MÛHELY

Gyõrffy Gábor

A sztálini idõszak kommunista sajtópropagandája Romániában

A propaganda típusai

Jacques Ellul osztályozását követve a kommunista rendszeren belül is megkülönböztethetõ az agitációs és integrációs propaganda, amelyek tulajdonképpen a marxista agitáció és propaganda megfelelõi.¹ Ellul szerint az agitációs propagandát a konfliktushelyzetek jellemzik; arra irányul, hogy elégedetlenséget szítson a néptömegekben, amelyek így szembe fordulnak egy adott társadalmi berendezkedéssel vagy kijelölt társadalmi csoporttal. Az agitációs propaganda Romániában a hatalomátvétel elsõ idõszakának (1944–1948) jellemzõje, szerepe pedig a kommunista párton kívüli alternatív hatalomközpontok (politikai pártok, társadalmi szervezetek, egyházak, magángazdasági vállalkozások stb.) befolyásának csökkentése és végsõ soron megsemmisítése volt.

A rendszer ellenfeleinek felszámolását követõen, az ötvenes évek elejétõl Romániában is fokozatosan túlsúlyba került az integrációs propaganda, amely ellentétes célt követ: az adott – esetünkben a szocialista – berendezkedés iránti hûség kialakítását, a társadalmi-politikai viszonyok konzerválását, hosszú távon pedig a társadalom teljes uniformizálását. Gyakori módszere a fennálló állapot racionalizálása, tehát olyan történelmi folyamat részeként való bemutatása, amely szükségszerûen játszódott le, és amelynek végeredménye történelmileg meghatározott. Karl Marx elméleti munkásságából kiindulva a Román Kommunista Párt ideológusai kezdettõl fogva kialakították a rendszer létjogosultságának kritériumait, és megindokolták a párt vezetõ szerepét. Az új történelemszemlélet a kommunista hatalomátvételt az egész román nép akarataként fogalmazta meg, amely a párt évtizedes hõsi harca révén valósulhatott meg. A történelmi események a hatalmi ideológia szerint kaptak új értelmezést, alátámasztva a szocializmus gyõzelmének történelmi szükségességét. A román nép hõsi harcainak mítoszai az egyetlen fejlõdési lehetõséget, a kommunista társadalom kialakulását voltak hivatottak igazolni.²

Elkülöníthetjük ugyanakkor az integratív jellegû politikai és gazdasági propagandát. Az elsõ azt hirdette, hogy a szocialista társadalomban a munkásosztály képviselõ párt vezetõ szerepének érvényesülése révén a participatív demokrácia legmagasabb formája valósul meg, a második pedig a szocialista tervgazdaság eredményességét mutatta be, és azt a hitet táplálta a néptömegekben, hogy az életszínvonal rövid idõn belül túl fogja szárnyalni a kapitalista országokét.

A pártpropaganda eszközei

A második világháború utáni években az írott sajtó az egyik legfontosabb szerepet töltötte be a pártpropaganda terjesztésében. A kommunista irányultságú lapok szaporodása és példányszámuk növekedése nyomán a lakosság jelentõs hányadához juthatott el a párt hangja. A hivatásos ideológusok által megjelentetett politikai irányadó cikkek kötelezõ tananyaggá váltak a pártaktivisták számára, akik a sajtó révén kaptak útmutatást munkájukhoz.

A Szövetséges Hatalmak oldalára történõ 1944. augusztusi átállást követõen a két világháború között Romániában betiltott kommunista kiadványok immár legális körülmények között jelenhettek meg: elsõként a România Liberã augusztus 24-én, majd szeptember 21-én a központi pártorgánum, a Scânteia. A romániai kommunista lapok a bolsevik sajtó hagyományai szerint alakították ki arculatukat és tartalmukat. A követendõ példakép a szovjet Pravda volt, amelynek meghirdetett célja volt, hogy „õrködjön a munkásügy érdekein”, valóságos fegyverré váljon a kommunista párt kezében, és a társadalom minél tágabb rétegeiben terjessze a forradalmi ideológiát.

A kommunista hatalomnak az elsõ idõszakban még nem voltak meg a szervezeti eszközei a társadalom minden rétegéhez szóló, teljes és hatékony propaganda terjesztésére. Az ellenzéki politikai pártoknak és az egyházaknak is lehetõségük volt, hogy jelentõs kommunista-ellenes propagandát fejtsenek ki. Nem véletlen tehát, hogy a párt agitációs tevékenysége elsõsorban ezeket vette célba.

A Scânteiának eleinte még nem volt stabil szerkesztõsége, ezért csupán hivatalos közleményeket, népgyûlésekrõl szóló tudósításokat, pártaktivisták által írt cikkeket közölt. A szakszerû lapszerkesztés kezdete Miron Constantinescu nevéhez kötõdik, aki igazgatói minõségében kialakítja az elsõ szerkesztõbizottságot. A Scânteia arculatának, harcos szellemének és propaganda-akcióinak kidolgozásában jelentõs szerepet játszik Sorin Toma, aki a szovjet sajtóban szerzett tapasztalatait alkalmazza a romániai viszonyokhoz. A kommunista párt hatalmának megszilárdulásával egy idõben a lap példányszáma is folyamatosan növekedett: 1945-ben 60 000, 1948-ban félmillió, 1950-re pedig 770 000 példányban jelent meg.³

Kezdetben a vidéki kommunista lapok szerkesztõségei is szakemberhiánnyal küzdöttek. Az RKP Propaganda és Agitációs Osztályának 1945. januári konferenciáján a jelen levõ lapok képviselõi arra panaszkodnak, hogy a képzett újságírók többsége a parasztpárti és liberális sajtóban dolgozik, ráadásul a rendelkezésükre álló „káderek” nem rendelkeznek politikai ismeretekkel, és a propaganda módszereit sem ismerik. Ezért azt a javaslatot terjesztik elõ, hogy a Scânteia szervezzen 2–3 hetes tanfolyamokat a vidéki újságírók számára.⁴

A sajtópropaganda irányítását 1944 õszétõl az RKP Propaganda és Agitációs Osztálya látja el, amely pár hónapon belül a párt struktúrájának egyik kulcsfontosságú részlegévé válik. Az osztály elsõ vezetõje Iosif Chiºinevschi, azonban az ideológiai kérdések tekintetében már ekkor meghatározó szerepet kap Leonte Rãutu, aki az illegális Scânteia munkatársaként, majd a második világháború éveiben a moszkvai rádió román nyelvû adásának szerkesztõjeként jelentõs tapasztalatot gyûjtött. Rãutu a negyvenes évek végétõl a párt elsõ számú ideológusaként járul hozzá a kommunista propaganda terjesztéséhez, és felvállalja azt a feladatot, hogy elméleti írásaival összeegyeztesse az RKP politikai érdekeit a moszkvai ideológiai irányvonallal.

