A jelen szociológiai felmérés rendhagyó próbálkozás több szempontból is:

Elsôsorban azért, mert a Kárpát-medence magyarlakta régióinak társadalomtörténeti fejlôdését a nemzeti identitás-megôrzés/beolvadás árnyalt és bonyolult választópontjain elôször veszi nagyító alá összehasonlító keretben. Hiánypótló kutatás, hiszen a két világháborút lezáró békeszerzôdések következményeképpen a magyar társadalomfejlôdés többágú folyamat és a részek komparatív vizsgálata hozzátartozik a magyar önismerethez.

Az asszimiláció folyamatainak történelmi keretei a Kárpát-medencében rendkívül sokrétûek, ezért egy, az említett tárgykört érintô empirikus vizsgálat sajátos (régióspecifikus) megközelítést igényel. A regionális társadalomfejlôdési sajátosságok mentén körvonalazott szemléletmódnak a vizsgált térség legújabb kori történelme ad szükséges és elégséges megalapozást:

- a kárpát-medencében élô magyar közösségek anyanyelve, kultúrája "történelmi váltógazdaság" révén került (ismételten) kisebbségibôl többségibe vagy éppen fordítva;

- a szocialista idôszak homogenizáló stratégiáinak a társadalomfejlôdésre gyakorolt kihatásai meggátolták e történelmi váltógazdaság teremtette helyzetek feldolgozását, az anyanyelvi kultúra autentikus erôforrásként való mûködését mind a kisebbségbe került közösségek számára, mind a többségi, "államalkotó" társadalmak számára.

E történelmi kontextus sajátos jelleget kölcsönöz a vizsgált kérdéskörnek, és módszertani óvatosságra int abban az értelemben, hogy olyan, a szakirodalom által körülírt fogalmak, mint az "etnocentrizmus", "multikulturális identitás", "plurális társadalom" stb. más konnotációkkal nyernek jelentést az említett régiókban.

A felmérés harmadsorban azért újszerû, mert az asszimilációs folyamatokat megcélzó kutatások ritkán élnek a szociológia eszköztárával, inkább a statisztikai adatok másodelemzésével, terepkutatással vagy a lingvisztika módszereinek segítségével írják le a nyelvváltás, identitásváltás folyamatait.

A Kárpát-medencében élô magyar közösségek beolvadásának folyamatait megcélzó szociológiai vizsgálatunkat többlépcsôs kutatási programban terveztük meg.

Elsô szakaszban az anyanyelvhasználat köré csoportosítható kérdéseket vizsgáltuk részletességgel, különös tekintettel az iskoláztatás nyelvére, lévén az iskola a nemzeti identitás (újra)termelésének egyik kerete.

A jelen kutatási szakaszban az alábbi kérdéskörökre kerestünk válaszokat:

A felvezetett kérdéssorra nyilvánvalóan vannak az együttélés tapasztalataiból származó válaszok, ám empirikus vizsgálatunkat éppen azért végeztük el, hogy betekintve a vonatkozó statisztikai adatok mögé, adatokkal támasszunk alá vagy éppen újragondoljunk "köztudomású ismereteket" a Kárpát-medencében élô magyar közösségekrôl.

I.3. Módszertani definíciók és a kutatás elôfeltevései

A nemzeti identitás fogalmát elsô megközelítésben történelmi, nyelvi és kulturális azonosságtudatként határozzuk meg, amely elôfeltételez egy bizonyos idôbeli és tartalmi folytonosságot. A világháborúkat lezáró békeszerzôdések a "határokon túl" maradt magyar közösségek azonosságtudatában diszkontinuitást jelentettek lévén, hogy a haza és az utódállam nem esik egybe, ugyanakkor az utódállam nem választott új haza, hanem a konszolidáció útjára lépett új nemzetállam.

Mindegyik, immár a külön társadalomfejlôdés útjára lépett magyar közösség sajátos kisebbségi azonosságtudatot formált, amely részben leválasztja és részben köti a magyar nemzethez, de ugyanúgy leválasztja és köti ahhoz a többségi társadalomhoz is, amelyhez "hozzásorolták" a békeszerzôdések.

A kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek azonosságstruktúráiban értelemszerûen nagy hangsúlyt kap az etnicitás mint olyan kulturális viszonyrendszer, amely történelmi és nyelvi folytonosságot biztosít, valamint otthonosságtermelô forrásként szolgál a kisebbségi helyzetben.

