SZERZÕDÉS az európai alkotmány létrehozásáról^* (Részlet)

Preambulum

ÕFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA,
A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÕFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNÕJE,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÕFELSÉGE SPANYOLORSZÁG KIRÁLYA,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÍRORSZÁG ELNÖKE,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A LETT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
Õ KIRÁLYI FENSÉGE LUXEMBURG NAGYHERCEGE,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
MÁLTA ELNÖKE,
ÕFELSÉGE HOLLANDIA KIRÁLYNÕJE,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG SZÖVETSÉGI ELNÖKE,
A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A FINN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SVÉD KIRÁLYSÁG KORMÁNYA,
ÕFELSÉGE NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGÁNAK KIRÁLYNÕJE,

— ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségébõl, amelybõl az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlõség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak,
— abban a hitben, hogy a fájdalmas tapasztalatokat követõen újraegyesülõ Európa
— valamennyi lakója, köztük a leggyengébbek és a leginkább elesettek javára
— továbbra is a civilizáció, a haladás és a jólét útján kíván járni; hogy meg akar maradni a kultúrára, a tudásra és a társadalmi fejlõdésre nyitott kontinensnek; hogy közéletének demokratikus és átlátható jellegét még inkább el kívánja mélyíteni, és világszerte fel kíván lépni a békéért, az igazságért és a szolidaritásért,
— attól a meggyõzõdéstõl vezérelve, hogy Európa népei, miközben büszkék maradnak saját nemzeti identitásukra és történelmükre, elhatározták, hogy felülemelkednek õsi megosztottságaikon, és
— egymással mind szorosabb egységre lépve
— egy közös jövõ megteremtésére törekednek,
— abban a meggyõzõdésben, hogy az ily módon „sokféleségben egyesült” Európa a legjobb esélyt kínálja annak a nagyszerû vállalkozásnak a megvalósítására, amelynek révén e térség, minden egyes egyén jogainak tiszteletben tartása mellett, valamint az eljövendõ nemzedékekért és a Föld jövõjéért viselt felelõsségük tudatában, az emberiség reménységének különleges térségévé válik,
— azzal az elhatározással, hogy az Európai Közösségeket létrehozó szerzõdések és az Európai Unióról szóló szerzõdés keretében elért eredményeket továbbvigyék, egyben biztosítva a közösségi vívmányok folytonosságát,
— kifejezve köszönetüket ezen alkotmánytervezet kidolgozásáért Európa polgárai és államai nevében az Európai Konvent tagjainak,

meghatalmazottjaikként jelölték ki:
ÕFELSÉGE, A BELGÁK KIRÁLYA,
A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÕFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNÕJE,
A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÕFELSÉGE SPANYOLORSZÁG KIRÁLYA,
A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
ÍRORSZÁG ELNÖKE,
AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A LETT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A LITVÁN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
Õ KIRÁLYI FENSÉGE LUXEMBURG NAGYHERCEGE,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
MÁLTA ELNÖKE,
ÕFELSÉGE HOLLANDIA KIRÁLYNÕJE,
AZ OSZTRÁK KÖZTÁRSASÁG SZÖVETSÉGI ELNÖKE,
A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A FINN KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,
A SVÉD KIRÁLYSÁG KORMÁNYA,
ÕFELSÉGE NAGY-BRITANNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG EGYESÜLT KIRÁLYSÁGÁNAK KIRÁLYNÕJE,

akik, kicserélve jó és kellõ alakban talált meghatalmazásaikat, a következõkben állapodtak meg:

I. RÉSZ
I. cím
Az Unió meghatározása és célkitûzései

I-1. cikk
Az Unió létrehozása
(1) Európa polgárainak és államainak közös jövõjük építésére irányuló akaratától vezérelve, ezzel az Alkotmánnyal létrejön az Európai Unió, amelyre közös célkitûzéseik elérése érdekében a tagállamok hatásköröket ruháznak. Az Unió összehangolja az e célkitûzések megvalósítására irányuló tagállami politikákat, és a ráruházott hatásköröket közösségi módon gyakorolja.
(2) Az Unió minden olyan európai állam elõtt nyitva áll, amely tiszteletben tartja értékeit, és elkötelezett azok közös érvényesítése mellett.

I-2. cikk
Az Unió értékei
Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlõség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok — ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait — tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nõk és a férfiak közötti egyenlõség társadalmában.

I-3. cikk
Az Unió célkitûzései
(1) Az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének elõmozdítása.
(2) Az Unió egy belsõ határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget kínál polgárai számára, valamint egy belsõ piacot, ahol a verseny szabad és torzulásoktól mentes.
(3) Az Unió Európa fenntartható fejlõdéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességû, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitûzõ szociális piacgazdaságon alapul, amely a környezet minõségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elõsegíti a tudományos és mûszaki haladást.
Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen, és elõmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nõk és férfiak közötti egyenlõséget, a nemzedékek közötti szolidaritást, valamint a gyermekek jogainak védelmét.
Az Unió elõmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást. Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megõrzését és további gyarapítását.
(4) A világ többi részéhez fûzõdõ kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlõdéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.
(5) Az Unió e célkitûzéseket a megfelelõ eszközökkel, az Alkotmányban ráruházott hatáskörök keretein belül valósítja meg.

I-4. cikk
Az alapvetõ szabadságok és a hátrányos megkülönböztetés tilalma
(1) Az Alkotmánnyal összhangban az Unió a területén biztosítja a személyek, a szolgáltatások, az áruk és a tõke szabad mozgását, valamint a letelepedés szabadságát.
(2) Az Alkotmány alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül tilos minden állampolgárság alapján történõ hátrányos megkülönböztetés.

I-5. cikk
Az Unió és a tagállamok közötti viszony
(1) Az Unió tiszteletben tartja a tagállamok Alkotmány elõtti egyenlõségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvetõ politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvetõ állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét.
(2) Az Unió és a tagállamok a lojális együttmûködés elvének megfelelõen kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást az Alkotmányból eredõ feladatok végrehajtásában.
A tagállamok az Alkotmányból, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseibõl eredõ kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelõ általános vagy különös intézkedéseket.
A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstõl, amely veszélyeztetheti az Unió célkitûzéseinek megvalósítását.

I-6. cikk
Az uniós jog
Az Alkotmány, valamint az Unió intézményei által a rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása körében alkotott jog a tagállamok jogával szemben elsõbbséget élvez.

I-7. cikk
Jogi személyiség
Az Unió jogi személy.

I-8. cikk
Az Unió jelképei
Az Unió zászlaja kék alapon tizenkét arany csillag alkotta körbõl áll.
Az Unió himnusza Ludwig van Beethoven IX. szimfóniája Örömódájának részlete.
Az Unió jelmondata: „Egyesülve a sokféleségben.”
Az Unió pénzneme az euró.
Május 9-e Európa-napként kerül megünneplésre az Unió egészében.

II. cím
Az alapvetõ jogok és az uniós polgárság

I-9. cikk
Az alapvetõ jogok

(1) Az Unió elismeri a II. részt képezõ Alapjogi Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket.
(2) Az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló európai egyezményhez. Ez a csatlakozás nem érinti az Uniónak az Alkotmányban meghatározott hatásköreit.
(3) Az alapvetõ jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.

I-10. cikk
Az uniós polgárság
(1) Uniós polgár mindenki, aki a tagállamok valamelyikének állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti, és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.
(2) Az uniós polgárokat megilletik az Alkotmányban meghatározott jogok, és terhelik az abban megállapított kötelezettségek. Így az uniós polgárok:

a) jogosultak a tagállamok területén szabadon mozogni és tartózkodni;
b) választásra jogosultak és választhatók a lakóhelyük szerinti tagállam európai parlamenti és helyhatósági választásain, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai;
c) jogosultak bármely tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelmét igénybe venni olyan harmadik ország területén, ahol az állampolgárságuk szerinti tagállam nem rendelkezik képviselettel, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai;
d) jogosultak petíciót benyújtani az Európai Parlamenthez, az európai ombudsmanhoz folyamodni, valamint arra, hogy az Alkotmány nyelveinek valamelyikén az Unió bármely intézményéhez vagy tanácsadó szervéhez forduljanak, és ugyanazon a nyelven választ kapjanak.

Ezek a jogok az Alkotmányban és a végrehajtására elfogadott intézkedésekben megállapított feltételekkel és korlátozásokkal gyakorolhatók.

III. cím
Az Unió hatáskörei

I-11. cikk
Alapelvek

(1) Az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve az irányadó. Az uniós hatáskörök gyakorlására a szubszidiaritás és az arányosság elvei az irányadók.
(2) A hatáskör-átruházás elvének megfelelõen az Unió a tagállamok által az Alkotmányban ráruházott hatáskörök határain belül jár el az abban foglalt célkitûzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet az Alkotmány nem ruházott át az Unióra, a tagállamoknál marad.
(3) A szubszidiaritás elvének megfelelõen azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a megtenni szándékozott intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítõen megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók.

Az Unió intézményei a szubszidiaritás elvét a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzõkönyvben meghatározottak szerint alkalmazzák. A nemzeti parlamentek az ebben a jegyzõkönyvben megállapított eljárásnak megfelelõen gondoskodnak ennek az elvnek a tiszteletben tartásáról.

(4) Az arányosság elvének megfelelõen az Unió fellépése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami az Alkotmány célkitûzéseinek eléréséhez szükséges.
Az intézmények az arányosság elvét a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló jegyzõkönyvben foglaltak szerint alkalmazzák.

I-12. cikk
A hatáskörök típusai

(1) Ha egy meghatározott területen az Alkotmány kizárólagos hatáskört ruház az Unióra, e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelezõ erejû jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben õket az Unió erre felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.
(2) Ha egy meghatározott területen az Alkotmány a tagállamokkal megosztott hatáskört ruház az Unióra, e területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelezõ erejû jogi aktusokat. A tagállamok e hatáskörükkel csak olyan mértékben élhetnek, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta, vagy úgy határozott, hogy lemond hatáskörének gyakorlásáról.
(3) A tagállamok gazdaság- és foglalkoztatáspolitikájukat a III. részben meghatározottak szerinti szabályok keretében hangolják össze, amelyek megállapítására az Unió hatáskörrel rendelkezik.
(4) Az Unió hatáskörrel rendelkezik a közös kül- és biztonságpolitika meghatározására és végrehajtására, ideértve egy közös védelmi politika fokozatos kialakítását.
(5) Meghatározott területeken és az Alkotmányban megállapított feltételek mellett az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítõ intézkedések végrehajtására, anélkül azonban, hogy ennek révén elvonná a tagállamok e területeken meglévõ hatásköreit.
Az Unió e területekre vonatkozó, a III. részben meghatározott rendelkezések alapján elfogadott kötelezõ erejû jogi aktusai nem eredményezhetik a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját.
(6) Az uniós hatáskörök terjedelmét és gyakorlásának részletes szabályait az Alkotmány III. részében foglalt, az egyes területekre vonatkozó külön rendelkezések állapítják meg.

I-13. cikk
A kizárólagos hatáskörök területei

(1) Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következõ területeken:
a) vámunió,
b) a belsõ piac mûködéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása,
c) monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek pénzneme az euró,
d) a tengerek biológiai erõforrásainak megõrzése a közös halászati politika keretében,
e) közös kereskedelempolitika.
(2) Az Unió szintén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére, ha annak megkötését valamely uniós törvényalkotási aktus írja elõ, vagy ha az hatásköreinek belsõ gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.

I-14. cikk
A megosztott hatáskörök területei

(1) Az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik azokban az esetekben, ahol az Alkotmány olyan hatáskört ruház rá, amely nem tartozik az I-13. és I-17. cikkben felsorolt területekhez.
(2) Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következõ fõ területekre terjednek ki:
a) belsõ piac,
b) a szociálpolitikának a III. részben meghatározott vonatkozásai,
c) gazdasági, társadalmi és területi kohézió,
d) mezõgazdaság és halászat, kivéve a tengerek biológiai erõforrásainak megõrzését,
e) környezet,
f) fogyasztóvédelem,
g) közlekedés,
h) transzeurópai hálózatok,
i) energiaügy,
j) a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége,
k) a közegészségügy terén jelentkezõ közös biztonsági kockázatoknak a III. részben meghatározott vonatkozásai.
(3) A kutatás, a technológiafejlesztés és az ûrkutatás területén az Unió hatáskörrel rendelkezik egyes intézkedések megtételére, így különösen programok kidolgozására és megvalósítására; e hatáskör gyakorlása azonban nem akadályozhatja meg a tagállamokat saját hatásköreik gyakorlásában.
(4) A fejlesztési együttmûködés és a humanitárius segítségnyújtás területén az Unió hatáskörrel rendelkezik egyes intézkedések megtételére és közös politika folytatására; e hatáskör gyakorlása azonban nem akadályozhatja meg a tagállamokat saját hatásköreik gyakorlásában.

I-15. cikk
A gazdaság- és foglalkoztatáspolitikák összehangolása
(1) A tagállamok az Unión belül összehangolják gazdaságpolitikájukat. Ennek érdekében a Miniszterek Tanácsa intézkedéseket, így különösen az e politikára vonatkozó átfogó iránymutatásokat fogad el.
Azon tagállamokra, amelyek pénzneme az euró, külön rendelkezések vonatkoznak.
(2) Az Unió intézkedéseket hoz a tagállamok foglalkoztatáspolitikájának összehangolása céljából, így különösen meghatározza az e politikákra vonatkozó átfogó iránymutatásokat.
(3) Az Unió kezdeményezéseket tehet a tagállamok szociálpolitikájának összehangolása céljából.

I-16. cikk
Közös kül- és biztonságpolitika
(1) Az Unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintõ valamennyi kérdésre kiterjed, ideértve egy közös védelmi politika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez vezethet.
(2) A tagállamok az Unió kül- és biztonságpolitikáját a lojalitás és a kölcsönös szolidaritás jegyében tevékenyen és fenntartások nélkül támogatják, és tiszteletben tartják az Unió e területen folytatott tevékenységét. Tartózkodnak az olyan cselekvéstõl, amely ellentétes az Unió érdekeivel, vagy ronthatja annak eredményességét.

I-17. cikk
A támogató, összehangoló és kiegészítõ intézkedések területei

Az Unió hatáskörrel rendelkezik támogató, összehangoló és kiegészítõ intézkedések megtételére. Ezek az intézkedések európai szinten a következõ területekre terjednek ki:
a) az emberi egészség védelme és javítása,
b) ipar,
c) kultúra,
d) idegenforgalom,
e) oktatás, ifjúság, sport és szakképzés,
f) polgári védelem,
g) igazgatási együttmûködés.

I-18. cikk
Rugalmassági klauzula

(1) Ha a III. részben meghatározott politikák keretében az Unió fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy az Alkotmányban foglalt célkitûzések valamelyike megvalósuljon, és az Alkotmány nem biztosítja a szükséges hatáskört, a Miniszterek Tanácsa az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértését követõen egyhangúlag elfogadja a megfelelõ intézkedéseket.
(2) A szubszidiaritás elve érvényesülésének ellenõrzésére szolgáló, az I-11. cikk (3) bekezdésében említett eljárás keretében az Európai Bizottság köteles felhívni a nemzeti parlamentek figyelmét azokra a javaslatokra, amelyek e cikken alapulnak.
(3) Az e cikken alapuló intézkedések nem eredményezhetik a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját olyan területeken, amelyeken az Alkotmány az ilyen harmonizációt kizárja.

IV. cím
Az Unió intézményei és szervei

I. fejezet
Intézményi keret

I-19. cikk
Az Unió intézményei

(1) Az Unió saját intézményi kerettel rendelkezik, amelynek célja:
— értékeinek érvényesítése,
— célkitûzéseinek elõmozdítása,
— az Unió, valamint polgárai és a tagállamok érdekeinek szolgálata,
— politikái és intézkedései egységességének, eredményességének és folyamatosságának a biztosítása.
Ez az intézményi keret a következõket foglalja magában:
— az Európai Parlament,
— az Európai Tanács,
— a Miniszterek Tanácsa (a továbbiakban: a Tanács),
— az Európai Bizottság (a továbbiakban: a Bizottság),
— az Európai Unió Bírósága.
(2) Az egyes intézmények az Alkotmányban rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások és feltételek szerint járnak el. Az intézmények jóhiszemûen és kölcsönösen együttmûködnek egymással.

I-20. cikk
Az Európai Parlament

(1) Az Európai Parlament, a Tanáccsal közösen, ellátja a törvényalkotási és költségvetési feladatokat. Az Alkotmányban meghatározott feltételek szerint politikai ellenõrzési és konzultatív feladatokat lát el. Az Európai Parlament megválasztja a Bizottság elnökét.
(2) Az Európai Parlament az Unió polgárainak képviselõibõl áll. Számuk nem haladhatja meg a hétszázötvenet. A polgárok képviselete arányosan csökkenõ módon valósul meg, ahol a tagállamonkénti alsó küszöbérték legalább hat tag. Egyik tagállamnak sem lehet több, mint kilencvenhat képviselõi helye. Az Európai Tanács, az Európai Parlament kezdeményezésére és vele egyetértésben, az elsõ albekezdésben említett alapelvek tiszteletben tartásával egyhangúlag elfogadott európai határozattal meghatározza az Európai Parlament összetételét.
(3) Az Európai Parlament tagjait közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon, ötéves idõtartamra választják.
(4) Az Európai Parlament tagjai közül megválasztja elnökét és tisztségviselõit.

