális szinten számbeli többségben élô nemzeti
kisebbségi közösségek számára mely stratégiai alternatíva a jobb, az
elfogadhatóbb?
Kizárólag az adott
államban létezô, etnikai szempontból számbeli többségben élô állampolgárok
által "működtetett" társadalmi alrendszerekben élni és alkotni, vagy saját
alrendszereket létrehozni és "működtetni", és ezeket összehangolni a
számbelileg többséginek tekinthetô alrendszerekkel? Vagy esetleg a
nagymértékben zárt, elszigetelt alrendszerekben gondolkodni? Mindezen
rendkívül izgalmas és érdekfeszítô kérdések megválaszolására most nem
térhetek ki, a mondanivalóm szempontjából azonban fontosnak tartom
leszögezni, hogy a nagy alrendszerek összehasonlító elemzése során
egyértelműen kiderül: a kisebbségi sorsban élô közösségek számára a
gazdasági alrendszer az, amely esetében valósítható meg a legnehezebben a
kisebbségi-etnikai, párhuzamos alrendszer. A gazdasági belsô önrendelkezés
megvalósítása egy nemzeti kisebbségi közösség számára a legnehezebb
feladatok, a legizgalmasabb kihívások közé tartozik. Nem csak a
globalizáció egyre erôsödô folyamata és az európai integráció
feltételrendszere és kényszerítô intézményrendszere szól, szólhat a
gazdasági belsô önrendelkezés ellen, hanem fölmerül a belsô szuverenitás
sokat emlegetett és elemzett korlátozása is. Márpedig a mindenkori
törvényhozók és végrehajtók, függetlenül a földrajzi fekvéstôl és a
vállalt ideológiáktól, a legnehezebben gazdasági-pénzügyi területen
hajlandók lemondani a jogosítványaikról és az anyagi erôforrásokra
vonatkozó hatásköröket átadni egy etnikai közösségnek. Ennek ellenére az a
határozott véleményem, hogy a romániai (erdélyi) magyar nemzeti közösség
múltja, kultúrája, felkészültsége és nem utolsó sorban belsô (valamikori
és remélem leendô) szervezettségi szintje felhatalmaz és kötelez arra,
hogy most, 1999-ben, 10 évvel az 1989. decemberi események után bátran
kijelentsük: közösségünk van annyira erôs, hogy az oktatási, művelôdési,
vallásügyi stb. saját
alrendszer mellett képes
az önálló gazdasági alrendszer
megszervezésére és működtetésére.
Ha a fenti kijelentést
elfogadottnak tekintjük, akkor a következôkben nem maradna más feladatunk,
mint megvizsgálni, hogy az önálló gazdasági alrendszer mely alkotóelemei
léteznek már, melyek várakoznak továbbra is a létrehozásra, milyen
erôforrásokból történne mindez, és máris lenne egy olyan programvázlatunk,
amilyen ma még nincs. Nincs nekünk RMDSZ-nek, nincs nekünk Romániai Magyar
Közgazdász Társaságnak, végsô soron nincs nekünk, a leendô gazdasági
önkormányzat alanyainak. Igaza van Birtalan Ákosnak a Magyar Kisebbség
1999/2-3. számában megjelent vitaindító írásában (Gondolatok az önálló
gazdasági életrôl kisebbségi létfeltételek közepette) abban, hogy ma még
nem létezik az a romániai, erdélyi magyar közösség, amely sajátos
közhatalmi minôséget gyakoroljon és saját intézményrendszert működtessen.
De ahhoz, hogy egy ilyen közösség létrejöjjön, illetve, hogy a mai erdélyi
magyar közösség ilyenné alakuljon, ahhoz elsôsorban olyan program(ok)ra
van szükség, amely(ek) stratégiai, mindennél fontosabb céljaként a
gazdasági önrendelkezést tekintetik. A mindenkori Parlament és Kormány
összetételétôl és tevékenységétôl függetlenül, Romániában és
Magyarországon egyaránt.
Nem szeretném, ha bárki
azt próbálná kiolvasni a fenti sorokból, hogy alulírott egy elszigetelt,
zárt, befele forduló erdélyi gazdasági alrendszerben gondolkodik, hogy
visszautasítana minden együttműködést, összehangolást, hogy a
támogatásokról ne is beszéljek. Mert az hazug, rosszindulatú, diverziós
állítás lenne. A maga természetes, egyértelműen negatív következményeivel
együtt. Ellenben a jelen sorok szerzôjének az az álláspontja, hogy
elsôsorban saját magunk kell a gazdasági önkormányzatunk programját
kidolgoznunk. A román kormány gazdaságprogramja ez nem lehet (még 51%-os
RMDSZ-es országos választási eredmény esetén sem), a magyar kormánynak
pedig csak nagyon korlátozott hatásköre van ebben a témakörben. Éppen
ezért a romániai magyarság, ezen belül az RMDSZ gazdasági programja
elsôsorban a saját gazdasági intézményrendszer létrehozását és hatékony
működtetését kell megcélozza, az adott feltételrendszer és a biztosítható
erôforrások közepette. Véleményem szerint az a kérdés, hogy ez a program
mennyire felel meg egy koalíció elvárásainak, mennyire egyeztethetô a
lehetséges koalíciós partnerek programjaival - másodlagos kérdés. Mert ez
a program nem (csak) négy évre szól, nem valósítható meg egy mandátum
alatt. Mert ez a program különbözô, sôt ellentétes lehet egy kormány
programjával. Mert nem rövid távú. Mert nem a hatalom megszerzése és/vagy
megtartása a célja, hanem egy nemzeti közösség megmaradása, beolvadás
(asszimiláció) vagy kivándorlás nélkül.
Vannak már létezô
elemekA '89
decemberi változások után közvetlenül már megjelentek a romániai magyar
gazdasági alrendszer elsô elemei. Elsôként az érdekvédelmi-szakmai
szervezetek létrejöttét kell említeni. A Romániai Magyar Közgazdász
Társaság (RMKT) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) meg-,
illetve újraalakulása, fejlôdése, tevékenységének mennyiségi és minôségi
mutatói egyértelműen az úttörôk közé helyezik ôket. Ezzel párhuzamosan
megerôsödött az erdélyi (már létezô!) kisiparos réteg és létrejöttek az
elsô erdélyi magyar vállalkozások. Ez utóbbiak nagy része elsôsorban kis-
és nagykereskedelemmel foglalkozó KFT típusú vállalkozás volt, de
szerencsére hamar követte ôket az elsôsorban termelési tevékenységet
folytató cégek hosszú sora. Az 1990-es év elején belföldön a piacgazdaság
jogi szabályozásának majdnem teljes hiánya, valamint a zavaros
belpolitikai helyzet, külföldön a kétpólusú világrend összeomlása óriási
és egyedi lehetôséget biztosított a gyors tôkekoncentráció
megvalósítására, amelybôl a hazai magyar vállalkozók sajnos kimaradtak. Az
elsô társasági törvény megjelenése után közvetlenül megindult a
román-magyar, az esetek túlnyomó többségében a valóságban
magyarországi-romániai magyar vegyes vállalatok létrehozása. A
vállalkozások megjelenése után csak idô kérdése volt a sajátos,
vállalkozásfejlesztô tevékenységet folytató szervezetek megalakulása. Ma
már az a megnyugtató helyzet alakult ki, hogy Brassótól Szatmárnémetig,
Temesvártól Sepsiszentgyörgyig a magyar vállalkozók, vállalkozások
érdekképviseletét ellátó központok, vállalkozásfejlesztési központok egész
hálózata alakult ki és látja el igen hasznosan és eredményesen a nem
könnyű feladatát. Az anyaországi Új Kézfogás Közalapítvány frissen
meghirdetett új stratégiája, valamint programja nagymértékben javíthat az
erdélyi magyar kis- és középvállalkozások helyzetén, elsôsorban a
finanszírozás, a hitelezés területén.
A mezôgazdasági ágazatban
sajnos rosszabb a helyzet. A helyi gazdakörök változó eredményességgel
működnek, a tevékenységük távolról sem fedi le (nem is fedheti) a falusi
kistermelôk összes gondját-baját. Elsôsorban terményértékesítési területen
jelentkeznek súlyos gondok, de a gépekkel, felszerelésekkel való ellátás,
a sikeres beruházási gyakorlat is ritkán fedezhetô
fel.
A szolgáltatások területén
szintén léteznek helyi megvalósítások, a legkülönbözôbb területeken. Ezek
azonban nem egy egységes rendszerben működnek, az információ vagy nincs
vagy nem áramlik megfelelôen. Így stratégiai célok kijelölése esetén a
szolgáltatások igen fontos ágazatára még nem számíthatunk igazán, annak
ellenére, hogy nekem is az a véleményem, hogy a hagyományos, valamint az
elektronikai-internet szolgáltatások jelentik a jövôt. Mind a
foglalkoztatás-politika területén, mind a nyereségtermelés területén.
