magyar kisebbség
nemzetpolitikai szemle

       folyóiratok   » Magyar Kisebbség
    szerzők a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű a â î s t
  összes lapszám» III. ÉVFOLYAM - 1997. 1-2. (7-8.) SZÁM - Kisebbségi törvények
 
 


| észrevételeim
   vannak

| kinyomtatom
| könyvjelzőzöm



   


Zsigmond Barna

Rövid hozzászólás a kisebbségi törvénytervezetekhez

A válaszom a kérdésre: igen. Természetesen szükség van kisebbségi kerettörvényre. Varga Attila vitaindítójában számos, a törvény tartalmát befolyásoló tényezôt tárgyalt, és a hozzászólók részletesen elemezték a különbözô törvénytervezeteket. Én a közeljövôben remélhetôleg napirendre kerülô törvény konkrét tartalmával kapcsolatban szeretném a véleményemet kifejteni. Nem azt vizsgálom, hogy milyen törvény lenne a legmegfelelôbb, hanem azt, hogy mit kell tartalmaznia egy olyan, az RMDSZ és a kormánypártok kompromisszumából születô kisebbségi törvénynek, amely még elfogadható a romániai magyarság számára.

Meggyôzôdésem, hogy ma Romániában a kisebbségi kérdés egy politikai alku és nem egy problémára adandó különbözô jogi szabályozások közötti lehetséges választás. Az alkotmányban rögzített nemzetállami keret és a politikai életben meghatározó jelentôségû nemzeti retorika megkerülhetetlen valóság. Ezek a feltételek a közeljövôben nem fognak eltûnni, ezért mindenféle kisebbségpolitikai koncepciót ezekre figyelemmel kell felépíteni.

Az elmúlt hetven évben – egy mindvégig létezô asszimilációra törekvô nemzetállami gondolkodás ellenére is – elviselhetôbb és elviselhetetlen korszakok követték egymást. A törvényi háttér, az alkotmány mindenkor a hatalom kénye-kedve szerint érvényesült, de megfigyelhetô, hogy a világpolitikai elvárások sokszor hatottak a magyarokkal szembeni bánásmódra. Az elviselhetôbb korszakokban elért eredményeket a késôbbi elviselhetetlen idôkben csak kellemetlenségek árán és hosszú idô alatt tudta lefaragni a hatalom.

Jelen pillanatban úgy tûnik, egyetértés alakult ki a legjelentôsebb román pártok körében az euroatlanti integráció szükségességérôl. A román integrációs stratégiának természetesen része a román–magyar viszony és a romániai magyarokhoz fûzôdô viszony tisztázása. Ahogy Magyarországnak, úgy Romániának is szüksége lesz a felkészülési folyamat egésze alatt végigvihetô álláspontra.

Azon túl, hogy a román politikai elit egyetért az EU- és a NATO-csatlakozással, korántsem egységes a magyar kérdés kezelését illetôen. Még a kormánykoalíciót alkotó pártok között is gyakorlatilag megtalálható mindegyik Varga Attila által azonosított kisebbségekrôl alkotott felfogás.

A gazdaság tragikus állapota valószínûleg elhúzza, ha egyáltalán lehetôvé teszi az EU-csatlakozást, ezért a reálisabbnak mutatkozó NATO-felvételre helyezôdött át a hangsúly a román külpolitikában. Tekintettel arra, hogy az EU nem igazán képes az emberi jogi, kisebbségi jogi dimenziót megragadni, a kisebbségi kérdésnek az integrációs folyamatban relevanciája csak mint biztonságpolitikai faktornak lehet, ez pedig a NATO-csatlakozással kapcsolatos tárgyalásoknak a témája. Mivel a kisebbségi kérdés fontos eleme az alapszerzôdésnek, a romániai magyarok helyzete direkt csatornán keresztül is bekerülhet a NATO-bôvítésrôl szóló tárgyalásokba. Az alapszerzôdés néhány kisebbségi igény teljesítéséhez olyan jogi alapot teremt, amely közvetlenül is hivatkozási alap lehet a NATO-bôvítéssel kapcsolatos tárgyalásokon. Ez azért fontos fejlemény, mert az eddigi legkedvezôbb Európa Tanács-i dokumentumok az Európa Tanács felhígulása miatt gyakorlatilag nem érvényesíthetôk.

