Az erdélyi magyar politikai elit disputáinak kiemelt fontosságú tárgya a szövetségi belsô választások kérdése. A vita váltakozó intenzitással, de következesen zajlik immár hetedik esztendeje a Szövetség különbözô fórumain, illetve az utóbbi idôben már egyre inkább a nyilvánosság elôtt is, lassan, de biztosan leszivárogva a "lenti társadalom"¹ felsôbb rétegeit alkotó, a politika dolgai iránt érdeklôdést mutató, de az aktív politizálástól magukat távol tartó polgárok soraiba is.

A felületes szemlélô hajlandó ezt az egyre inkább mélyülô és szélesedô vitát egy szokványos hatalmi harc társadalmi kivetítéseként felfogni, amely normálisnak tekinthetô minden olyan szervezôdésben, ahol a döntéshozó pozíció politikai hatalmat, azaz a társadalom bizonyos alrendszerei feletti kontroll lehetôségét, illetve a működési szabályok és a mozgástér megszabását jelentheti.

Értékelésünk szerint a szövetségi belsô választások, illetve a politizáló elit ehhez való viszonyulása ennél sokkal komplexebb probléma és rajta keresztül kitapintható két, egymástól jelentôsen eltérô jövôkép. Kivetíthetô továbbá ezen jövôképekhez hozzárendelt politikai érdekképviseleti attitűd, valamint az ennek keretet és módszert adó szervezôdési struktúra. Ilyen közelítésben a belsô választásokhoz való viszonyulás feltárja az erdélyi magyar politikumot megosztó legfontosabb törésvonalat.

Külön aktualitást ad a kérdésnek, hogy úgy tűnik, az erdélyi magyarság formailag mindeddig egységes, de tartalmában erôsen megosztott politikai érdekképviseleti szervezôdése, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség döntéshozó testületeiben nem odázható el tovább valamilyen típusú elvi döntés a belsô választások lebonyolításáról. Ez a döntés pedig már középtávon jelentôs hatást gyakorolhat az RMDSZ és általa az egész közösség további sorsának alakulására.

Ezért érdemes vizsgálódásunk tárgyává tenni a szövetségi belsô választások kérdését és kísérletet tenni a fenti gondolatok kifejtésére.

A "belsô választások" címszóval jelölt kérdéscsomag azután került a politikai viták napirendjére, miután közel három évi útkeresés után közösségünk politikai érdekképviseletének hajója - akkor úgy tűnt - megtalálta a maga szerves haladási pályáját a belsô önrendelkezés tengerének természetes áramlatai mentén.

A belsô önrendelkezés általános rendezési elve és az ezen alapuló közösségi önkormányzat kiépítésének szándéka a történelem számára rögzítô Kolozsvári Nyilatkozatban² elôrevetítôdik, az alig három hónap múlva lezajló III. (Brassói) RMDSZ-kongresszus alapszabály-módosító határozataiban pedig konkrét formát is ölt - az önkormányzati modell egyik alapelveként - a belsô választások, illetve az ezzel kapcsolatos, egyelôre általános tagnyilvántartásnak nevezett nemzeti kataszter gondolata: "A szövetségi tisztújításra általános, titkos, lehetôleg közvetlen választással kerül sor, amelyen az általános tagnyilvántartásban szereplô tagok vesznek részt."³

Az alapelvek megfogalmazásának rendhagyó módja⁴ - az alapelvek közé operatív intézkedések is kerültek - az utókor számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy a kongresszuson az önkormányzati modell és az ebbôl eredô szövetségi tisztújítás módjáról és idôpontjáról markánsan eltérô vélemények feszültek egymásnak... Jelzi továbbá azt is, hogy az akkor még kongresszusi többséget alkotó küldöttek érezték a bizalmatlanságot az önkormányzati modellel szemben, valamint a szándékot a konkrét végrehajtás során ennek lényegi módosítására, mert az Alapszabály konkrét kodifikálása jogának az SZKT-ra való átruházásakor a folyamat visszafordíthatósága elleni biztosítékok⁵ és az alapelvek közé nem illô pontos végrehajtási határidôk is bekerültek az ominózus határozatba.

