MEMORANDUM

Közép- és Kelet-Európai Törvénykezdeményezés
Eileen M. Decker
Tárgy: Román Törvény
1994. március 30.

I.
Bevezetô

Kérésüket követôen, ez a memorandum elemzi a Romániára vonatkozó két, kisebbségi jogokról szóló törvénytervezetet; az elsôt a Kisebbségi Kormánybizottság, a másodikat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) készítette.

Jelen Memorandum követi a kért általános vázlatot.

II.
Nemzeti Kisebbségekrôl szóló Törvény
(Kisebbségi Bizottság által készített tervezet)

A. Általános vélemény

Ebbôl a javaslatból hiányzik a részletezés. Minden rendelkezés korlátozza a védendô jogok alkalmazási területét és azoknak az egyéneknek a körét, akiket védeni lehet. A használt kifejezésmódok közül sok a homályos, és valószínûleg eltérô magyarázatok tárgyát fogja képezni.

B. Érthetôség

Több esetben a javasolt törvény olyan kijelentéseket vagy elveket ismétel, melyek a Román Alkotmányban világosan megfogalmazott kijelentések duplikátumai. Nincsen jogi ok arra, hogy ilyen kijelentéseket bevegyenek a törvényjavaslatba. Az erôfeszítés, hogy ilyen rendelkezéseket magában foglaljon, különösen nyugtalanító, mivel ezek sértôek és kellemetlenek a kisebbségi csoportok számára.

Például a 3. szakasz kijelenti, hogy "a kisebbségek kötelesek tiszteletben tartani Románia Alkotmányát, megvédeni az jogállam értékeit és teljesíteni román állampolgárságukból fakadó kötelezettségeiket".

Ez a mondat megtalálható az Alkotmány 15. szakaszában, mely az állampolgároknak az állampolgársággal járó kötelezettségeit rója ki. Mivel az Alkotmány már kirótta ezeket a kötelezettségeket az állampolgárokra, szükségtelen egy különálló törvényben kisebbségi csoportokra is kiróni. Ha ez történik, azt jelenti, hogy az Alkotmány nem intézkedik a kisebbségek számára azokról a bizonyos jogokról és kötelezettségekrôl, melyeket a társadalom más tagjai részére biztosít.

Továbbá, a javaslat kijelenti, hogy a román nyelv Románia hivatalos nyelve. Errôl a Román Alkotmány ugyancsak kifejezetten intézkedik. Lásd Román Alkotmány 13. szakasz. Fölösleges ezt a törvényhozásban állítani. Továbbá a kisebbségi csoportok kijelentették, hogy egy ilyen mindenre kiterjedô kijelentés sértô számukra, mert úgy lehet értelmezni, hogy korlátozza "anyanyelv"-ük szabad használatának jogát.

A törvény ugyancsak kifejezetten korlátozza a kisebbségeknek nyújtandó kedvezményeket. Például a 15. (2) szakasz kijelenti:

Nemzeti kisebbségi állampolgárok szervezeteinek tanácsadói mûködnek az állami rádió- és televízióállomásokon belül – mind országos és helyi szinten –, mindegyik az általuk képviselt kisebbségi program számára fejt ki tevékenységet.

Míg hasznos a kisebbségek képviselete és a kisebbségek számára készülô mûsorokon dolgozni, ugyancsak hasznos lenne megengedni, hogy a kisebbségek dolgozzanak minden mûsoron, attól függetlenül, hogy az "kisebbségi mûsor" vagy sem.

Azok számára is, akik tanári pályán dolgoznak, a jogok vonatkozási területe korlátozott. A törvénykezés kijelenti, hogy a kisebbségek oktatására alkalmazott tanárok elsôsorban kisebbségiek lesznek. Lásd 29. szakasz. Míg a törvény feltüntet egy elsôbbségi jogot arra vonatkozóan, hogy kisebbségi tanárokat alkalmaznak kisebbségi diákok oktatására, addig nem nyújt semmilyen más jogot állást keresô kisebbségi tanárok számára. A kisebbségi tanárok számára a törvény nem biztosít egyenlô alkalmazási feltételeket vagy annak a lehetôségét, hogy állást kapjanak bármelyik földrajzi területen vagy az általuk választott iskolában. Tulajdonképpen a törvény nem tud egyenlô alkalmazási feltételeket biztosítani a kisebbségek számára semmilyen területen.

A törvény nem tud egyenlô jogokat biztosítani a diákok oktatása terén sem. Nem jelenti ki, hogy függetlenül kisebbségi státusától, minden diáknak lehetôsége lesz megtanulni a kisebbségek nyelvét és/vagy kultúráját. A törvény a kisebbségi nyelv tanulását a kisebbségi diákokra korlátozza. A nem kisebbségi diákoknak látszólag nincs alkalmuk megtanulni a kisebbségi nyelvet jelen törvény szerint.