A nemzetközi jogban elfogadott kisebbségvédô normákat gyakorlatilag a jelenlegi román kormánykoalíció elfogadja és a Polgári Szövetség Pártjának (PAC) tervezete tulajdonképpen nem más, mint ezen jogintézmények román jogba történô átültetése. A nemzetközi közösség támogatásának a határa is valahol ennél a joganyagnál vonható meg; ezen határokon belül az RMDSZ számíthat európai támogatásra.

Ahogy az állami kisebbségpolitika az asszimilálásra törekvô, illetve a kisebbségbarát felfogás közötti szélsôértékek között mozog, a kisebbség identitása, államhoz való viszonya is különbözô lehet. A két pólus: az egyik oldalon az államalkotó nemzet státusból eredô erôs kötôdés és másik oldalon az üldözöttségbôl fakadó elszakadási törekvés.

Visszatérô pozitív példa csalódott kelet-európai kisebbséghez tartozó politikusok körében a finnországi svédek kedvezô helyzete. Igen ám, de a kisebbségi kérdés másik dimenziója, a kisebbségek államhoz való viszonya is teljes mértékben eltérô. A finnországi svédek nagy többségének identitása szorosan kötôdik Finnországhoz, és nagy többségük a finn–svéd hokimeccsen Finnországnak szurkol. A romániai magyarok többségének hozzáállása a román–magyar focimeccshez mindenki számára ismert.

Az RMDSZ-tervezet egy olyan gondolkodásmódot tükröz, amely nem tud szakítani a román társadalomtól elkülönülô romániai magyar társadalom álomképével. Ezt az elszigeteltséget, a román államtól teljesen független identitást próbálja meg a jog eszközével megfogalmazni.

Amennyiben – tegyük fel – elfogadná a román parlament az RMDSZ tervezetét, akkor is az állami közigazgatásra hárulna a feladatok legnagyobb része; a kezdeti fázisban mindenképpen szerepe lesz a közigazgatásnak. Egy olyan helyzetben, amikor az elmúlt rendszer gazdaságfilozófiájának köszönhetôen az állam uralja a gazdaságot, a rendszer pénzügyi alapjait is csak az állam közremûködésével lehet biztosítani. Ezzel a felismeréssel számol a törvénytervezet is, hiszen a kisebbségi intézményrendszer felállításához és mûködéshez állami támogatást kér. Ez természetes igény, hiszen a romániai magyarok is az államnak fizetik adójukat, de szembesíti az álmodozót avval a ténnyel, hogy az államnak a törvény megalkotása után a végrehajtás minden fázisában megkerülhetetlen szerepe van. Ilyen körülmények között az RMDSZ által kidolgozott modell csak abban az esetben lenne mûködôképes, ha a romániai magyar közösség szerzôdésben rendezné a román államhoz való viszonyát és az állam az adók egy meghatározott részét a magyar intézményi rendszer rendelkezésére bocsátaná. Az RMDSZ-tervezet mögött húzódó felfogás lényegében az állami intézményrendszerrel párhuzamos magyar intézményi struktúrát képzel el, de nem rendezi a pénzügyi támogatás részleteit.

Én a kisebbségi törvényt egy folyamat részeként képzelem el. Az RMDSZ-nek el kell készítenie egy kormányzati ciklusra szóló stratégiát, és szükség lenne egy koalíciós szerzôdésre is. Ebben a dokumentumban lehetne rögzíteni a romániai magyarok követeléseit és a román kormány lépéseit idôbeli lebontásban. Az RMDSZ számára a következô konkrét tennivalókat tartom fontosnak:

– Végeztessen közvélemény-kutatást arra nézve, hogy a romániai román társadalom és különösen az erdélyi románok, akiket végül is a döntés érint, milyen magyar igényeket tartanak jogosnak. A románok többsége által támogatott megoldások már szolgálhatnak hivatkozási alapul, ugyanúgy, ahogy Románia nemzetközi jogi kötelezettségei egyben az egyéni kisebbségi jogok biztosításának kötelezettségét jelentik, és ez megint erôsíti a tárgyalási pozíciókat.