A következô évek történései igazolták ezen félelmeket. Az elkövetkezendô években a Szövetség élére választott felelôs tisztségviselôk - a biztosítékok és pontos határidôk ellenére - mindeddig sikeresen odázták el a végrehajtást, azaz "az egységes tagnyilvántartás" alapján a választói névjegyzék összeállítását és a szövetségi belsô választások megszervezését.

A belsô választások elodázásának lehetséges szempontjai az alábbiak között keresendôk:
 
 

• Ellenérdekelt csúcsvezetés

• Az önkormányzati modell meg nem értése

• A regisztráció által generált félelmek

• A belsô pluralizmus

• Ellenérdekelt helyi RMDSZ-elitek

• Nincs meggyôzôdve a belsô választás elvi jelentôségérôl, mint a személyi elvű autonómia egyik szükséges - de nem elégséges - feltételérôl.
• Nem rendelkezik a kellô szervezési-logisztikai potenciállal vagy humán erôforrással.
• Kényelmességbôl nem vállalja az ezzel járó jelentôs többletmunkát.
• Félti meglévô pozícióját, melyet az évtizedes vezetési tapasztalat és a belterjes struktúrák feletti ellenôrzés birtokában e nélkül könnyen megôrizhet, de a közvetlen választásokkal és az ezzel járó rekrutációs lehetôségekkel el is veszíthet.

• Költségvetési vonzatok

• Kormányzati szerepvállalás

Az elôzô fejezetben felsoroltak tulajdonképpen tüneti okai a belsô választások elmaradásának. Megítélésem szerint majdnem mindegyik ilyen tényezô visszavezethetô az erdélyi magyar politikai elitet leginkább megosztó, alapvetô törésvonalra, illetve az ebbôl következô különbözô jövôképek és a hozzájuk rendelt politikai stratégiák konfliktusára. Ennek a lényege, hogy az erdélyi magyarság

• autonóm közösség kíván lenni, mely saját sorsáról a belsô demokrácia játékszabályai szerint saját maga dönt és önmagát saját intézményei, valamint saját kebelébôl választott vezetôi által adminisztrálja,

• a romániai társadalom azon - még jól azonosítható - része, amely identitásának megôrzését és boldogulását a román többséggel folyamatosan kialkudott nyelvi jogok rendszerének biztosításában és vezetôi által kiépített hatékony kapcsolatrendszeren alapuló érvényesítésében látja biztosítottnak.

• az erdélyi magyar társadalom közösségi önkormányzatának szerepét betöltô érdekképviselet - a maga politikai, gazdasági, kulturális, szociális stb. alrendszereivel és ezek működését egymáshoz igazító szabályzások rendszerével, a többségi társadalomhoz illeszkedô kellô számú érintkezési ponttal és csatornával,

• az erdélyi magyarság érdekképviseletét felvállaló pártszerű struktúra - a maga belsô hierarchiájával és döntéshozatali mechanizmusaival.

Az önkormányzati felépítésű szervezôdés fontosabb elônyei:

• intézményes keretet ad a pluralizmusnak, elôsegíti a különbözô értékrendszerek mentén lecsapódó érdekek artikulációját, egy valós többpártrendszer kialakulását a kisebbségi társadalomban, úgy, hogy ugyanakkor befogadó jellegű és megteremti a működôképes, sokszínű egység lehetôségét, megfelelve a közösség ez irányú elvárásának;
• a hatalmi ágak (döntéshozó, végrehajtó, ellenôrzô) szétválasztásának és kölcsönös ellenôrzésének elve szerint működik, megteremtve legalább elvi szinten az egyensúly lehetôségét;
• a kiválasztási mechanizmus a közösség tagjainak közvetlen bizalmán alapszik, demokratikus és részvételi jellege erôsebb;
• rugalmasan stabil szerkezet.