(Az otthonosság/otthontalanság a többségi-kisebbségi kategóriák mentén meghatározott társadalmak paradox jellemzôje a Kárpát-medencében, hiszen mind a kisebbség, mind a többség folyamatosan "bizonyítani kényszerül" - elsôsorban egymás felé -, hogy hazája ott van ahol él).

Az otthonosságteremtés természetes kerete az anyanyelvhasználat.

Bármely nyelv mint a társadalmi érintkezés eszköze azonban rendelkezik gyakorlási területekkel, amelyeken a használata természetes és elfogadott.

A kelet-európai utódállamok asszimilációs stratégiája a többségi nyelv kizárólagosságának megvalósítására épült, különös tekintettel a hatalmi és társadalmi presztízzsel rendelkezô területekre (közigazgatás, jog, szakoktatás és felsôfokú oktatás).

A többségi nyelv kizárólagosságával azonban, - az említett területek vonatkozásában - együttjár a kisebbségi nyelv használhatóságának negatív meghatározása is (a kisebbségi nyelv használata nem természetes és nem elfogadott); s ez a negatív konnotációkkal értelmezett "nyelvhasználati norma" jelentôs társadalomlélektani súllyal rendelkezik mind a kisebbségi, mind a többségi társadalom szempontjából. Az anyanyelv ilyen irányú lefokozása az asszimiláció folyamatainak fô komponense a Kárpát-medencében.

Az asszimiláció fogalmát, tekintetbe véve politikai, társadalmi és generációs meghatározottságait, valamint folyamatjellegét, tág értelemben használjuk: a kisebbségi közösséghez fûzôdô nyelvi, kulturális azonosságtudatot megrajzoló kötelékek lazulásának, átértékelésének vagy megszûnésének folyamataként, a kisebbségi kulturális viszonyrendszerbôl való kilépések sorozataként (esetenként lezárásaként) határozzuk meg.

Az alábbi ábrán bemutatjuk kutatásunk módszertani alapmodelljét, amely a nemzeti identitás megnyilvánulásának fôbb területeit szemlélteti:

1. ábra

A modell segítségével összegezzük azokat az elôfeltevéseket, amelyek alapján kialakítottuk a felmérés módszertanának szempontjait:

A nemzeti identitás megnyilvánulásának dimenziói az asszimilációs folyamatok színterei is egyben. A nemzeti azonosságtudat újratermelésének/lazulásának kereteit (a modell alapján) elsôsorban a kisközösségek jelentik (szûkebb, tágabb család, baráti kör, referenciacsoportok, munkahelyi közösségek).

A nemzeti identitás többrétegû sajátos minôség, empirikus vizsgálata (mérése) a különféle szintek elhatárolását és definícióját elôfeltételezi.

Kutatásunk során az alábbi három szint elemeit, jellemzôit és összefüggéseit vizsgáltuk:

- nemzeti identitás az önbesorolás szintjén (deklaratív identitás), milyen nemzetiségûnek vallja magát egy személy kérdezéskor (származás és/vagy szabad döntés);

- nemzeti identitás a cselekvések szintjén (iskolaválasztás a gyermekek számára, az anyanyelvi kultúrához való viszony, referenciacsoportokhoz való hasonulás, anyanyelvhasználat);

- nemzeti identitás a vélemények és magyarázatok szintjén (a saját közösségrôl alkotott vélemények, az etnicitás fontossága, a cselekvésekhez társított magyarázatok).

A fent említett identifikációs szintek nagyon gyakran mutatnak inkoherenciát, együttjárásaik vagy belsô ellentmondásaik a mindennapi életszervezés során alakuló azonosságteremtô válaszok és viszonyulások eredményei. Ezek a válaszok identitásszerkezetek különféle mintázatait rajzolják meg, ám nem dichotómiákban, hanem átmenetekben és fokozatokban.

A régiótanulmányok (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék) és az összehasonlító szintéziskísérlet nyitás az effajta kérdések megválaszolására.

A tárgykör minél szélesebb körû megvilágításához az ún háromszögeléses módszertant alkalmaztuk (több módszer összekapcsolása a kutatás elméleti és hipotetikus megalapozásának függvényében).

1. A kutatás fô módszere egy kérdôíves adatfelvétel volt magyar szülôk körében. A kérdezés olyan településeken történt, ahol a szülôknek van lehetôsége az általános iskola tannyelvének megválasztására¹ (a településen létezik mind magyar, mind román tannyelvû általános iskolai oktatás).

