A romániai rendszerváltás sajátosságainak hatása a kommunizmustól való szimbolikus/morális elhatárolódás igényét megfogalmazó csoport létrejöttére és tevékenységére

Kelet-Közép-Európában a kommunista rendszerrel szembeni szimbolikus-morális elhatárolódás kapcsán mindenképp a rendszerváltás sajátos, belsõ logikája és kronológiája által meghatározott jelenségrõl beszélünk, ami Romániára nézve talán hangsúlyozottan értendõ. A rendszerváltás sajátos romániai útja néhány elemének szemügyre vétele véleményünk szerint hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy miért ebben a pillanatban, miért a 2004-ben hatalomra került politikai erõk adtak helyet ennek a Romániában több mint egy évtizede hangoztatott szimbolikus/morális elhatárolódás kérdésére adott egyértelmû állásfoglalásnak. Ugyanakkor arra is szeretnénk kitérni, hogy a felvezetõ tanulmányban részletezett, sajátos és többes célrendszer elemei hogyan illeszkednek a Tismãneanu-bizottság jelentését integráló, a köztársasági elnök által kezdeményezett politikai aktus keretébe.

A rendszerváltozást elemzõ szakirodalomban, a gazdasági makrorendszerek átalakulását elemzõ mûvekben¹ a kül- és belpiacok liberalizálását, a stabilizációt, a privatizációt, az új intézménykeret megvalósítását, valamint a szerkezeti váltást célzó reformokat jelölik meg mint e folyamat legfontosabb elemeit.

A rendszerváltás folyamatát a romániai gazdasági struktúra-és elitváltás szempontjából elemzõ Vladimir Pasti² szerint az "átmenet" ("tranziþie") romániai sajátossága, hogy az állami tulajdon döntõ hányadát képezõ ipari szektorhoz kötõdõ gazdasági érdekcsoport ("tehnocraþia de întreprindere"), valamint a struktúraváltást és a piac liberalizálásának igényét megfogalmazó, a bank-és fináncszférát képviselõ érdekcsoport ("tehnocraþia financiarã") közötti pozícióharc elõbb "házon belül", vagyis az 1990-es választások után kormánypárttá vált posztkommunista utódszervezet keretei között zajlott. Ez a posztkommunista utódpárt az 1989 elõtti rendszer "bûneit" a volt diktátor-házaspár személyes felelõsségeként értékelte, magát pedig az ezzel való szakítás aktusaként értelmezett forradalom fõvektoraként, ugyanakkor a forradalom utáni "átmeneti idõszakban" a rend és stabilitás, valamint - a forradalom elõtti rendszerben felelõsséget vállalt egyének számonkérés elõl menedéket keresõ csoportját integrálandó - a "nemzeti egyetértés" ("consens naþional") biztosítékaként fogalmazta meg.³ Az 1990 májusi választások következtében a posztkommunista utódpárt az államhatalom helyi és központi szintjeit egyaránt és töretlen folyamatossággal ellenõrizte. Az állami tulajdon döntõ része fél évtizeden át továbbra is az államhatalmat gyakorló politikai alakulattal összefonódó iparvállalati érdekcsoport ellenõrzése alatt maradt. A fizikai erõszak alkalmazásától sem visszariadva (a "bányászjárások" név alatt ismertté vált módszerrel),⁴ valamint az etnikai érdekellentétek jelenlétének felerõsítésével, a mai napig vitatott körülmények között megtörtént marosvásárhelyi atrocitások hivatkozási alapként felhasználásával, szélsõséges nacionalizmust valló szervezetek szerepeltetésével (Romániai Nemzeti Egységpárt - PUNR, Nagyrománia Párt - PRM) az államhatalmat gyakorló politikai csoport sikerrel hiusította meg az ellenzéke által szorgalmazott széles társadalmi szolidaritás létrejöttét. Az árak liberalizálásával kísérletezõ miniszterelnök menesztése (1991 szeptemberében, egy újabb bukaresti "bányászjárás" körülményei között) és az 1992-es választások eredménye következtében, az államhatalommal való sajátos kapcsolatrendszert hasznosító iparvállalati érdekcsoport ("tehnocraþia de întreprindere") helyzete megerõsödött. A kormányzati politikáknak továbbra is e csoport érdekeihez való igazítása meghatározó eleme volt az 1992- 1996 közötti kormányzati idõszaknak. Következményei - a struktúraváltás lelassulása, a privatizáció és a magántulajdon védelmének sajátos értelmezése,⁵ a szakszervezeti mozgalomnak az "ipari technokrácia" diszkrecionális érdekeinek alárendelése (az érdeklõdést tanúsító külföldi magántõke elriasztására sztrájkok, "szakszervezeti tiltakozás" felhasználása) - a helyi és központi államadminisztráció és az iparvállalati érdekcsoport összefonódó érdekegységének érvényesülését, ugyanakkor a rendszerváltás szinonimájaként hangoztatott "átmeneti idõszak" ("tranziþie") kiüresedésének veszélyét is jelentette. A "sajátságos demokrácia" ("democraþia originalã"), a "nemzeti egyetértésre" való hivatkozás ("consensul naþional") valójában a demokratikus pluralizmust mellõzõ, egységes államhatalom, az állam erõs elosztó és adminisztratív funkcióinak hangsúlyos és intézményes biztosítását jelentette. Mindennek velejárója az "alulfejlettségre" jellemzõ ágazati politikák ("politicile subdezvoltãrii"⁶) alkalmazása, az emberi és polgári jogok esetenkénti lábbal tiprása ("bányászjárások"), a nacionalista diskurzusokat vállaló politikai csoportokkal való kormányzati együttmûködés (a "vörös négyszögként" - "patrulaterul roºu" - is emlegetett, 1992-1994 között a kormányt támogató nacionalista parlamenti pártokkal való együttmûködés idõszaka), valamint Románia fokozatos nemzetközi elszigetelõdése.

A politikai ellenzék sajátos helyzetét lényegesen befolyásolta, hogy az 1989 után újraalakult "történelmi pártok" nem rendelkeztek számottevõ gazdasági kapcsolatrendszerrel, s az állami adminisztráció helyi szintjein sem tudtak felmutatni jelentõs befolyást.⁷ Döntõen a humán tudományok felé irányuló, az 1989 elõtti disszidens csoportok keretében ismertté vált, a kommunista rendszerrel nyilvánosan is szembehelyezkedõ értelmiségiek által létrehozott civil szervezetek töltötték be az 1990-1995 között az államhatalom gyakorlásában periférikus szerepre szoruló politikai ellenzék számára a társadalmi szervezõerõ szerepét vállaló háttérszervezetek funkcióját. Leginkább a civil társadalom életre keltését, aktivizálását, az emberi jogok biztosítását, a jogállamiságot és a pluralizmust, "a társadalmi kapcsolatokat megalapozó moralitás újjáépítését" állították tevékenységük középpontjába. A kommunizmustól való elhatárolódás szükségességét a "moralitás" és a "történelmi igazságtétel" szempontjából közelítették meg.