• nehézkesebb, lassúbb a döntéshozatal;
• alacsonyabb szintű operativitás, kellô szabályozás hiányában válsághelyzetben működési zavarok állhatnak be;
• költségesebb a működtetése;
• fejlettebb politikai kultúrát igényel.

• operatívabb, gyorsabb döntéshozatal;
• gyorsabb reagálóképesség válsághelyzetekben;
• alacsonyabb működtetési költségek.

• elfojtja a pluralizmust, az alternatív megoldások érvényesülését, ezáltal kirekesztôvé, egypárt-jellegűvé válhat;
• egységre törekvése látszategység is lehet;
• belsô demokráciája jól megszabott párthierarchián alapszik, eleve garantálja a vezetés egyeduralmi helyzetét, növelve ezáltal a tévedés kockázatát;
• stabilitása látszólagos, könnyen merevségébôl eredô labilitássá változhat.

• az - állami felépítést követô - önkormányzati modell általános, lehetôleg közvetlen választásokat feltételez, ahol a közösség politikai szervezôdései (a mi esetünkben a közösség azon aktív, a politikai cselekvés iránt affinitást mutató tagjait tömörítô platformok) vetélkednek a döntéshozó többség kialakításáért és a végrehajtással járó munka és felelôsség felvállalásáért. Nem idegen az önkormányzati modelltôl az egyéni vagy a vegyes - listás és egyéni - választási rendszer sem, ahol az egyéni felelôsség és számonkérhetôség jobban érvényesül. A hangsúly azonban a csapatok és programok megmérettetésén van. Az általános gyakorlat szerint közvetlen választásokon szavazati joggal rendelkezik - így elvileg a választói névjegyzékbe regisztráltatik - a közösség minden felnôtt tagja. A területi önkormányzat szerepét betöltô területi és helyi szervezetek vezetôségeinek feladata csupán a választások technikai részleteinek biztosítása.
• A pártmodell ennek megfelelô kiválasztási mechanizmust követel: az alap- és regionális szervezeteken belül az erre rátermett egyének vetélkedjenek a párthierarchián belüli vezetô tisztségekért, a döntéshozó pozíciókért, valamint a végrehajtó pozíciókba való kinevezés jogáért. Ebben az esetben a választásokon természetszerűen csak a párttagok vehetnek részt.

A bevezetôben jeleztük, hogy a kérdés egyértelmű megválaszolása elvi és gyakorlati okokból egyaránt nehéz, ha egyáltalán lehetséges. Jelen szövegben nincs sem mód, sem tér ennek részletes kifejtésére, itt csupán a belsô választások szemszögébôl kívánjuk ezt érinteni.

Az RMDSZ Alapszabályzatának dinamikáját, illetve a kongresszusok közötti legmagasabb döntéshozó testület, a Szövetségi Képviselôk Tanácsa, valamint a Szövetségi Elnök intézménye politikai súlyát vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy a III. (Brassói) Kongresszus döntései nyomán létrehozott önkormányzati jellegű intézmények (SZKT, SZET, Ügyvezetô Elnökség) politikai súlya lassan, de biztosan csökkent az inkább pártjellegű intézmények (Szövetségi Elnök, Operatív Tanács) javára. Ennek nyoma lelhetô számos Alapszabály-módosításban, de leginkább tetten érhetô a napi politikai gyakorlatban.¹³

Ezt az amúgy is létezô tendenciát gyorsította fel a kormányzati szerepvállalás. Tény, hogy a parlamenti képviselet, illetve a román politika szereplôivel való kvázi-állandó kapcsolat mind helyi, mind országos szinten bizonyos pártszerű működést kényszerít a Szövetségre, ami elviekben nehezen illeszthetô az önkormányzati modellhez, a napi politikai gyakorlatban azonban - az erre kidolgozott belsô egyeztetési mechanizmusok segítségével - feloldható az elvi ellentmondás. Tehát ez nem lehet akadály - legalábbis befelé, saját közösségünk felé biztos, hogy nem - az önkormányzatiság értékeinek megôrzésében.