– Készítsen egy listát, amely a szövetség által elsôrendûnek tartott politikai jellegû követeléseket tartalmazza, és ezekhez szilárdan és következetesen ragaszkodjon. Én ilyen jellegû kérdésnek tartom az egyházi javak visszaadását és sokakkal szemben az önálló Bolyai Egyetemre vonatkozó magyar igényt.

– Végezetül össze kell állítani azon igények listáját, amelyeket a politikai tárgyalások alatt fel lehet adni, illetve néhány kérdés rendezését függôben lehet hagyni.

A tárgyalások csak akkor vezethetnek sikerre, ha az RMDSZ lemond bizonyos igényekrôl. Akármennyire természetesnek tekintjük is az autonómiára vonatkozó igényt, a román fél nem fogadja el, és emellett a nemzetközi jog és a román–magyar alapszerzôdés sem támogatja az RMDSZ ilyen jellegû követeléseit. De téves az a hit, hogy az RMDSZ nincs döntési pozícióban és nincsenek a birtokában befolyással bíró eszközök, mert egyrészrôl az alapszerzôdés és a nemzetközi gyakorlathoz való ragaszkodás, másrészrôl a jelenleg elutasított követelések visszavonása nagyon világos és védhetô pozíciót eredményezhet a magyar párt számára. Sajnos a tárgyalásokat lezáró szerzôdések természetébôl adódik mindkét fél számára a kompromisszum kényszere, még akkor is, ha egyenlôtlenek a tárgyalási pozíciók.

A kormánytagság végsô soron kompromisszumok iránti elkötelezettséget jelent. Az elmúlt hét évben az RMDSZ a román belpolitikai küzdôtér mellett próbálkozott a szimbolikával és a nemzetközi lobbizással, de gyakorlatilag semmilyen eredményt nem ért el. Amennyiben a romániai magyarság nem akarja a szimbólumokban kimerülô eredménytelen és felemésztô harcot folytatni, és az erôszakkal szerencsére senki nem élt, akkor a politikán kívül más út nem marad az érdekérvényesítésre. A politikában a legtöbb, amit el lehet érni egy párt számára, az a kormányra kerülés, de a kormánykoalícióban való részvétel egyben az SZKT által elfogadott kisebbségi törvénytervezet újragondolását jelenti. Az átdolgozás során, az RMDSZ- és a PAC-tervezetek egyeztetésébôl lehetne egy mindenki számára elfogadható tervezetet készíteni.

Néhány, az RMDSZ-tervezetben szereplô javaslat közül megoldható más törvények megfelelô módosításával. A helyi önkormányzatok hatáskörének bôvítése és a prefektus hatásköreinek a megnyirbálása nagymértékben rendezi azokat a problémákat, amelyeket korábban területi autonómia formájában látott megoldhatónak az RMDSZ. Ezért a II. fejezet D, E, és F részeiben szabályozott és még nem kellôképpen kidolgozott autonómiaformákat mellôzni lehet. A személyi autonómián alapuló szerv közjogi státusából – amelynek elismerésétôl a nemzetközi jog is tart – tulajdonképpen már megvalósít valamit az igen jól mûködô SZKT, és a személyi autonómia alapelveként értelmezhetô "a saját ügyünkrôl mi döntünk" vezérelvbôl is érvényesül valami a Tokay-féle hivatal által, amennyiben ténylegesen is beleszólása lesz a kisebbségeket érintô döntésekbe. Az egyházi javak visszaszolgáltatása, a tanügyi törvény módosítása javítja a magyar nyelvû oktatás helyzetét.