A Groza-kormány keretén belül 1945 tavaszán felállított Propaganda Minisztérium is jelentõs szerepet vállalt a hivatalos ideológia terjesztésében. Ehhez megfelelõ anyagi kerettel rendelkezett: a gyárakban, üzemekben, kaszárnyákban, parkokban, kórházakban felszerelt hangszórókra, valamint a rádió adásának kihangosítását szolgáló erõsítõkre 370 millió lejt költött a minisztérium rögtön felállítása után. A berendezések 1945. május 1-jén, a munka ünnepén kezdenek mûködni. A nagyvárosok utcáin megszólaló rádió reggeli adásában olvassák be Sztálin marsall napiparancsát, Petre Constantinescu-Iaºi propaganda-miniszter üzenetét és a Scânteia vezércikkét.⁵

A megváltozott politikai helyzet hatására a teljes erdélyi magyar sajtórendszer lényeges átalakuláson megy keresztül 1944 õszén. Megszûnik a németek által életben hagyott politikai kiadványok többsége, helyettük csak a baloldali pártok, illetve a hozzájuk csatlakozó Magyar Népi Szövetség által támogatott lapok jelenhetnek meg. Az 1944–1947 közötti idõszak jellemzõ vonása, hogy az újonnan induló, független kiadványként jelentkezõ – de valójában az MNSz vonzáskörébe tartozó – lapok rövid idõn belül névlegesen is az MNSz, egyes esetekben közvetve vagy közvetlenül a kommunista párt tulajdonába kerülnek.

A pártnak ugyanakkor szükséges volt egy magyar nyelvû, könnyebben ellenõrizhetõ központi orgánumra is, amely a Scânteia irányelvei szerint terjessze a párt ideológiáját, és közvetlen példaképként szolgáljon magyar nyelvû helyi lapok számára. Az 1947. szeptember 1-jén megjelenõ Romániai Magyar Szó feladata kezdettõl fogva a Scânteia által megjelentetett pártpropaganda magyar nyelvû terjesztése volt. Ezért a helyi újságokhoz képest nagyobb terjedelemben és részletesebben közölte a pártdokumentumokat, tudósított a párt gyûléseirõl, konferenciáiról és kongresszusairól, az egész országra kiterjedõen tájékoztatott a „szocialista építés eredményeirõl”, és mozgósított az aktuális politikai és gazdasági feladatok teljesítésére. Ideológiai alapcikkei sok esetben a román központi pártlapban megjelent írások fordításai voltak, politikai állásfoglalásai pedig szigorúan a Scânteia hangnemét követték. A központi lapok idõvel a helyi sajtó számára is iránymutató jellegûvé válnak: az ötvenes években már konkrét utasítások rendelkeznek arról, hogy a jelentõs országos és nemzetközi események bemutatásakor ezek el-sõsorban a Scânteia és a România Liberã álláspontját kell, hogy kövessék.⁶

A internacionalista pártpropagandát közvetlenül szolgáló lapok közé tartozott a kezdetben kéthetente megjelenõ Tartós békéért, népi demokráciáért címû kiadvány, amelyet az 1947 õszén megalakított Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája adott ki. A kiadvány elsõsorban elméleti jellegû írásokat és párthatározatokat közölt, amelyek az idõszerû világpolitikai eseményekhez igazodnak.⁷ Az Erdélyben terjesztett magyar változat Bukarestet tünteti fel megjelenési helyként, azonban a lap tartalma megegyezik a magyarországi kiadással, amelynek Golács Ernõ a felelõs szerkesztõje.

Az 1944-es korfordulót követõ években, de elsõsorban 1948-tól, a kommunista rendszer megszilárdulásával a sajtóélet tendenciája egyértelmûen megfogalmazható: a független demokratikus lapok elsorvasztása, ugyanakkor a kommunista párt orgánumainak térhódítása, és fõként a központi irányítást szolgáló bukaresti magyar nyelvû kiadványok megjelenése.⁸

Az írott sajtó tevékenységével szoros kapcsolatban álltak a faliújságok, amelyek a második világháború után rövid idõ alatt Románia egész területét elárasztották; jelen voltak a gyárakban, üzemekben, építõtelepeken, katonai alakulatokban, iskolákban, különféle intézményekben, a városok és falvak utcáin. Általában az illetõ munkaközösség tagjai szerkesztették azzal a céllal, hogy felhívják a dolgozók figyelmét az aktuális ideológiai kérdésekre, és kijelöljék a konkrét termelési és politikai feladatokat. A negyvenes évek végén és ötvenes évek elején a faliújságok rendszeres felhívásokat intéztek a termelés növelésére, népszerûsítették a munkaversenyeket és az élmunkások teljesítményét, táplálták a kommunista párt és a Szovjetunió iránti szeretetet, valamint szították az angol-amerikai imperializmus-ellenes gyûlöletet.

Agitációs propagandakampányok Romániában

Az 1944–1953 közötti idõszakban a romániai propagandát a hivatalosan elfogadott duális tagolás jellemezte, amely a Jó és a Rossz kategóriái szerint jött létre: a politikai sajtókampányok haladó és reakciós erõk, zsíros és dolgozó parasztok, burzsoák és proletárok, népi demokráciák és imperialista hatalmak, béketábor és háborús uszítók ellentétét jeleníti meg. Az ennek megfelelõ társadalom- és világpolitikai ábrázolás a negyvenes évek végére kanonizálódik.⁹

Az agitációs kommunista sajtópropaganda elsõsorban a politika terén bontakozik ki, és két lényeges elemre vezethetõ vissza: a politikai leleplezésre és a szlogenre.¹⁰ A sajtó rendszeresen alkalmazta a leleplezések taktikáját, és sorozatos tényfeltáró írásokat közölt a rendszer ellenségeinek felforgató tevékenységérõl. A kampányok hitelességét egyedül a leleplezés logikája és a konstruált történet folyamatossága támasztotta alá, tekintet nélkül arra, hogy az úgynevezett reakciós elemeket sokszor koholt vádak alapján kiáltották ki a nép és a demokrácia ellenségeivé. A szlogen egyetlen jelmondatba tömörítette a párt felhívását és közérthetõ módon fogalmazta meg a kijelölt célt. A politikai propaganda harciassága a jelmondatok szintjén a gazdasági propagandában is fellelhetõ, szlogenjeik a kölcsönhatás jegyeit viselik magukon.¹¹

A propaganda elemzése során ugyanakkor fellelhetõ néhány átfogó kategória, abban az értelemben, amelyben Harold Lasswell a politikai mítosz fogalmát értelmezi.¹² A kategóriák az adott korban létezõ hiedelmekbõl épülnek ki, a propaganda célja pedig az, hogy az alapvetõ feltevéseket olyan meggyõzõ erõvel prezentálja, hogy a tömegek feltétlen igazságként fogadják el õket, és ne mérlegeljék hamis vagy igaz voltukat. A diktatúra elsõ szakaszában a rendszer pozitív leírását szolgálták például a népi demokrácia, a népi hatalom, a kommunista párt és a gyõzedelmes szovjetember mítoszai. Az ellenséges tábor ábrázolására fejlõdtek ki a negatív konnotációjú mítoszok, az osztályellenség, a reakció, az imperializmus és kozmopolitizmus. A második világháború utáni agitációs sajtókampányok az említett mítoszok mentén közvetlen módon a politikai élet eseményeinek hatására jelentek meg, és a megszilárduló kommunista hatalom diskurzusát követték.