C. Felépítés és végrehajtás

A javasolt törvénykezés számos kétértelmûséget tartalmaz, mely rendelkezéseinek végrehajtását és teljesítését megnehezíti. E kétértelmûségek közé tartozik:

1. A törvénykezés az "illetékes közhatalmak" mûködésére hivatkozik. Lásd például: 12. (1) szakasz, 14. szakasz, 16. szakasz. Meg kellene nevezni az intézkedésért felelôs illetékes országos vagy helyi hatóságot. Továbbá, több esetben nem világos, melyik szint vagy milyen kormányzat felelôs az illetô megkívánt feladatért. A 12. szakaszban például nem világos, milyen szint vagy kormányzat felelôs a kisebbségek kulturális önazonosságának megôrzéséért. Amennyiben a helyi hatóságoknak szánták, nem állapítja meg, vajon a helyi hatóság a központi kormányszerveket kell-e tájékoztassa. Következésképpen világosan meg kellene fogalmazni, ki a feladat kimondott felelôse.

2. A törvénykezés kötelezettségeket ró ki az önkormányzatokra, hogy elônyben részesítse a kisebbségeket, ahol a lakosság "számottevô százaléka" kisebbségekbôl áll. Lásd például 17. szakasz, 18. szakasz. A százalékot az egész törvénykezésen keresztül pontosan meg kellene állapítani. Meg kell jegyezni, hogy a törvénykezés bizonyos pontjain nem utal arra, hogy melyik az a bizonyos százalék, amelyik szükséges ahhoz, hogy az elônyt arra a területre átruházzák. Lásd például 19. szakasz (25%). Következetlenségre vall a törvénykezés egyik részében százalékra hivatkozni, majd a törvénykezés más részében kihagyni ezt.

3. A 17. és 18. szakaszok bemutatják a törvény és alkalmazásának potenciális problémáját. A 17. (2) szakasz megengedi az embereknek, hogy a közigazgatással "anyanyelven" kommunikáljanak. Ennek ellenére a 18. szakasz azt igényli, hogy a kormányzati fordítók csak olyan területeken álljanak rendelkezésre, ahol a kisebbségi lakosság azon a területen "számottevô". Következésképpen azokon a területeken, ahol a kisebbségi lakosság számbeli összetétele nem elég nagy, a kisebbség anyanyelven írhat a helyi hatóságoknak, de a kormányzatban nem lesz senki, aki kommunikálni tud azzal a személlyel. Egy olyan rendelkezést kellene bevenni, mely figyelembe veszi és tisztázza ezt a helyzetet.

4. A kormány által törvénytelenül elkobzott vagyonokra vonatkozóan a törvény nem határozza meg világosan, hogy ki állapítja meg, milyen tulajdonokat kobzott el törvénytelenül az állam és melyek a 37. szakasz rendelkezései szerint a visszaadandóak. Létezik egy rendelkezés, amelyik meghatározza, hogyan kell azokat az építményeket felértékelni, amelyeket lebontottak (38. (3) szakasz), habár nincs semmilyen hasonló rendelkezés, amely meghatározná, ha a földet törvénytelenül vették-e el vagy milyen entitás dönti el a szóban forgó ügyet.

D. Eljárási kérdések

Általában véve a törvény homályosan fogalmaz azzal kapcsolatosan, hogy melyik kormányképviselet felelôs bizonyos intézkedésekért és milyen eljárást kell alkalmazni egy döntés megfellebbezésekor. Tulajdonképpen a javasolt törvény nem nyújt semmilyen leírást azzal kapcsolatosan, hogyan kell a jogokat biztosítani, ki fogja érvényre juttatni azokat, eljárást indítani megszegôik ellen stb.

Ugyanez igaz az oktatási rendelkezésekre is, 25. szakasz. A törvény nem mondja ki, ki a felelôs azért, hogy megállapítsa, ha a helyi igények megkövetelik a kisebbségi nyelven való oktatást, 25. (2) szakasz, ha van "megfelelô számú kérelmezô", akik kisebbségi nyelvû oktatást igényelnek, 25. (4) szakasz.

A törvény nem ad eligazítást azt illetôen, hogy mi fog történni akkor, ha a különbözô rendelkezéseknek ellentmondó magyarázatokat adnak. Ez aggodalomra ad okot, mivel a rendelkezések nagy részét a helységekre ruházzák rá végrehajtás végett.

E. Egyéni jogok, demokratikus eszmények

1. A kisebbség meghatározása

A kisebbségek meghatározása a jelen törvénykezés szerint szûk, bonyolult és nehezen értelmezhetô, és valószínûleg eltérô értelmezések tárgyát fogja képezni.

Továbbá nem világos, hogyan lehet megállapítani, hogy valaki egy "nemzeti kisebbség"-hez tartozik. A meghatározás olyan megállapítást kíván, hogy egy csoport tagjai:

ôsi, maradandó és tartós egymás közötti kapcsolatokat táplálnak, speciális etnikai, kulturális, vallási és nyelvi tulajdonságokkal rendelkeznek és az az akarat élteti ôket, hogy együttesen megôrizzék közös identitásukat, fôleg kultúrájukat, tradícióikat, vallásukat és nyelvüket. Lásd 1. szakasz.

