A közbirtokkal kapcsolatos vitatott kérdések

4.1. Az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától

A közbirtok problematikájának tárgyalásában fontos osztályozási szempont az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától. Ez az elhatárolás két nagyobb szakaszban ment végbe. E két meghatározó idõszak az 1989 elõtti és az 1998 utáni idõszakra osztható, tételesen a köztulajdonról és jogi rendszerérõl szóló 1998. évi 213. törvény elõtti és a Kttv. hatálybalépése utáni idõszakokra.

Az állam közbirtokának elhatárolása a helyi közigazgatási egységek közbirtokától az 1989. évi fordulat után vált aktuálissá, ugyanis 1945—1989 között nem létezett köz- és magánbirtok. A kommunista diktatúra idején a te-rületi-közigazgatási egységek nem rendelkeztek tulajdonjoggal, a törvény esetükben csupán az igazgatási jogot (drept de administrare directã) ismerte el számukra. A szocialista tulajdonjog kizárólagos élvezõje az állam volt. Ugyanígy sem a közintézmények, sem pedig az állam nem rendelkeztek tulajdonjoggal a számukra kijelölt javak felett.¹³

A forradalom után megkezdõdött a privatizáció folyamata, 1989 után létrejöttek az új — magántulajdonra támaszkodó — gazdasági egységek, kereskedelmi és közhasznú társaságok. Központi és helyi közigazgatás között a helyi autonómia elve alapján tettek különbséget. Megkezdõdött a kommunista tulajdonjog tárgyát képezõ javak elosztása, három fõbb szempontot tartva szem elõtt:

— meghagyni egyes javakat az állam tulajdonában;
— átirányítani egyes javakat a területi-közigazgatási egységek tulajdonába úgy, hogy köztulajdonjog vagy magántulajdonjog tárgyát képezzék;
— egyes javakat az állami kereskedelmi társaságok tulajdonába helyezni.¹⁴

Az 1991. évi 69-es törvény¹⁵ meghatározta a közbirtok elhatárolásának általános kritériumait: csak azok a javak tartozhatnak a helyi vagy megyei érdekû közbirtokhoz, amelyek a törvény rendelkezése vagy természetük szerint közhasználatúak vagy közérdekûek. A helyi közigazgatást szabályozó 1991. évi 69. törvény (eredeti, elsõ változatában) a 115. cikkben elõírta, hogy a helyi érdekû javak és értékek leválasztását és a területi-közigazgatási egységek vagyonállagába való helyezését kormányhatározat fogja szabályozni. Ennek az elõírásnak az alapján fogadták el az 1992. évi 113-as kormányhatározatot.¹⁶

Az 1992. évi 113-as kormányhatározat szerint a javak leválasztása és a helyi közigazgatási egységek vagyonállagába való belefoglalása érdekében minden megyében, Bukarest Megyei Jogú Városban és Ilfov gazdasági körzetben egy-egy, a prefektus hatókörébe tartozó bizottságot hoztak létre, illetve egy-egy, a polgármesternek alárendelt albizottságot az összes területi-köz-igazgatási egység számára. E kormányhatározat által meghatározott eljárás két szakaszban tárgyalja az ingó és ingatlan javak elosztását és leválasztását, az albizottság általi meghatározását, az indítványok véglegesítését a prefektus alárendeltsége alatt álló bizottságok által és a megyei bizottságok indítványainak elfogadását a Kormány által.

Az 1992. évi 113-as kormányhatározatban elõírt mûveleteket 1992. június 30-ig kellett volna befejezni, az indítványokat pedig 1992. szeptember 30-ig kellett volna a Kormányhoz eljuttatni. A határidõket azonban nem tartották be, az elõirányzott mûveleteket még 1995-ben sem sikerült lezárni. Az említett kormányhatározat 3. cikke szerint a nemzeti érdekû közbirtokoknak a helyi érdekû közbirtokoktól való elhatárolásának érdekében figyelembe kell venni a javak igénybevételét és az általuk képviselt értéket. A szakirodalom errõl a kérdésrõl úgy vélekedik, hogy a kormányhatározat nem tartalmazott eléggé világos és az elhatároláshoz felhasználható kritériumokat.¹⁷

Az 1992. évi 113. kormányhatározat által elõírt rendszer nem vált be, az elhatárolási mûveletek nem fejezõdtek be. Az 1991. évi 69. törvény 115. cikkét számos bírálat érte, sõt alkotmányellenességi kifogást is emeltek ellene azon a címen, hogy ellentmond az Alkotmány 135. cikke 5. bekezdésének. Olyan vélemény is megfogalmazódott,¹⁸ mely szerint nem ellentétes az Alkotmány elõírásaival, csak a szöveg szerkesztése hibás, és így valójában a 115. cikk csak kötelezte a Kormányt, hogy léptesse életbe az Alkotmány által megkövetelt elhatárolási kritériumokat.

A helyzet megnyugtató rendezésének érdekében 1996-ban a 24. cikkben módosították a 115. cikk tartalmát. Az 1991. évi 69. törvény újraközlése után a 127. cikk a következõ tartalommal lépett hatályba: Az állam köz- és magánbirtokához tartozó helyi érdekû javak és értékek szétválasztása és áthelyezése a községek, a városok vagy — esetenként — a megyék tulajdonába, kormányhatározattal hajtandó végre, a köz- és magánvagyonról szóló törvény feltételeinek tiszteletbentartásával. Az új változat tehát, az ellentmondások feloldása végett, már a köz- és magánvagyonról szóló törvény megjelenésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

A Kttv. elfogadásáig az 1996. évi 24. törvény képezte azt a jogszabályt, amelyet a javak elválasztásakor figyelembe kellett venni.¹⁹ Az 1991. évi 69-es törvény 80—81. cikkelye, továbbá a 115-ös cikk 2. bekezdése szerint a prefektúrának, a megyei önkormányzatnak és saját apparátusának a székhelye a megyeszékhelyen vagy más városban levõ, országos érdekû közbirtokot képezõ közigazgatási palotában van. Az említett székhely problémája a helyzet rendezése elõtt valóságos helyi háborúskodásokhoz vezetett.²⁰

A közigazgatási paloták statútumát az 1996. évi 24-es törvény volt hivatott rendezni. A joggyakorlatban számos probléma vetõdött fel már az 1996. évi 24-es törvény elõtt. Az ún. közigazgatási paloták 1989 decemberéig többnyire a kommunista párt székhelyéül szolgáltak. Az állam tulajdonába az 1990. évi kormányrendelet és az 1994/115. kormányhatározat alapján kerültek. Ezeket az épületeket az 1994/706. kormányhatározat alapján nyilvánították országos érdekû közbirtokot képezõ ingatlanná, és helyezték a prefektúra igazgatásába. A kormányhatározat törvényességét több ízben megkérdõjelezték, a joggyakorlat számos közigazgatási palotával kapcsolatos pert tart számon. Az ítélõtáblák visszautasították a megyei tanácsok keresetét.

A Legfelsõbb Ítélõtábla döntései nem egységesek: voltak esetek, amikor elutasította a megyei tanácsok keresetét,²¹ más esetekben pedig a megyei tanácsok számára kedvezõ döntést hozott.²² A Legfelsõbb Ítélõtábla döntéseiben azzal érvelt, hogy a törvény nem teszi lehetõvé a Kormány számára az ingatlanok országos érdekû közbirtokhoz tartozásának kinyilvánítását,²³ országos érdekûnek csak törvény nyilváníthat javakat. Továbbá, a megyei tanácsok keresetét azért kell elfogadni, mert a közigazgatási paloták rendeltetésük szerint is megyei érdekûek. A Kormánynak jogában áll határozatot hozni a közigazgatási paloták ügyében, de csak amennyiben ez a javak és értékek elosztására és áthelyezésére vonatkozik.

A helyzet tisztázása érdekében az 1991. évi 69. törvényt módosították, és a 115. cikk 2. bekezdésében a közigazgatási palotákat országos érdekû közbirtokká nyilvánították. Ezáltal a törvény elismerte a Legfelsõbb Ítélõtáblának a megyei tanácsoknak igazat adó döntései jogosultságát, valamint azt is, hogy kormányhatározat által nem lehet meghatározni az ingatlanok hovatartozását.

A 115. cikk alkotmányosságát is megkérdõjelezték azzal az érvvel, hogy ellentmond a helyi autonómia elvének. Az alkotmányossági kifogás megfogalmazói szerint a 115. cikk azért nem egyeztethetõ össze az ország alkotmányának elõírásaival, mivel tartalmazza az országos érdekû köztulajdon kifejezést, amely azonban nincs jelen Románia Alkotmányának 135. cikkében. A szakirodalom szerint ezek az érvek azonban csupán jogi spekulációk, hiszen a törvényeket nemcsak szó szerint lehet értelmezni, hanem a bennük rögzített szöveg szelleme szerint is.²⁴

Egyébként döntésében²⁵ az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányellenességi kifogást. Az Alkotmánybíróság szerint az említett cikk nem mond ellent a helyi autonómia elvének²⁶, és a javak természete és rendeltetése is a javak hovatartozásának kritériumát képezik, de a törvényalkotásnak bármikor jogában áll javakat országos érdekûvé nyilvánítani. A bírák érvelése szerint azáltal, hogy a törvény a köztulajdonjogot egy bizonyos ingatlanra nézve országos érdekûnek jellemzi, nem változtat a köztulajdonjog jogi természetén. A fentiek ismeretében leszögezhetõ, hogy a 115. cikk kapcsán nem beszélhetünk alkotmányellenességrõl.

A kérdésre vonatkozó szakirodalom nem egységes, van olyan kutató, aki helyesli az Alkotmánybíróság döntését²⁷, és van olyan is, aki nem ért egyet vele amiatt, mert ellentmond a helyi autonómia elvének.²⁸ Ez utóbbi nézet helyeslõi fõ érvként azt hozzák fel, hogy a közigazgatási palotáknak természetük és rendeltetésük szerint is a megyei érdekû közbirtokhoz kell tartozniuk.

A 2001. évi 215. törvény sem tesz említést a közigazgatási palotákról, a 143. cikk szerint a prefektus és a saját szakapparátus a prefektúrán fejti ki tevékenységét.

A prefektus intézményére vonatkozó 2004. évi 340. törvény²⁹ a 2. cikkben leszögezi, hogy a prefektus székhelye egy állami tulajdonban levõ ingatlan. A helyzet tisztázottnak tûnik, hiszen az említett közigazgatási paloták már nincsenek nemzeti érdekû közbirtokot képezõ ingatlannak nyilvánítva.

Az 1991. évi új Alkotmány 135. cikke kimondja, hogy a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Az 1991. évi 18. törvény utal a nemzeti és helyi érdekû közbirtokra, a 2001. évi 215. törvény pedig a helyi és a megyei önkormányzatokat nevezi meg mint a területi-köz-igazgatási egységek magánbirtokához tartozó javak igazgatásáért felelõs szerveket, hatóságokat. A fent említett törvény 122. cikke tartalmazza a te-rületi-közigazgatási egységek vagyonállagának meghatározását. Az új közigazgatási törvény sokkal érthetõbben, világosabban fogalmaz a régi, 1991. évi 69. törvény 80. cikkének szövegéhez képest.

A fentiekhez azonban egy megjegyzést kell fûznünk: szigorúan jogi értelemben véve nem helyes a meghatározás, mivel a vagyonállag nem javak összességét, hanem jogok és kötelezettségek teljességét jelenti.³⁰

Emellett a Kttv. 3. és 4. cikke, illetve a helyi közigazgatási törvény is elõír néhány olyan kritériumot, amely az elhatárolást szabályozza (az állam közbirtokának elhatárolása a területi-közigazgatási egységek közbirtokától).

4.2. A közbirtok magánbirtoktól való elhatárolásával kapcsolatos vitás kérdések

A román szakírók többsége úgy véli, hogy a közbirtok fogalma alatt a köztulajdonjog tárgyát képezõ javak összességét kell érteni.³¹ Létezik ellenben más vélemény is a a közbirtok fogalmának meghatározásáról³². Eszerint a közbirtok tágabb fogalom, azokat a javakat értjük alatta, amelyeket fontosságuk miatt meg kell õriznünk a következõ generációk számára. Ebbõl a szemszögbõl nézve nemcsak a köztulajdon tárgyát képezõ javak tartoznak, ide, hanem a nemzeti kulturális örökséghez tartozó, magántulajdonjog tárgyát képezõ javak is. Ez utóbbi meghatározás véleményünk szerint nem helyes, mivel a Kttv. 11. cikke kimondja, hogy a közbirtokhoz tartozó javak elidegeníthetetlenek. Igaz, hogy a nemzeti kulturális örökséghez tartozó javak elidegenítése csak különféle feltételek teljesítése után valósulhat meg, tehát forgalmuk korlátozott. Ennek ellenére ezek a javak is a polgári forgalom (circuitul civil) tárgyát képezhetik, korlátozottan forgalomképesek.

Ahhoz, hogy a javak a közbirtokba tartozzanak, szükséges, hogy az állam vagy a területi-közigazgatási egységek tulajdonát képezzék. Az Alkotmány 135. cikkének 2. paragrafusa szerint a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Ahhoz, hogy a javak az állam vagy a területi-közigazgatási egységek tulajdonát képezzék, az szükséges, hogy az állam vagy a területi-közigazgatási egységek a törvény által elõírt módozatokkal szerezzék meg javaikat.³³.

A közbirtokba tartozás megállapításához nem elégségesek az általános kritériumok (közhasználatúság/közérdekûség).³⁴ Ezek a kritériumok az állam közbirtokának az állam magánbirtokától való elhatárolása esetében alkalmazhatóak. Ily módon a közbirtokokhoz tartozó javak felett kizárólagosan az állam és a területi-közigazgatási egységek rendelkezhetnek, magánszemélyek nem,³⁵ sõt egyéb közjogi személyek (persoane publice) sem.

A közbirtokhoz tartozás második feltétele, hogy a javak közhasznú célra legyenek elõirányozva.³⁶ Ugyanebben a szellemben rendelkezik a Kttv., amely szerint a közhasználatú vagy közérdekû javak felett a köztulajdonok joga az államot vagy a területi-közigazgatási egységeket illeti meg: közhasznúság és közérdekûség.

A fentiek teljesítéséhez szükséges egy közhasznúságot elõirányozó ren-delkezés.³⁷

Jelenleg a román szakirodalom szerint³⁸ a közbirtok — magánbirtok elhatárolásának kritériumai a következõk:

— a törvény rendelkezése (criteriul determinãrii legii/criteriul voinþei legiuitorului);
— a javak közhasznosságra való elõirányzása, másképpen a javak rendeltetésének kritériuma (afectarea unei utilitãþi publice);
— közérdekûség (interesul public);
— közhasználatúság (uzul public).

Van olyan vélemény, amely szerint a közbirtokba való besorolás fõ kritériuma a jelen tanulmány felsorolásában is elsõ helyen említett törvény rendelkezése (a törvény akarata szerinti kritérium).³⁹ Szerintük a Kttv. 3. cikkébõl és az Alkotmány 135. cikkébõl az derül ki, hogy a közbirtokba sorolás fõ kritériuma a törvény rendelkezése. Az utóbbi években megjelent tanulmányok szerzõi ahhoz az állásponthoz igazodnak, mely szerint a közbirtokba sorolás problematikájának a közhasznosságra való elõirányozás áll a középpontjában.⁴⁰ Véleményük szerint ez a legfontosabb kritérium, amely az összes többi alapjául szolgál.

Feltevõdik a kérdés, miként lehet megállapítani azt, hogy a javak közérdekûek vagy közhasználatúak. A Kttv.-bõl az derül ki, hogy a javak természetük szerint közhasznúak vagy közérdekûek lehetnek. Ez a segédkritérium (a javak természete szerinti) nagy részben függ a megítéléstõl.⁴¹ Ugyanazon szakíró szerint a szubjektivitás kiküszöbölése végett a törvényhozó fenntartotta magának a törvényhozás jogát, és meghatározta, hogy egyes kategóriába tartozó javak a közbirtokba tartoznak. Következésképpen: a törvényhozó akarata is csak másodlagos közbirtokba sorolási kritérium.

Mivel a Kttv. megjelenése elõtt a jogszabályok nem tartalmaztak elégséges közbirtokhoz sorolási kritériumot, a joggyakorlatban számos nehézség merült fel. A közbirtok magánbirtoktól való elhatárolása kapcsán a 113/ 1992. kormányhatározat alkalmazásakor merültek fel problémák. A kormányhatározat tartalmazta a köz- és magánbirtokok meghatározásának kritériumait.