2. Külön adatlapra - településfüzetek - vezettük fel a mintába beválasztott települések néhány, vizsgálatunk szempontjából fontos jellemzôjét (lélekszám, nemzetiségi és felekezeti megoszlások, az oktatási intézményrendszer változásai 1950-1990 között, a kisebbségi/többségi kulturális intézményekre vonatkozó adatokat).

3. A településeknek a kutatás tárgyát érintô sajátosságairól, iskolatörténetérôl néhány mélyinterjút is készítettünk helyismerettel rendelkezô pedagógusokkal.

Területi szempontból a minta a Kárpát-medencében 171 településre terjedt ki, amelybôl 34 erdélyi település.

A különbözô kárpát-medencei régiók szerinti bontást az adott térség sajátosságainak megfelelôen, valamint az ott élô magyar közösségekre vonatkozó (fellelhetô) statisztikai adatok alapján alakítottuk ki.

ERDÉLYBEN a településminta kialakításához az RMDSZ Oktatási Fôosztályának adatait használtuk fel a magyar nemzetiségû tanulók beiskolázására vonatkozóan. Eszerint Romániában a magyar nemzetiségû tanulók körülbelül egynegyede látogat román tannyelvû iskolát (kb. 55000 tanuló).

A magyar nemzetiségû, ám román tannyelvû iskolát látogató tanulókra vonatkozó kimutatás² iskolai fokozatok szerinti bontásban az alábbi képet mutatja (1. táblázat):

Az RMDSZ Oktatási Fôosztálya által 1994-ben kiadott Oktatási Memóriumban³ közzétett elemzés szerint Erdélyben három "oktatási régió"⁴ (megyecsoport) különíthetô el, összevetve a megyékben létezô magyar tannyelvû oktatási egységek/tagozatok számát, valamint a tanulói létszámot a magyar lakosság arányával.:

(1.) olyan megyék, amelyekben a magyar nemzetiségû tanulók 4-5 %-a látogat román tannyelvû iskolát - Hargita, Kovászna és Maros megyék (1.régió);

(2.) azok a megyék, ahol ez az arány 10-50% között van - Bihar, Kolozs, Szatmár, Szilágy, Fehér megyék (2.régió);

(3.) megyék, amelyekben a román tannyelvû iskolát látogató magyar nemzetiségû tanulók aránya meghaladja az 50%-ot - Arad, Hunyad, Máramaros, Szeben, Beszterce-Naszód és Temes megyék (3.régió).

Szociológiai vizsgálatunk csak az általános iskolai oktatás mentén vette nagyító alá a kisebbségi, illetve többségi tannyelvû iskolaválasztás gyakorlatát.

Az alábbi táblázatban az általános (alapiskolai) oktatásra vonatkoztatva mutatjuk be a három régióra/megyecsoportra vonatkozó adatokat⁵:

(százalékban)

Az erdélyi minta területi szempontból követi a fenti táblázatban bemutatott hármas - régiók szerinti - felosztást.

A megkérdezettek körét⁶ olyan magyar nemzetiségû szülôk alkották, akiknek van(nak) általános iskolát látogató gyermekük (vagy gyermekeik).

Összehasonlíthatósági szempontok miatt két almintát alakítottunk ki:

I. alminta: olyan magyar nemzetiségû szülôk, akik gyermekeiket magyar tannyelvû általános iskolába járatják;

II. alminta: magyar nemzetiségû szülôk, akiknek a gyermekei román tannyelvû általános iskolát látogatnak.

A felmérést nem reprezentatív, hanem tényfeltáró igénnyel végeztük el.

E módszertani megfontolásnak megfelelôen a minta elosztása nem arányos, ami azt jelenti, hogy mind a három "oktatási régióban" hasonló arányban kerestünk meg olyan családokat, amelyek magyar, illetve román tannyelvû általános iskolát választottak gyermekeik számára.

A nem arányos mintaalakítás révén gyakorlatilag egy súlyozott minta jön létre, abban az értelemben, hogy az alapsokaságban csupán 5-10%-ot jelentô csoport adatai értelmezhetôkké, ugyanakkor összehasonlíthatókká válnak egy 85-90%-ot kitevô csoport adataival, azáltal, hogy a kisebb csoport esetszámait megemeljük.

A megkérdezendô családok kiválasztására az ún. hólabda vagy görgetett minta módszerét alkalmaztuk. Lényege, hogy minden megkeresett családtól ajánlást kérünk további megkeresendô (és megkereshetô) családra, azaz családtól családig haladva alakul a minta.