Nem világos, hogy lehet ilyen tényezôket megállapítani. Továbbá nem világos, kire hárul a teher, hogy kisebbségi csoportban tagságot biztosítson, vagy kinek a feladata megállapítani, ha egy konkrét csoport kisebbséget alkot. A törvénykezés által nyújtott meghatározásban két bíró eltérô véleményre juthat azt illetôen, hogy egy és ugyanaz az egyén tagja-e egy kisebbségi csoportnak.

2. Bizonyos csoportok meghatározott kizárása

A javasolt törvénykezés kifejezetten korlátozza alkalmazhatóságát és kizár számtalan csoportot, fôleg a cigányokat. Ez nyugtalanságra ad okot, mivel a cigányok eddig is megkülönböztetés és erôszak tárgyát képezték. Ennek ellenére ez a törvény kizárja ôket minden védelembôl, még a fizikai erôszakkal szembeni védelem alapvetô jogától is megfosztja ôket. Ezért fontolóra kellene venni, hogy mindenki Romániában belekerüljön a törvénykezésbe. Amennyiben bizonyos privilégiumokat kell fenntartani az állampolgároknak (mint például a szavazati jogot), a törvény ezt elôírhatja és kizárhatja azokat az állampolgárokat, akikre nem vonatkozik.

3. Elszigetelés

Figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy a törvény bizonyos rendelkezéseinek következményeként bizonyos kisebbségi csoportok elszigetelôdhetnek vagy alacsonyabb szintû szolgáltatásokban részesülnek. Például a 25. (4) szakasz biztosítja, hogy bizonyos területeken kisebbségi nyelven oktató iskolákat létesítenek és a kisebbségi diákokat otthont adó városukból a szomszédos területeken levô iskolákba szállítják. A törvény nem határozza meg azokat a speciális körülményeket, melyeknek be kell következniük annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Ezért lehetséges, hogy a helyi hatóságok tetszôleges döntéséhez vezet. Ez aggasztó lehet, amennyiben a helység nem óhajtja megpróbálni, hogy ilyen oktatást biztosítson saját területén, hanem inkább elszállítja a kisebbségeket más területekre. Továbbá ez a törvénykezés nem biztosítja, hogy ezek a "különálló" iskolák vagy oktatási egységek megfelelô anyagi alapot kapjanak. Következésképpen ezek alacsonyabb rendû iskoláknak bizonyulhatnak.

A következô alternatívák léteznek: (1) megkövetelni, hogy minden helység a kisebbségek nyelvén történô oktatást biztosítson vagy (2) garanciákat biztosítani, hogy a kisebbségi lakosságot megvédjék attól, hogy alacsonyabb rendû oktatás kapjon. A garanciák magukban kellene hogy foglalják azoknak a helyzeteknek a tiszta kinyilatkoztatását, melyek során a helyi hatóság saját iskoláiból elszállíthatja a diákokat (pl. ha csak bizonyos korlátozott számú diákja van); hogy az iskola egyenlô anyagi támogatásban részesül, mint a nem kisebbségi iskolák, és a kiküldött tanárok minôsége megegyezik a nem kisebbségi iskolákba küldött tanárokéval.

4. Tulajdonjogok

A 28. szakasz biztosítja a kisebbségek vagyontárgyainak visszaadását. Nem tartalmaz rendelkezést azon egyének kárpótlására, akik most az illetô tulajdont birtokolják és önhibájukon kívül váltak annak az aktívának a tulajdonosaivá, melyet az állam törvénytelenül kobozott el.

A törvénykezés nem tartalmaz semmilyen, a tulajdon eladására vagy vásárlására vonatkozó, megkülönböztetést tiltó rendelkezést.

5. Alkalmazás

Nem tartalmaz semmilyen alkalmazásra vagy szerzôdtetésre vonatkozó megkülönböztetést tiltó rendelkezést. Míg léteznek általános "megkülönböztetést" tiltó rendelkezések (lásd. 2. szakasz, 39. szakasz), addig nincs külön speciális alkalmazásra vonatkozó rendelkezés.

6. Szavazati jog

Nincs kisebbségek elleni megkülönböztetést tiltó rendelkezés ezen a téren.

7. Közhivatal betöltésének joga

Semmilyen jog nem vonatkozik választott vagy kinevezett közhivatalnokokra. A törvény mellôzi annak a szükségességét, hogy védje a kisebbségi jogok jelenlétét a kormányzás különbözô szintjein. Továbbá nem védi a bírói testület tagjává válás jogát. Következésképpen fontolóra kellene venni a kiválasztás vagy kinevezés során az etnikai alapon történô megkülönböztetés tiltását.

8. Információhoz való jog

Nem biztosít garanciát a határon túli országok és a kisebbség közötti szabad információáramlásnak.

A törvény hasonlóképpen nem biztosítja a kisebbségek hozzá-férhetôségi jogát a saját nyelvû dokumentumokhoz. A törvény nem rendelkezik a román kormány közleményeinek (törvényeknek, rendszabályoknak stb.) a kisebbségek nyelvén történô biztosításáról. Továbbá a törvény nem biztosítja a bírósági eljárásokban érintett kisebbségek részére, hogy "anyanyelvükön" írott dokumentumokat kapjanak.