A törvény bizonyos fejezeteinek az átdolgozása gesztus értékû lehet és minimális veszteséget jelent, hiszen a fogalmak, amelyeket mellôzni kéne, önmagukban semmit sem jelentenek. Fontosnak tartom annak tudatosítását, hogy nem egy új tervezet megalkotásáról van szó, hanem a régi átdolgozásáról, és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni. Egy másik igen kényes kérdés a kollektív jogokról szóló fejezet. Az ebben a fejezetben tudatosan kollektív dimenziót kapott kisebbségi jogok kettô kivételével megtalálhatók egyéni jogok formájában a PAC-tervezetben. És a jog lényeges tartalma teljes értékû egyéni kisebbségi jog formájában is, tehát felesleges a kollektív dimenzió. A két kivétel és valójában ezek a tisztán közösségi jogok: 1. a belsô önrendelkezés és 2. a politikai és jogi alanyiság kinyilvánításához való jog. Mindkettô konkrét tartalom nélküli, politikai jellegû jogosultság, de az autonóm közösség fogalmára felépített törvény tulajdonképpen e két közösségi jog révén valósulhat meg. Ez a struktúra a társnemzeti státust kívánja megvalósítani és elképzelhetetlen alkotmánymódosítás nélkül. A társnemzeti státus kapcsán szokás idézni a finnországi svédek helyzetét. A hivatkozás sajnos nem helytálló, a svédeket az alkotmány svédül beszélô lakosságnak titulálja, és a nyugat-európai nemzetfogalom nem alkalmazható a mi kelet-közép-európai esetünknél.

Egyébként a törvény felépítésén: általános rendelkezések, jogok, záró rendelkezések, nem szükséges változtatni. Általános érvényû elvárás a szöveggel szemben a jogiasabb megfogalmazás, a végrehajthatóság megteremtése. A kissé elvont fogalmazás abból a ténybôl ered, hogy a jog nem képes megragadni egzakt formában néhány, a kisebbségek számára alapvetô fontosságú jelenséget. Szembetûnô a különbség a két tervezet között a részletszabályokat tekintve. Amíg az RMDSZ mindent körül szeretne bástyázni és feltételezi, hogy az állam–kisebbség kétszereplôs viszonyban az állam a szükségszerûen rossz és igazságtalan szereplô, a Kisebbségek tervezete abból a felismerésbôl táplálkozik, hogy bár védeni kell a kisebbségeket, jól oda kell rájuk figyelni, mivel az állam ellenségei. A magyar tervezet kiindulási pontja az egyén, és teljesen esetlegesen kezeli azt az állapotot, hogy létezik egy állami struktúra. Hasonlóan például a finnországi helyzethez, elképzelhetônek tart egy olyan helyzetet, hogy abban a helységben, ahol a románok számaránya a megállapított általános küszöbérték alatt marad, a román nyelvet nem kötelezô hivatalos nyelvként használni. A PAC-tervezet eleve adottnak veszi a román nemzetállami keretet, és annak ellenére, hogy kimondja a diszkrimináció tilalmának elvét, a bírósági eljárás nyelvének szabályozása során azzal, hogy csak a román nyelvet nyilvánítja hivatalosnak, tulajdonképpen másodrendû polgárnak tekinti a kisebbséghez tartozó állampolgárt. Ezt az eleve létezô "igazságtalan" helyzetet nem lehet feloldani. A skandináv közgondolkodás képes erre, a román liberalizmus még nem. Tehát a nemzetállam eszméjébôl táplálkozó ideológiai elemeket nem lehet kiküszöbölni a majdani romániai kisebbségi törvénybôl, és ez a tény megnehezíti a konkrét fogalmak használatát. A törvény értelmezése a végrehajtó apparátustól is függ majd, ezért a közhangulatnak, az adott ügyintézô hozzáállásának fontos szerep jut. A jóindulatot csak olyan helyzetben lehet megnyerni, amennyiben a kisebbség beletörôdik a román mindennapokban is jelentkezô nemzetállami keret megmásíthatatlan valóságába és erre próbál meg kisebbségbarát elemeket építeni.

Az RMDSZ-tervezet nagy elônyének tartom azt, hogy a nyelvhasználati jogok köré építi fel a kisebbségi jogokat. Én személy szerint a kiiktatott részekért cserébe beemelnék a törvénybe egy, a Bolyai Egyetem felállításáról szóló szakaszt, és rendezném a kisebbségi hivatal jogállását is. Esetleg szerepet szánnék a hivatalnak a kisebbségi jogok érvényesülésének ellenôrzése során; egy ombudsmanhoz hasonló hatáskör telepítését tartanám indokoltnak.