A legtöbb vitatott kérdés azokkal a javakkal kapcsolatban merült föl, amelyek az új gazdasági egységek igazgatása alatt álltak, és amelyek az 1990. évi 15. törvény 5. és 20. cikkei alapján a közhasznú és a kereskedelmi társaságok tulajdonába kerültek. (A törvény a gazdasági egységek önállóan gazdálkodó egységekké és kereskedelmi társaságokká való átszervezésérõl szól.)

A régi gazdasági egységek vagyonállagába tartozó javak az 1990. évi 15. törvény elõtti idõszakban az állam tulajdonát képezték, a gazdasági egységeknek csak igazgatási joguk (drept de administrare generalã) volt az említett javak felett. Amint már említettük, az 1990. évi 15. törvény rendelkezéseinek alapján kerültek ezek a javak az újonnan létrehozott kereskedelmi társaságok tulajdonába.

Egy vélemény szerint⁴², mivel az említett javak között olyanok is voltak, amelyeket a közbirtokba kell besorolni, szükséges lett volna egy olyan jogszabály kidolgozása, amely meghatározza ezeknek a javaknak a jogi helyzetét. Az idézett vélemény szerint tehát az 1990. évi 15. törvény 5. és 20. cikkei csak azokra a javakra vonatkoznak, amelyek nem közhasznúak és nem közérdekûek. Az olyan javakat, amelyek közhasznúak és közérdekûek, azonosítani és leltározni kell, végül pedig közbirtokba kell helyezni.

A fenti véleményt azzal az érvvel cáfolták meg⁴³, hogy az 1991. évi Alkotmány elõtti törvényt az alaptörvény szellemében kell értelmezni és alkalmazni. Az Alkotmány 136. cikke pedig elõírja, hogy a köztulajdon jogának alanyai az állam és a területi-közigazgatási egységek. Ebbõl következik, hogy a közbirtokba tartozó javak nem kerülhettek a kereskedelmi társaságok magántulajdonába.

Irodalom

Adam, Ioan: Noþiunile ºi natura domeniului public, domeniului privat ºi proprietãþii private. Dreptul, 1994/8.

Auby, Jean-Marie — Auby, Jean-Bernard: Droit public. Editions Dalloz, Paris, 1993.

Bãlan, Emil: Domeniul administrativ. Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 1998.

Filipescu, Ioan: Domeniul public al statului ºi al unitãþilor teritorial-administrative. Dreptul, 1994/5-6.

Franþescu, Laurenþiu: Noþiunile de domeniu public ºi domeniu privat al statului. Conþinut ºi regim juridic. Dreptul, 1993/10-11.

Gaudemet, Yves: Droit administratif des biens. Tome II., 12-ème éd. L.G.D.J., Paris, 2002.

Giurgiu, Liviu: Consideraþii în legãturã cu domeniul public. Dreptul, 1995/8.

Giurgiu, Liviu: Domeniul public. Ed. Tehnicã, Bucureºti, 1997.

Imbrescu, Ion — Turianu, Corneliu: Inadvertenþele de ordin legislativ cu privire la domeniul administraþiei publice. Dreptul, 1994/12.

Iorgovan, Antonie: Tratat de drept administrativ. Vol. II. Ed. a III-a. Ed. All Beck, Bucureºti, 2002.

Jugastru, Cãlina: Domeniul public ºi privat. Ed. Argonaut, Cluj-Napoca, 2001.

Laubadère, André de: Manuel de Droit Administratif. 9-ème éd. L.G.D.J., Paris, 1969.

Morand-Deviller, Jaqueline: Cours de droit administratif. Montchrestien, Paris, 2001. 22

Nicolae, Marian: Consideraþii asupra legii nr. 213/1998 privind proprietatea ºi regimul juridic al acesteia. Dreptul, 1999/6.

Opriºan, Constantin: Regimul general al proprietãþii în România. Studii de drept românesc, 1995/1.

Pepelea, Neculai: Trãsãturile caracteristice ale regimului juridic aplicabil domeniului administrativ. Dreptul, 1993/12.

Petrescu, Rodica-Narcisa: Observaþii în legãturã cu unele dispoziþii ale legii administraþiei publice locale. Dreptul, 1995/3.