9. Etnikai újrafelosztás

Nem létezik a kisebbségek különbözô földrajzi területekre való újrafelosztásának tiltása. Ez különösen fontos, mert több jog attól függ, hogy egy területen az alsó határértéknek megfelelô számban legyenek jelen a kisebbségek annak érdekében, hogy a kisebbségi csoport megkapja az illetô jogot. Ennek következtében ez indíték lehet a helységek számára, hogy keressék az emberek más földrajzi területeken történô elhelyezését és ezáltal korlátozzák a saját hatáskörükbe esô kisebbségek számát, valamint felmentsék a helységet a jog biztosításának kötelezettsége alól.

F. Szabad piacgazdaság és külföldi beruházások támogatása

A törvénykezés nem biztosítja az alkalmazáskor történô megkülönböztetett bánásmódot.

A törvénykezés nem garantálja a saját tulajdonra és a szerzôdésre való jogot sem. Lásd 41. szakasz. Habár ezekrôl a jogokról általában véve a Román Alkotmány gondoskodik, ezekben a törvényekben nem létezik az etnikai alapon történô megkülönböztetést tiltó kijelentés.

G. Megfogalmazás

Tisztázni kell a törvénykezésben használt kifejezések egy részét. A következô kétértelmûségeket és/vagy következetlenségeket kellene tisztázni:

1. A törvénykezés "nem-kormányszervi szervezetek"-rôl beszél. Lásd pl. 4. szakasz. Nem világos, ha ez magában foglalja a magánvállalkozásokat. Lehetséges, hogy ez ennek a résznek a fordítási hibája, ezért tisztázni kellene, hogy vonatkozik-e vagy sem a magánvállalkozásokra is.

Más esetekben a törvény homályos a kormány által foganatosítandó intézkedéseket illetôen. Pl. a 4. szakasz kijelenti annak a kötelezettségét, hogy "minden megfelelô lépést meg kell tenni" annak érdekében, hogy biztosítsa a kölcsönös tisztelet, tolerancia és együttmûködés légkörét az állam polgárai között. Hasonlóan a törvénykezés intézkedik arról, hogy a kormányzati vagy a közigazgatási közegek "intézkednek arról, hogy hatékonyan megvédjék minden nemzeti kisebbség speciális nemzeti jellegét, méltóságát és öntudatát..." Lásd pl. 5. szakasz; lásd 30. szakasz. Az ilyen kifejezések nagyon homályosak, és széles körû magyarázatra adnak okot. Míg ez helytálló lehet mint általános alapelv, nem azonosítja a foganatosítandó speciális intézkedéseket. Lényegében a helyi hatóságra bízza, hogy mit tegyen, vagy hogy egyáltalán cselekedjen-e. A helyi kormányzat vagy a központi kormányzat részlege megteheti, hogy ténylegesen nem tesz semmit, de azt állítja, hogy "intézkedett". Ez megteremti a törvény ellentmondásos magyarázatának és alkalmazásának lehetôségét. A törvénykezésnek nagyobb kényszerítô ereje lenne, ha kijelentené: "a helyi hatóságok megvédik minden nemzeti kisebbség speciális nemzeti jellegét, méltóságát és öntudatát...", és ha a különbözô védelmi eszközöket körvonalazná.

2. A 15. (1) szakasznak a közérdekû rádió- és televízióállomások "megfelelô idôpontokban" való sugárzását illetô követelménye félreérthetô. Tisztázni kellene, mi értendô megfelelô idôpontokon. Ugyancsak félreérthetô a törvénykezésnek az a pontja, ahol kijelenti, hogy a programokat "potenciálisan" országos szinten közvetítik.

3. Általában véve, a törvény félreérthetô egy bizonyos területen élô nemzetiség százalékának kiszámítási módját illetôen. A törvény két értelemben homályos. Elôször is a törvény nem fogalmaz világosan, hogy milyen földrajzi területet kell bevonni a kisebbségi közösség meghatározása során. A törvény bizonyos részei "körzetekre" [regions] (17. (3) szakasz), más részei "helységekre" (18. szakasz), míg ugyancsak mások "megyékre", "municípiumokra", "nagy városokra" és "városokra" (19. szakasz) vonatkoznak. A használt terminológiát pontosabban meg kellene határozni és a lehetôségekhez mérten a törvény egészében következetesen ugyanazt a kifejezést használni. Az olyan homályos szót, mint "helységek", el kellene kerülni, amennyiben nincs pontosan meghatározva.

Másodszor, a törvény nem határozza meg pontosan, hogyan kell a kisebbségek százalékarányát kiszámítani egy bizonyos földrajzi térségen [area]. Kinek a statisztikai adatai képezik a döntô tényezôt? Mi történik abban az esetben, ha különbözô számlálások eltérô eredményeket mutatnak? Mi történik, ha a kisebbségi csoport felmérése eltér a kormány által végzett felméréstôl? A törvény meg kellene határozza, melyik speciális tanulmány vagy népszámlálás határozza meg, ha a térségben élô kisebbségek százaléka kielégíti a törvénybe foglalt követelményt.