Nem segíti az önkormányzatszerű működést az idevágó legitim keret - a közösségi önkormányzáshoz szükséges jogosítványok megfelelô szintre történô kihelyezését rögzítô kerethatározat - hiánya.¹⁴

A kormányzati szerep - elsôsorban a koalíciókötés körüli döntéshozatal transzparenciahiánya és az általa indukált bizalmi válság, de a kormányzásból eredô gyors döntéshozatal szükségessége és a szinte állandó koalíciós egyeztetési feladatok miatt is - hangsúlyosabbá tette a pártosodás folyamatát.

Jelenleg tehát az RMDSZ egy, az egypártstruktúra formai és funkcionális jegyeit egyaránt magán viselô, de retorikai szinten még úgy-ahogy az önkormányzati modellt követô szerkezet, amelynek születése óta eredendô hibridmegoldásaiból származó funkcionális zavarai az egypártszerű működés következtében krónikussá váltak.

A fentebb leírt tünetegyüttes megnyilvánulásai nyomon követhetôk a belsô választások sorsának alakulásában, illetve a Szövetségen belüli politikai szereplôk hozzáállásában:

• A III. (Brassói) Kongresszus által jóváhagyott Alapszabályzat-határozatok elfogadásától (1993. január) kezdôdôen a következô kongresszus elôestééig a belsô választások kérdésének szabályozása nem kerül az SZKT napirendjére.
• A belsô választások kereteit meghatározó alapelvek (1995. április) és a konkrét belsô választási határozat kodifikálása (1996. március) között majdnem egy teljes év telik el.
• A kormánykoalíciós egyezség megkötése után a belsô választások kiírását az Ügyvezetô Elnökség kezdeményezi ugyan a dévai SZKT elôtt (1997. április), azonban az SZKT Állandó Bizottsága, valamint az egyeztetô kerekasztal nem támogatja azt.
• 1998 decemberében a marosvásárhelyi SZKT-n a csúcsvezetéssel több elvi kérdésben szembenálló autonomista csoportok nyomására, az Ügyvezetô Elnökség támogatását is élvezve, az SZKT végre dönt a belsô választások kiírásának konkrét idôpontjáról¹⁵ (1999. november). 
• A döntés után közvetlenül ismét felerôsödik a belsô választásokat ellenzô vélemény.
• 1999 júniusában a belsô választási határozat aktualitását (?!) vizsgáló SZKT-bizottság többségi szavazással a választások megrendezésének lehetetlenségét sugalló kérdôívet küld szét a területi szervezeteknek. Ebben jelenik meg elôször a közvetett - elektoros - választási rendszer gondolata.
• 1999 augusztusában a bizottság - ismét többségi szavazással - a választások idôpontjának elhalasztását, továbbá a mindeddig nem definiált elektoros rendszer bevezetését javasolja az SZKT-nak.
• 1999 szeptemberében az SZKT a területi szervezetek hatáskörébe utalja a választási procedúra - közvetlen vagy közvetett - jellegére vonatkozó döntés meghozatalát, megteremtve ezáltal az egységes választási rendszer megbontásának lehetôségét.¹⁶ Az SZKT vitatható érvényességű szavazással a vegyes rendszer felszámolásáról és a platformlisták kiiktatásáról is dönt.¹⁷
• Ezt követôen, bár mindmáig a közvetett rendszer kodifikálása még nem történt meg, több területi szervezet vezetôsége az elektoros változat mellett tette le a voksot.