Programadó gondolati forrásként a Temesvári Nyilatkozat szolgált, melyet 1990. március 11-én, az államhatalmat ellenõrzõ posztkommunista erõkkel szemben, alternatív rendszerváltási programként hirdettek meg.⁸ A Temesvári Nyilatkozat ötödik pontja szerint a Román Kommunista Párt "a román társadalom ellen elkövetett genocídium által" kiírta magát a közéletben megtûrhetõ ("tolerat") pártok körébõl, s követelték annak a törvény általi megakadályozását, hogy bármilyen néven újraszülethessen mint nem tolerálható, bûnös politikai közösség. A hetedik pont értelmében a Temesváron megindult romániai forradalom a kommunista rendszer és a teljes nomenklatúra ellen kelt életre, semmiképp nem szabadott, hogy eszközévé váljon egy, a Román Kommunista Párton belüli "Ceauºescu ellenes disszidens csoport" (grup de disidenþi anticeuºiºti") politikai felemelkedésének ("ascensiune politicã").⁹ Ezekbõl következett a nyolcadik pontban megfogalmazott követelés, melynek értelmében minden volt RKP aktivista és a politikai rendõrség ("Securitate") kötelékében alkalmazottak az elsõ három mandátum idejére legyen törvény által megfosztva a választhatóság jogától: "Az õ jelenlétük az ország politikai életében a mai román társadalmat terhelõ feszültségek és gyanakvás legfõbb forrásai. A helyzet megszilárdulásáig és a nemzeti megbékélésig a politikai életbõl való hiányuk abszolút szükséges".¹⁰ Majd folytatólagosan azt a követelést is tartalmazta, hogy volt RKP aktivista ne lehessen köztársasági elnöknek választható, mivel "morálisan nem fér össze" a rendszerváltással. Ha pedig ezt törvény erejével biztosítanák, azt "a kommunizmustól való megválásunk szimbólumainak egyikeként" ("unul dintre simbolurile despãrþirii noastre de comunism") értelmeznék. Mindezen követelmények közül egy sem érvényesült a jogalkotás során irányelvként, csupán a nyolcadik pont utolsó bekezdése, amely az elsõ mandátumok 2 évre korlátozását követelte, mely idõszak lehetõvé tenné, hogy a pártok ideológiai letisztulási folyamata lezajlódjon, s "a lapok (tények) ismeretében" ("cu cãrþile pe masã") választhasson majd új politikai képviseletet magának a nép.¹¹ Azonban sem az 1990. májusi, sem az 1992. szeptemberi választásokon a régi rendszer pártelitjét korlátozó jogszabály nem lépett érvénybe, a posztkommunista utódpárt pedig töretlenül az államhatalom birtokában maradt.

Az említett körülmények következtében a kommunizmus szimbolikus/ morális elítélését követelõ csoportok kiszorultak a politikai hatalomgyakorlás centrumából, s az 1990-1996 közötti idõszakban a humán értelmiség által létrehozott civil fórumok keretében (a Polgári Akadémia - "Academia Civicã" és a Társadalmi Párbeszédért Csoport - "Grupul pentru Dialog Social", valamint a "22" címû hangsúlyosan a politikai ellenzéket támogató folyóirat stb.) folytatták tevékenységüket.¹² Fontos szerepet játszott az ezen álláspontok szellemi magalapozását és közzétételét programként megfogalmazó Humanitas Könyvkiadó tevékenysége, valamint a kommunista idõszakban politikai elítéltek egyesülete, a Román Unitus (görög katolikus) Egyház által támogatott "Memoria" címû folyóirat, az "Academia Civicã" által kiadott, a politikai elítéltek foghelyeként szolgáló máramarosszigeti börtön nevét viselõ évkönyvsorozat ("Analele Sighet") megjelentetése.

Az államhatalmat gyakorló politikai csoporttal szövetkezõ iparvállalati technokráciával konkurens bank-és fináncszférában aktív gazdasági érdekcsoport, a társadalom morális újjáépítését elsõrendûként kezelõ ellenzéki álláspontban és a "történelmi igazságtétel" szempontrendszerében, az 1990-es évek elsõ felében nem talált számára értékesíthetõ, együttmûködés alapját jelentõ üzenetet. Azonban a fent már említett kormányzási ágazati politikák következményei és a nemzetközi elszigetelõdés 1995 után sürgõsen új irányvétel megfogalmazására, összefogásra kényszerítette a gazdasági kiutat keresõ csoportokat. Ennek az alternatíva-keresésnek a konjunktúrája hozta a lehetõséget a saját programját újragondoló ellenzéki koalíciónak, hogy ezeket a gazdasági érdekcsoportokat maga mellé állítva, szempontjaikat célrendszerébe integrálva, lehetõséget teremtsen az államhatalmat gyakorló politikai erõk leváltására. A Demokratikus Konvenció néven mûködõ koalíció, a Petre Roman által vezetett Demokrata Párt és az RMDSZ támogatásával, az 1996 novemberi választásokat követõen kormányalkotó erõvé vált. Azonban az 1996-2000 közötti koalíciós kormányzati idõszak a politikai egyeztetések és kormányválságok gyûrûjében, ráadásul a Nemzetközi Valutaalap által elõirányzott gazdasági megszorítások és pénzügyi fizetésképtelenséggel fenyegetõ körülmények között nem adott alkalmat a posztkommunista idõszak elitjén belüli szimbolikus/morális - legitimitás kérdések mentén egyértelmû tisztázásra.

Ugyanakkor e kormányzási ciklus alatt a Humanitas Könyvkiadó "A kommunizmus pere" címmel sorozatot indított, mely keretében a kommunizmus múltjával, történetével, elméleti megközelítéseivel foglalkozó, a morális és történelmi igazságtétel meghirdetett célrendszerének megfelelõ, meghatározó jelentõségû mûvek kiadására került sor.¹³ A sorozat elsõ köteteinek hátoldalán egy programatikus kiadói üzenetet helyeztek el, mely a következõ álláspontot rögzítette: "Ha nem is lesz soha megtartva a kommunizmus nürnbergi pere, egy ilyen per dossziéja kezd körvonalazódni és tartalmat kapni. Ahogy a rendszer levéltárai megnyílnak, a bizonyítékok gyûlnek. Akik összegyûjtik, nem az igazságszolgáltatás képviselõi, hanem a tudományé és a morális tudatosságé: történészek, politológusok, újságírók, írók. Mindannyian meg vannak gyõzõdve arról, hogy az igazságot ismerni kell, hogy a bûnösöket - embereket és gondolatokat - azonosítani kell, hogy a terror mechanizmusát elemezni kell, hogy megismétlõdése ne váljon többé lehetõvé".¹⁴ Ennek a programnak a gondolatiságát követte a "Totalitarizmus Archívumai" ("Arhivele Totalitarismului") történelmi szaklap-sorozat megindítása, a Jelenkor Történeti Román Intézet (Institutul Român de Istorie Recentã - IRIR) és a Totalitarizmus Tanulmányozásának Nemzeti Intézete (Institutul Naþional pentru Studierea Totalitarismului - INST) kormányzati alapok által támogatott munkássága és kiadványaik.¹⁵ Ezek az intézmények a 2000. évi választások után is folytatták tevékenységüket, kiadványaikat folyamatosan juttatták a közönség elé.