Petrescu, Rodica-Narcisa: Drept administrativ. Ed. Accent, Bucureºti, 2004.

Podaru, Ovidiu: Legea 215/2001 a administraþiei publice locale comentatã. Ed. Sfera juridicã, Cluj-Napoca, 2004.

Pop, Liviu: Dreptul de proprietate ºi dezmembrãmintele sale. Ed. Lumina Lex, Bucu-reºti, 2001.

Preda, M. — Cozmâncã O.: Legea administraþiei publice locale. Explicaþii teoretice ºi practice, Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 1996.

Prisãcaru, Valentin: Tratat de drept administrativ. Ed. All, Bucureºti, 1996.

Rizoiu, Radu-Alexandru: Unele consideraþii asupra condiþiei juridice a domeniului public ºi a criteriilor de domenialitate. Dreptul, 2001/9.

Sabãu, Luana: Regimul juridic al unitãþilor administrativ teritoriale. Revista de Drept Public, 2001/1.

Stoica, Valeriu: Dreptul de proprietate publicã. Curierul judiciar, 2001/7-8.

Trãilescu, Anton — Stelu, ªerban: Probleme în legãturã cu determinarea unitãþilor administrativ teritoriale. Dreptul, 1993/12.

Tudorache, D. C.: Domeniul public ºi privat al statului în Lumina Legii Fondului Funciar. Dreptul, 1992/5.

Vãraru, M.: Dreptul administrativ român. Ed. Socec&Co, Bucureºti, 1928.

Veress Emõd: A helyi közigazgatási törvény. Kommentár a gyakorlat számára. RMDSZ, Kolozsvár, 2002.