I-21. cikk
Az Európai Tanács

(1) Az Európai Tanács adja az Uniónak a fejlõdéséhez szükséges ösztönzést, és meghatározza annak általános politikai irányait és prioritásait. Az Európai Tanács nem lát el törvényalkotási feladatokat.
(2) Az Európai Tanács a tagállamok állam-, illetve kormányfõibõl, valamint saját elnökébõl és a Bizottság elnökébõl áll. Munkájában részt vesz az Unió külügyminisztere.
(3) Az Európai Tanács, elnökének összehívására, negyedévente ülésezik. Amikor a napirend úgy kívánja, tagjai úgy határozhatnak, hogy munkájukat tagonként egy miniszter, illetve a Bizottság elnökének esetében egy biztos segítse. Ha a helyzet úgy kívánja, az elnök az Európai Tanácsot rendkívüli ülésre hívja össze.
(4) Ha az Alkotmány eltérõen nem rendelkezik, az Európai Tanács konszenzussal dönt.

I-22. cikk
Az Európai Tanács elnöke

(1) Az Európai Tanács minõsített többséggel, két és fél éves idõtartamra választja meg elnökét; az elnök megbízatása egy alkalommal megújítható. Az elnök akadályoztatása vagy súlyos hivatali mulasztása esetén az Európai Tanács annak megbízatását ugyanilyen eljárással megszüntetheti.
(2) Az Európai Tanács elnöke:
a) elnököl az Európai Tanács ülésein, és lendületet ad munkájának,
b) a Bizottság elnökével együttmûködve és az Általános Ügyek Tanácsában folytatott munka alapján gondoskodik az Európai Tanács munkájának elõkészítésérõl és folyamatosságáról,
c) erõfeszítéseket tesz az Európai Tanácson belüli kohézió és konszenzus megteremtésére,
d) az Európai Tanács minden ülését követõen jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek.
Az Európai Tanács elnöke — a saját szintjén és e minõségében, valamint az Unió külügyminisztere hatáskörének sérelme nélkül — ellátja az Unió külsõ képviseletét a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben.
(3) Az Európai Tanács elnöke semmilyen nemzeti tisztséget nem tölthet be.

I-23. cikk
A Miniszterek Tanácsa

(1) A Tanács, az Európai Parlamenttel közösen, ellátja a törvényalkotási és költségvetési feladatokat. Az Alkotmányban meghatározott feltételek szerint politikameghatározási és koordinatív feladatokat lát el.
(2) A Tanács a tagállamok egy-egy olyan miniszteri szintû képviselõjébõl áll, aki az általa képviselt tagállam kormánya nevében kötelezettséget vállalhat és szavazhat.
(3) Ha az Alkotmány eltérõen nem rendelkezik, a Tanács minõsített többséggel határoz.

I-24. cikk
A Miniszterek Tanácsának formációi

(1) A Tanács különbözõ formációkban ülésezik.
(2) Az Általános Ügyek Tanácsa gondoskodik a Tanács különbözõ formációiban folyó munka összhangjáról.
Az Általános Ügyek Tanácsa, az Európai Tanács elnökével és a Bizottsággal kapcsolatot tartva, gondoskodik az Európai Tanács üléseinek elõkészítésérõl és nyomon követésérõl.
(3) A Külügyek Tanácsa az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján kialakítja az Unió külsõ tevékenységét, és gondoskodik tevékenységeinek összhangjáról.
(4) Az Európai Tanács minõsített többséggel elfogadott európai határozatban megállapítja a Tanács további formációit.
(5) A Tanács munkájának elõkészítéséért a tagállamok kormányainak állandó képviselõibõl álló bizottság felel.
(6) A Tanács ülései, amikor azokon törvényalkotási aktus tervezetérõl tanácskoznak vagy szavaznak, nyilvánosak. Ennek érdekében a Tanács ülései két részre tagolódnak: egy uniós törvényalkotási aktusokra vonatkozó döntéshozatallal foglalkozó, és egy nem törvényalkotási tevékenységgel foglalkozó részre.
(7) A Tanács különbözõ formációinak elnökségét, a Külügyek Tanácsának kivételével, a Tanácsban részt vevõ tagállami képviselõk látják el az Európai Tanács által európai határozatban meghatározott feltételeknek megfelelõen, egy egyenjogúságon alapuló rotációs rend szerint. Az Európai Tanács minõsített többséggel határoz.

I-25. cikk
A minõsített többség meghatározása az Európai Tanácsban és a Tanácsban

(1) A minõsített többséghez a Tanács tagjai legalább 55%-ának — legalább tizenöt tag által leadott, egyben az Unió népességének legalább 65%-át kitevõ tagállamot képviselõ — szavazata szükséges.
A blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia; ennek hiányában a minõsített többséget elértnek kell tekinteni.
(2) Az (1) bekezdéstõl eltérve, ha a Tanács nem a Bizottságnak vagy az Unió külügyminiszterének a javaslata alapján határoz, a minõsített többséghez a Tanács tagjai legalább 72%-ának egyben az Unió népességének legalább 65%-át kitevõ tagállamokat képviselõ szavazata szükséges.
(3) Az (1) és (2) bekezdést kell alkalmazni akkor is, ha az Európai Tanács minõsített többséggel határoz.
(4) Az Európai Tanácsban az elnök és a Bizottság elnöke nem szavaz.

I-26. cikk
Az Európai Bizottság

(1) A Bizottság elõmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelõ kezdeményezéseket. A Bizottság gondoskodik az Alkotmány, valamint az intézmények által az Alkotmány alapján elfogadott intézkedések alkalmazásáról. Az Európai Unió Bíróságának ellenõrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását. Végrehajtja a költségvetést, és irányítja a programokat. Az Alkotmányban meghatározott feltételek szerint koordinatív, végrehajtó és igazgatási feladatokat lát el. A közös kül- és biztonságpolitika, valamint az Alkotmány által meghatározott más esetek kivételével ellátja az Unió külsõ képviseletét. Az intézmények közötti megállapodások létrehozása céljából indítványt tesz az Unió tevékenységének éves és többéves programjára.
(2) Ha az Alkotmány eltérõen nem rendelkezik, az Unió törvényalkotási aktusait kizárólag a Bizottság javaslata alapján lehet elfogadni. Az egyéb jogi aktusokat akkor kell a Bizottság javaslata alapján elfogadni, ha az Alkotmány úgy rendelkezik.
(3) A Bizottság hivatali ideje öt év.
(4) A Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség. (5) Az Alkotmány rendelkezései alapján kinevezett elsõ Bizottság a tagállamok egy-egy állampolgárából áll, beleértve az elnökét, valamint az Unió külügyminiszterét, aki a Bizottság egyik alelnöke.
(6) A (5) bekezdésben említett Bizottság hivatali idejének lejártát követõen a Bizottság — az elnökével és az Unió külügyminiszterével együtt — a tagállamok számának kétharmadával megegyezõ számú tagból áll, kivéve, ha az Európai Tanács egyhangúlag eljárva e szám megváltoztatása mellett dönt.

A Bizottság tagjait a tagállamok állampolgárai közül a tagállamok közötti, egyenjogúságon alapuló rotációs rend szerint kell kiválasztani. Ezt a rendszert az Európai Tanács állapítja meg egyhangúlag elfogadott európai határozattal a következõ elvek alapján:
a) annak meghatározásánál, hogy állampolgáraik milyen sorrendben és idõtartamra válnak a Bizottság tagjává, a tagállamokat teljes mértékben egyenlõen kell kezelni; ennek megfelelõen a bármely két tagállam állampolgárai által betöltött összes hivatali idõszakok számának különbsége soha nem lehet több egynél;
b) az a) pontra is figyelemmel, az egymást követõ Bizottságokat úgy kell összeállítani, hogy azokban a tagállamok demográfiai és földrajzi különbözõsége kielégítõ módon megjelenjen.
(7) Feladatainak ellátása során a Bizottság teljes mértékben független. Az I-28. cikk (2) bekezdésének sérelme nélkül a Bizottság tagjai nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytõl, szervtõl vagy más szervezettõl. Tartózkodnak a kötelezettségeikkel vagy a feladataik ellátásával összeegyeztethetetlen cselekedetektõl.
(8) A Bizottság testületileg felelõsséggel tartozik az Európai Parlamentnek. Az Alkotmány III-340. cikkében foglaltaknak megfelelõen az Európai Parlament a Bizottsággal szembeni bizalmatlansági indítványt fogadhat el. Bizalmatlansági indítvány elfogadása esetén a Bizottság tagjainak testületileg le kell mondaniuk, az Unió külügyminiszterének pedig le kell mondania a bizottsági tagságról.

