Az erdélyi magyar egyetem ügye –
román szemszögbôl

Az 1996-os romániai választások – melyek nyomán az RMDSZ is az országot kormányzó koalíció részese lett – korszakhatárt jelölnek az erdélyi magyarság életében. Sajátos módon azonban, a sok "ügy" és botrány közepette, ezen kormányzati ciklusnak egyik legtartósabban fennmaradó kérdése – talán épp a szívbôl vagy színbôl fakadó megoldáskeresés folyományaként – a magyar egyetem ügye maradt. A vita 1996 ôszén kezdôdött, midôn rögtön a kormány megalakulása nyomán Ciorbea miniszterelnök Budapestre látogatott, ahol ígéretet tett a Bolyai Tudományegyetem újraalapítására. A miniszterelnök hazaérkezésekor már a repülôtéri vörös szônyegen magyarázkodni és retirálni kényszerült. A magyar egyetem kérdése tengerikígyóként tekergôzik azóta is parlamenti és sajtóbeli vitákban.

A vita egyetlen említésre méltó, bár nem érdemi fordulatát a "multikulturális egyetem" felvetése jelentette. Marga tanügyminiszter felvetését a román közéletben sokan örömmel fogadták, hiszen általa vélték kivédhetni a döntéshozatal és ellenôrzés szempontjából önálló magyar struktúra létrejöttét.

Multikulturális intézmény azonban valójában multikulturális társadalmat feltételez, vagy legalábbis ennek kedvezô miliôt és politikai akaratot. Romániában azonban ettôl eltérôek a hagyományok, és az ország arculatát a harmadik évezred küszöbén nem a multikulturalitásra nyitott erôvonalak határozzák meg. Még a nemzeti és vallási szempontból példamutató türelmet mutató fejedelmi Erdélyben is egymástól jól elszigetelten, egymásról alig tudva éltek egymás mellett a párhuzamos társadalmakat építô és mûködtetô népek.

A mai erdélyi magyarok román nyelv- és kultúraismerete sokkalta inkább a körülmények nyomásának eredménye, mintsem szerves fejlôdés, együttélés, érdeklôdés stb. hozadéka. S mivel román oldalon egyaránt hiányzik az érdek, a kényszer, a kíváncsiság, avagy a hagyomány, a románság magyar nyelvismerete esetleges, a magyar kultúrára vonatkozó ismeretek átlaga pedig nem haladja meg a bármely más európai nemzetre vonatkozó ismeretek szintjét.

A fentiek ellenére, a román értelmiségen belül mégis létezik egy olyan réteg, mely belsô értékrendjébôl eredôen nyitott a kisebbségi ügyek demokratikus értelmezésére s tud és akar ezek kezelésérôl a legjobb európai modellek szerint gondolkodni.

A bukaresti Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja, a "22" tág fórumot nyitott a tervezett magyar egyetem ügyében indulatmentesen megnyilatkozni kívánó román és magyar értelmiségiek számára.

Különösen Mihai Sora volt tanügyminiszter e tárgyban kifejtett véleménye érdemel figyelmet, aki egy erdélyi román szemszögébôl közelíti meg a magyar egyetem kérdését. Az erdélyiség meghatározó Sora álláspontjának kialakításában. Tudja, milyen szerepet játszott szülôföldjének román értelmisége a nemzeti tudat kialakításában, és tudja egyidejûleg, hogy Románia távlati érdekeit sérti, ha a román állampolitika – valamiféle történelmi visszavágás szándékától vezérelve, avagy rövid távú politikai érdekeket kiszolgálva – megtagadja az erdélyi magyarság jogos követeléseinek kielégítését.

Sokak gyanakvásával ellentétben, meggyôzôdése, hogy a legmagasabb fokú anyanyelvû képzés nem a szegregáció intézményesülését jelenti, vagy netán az ország feldarabolása felé tett elsô lépést, hanem csupán a saját kultúrát fenntartó és fejlesztô értelmiség kitermelését, a szomszédos állam (értsd: Magyarország) felsôoktatási intézményeinek igénybevétele nélkül.