Az 1998-ban elfogadott "Ticu-törvény", a politikai rendõrség kötelékében dolgozottak nevének nyilvánosságra hozatalának kérdését illetõen, nem szolgált a felelõsségre vonást illetõen határozott jogalappal. Csupán a választások alatt a jelöltekrõl szóló minõsítést kiállító testület felállítását oldotta meg. A vizsgálandó személyek ilyen minõségének feltárását megalapozó dokumentumok nagy része, minden jogi elõírás ellenére 2005-ig a "Securitate" jogutódját képezõ szervek birtokában maradt. A testület politikai algoritmus szerinti felállítása pedig a morális felelõsség és a történelmi igazságszolgáltatás elvét hangoztató civil egyesületek és csoportok kritikájának többször lett tárgya az elmúlt évtized alatt.

Az 1999 januári "bányászjárás", majd az ugyanazon év áprilisában zajlott NATO erõk Jugoszlávia elleni fellépése idején a kormány nyugatbarát állásfoglalásával szembeforduló posztkommunista utódpárt és az ultranacionalista erõk együttmûködése már aggodalmat keltett az akkori kormányerõk és a mellettük elkötelezett civil egyesületek körében. A 2000. évi választások elõestéjén azonban még ilyen körülmények között is döbbenetet okozott a Demokratikus Konvenció által újabb elnöki jelöltségre támogatásáról biztosított Emil Constantinescu, akkor még hivatalban lévõ köztársasági elnök bejelentése, mely szerint visszalép az újabb elnöki mandátumra jelöltségtõl. A döbbenetet a döntése megokolása okozta, mely szerint a "régi rendszer átmentett erõi" által tovább mûködtetett hálózatok, "a Securitate" örökösei legyõzték.¹⁶

A 2000-2004 közötti idõszakban a posztkommunista utódpártból Szociáldemokrata Párttá vált politikai erõ érthetõen nem törekedett a kommunista rendszer szimbolikus/morális elítélésének aktusára hangsúlyt fektetni, azonban megjegyzendõ, hogy az 1990-es években létrejött, e célt maga elé kitûzõ fórumoknak, egyesületeknek, értelmiségi csoportoknak a nyilvánosságát, közlési és médiaszereplését lényegében nem korlátozták. A 2004. évi választásokat megelõzõ és rögtön követõ idõszakban tanúi lehettünk a kommunista pártelithez kötõdõ vonal háttérbe szorulásának a Szociáldemokrata Párton belül. Ion Iliescu pedig, aki a 2000-2004 közötti idõszakban újból, immár harmadszor köztársasági elnök lehetett, a Vladimir Tismãneanu kezdeményezésére kiadott, kettõjük tematikus párbeszédét rögzítõ kötetben a kommunizmus globális mérlegét utólag negatívnak ítélte meg.¹⁷

A 2004. november-decemberi választásokat követõen a "történelmi pártok" közül porondon maradt Nemzeti Liberális Párt az idõközben alapítójától, az 1990-1991 közötti miniszterelnök Petre Romantól megvált, s a szociáldemokrata irányultságot - az Európai Néppárthoz csatlakozva - jobboldali identitásra váltó Demokrata Párt koalíciója, az elnökválasztáson gyõztes Traian Bãsescu döntése eredményeképpen, s a választási kampány idõszakában még a Szociáldemokrata Párttal szövetkezõ Humanista Párt (késõbb Konzervatív Párt) és az RMDSZ átpártolásával parlamenti többséget szerezve kormányzati erõvé emelkedtek. Az új kormánykoalícióban több, a civil egyesületeket képviselõ személyiség is szerepet vállalt, tisztséget kapott.¹⁸

A 2005. év folyamán az új kormánykoalíció, a köztársasági elnökkel közösen összehangolt fellépés következtében áttörést ért el a volt állambiztonsági szervezetek levéltárát jogutódként öröklõ szervek irányában. Ennek eredményeképp, a "Securitate Levéltárainak Tanulmányozására alakult Nemzeti Tanács" ("Consiliul Naþional pentru Studierea Arhivelor Securitãþii") birtokába kerültek a volt állambiztonsági szervek kötelékében dolgozóknak az iratai, amelyek a politikai okokból való meghurcoltatások elkövetõinek azonosítása szempontjából új funkciót kaptak. Ezt követte 2006 tavaszán a köztársasági elnök által kezdeményezett, a kommunista diktatúra nyilvános, szimbolikus/morális elítélését megalapozó dokumentációs anyag elõkészítésére egy, a munkálatokat megszervezõ és irányító Vladimir Tismãneanu vezette bizottság (és szakértõi munkacsoport) felállítása. Ezt követõen történt meg 2006 december 18-án a Román Parlament elõtt a kommunizmusnak a Köztársasági Elnök általi nyilvános és hivatalos elítélésének aktusa.¹⁹ A parlamenti ülésszak alatt a posztkommunista és ultranacionalista utódpártok szellemiségét õrzõ politikus csoport botránykeltõ kísérlettel próbálta meghiúsítani a Köztársasági Elnök által kezdeményezett szimbolikus/morális elítélõ aktust. Az azt követõ másfél év alatt sem "lusztrációs", sem pedig a személyes felelõsségre vonás valamilyen formáját törvényesítõ új jogalkotás nem történt. Megjegyzendõ, hogy az utóbbi félévben történtek része, hogy a CNSAS mûködésének jogalapját megkérdõjelezõ Voiculescu-per kapcsán²⁰ a politikai okokból másokat meghurcoló, volt állambiztonsági hivatalok kötelékébe tartozókról kiadandó minõsítések kérdésében a CNSAS tevékenységét gátoló korlátozások bevezetése következett be. Ugyanakkor a politikai választások során a jelölteknek a CNSAS általi kötelezõ minõsítése is elvesztette jogalapját.