4. Egy potenciális következetlenség létezik a törvénytervezet 5. és 6. szakaszai között azokat a térségeket illetôen, ahol a kisebbségek az egyének nagyobb részét képezik. Az 5. szakasz biztosítja, hogy a kormányzati közegek intézkedni fognak a kisebbségek védelmében, és a 6. szakasz kijelenti, hogy semmilyen intézkedés nem lehet hátrányos bármilyen más etnikumra.

Következetlenség kialakulhat egy sor lehetséges program során. Például azon erôfeszítés, hogy bizonyos számú kisebbségit alkalmazzanak, szükségszerûen negatív hatással van a nem kisebbségiekre. Az ilyen típusú törvénykezést betiltanák? Könnyû lenne azzal érvelni, hogy majdnem minden olyan program, mely elônyöket biztosít a kisebbségeknek, negatív hatással van a többi etnikai csoportra. A 6. szakasz szerint majdnem minden elônyöket biztosító program a törvénnyel összeegyeztethetetlen lenne.

Következésképpen a kisebbségeknek kevés elônye származna ebbôl a törvénykezésbôl (az így meghatározott térségekben). Tisztázni kellene ezt.

5. A törvény más szakaszai helyi önkormányzatoknak vagy entitásoknak megengedi, hogy a törvényt nagy körültekintéssel gyakorolják. Pl. a 24. szakasz arról intézkedik, hogy a közérdekû törvényeket Románia Hivatalos Közlönye a kisebbségek nyelvén is megjelenteti a kisebbségek "jól megalapozott kérése esetén". A törvény nem határozza meg, mit jelent a "jól megalapozott kérés". Következésképpen elôre látható, hogy a kérések önkényesen elutasíthatóak. Amennyiben az a cél, hogy ez tetszés szerint történjen, akkor tanácsosabb lenne egy olyan sor tényezôvel rendelkezni, melyek kielégítése után a kérést, hogy a közlönyben a kisebbség nyelvén is megjelenjen, vissza lehet utasítani. Ezek után a döntés még mindig valamennyire tetszés szerinti maradna, annak ellenére, hogy kevésbé lenne önkényes.

6. A törvény bizonyos helyeken nagyon tág a kormány által foganatosítandó intézkedéseket illetôen. Pl. a 16. szakasz kijelenti, hogy a kormány "minden rendelkezésre álló eszközzel" támogatja a kulturális fejlôdést. Míg valószínûleg fontos az ilyen programokra vonatkozó átfogó támogatási nyilatkozat, a törvény nyelvezete manipulációra és minimális teljesítésre ad alkalmat. Következésképpen meg kellene fontolni, hogy melyek azok a minimális követelmények, melyeket a kormánynak követnie kell, hogy a kisebbségi közösségek kulturális fejlôdését/cseréjét támogassa.

7. Az oktatási rendelkezések sok ellentmondást tartalmaznak, 25. szakasz. Pl. a törvény kijelenti, hogy a "helyi szükségektôl függôen" az órákat a kisebbségek nyelvén tartják. Ez a rendelkezés nem állapítja meg, ki határozza meg, melyek a helyi igények. Azt sem állapítja meg, milyenek kell hogy legyenek a helyi igények ahhoz, hogy az órákat a kisebbségek nyelvén tartsák, vagy hogy megtagadják a kérést, hogy az órákat a kisebbségek nyelvén tartsák.

8. A 25. (3) szakasz arról intézkedik, hogy kisebbségi anyanyelvi osztályok létesüljenek: (1) a kérések függvényében; (2) a térségben lakó kisebbségi állampolgárok százalékától függôen; (3) szervezeteik javaslatára. A törvénytervezet nem határozza meg, mi értendô ezen a terminológián vagy mire van szükség ahhoz, hogy ezt a terminológiát kielégítse. Más szóval, a döntés teljesen tetszés szerint történne. Továbbá a törvény nem határozza meg, ki és hogyan hozza a döntést és ha egyáltalán meg lehet-e fellebbezni.

9. A 34. szakaszra vonatkozóan nem világos, miért szükséges román nyelven tanulni a felekezeti oktatásban. A továbbiakban ellentmond azoknak a rendelkezéseknek, melyek engedélyezik a kisebbségi nyelveken történô oktatást.

10. A törvény más területei annyira tágak és homályosak, hogy nem lehet megállapítani: bizonyos jogokat tartalmaz-e vagy sem. Pl. a törvény általánosságban rendelkezik az "anyanyelvi oktatás"-ról. Ennek ellenére, nem világos, ha ez a szakmai képzésre is vonatkozik. A törvényben foglalt jogok speciális leírása kevesebb alkalmat teremtene a törvény manipulációjára.