I-27. cikk
Az Európai Bizottság elnöke

(1) Az európai parlamenti választások figyelembevételével és a megfelelõ egyeztetések lefolytatása után az Európai Tanács minõsített többséggel eljárva javaslatot tesz az Európai Parlamentnek a Bizottság elnökének jelölt személyre vonatkozóan. A jelöltet az Európai Parlament tagjainak többségével választja meg. Ha a jelölt nem kapja meg a szükséges többségi támogatást, az Európai Tanács minõsített többséggel egy hónapon belül új jelöltet javasol, akit az Európai Parlament ugyanezen eljárás szerint választ meg.
(2) A Tanács a megválasztott elnökkel közös megegyezésben elfogadja az azon további személyeket tartalmazó listát, akiket a Bizottság tagjaivá kíván kinevezni. E személyeket a tagállamok javaslatai alapján kell kiválasztani, az I-26. cikk (4) bekezdésében, valamint (6) bekezdésének második albekezdésében megállapított szempontok szerint.
Az elnöknek, az Unió külügyminiszterének és a Bizottság többi tagjának mint testületnek a jóváhagyásáról az Európai Parlament szavaz. E jóváhagyás alapján a Bizottságot az Európai Tanács nevezi ki minõsített többséggel.
(3) A Bizottság elnöke:
a) meghatározza a Bizottság mûködésére vonatkozó iránymutatásokat,
b) megállapítja a Bizottság belsõ szervezetét annak biztosítása érdekében, hogy az koherens módon, hatékonyan és testületi szellemben tevékenykedjen,
c) a Bizottság tagjai közül az Unió külügyminisztere mellett további alelnököket nevez ki.
A Bizottság tagja, ha az elnök erre felhívja, benyújtja lemondását. Az Unió külügyminisztere, amennyiben az elnök erre az I-28. cikk (1) bekezdésének megfelelõen felhívja, benyújtja lemondását.

I-28. cikk
Az Unió külügyminisztere

(1) Az Európai Tanács, minõsített többséggel és a Bizottság elnökének egyetértésével, kinevezi az Unió külügyminiszterét. Megbízatását az Európai Tanács ugyanilyen eljárás keretében megszüntetheti.
(2) Az Unió külügyminisztere irányítja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. Javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a Tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja. Ugyanígy jár el a közös biztonság- és védelmi politika területén.
(3) Az Unió külügyminisztere a Külügyek Tanácsának elnöke.

(4) Az Unió külügyminisztere a Bizottság egyik alelnöke. Biztosítja az Unió külsõ tevékenységeinek összhangját. A Bizottságon belül õ felelõs a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggõ feladatainak ellátásáért és az Unió külsõ tevékenysége egyéb területeinek összehangolásáért. Az Unió külügyminisztere a Bizottságon belüli feladatainak gyakorlása során és kizárólag e feladatok körében — annyiban, amennyiben ez összhangban áll a (2) és (3) bekezdésben meghatározottakkal — a Bizottság mûködésére irányadó eljárások szerint jár el.

I-29. cikk
Az Európai Unió Bírósága

(1) Az Európai Unió Bírósága a Bíróságból, a Törvényszékbõl és különös hatáskörû törvényszékekbõl áll. Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását az Alkotmány értelmezése és alkalmazása során.
A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetõségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.
(2) A Bíróság tagállamonként egy bíróból áll. Munkáját fõtanácsnokok segítik. A Törvényszék tagállamonként legalább egy bíróból áll. A Bíróság bíráit és a fõtanácsnokait, valamint a Törvényszék bíráit olyan személyek közül kell ki választani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik megfelelnek a III-355. és III-356. cikkben megállapított követelményeknek. A bírákat és a fõtanácsnokokat a tagállamok kormányai közös megegyezéssel hatéves idõtartamra nevezik ki. Megbízatásuk megújítható.
(3) A III. részben foglalt rendelkezésekkel összhangban az Európai Unió Bírósága:
a) dönt a tagállamok vagy az intézmények valamelyike, illetve valamely természetes vagy jogi személy által hozzá benyújtott keresetekkel eléterjesztett ügyekben;
b) a nemzeti bíróságok kérelmére elõzetes döntést hoz az Uniós jog értelmezésére vagy az intézmények által elfogadott jogi aktusok érvényességére vonatkozó kérdésekrõl;
c) dönt az Alkotmányban meghatározott egyéb esetekben.

II. fejezet
Az Unió egyéb intézményei és szervei

I-30. cikk
Az Európai Központi Bank

(1) Az Európai Központi Bank és a nemzeti központi bankok alkotják a Központi Bankok Európai Rendszerét. Az Unió monetáris politikájának irányítói az Európai Központi Bank, valamint azon tagállamok nemzeti központi bankjai, amelyeknek pénzneme az euró, és amelyek együttesen az eurórendszert alkotják.
(2) A Központi Bankok Európai Rendszerét az Európai Központi Bank döntéshozó szervei irányítják. A Központi Bankok Európai Rendszerének elsõdleges célja az árstabilitás fenntartása. E cél veszélyeztetése nélkül támogatja az Unión belüli általános gazdaságpolitikát azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az Unió célkitûzéseinek megvalósításához. Az Alkotmány III. részével, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányával összhangban ellátja az egyéb központi banki feladatokat.
(3) Az Európai Központi Bank önálló jogi személyiséggel rendelkezõ intézmény. Kizárólag az Európai Központi Bank jogosult euró kibocsátásának engedélyezésére. Hatásköreinek gyakorlásában és saját pénzügyei intézésének tekintetében függetlenséget élvez. Az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok kormányai tiszteletben tartják ezt a függetlenséget.
(4) Az Európai Központi Bank a III-185—III-191. és a III-196. cikkel, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányában megállapított feltételekkel összhangban elfogadja a feladatai végrehajtásához szükséges intézkedéseket. Ugyanezen cikkeknek megfelelõen azok a tagállamok és központi bankjaik, amelyek pénzneme nem az euró, megõrzik a monetáris ügyekben meglévõ hatásköreiket.
(5) Az Európai Központi Bankkal konzultálni kell a hatáskörébe tartozó valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal, továbbá valamennyi nemzeti jogszabálytervezettel kapcsolatban, és a hatáskörébe tartozó területeken véleményt terjeszthet elõ.
(6) Az Európai Központi Bank döntéshozó szerveit, azok összetételét és a mûködésükre vonatkozó részletes szabályokat a III-192., III-193., III382. és III-383. cikk, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmánya határozza meg.

I-31. cikk
A Számvevõszék

(1) A Számvevõszék az Unió pénzügyi ellenõrzését végzõ intézmény.
(2) A Számvevõszék megvizsgálja az Unió valamennyi bevételre és kiadásra vonatkozó elszámolását, valamint figyelemmel kíséri a pénzgazdálkodás hatékonyságát és eredményességét.
(3) A Számvevõszék a tagállamok egy-egy állampolgárából áll. A Számvevõszék tagjai feladataik ellátása során teljes mértékben függetlenek, és az Unió általános érdekében járnak el.

I-32. cikk
Az Unió tanácsadó szervei

(1) Az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a Bizottságot a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság segíti tanácsadói minõségben.
(2) A Régiók Bizottsága a regionális és helyi testületek olyan képviselõibõl áll, akik valamely regionális vagy helyi testületben választással nyert képviselõi megbízatással rendelkeznek, vagy valamely választott testületnek politikai felelõsséggel tartoznak.
(3) A Gazdasági és Szociális Bizottság a munkaadók és a munkavállalók szervezetei, valamint a civil társadalom egyéb területei, így különösen a gazdasági és társadalmi élet, az állampolgári részvétel, a szakmai és a kulturális területek reprezentatív szereplõit tömörítõ szervezetek képviselõibõl áll. (4) A Régiók Bizottságának és a Gazdasági és Szociális Bizottságnak a tagjai nem utasíthatók. Feladataik ellátása során teljes mértékben függetlenek, és az Unió általános érdekében járnak el. (5) Az e bizottságok összetételére, tagjaik kinevezésére, valamint a hatáskörükre és a mûködésükre vonatkozó szabályokat a III-386—III-392. cikk tartalmazza.
A (2) és (3) bekezdésben említett, a bizottságok összetételének jellegére vonatkozó szabályokat a Tanács az Unión belüli gazdasági, társadalmi és demográfiai helyzetének alakulására tekintettel rendszeres idõközönként felülvizsgálja. E célból a Tanács a Bizottság javaslata alapján európai határozatokat fogad el.

V. cím
Az Unió hatásköreinek gyakorlása

I. fejezet
Általános rendelkezések

I-33. cikk
Az Unió jogi aktusai

(1) Az intézmények az Unió hatásköreinek gyakorlása érdekében a III. részben foglaltaknak megfelelõen a következõ jogi eszközöket alkalmazzák: európai törvény, európai kerettörvény, európai rendelet, európai határozat, ajánlás és vélemény.
Az európai törvény általános hatállyal bíró törvényalkotási aktus. Teljes egészében kötelezõ és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Az európai kerettörvény olyan törvényalkotási aktus, amely az elérendõ célokat illetõen minden címzett tagállamra kötelezõ, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.
Az európai rendelet olyan általános hatállyal bíró nem törvényalkotási aktus, amely a törvényalkotási aktusok és az Alkotmány egyes rendelkezéseinek végrehajtására szolgál. Az európai rendelet vagy olyan, amely teljes egészében kötelezõ és valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó, vagy pedig olyan, amely az elérendõ célokat illetõen minden címzett tagállamra kötelezõ, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.
Az európai határozat teljes egészében kötelezõ, nem törvényalkotási aktus. Amennyiben külön megjelöli, hogy kik a címzettjei, az európai határozat kizárólag azokra nézve kötelezõ, akiket címzettként megjelöl.
Az ajánlások és vélemények nem bírnak kötelezõ erõvel.
(2) A törvényalkotási aktusok tervezetének mérlegelésekor az Európai Parlament és a Tanács tartózkodik az adott területen alkalmazandó törvényalkotási eljárásban elõírtaktól eltérõ jogi aktusok elfogadásától.

I-34. cikk
Törvényalkotási aktusok

(1) Az európai törvényeket és kerettörvényeket a Bizottság javaslata alapján az Európai Parlament és a Tanács közösen fogadja el a III-396. cikkben megállapított rendes törvényalkotási eljárásnak megfelelõen. Amennyiben a két intézmény nem jut megegyezésre, az adott jogi aktus nem kerül elfogadásra.
(2) Az Alkotmányban külön meghatározott esetekben az európai törvényeket és kerettörvényeket a különleges törvényalkotási eljárásoknak megfelelõen a Tanács közremûködésével az Európai Parlament vagy az Európai Parlament közremûködésével a Tanács fogadja el.
(3) Az Alkotmányban külön meghatározott esetekben európai törvények és kerettörvények a tagállamok egy csoportjának vagy az Európai Parlamentnek a kezdeményezése, az Európai Központi Bank ajánlása vagy a Bíróság, illetve az Európai Beruházási Bank kérelme alapján is elfogadatók.

I-35. cikk
Nem törvényalkotási aktusok

(1) Az Európai Tanács az Alkotmányban meghatározott esetekben európai határozatokat fogad el.
(2) A Tanács és a Bizottság, különösen az I-36. és I-37. cikkben említett esetekben, illetve az Európai Központi Bank az Alkotmányban külön meghatározott esetekben európai rendeleteket és európai határozatokat fogad el.
(3) A Tanács ajánlásokat fogad el. A Tanács a Bizottság javaslata alapján határoz minden olyan esetben, amikor az Alkotmány elõírja, hogy a jogi aktusokat a Bizottság javaslata alapján kell elfogadnia. Egyhangúlag határoz azokon a területeken, amelyeken az Unió jogi aktusainak elfogadásához egyhangúság szükséges. A Bizottság, valamint az Európai Központi Bank az Alkotmányban külön meghatározott esetekben ajánlásokat fogad el.

I-36. cikk
Felhatalmazáson alapuló európai rendeletek

(1) Az európai törvényekben és kerettörvényekben felhatalmazás adható a Bizottság részére olyan felhatalmazáson alapuló európai rendeletek elfogadására, amelyek az európai törvények vagy kerettörvények egyes nem alapvetõ rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják.
A felhatalmazást tartalmazó európai törvényekben és kerettörvényekben kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét és idõtartamát. Az adott szabályozási terület alapvetõ elemei kizárólag az európai törvényben vagy kerettörvényben szabályozhatók, és ezekre vonatkozóan nem adható felhatalmazás.
(2) Az európai törvényben, illetve kerettörvényben kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás gyakorlásának feltételeit, amelyek a következõk lehetnek:
a) az Európai Parlament vagy a Tanács úgy határozhat, hogy a felhatalmazást visszavonja;
b) a felhatalmazáson alapuló európai rendelet csak akkor léphet hatályba, ha az Európai Parlament vagy a Tanács az európai törvényben, illetve kerettörvényben elõírt határidõn belül nem emel ellene kifogást.
Az a) és b) pont alkalmazásakor az Európai Parlament tagjainak többségével, a Tanács pedig minõsített többséggel határoz.

I-37. cikk
Végrehajtási aktusok

(1) A tagállamok nemzeti jogukban elfogadják a kötelezõ erejû uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
(2) Ha valamely kötelezõ erejû uniós jogi aktus végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, az ilyen jogi aktus végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra, illetve különleges és kellõen indokolt esetekben, valamint az I-40. cikkben elõírt esetekben a Tanácsra.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak céljából európai törvényben elõre meg kell határozni a Bizottság végrehajtási hatáskörének gyakorlására vonatkozó tagállami ellenõrzési mechanizmusok szabályait és általános elveit.

(4) Az Unió végrehajtási aktusai európai végrehajtási rendeletek vagy európai végrehajtási határozatok lehetnek.

I-38. cikk
Az Unió jogi aktusaira vonatkozó közös szabályok

(1) Ha az Alkotmány nem határozza meg milyen típusú jogi aktust kell elfogadni, a jogi aktus típusát az intézmények az alkalmazandó eljárásoknak megfelelõen eseti alapon maguk választják meg az arányosság I-11. cikkben foglalt elvével összhangban.
(2) A jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk, és azokban utalni kell minden olyan javaslatra, kezdeményezésre, ajánlásra, kérésre vagy véleményre, amelyet az Alkotmány elõír.

I-39. cikk
Kihirdetés és hatálybalépés
(1) A rendes törvényalkotási eljárás szerint elfogadott európai törvényeket és kerettörvényeket az Európai Parlament elnöke és a Tanács elnöke írja alá. Az egyéb esetekben ezeket a jogi aktusokat az azokat elfogadó intézmény elnöke írja alá.
Az európai törvényeket és kerettörvényeket az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni, és azok a bennük megjelölt napon, illetve ennek hiányában a kihirdetésüket követõ huszadik napon lépnek hatályba.
(2) Az európai rendeleteket, valamint a külön címzetti kört nem tartalmazó európai határozatokat az azokat elfogadó intézmény elnöke írja alá.
Az európai rendeleteket, valamint a külön címzetti kört nem tartalmazó európai határozatokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni; ezek a bennük megjelölt napon, illetve ennek hiányában a kihirdetésüket követõ huszadik napon lépnek hatályba.
(3) A (2) bekezdésben említettektõl eltérõ európai határozatokról értesíteni kell a címzettjeiket, és azok az értesítéssel lépnek hatályba.

II. fejezet
Különös rendelkezések

I-40. cikk
A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezések

(1) Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikát folytat, amely a tagállamok közötti kölcsönös politikai szolidaritás továbbfejlesztésén, az általános érdekû ügyek azonosításán és a tagállamok fellépései között egyre növekvõ fokú összhang megvalósításán alapul.
(2) Az Európai Tanács megállapítja az Unió stratégiai érdekeit, és meghatározza az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának célkitûzéseit. E politikát az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján és a III. részben foglaltaknak megfelelõen a Tanács alakítja.