Az 1944–1945-ös években a háborút elõidézõ fasizmusellenes harc jegyében a sajtó megalapozott bizonyítékok híján is képes volt vádakat gyártani bárki ellen, akinek a két világháború közötti tevékenysége valamilyen oknál fogva nem volt összeegyeztethetõ az új politikai irányvonallal. A purifikációs bizottságok többnyire feljelentések alapján szemelték ki áldozataikat, akiket a fasiszta propaganda terjesztése és reakciós tevékenység miatt zártak ki a közéletbõl, vagy éppen börtönöztek be. A lapszerkesztõk és újságírók múltbeli magatartása gyakran került kivizsgálás alá. Az Újságírók Szakszervezetének tisztogató bizottsága kihangsúlyozza, hogy az „újságírók voltak azok, akik a legtöbbet cselekedték az uszítás, a gyûlölködés, a hazug propaganda terjesztése körül”,¹³ majd rövidesen megkezdõdnek a fasiszta eszmék terjesztésével vádolt lapok munkatársainak népbírósági tárgyalásai. A „háborús bûnös újságírókat” sújtó per nyomán, 1945 májusában tizennégy román újságíró ül a vádlottak padján,¹⁴ a következõ évben pedig az erdélyi magyar jobboldali lapok is sorrakerülnek; a tárgyalást követõen a nagyváradi Estilap és Magyar Lapok, a kolozsvári Magyar Újság, Ellenzék és Keleti Újság és a marosvásárhelyi Székely Szó szerkesztõit és munkatársait ítélik el a „fasizmus, hitlerizmus és szovjetellenes gyûlölet propagálása” miatt.¹⁵

A román adminisztráció alá kerülõ Erdélyben a felgyülemlett román– magyar nemzetiségi konfliktusok miatt elõtérbe került a sovinizmus kérdése, amelyet a hatalom a szocializmus által biztosított békés együttélés tétele felõl közelített meg, a marxista kisebbségpolitika elvei szerint. A sovinizmus leküzdésének feladatát elsõsorban a magyar nyelvû kiadványok tették magukévá a világháborút követõ elsõ években; a negyvenes évek végére a kötelezõvé tett politikai diskurzus pedig átváltott arra, hogy népszerûsítse a nemzetiségi kérdés megoldásában és a teljes egyenjogúság biztosításában elért eredményeket.

Az 1944–1953 közötti sajtó jellemzõ vonása volt a reakcióellenes folyamatos mozgósítás. Mivel a kommunista rendszer teoretikusai szerint a népi demokrácia gyõzelme a történelmi fejlõdés elméletét volt hivatott bizonyítani, bárkit reakciós magatartással lehetett vádolni, aki nem csatlakozott feltételek nélkül az új társadalmi rendhez. Ennélfogva a szocialista hatalom ellen, illetve a hatalommal azonosított nép ellen tevékenykedõ reakció olyan gyûjtõfogalommá vált, amelybe a kommunista párt összes ellenfele helyet kapott. A történelmi román pártokat érõ támadások, az egyházellenes kampányok és a hagyományos magyar intézményekben megkövetelt tisztogatás ugyanazon szlogen, a reakció-ellenes harc jegyében folytak.

A kommunista sajtóban 1947 tavaszától már számos vészjósló jel utalt arra, hogy a magyarságnak le kell mondania a népi demokráciához kötõdõ reményeirõl. A hidegháborús hangulathoz igazodva a Scânteia a nemzetközi reakció befolyásával kapcsolta össze az erdélyi magyarság törekvéseit: „A román és magyar demokrácia elõtt álló feladat: felszámolni a fasiszta és reakciós klikkek maradványait, azokat az elemeket, amelyek továbbra is a sovinizmust szítják és a háborúra uszító nemzetközi reakciós csoportok érdekeit szolgálják.”¹⁶ A magyarság intézményei ellen irányuló frontális támadást Luka László indította el az Igazság hasábjain A romániai magyarság útja címû cikkével.¹⁷ Az „elvtelen magyar egység” elleni kirohanása az önálló magyar intézményrendszer ellen irányult, ahol a cikkíró szerint „lélekmérgezõ aknamunka” folyik annak érdekében, hogy a magyarságot szembeállítsa a kommunista párttal és a demokráciával. A megnevezett intézmények között szerepelt az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, az Erdélyi Magyar Közgazdasági Egyesület és a Dalosszövetség; nem maradhatott ki a Magyar Népi Szövetség vezetõinek, a Bolyai Egyetem tanárainak, valamint a „sok magyar nyelvû újság és folyóirat” szerkesztõinek szánt figyelmeztetés sem: a magyarságnak meg kell tisztítania intézményeit a „reakciós” elemektõl. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nem szerepelt a felsorolásban, ennek létérõl Luka valószínûleg megfeledkezett, azonban mulasztását egy hónappal késõbb pótolja az Igazság szerkesztõségi cikke, amely azzal vádolta az egyesület vezetõit, hogy „az erdélyi reakció egyik fellegvárát” építették ki.¹⁸

A hidegháború hatására az ideológiai harc irányvonalaiban 1947-tõl kezdve lényeges differenciálódás nyilvánul meg, a propaganda pedig azon nyomban követi az ideológia váltását: az ellenséges külföldi reakció a kapitalista országok törekvéseit tükrözõ imperializmus jegyében mutatkozik meg. A hidegháború elõszele már Churchill 1946 márciusi fultoni beszédét követõen érezteti hatását. Az 1947 júniusában meghirdetett Marshall-terv újabb elvi összecsapásra ad okot a két tábor között. A Szovjetunió visszautasítja az Európa gazdasági megsegítésére vonatkozó tervet, és a többi szocialista államot is arra kényszeríti, hogy vesse el a „kapitalista gazdasági segély” gondolatát.

A kommunista propaganda sajátos módszereket alkalmazott a néptömegek befolyásolása érdekében: a sajtó olyan tényeket ítél el, melyeknek pontos tartalmát nem ismerteti az olvasóval, akinek egyéb forrásból nincs lehetõsége tájékozódni az adott témában. Ily módon a negatív propaganda megelõzi, illetve helyettesíti a tájékoztatást, a vélemény kinyilvánítása pedig az objektív tényközlést. A Marshall-tervrõl például csak annyit tudhattunk meg a sajtóból, hogy az európai országok gazdasági leigázásának az eszköze, tehát az amerikai imperializmus újabb megnyilvánulása.