A jelenlegi RMDSZ meghatározó áramlata befolyásos tisztségviselôinek megnyilatkozásaiból egyértelműen kiolvasható a szándék és nagy valószínűséggel megjósolható a döntés¹⁸: az elektoros belsô választási szabályzás a jelenlegi RMDSZ-tisztújítási gyakorlat belsô választássá "nemesedését" tartalmazza. Ez a megoldás, figyelembe véve, hogy a 2000. esztendô helyhatósági és elméletileg országgyűlési választási év, az SZKT-döntés szerint pedig a belsô választásra mindenképpen az önkormányzati választás elôtt kell sort keríteni, a sok lehetséges alternatíva közül az alábbi kettô valószínűsíthetô:

Pozitív hozadékot jelenthet a különbözô tagnyilvántartások egységesítésére és az adatbázisok kiegészítésére irányuló igyekezet. Ez kiindulási pontként szolgálhat a valamikori regisztrációhoz.

Amennyiben a platformlisták is megmérettetnek, a platformok megerôsödése és aktivizálása, tehát a Szövetség plurális jellegének felerôsödése várható, ami stabilitásnövelô tényezôként hat.

Az elektoros választás, mivel szinte semmiben nem különbözik az eddig meghonosodott tisztújítási gyakorlattól, könnyen lebonyolítható és költségvonzata is alacsony. De azon túl, hogy valahogy összeáll az eddigitôl alig különbözô döntéshozó grémium, semmilyen más pozitív hozadéka nincs. Értelmezésünkben egy ilyen típusú szavazás a belsô választások nagyszabású - az autonómia-program sikere szempontjából is fontos - tervének újabb, csak valamivel jobban csomagolt és kommunikált elodázását jelenti.

Utaltunk már rá, hogy a belsô választások és az azt megelôzô, választói névjegyzékként is használható közösségi kataszter fontossága túlmutat egy egyszerű szövetségi tisztújításon. A leegyszerűsítés kockázatát vállalva, kijelenthetjük, hogy jelenleg a belsô választásokhoz való viszonyulás a kevés sikert hozó kormányzati szerepvállalás során "meggyűrôdött" arculatú Szövetség megújításához, a magyar közképviselet REFORMJÁHOZ való viszonyulás lakmuszpapírja. Konklúzió helyett foglaljuk össze ismét a közvetlen belsô választások legfontosabb pozitív hozadékait:

• Kimozdítja a holtpontról a regisztrációs munka alapjául szolgáló létezô adatbázisok rendszerezését.
• Új impulzust ad a közösségépítésnek és -rehabilitációnak, amely - fôleg a szórványok esetében - a megmaradás alapvetô feltétele.
• Megnöveli az RMDSZ döntéshozó testületeinek legitimitását.
• Megteremti és bejáratja a választás intézményét, ezáltal hozzászoktatja közösségünk tagjait ahhoz, hogy nem csak szavazni, választani is van lehetôségük.
• Megerôsíti az SZKT "erdélyi magyar parlament"-jellegét és arculatát.
• Jelentôs elôrelépést jelent az erdélyi magyarság autonóm közösséggé válásának folyamatában.

Temesvár, 1999 novemberében

-------------

¹ A fenti és lenti társadalom fogalmát a Bíró A. Zoltán (KAM, Csíkszereda) által meghatározott értelemben használjuk.

²Az RMDSZ nyilatkozata a nemzeti kérdésrôl - Kolozsvár, 1992. október 25. Megjelent a korabeli erdélyi magyar napilapokban, továbbá az RMDSZ III. (Brassói) Kongresszusának szerkesztett anyagait tartalmazó, az Ügyvezetô Elnökség által gondozott kiadványban.

³Határozat szervezetünk önkormányzati modelljének alapelveirôl. RMDSZ Közlöny, 1993 1. sz. 2.

⁴ Uo.: "... a majdan összeálló Ügyvezetô Elnökség két hónapon belül kidolgozza és az SZKT elé terjeszti a tagnyilvántartás egységesítésének módszerét" vagy "a szövetségi tisztújítást e Határozat megszavazásának idôpontjától számított két éven belül kell megszervezni" stb.

⁵ Uo.: "A Kongresszus az Alapszabályzat, illetve a Program módosításának, illetve kiegészítésének hatáskörét átruházza a Szövetségi Képviselôk Tanácsára. Kivételt képeznek a jelen Határozatba foglalt rendelkezések, amelyeket az SZKT nem módosíthat."