a kommunista diktatúra elítélésének a Tismãneanu-bizottság szempontjából meghirdetett célrendszerérõl

A munkálatok megszervezésére, lefolyására vonatkozó adatokat dr. Salat Levente, felvezetõ tanulmányában, a résztvevõ hitelességével és a pontosság és részletesség igényét kielégítõen ismertette. Amit mindehhez hozzá szeretnénk rendelni, az a Tismãneanu-jelentés kapcsán megfogalmazott célrendszer elemzése, melyet - az elõzmények ismeretében érthetõ, s a kiadó által feltüntetett és nyilvánosan vállalt elkötelezettség alapján - a Humanitas Könyvkiadó által közreadott kötetben külön fejezet keretében ismertetnek.²¹

A Tismãneanu-jelentés kötetben közölt végsõ változatának "Következtetések" ("Concluzii") címû fejezete keretében egy összetett célrendszert hirdettek meg. E célrendszert megalapozó gondolatiságot a "Hogy ne feledjék, hogy elítéltessék, hogy ne ismétlõdhessen" ("Pentru a nu uita, pentru a con-damna, spre a nu se mai repeta")²² jelmondatban szintetizálták a szerzõk. S ezt követi a célrendszer részletes bemutatása, mely öt területre terjed ki:

1. a kommunizmus elítélése, 2. a megemlékezés, 3. jogalkotás és igazságszolgáltatás, 4. kutatás és levéltárak, 5. oktatás.

Az elsõ megfogalmazott cél a szimbolikus/morális elhatárolódást és ezzel összefüggõen az áldozatok irányában teendõ morális/szimbolikus jóvátételt egyesíti. Ugyanakkor a kommunista rendszert "illegitimnek és gyilkosnak" ("ilegitim ºi criminal") nyilvánítva, az RKP (különbséget téve a nem inkriminált párttagok tömege és a felelõsnek tekintett "nomenklatúra" között), a Securitate, valamint egyes személyek felelõsségének nevesítésével a "delegitimizáló" funkciót is mellérendeli a szimbolikus/morális elhatárolódáshoz.

Mindezek mellett a Bizottság az igazságszolgáltatás útján a "történelmi igazságtétel" aktusának megvalósítására szólítja fel az államfõt, kiemelve négy fõ eseménysort, melyekért a felelõsök jogi felelõsségre vonását kéri:²³

a.

az 1989 decembere - 1990 márciusa közötti antikommunista tüntetések eltiprása ("reprimarea");

b.

az 1990. márciusi marosvásárhelyi "etnikai diverzió" ("diversiunea etnicã");

c.

a bukaresti Egyetem téren 1990. április 22-én kezdõdött antikommunista tüntetés, melyet 1990. június 13-15 között eltiportak;

d. az 1991 és 1999 közötti "bányászjárások" ("mineriadele").

Ugyanakkor az 1977. évben, a Zsil-völgyében zajlott tiltakozási akció, az 1987. évi brassói munkáslázadás, az 1989 decembere és 1990 éve során történtek kivizsgálása, az antikommunista tiltakozások eltiprásáért felelõsek megnevezése érdekében kérték a levéltári források és a Belügyminisztérium által õrzött dokumentumok titok alóli feloldását és közzétételét.

Az 1989. decemberi forradalom kommunizmus-ellenes minõségének hivatalos elismerését, valamint ennek kapcsán a Parlament hivatalos, a kommunizmust elítélõ állásfoglalását ("declaraþii explicite") is a célok sorába sorolja a Bizottság.

A második célegyüttes a kommunizmus áldozatairól való megemlékezés biztosítását, emlékmûvek, emléknap bevezetése, múzeumi tematikus kiállítások, konferenciák, a média e célú felhasználását fogalmazza meg. Ilyen értelemben fogalmazzák meg egy tankönyv és a Romániai kommunizmus enciklopédiájának elkészítésére a kormányzati források igénybevételének lehetõvé tételét.

A jogalkotást és igazságszolgáltatást érintõ célegyüttes keretében a kommunista rendszer jegyében elkövetett bûnöknek és visszaéléseknek az emberiesség elleni bûntettek körébe foglalását, mely által jóváírhatatlanná mi-nõsülnének; egy "lusztrációs" törvény sürgõs megalkotását; a kommunista rendszer alatt hozott politikai ítéletek semmissé nyilvánítását; a kommunista rendszer által alkalmazott internálási, büntetési, vallatási és fenyítési, diszkriminatív módszerek alkalmazásának a Legfelsõbb Bíróság általi törvénytelenné és semmissé nyilvánítását; az 1988. évi, a kommunista rendszert képviselõ közegek által politikai okokból elkövetett bûntettek semmissé nyilvánítását kimondó amnesztiarendelet visszavonását, s ezáltal az elkövetõk felelõsségre vonásának lehetõvé tételét; a már megindított perekben mielõbbi ítélethozást; a kommunista rendszer idején számûzöttek jogaikba való visszaállítását; a kommunista rendszer bûneiben vétkeseknek az átlagnyugdíjnál nagyobb javadalmazásának visszavonását; a volt politikai elítéltek nyilvános megkövetését és anyagi kárpótlását; a bukaresti Egyetem téri tüntetés felszámolásakor letartóztatottak politikai foglyokká nyilvánítását megfogalmazó követeléseket foglalta össze a Bizottság.²⁴

Fontos és jelentõs hangsúlyt kapott a kommunizmus bûnei tagadásának és szimbólumai használatának büntethetõségét igényelõ megfogalmazás, mely a fasizmussal összefüggõ ilyen értelmû törvényes keretnek a kommunizmusra való kiterjesztését kéri.²⁵

A negyedik célegyüttes a kommunizmus történetére vonatkozó levéltári kutatást korlátozó körülmények megszüntetését, a dokumentumoknak a kutatók számára közzétételének kötelezettségét, fontos levéltári források titok alóli feloldását követeli. Egyben követelik, hogy a törvény által büntetendõ cselekménynek minõsítsék a kutatás akadályoztatását, források rongálását, hamisítását.²⁶

Az ötödik és egyben utolsó célegyüttes a közoktatás kiemelt részeként a kommunizmus történetének integrálását, a kutatás helyeit jelentõ intézményeknek a támogatását, kutatói ösztöndíjak létrehozását fogalmazta meg a Bizottság.

Következtetésképp megállapítható, hogy a Tismãneanu-bizottság által közzétett jelentés következtetéseit összefoglaló fejezetben leírt célrendszer kimeríti a szimbolikus/morális elhatárolódásnak, az áldozatok számára a morális és anyagi jóvátétel biztosításának, s ugyanakkor a kommunista rendszer mûködtetésében szerepet vállalt csoportok és egyének közéleti delegitimizálásának és jogi felelõsségre vonásának együttesét.