III.
Kisebbségi törvénytervezet
(A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által készített törvénytervezet)

A. Általános vélemény

A törvény arra törekedik, hogy átfogó legyen, egy sor speciális területet ölel fel, ezek minden sajátosságára és részletére kitérve. A törvénytervezettel kapcsolatos problémák magukban foglalnak homályos terminológiát és néhány potenciális alkotmányossági kérdést. A potenciális alkotmányossági kérdések közé tartozik a nyelvhasználat korlátozása és a kísérletek arra, hogy megkerüljék az alkotmányos kijelentést, miszerint az ország "egységes és oszthatatlan nemzeti állam". Román Alkotmány, 1. szakasz.

B. Érthetôség

A törvénytervezet nagyon átfogó olyan értelemben, hogy a kisebbségi jogok nagy területét öleli fel. Bizonyos területeken ennek ellenére a törvénykezés nagyon általános, olyan értelemben, hogy nem határozza meg közelebbrôl a rendelkezésben foglalt jogokat vagy azt, hogy miként kell az illetô jogot védeni vagy végrehajtani. Jellegzetes példák ezután következnek.

A törvénytervezettel kapcsolatosan létezik egy potenciális gond azokban az esetekben, amikor úgy látszik, a központi kormánytól független és különálló "mini-parlamentet" teremt a kisebbségek számára. Pl. a 6. szakasz a helyi önkormányzatok és regionális önkormányzatok felállítására vonatkozik. Késôbb, az 51–59. szakaszokban a törvény személyi autonómiát (ahol a közösség önkormányzati és végrehajtói jogokkal rendelkezik az oktatás, a kultúra, a társadalmi és információs tevékenység és a tájékoztatás terén), sajátos státusú helyi önkormányzatokat és regionális autonómiát hoz létre. Minden egységnek joga van felállítani saját törvényeit és használni a kisebbség nyelvét az ügyintézés során. Az 1. és 2. szakasz lehetôséget nyújt a kisebbségi közösségnek, hogy önálló autonóm közösségként határozza meg önmagát. Tulajdonképpen a bevezetô kijelenti:

elfogadva, hogy a belsô önrendelkezéshez, a saját intézményrendszerhez való jog minden önmagát autonóm közösségnek nyilvánító nemzeti kisebbséget megillet...

Ha a törvény arra törekedik, hogy a kisebbségek számára különálló kormányzati formát teremtsen, akkor valószínûleg alkotmányba ütközik. A Román Alkotmány kijelenti, hogy "Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzeti állam." 1. (1) szakasz. Továbbá az Alkotmány gondoskodik a nemzeti szuverenitásról és arról, hogy "Saját nevében egyetlen csoport és egyetlen személy sem gyakorolhatja a szuverenitást".

Ez a gond a dokumentum fordításából adódhat. Meg kellene határozni, hogy ez a törvénykezés arra törekszik-e, hogy "különálló államot" teremtsen a kisebbségeknek. Ha igen, akkor valószínûleg az alkotmányba ütközik.

Míg a törvénytervezet nagyon sok kérdést érint, bizonyos esetekben nem biztosítja a speciális jogokat. Pl. a 9. szakasz biztosítja a nemzeti kisebbségek és más országok közötti kapcsolatok létesítéséhez való jogot. Ennek ellenére ez a rendelkezés nem biztosítja az utazáshoz való jogot és szabadságot. A "kapcsolat" szót pontosabban meg kellene határozni, vagy ebben a részben biztosított speciális jogokat kellene ismertetni.

C. Felépítés és végrehajtás

A törvénytervezet ritkán állapítja meg, milyen kormányzati közeg hivatott a törvényt végrehajtani vagy teljesíteni a törvénykezés rendelkezéseit. Nem jelenti ki, ki az, aki közzéteszi a végrehajtási rendszabályokat, a kisebbségek hova kell forduljanak abban az esetben, ha a védett jog vita tárgyát képezi, ki fogja megoldani a vitát és milyen eredményt (és/vagy kártérítést) lehet elérni abban az esetben, ha egy személy vagy a kormány megsértette ezt a jogot.

Például a 4. szakasz biztosítja a megélhetéshez való jogot, valamint azt a jogot, hogy zavartalanul éljenek a szülôföldjükön, de nem állapítja meg, milyen közeg hivatott végrehajtani vagy felügyelni ezeket a jogokat. Egy másik ilyen példát a kultúrára vonatkozó részben találunk, amelyik elmulasztja leírni, hogy ki vagy melyik kormányiroda felelôs a leírt jogok végrehajtásáért és/vagy felügyeletéért. Lásd 34. szakasz.

A 60. szakasz gondoskodik különbözô, a kormány által jogtalanul elkobzott, a kisebbségek és egyházak tulajdonát képezô tulajdonok visszajuttatásáról. A törvénykezés nem határozza meg, ki vagy melyik kormányzati közeg felelôs ennek a rendelkezésnek a végrehajtásáért. Pontosabban, a törvény le kellene hogy írja, ki fogja megállapítani, mit vettek el törvénytelenül, ki fogja megállapítani az elvett tételek értékét, ki fog közbenjárni abban az esetben, ha az eredeti elkobzott vagyontárgyak értéke vagy az elkobzás törvényessége vita tárgyát képezi. Továbbá, a törvénynek azzal is kellene foglalkoznia, hogy mi történjen azokkal a vagyonokkal, melyek most nem-kormányzati közegek vagy egyének tulajdonát képezik. Elveszik tôlük és visszaadják a törvényes tulajdonosoknak? Kártérítést kapnak a tôlük elvett tételekért? Függ-e a kártérítés attól, hogy tudták, hogy a tételt helytelenül vették el egy kisebbségtôl vagy egyháztól?