A kommunista sajtóban kizárólag a hatalom céljait szolgáló hangok szólalhatnak meg. A Pravda vagy a moszkvai rádió álláspontja minden esetben általános érvényû igazságként jelenik meg.¹⁹ Megszólalnak azonban figyelmesen kiválogatott egyéni hangok is: a Szovjetunióban élõ Varga Jenõ, akit a sajtó „világhírû magyar pénzügyi szakértõként” mutat be, és aki az Egyesült Államokat közvetlenül fenyegetõ gazdasági válság képeit mutatja be a romániai újságolvasók számára.²⁰ Emellett a nyugati szocialista politikusok vagy hírelemzõk nyilatkozatai is kiemelkedõ helyen szerepelnek a sajtóban. A negyvenes évek végén az amerikai vonatkozású hírek rendszeresen tartalmazzák Henry Wallace kommunista szimpatizáns politikus nyilatkozatait, aki élen jár a Truman-doktrína és az amerikai külpolitika elítélésében. Hasonló szellemben nyilatkozik egy bizonyos Steel nevû „amerikai hírmagyarázó”, akinek elemzéseit rendszeresen közlik a romániai lapok. Tõle tudhatjuk meg például azt, hogy „a Truman-elv a hitleri élettér-elmélet amerikai változata”,²¹ és hogy „az Egyesült Államok külpolitikája sikertelenségre van ítélve”.²² Más esetekben a sajtó már nem is nevezi meg forrásait, hanem a „demokratikus közvélemény” hangjára hivatkozik,²³ vagy egyszerûen azzal a szófordulattal vezeti be kijelentését, hogy „amint köztudott”.

Az imperializmussal szövetkezõ külföldi reakcióellenes harc jegyében a katolikus egyházak ellen folytatott kampányokhoz 1947-tõl az „imperializ19 A Pravda szerint feladták függetlenségük nagy részét a Marshall-tervhez hozzájáruló kisállamok (Világosság, 1947. július 23.); A moszkvai rádió szerint Románia népe önerejébõl építi újjá az ország gazdasági életét (Erdély, 1947. július 11.) 20 A Marshall-terv és az Egyesült Államokat közvetlenül fenyegetõ gazdasági válság. Világosság, 1947. október 13. 21 Világosság, 1947. június 8. 22 Világosság, 1947. június 13. 23 A demokratikus közvélemény élesen bírálja Truman elnök kongresszusi beszédét. Erdély, 1947. március 15.

mus szolgálatában álló Vatikán” befolyásának megszüntetése szolgáltatott ürügyet. A kommunista párt politikai ellenfeleinek felszámolását a nemzetközi imperializmus és az áruló jobboldali szociáldemokrácia tevékenysége indokolja.

A titoista elhajlás fogalma 1948 nyarán válik az ideológiai diskurzus részévé, a Jugoszláv Kommunista Párt „szovjetellenes politikájának” indoklásaként. A kampány kiemelt célpontjai a jugoszláv határ mellett elterülõ, szerb kisebbség által lakott megyék. Az RMP kiadója szerb nyelvû propaganda-kiadványokat jelentet meg; szintén a Tito-ellenes kampányt szolgálja ebben az idõszakban az Agitátor Zsebkönyve szerb nyelvû kiadása, valamint az 5000 példányban megjelenõ temesvári Pravda címû újság.²⁴

A cionizmus-ellenes hadjárat 1948 végétõl indul el, miután a Szovjetunió számára világossá válik, hogy nem képes kiterjeszteni befolyási övezetét az év nyarán létrejött Izrael államra. A zsidó polgári nacionalizmus ellen folytatott kampány egyre fokozódott a következõ években és szerepet játszott a késõbbi tisztogatásokban.

Az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetének létrehozása 1949-ben azt jelezte, hogy a szocialista és kapitalista tömbök közötti ellentét a katonai szembenállás felé terelõdik. A kommunista propaganda mindent megtett, hogy saját céljaira használja fel a pillanatot. A békeharc-mozgalmak egész sora indul el és a béke jelszava ettõl fogva beépül a hivatalos diskurzusba, melynek egészen a kommunista rendszerek bukásáig része marad.

A békeharc terén folyamatos agitációs tevékenység zajlik a negyvenes évek végétõl. Az RMP Kiadója százezer darab szórólapot nyomtat, valamint hatvanezer, különféle brosúrákat tartalmazó borítékot készít 1950-ben az üzemek és a „mezõgazdaság szocialista szektora” számára. Az üzemekben, gyárakban, intézményekben létrehozott „békeharc bizottságok” szerepe tulajdonképpen az, hogy szervezett keretet biztosítsanak az agitáció számára a „háborús uszítók” címkével ellátott, veszélyesnek tekintett elemek leleplezésére.²⁵

A kozmopolitizmus elutasítása 1949-tõl kezdõdõen a fokozódó hidegháború légkörében következik be, a két világhatalom és az általuk képviselt társadalmi berendezkedések között egyre inkább elmélyülõ ideológiai ellentétek folytán. A kommunista propaganda ugyanakkor a proletár internacionalizmust hirdeti, amely megköveteli a munkásosztály nemzetközi egységét az imperialista törekvések ellen folytatott harcban.

A kelet-európai kommunista tömb országaiban zajló koncepciós perek visszatérõ motívuma az imperialista (vagy ennek válfajai: titoista, cionista) körök által szervezett, szocialista rendszer elleni összeesküvés volt. A szovjet tanácsadók által irányított perek során a vádlottakra minden esetben azt igyekeztek rábizonyítani, hogy külföldi imperialista hatalmak szolgálatában állnak, tehát a nemzet és a nép ellenségei. A különféle ideológiai elhajlások ellen folytatott kampányok idõszakában a vádlottak padjára ültetett magas rangú személyek magát az ellenséges eszmét személyesítették meg; a bírósági tárgyalások során meghatározott személyekre hárították a bûnbak szerepét, akikben az ideológiai ellenfél konkretizációja mutatkozott meg. Ily módon a perek egyik funkciója a hatalom lépéseit igazoló ellenségkép kialakítása volt.²⁶

A nyilvánosság bevonása révén a bírósági tárgyalások valóságos közéleti eseményekké váltak, amelyek az elõre gyártott forgatókönyv szerint érték el a tervezett lélektani hatást. Maga a leleplezések ténye biztonságérzetet keltett tömegekben: a párt vezette munkásosztály hatástalanítja az összeesküvõket, a soraiba befurakodott ellenséget, a nemzet árulóit. Ezután következett a sajtóban megjelenõ levelek és tudósítások mozzanata, amelyek az imperialista bérencek példás megbüntetését követelték. Az egyszerû emberek véleményét tükrözõ cikkek felsorakoztatása a közvélemény uniformizálását célozta, és elõkészítette az utolsó lélektani mozzanatot, az ítélet kihirdetését, amely szintén a nép nevében történt meg.²⁷

A kommunista integrációs propaganda

Az integrációs propaganda az ideológia és a valóság tökéletes összhangját teremtette meg, amely természetes módon határozza meg a jövõképet. Figyelembe véve, hogy az ideológia már adott volt, az összhang kialakítására a valóságot kellett módosítani ennek megfelelõen. Torzított bemutatását a propaganda sajátos logikája határozta meg, amely minden téren a szocialista rendszer felsõbbrendûségét hirdette a kapitalista rendszerrel szemben. Az alapvetõ igazságként elfogadott tényt legkülönfélébb területérõl begyûjtött, és egyoldalúan tálalt információkkal támasztotta alá a sajtó, ezzel pedig folyamatosan táplálta az ideológia konkretizációját. A mechanizmus a társadalmi, gazdasági és politikai valóságnak egy hamis képzetét alakította ki a befogadóban, akinek tudata ugyan visszautasította ezt, viszont a kollektív manipuláció révén tudatalatti szinten mégis elfogadta.