A Tismãneanu-bizottság jelentésének magyar vonatkozású fejezetérõl

A Tismãneanu-jelentésnek a magyar kisebbségre vonatkozó fejezetét elemezve elõbb a kommunista diktatúra idõszakának periodizációjára vonatkozó néhány kérdéssel foglalkozunk.

Amint a jelzett fejezetben a szerzõk is hangsúlyozták, a romániai kommunista diktatúra elemzése során a magyar kisebbség irányában a rendszert mûködtetõ hatalmi központ által megfogalmazott politikák indíttatásának változásai, idõbeni eltérései jelenthetik egy szerves periodizáció kialakításának alapját.

Helyesnek, és a források tükrében megalapozottnak tartjuk az 1944 õsze - 1945 márciusa közötti, valamint az 1945. március 6. - 1947. február 10. / május 22. közötti két idõszakot, mint az "átmeneti korszak" ("perioada de tranziþie")²⁷ részeit elkülöníteni. Azonban rögtön a következõ sorokban, ugyanannak az idõintervallumnak mint "a kommunizmus elsõ idõszaka" ("prima perioadã a comunismului")²⁸ meghatározásával nem értünk egyet.

A kommunista rendszer kiépülésével foglalkozó történelmi irodalom meghatározó mûvét megalkotó Hugh Seton-Watson,²⁹ a kelet-közép-európai államokban végbement folyamatokat elemezve, a párhuzamokat és a helyi sajátos fordulatokat, körülményeket is szemmel tartva három elhatárolható szakaszra bontja a rendszer kiépülésének folyamatát.

Az elsõ szakaszban, mint közismert, valós koalíciós alapon megszervezett Ideiglenes Kormányok alakultak, melynek az egyes államokban tevékenykedõ kommunista párt képviselõi is tagjai. Ezek a koalíciós alapon szervezõdõ ideiglenes kormányok a jaltai konferencián (1945. február 4-11.) megfogalmazott Nyilatkozat a Felszabadított Európáról irányelveit követték: átfogó nemzeti újjáépítési programot, a közélet náci és fasiszta elemektõl való megtisztítását, az elõzõ korszakban bevezetett, diszkriminatív és polgári jogokat korlátozó rendelkezések eltörlését, népszerû reformokat, majd a demokratikus választások elõkészítését tekintették elsõdleges célnak. Romániában ez a szakasz már 1944 novemberében, a FND megalakulását követõen, a Sãnãtescu tábornok vezette elsõ kormány válságával kritikus szakaszába érkezik, majd a második Sãnãtescu-kormány és a Rãdescu tábornok vezette kormány idején húzódó válság következtében ellehetetlenül.

A második szakasz, ami Romániában 1945. március 6-án, az elsõ Groza-kormány külsõ, szovjet nyomás eredményeként való megalakításával kezdõdött, a látszatkoalíció idõszakát jelenti. Ennek sajátossága, hogy a kommunisták által ellenõrzött koalíció a végrehajtó hatalom birtokában, ellenzékbe szorítva a hagyománnyal rendelkezõ polgári és parasztpártokat, ezek aktivitását akadályoztatva, a választótömegekkel való kapcsolatrendszerük ellehetetlenítése mellett, disszidens csoportok kiválását támogatta, valamint a kormányon lévõ kommunista csoporthoz szegõdõ "társutasok" szövetsége által elszigetelte. E szakasz végén a kommunisták által vezetett kormánykoalíció a választások során elkövetett csalások, az eredmények meghamisítása következtében a saját hatalmát legitimáló helyzetet teremtett. Ez a szakasz Romániában az 1946. november 19-i választásokkal zárult le. Ebben a szakaszban, habár a kommunisták, az általuk ellenõrzött koalíción keresztül a végrehajtó hatalmat birtokolták, s politikai ellenfeleiket periférikus helyzetbe szorították, de a kormányzási politika még a hatalmi harc nyitottsága jegyében fogalmazódott meg, teret engedve a tömegek támogatását keresõ kommunista koalíció részérõl a különbözõ pártok, az ellenzéktõl elszakított disszidens csoportok, "társutas" politikai pártok és szervezetek, tömegszervezetek sajátos csoportérdekeinek. A pluralizmus e sérült, de lényegében még törvényes jogalappal rendelkezõ léte, az átfogó nemzeti újjáépítési program, különbözõ csoportérdekek integrálása, valamint a választások általi legitimizáció igénye mindenképp a kommunista rendszer kiépülését megelõzõ, átmeneti és a hatalmi harc által meghatározott idõszak létét igazolja. E szakasz vége elõtt még nem beszélhetünk a kommunista rendszerrõl, egyelõre a kommunisták és ellenzékük közötti hatalmi harc áll a politikai élet középpontjában (mindazzal együtt, hogy az ellenzéki erõk esélyei alapjában véve e momentum idejére már lényegében semmissé váltak).

Végül a harmadik szakaszban, a "birtokon belül" került és a választások hivatalos (meghamisított) eredménye által "legitimálást" szerzett kommunista párt az államhatalom minden ágát ellenõrizve új helyzetet teremtett. A törvényes és alkotmányos jogalap megváltoztatásával a proletárdiktatúra és az egypártrendszer kiépítésére tért át. Ennek része a politikai pluralizmus felszámolása, a politikai struktúra pártállami modelljének kiépítése, az "osztályharc" elvére alapozva a társadalom átalakításának megvalósítására tett erõfeszítések, a gazdasági struktúraváltás (a tulajdonviszonyok átalakítása, a magántulajdon fokozatos felszámolása, az állam elosztó és tervezõ funkciójának megvalósítása, a központosított tervgazdaság mûködtetése). Ez, a hatalmi harc lezárását követõ harmadik átmeneti szakasz tekinthetõ a kommunista rendszer elsõ szakaszának. Véleményünk szerint, Románia esetében, az 1946. november 19-i választásokat és a párizsi békeszerzõdés aláírását (1947. február 10.) követõen kerültek a kommunisták "birtokon belülre". Mindez pedig a magyar kisebbségre vonatkozóan, az RKP új helyzetét tükrözõ kisebbségpolitikai irányváltása által, a szerzõk által is kiemelt 1947. május 22-i Luka László cikk megjelenése után vált nyilvánvalóvá. Ezért az átmeneti idõszaktól elkülönítve (melynek egy átmeneti politikai rendszer a megfelelõje), 1947-1949 közötti idõszakra helyeznénk a kommunista rendszer elsõ idõszakát, mely lényegi eltérést mutat az átmeneti idõszakban az MNSZ-nek a Groza-kormánnyal való együttmûködés kölcsönös viszonyrendszeréhez képest. Az 1945-1947 közötti idõszakban az MNSZ, ahogy a szerzõk is hangsúlyozzák, mint az RKP tömegszervezete, a hatalomért folyó harc körülményei között támogatta a népi demokrácia kiépítésének ügyét, aminek azonban 1947 után fokozatosan áldozatává is vált.³⁰ Véleményünk szerint a jelentésnek a magyar kisebbséggel foglalkozó fejezetében hangsúlyosabb hely illette volna meg az 1949-es perek logikájának, lefolyásának, áldozatainak bemutatását. Erre a kérdéskörre vonatkozólag csak rövid utalások találhatóak, habár jelentõsége és összetett hatásai igazolták volna a hangsúlyozott helyet.