(3) Az Európai Tanács és a Tanács meghozza a szükséges európai határozatokat.
(4) A közös kül- és biztonságpolitikát az Unió külügyminisztere és a tagállamok hajtják végre nemzeti és uniós erõforrások felhasználásával.
(5) Az Európai Tanácsban és a Tanácsban a tagállamok minden általános érdekû kül- és biztonságpolitikai kérdésrõl egyeztetnek egymással annak érdekében, hogy a kérdés vonatkozásában közös megközelítést alakítsanak ki. A tagállamok az Unió érdekeit érintõ bármely nemzetközi szintû fellépés vagy kötelezettségvállalás megtétele elõtt egyeztetnek a többi tagállammal a Tanácsban vagy az Európai Tanácsban. A tagállamok egy irányban mutató fellépésük útján biztosítják, hogy az Unió képes legyen érdekeinek és értékeinek nemzetközi szinten való érvényesítésére. A tagállamok kölcsönösen szolidárisak egymás iránt.
(6) A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó európai határozatok elfogadásakor az Európai Tanács és a Tanács, a III. részben megállapított esetek kivételével, egyhangúlag határoz. Az Európai Tanács, illetve a Tanács valamely tagállam kezdeményezése, az Unió külügyminiszterének a javaslata, illetve az Unió külügyminiszterének a Bizottság által támogatott javaslata alapján határoz. Európai törvényt és kerettörvényt nem lehet elfogadni.
(7) Az Európai Tanács egyhangúlag európai határozatot fogadhat el, amely elõírja, hogy a Tanács a III. részben említettektõl eltérõ esetekben is minõsített többséggel határozhat.
(8) Az Európai Parlamenttel rendszeresen konzultálni kell a közös külés biztonságpolitika fõbb vonatkozásairól és alapvetõ választási lehetõségeirõl, és folyamatosan tájékoztatni kell annak alakulásáról.

I-41. cikk
A közös biztonság- és védelmi politikára vonatkozó különös rendelkezések

(1) A közös biztonság- és védelmi politika a közös kül- és biztonságpolitika szerves része. E politika polgári és katonai eszközök igénybevételével biztosítja az Unió mûveleti képességét. Az Unió ezeket az eszközöket az Egyesült Nemzetek Alapokmányának alapelveivel összhangban igénybe veheti az Unión kívüli békefenntartó, konfliktusmegelõzõ és a nemzetközi biztonságot erõsítõ missziókban. E feladatok végrehajtása a tagállamok által rendelkezésre bocsátott képességeken alapul.
(2) A közös biztonság- és védelmi politika magában foglalja egy közös uniós védelmi politika fokozatos kialakítását. Ez, amennyiben az Európai Tanács egyhangúlag úgy határoz, közös védelemhez vezet. Ebben az esetben az Európai Tanács a tagállamoknak ajánlja egy ilyen határozatnak az alkotmányos követelményeiknek megfelelõ elfogadását.
Az Unió e cikk szerinti politikája nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelmi politikájának egyedi jellegét, tiszteletben tartja azoknak a tagállamoknak az Észak-atlanti Szerzõdés alapján vállalt kötelezettségeit, amelyek közös védelmüket az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetében látják megvalósítottnak, és összeegyeztethetõ az annak keretében meghatározott közös biztonság- és védelmi politikával.

(3) A tagállamok a Tanács által meghatározott célkitûzések megvalósításához való hozzájárulásként a közös biztonság- és védelmi politika végre hajtásához polgári és katonai képességeket bocsátanak az Unió rendelkezésére. Azok a tagállamok, amelyek közösen többnemzetiségû erõket állítanak fel, ezeket szintén a közös biztonság- és védelmi politika rendelkezésére bocsáthatják.

A tagállamok vállalják, hogy fokozatosan fejlesztik katonai képességeiket. Létrejön egy védelmi képességfejlesztési, kutatási, beszerzési és fegyverzeti kérdésekkel foglalkozó ügynökség (Európai Védelmi Ügynökség), amelynek feladata a mûveleti igények megállapítása, az ezen igények kielégítését szolgáló intézkedések támogatása, és amely hozzájárul a védelmi szektor ipari és technológiai alapjainak erõsítéséhez szükséges intézkedések meghatározásához és — adott esetben — végrehajtásához, részt vesz egy európai fegyverzet- és képességpolitika meghatározásában, valamint segíti a Tanácsot a katonai képességek javításának értékelésében.
(4) A közös biztonság- és védelmi politikára vonatkozó európai határozatokat, ideértve az e cikkben említett missziók megindítására vonatkozó európai határozatokat is, a Tanács fogadja el egyhangúlag, az Unió külügyminiszterének javaslata vagy egy tagállam kezdeményezése alapján. Az Unió külügyminisztere, adott esetben a Bizottsággal közösen, nemzeti erõforrások és uniós eszközök felhasználását egyaránt indítványozhatja.
(5) A Tanács az Unió értékeinek védelme és érdekeinek érvényesítése céljából egyes misszióknak az Unió keretében történõ végrehajtásával a tagállamok egy csoportját is megbízhatja. Az ilyen missziók végrehajtására a III-310. cikket kell alkalmazni.
(6) Azok a magasabb követelményeket kielégítõ katonai képességekkel rendelkezõ tagállamok, amelyek a legnagyobb követelményeket támasztó missziókra tekintettel ezen a területen szigorúbb kötelezettségeket vállaltak, az Unió keretein belül állandó strukturált együttmûködést alakítanak ki. Az ilyen együttmûködésre a III-312. cikket kell alkalmazni. Ez nem érinti a III-309. cikkben foglalt rendelkezéseket.

(7) A tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam — az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban — köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni ennek az államnak. Ez nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelmi politikájának egyedi jellegét. Az e területen vállalt kötelezettségeknek és együttmûködésnek összhangban kell lenniük az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetének keretein belül tett kötelezettségvállalásokkal, amely szervezet az abban részes államok számára továbbra is a kollektív védelem alapját képezi, és annak végrehajtási fóruma marad. (8) Az Európai Parlamenttel rendszeresen konzultálni kell a közös biztonság- és védelmi politika fõbb vonatkozásairól és alapvetõ választási lehetõségeirõl, és folyamatosan tájékoztatni kell annak alakulásáról.

I-42. cikk
A szabadság, biztonság és a jog érvényesülésének térségére vonatkozó külön rendelkezések

(1) Az Unió egy, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget hoz létre:
a) amennyiben szükséges, európai törvény és kerettörvény elfogadásával a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére a III. részben felsorolt területeken;
b) a tagállamok illetékes hatóságai közötti kölcsönös bizalom elõmozdításával, különösen a bírósági és a bíróságon kívüli határozatok kölcsönös elismerésének alapján;
c) operatív együttmûködéssel a tagállamok hatáskörrel rendelkezõ hatóságai, köztük a tagállamok rendõrségei, vámhatóságai és a bûncselekmények megelõzésére és felderítésére szakosodott egyéb szolgálatai között.
(2) A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége keretében a nemzeti parlamentek részt vehetnek a III-260. cikke szerinti értékelõ eljárásokban. A nemzeti parlamentek a III-276. cikkel, illetve a III-273. cikkel összhangban részt vesznek az Europol politikai ellenõrzésében, valamint az Eurojust tevékenységének értékelésében.
(3) A büntetõügyekben folytatott rendõrségi és igazságügyi együttmûködés területén a tagállamok a III-264. cikknek megfelelõen kezdeményezési joggal rendelkeznek.

I-43. cikk
Szolidaritási klauzula

(1) Ha egy tagállamot terrortámadás ér, illetve ha természeti vagy ember okozta katasztrófa áldozatává válik, az Unió és tagállamai a szolidaritás szellemében együttesen lépnek föl. Az Unió minden rendelkezésére álló eszközt, ideértve a tagállamok által a rendelkezésére bocsátott katonai erõforrásokat is, mozgósít annak érdekében, hogy:
a) — megelõzze a terrorista fenyegetést a tagállamok területén;
— megvédje a demokratikus intézményeket és a polgári lakosságot egy esetleges terrortámadástól;
— terrortámadás esetén egy tagállamnak, politikai vezetése kérésére, a területén segítséget nyújtson;
b) természeti vagy ember okozta katasztrófa esetén egy tagállamnak, politikai vezetése kérésére, a területén segítséget nyújtson.

(2) Az e cikk végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat a III-329. cikk tartalmazza.