Jegyzetek

¹ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 33. szám, 1991. február 11.
² Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 448. szám, 1998. november 24.
³ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 204. szám, 2001. április 23.
⁴ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 511. szám, 2003. július 16.
⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 99. szám, 1990. augusztus 9.
⁶ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 301. szám, 1995. december 29.
⁷ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 197. szám, 2003. március 27.
⁸ Prisãcaru, Valentin: Tratat de drept administrativ. Ed. All, Bucureºti, 1996.
⁹ Bãlan, Emil: Domeniul administrativ. Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 1998.
¹⁰ Nicolae, Marian: Consideraþii asupra legii nr. 213/1998 privind proprietatea ºi regimul juridic al acesteia. Dreptul, 1999/6. 5.
¹¹ Lásd Nicolae: i. m. 8.
¹² Elidegeníthetetlen: a köztulajdonba tartozó javak feletti tulajdonjog semmilyen módon nem ruházható át; követhetetlen: az állam és a területi közigazgatási egység adósságaiért a hitelezõk nem hajthatják be az adósságokat a köztulajdonba tartozó javak értékesítésére, ezek a javak kézi vagy jelzálogként sem szolgálhatnak követelési jog garantálására; elévülhetetlen: a jog gyakorlásának elmaradásával a jog nem veszíthetõ el, a tulajdonjogi keresetet bármikor be lehet nyújtani.
¹³ Stoica, Valeriu: Dreptul de proprietate publicã. Curierul judiciar, 2001/7—8. 142.
¹⁴ Stoica: i. m. 148.
¹⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 238. szám, 1991. november 11.
¹⁶ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 72. szám, 1996. április 18.
¹⁷ Opriºan, Constantin: Regimul general al proprietãþii în România. Studii de drept românesc, 1995/1. 5.
¹⁸ Iorgovan, Antonie: Tratat de drept administrativ. Vol. II. Ed. a III-a. Ed. All Beck, Bucureºti, 2002. 190.
¹⁹ Uo. 192.
²⁰ Uo. 193.
²¹ Lásd az 1995. évi május 11/ 313. számú döntést.
²² Giurgiu, Liviu: Domeniul public. Ed. Tehnicã, Bucureºti, 1997. 98—99., illetve lásd még az 1995. máj. 29-i 606. és az 1995. jún. 12-i 627. számú döntéseket.
²³ Érvelésükben az alábbi jogszabályokra hivatkoztak: Románia Alkotmányának 135. cikke, 4. paragrafus, az 1991. évi 18-as törvény, az 1991. évi 69-es törvény 72. cikke.
²⁴ Iorgovan: i. m. 193.
²⁵ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 76. szám, 1996. ápr. 13.
²⁶ Az 1996. ápr. 11-i 40. számú döntés.
²⁷ Lásd Iorgovan: i. m. 189.
²⁸ Giurgiu: i. m. 102.
²⁹ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 658. szám, 2004. júl. 21.
³⁰ Podaru, Ovidiu: Legea 215/2001 a administraþiei publice locale comentatã. Ed. Sfera juridicã, Cluj-Napoca, 2004. 240.; Pop, Liviu: Dreptul de proprietate ºi dezmembrãmintele sale. Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 2001. 10.
³¹ Tudorache, D. C.: Domeniul public ºi domeniul privat al Statului în lumina legii fondului funciar. Dreptul, 1992/5. 18—19.; Franþescu, Laurenþiu: Noþiunile de drept public ºi domeniul privat ale statului. Dreptul, 1993/10-11. 42.; Filipescu, Ioan: Domeniul public ºi privat al statului ºi al unitãþilor teritorial-administrative. Dreptul 1994/5-6. 75.; Adam, Ioan: Noþiunile ºi natura domeniului public, domeniului privat ºi proprietãþii private. Dreptul, 1994/8. 28.; Adam, Ioan: Proprietatea publicã ºi privatã asupra imobilelor din România. Ed. All Beck, Bucureºti, 2000. 97.; Rizoiu, Radu-Alexandru: Unele consideraþii asupra condiþiei juridice a domeniului public ºi a criteriilor de domenialitate. Dreptul 2001/9. 58—81.; Apostol Tofan, D.: Corelaþia proprietate publicã — domeniu public, potrivit Constituþiei ºi legislaþiei în vigoare. Partea I. Juridica, 2000/11-12., 455—456.; Sabãu, Luana: Regimul juri dic al unitãþilor administrativ teritoriale. Revista de Drept Public, 2001/1. 96—100.; Petrescu, Rodica-Narcisa: Drept administrativ. Ed. Accent, Bucureºti, 2004. 247.
³² Iorgovan: i. m. 171.; Oroveanu, M.: Tratat de drept administrativ. Ed. a II-a. Ed. Cerna, Bucureºti, 1998. 544.
³³ 1998. évi 213-as törvény, 3. cikk, 1. bekezdés.
³⁴ Rizoiu: i. m. 60.
³⁵ Morand-Deviller, Jaqueline: Cours de droit administratif. Montchrestien, Paris, 2001. 22.
³⁶ Rizoiu: i. m. 62.
³⁷ Uo.
³⁸ Rizoiu: i. m. 63.; Adam: Proprietatea publicã ºi privatã asupra imobilelor din România. Id. kiad. 127.
³⁹ Lásd még Nicolae: i. m. 8.; Rizoiu: i. m. 64.; V. Stoica; i. m. 140.; Adam: Proprietatea publicã ºi privatã asupra imobilelor din România. Id. kiad. 128.
⁴⁰ Rizoiu: i. m. 67.; Stoica: i. m. 139.
⁴¹ Stoica: i. m. 139.
⁴² Trãilescu, Anton — Stelu, ªerban: Probleme în legãturã cu determinarea unitãþilor administrativ teritoriale. Dreptul, 1993/12.
⁴³ Uo.
⁴⁴ Közzétéve Románia Hivatalos Közlönyében, 1998/102. szám.
⁴⁵ A cserérõl lásd még az 1997. évi 43-as kormányrendeletet. Vö. Nicolae: i. m. 4.
⁴⁶ Lásd bõvebben Vãraru, M: Dreptul administrativ român. Ed. Socec&Co, Bucureºti, 1928. 160.; Morand-Deviller: i. m. 160.
⁴⁷ Morand-Deviller: i. m. 115—119. ⁴⁸ A fenti elmélettel kapcsolatosan lásd Y. Gaudemet: i. m. 112—121.; A. de Laubadère: Manuel de Droit Administratif. Éd. 9-ème, LGDJ, Paris, 1969.
⁴⁹ Veress E.: A helyi közigazgatási törvény. Kommentár a gyakorlat számára. RMDSZ, Kolozsvár, 2002. 23.
⁵⁰ Uo.
⁵¹ Uo.