A sztálinista (szovjet) modell idõszaka a Román Munkáspárt 1948. december 12-i, a kisebbségi kérdésre vonatkozó új határozata, az 1952-es Alkotmány elvei és az új közigazgatási reform (az 1950-es elsõ reform és az 1952-ben tett módosítása) új helyzetet teremtett. Ennek sajátossága a Magyar Autonóm Tartomány (1960-tól Maros Magyar Autonóm Tartomány) és az ebbõl kimaradt magyar lakta vidékek kettõs helyzete: míg a MAT, Stefano Bottoni - véleményünk szerint nagyon találó - metaforájával élve, "üvegházként" hatott, konzerválva a magyar kisebbségi közösség helyi demográfiai, intézményes és társadalmi-politikai pozícionálási helyzetét, a MAT-on kívül rekedt magyar közösség helyzete drámaian romlott ugyanabban, az 1952-1968 közötti idõszakban (lásd a MAT központjává vált Marosvásárhely és a MAT-on kívül maradt Kolozsvár magyarságának demográfiai jellemzõinek, intézményeinek, társadalmi-politikai pozícióinak összehasonlított dinamikáját).

Egyetértünk a jelentés magyar kisebbséggel foglalkozó fejezetének szerzõinek azon következtetésével, hogy az 1956-os forradalomnak a romániai magyar közösségben keltett visszhangjai megítélése az RMP szempontjából drámaian befolyásolták a kisebbségpolitika újraértelmezését.³¹ Azonban, ha az 1956 júliusában elfogadott, vegyes tanintézmények létesítését elõirányzó párthatározat, valamint az 1955-1956 között a kolozsvári Agrártudományi Fõiskola keretében a magyar tannyelvû csoport megszüntetésére tett kísérlet tükrében elemezzük, akkor véleményünk szerint a forradalom erdélyi visszhangját lereagáló párt központi fórumain megfogalmazott politikák lényegében felerõsítették/gyorsították mindazt, ami az iskolahálózatra nézve már 1956 októbere elõtt megfogalmazódott. A konjunktúra megváltozása, a magyar állam- és pártvezetõség kiszolgáltatott helyzetbe kerülése, a megbízhatóságát bizonyított Romániából a szovjet csapatok kivonása csak erõsítette az RMP helyzetét, amellyel szemben 1956-1968 között a szovjet pártvezetõséghez fordulás sem segített (lásd a jelentésben említett 1959. évi ilyen irányú magyar kísérletet)³². Mindezek tükrében értelmét látjuk egy, az említett "sztálini korszak" keretében elválasztható, 1959-1964 közötti idõszak megjelölését, amely a román kommunista állam- és pártvezetõség Szovjetunióval fokozatos szembefordulása és az MSZMP tárgyalási pozíciójának elvesztése körülményei kapcsán, a romániai magyarság helyzetének drámai mértékû romlásának idõszakát jelölhetné. Ugyanakkor a források tükrében megalapozottnak tekintjük az 1965-1968 közötti idõszak relatív enyhülési idõszakának elválasztását.

Az 1968-1974 közötti idõszakot azonban külön, a román társadalom szempontjából pozitívként megélt "relatív liberalizálási" idõszaktól eltérõen, a megyésítés, az erõltetett ritmusú iparosítás kezdetei, valamint az ennek vonzatát alkotó tömbház-lakónegyedek rohamos építésének kezdeti szakaszaként értékelnénk, amely alatt - fõleg a Szovjetuniótól való távolodás által motivált - a nacionalista diskurzus és szimbolika (köztéri szobrok, intézmény- és utcanevek) jeleinek erõsödése is észlelhetõ volt.

Ami az 1971. évi "júliusi tézisek" hatását illeti, a magyar kisebbség helyzetét érintõ törvények és határozatok (a vegyes iskolák és osztályok létesítésérõl szóló, minden addigi magyar tanintézményt érintõ határozat - 1973,³³ a magyar kisebbség kulturális hagyatékát õrzõ múzeumok, levéltárak, könyvtárak, intézmények államosítását elõíró határozat - 1974³⁴ stb.) leginkább 1974 után fejtették ki hatásukat. A központi szinten történõ változások is 1974-1975 során csapódtak le helyi, megyei szinten is. Ennek tükrében mindenképp ajánlanánk, az 1972 helyett, az 1974. évet, mint a nacionalista kommunizmus idõszakának a magyar kisebbség létét alapjaiban érintõ következményeinek kiindulópontját.

Végül pedig, elemzésünk utolsó részeként, a kommunista diktatúra idõszakában a magyar kisebbség érdekeit és létét érintõ pártállami külkapcsolatok, struktúrák és politikák elemzése során tett megállapítások közül néhányra reflektálnánk.

A kommunizmus kiépítése elõtti idõszakban az erdélyi magyarság tudományos életének csúcsintézményei között a Tismãneanu-jelentés e fejezetének szerzõi a Ferenc József Tudományegyetemet említik³⁵, holott 1919 után az említett egyetem épületeit és felszerelését a román, rövid idõ után I. Ferdinánd királyról elnevezett felsõoktatási tanintézmény használta, mely keretében nem volt magyar tannyelvû közösség. A kolozsvári magyar egyetem egy része Szegeden folytatta a két világháború között a tevékenységét, valamint rövid idõszakig létezett Kolozsváron egy felekezetközi egyetem mûködtetésére tett próbálkozás is. Azonban lényeges változást az 1940 után, Kolozsváron mûködését újraindító egyetem jelentett, amit azonban már nem neveztek a volt Habsburg uralkodó nevével. Ez a Kolozsváron mûködõ Erdélyi Magyar Tudományegyetem 1944. október 11-e után is folytatta tevékenységét, mert a várost megszálló Szovjet Frontparancsnokság érdekelt volt az egyetemi klinikák folytonos mûködtetésében. Az 1945. május 29-én,

I. Mihály román király rendelete által megalapított Bolyai Egyetem azonban már nem tudott a jogfolytonosságra hivatkozni. Ennek következményei közé tartozott az egyetemi ingatlanok és felszerelések nagy részének a román tannyelvû Victor Babeº Tudományegyetem birtokába való átvétele.