A törvénykezés arról is intézkedik, hogy minden olyan törvény, mely a törvénnyel ellentétes rendelkezést tartalmaz, érvénybe lépésekor hatályát veszti. Lásd 61. szakasz; 63. szakasz. A törvénykezés nem állapítja meg, ki határozza meg a potenciálisan ellentétes törvények legális/illegális voltát, vagy hogyan oldják meg egy már létezô törvény potenciális illegalitását érintô vitákat.

Az 5. szakasz arról rendelkezik, hogy a nemzeti kisebbségek jogosultak a közhivatalokban és a bírói hatalomban képviseltetni magukat. A törvénykezés nem említi, hogyan hajtják ezt végre vagy ki fogja felügyelni ezt a folyamatot. Szükség van a kisebbségekre a kormányzás minden szintjén? A kisebbségekre olyan területeken van szükség, ahol a kisebbségek a lakosság bizonyos százalékát teszik ki? Mi történik, ha egy kisebbségit sem választanak meg bizonyos funkciókba?

D. Eljárási kérdések

Számos ügyrendi kérdést tárgyal ennek a jelentésnek a többi fejezete, ezért itt nincs miért megismételni ezeket.

E. Egyéni jogok, demokratikus eszmények

Több alkotmányos kérdés származik az egyéni jogokat is befolyásoló törvénykezésbôl. Ezek a kérdések az alábbiakból következnek:

1. A törvény bizonyos alkotmányos kérdéseket vet fel a szabad nyelvhasználattal kapcsolatosan. Az Alkotmány biztosítja a kifejezés szabadságát, és tiltja bármilyen cenzúra alkalmazását. Román Alkotmány, 30. szakasz. A törvénytervezet ugyancsak elismeri a szabad kifejezés jogát. Lásd 3. szakasz. A törvénytervezet mégis rendelkezik arról, hogy a nemzeti kisebbség rágalmazása törvény által büntetendô. Lásd 10. szakasz.

Csupán erre a rendelkezésre alapozva, nem világos, mi képez rágalmazást. Egy sértônek talált nyilatkozat, mely egy kisebbségi csoport tagja vagy egy egyén ellen irányul, rágalmazásnak számít-e? Felhívják-e az emberek figyelmét arra, hogy mi tilos? Polgári vagy büntetendô jogi elbírálás alá esik? Mi a lehetséges büntetés? Ki fogja a beszédet monitorizálni? Nyilvánvaló végrehajtási gondok vannak ennek a nyelvhasználati formának az ellenôrzésével kapcsolatban.

A végrehajtási gondok mellett az RMDSZ meg kellene hogy fontolja, ha egy területen akarja-e megpróbálni a nyelv használatának ellenôrzését. A nyelvhasználat ellenôrzésére tett erôfeszítések más nyelvhasználati területek ellenôrzéséhez vezethetnek. A következô nyelvhasználat ellenôrzésére vonatkozó kísérletek a nemzetiségi csoportok nyelvhasználatára irányulhatnának.

Továbbá, a beszéd tartalmára vonatkozó ellenôrzési kísérlet valószínûleg sérti a Román Alkotmányt.

2. Az arra irányuló próbálkozások, hogy megköveteljék a kisebbségi nyelv kizárólag bizonyos helyzetekben való használatát, sérthetik a nem kisebbséghez tartozók jogait. Továbbá, azon kísérletek, hogy a kisebbségi nyelv legyen a hivatalos nyelv, bizonyos körülmények között alkotmányba ütközhet. Az Alkotmány kimondja, hogy a román nyelv az ország hivatalos nyelve. Ez a törvénykezés megpróbálja megengedni a kisebbségi nyelvek használatát hivatalos kormányzati helyzetekben. Lásd pl. a 41. szakaszt ("a törvény elôírja a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek anyanyelvének használatát..."; 58. szakasz: "...hivatalos nyelvként az anyanyelvét is használhatja").

A törvénykezés 44. szakasza arról rendelkezik, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvét kell használni, ha a felperes vagy az alperes kéri polgári eljárások során, vagy ha a "közigazgatási eljárás során bármelyik fél kérelmezi". Lásd 44. szakasz. Ez a rendelkezés alkotmánnyal ellentétes lehet, mivel az Alkotmány kimondja, hogy a román nyelv az ország hivatalos nyelve. Román Alkotmány 13. szakasz. Amennyiben alkotmányosnak bizonyul, akkor a törvény a tolmácshoz való jogot is kellene hogy biztosítsa a nem kisebbségi személyek részére.