Az általános részben szubjektív elemeket hordozó és a gyakorlatban nehezebben érvényesíthetô jogok kerültek szabályozásra. Amennyiben eltekintünk azoktól a szakaszoktól, amelyek szövegbôl történô elhagyása mellett érveltem, akkor nincs tartalmi különbség az RMDSZ- és a PAC-tervezet között.

Két ponton van komoly kifogásom a PAC-tervezettel szemben. Egyrészt a 20%-os küszöböt lentebb kéne vinni, és a küszöb megállapítása során különbséget kéne tenni a városok és a falvak között. Egy adott település lakosságának számához lehetne rendelni egy megfelelô küszöbértéket, amely a lakosság számának arányában változik. A másik kifogásom a bíróság elôtti nyelvhasználatra vonatkozik. A közigazgatásban megállapított küszöböt – a bíróságok illetékességének megfelelôen – a bíróságok esetében is érvényesíteni kell. Tehát ha az adott bíróság illetékességi területén belül a megállapított százalék felett van a kisebbség számaránya, akkor az eljárás lefolytatható a kisebbség nyelvén és az eljárásban részt vevô személy a kisebbség nyelvén is fordulhat az illetékes bírósághoz, másrészt a bíróság is köteles kisebbségi nyelven kiszolgálni az ügyfelet. Amennyiben erre nem képes, akkor a kisebbséghez tartozó személyt hátrány nem érheti és a kisebbségi nyelv használatából eredô minden költség az államot terheli. Az igazi nehézséget azoknak a feltételeknek a megteremtése jelenti, amelyek révén a rendszer mûködôképessége biztosítható. Azokban a körzetekben, ahol a hatóságnak, illetve a bíróságnak a kisebbségi nyelvet használni kell, megfelelô számban kell alkalmazni olyan személyeket, akik ismerik a kisebbségek nyelvét. Ehhez szükséges egy nyelvvizsga-rendszer kidolgozása. A rendszer felállítása és mûködése sajnos nagyon nagy költségeket igényel.

Röviden azt szerettem volna kiemelni, hogy véleményem szerint a kisebbségi törvény ugyanúgy politikai kérdés, ahogy a Bolyai Egyetem is az. Azzal, hogy az RMDSZ belépett a kormányba, elfogadta a román állam alkotmányos játékszabályait és román részrôl is jelezték, hogy hajlandók a párbeszédre. Ha úgy tetszik, akkor egy "békefolyamat" indult el, amelynek egyik nagyon fontos eleme a kisebbségi törvény. Az RMDSZ-nek mérlegelnie kell, hogy kitart eredeti tervezete mellett, vagy belemegy egy kompromisszumos javaslat elfogadásába. A kormánykoalícióba történt belépés gyakorlatilag azt a felismerést tükrözte, hogy ellenzékben, egy barátságtalan társasággal egy táborban kellett volna folytatni a reménytelen viaskodást. A kisebbségi törvény kapcsán is hasonló csapdák elkerülésérôl van szó. Még semmi sem történt, és Chirac már a kisebbségi kérdés megoldásáról beszél, ez azt jelzi, hogy ma kényelmetlen helyzetbe kerül az, aki a romániai magyarok jogfosztottságáról beszél. Másik oldalról közelítve, amennyiben az RMDSZ a nemzetközi közösség számára érthetetlen és a koalíció számára teljesíthetetlen követelésekkel áll elô, akkor megint egyedül maradhat és ráragadhat a szélsôséges jelzô. Nincs más lehetôség, mint egy enyhülési folyamat részeként kezelni a jelenlegi helyzetet, és el kell érni egy PAC–RMDSZ tervezet kompromisszumából kialakított törvény elfogadását. Ezzel a román belpolitika és társadalom, de a nemzetközi közösség számára is jelezni lehet, hogy a romániai magyar társadalom felelôsen gondolkodik. Júliusban túl nagy a tét.


 
kapcsolódók
  » impresszum
  » a Jakabffy Elemér Alapítvány hírlapgyűjteménye
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi könyvtárkatalógusa
  »a Jakabffy Elemér Alapítvány erdélyi kéziratkatalógusa

további folyóiratok

» Altera
» Altera
» Átalvető
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Művészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minorităților
» Glasul Minorităților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Kellék
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» L.k.k.t.
» Látó
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     
 

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék