Kötô József
Kimûvelt fôk közössége
A "nemzetek kertjébe" csak a kimûvelt fôk
közössége juthat be. Ha odafigyelünk történelmünk
okítására, látva láthatjuk, hogy csak
a Múzsák szavára hallgatva válhattunk részeivé
az európai szellemi körforgásnak, a fegyverek csörgése
közepette mindenkoron földrészünk peremére
szorultunk. A XIV. század második felében a virágkorát
élô középkori magyar királyság fejei
is tudták, hogy hatalmukat megszilárdítani csakis
európai szinten mûvelt férfiakkal lehet. Ezért
folyamodott Nagy Lajos V. Orbán pápához, hogy megalakulhasson
1367-ben a pécsi egyetem, vagy Zsigmond IX. Bonifáchoz, hogy
Budán 1395-ben megnyithassa kapuját az elsô univerzitás
a magyar fôvárosban. (Sokatmondó tény, hogy
mindez alig néhány évvel azután történik,
hogy régiónkban létrejöttek az elsô egyetemek
Prágában – 1348, Krakkóban – 1364, Bécsben
– 1365.) Erdély aranykora is a szellem kimûvelésével
függ össze. Báthory István 1581-ben aláírta
a kolozsvári jezsuita egyetemi intézmény alapítólevelét,
s a nagy fejedelem, Bethlen Gábor 1620-ban Gyulafehérváron
alapított kollégiumáról 1622-ben maga az erdélyi
országgyûlés mondta ki, hogy az iskolát egyetemi
academium collegiumi rangra kell emelni. A XIX. században a nemzeti
önismeret új fejezetét megalkotó reformnemzedék
is a felemelkedés legfontosabb tényezôjének
az oktatási intézmények fejlesztését
látta. Széchenyi beszél a "közértelmességrôl,
melynél fogvást a bölcs a nemzeteket mázsálja.
S ez mennél nagyobb, annál kevesebbet szorul másokra
s így annál függetlenebb s erôsb a nemzet".
Természetes tehát, hogy a kiegyezés éveiben
a korszak gazdasági csodájának fedezékében,
a Széchenyik, az Eötvösök szellemében, Erdélyben
ismét elôkerül az egyetemalapítás gondolata,
s az 1872. okt. 12-i keltezésû 19. törvénycikk
elrendeli a kolozsvári tudományegyetem létesítését.
Nemzeti sors és mûveltségbeli állapotok eme
összefüggéseinek felvillantása, úgy gondolom,
fényesen bizonyítja, hogy a mûvelôdés,
az iskolaügy, a felsôoktatás stratégiai kérdés.
A történelmi analógia jogán a fentiek bizonyítására
hadd szóljak Klebelsberg Kunó példájáról,
a XX. század Eötvös Józseférôl.
Mikor Klebelsberg Kunó a Bethlen István-kormány
kultuszminisztereként kezébe vette a nemzeti önépítés
vezérletét, a naptárak 1922 májusát
jelezték. Ekkor egy ezeréves államiság próbatételei
közepette európai szerepkört vállaló és
betöltô nemzet peremre szorulása felszámolásának,
önösszeszedésének és újbóli
vezetô szerepe biztosításának megvalósítása
volt a tét.
A trianoni békediktátum által kifosztott és
térdre kényszerített országban ehhez a programhoz
fizikai, anyagi eszközök nem voltak. És ekkor sietett
a nemzeti megváltás segítségére a klebelsbergi
felismerés: "Nincs fegyverünk, kevés a kenyerünk,
annál jobban akarnunk kell a mûveltséget, mert
az kellô idôben meg tudja szerezni nekünk a fegyvert is
meg a kenyeret is."
Tudva tudta: a mohácsi vész után, a három
részre szakadt országban a nemzeti lét új feltámadását
elhozó önazonosságtudatot megôrzô erdélyi
fejedelmek is a mûveltséget emelték országmegtartó
erôvé. Tudva tudta: a modern korban is a létért
való küzdelemben igazán csak az a nemzet boldogulhat,
amely a gazdasági harcot a korszerû technika és tudás
fegyvereivel vívja meg. Tudva tudta: "Rettenetes volna lekésni
arról a gyorsvonatról, amelyen Európa nemzetei robognak
elôre egy ma még beláthatatlan fejlôdés
hihetetlen távolságai felé."
Világosan kitetszik tehát, hogy a Trianon utáni
egyetemes magyar történelem fô tanulsága, hogy
legfôbb menedékünk a mûvelôdés. Igazoltnak
tûnik tehát fenti állításom: Klebelsberg
kezében volt önépítésünk vezérlete.
Milyen mélységes bölcsesség vezette, amikor ezt
állította: "A kultúra kenyér és
hatalmi kérdés, ezért a kultusztárca az adott
viszonyok között honvédelmi tárca."
Klebelsberg koncepciója megvalósításának
szavatolását elsôrendûen az oktatási rendszer
kiépítésében látta. 5000 népiskolát
építtetett, és létrehozta a korszerû
magyar felsôoktatási láncolatot, benne a szegedi egyetemet,
amelynek minôségi szelleme Nobel-díjas tudóst
teremtett.
Klebelsberg egy történelmét újrakezdô
és újrateremteni akaró nemzet alapstratégiájává
tette a mûveltséget. Erdélyi magyar nemzeti közösségünk
számára az 1996/1997-es évek fordulója újból
elhozta az újrakezdés lehetôségét. Felemelkedésünk
alapja a 2000. év küszöbén csakis a kimûvelt
fôk közösségének megteremtése lehet,
amelyet egy önkormányzatra épülô, minden
szintet és ágazatot felölelô, világi és
felekezeti anyanyelvi oktatási hálózat szavatolhat,
s ezt az önálló magyar egyetem léte teljesítheti
ki.
Világosan kitetszik tehát, hogy az évszázados
hagyományokat folytató önálló magyar egyetem
kérdése nem napi politikai ügy, hanem nemzetstratégiai
kérdés. Felelôtlenség tehát a témát
akár karrierépítô pecsenyesütögetôk,
akár platformideológiájuk számára híveket
gyûjtögetôk prédájává, közösséget
megosztó vitatémává, a politikai kiszorítósdi
eszközévé tenni. Az egyetem nemzeti közügy,
amelynek létrehozásáért egyesülnie kell
közösségünk legjobb erôinek. Idôszerû
tehát a közösségi önépítés
jegyében kimunkálni az egyetemlétesítés
módozatait. Az egyetem kérdését a közhangulatot
mérgezô viták, spekulatív stratégiai
elaborátumok mezejérôl a gyakorlati megvalósítás
síkjára kell terelnünk, s a minôségteremtô
gondolkodás jegyében a szakmaiság szigorú szabályai
szerint kell cselekednünk. Eljött – Venczel József
szóhasználatát kölcsönvéve –, a cselekvô
stratégiák ideje.
I. Az önálló magyar egyetem megteremtésének
fölötte szükséges voltáról
Az ezredforduló nemcsak a politikai rendszerváltások
idôszaka, hanem a civilizáció új szakaszának
kezdete is. Az élet eddigi formái bomlófélben
vannak és összekuszálódnak. El kell tudnunk igazodni
ebben az összevisszaságban, s a szellemi rugalmasság
és tájékozódókészség egy
nemzeti közösség talpon maradásának alapvetô
feltételei közé tartozik. Ezt a készséget
pedig csakis egy anyanyelvû, korszerû, minôségi
egyetemi struktúra fejlesztheti ki. Annak bizonyítására,
hogy erdélyi magyar közösségünk mennyire leszakadt
az európai élmezônytôl, nem is szükséges
nemzetközi példákat felhoznunk, elegendô csupán
hazai statisztikákat idéznünk, annak az oktatási
hálózatnak az adatait, amely maga sem foglal el vezetô
helyet a világranglistákon. Romániában 48 önálló
jogi személyiségû egyetem, fôiskola mûködik
az állami és magánszférában, míg
anyanyelvünkön csupán a Sulyok István Református
Fôiskola autonóm intézmény. Pótolhatják-e
szükségleteinket a román felsôoktatásban
tanuló magyar diákok? Az elmúlt évben 13 240
magyar diák tanult állami és magánegyetemeken,
az összdiáklétszám 4,14%-a, s ezek közül
is csak 4300 tanul részben vagy egészben anyanyelvén.
Ha ezen a számarányon belül megvizsgáljuk a szakonkénti
megoszlást, egyik, számunkra igen fontos területen,
a jogoktatásban ilyen meghökkentô adatot találunk:
a jogi tanulmányokat folytató 11 932 diák közül
98 (0,8%) magyar nemzetiségû. Hadd emlékeztessünk
arra, hogy nemzetiségi részarányunk az összlakossághoz
viszonyítva 7% fölött van. Ha hozzátesszük
mindezekhez, hogy eddig anyanyelven csupán tanár- és
mûvészképzésre volt jogunk, s a valódi
közösségi versenyképességet biztosító
korszerû ágazatokban nem folyhatott anyanyelvû képzés,
egyértelmûen kiviláglik, hogy alulképviseltek
vagyunk, s nemzeti integritásunk kerül veszélybe, ha
nem változik a helyzet.
II. A törvényes keret megteremtése
Ezen a területen kell a politikának és a szakmának
kéz a kézben haladnia. A politikának ki kell vívnia
a jogot az egyetemalapításra, ki kell alakítania
a felsôfokú képzés védôhálóját,
s a kivitelezésben a szakma számára meg kell teremtenie
a feltételeket. Az 1996-os ôszi parlamenti és elnökválasztások
eredményei nyomán érdekképviseleti szervezetünk
politikai jogalanyként kormányzati szerepet vállalhatott,
s mint a kormányzó pártok partnere belefoglalhatta
a kormányprogramba az RMDSZ alapokmányának azokat
a kitételeit, amelyek elindíthatják az erdélyi
magyarságot az asszimilációmentes lét útján.
Ehhez elsôrendûen szükséges az önálló
magyar oktatási rendszer megteremtése. Sürgôssé
vált tehát a 84/1995-ös Tanügyi Törvény
módosítása, azoknak a cikkelyeknek a megváltoztatása,
amelyek lehetetlenné tették a világi és egyházi
önálló, anyanyelvû, minden szintû és
profilú, államilag támogatott oktatási hálózat
kialakítását. Van-e olyan törvénykezési
keret, amely indokolja és kényszerítheti a parlamentet
a törvénymódosításra? Az Alkotmány
32. szakaszának 3. bekezdése szavatolja a kisebbségek
számára az anyanyelvû képzést, sôt
maga a Tanügyi Törvény is kimondja 118. szakaszában
a kisebbségek jogát a minden szintû és profilú
anyanyelvi képzésre. A román joggyakorlat törvényeket
csûrô-csavaró módszerei közismertek. Ezért
számunkra fontosabbak a parlament által elfogadott Kormányprogram
kitételei. A VI. fejezet (Politica de parteneriat cu societatea
civilã ) 2. pontja a kisebbségvédelemrôl szólva
elôírja, hogy a belsô törvénykezésben
alkalmazni kell a nemzetközi jogi normákat; tartalmazza az
erôszakos asszimiláció és a demográfiai
övezetek összetétele módosításának
tiltását; szavatolja az identitás megôrzését
garantáló jogi keret létrehozását. Ugyancsak
a VI. fejezet 7. pontja azt is szabályozza, hogy le kell bontani
a szakmai oktatás korlátait, beleértve a felsôoktatást
is, azonosítva az anyagi forrásokat. A belsô törvénykezés
alátámasztására szolgáló nemzetközi
rendszert nincs terünk bemutatni, csupán néhány
alapvetô dokumentumra hivatkozunk: EBEÉ Emberi Dimenziók
Koppenhágában tartott Értekezletének Záróokmánya
(1990. jún. 29. – 32. szakasz); az Európai Biztonsági
és Együttmûködési Értekezlet 1975.
aug. 1-én Helsinkiben aláírt Záróokmánya
(5/C szakasz); az EBEÉ nemzeti kisebbségi szakértôi
jelentése az 1991-i genfi összejövetelén (IV–V.
fejezet); az Emberi Jogok Európai Egyezményét Kiegészítô
1201-es Ajánlás (Strasbourg, 1993 – 8.1. és 8.2. szakasz);
az Európa Tanács 176-os Ajánlása (8. pont);
a román–magyar alapszerzôdés (15/3 szakasz). Megvan
tehát a felsôoktatási hálózatunk létrehozását
lehetôvé tevô jogi keret. A parlament törvénykezési
tevékenységében sürgôsségi listán
szerepel a Tanügyi Törvény módosítása.
Parlamenti képviselôink, az RMDSZ szakosodott fôosztálya
kidolgozták javaslataikat, miszerint törvény biztosítaná
az államilag támogatott világi és egyházi
teljes spektrumú (tanár- és mûvészképzésen
túl a mezôgazdasági, mûszaki, orvosi, jogi, közgazdász-felkészítést
is felölelô) felsôoktatási intézmény
alapításának jogát. Az ígéret
betartása a román demokrácia próbaköve.
A kormányprogram megszegése a koalíció szakítópróbája
is lehet, hisz alapvetô nemzetstratégiai kérdésrôl
van szó. A törvényes keretek megteremtésének
tétje az, hogy olyan rendezést érjünk
el, amely megfelel mai igényeinknek és távlati céljainknak.
III. A rendezés útjai
A totalitárius rendszerek európai összeomlása
óta óriási változások zajlottak le Kelet-Közép-Európa
volt szocialista országaiban, így Romániában
is. Nyilvánvaló, hogy a társadalom fejlôdésének
és európai beilleszkedésének záloga
az új, korszerû ismeretekkel rendelkezô szakemberek
tömegeinek kinevelése, akik nélkül elmaradottságunk
behozhatatlanná válna. A hazai s ezen belül a nemzetiségi
felsôoktatásnak tehát stratégiai szerepe lesz
az új, modern Kelet-Közép-Európa felépítésében.
Tekintetbe kell venni, hogy korszerû egyetemi rendszer kiépítéséhez
jelentôs anyagi eszközök is kellenek.
Hadd soroljunk fel néhányat a modern egyetemépítés
dilemmái közül: növelni kell a felvehetô hallgatók
számát, mert amellett, hogy célunk a társadalom
minél nagyobb hányadának felsôfokú képzésben
való részesítése, ez a növekvô fiatalkori
munkanélküliség kezelésének is egyik módja,
de elsôsorban jobb válogatási lehetôségeket
biztosít, és az oktatás többszintûvé
fejlesztésével többféle diploma, végzettség
elnyeréséhez nyújt lehetôséget; meg kell
szüntetni a tehetségek – oktatók, hallgatók –
külföldre áramlását, pontosabban: el kell
érni, hogy külföldi tanulmányaik után hazatérjenek
és itthon gyümölcsöztessék tapasztalataikat;
meg kell terveznünk az európai modellek és tudományos
felmérések alapján az erdélyi felsôoktatási
hálózat telepítését; integrálnunk
kell közösségünket felkészítô
hálózatba a történelmi egyházak felekezeti
felsôoktatási intézményeit; az egyetemi kutatómunka
intézményesítése hozzájárulhat
hagyományos szellemi mûhelyeink újraindításához
is.
Bevezetônkben azt állítottuk, hogy egyetemépítô
munkánk akkor töltheti be stratégiai szerepét,
ha a szakmaiság szabályait szigorúan betartva végezzük.
A korszerû egyetemszervezô elveket figyelembe véve,
egyértelmûen kiviláglik, hogy felsôoktatási
hálózatunk létrehozása: folyamat, melyet
szakaszosan végezhetünk el.
a) A Tanügyi Törvény korlátainak lebontása
után vissza kell vonatnunk az 1959-es döntést az önálló
intézményalapítási jogunk megszüntetésérôl,
és törvényerôre kell újra emeltetnünk
I. Mihály király 1945. május 29-i rendeletét
a Bolyai Egyetem létrehozásáról, hisz az a
tudományok és mûvészetek oktatásának,
valamint kutatásának teljes spektrumát felölelte.
b) A folyamatos rendezés elindításáért
azonnal, átmeneti szakaszként, elôkészítendô
az önálló állami magyar Bolyai Egyetem újraindítása.
Kormányhatározattal szentesíttetnünk kell a Babes–Bolyai
Egyetemen a magyar nyelv státusát, amelynek egyenlônek
kell lennie a román nyelvvel az akadémiai és a közélet
minden vonatkozásában, biztosítva az egyetem kétnyelvûségét
az 1997/98-as tanévvel kezdôdôen.
Az egyetemen oktató magyar tanszemélyzet döntô
többsége ennek az elvnek a megvalósítását
az alábbi tervezetben látja: két tagozatot kell létrehozni,
amely autonóm módon mûködik az oktatás,
a kutatás, az adminisztráció területein. Az önálló
státussal rendelkezô katedrák (beiskolázási
keretek, oktatói tervek, tanerôszükséglet megtervezése
is itt történik) 4 kart képeznének:
I. Természettudomány és Matematika (matematika,
informatika, fizika, matematika–fizika, kémia, kémia–fizika,
biológia, biológia–kémia, geológia–földrajz,
földrajz szakokkal);
II. Bölcsészet és Társadalomtudományi
(magyar nyelv és irodalom és magyar néprajz vagy idegen
nyelv, történelem, filozófia, mûvészettörténet,
színészet, teatrológia, könyvtártan szakokkal);
III. Református Teológia (idegen nyelv–teológia,
szociális gondozó–teológia szakokkal);
IV. Római Katolikus Teológia (történelem–teológia,
idegen nyelv–teológia szakokkal).
Tanulmányozni kell a szociológia, szociális gondozó,
pszichológia, gyógypedagógia, pedagógia, újságírás,
testnevelés szakok mûködtetésének kérdését,
és a Tanügyi Törvény érvénybe lépése
után V. karként be kell indulnia a Jog- és Közgazdasági
Karnak is.
Rendkívül fontos kérdés az anyanyelvû
tudománymûvelés újrafellendítése
érdekében, hogy a kutatási munka önálló
részlegeken vagy külön intézetekben folyjék,
visszaállítva az erdélyi értékteremtô
szellem hagyományos mûhelyeit, amelyek jelentôsen hozzájárultak
az egyetemes gondolkodás kiteljesítéséhez.
Mindezek feltételezik az Egyetemi Charta módosítását.
Alapelvvé kell válnia annak a gyakorlatnak, hogy a magyar
tagozat mûködtetésének kérdéseit
a magyar oktatói testületnek kell eldöntenie. Vezetôiket
önmaguk válasszák kebelükbôl. A Szenátusban
létre kell hozni a Magyar Szenátusi Csoportot, amely gyakorolja
a Testület jogkörét a magyar tagozatot illetôen
(javasolja a beiskolázási számokat, jóváhagyja
a katedrák struktúráját, meghirdeti a versenyvizsgákat
és dönt a felvételeket illetôen stb.).
c) A Kormányhatározatnak szentesítenie kell, ugyancsak
az 1997/98-as tanévtôl kezdôdôen, a magyar nyelv
státusát, s az ebbôl következô struktúrákat
valamennyi olyan felsôoktatási intézetben, ahol igény
van az anyanyelvi tanításra: a marosvásárhelyi
Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a kolozsvári
Gh. Dima Zeneakadémián és a Ion Andreescu Képzômûvészeti
Intézetben, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior
Egyetemen. Nincs terünk az említett intézmények
önálló tagozati struktúráinak külön-külön
való bemutatására (amelyek felkérésünkre
elkészültek vagy készülôben vannak), lényegük,
hogy a modellként ismertetett Babes–Bolyai Egyetem kéttagozatos
felépítésének alapelveire támaszkodnak.
d) Mire megteremtôdnek a törvényes keretek, el kell
készülnünk az erdélyi felsôoktatási
hálózat telepítési tervével. Úgy
gondolom, hogy a rendszerváltás után kialakult új
társadalmi struktúra, az informatikai robbanás nyomán
megszületett globalizációs szemlélet, a regionális
kultúrák átértékelôdô szerepe
az európai integrációs folyamatban, a tudományos
fejlôdés üteme rákényszerít bennünket,
hogy ne csupán hagyományos intézményrendszert
támasszunk fel, hanem a kor kihívásainak megfelelô
felsôoktatási hálózatot telepítsünk.
Ennek semmiképpen sem övezetek versengésére,
személyi és politikai rivalizációra kell alapozódnia,
hanem szigorúan tudományos felmérésekre és
döntésekre.
A telepítési terv kidolgozására pályázatot
hirdettünk. Hogy milyen hatalmas munkavolumen elvégzése
és értékelése áll elôttünk,
engedtessék meg, hogy az egyik hozzánk eljuttatott tervezetbôl
idézzek:
1. Milyen képzési szerkezetre (szakokra) van szükség?
Ebben a vonatkozásban tekintetbe veendô:
1.1. munkaerôpiac mai és prognosztizálható
igényei;
1.2. potenciális hallgatók igényei;
1.3. identitásmegôrzés, teljes társadalmi
struktúra kialakítása, esélyegyenlôség,
romániai társadalmon belüli pozíciószerzés,
európai norma-konformitás stb. szempontjából
fontos szakok.
2. Milyen a romániai felsôoktatás szerkezete?
Milyen szakok léteznek? Ezek milyen mértékben kompatibilisak
az európai rendszerekkel?
3. Mekkora (hány hallgatóra tervezett) EMF-re van szükség?
Demográfiai prognózisok is!
4. Mekkora primer oktatói potenciállal (felsôoktatásra
már minôsített, abban részt vevô oktatók),
illetve mekkora szekunder oktatói potenciállal (felsôoktatásba
bevonható kutatók és szakemberek; PhD-vel rendelkezô,
de felsôoktatásba be nem sorolt személyek; a felsôoktatásba
bevonható, tehetséges és érdeklôdô
fiatal diplomások stb.) rendelkezik az erdélyi magyarság?
5. Milyen földrajzi telepítésben épüljön
ki az EMF? Legyen a) központosított, egypólusú,
vagy b) regionálisan decentralizált? Ha b., akkor milyen
mértékben aprózható? (Hány intézmény
legyen?)
6. Milyen infrastruktúrát és facilitásokat
tudnak felkínálni az egyes érdekelt erdélyi
városok?
– már mûködô, magyar, illetve nem magyar oktatási
nyelvû felsôoktatás;
– kutatóintézetek;
– ingatlanok;
– könyvtárak, levéltárak, természettudományi,
mûvészeti stb. gyûj temények;
– kulturális, szociális stb. intézmények;
– kórházak, klinikák;
– gyakorlásra, terepmunkára alkalmas intézmények,
szervezetek, vállalatok;
– oktatás szociális hátteréül szolgáló
ingatlanok és infrastruktúra.
7. Milyen erdélyi-európai intézményi
kapcsolatok optimálisak a beindítandó szakok számára?
Milyen koordinációs szerv szükséges?
8. Hány, milyen besorolású oktató teljes,
ill. részleges átirányítására
van szükség testvéregyetemekrôl? Mekkora idôtartamra?
9. Hány szekunder romániai oktatót lehet/kell
bevonni PhD-, posztgraduális stb. képzésbe?
10. Mekkora ingatlani beruházásra van szükség?
11. Mekkora indító infrastrukturális fejlesztés
szükséges (bútorzat, könyvtárak, szaklap-elôfizetések.
laborok, INTERNET, számítástechnika stb.)?
12. Mekkora nélkülözhetetlen szociális infrastruktúra
szükséges az oktatás mûködtetéséhez
(tanárlakások, szállások, diákkollégiumok,
menzák, egészségügyi háttérintézmények
stb.)?
13. Mekkora az EMF-struktúra üzemeltetési költsége?
14. Milyen helyi, mûködtetési költségeket
biztosító források vonhatóak be (állami,
egyházi, alapítványi, magán, tandíj,
kutatási v. egyéb szerzôdések vállalatokkal/intézményekkel
stb.)?
15. Milyen külföldi (EU, nyugati magyar, egyházi
stb.) erôforrások mozgósíthatóak?"
Az elaborátum kidolgozása folyamán bizonyára
még számos új kérdés is fel fog merülni.
A fontos az, hogy az európai gyakorlatban bevált méretû
és jelentôségû egyetemek, egyetemi szövetségek
jöjjenek létre, amelyek betölthetik nemzetstratégiai
szerepüket.
e) A posztgraduális, teljes és részképzésre
szóló ösztöndíjak szétosztásával
foglalkozó testületeknek (EME, Ösztöndíj Tanács,
KMDSZ) át kell térnie a célpályázati
rendszerre, hogy módszeresen elkezdhessük az egyetem építésében
jelentkezô oktatói hiány felszámolását,
ezért az RMDSZ Oktatási Fôosztályának
koordinálnia kell ezt a tevékenységet.
f) Az Illyés Közalapítvány Romániai
Alkuratóriumának Oktatási Szaktestülete, az Iskola
Alapítvány, együttmûködve a Felsô Oktatási
Tanáccsal, új stratégiát dolgozzon ki intézményfejlesztési
alapjainak felhasználására vonatkozóan, hogy
azok hatékonyabban segíthessék a korszerû erdélyi
felsôoktatási hálózat kiteljesítését.
g) "Nem veheti senki rossz néven, ha iskoláink és
nevelôintézeteink elvesztése fölött könnyeket
hullatunk. Ezeket az iskolákat és intézményeket
nemzedékek buzgósága, takarékossága,
önfeláldozó munkája, hite és szeretete
építette, fejlesztette, és a legnehezebb körülmények
között is megtartotta századokon keresztül mind a
mai napig" – mondotta Márton Áron püspöki
levelében a hétfájdalmas Szent Szûz ünnepén
1948-ban. Az idézet egyben az igazságtétel jogának
erkölcsi alapját is megfogalmazza. A vallásügyi
törvény közeljövôben való napirendre
tûzése és elfogadása bizonyára ebben
a kérdésben is elôrelépést fog hozni,
és a tervezet 15/2, 45, 75. szakaszának értelmében
az egyházak számára is biztosíthatják
a minden szintû felekezeti oktatáshoz való jogot. Erdélyi
felsôoktatási hálózatunk telepítési
tervezetének kialakításakor ezt az igényt is
fel kell mérnünk.
P.S. A sors úgy hozta (véletlenszerûen vagy elrendeltetésszerûen?),
hogy ezeket a sorokat nagypénteken, a keresztrefeszítés
napján kezdtem el róni, és harmadnapon, a feltámadás
ünnepén fejeztem be. Én személy szerint ezt rendeltetésszerûnek
érzem.
|