A nyilvános kommunikáció teljes körû ellenõrzése lehetõséget biztosított a hatalom számára, hogy elindítsa az indoktrináció folyamatát, amely egyetlen lehetséges utat, egyetlen érvényes valóságot jelölt meg a tömegek számára: a rendszer következetességének a valóságát.²⁸ A propaganda a párt történelmi hivatásban való feltételek nélküli hit mentén bontakozott ki, és ezzel a hivatalos ideológia szócsövévé vált. Ennek értelmében a hatalomra került kommunista párt feladata volt, hogy jóvátegye a történelem igazságtalanságait, és létrehozza a tökéletes társadalmat.

Az ideológia terjesztése az 1944–1953 közötti idõszakban egyre tervszerûbben ment végbe, és egyre agresszívabb formákat öltött. „Amilyen mértékben erõsebbé vált, megszilárdult a népi demokratikus rendszer forradalmunk elsõ szakaszában, olyan mértékben vált erõteljesebbé a szocialista ideológia offenzívája. A szocialista ideológia támadása nem torpant meg egy pillanatra sem” – emlékezik vissza Kallós Miklós 1959-ben a másfél évtized propagandatevékenységére.²⁹

A kommunista propaganda 1948-tól kezdve válik egyeduralkodóvá, miután a hatalom felszámolja politikai ellenfeleit, és irányítása alá vonja a gazdasági, társadalmi és mûvelõdési intézményeket. A negyvenes évek végétõl a kommunista ideológia terjesztése minden területre kiterjedt: az üzemekben hangszórókat szereltek fel, kötelezõvé tették a Scânteia vezércikkeinek kollektív olvasását és megvitatását, faliújságokat hoztak létre és agitációs brigádokat létesítettek minden ipari egységben. A gyárakban, építõtelepeken, a mezei munkák végzése során propaganda-jellegû mûsort elõadó mûvelõdési brigádok léptek fel.

A sajtó feladataira vonatkozó útmutatásokat a párt ideológusai határozták meg az aktuális politikai helyzet függvényében. A magyar nyelvû lapokra is kötelezõ érvényûek voltak a Scânteia irányadó vezércikkei, amelyek kijelölték a sajtó szerepét a szocialista átalakulás folyamatában.³⁰ A pártvezetés a szovjet sajtó példája nyomán fogalmazta meg a hazai lapok hiányosságait: „Lap és olvasó viszonya nem elég közvetlen, nem elég szoros. Nagyon távol állunk még attól, hogy újságaink [.] a mûhelyekben, gyárakban, a hivatalokban, a szántóföldeken szülessenek, mint ahogy az a Szovjetunióban történik.”³¹

A meghirdetett célnak megfelelõen a kommunista sajtóban fontos szerepet kapnak a munkáslevelezõk. Cikkeik az ország különbözõ részeirõl számolnak be a szocialista építõmunka eredményeirõl, és hozzájárulnak a propaganda hitelességéhez, amely ily módon a nép nyelvén, a nép képviselõinek közvetítésével szólalt meg. Ezért a lapok folyamatosan törekedtek arra, hogy megfelelõ levelezõgárdát szervezzenek be. Az erre vonatkozó politikai utasítás megtalálható Gheorghe Gheorghiu-Dej 1946-os politikai jelentésében, amely a sajtó harmadik legfontosabb feladatának az állandó levelezõgárda kialakítását jelölte meg.³²

Az integrációs propagandának sajátos manipulációs stratégiái voltak. Ezek közé tartozott a tények oly módon történõ beállítása, mintha a kommunista párt a nép nevében és ennek kérésére hozná meg a hatalomátvételt biztosító intézkedéseket. Az ellenzéki politikai pártok felszámolását, a különbözõ népellenségek (reakciósok, kulákok stb.) és a katolikus egyház ellen hozott intézkedéseket folyamatos sajtókampányok elõzték meg, amelyek azt bizonygatták, hogy a nép egésze követeli a bûnösök felelõsségre vonását. A propaganda ezzel nemcsak kognitív, hanem lélektani hatást is gyakorolt, mivel azt a benyomást keltette, hogy azok, akik más álláspontra helyezkednek, az egész társadalommal állnak szemben. A sajtóban közölt támogató táviratok és olvasói levelek sokasága szintén az említett stratégiai részei voltak.³³ Válság- vagy konfliktushelyzetben látványosan megnõtt az „ország minden részébõl érkezõ” támogató táviratok száma, mellyel a különbözõ társadalmi csoportok egyhangú egyetértésüket fejezték ki a párt politikája iránt.

Esetenként tíz- és százezrek vesznek részt az ügy támogatására szervezett népgyûléseken, amelyeket aztán széleskörûen prezentálnak a médiában. Edward Bernays áleseményeknek nevezi az ilyen jellegû, kifejezetten propagandacéllal létre létrehozott eseményeket, melyek célja, hogy kedvezõ tömegkommunikációs tálalást biztosítson az adott személynek, csoportnak vagy eszmének. Az eseménnyé változtatott eszmék ily módon könnyebben befogadhatóvá válnak és hírként nagyobb figyelmet vonzanak.³⁴

Az RMP Propaganda és Agitációs Osztályának jegyzõkönyvei elárulják, hogy 1950-ben az propaganda tevékenységét konkrét feladatok vezérelték. A falvakban újult erõvel folyik a mezõgazdaság kollektivizálásának népszerûsítése. A falusi dolgozók nevelését szolgálja az olvasókörök mûködtetése is; ezek keretén belül felolvassák a pártlapok aktuális számait, népszerûsítõ könyvek és brosúrák tartalmát mutatják be. Kiemelt helyen szerepel a Duna–Fekete tenger-csatorna építõtelepe, ahol 12 napos agitátori tanfolyamokat szerveznek, hogy megfelelõ káderek segítségével mozgósítsák a nagyon nehéz körülmények között dolgozó, lakóhelyükrõl erõszakkal elhurcolt munkásokat. A propaganda céljait szolgálja a Canalul Dunãre–Marea Neagrã (Duna–Fekete tenger csatorna) folyóirat, amely elõször 1949 szeptemberében jelenik meg, kezdetben szombatonként, majd heti 2-3 alkalommal.