3. A 44. szakasz foglalkozik azokkal az iratokkal, melyek bármilyen eljárás során használhatóak. A törvénykezés megengedi, hogy az iratokat vagy románul, vagy "anyanyelven" rögzítsék. Bármilyen eljárás során az iratok fontosságára való tekintettel figyelembe kellene venni, hogy azok bármely ezt kérelmezô fél nyelvén hozzáférhetôek legyenek. Ilyen értelemben az egyik félnek, aki román, meglenne az alkalma, hogy az iratokat román nyelven nézze át, és egy kisebbségi átnézhetné ugyanazokat az iratokat az ô anyanyelvén. Ennek a javaslatnak a potenciális nehézsége a nagy számú lefordítandó irat által igénybe vett idôben rejlik.

4. Miként ez korábban is említést nyert, a kisebbség képviseleti joga (5. szakasz) nem biztosít semmilyen végrehajtási rendelkezést.

5. A 8. szakasz természeténél fogva antidemokratikus. A rendelkezés megengedi a nemzeti kisebbségeknek, hogy vétójoggal rendelkezzenek önazonosságukat érintô kérdésekben. A törvény nem fogalmazza meg világosan, milyen normák szerint határozzák meg az "önazonosságot". Továbbá nincs biztosíték arra, hogy a vétójoggal bíró személy választott képviselô lesz. Ez a rendelkezés rengeteg hatalmat helyez a nem-választott személy vagy csoport kezébe.

F. Szabad piacgazdaság és külföldi beruházások támogatása

A törvény tiltja az alkalmazáskor történô megkülönböztetést, lásd 39. szakasz, de nem állapítja meg a jog megvédéséhez szükséges eljárásmódot.

G. Megfogalmazás

Nagyon sok homályos kifejezést használtak a törvénykezés alkotása során, beleértve a következôket:

1. A törvénykezés egésze során használt "autonóm közösség" kifejezésmód homályos. Valamelyest meghatározást nyer az I. fejezet 1. szakaszában, ennek ellenére, nem világos. Miközben más törvények a terminológiát pontosabban meghatározhatják, ajánlatos lenne, hogy a törvénykezés maga tisztázza ezt, mivel a terminológiát gyakran használja.

2. A kisebbség meghatározása nagyon tág. A törvény megengedi, hogy bármely egyén önmagát a kisebbség tagjának vallja. Nem követeli meg a személy etnikai származását.

3. Bizonyos rendelkezések nem vesznek figyelembe gyakorlati szempontokat. Pl. a 23. szakasz (e) bekezdése engedélyezi az utcanevek és más közérdekû feliratok "anyanyelven" való feltüntetését ott, ahol a lakosság több mint 10%-a kisebbségi. A rendelkezésnek valószínûleg tisztáznia kellene, hogy ezek a feliratok a román nyelvûek mellett léteznének, mivel a lakosság 90%-a nem kisebbségi és esetleg nem képes elolvasni a kisebbségi nyelvû feliratokat.

4. A 23. szakasz (g) bekezdése rendelkezik arról, hogy a kisebbségek "rendszeresen" mûsorokat sugározhassanak. Pontosabban meg kellene határozni, mit jelent a "rendszeresen" kifejezésmód. Továbbá ez a rendelkezés nem határozza meg, ki felelôs a kisebbségek adásokhoz való hozzáféréséért.

5. Hasonlóan, a 47. szakasz gondoskodik arról, hogy a kisebbségek "arányos nemzetiségi adásidôt" kapjanak. A törvény nem határozza meg, mit jelent az arányos adásidô és hogyan számítják ki az arányt.

6. A 8. szakasz rendelkezik arról, hogy a kisebbségek vétójoggal rendelkezzenek önazonosságukat befolyásoló kérdésekben a közigazgatási egységekben. Nem világos, hogy a törvény arra törekszik-e, hogy a vétó erejével a törvényt érvénytelenítse mindenkire vagy csak a kisebbségi csoportra vonatkozóan.

Továbbá ez a rendelkezés homályos olyan értelemben, hogy milyen normák szerint határozzák meg, hogy a közigazgatási törvény érinti-e a kisebbségi csoport önazonosságát. A rendelkezés nagyon tág, mivel bármivel lehet úgy érvelni, hogy az sérti az illetô csoport önazonosságát.

Ez a rendelkezés ugyancsak homályos olyan értelemben, hogy a kisebbségi csoportból ki az, akinek hatalma van meghatározni, hogy egy közigazgatási törvény érinti-e vagy sem a kisebbségi csoport önazonosságát. Továbbá demokráciai vonatkozásai is vannak ennek a rendelkezésnek, mivel ez a törvénykezés a vétójogot a nem választott képviselônek adja (lásd fentebb).

7. A 33. szakasz a törvénykezésnek az oktatási rendelkezésekre vonatkozó eljárásmódját biztosítja, és kijelenti, hogy "amennyiben a hálózat nagysága ezt szükségessé teszi, a szakminisztériumon belül autonóm igazgatóságot vagy államtitkárságot" kell létrehozni. Pontosabb leírását kellene adni azoknak a körülményeknek, amelyek megkövetelik ezeknek a hivataloknak a felállítását.