III. fejezet
Megerõsített együttmûködés

I-44. cikk
Megerõsített együttmûködés

(1) Azok a tagállamok, amelyek az Unió nem kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken egymás között megerõsített együttmûködést kívánnak létrehozni, az e cikkben és a III-416—III-423. cikkben megállapított korlátokon belül és szabályokkal összhangban igénybe vehetik az Unió intézményeit, és az Alkotmány megfelelõ rendelkezéseinek alkalmazásával gyakorolhatják ezeket a hatásköröket.
A megerõsített együttmûködés az Unió célkitûzései megvalósításának elõmozdítására, érdekeinek védelmére és az integráció folyamatának megerõsítésére irányul. Az ilyen együttmûködés a III-418. cikkel összhangban valamennyi tagállam számára bármikor nyitva áll.
(2) Megerõsített együttmûködésre felhatalmazást adó európai határozatot a Tanács végsõ lehetõségként akkor fogadhat el, ha megállapította, hogy az együttmûködés célkitûzései az Unió egésze által ésszerû határidõn belül nem érhetõk el, és ha abban legalább a tagállamok egyharmada részt vesz. A Tanács a III-419. cikkben megállapított eljárás szerint határoz.
(3) A Tanács tanácskozásain valamennyi tagállam részt vehet, de a szavazásban csak a Tanácsnak a megerõsített együttmûködésben részt vevõ tagállamokat képviselõ tagjai vesznek részt.
Az egyhangúság eléréséhez csak a részt vevõ tagállamok képviselõinek szavazatait kell figyelembe venni.
A minõsített többséghez a részt vevõ tagállamokat képviselõ tanácsi tagok legalább 55%-ának egyben az ezen államok népességének legalább 65%-át kitevõ szavazata szükséges.
A blokkoló kisebbségnek legalább a Tanácsnak a részt vevõ tagállamok népességének több mint 35%-át képviselõ tagjaiból és még egy tagból kell állnia; ennek hiányában a minõsített többséget elértnek kell tekinteni.
A harmadik és negyedik albekezdéstõl eltérve, ha a Tanács nem a Bizottságnak vagy az Unió külügyminiszterének a javaslata alapján határoz, a minõsített többséghez a részt vevõ tagállamokat képviselõ tanácsi tagok legalább 72%-ának egyben az ezen államok népességének legalább 65%-át kitevõ szavazata szükséges.
(4) A megerõsített együttmûködés keretében elfogadott jogi aktusok csak az abban részt vevõ tagállamokat kötelezik. Az ilyen jogi aktusok nem részei az Unióhoz csatlakozni szándékozó országok által elfogadandó uniós vívmányoknak.

VI. cím
Az Unió demokratikus mûködése

I-45. cikk
A demokratikus egyenlõség elve

Az Unió minden tevékenysége során tiszteletben tartja a polgárok közötti egyenlõség elvét; az Unió intézményei, szervei és hivatalai valamennyi polgárt egyenlõ figyelemben részesítik.

I-46. cikk
A képviseleti demokrácia elve

(1) Az Unió mûködése a képviseleti demokrácián alapul.
(2) Az Unió szintjén a polgárok közvetlen képviselete az Európai Parlamentben valósul meg.
A tagállamok képviseletét az Európai Tanácsban az állam-, illetve kormányfõjük, a Tanácsban pedig a kormányuk látja el, amelyek maguk vagy nemzeti parlamentjüknek, vagy a polgáraiknak tartoznak demokratikus felelõsséggel.
(3) Minden polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében. A döntéseket a lehetõ legnyilvánosabban és a polgárokhoz a lehetõ legközelebb esõ szinten kell meghozni.
(4) Az európai szintû politikai pártok hozzájárulnak az európai politikai tudatosság kialakításához és az uniós polgárok akaratának kinyilvánításához.

I-47. cikk
A részvételi demokrácia elve

(1) Az intézmények a megfelelõ eszközökkel biztosítják, hogy a polgárok és az érdekképviseleti szervezetek az Unió bármely tevékenységérõl véleményt nyilváníthassanak, és azokat nyilvánosan megvitathassák.
(2) Az intézmények az érdekképviseleti szervezetekkel és a civil társadalommal nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tartanak fenn.

(3) A Bizottság, annak érdekében, hogy biztosítsa az Unió fellépéseinek koherenciáját és átláthatóságát, az érintett felekkel széles körû elõzetes konzultációkat folytat. (4) Legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentõs számának állampolgárai, kezdeményezheti, hogy a Bizottság — hatáskörén belül — terjesszen elõ megfelelõ javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint az Alkotmány végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség. Az ilyen polgári kezdeményezésre alkalmazandó eljárásokra és feltételekre vonatkozó rendelkezéseket, ideértve azt is, hogy a kezdeményezésnek legkevesebb hány tagállam polgáraitól kell származnia, európai törvény állapítja meg.

I-48. cikk
A szociális partnerek és az önálló szociális párbeszéd

Az Unió az egyes nemzeti rendszerek különbözõségeinek figyelembevételével elismeri és támogatja a szociális partnerek uniós szintû szerepvállalását; önállóságuk tiszteletben tartása mellett elõsegíti a szociális partnerek közötti párbeszédet.
A növekedésrõl és foglalkoztatásról szóló háromoldalú csúcstalálkozó hozzájárul a szociális párbeszéd folytatásához.

I-49. cikk
Az európai ombudsman

Az Alkotmányban meghatározott feltételek mellett az Európai Parlament által megválasztott ombudsman fogadja az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok tevékenysége során felmerülõ hivatali visszásságokra vonatkozó panaszokat. A panaszokat kivizsgálja, és errõl jelentést készít. Feladatainak ellátása során az ombudsman teljes mértékben független.

I-50. cikk
Az uniós intézmények, szervek és hivatalok munkájának átláthatósága

(1) A jó kormányzás elõmozdítása és a civil társadalom részvételének biztosítása céljából az Unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehetõ legnagyobb mértékû tiszteletben tartásával járnak el.
(2) Az Európai Parlament ülései nyilvánosak; a Tanács ülései, amikor azokon törvényalkotási aktus tervezetérõl tanácskoznak, illetve szavaznak, szintén nyilvánosak.
(3) A III. részben meghatározott feltételekkel bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítõ okirat szerinti székhellyel rendelkezõ természetes vagy jogi személy jogosult hozzáférni az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz, függetlenül azok megjelenési formájától.
Az e dokumentumokhoz való hozzáférési jog általános elveit és közvagy magánérdeken alapuló korlátozásait meghatározó szabályokat európai törvény állapítja meg.
(4) A (3) bekezdésben említett európai törvénnyel összhangban minden intézmény, szerv, illetve hivatal saját eljárási szabályzatában rögzíti a dokumentumaihoz való hozzáférésre vonatkozó különös rendelkezéseket.

I-51. cikk
A személyes adatok védelme

(1) Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.
(2) A természetes személyeknek az uniós intézmények, szervek és hivatalok által, illetve az uniós jog alkalmazási körébe tartozó tevékenységeik során a tagállamok által végzett személyes adatok feldolgozása tekintetében történõ védelmére, valamint az ilyen adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat európai törvény vagy kerettörvény állapítja meg. E szabályok tiszteletben tartását független hatóságok ellenõrzik.

I-52. cikk
Az egyházak és világnézeti szervezetek jogállása

(1) Az Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban.
(2) Az Unió ugyanígy tiszteletben tartja a világnézeti szervezetek nemzeti jog szerinti jogállását.
(3) Elismerve identitásukat és különleges hozzájárulásukat az Unió nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet tart fenn ezekkel az egyházakkal és szervezetekkel.

VII. cím
Az Unió pénzügyei

I-53. cikk
Költségvetési és pénzügyi alapelvek

(1) A III. részben foglaltakkal összhangban az Unió valamennyi bevételi és kiadási tételét elõ kell irányozni az egyes pénzügyi évekre vonatkozóan, és fel kell tüntetni az Unió költségvetésében.
(2) A költségvetés bevételeinek és kiadásainak egyensúlyban kell lenniük.
(3) A költségvetésben feltüntetett kiadásokat, a III-412. cikkben említett európai törvénnyel összhangban, egy pénzügyi évre vonatkozóan kell jóváhagyni.
(4) A költségvetésben feltüntetett kiadások végrehajtásának elõfeltétele olyan kötelezõ erejû uniós jogi aktus elfogadása a III-412. cikkben említett európai törvénnyel összhangban, amely jogalapot biztosít az Unió fellépéséhez és az azzal összefüggõ kiadásoknak a végrehajtásához, kivéve az említett európai törvényben meghatározott eseteket.
(5) A költségvetési fegyelem biztosítása érdekében az Unió, amennyiben egy jogi aktus jelentõs hatást gyakorolhat a költségvetésre, azt nem fogadhatja el mindaddig, amíg nem biztosítja, hogy az ebbõl a jogi aktusból eredõ kiadások az Unió saját forrásainak határán belül, valamint az I-55. cikkben említett többéves pénzügyi keret tiszteletben tartásával finanszírozhatók.
(6) A költségvetést a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveinek tiszteletben tartásával kell végrehajtani. A tagállamok és az Unió együttmûködnek egymással annak érdekében, hogy biztosítsák a költségvetési elõirányzatoknak az ezzel az alapelvvel összhangban történõ felhasználását.
(7) Az Unió és a tagállamok a III-415. cikk rendelkezéseivel összhangban küzdenek a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértõ minden egyéb jogellenes tevékenység ellen.