Az integrációs propaganda elveit híven tükrözi Sorin Toma nyilatkozata, aki a Scânteia fõszerkesztõjeként 1950-ben úgy fogalmazott, hogy „a szocializmus eszméinek terjesztése nem lehet spontán folyamat, hanem irányított, rendszeres és tervszerû mûvelet kell hogy legyen, amely során a népi demokratikus állam a szocialista iparosítás során megszerzett anyagi javakra támaszkodva tölti be nevelõ szerepét”.³⁵

A feladatok teljesítése azonban nem mindig valósult meg tervszerûen; egyes esetekben a káderhiány, máskor pedig a szervezés pontatlansága okoz gondokat. Az 1949. december 30-i ünnepre, a népköztársaság kikiáltásának második évfordulójára készített anyag például csak január 1-jén érkezik meg Teleorman megyébe; a Sztálin születésnapjára készített agitációs anyag is majdnem egy hetet késik és csak december 27-re kapják kézhez a megyei propaganda osztályon.³⁶ Ugyanakkor a hadsereg keretén belül végzett propaganda és agitációs tevékenység is bírálat tárgyává válik. A hadsereg Politikai Fõigazgatóságának jelentése a felhasznált anyagok hiányosságaira mutat rá: szövegük sablonszerû, elszakad a mindennapos politikai valóságtól, nem támasztja alá konkrét adatokkal a sorkatonák nevelésének tevékenységét.³⁷

A hírmonopóliummal rendelkezõ, 1949-ben létrehozott Agerpres hírügynökség kezdettõl fogva meghatározó szerepet kap a propaganda terjesztésében. Ezt támasztja alá az a felszólalás, amelyet az intézmény vezetõje, Ion Popescu Puþuri intézett 1950-ben a Propaganda és Agitációs Osztály által összehívott gyûléshez: „a hírügynökség pártunk, kormányunk, a rádió és a sajtó részére továbbít híreket a Szovjetunióból, a népi demokrácia országaiból, a szocialista országokból, valamint belföldrõl, ugyanakkor tájékoztatja a külföldöt az országban kivívott eredményekrõl”.³⁸ A pártvezetés azonban nem elégszik meg azzal, hogy a hírügynökség csak a rendszer számára kedvezõ híreket továbbítja. Az ötvenes években kiadott utasítások szerint a híreket követõ kommentárok közvetlenül kell szolgálják a pártpropagandát. Hibának minõsül, ha a gazdaság eredményeirõl szóló hírekben nem ismertetik azokat a tényezõket, amelyek elõsegítették a tervek megvalósítását, azaz nem emelik ki a párt gazdaságpolitikájának és értékes útmutatásainak szerepét.³⁹

A kommunista sajtó feladatait 1950-ben a Román Munkáspárt kiadásában megjelenõ füzet foglalja össze.⁴⁰ Miután megállapítja, hogy a nemzetközi helyzetet a demokratikus és imperialista táborok között mindinkább kiélezõdõ harc jellemzi, a kiadvány rátér az aktuális feladatok ismertetésére: „a népi demokratikus országok kommunista és munkáspártjainak sajtója abban látja feladatát, hogy tanulmányozza és közkinccsé tegye az illetõ országban folyó szocialista építõmunka tapasztalatait, hogy a gazdasági sikereket és vívmányokat szüntelenül egybekapcsolja a szocializmus felépítésének távlataival”.

Következõ év januárjában jelenik meg az RMP KB Politikai Irodájának a Scânteia napilap tevékenységére vonatkozó határozata, amely az egész romániai sajtó mûködése szempontjából rendkívüli jelentõségû dokumentumnak tekinthetõ.⁴¹ A határozat átvilágítja a kommunista sajtó eredményeit és kijelöli hosszú távú feladatait. Megállapítja, hogy párt hûséges szóvivõjeként a napilap megnyerte a dolgozó nép bizalmát és kiérdemelte szeretetét; 1950ben a lap jelentõs teret szentelt a békeharc kérdéseinek, különösképpen szem elõtt tartva a néptömegek internacionalista, hazafias és imperialistaellenes nevelését. Elsõdleges célja a Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránti szeretet és hûség erõsítése volt. Ezért folyamatosan népszerûsítette a szovjet kommunizmus sikereit, a Szovjetunió béketörekvéseit, kiemelte annak a segítségnek a jelentõségét, amelyet Románia a nagy keleti szomszédjától kapott, és harcolt a szovjet tapasztalatok hazai meghonosítása érdekében.

Ezt követõen a határozat kitér a hiányosságokra és a következõ idõszak konkrét feladataira. Bírálat éri a lapot amiatt, hogy nem foglalkozott eléggé behatóan az osztályharc kérdésével, nem népszerûsítette a szocialista gazdálkodás és tervezés módszereit, nem foglalkozott a pártélet idõszerû kérdéseivel, valamint a mûvelõdés, elsõsorban az irodalom és mûvészet terén felmerülõ problémákkal.

A hiányosságok orvoslása érdekében a Politikai Iroda húsz pontban foglalja össze a teendõket. A határozat általános jellegére utal, hogy a feladatokra a magyar lapok is reflektálnak, és ezeket kötelezõ érvényû utasításoknak tekintik az egész pártsajtó számára.⁴² A Romániai Magyar Szó cikke élenjáró feladatként fogalmazza a „szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemének ápolását a népi tömegek, és különösen a ifjúság soraiban”. Ezenkívül arra is kitér, hogy a lapnak mozgósítania kell az „ötéves terv és a villamosítási terv teljesítésére és túlszárnyalására”, rendszeresen ismertetnie kell a tömegszervezetek tevékenységét, az ifjúság és a nõk tömegeinek politikai, kulturális és szakmai nevelésének kérdéseit. Fokoznia kell a tevékenységet a „marxi–lenini propaganda” terén, ezért rendszeresen fog közölni elméleti cikkeket, és szem elõtt fogja tartani, hogy a propaganda „az elmélet és a gyakorlat közötti szoros kapcsolata” alapján épüljön fel.