Ígéretes kezdetnek tekintendô a magyar nyelvű közgazdászképzés beindulása
egyetemi-fôiskolai szinten, valamint az anyanyelvű szakiskolai képzés
terjedése.
A
hiányzókrólSajnos a hiányzó elemek listája sokkal hosszabb. A teljesség
igénye nélkül szeretnék néhány hiányzó elemrôl szót
ejteni.
A tôkepiaci szolgáltatási
intézmények területén talán a legnagyobb a lemaradás. A saját érdekeltségű
brókercégek létrehozása kiemelten fontos feladat. Sajnos az eddig
létrehozott csíkszeredai, illetve szatmári központú brókercégek csak a
helyi igényeket tudták-tudják kielégíteni, országos vagy legalább
regionális fiókhálózatot nem sikerült létrehozniuk. Így nagyon sok
megyében az értékpapírokkal kapcsolatos szolgáltatások, valamint a
cégek-vállalkozások tôkeemeléssel, részvénykibocsátással kapcsolatos
feladatai nem találkozhatnak saját érdekeltségű szolgáltatói cégekkel.
Pedig ezek a brókercégek fontos hídfôállásai lennének gazdasági érdekeink
érvényesítésének. Fontos szerep hárulna rájuk a részvényfelvásárlás és
-eladás területén, a privatizációban való hangsúlyos részvétel
elôsegítésében, a saját és anyaországi kockázati tôkével megfinanszírozott
tôzsdei műveletek területén, és a sort még hosszan lehetne folytatni.
Ugyanígy égetô szükség lenne saját érdekeltségű biztosító és
viszontbiztosító cég(ek) sürgôs létrehozására.
Egy másik terület, ahol
csak elvétve vagyunk jelen: a vállalatértékelô és -felszámoló cégek
területe. Ezekre a cégekre kiemelt szerep hárul a hazai gazdaság
átszervezési folyamatában, mind a privatizációban, mind a felszámolásban.
Rengeteg jó lehetôség marad kihasználatlanul, ha gyorsan, koncentráltan
nem történnek meg a szükséges lépések.
Az önálló gazdasági
alrendszer elengedhetetlen tartozéka kell legyen a lakossági
megtakarítások kérdésével foglalkozó intézményrendszer. Mivel a
bankalapítás egy sokkal bonyolultabb kérdés, a többségében passzív
befektetôi gondolkodású magyar ajkú lakosság megtakarításainak bevonása
érdekében "népbank" jellegű hitelszövetkezeteket kell(ene) sürgôsen
létrehozni. A versenyképes betéti kamatok és a visszafizetési garanciák
biztosítása mellett, az intézmények "megbízható" arculatának kiépítésében
fontos szerep hárulna az RMDSZ-re, amely a rendelkezésére álló eszközeivel
komoly szerepet vállalhat az arculat-építésben.
Szintén kiemelt fontosságú
a saját érdekeltségű, a humán erôforrások felkutatásával és közvetítésével
foglalkozó "fejvadász" cégek létrehozatala. Ezáltal több probléma is
megoldást nyerne:
- egyrészt a "rendszeren
belül" kiképzett közgazdász, jogász stb. szakember elit nagy része nem
vándorolna ismeretlen helyre, és így a képzésükbe fektetett pénzeszközök
nagy része nem veszne el;
- másrészt a magyar
vállalkozók hatékonyan juthatnának el a megfelelô szakemberekhez, így a
foglalkoztatás-politikai kérdések is kezelôdnének.
Következtetések
helyett Az önálló gazdasági alrendszer nagyon sok elemérôl nem ejtettem
szót. Nem is volt célom. A "többlet" teherviselés dilemmája azonban olyan
fontos kérdés, hogy a következtetések helyett inkább ezzel foglalkoznék. A
magyarázat egyszerű: véleményem szerint a romániai magyar közösség önálló
gazdasági alrendszere nem hozható létre, nem működtethetô az önkéntesen
vállalt "többlet" közteherviselés nélkül. Ez azonban csak akkor
lehetséges, ha megszületik az az intézmény, amely biztosítani tudja ezen
erôforrások átvilágítható, szakszerű és konszenzussal elfogadott
felhasználását, a megfelelô ellenôrzési mechanizmusokkal együtt. A hiányzó
elemek közül szerintem ennek az intézménynek a létrehozása a legfontosabb
a fontos és sürgôs tennivalók
halmazában. |