I-54. cikk
Az Unió saját forrásai

(1) Az Unió gondoskodik a céljai eléréséhez és politikái megvalósításához szükséges eszközökrõl.
(2) Az egyéb bevételeket nem érintve az Unió költségvetését teljes egészében a saját forrásokból kell finanszírozni.

(3) Az Unió saját forrásainak rendszerére vonatkozó rendelkezéseket a Tanács által elfogadott európai törvény állapítja meg; e vonatkozásban az európai törvény a saját források újabb típusait teremtheti meg, illetve meglévõ típusokat szüntethet meg. A Tanács, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követõen, egyhangúlag határoz. Az ilyen európai törvény csak azt követõen lép hatályba, hogy a tagállamok saját alkotmányos követelményeiknek megfelelõen jóváhagyták.
(4) Az Unió saját forrásainak rendszerére vonatkozó végrehajtási intézkedéseket a Tanács által elfogadott európai törvény állapítja meg annyiban, amennyiben a (3) bekezdés alapján elfogadott európai törvény így rendelkezik. A Tanács az Európai Parlament egyetértését követõen határoz.

I-55. cikk
Többéves pénzügyi keret

(1) A többéves pénzügyi keret biztosítja, hogy az Unió kiadásai rendezett módon, saját forrásainak határain belül alakuljanak. A többéves pénzügyi keret a III-402. cikkel összhangban kiadási kategóriánként határozza meg a kötelezettségvállalási elõirányzatok éves felsõ határát.
(2) A többéves pénzügyi keretet a Tanács által egyhangúlag elfogadott európai törvény határozza meg. A Tanács az Európai Parlamentnek a tagjai többségével elfogadott egyetértését követõen egyhangúlag határoz. (3) Az Unió éves költségvetésének összhangban kell lennie a többéves pénzügyi kerettel. (4) Az Európai Tanács egyhangúlag elfogadott európai határozattal felhatalmazhatja a Tanácsot arra, hogy a (2) bekezdésben említett európai törvény elfogadásáról minõsített többségi szavazással döntsön.

I-56. cikk
Az Unió költségvetése

Az Unió éves költségvetését a III-404. cikkben megállapított szabályokkal összhangban elfogadott európai törvény határozza meg.

VIII. cím
Az Unió és közvetlen környezete

I-57. cikk
Az Unió és közvetlen környezete

(1) Az Unió a vele szomszédos országokkal különleges kapcsolatokat épít ki a jólét és a jószomszédi viszonyok egy olyan térségének a létrehozása céljából, amely az Unió értékeire épül, és amelyet az együttmûködésen alapuló szoros és békés kapcsolatok jellemeznek.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak céljából az Unió az érintett országokkal külön megállapodásokat köthet. Ezek a megállapodások kölcsönös jogokat és kötelezettségeket állapíthatnak meg, és közös fellépések lehetõségérõl rendelkezhetnek. E megállapodások végrehajtásáról rendszeres egyeztetéseket kell folytatni.

IX. cím
Az uniós tagság

I-58. cikk
Az Unióhoz való csatlakozás feltételei és az arra irányuló eljárás

(1) Az Unió minden olyan európai állam elõtt nyitva áll, amely tiszteletben tartja az I-2. cikkben említett értékeket, és elkötelezett azok közös érvényesítése mellett.
(2) Minden olyan európai állam, amely az Unió tagjává kíván válni, erre irányuló kérelemmel fordulhat a Tanácshoz. A kérelemrõl értesíteni kell az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket. A Tanács a Bizottsággal folytatott konzultációt és az Európai Parlament tagjai többségével elfogadott egyetértését követõen egyhangúlag határoz. A felvétel feltételeit és részletes szabályait a tagállamok és a felvételét kérõ állam közötti megállapodás rendezi. Ezt a megállapodást alkotmányos követelményeinek megfelelõen valamennyi szerzõdõ államnak meg kell erõsítenie.

I-59. cikk
Egyes uniós tagsági jogok felfüggesztése

(1) A Tanács, a tagállamok egyharmadának vagy az Európai Parlamentnek az indokolással ellátott kezdeményezése vagy a Bizottság javaslata alapján elfogadott európai határozatban megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmû veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az I-2. cikkben említett értékeket. A Tanács az Európai Parlament egyetértését követõen, tagjainak négyötödös többségével határoz.
Mielõtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja az érintett tagállamot, és részére — ugyanezen eljárásnak megfelelõen — ajánlásokat tehet.
A Tanács rendszeresen ellenõrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e.
(2) A tagállamok egyharmadának kezdeményezése vagy a Bizottság javaslata alapján az Európai Tanács, miután az érintett államot felkérte észrevételei benyújtására, európai határozatban megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti az I-2. cikkben említett értékeket. Az Európai Tanács, a Parlament egyetértését követõen, egyhangúlag határoz.
(3) A (2) bekezdés szerinti megállapítás esetén a Tanács minõsített többséggel elfogadott európai határozattal felfüggesztheti az érintett tagállamnak az Alkotmány alkalmazásából származó egyes jogait, köztük a Tanács e tagállamot képviselõ tagját megilletõ szavazati jogokat. Ebben az esetben a Tanács figyelembe veszi az ilyen felfüggesztésnek a természetes és jogi személyek jogait és kötelezettségeit érintõ lehetséges következményeit.
Az érintett állam Alkotmány szerinti kötelezettségei minden esetben továbbra is kötik ezt az államot.
(4) A Tanács minõsített többséggel elfogadott európai határozattal a (3) bekezdés alapján elfogadott intézkedéseket megváltoztathatja vagy visszavonhatja, amennyiben az elrendelésükhöz vezetõ körülményekben változás következett be.
(5) Ennek a cikknek az alkalmazásában az Európai Tanácsnak vagy a Tanácsnak az érintett tagállamot képviselõ tagja nem vesz részt a szavazásban, és az érintett tagállamot nem lehet figyelembe venni a tagállamok egyharmadának, illetve négyötödének az (1), illetve (2) bekezdés szerinti kiszámításakor. A személyesen jelen lévõ vagy képviselt tagok tartózkodása nem akadálya a (2) bekezdésben említett európai határozatok elfogadásának.
A (3) és (4) bekezdésben említett európai határozatok elfogadásánál a minõsített többséghez a szavazásban részt vevõ tagállamokat képviselõ tanácsi tagok legalább 72%-ának egyben az ezen államok népességének legalább 65%-át kitevõ szavazata szükséges.

Ha a szavazati jog felfüggesztésérõl szóló, a (3) bekezdésnek megfelelõen elfogadott határozat elfogadását követõen a Tanács az Alkotmány valamely rendelkezése alapján minõsített többséggel határoz, a minõsített többség meghatározása megegyezik a második albekezdésben foglaltakkal, illetve — ha a Tanács a Bizottság vagy az Unió külügyminiszterének javaslata alapján határoz — a minõsített többséghez a szavazásban részt vevõ tagállamokat képviselõ tanácsi tagok legalább 55%-ának, egyben az ezen államok népességének legalább 65%-át kitevõ szavazata szükséges. Az utóbbi esetben a blokkoló kisebbségnek legalább a Tanácsnak a szavazásban részt vevõ tagállamok népességének több mint 35%-át képviselõ tagjaiból és még egy tagból kell állnia; ennek hiányában a minõsített többséget elértnek kell tekinteni.
(6) E cikk alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevõ kétharmados többségével dönt.

I-60. cikk
Önkéntes kilépés az Unióból

(1)Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.
(2) A kilépést elhatározó tagállam szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat, és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövõbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illetõ állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást a III-325. cikk (3) bekezdésének megfelelõen kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minõsített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követõen.
(3) A kilépésrõl rendelkezõ megállapodás hatálybalépésének idõpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstõl számított két év elteltével az Alkotmány az érintett államra többé nem alkalmazható, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidõnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.
(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépõ tagállamot képviselõ tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rávonatkozó tanácskozásain és a rávonatkozó európai határozatok meghozatalában nem vesz részt.
A minõsített többséghez a szavazásban részt vevõ tagállamokat képviselõ tanácsi tagok legalább 72%-ának, egyben az ezen államok népességének legalább 65%-át kitevõ szavazata szükséges.
(5) Amennyiben az az állam, amely korábban kilépett az Unióból, késõbb újra felvételét kéri, kérelmére az I-58. cikkben megállapított eljárást kell alkalmazni.

* CIG 87/04 JL. A tagállamok kormányképviselõinek konferenciája. Brüsszel, 2004. augusztus 6.