A Scânteia napilapra vonatkozó határozat elvi útmutatásai fellelhetõk az RMP Kolozs Tartományi Bizottságának jelentéseiben is, amelyek a helyi sajtó irányításának és ellenõrzésének módszereire térnek ki. A politikai irányítás keretén belül a szerkesztõségek kötelesek havi terveket bemutatni a tartományi pártbizottság Propaganda és Agitációs Osztályán. A fontosabb eseményekhez kapcsolódó lapszámok tervét szintén be kell mutatniuk elõzetesen a pártbizottságnak. Külön munkaterv készül például a január 22-i Lenin-szám alkalmából.⁴³

Ezenkívül a szerkesztõségek különbözõ tematikus terveket is készítenek, amelyek integratív jellegük folytán a szocializmus eredményeit hivatottak alátámasztani. A gazdasági propagandához kapcsolható például a Világosság által 1951 januárjában készített negyedéves munkaterve, amely kitûzi, hogy a következõ három hónapban 4 vezércikk, 11 riport, 17 véleménycikk, 1 vers, 7 grafikon és 3 visszhanglevél fog megjelenni a villamosítási tervvel kapcsolatban.⁴⁴ A külpolitikai rovat három hónapos munkaterve ugyanarra az idõszakra a következõ témákat foglalja magában: A Szovjetunió eredményeinek, tapasztalatainak népszerûsítése; Népek harca a békéért, a varsói határozat gyakorlatba ültetéséért; Hírek a népi demokráciákról; Hetente egyszer hírek a Szovjetunióból; Gyarmati népek felszabadító harca; A kapitalizmus általános válságával foglalkozó elvi-ideológiai cikkek.⁴⁵

A propaganda hatékony terjesztése azonban csak megfelelõ irányítás mellett valósulhatott meg. Az útmutatások pontos értelmezése érdekében a lapszerkesztõknek részt kell venniük a pártbizottság gyûlésein, valamint a Propaganda és Agitációs Osztály tanácskozásain. A pártszervek nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lapok a szovjet sajtó szerint alakítsák arculatukat. Ezért a szerkesztõségekben orosz nyelvtanfolyamot tartanak, amelyeken kötelezõ módon részt vesz az összes munkatárs. A pártbizottság jelentése elégedetten veszi tudomásul, hogy az Igazság szerkesztõségében öt „elvtárs” már eljutott arra a szintre, hogy szótár segítségével olvassa a Pravdát.⁴⁶

Az operatív irányítási módszerek közé tartozik, hogy a fõszerkesztõket idõközönként behívják a tartományi pártbizottság Propaganda és Agitációs Osztályára, ahol be kell számolniuk a tervek teljesítésérõl, és tájékozódnak az aktuális kérdésekben. Ennek ellenére a Világosság szerkesztõsége arról tájékoztatja 1951 nyarán az RMP helyi Sajtóosztályát, hogy hiányolja a rendszeres, több irányú és hathatós támogatást, mivel „az utóbbi hónapokban a kapcsolat csak telefonhívásokra korlátozódott.”⁴⁷

A propaganda feladatai 1952-ben az új alkotmány tervezetének népszerûsítésével bõvülnek. A központi és regionális sajtón kívül az év folyamán agitációs csoportok és faliújságok ismertetik a tervezetet szerte az országban. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet faliújságán például fényképek mutatják be a dolgozók tanuláshoz és pihenéshez való jogát. Az újságok arról számolnak be, hogy az aradi December 30 üzemben az alkotmánytervezet bemutatásának tiszteletére nyitottak meg egy új agitációs pontot, és számos faluban létesítettek agitátorkollektívákat, amelyek házról házra járva világosítják fel a dolgozó parasztokat az alkotmány jelentõségérõl.⁴⁸

Sajátos feladatokat lát el a propaganda a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását követõen. A szovjet nyomás hatására kialakított „autonómia” valójában semmivel sem volt magasabb fokú, mint a többi közigazgatási egység önállósága, annak ellenére, hogy a román nacionalizmus egy enklávét látott benne Románia területén.⁴⁹ A hivatalos propaganda ezért tudatosan egy nem kizárólag magyar jellegû, hanem integratív szerkezetként ábrázolta a tartományt, ahol minden nemzetiség otthon érezheti magát. Ezzel egyfelõl a román lakosságot igyekezett meggyõzni arról, hogy a MAT létrehozása a „dolgozó román nép alapvetõ érdekeinek megfelelõ”, másfelõl a magyarokat figyelmeztetni, hogy az autonómia nem függetlenség, hanem „az egység legkézzelfoghatóbb formája”.⁵⁰

A párt által meghatározott értékrendszer erõszakos módon történõ elfogadtatása valóságos szakadást eredményezett a közéleti és a magánszféra között. A propaganda egyre inkább meghamisított elemekkel töltötte meg az elõbbit, miközben kiürítette valóságos tartalmától és a hatalmi ideológia játékterévé változtatta. A hatalom célja ezzel a társadalom homogenizációja, végsõ soron az egyéni kezdeményezések elfojtása volt.

1 Jacques Ellul: Propagandes. Librairie Armand Colin, Paris, 1962. Idézi Kiss Balázs: Missziótól marketingig. Fejezetek a propaganda elmélettörténetébõl. Médiakutató, 2006. tavasz.

2 Lucian Boia: Mitologia ºtiinþificã a comunismului. Humanitas, Bucureºti, 2005.

3 Lásd Hotãrârea Birolului Politic al Comitetului Central al Partidului Muncitoresc Român privitoare la activitatea ziarului Scânteia adoptatã la ºedinþa din 26 ianuarie 1951. In Eugen Denize – Cezar Mata: România comunistã. Statul ºi propaganda (1948–1953). Editura Cetatea de Scaun, Târgoviºte, 2005. 370. Lásd még: Marian Petcu: Puterea ºi cultura. O istorie a cenzurii. Polirom, Iaºi, 1999. 169.

4 Florica Vrânceanu: Un secol de agenþii de presã româneºti (1889–1989). Paralela 45, Piteºti, 2000. 103.

5 Tiberiu Troncotã: România comunistã. Propagandã ºi cenzurã. Tritonic, Bucureºti, 2006. 59.

6 Bogdan Ficeac: Cenzura comunistã ºi formarea omului nou. Nemira, Bucureºti, 1999. 99.

7 Szemléltetésképpen az 1950. április 9-i magyar kiadás címei: A kommunista pártok harca a burzsoá ideológia ellen; Harc Franciaország nemzeti függetlenségéért és a békéért; Hiúsítsuk meg a háborús uszítók bûnös tervét; Az osztályharc jelenlegi szakasza Romániában (Gh. Gheorghiu-Dej); A szocialista kultúráért (Jakub Berman); A szocialista verseny és az élmunkásmozgalom fejlõdése Csehszlovákiában; A marshallizált Törökország.

8 Vö.: Cseke Péter: Metaforától az élet felé. Kisebbségi értelmiség – kisebbségi nyilvánosság. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, 1997. 177.

9 Gagyi József: A magyar kisebbségi elit társadalomképének változása Erdélyben az ötvenes-hatvanas években. Látó, 2005. 5.

10 Jean-Marie Domenach: Propaganda politicã. Institutul European, Iaºi, 2004. 38.

11 Lásd A vetési csatának gyõznie kell (1948); Dolgozók! Harcra a pénzreform sikerének megszilárdításáért, népgazdaságunk erõsítéséért és felvirágoztatásáért (1952)

12 Harold Lasswell: A hatalom nyelve. In Szabó Márton – Kiss Balázs – Boda Zsolt (szerk.): Szövegváltozatok a politikára. Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000. 18.