Amint azt a szerzõk is említik, 1944 õszén az erdélyi magyar férfilakosság egy részét táborokba internálták, mely mögött, az "állambiztonság védelmére való hivatkozás" mellett, etnikai különbségtételt ismernek fel a szerzõk.³⁶ Ezt a valóságnak megfelelõ értékelést azonban csak megerõsíti az a történelmi körülmény, hogy 1944 õszén Románia és Magyarország között hadiállapot állt be, melynek következtében a magyar férfilakosság egy részét (ugyanúgy, mint a németet) internálták. A jogsérelem azonban 1945 elsõ felében következett be, mikor Magyarországnak a Szovjetunió által elismert Ideiglenes Kormánya, mely Debrecenben székelt, fegyverszüneti szerzõdést írt alá, majd pár hónapra rá a háborúnak is vége lett, az internált magyarokat azonban továbbra sem engedték szabadon, csupán 1946-ban, az MNSZ többszöri közbenjárására.

A román-magyar pártközi kapcsolatok elemzése kapcsán, az 1956-os forradalmat követõ történelmi idõszakban a két párt közötti "közeledésrõl" szól a jelentés szövege.³⁷ Nagyon visszafogott fogalmazásnak tartjuk annak a történelmi realitásnak a tükrében, mely szerint a román pártvezetõség legmagasabb szinten is bekapcsolódott az 1956 utáni kommunista diktatúra magyarországi újjáépítésébe, a magyar Állambiztonsági Hivatalt a román Securitate kötelékébõl delegált tisztek személyes részvételével állították talpra, a Nagy Imre-csoport pedig Romániában volt fogva tartva hazaszállításáig. Maga Kádár János is, 1958-ban Romániában tett látogatása alkalmával személyesen és nyilvánosan, több ízben is köszönetet mondott a román pártvezetõségnek. Mindezek tükrében értékelendõ a magyar pártvezetõség tárgyalási pozíciójának a drámai méreteket öltött leromlása, a román pártvezetõséghez viszonyítva több mint egy évtizedig hátrányos helyzetbe kerülése - mindezt tetézte a szovjet pártvezetõség Románia irányában érzett bizalmát bizonyító, a szovjet csapatoknak ennek az országból való kivonása. Ugyanakkor azonban az 1968 utáni román fordulat lehetõséget nyitott a magyar pártvezetõség számára, hogy a szovjet pártvezetõség szemében a megítélését javítsa. Ennek eredményeként az 1970-es években erõsebb hangon is mert már a magyar pártvezetõség a románnal szemben hangsúlyt helyezni a magyar kisebbség helyzetének értékelésére. Majd a gorbacsovi fordulatot követõen, 1985 után a reformoktól elzárkózó Románia pártvezetõségének negatív megítélését, s a javuló szovjet-magyar viszonyokat felhasználva, merészebb lépések megtételére is elszánta magát az MSZMP vezetõsége, a román-magyar viszonyt illetõleg.³⁸

A Kommunisták Romániai Pártja / Román Kommunista Párt keretében a magyar származásúak aránylag nagy számban való jelenlétének okai között³⁹ a konjunkturális elemekre fektetve nagyobb hangsúlyt (1944. õszének tapasztalatai, észak-erdélyi átmeneti közigazgatás szerveinek keretében együttmûködés stb.) csupán utolsóként említik meg a szerzõk a városi lakosság és munkásság keretében a magyarság nagyobb arányának fontos körülményét, s nem említik a Kominternnek a két világháború közötti politikáját Románia "imperialista államként" elítélése, s a nemzetiségek önrendelkezésének az államból való kiválásig menõen támogatását, melynek - a visszaemlékezés irodalom tanúsága szerint jelentõs szerepe volt.

A magyar kisebbség társadalmi struktúrájának alakulására tett hatása szempontjából is érdemes lenne végiggondolni a magyar tannyelvû iskolahálózat folyamatos felszámolásának, valamint a felsõ- és középoktatási tanintézmények szintjén sokkal gyorsabb visszaesés arányainak szerepét is.⁴⁰

Az ellenállási, a rendszerrel szembenállást tanúsító mozgalmak, személyiségek között érdemes volna az 1956-os évrõl alkotott képben⁴¹ hangsúlyozottabb helyet adni annak a Bolyai Tudományegyetemen jelentkezõ csoportnak, mely tagjai közül például Várhegyi István nyíltan vállalta, az egyetemi kivizsgáló bizottság elõtt, s a késõbbi retorzió részeként lezajlott vallatások és kirakat per keretében is azon véleményét, hogy 1956 októberében, Magyarországon nemzeti forradalom zajlott le. Ugyanakkor hiányoltuk néhány olyan disszidensként is értékelhetõ személyiségre való utalást, mint Jordáky Lajos, aki 1949 után börtönben, 1956 után pedig a valóságról alkotott véleménye miatt a rendszer vegzatúráinak kitéve élt éveken át.

Ugyanakkor, az információ minõsége, s a fennálló szûkös terjedelmi keret ellenére is, nagyon tartalmas és jól strukturált elemzés - s ezt a véleményünket nyomatékosítani szeretnénk - értékes, a szerzõcsoport által meghatározott szemlélet érvényesítése során a korszakot jól átfogó, hasznos eszközt teremtett, mely (a feldolgozás és közzététel alatt lévõ feltárt forrásokkal egyetemben) a jövõbeni kutatások szilárd alapját képezheti.

1 Balcerowicz, L.: Socialism, Capitalism, Transformation. Budapest-New York, CEU Press, 1995; Gros, D. - Steinherr, A.: Winds of Change. Economic Transition in Central and Eastern Europe. London, 1995; Lavigne: The Economics of Transition. From Socialist Economy to Market Economy. Basingstoke, MacMillan, London, 1995; Wagener, H.-J.: Mennyiben tervezhetõ a rendszerváltozás? Külgazdaság, 1992. 2. szám, 19-29; Uõ: A rendszerváltozás történeti összefüggésben. Valóság, 1997. 11. szám, 1-12.

2 Pasti, V.: România în tranziþie. Cãderea în viitor. Editura Nemira, Bucureºti, 1995, passim.

3 Lásd: Iliescu, I.: Revoluþie ºi reformã. Editura Enciclopedicã, Bucureºti, 1994, passim.

4 Dan, P. - Huiu, I.: Hegemonia fesenistã, Piaþa Universitãþii, mineriadele. In "Nu putem reuºi decît împreunã". O istorie analiticã a Convenþiei Democratice, 1989- 2000. Editura Polirom, Iaºi, 2003, 13-61.