⁶ Külön elemzést érdemelne, hogy a Kolozsvári Nyilatkozatot szinte egyhangúlag megszavazó, a Brassói Kongresszuson is többséget képviselô küldöttek hogyan bízhatták meg a végrehajtás felelôs feladatával éppen az ezt ellenzôket ("kecskére a káposztát"). Elsô közelítésben a magyarázat a sok évtizedes kisebbségi tudatból fakadó, már-már dogmatizmusba hajló egységigényben keresendô. Ugyanakkor a döntésben szerepet játszhatott a minden helyzetben talpon maradni tudó vezetô típus ügyes retorika-váltása is: "ha nem tudod megakadályozni, akkor vállald fel, állj az élére és vidd észrevétlenül vakvágányra". Ez a "most éppen nem idôszerű" típusú stratégia több esetben is meghozta a várt "sikert".

⁷ A regisztráció funkcióiról és fontosságáról lásd Toró T. Tibor: Gondolatok az erdélyi magyarság közösségi kataszterének összeállításáról, in Szövetség, 1994 7. sz.

⁸ Az SZKT 31/1994-es számú határozatát kezdeményezô és annak végrehajtását azóta is következetesen szorgalmazó egykori MISZSZ-es, ma a Reform Tömörülés derékhadát alkotó politikusok ez irányú megnyilvánulásait ma már legfeljebb megmosolyogja a kormányzással elfoglalt RMDSZ-vezetôk többsége.

⁹Határozat az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsának megválasztásáról. Csíkszereda, 1996. március 10., megjelent az RMDSZ Közlöny, 21. számában (1996. május).

¹⁰ Az Alapszabályzat a Szövetség egyaránt tagszervezetei közé sorolja a területi szervezeteket, a politikai platformokat és a társult civil szervezeteket is. Ezen különbözô síkok összecsúsztatása a szabályzat és a mindennapi működési gyakorlat szintjén az önkormányzati modell bizonyos elemeinek téves - helyenként tudatos, sajátos csoportérdeknek alárendelt - értelmezésébôl adódik.

¹¹ Az ilyen típusú demagógia minden, nem azonnali hatású stratégiai lépés elodázására alkalmas lehet. Élnek is vele elegen a belsô választásokat ellenzôk soraiból.

¹² A fogalompár szembeállítása és az RMDSZ-re alkalmazása Alina Mungiutól származik. Lásd errôl A konszenzuális demokrácia artikulációja című tanulmányt (in Sfera Politicii, 46/1997, 9.).

¹³ Eklatáns példa az ÜE politikai fôosztályának megszűntetése és az összes politikai döntéshozatal átutalása a szövetségi elnök hatáskörébe, vagy a VI. (Csíkszeredai) Kongresszuson elfogadott módosítás az Operatív Tanács jellegének kiterjesztésérôl, mintegy létrehozva ezáltal a pártelnökséget.

¹⁴ Ezzel az önkormányzatiság belsô ellendrukkerei sokszor (vissza)élnek.

¹⁵ Megfigyelhetô, hogy a belsô választások kérdése újból a kongresszus közeledtével válik fontossá.

¹⁶ Érdekes, hogy az SZKT ülésén bemutatott belsô választások költségvetése 1999 szeptemberére az 1998 decemberében bemutatotthoz képest több mint ötszörösére növekszik... 

¹⁷ A döntés következményeitôl tartva, a szövetségi elnök maga kérte újbóli megvitatását az SZKT következô ülésén.

¹⁸ Az SZKT december 3-4-i ülése, ahol a döntés megszületett, lapzárta után zajlott.

¹⁹ Az RMDSZ Temes megyei szervezete hozott ilyen irányú döntést még 1999 nyarán.

²⁰ Az RMDSZ által ez év tavaszán megrendelt szociológiai felmérés adatai szerint éppen az SZKT tevékenységét ismerik a legkevésbé az RMDSZ vezetô testületei közül.