Az anyanyelven történô képzés teljes vertikuma sem válhat az egynyelvûség keretévé, állapítja meg tárgyilagosan a vezetô román értelmiségi, hiszen ez alapvetôen éppen a képzés haszonélvezôinek lenne kárára, az ország gazdasági és tudományos közéletébe beilleszthetetlen tudás éppen a magyar fiatalok érvényesülési esélyeit rontaná. Diplomájukat legfeljebb Magyarországon érvényesíthetnék, hátrányos versenyhelyzetbôl indulva. Másrészt egy ilyen folyamat az erdélyi magyarság szemszögébôl roppant veszélyes, folyamatosan érvényesülô agyelszívást jelentene. A megoldást nyilván csakis a Romániában érvényesíthetô tudást nyújtó magyar nyelvû képzés jelentheti. A munkaerôpiac szabályozó jellege fogja tehát végsô soron megszabni, hogy milyen szerkezetû, nagyságú és jellegû anyanyelvû képzésre van szükség. Az erdélyi magyar fiataloknak alapvetô érdekük lesz az, hogy magyar tannyelvû egyetemen szerzett tudásukat szükség esetén románul is érvényesíteni tudják.

Nagyon érdekesen érvel Sora professzor a mellett, hogy a kisebbségieket valóban érdekeltté kell tenni az államnyelv elsajátításában. Többségi érdeknek tartja, hogy a román nyelv oktatása az illetô kisebbség sajátosságait tekintetbe vevô módszertan segítségével fokozatosan történjen. Az államnyelv nem ismerete nem valamiféle "fogyatékosság" jele, melyrôl kellô szigorral a rakoncátlankodót le lehet szoktatni. Eltérôen kell a kérdést kezelni a tisztán magyarlakta településeken, ahol a román nyelvvel a gyermekek esetleg csak az iskolában találkozhatnak, és másként a vegyes lakosságú településeken, ahol a gyermekek gyakran "kétnyelvûen" nônek fel, és rendszerint rendelkeznek egy olyan nyelvi alappal, amire lehet építeni.

Külön figyelmet érdemel az egykori miniszter azon észrevétele, hogy a magyar nyelvû egyetem állami fenntartása Románia szuverenitásának érvényesítését jelenti, hiszen ennek megtagadása feltehetôleg külföldi források bekapcsolódását jelentené, ami további konfliktusok gerjesztôje lehetne.

Az önálló egyetem léte versus multikulturális egyetem az egészséges önszabályozás lehetôségét adja meg, miközben a vegyes intézményben az egyetemi szenátusbeli szavazatarány válik meghatározóvá, ami torzíthatja a folyamatokat.

Egy globalizálódó világban a regionális folyamatok akkor jelenthetnek veszélyforrást, ha olyan gátló mechanizmusok kezdenek érvényesülni, melyek az egyéni vagy a kisebbségi jogok ellenében hatva veszélyeztetik az együttélés feltételeit. Az egészséges érdekérvényesítés intézményi kereteinek kialakítása – a helyi autonómia – megfelelô biztosítékot nyújthat ahhoz, hogy kialakulhasson az oly kívánatos együttmûködés, ami az ország távlatos érdekét jelenti.

Mihai Sora ritkán tapasztalt tisztánlátással és még ritkábban tapasztalt szókimondással fogalmaz. Ismételten arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni a román szellemi elit minden rétegére. Az ô példája bizonyítja: gondjaink megoldásában akkor reménykedhetünk leginkább, ha azok jól felfogott közös érdekek alapján történnek. Van, aki többségi oldalról gondolkodik sorsunkat alapvetôen meghatározó kérdésekrôl, és hiteles érvrendszert fogalmaz meg. Ez nagy esélyt jelent.