13 Erdélyi Szikra, 1945. március 15.

14 Köztük olyan ismert újságírók mint Pamfil ªeicaru, Nichifor Crainic, Radu Gyr. Lásd Ioan Opriº: Procesul ziariºtilor naþionaliºti. Editura Albatros, Bucureºti, 1999.

15 Lásd az Erdély 1946. április 10-i és következõ számait. Az elítéltek között volt Árvay Árpád, Zathureczky Gyula, Polyák István, Dávid Iván, Finta Zoltán és Olajos Domokos.

16 Silviu Brucan: Ardealul. Scânteia, 1947. március 10. „Problema care se pune astãzi în faþa democraþiei româneºti ca ºi a celei maghiare este: lichidarea rãmãºiþelor fasciste ºi a tuturor clicilor reacþionare – elemente care continuã sã predice ura ºovinã ºi sã joace dupã cum le cântã cercurile internaþionale care pregãtesc o nouã incendiere a lumii”. (fordítás tõlem Gy.G)

17 Igazság, 1947. május 22.

18 Válaszúton az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Igazság, 1947. június 30. Benkõ Samu szerint a cikk szerzõje feltehetõleg Bocskói Viktor. Lásd Benkõ Samu: Gáll Ernõ és az EME. In Földes György – Gálfalvi Zsolt (szerk.): Nemzetiség, felelõsség. Írások Gáll Ernõ emlékére. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. 13–25.

19 A Pravda szerint feladták függetlenségük nagy részét a Marshall-tervhez hozzájáruló kisállamok (Világosság, 1947. július 23.); A moszkvai rádió szerint Románia népe önerejébõl építi újjá az ország gazdasági életét (Erdély, 1947. július 11.)

20 A Marshall-terv és az Egyesült Államokat közvetlenül fenyegetõ gazdasági válság. Világosság, 1947. október 13.

21 Világosság, 1947. június 8.

22 Világosság, 1947. június 13.

23 A demokratikus közvélemény élesen bírálja Truman elnök kongresszusi beszédét. Erdély, 1947. március 15.

24 Raport al Biroului Informativ al PCR privind rezultatul acþiunilor organizate de partid împotriva bandei de spioni ºi asasini care îºi desfãºoarã activitatea în RPR ºi mãsurile luate la frontiera româno-iugoslavã. In Ioana Alexandra Negreanu (ed.): România. Viaþa politicã în documente.1950. Arhivele Naþionale ale României, 2002. 359–366.

25 Stenograma ºedinþei cu responsabilii de propagandã ºi agitaþie privind intensificarea muncii politico-educative la sate. In Ioana Alexandra Negreanu (ed.): i. m . 11.

26 A kelet-európai kirakatperek elsõ felvonása 1948–1949 között zajlott, miután a szovjet–jugoszláv kapcsolatok látványosan megromlottak, és Sztálin utasítására az összes szocialista országban elindul a „titoista elhajlók” elleni harc. Magyarországon Rajk László külügyminiszter, Bulgáriában Trajcso Kosztov miniszterelnök-helyettes kerül bíróság elé; Romániában a Tito-ellenes kampány elsõ áldozata a már régóta idegen elemnek tekintett Lucreþiu Pãtraºcanu igazságügy-miniszter. Az ellene folytatott sajtókampány azonban nem lehetett annyira hatásos mint a Rajk- és Kosztov-perek során folytatott ideológiai hadjárat, mivel az elkészített vádiratot nem sikerült meggyõzõ módon alátámasztani. A sajtóhírek hiányos és inkoherens képet nyújtanak bebörtönzésének okairól. Elítélésének ellentmondásosságát az is bizonyítja, hogy kivégzése csak évekkel késõbb, 1954-ben következett be.

27 Lavinia Betea: Psihologie politicã. Individ, lider, mulþime în regimul comunist. Polirom, Iaºi, 2001. 161–175.

28 Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa, Budapest, 1992. 425–446.

29 Kallós Miklós: Másfél évtized ideológiai harcaiból. Utunk, 1959. július 2.

30 Lásd A párt legélesebb fegyvere. Romániai Magyar Szó, 1948. május 8. A cikk Leonte Rãutunak a Scânteia május 6-i számában közölt írásának magyar fordítása.

31 Jakab Antal: Tegyük szorosabbá a lapok és újságolvasók közötti viszonyt. Romániai Magyar Szó, 1948. május 9.

32 Gheorghe Gheorghiu-Dej: A Román Kommunista Párt Országos Konferenciája. A Központi Bizottság politikai jelentése. Az RKP kiadása, Bukarest, 1946. 82.

33 Lázár Guy: A szocialista nyilvánosság történetének alapvonala. Médiakutató, 2006. tavasz.

34 Idézi Kiss Balázs: i. m.

35 Sorin Toma: Republica Popularã Românã pe drumul revoluþiei culturale.

Scânteia, 1950. október 24.

36 Lásd Proces verbal privind activitatea sectorului de agitaþie desfãºuratã în centrele industriale, pe ºantierul Canalul Dunãre-Marea Neagrã ºi la sate, având drept þintã lupta împotriva chiaburilor ºi demascarea imperialiºtilor. In Ioana Alexandra Negreanu (ed.): i. m. 96–99.

37 Lásd Raport al Direcþiei Superioare Politice a Armatei privind munca politicã ºi de partid în armatã. In Ioana Alexandra Negreanu (ed.): i. m . 347–355.

38 Lásd Stenograma ºedinþei Secþiei de propagandã ºi agitaþie a CC cu participarea conducerii Agerpres ºi a reprezentanþilor presei din capitalã. In Ioana Alexandra Negreanu (ed.): i. m. 28.

39 Florica Vrânceanu: i. m. 140.

40 A kommunista sajtó jelenlegi feladatai. Kiadja A Román Munkáspárt, 1950.

41 Lásd Eugen Denize – Cezar Mata: i. m. 369–379.

42 Lásd Sajtónk feladatai a békéért és a szocializmus építéséért vívott harcban. Romániai Magyar Szó, 1951. március 29.

43 Arhivele Naþionale Direcþia Judeþeanã Cluj (Kolozs megyei Állami Levéltár), Fond Comitetul Regional PMR Cluj (Kolozs Tartományi Pártbizottság fond), 13. fond, 180. iratcsomó, 67–82.

44 13. fond, 183. iratcsomó, 3.

45 13. fond, 183. iratcsomó, 20.

46 13. fond, 180. iratcsomó, 67–82.

47 13. fond, 183. iratcsomó, 122–129.

48 Agitációs csoportok, faliújságok népszerûsítik szerte az országban Alkotmánytervezetünket. Romániai Magyar Szó, 1952. augusztus 13.

49 Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. (Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetébõl). Status, Csíkszereda, 1999. 80.

50 A MAT létrehozásának ideológiai meggondolásaival kapcsolatban lásd Stefano Bottoni: A sztálini „Kis Magyarország” megalakítása, 1952. Regio, 2003. 3. 89–125. Lásd még: Crearea RAM – un nou success al politicii naþionale leninist-staliniste a partidului. Scânteia, 1952. július 30.