5 Erre vonatkozó fontos mozzanat, az 1992-es választási kampány idején Ion Iliescu köztársasági elnök által Szatmáron tett kijelentés, mely az államosított tulajdon visszaszolgáltatására vonatkozólag "várakozó" álláspontra intette a végrehajtásért felelõs hatóságokat; valamint az 1991-es Román Köztársaság Alkotmánya, amely csupán az állam által "védelmezettnek" ("ocrotitã") nyilvánította a magántulajdont. Focºeneanu, E.: Istoria constituþionalã a României, 1859-1991. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998, 169.

6 Ua. 328.

7 Pasti, V: i. m. 170-187; Pavel, D. - Huiu, I.: i. m. 62-109.

8 Proclamaþia de la Timiºoara din 11 martie 1990. In Pavel, D. - Huiu, I.: i.

9 A Temesvári Nyilatkozat hetedik pontja szerint a párton belüli disszidencia azzal, hogy 1979-ben nem állt ki Constantin Pârvulescu mellett, aki "a diktátor klán ellen a XII. Kongresszuson nyíltan fellépett", kompromittálta magát, s még egy évtizedre a diktatúra "lenehezebb éveit" és "még egy genocídiumot is" hárított ezzel a népre. In Proclamaþia de la Timiºoara. Id. kiad. 516.

10 Ua. 516-517.

11 Ua. 517.

12 Pasti, V.: i. m. 174-179, 241-244.

13 Pipes, R.: Scurtã istorie a revoluþiei ruse. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Deletant, D.: Ceauºescu ºi Securitatea. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Vaksberg, A.: Hotel Lux. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Jela, D.: Aceastã dragoste care ne leagã. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Leggett, G.: CEKA - Poliþia politicã a lui Lenin. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Curtois, St., Furet, Fr., et al.: Cartea neagrã a comunismului. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Conquest, R.: Marea teroare. Editura Humanitas, Bucureºti, 1999; Tãnase, S.: Elite ºi societate. Guvernarea Gheorghiu-Dej, 1948-1965. Editura Humanitas, Bucureºti, 1998; Ioanid, I.: Închisoarea noastrã cea de toate zilele. Editura Humanitas, Bucureºti, 1999; Milosz, Cz.: Gândirea captivã. Eseu despre logocraþiile populare. Editura Humanitas, Bucureºti, 1999; Souvarine, B.: Stalin. Editura Humanitas, Bucureºti, 1999.

14 Lásd a fent említett könyvsorozat elsõ köteteinek hátoldalán (ford.: a jelen cikk szerzõje).

15 Ezek nagy része 2000 után a Jászvásári Polirom Kiadónál jelent meg: Oprea, M.: Banalitatea rãului. O istorie a Securitãþii în documente, 1949-1989. Editura Polirom, Iaºi, 2002; Oprea, M. (coord.): Securiºtii partidului. Serviciul de Cadre al P.C.R. ca poliþie politicã. Studiu de caz: arhiva Comitetului Municipal de Partid Braºov. Editura Polirom, Iaºi, 2002; Oprea, M. - Olaru, S.: Ziua care nu se uitã. 15 noiembrie 1987, Braºov. Editura Polirom, Iaºi, 2002; Sitariu, M.: Oaza de libertate. Timiºoara, 30 octombrie 1956. Editura Polirom, Iaºi, 2004; Anuarul Institutului de Istorie Recentã. Vol. I: Despre Holocaust ºi Comunism. Polirom, Iaºi, 2002.

16 Pavel, D. - Huiu, I.: i. m. 428-429.

17 Tismãneanu, V. - Iliescu, I.: Marele ºoc din finalul unui secol scurt. Editura Enciclopedicã, Bucureºti, 2004.

18 A legnagyobb hangsúlyt talán az Igazságügyi Minisztérium élére került Monica Macovei asszony által játszott szerep kapta. Macovei miniszter asszony az elõzõekben elemzett, a kommunizmustól nyílt szimbolikus/morális elhatárolódás és

az igazságszolgáltatás reformjának elkötelezett hívének bizonyult. 2001-2007 között a Romániai Emberi Jogok Védelméért Egyesület - Helsinki Bizottság (APADOR-CH) elnöki tisztségét töltötte be; az Európa Tanács, az Európai Romák Jogainak Központja, a Nyílt Társadalomért Intézet, a Transparency International romániai fiókszervezetének tagja volt.

19 Mesajul preºedintelui României, domnul Traian Bãsescu, adresat Parlamentului cu prilejul prezentãrii Raportului Comisiei Prezidenþiale pentru Analiza Dictaturii Comuniste din România (Parlamentul României, 18 decembrie 2006). In Tismãneanu, V. - Dobrincu, D. - Vasile, C. (eds.): Comisia Prezidenþialã pentru Analiza Dictaturii Comuniste din România - Raport final. Editura Humanitas, Bucureºti, 2007, 11-18.

20 Dan Voiculescu a învins CNSAS. Legea Ticu declaratã neconstituþionalã. Jurnalul Naþional, Bucuresti, 2008. január 31. (http://www.jurnalul.ro/articole/115727/ dan-voiculescu-a-invins-cnsas)

21 "Necesitatea analizei, repudierii ºi condamnãrii regimului comunist". In Tismãneanu, V. - Dobrincu, D. - Vasile, C. (eds.): i. m. 765-783.

22 Ua. 776.

23 Ua. 776-777.

24 Ua. 779-781. 25 Ua. 781.

26 Ua. 783. 27 Tismãneanu, V. - Dobrincu, D. - Vasile, C. (eds.): i. m. 335. 28 Ua. 29 Hugh Seton-Watson: The East European Revolution. London, 1961, 169-171.

30 Tismãneanu, V. - Dobrincu, D. - Vasile, C. (eds.): i. m. 336.

31 Ua. 337. 32 Ua. 339.

33 Ua. 345.

34 Ua. 346.

35 "În perioada premergãtoare instaurãrii comunismului în România, viaþa ºtiinþificã a maghiarilor din Transilvania s-a desfãºurat în cadrul a trei instituþii de vârf cu sediul la Cluj: Societatea Muzeului Ardelean, Universitatea "Ferenc József" (Franz Iosif) ºi Institutul ªtiinþific Ardelean". In Ua. 333.

36 Ua. 334 (lásd a jelentés e fejezetének 12. számú jegyzetét is - a Humanitas Könyvkiadó által kiadott formátumban).

37 Ua. 339.: "pe fondul apropierii dupã 1956".

38 Lásd: Az "Erdély története" megjelentetése (1986), a Helsinki Záróokmány Románia általi be nem tartása miatt a nemzetközi fórumokhoz fordulás (1988), a romániai falurombolás elleni nyílt tüntetés engedélyezése (1989).

39 Ua. 341.

40 Ua. 348-349.

41 Ua. 352.