E módszer vizsgálatunk szempontjából két elônnyel is járt:

- az iskola tannyelvének megválasztására, a döntés hátterére vonatkozó érdemi válaszadás elôfeltételez egy minimális bizalmi légkört;

- a személyes szálak kisebb társas környezeteket rajzolnak meg, amelyekben kontextuálisan is érvényt kapnak a válaszok.

Kutatási tervünk a fele-fele leosztást próbálta követni a képzett régiókban a két almintán. Ám még az ilyen személyes kapcsolati láncokon felgöngyölített módszerrel is meglehetôsen nagy akadályokba ütköztünk, elsôsorban azoknál a családoknál, amelyekbôl többségi tannyelvû iskolát látogatnak a gyermekek.

Eltekintve attól a ténytôl, hogy a vizsgált kárpát-medencei régiókban még nem igazán megszokottak a szociológiai felmérések, egyéb, a tárgykörrôl már önmagában is sokatmondó útvesztôkkel találkoztunk:

- bizonyos településeken azt tapasztaltuk, hogy azok a magyar szülôk, akik magyar tannyelvû iskolába járatják a gyermekeiket, és azok a családok, amelyekbôl a gyermekek többségi tannyelvû iskolát látogatnak, viszonylag elkülönült csoportokat alkotnak, kevesebb a csoportok közötti "átjárás" és elég erôsek a sztereotípiás viszonyulások is egymás felé (ez utóbbi fôleg a magyar iskolába járatók csoportjánál volt inkább megfigyelhetô: "nem ismerem a románokat", "szerintem nincsen olyan »magyar«, aki román iskolába járatja a gyermekét";

- maga a kérdésfelvetés néhány esetben komoly szembesülést jelentett egy döntéssel; elôfordult, hogy a kérdôív kitöltése után a megkérdezett visszavonta az interjút;

- míg a magyar iskolába járató szülôk esetében alig volt válaszmegtagadás, addig a román iskolát választó szülôk csoportjánál ez elég gyakori volt (15-30%);

- kutatásunk szempontjából említésre érdemes az a tereptapasztalat is, miszerint a vegyes házasságokban a román tannyelvû iskolaválasztásról inkább szívesebben beszéltek, válaszaik határozottabb döntésre utaltak, mint a homogén magyar családokban (mindkét szülô magyar nemzetiségûnek vallja magát).

A felmérés során megvalósult és feldolgozott esetszámokat alminták és régiók szerint az alábbi táblázat szemlélteti (3. táblázat):

Alminták megoszlása régiók szerint (esetszámok) N=523

A mintában a megkérdezettek 44%-a férfi, 56%-a nô, a 35 év alattiak aránya 29%, a 35 év felettieké 71%. A családtípus szerinti megoszlás ugyancsak hasonlóan alakult az almintákban (4. táblázat)

A kialakított minták (az esetszámokat és a megoszlásokat tekintve) összehasonlításra alkalmasak. Az elemzés az alminták közötti és almintákon belüli összefüggéseket mutat tényfeltáró és irányadó jelleggel.

Nem arra ad válaszokat, hogy egy-egy régióban milyen arányban látogatnak a magyar nemzetiségû tanulók többségi tannyelvû iskolát, hanem azt próbálja megvilágítani, hogy milyen mikroszociológiai és mentalitásbeli háttérszerkezete van a többségi tannyelvû iskolaválasztásnak, milyen képet mutat ez a homogén magyar családokban, a vegyes családokban, egy tömbmagyar, egy vegyesen lakott vagy egy (magyar) szigettelepülésen.

Figyelembe véve az asszimilációs folyamatok generációs meghatározottságait, a kérdôív a tágabb családot célozta meg (nagyszülôk, szülôk, gyermekek), hasonló kérdéseket tartalmazott a három generációra vonatkozóan, értelemszerûen a megkérdezett szülôre helyezve a hangsúlyt.

A kérdôív tematikája a következô alegységekbe foglalható össze:

- nagyszülôk, szülôk nemzetisége, vallása

- a házasságok típusa (homogén magyar, vegyes házasság)

- nagyszülôk, szülôk iskolai végzettsége, az iskoláztatás nyelve

- nagyszülôk, szülôk foglakozása, társadalmi státusza

- nyelvtudás és nyelvhasználat a "régi" és "új" családban

- barátok, szomszédok, munkatársak, lakóhelyi jellemzôk és anyanyelvhasználat

3. Iskolaválasztás mint döntés

- iskolaváltások (átíratások);

- magyarázatok a döntések mögött

- hogyan látja a többségi és kisebbségi oktatás színvonalát?

- gyermeke(i)t milyen szinten kívánja tanítatni?

- ha újra választhatna, hasonlóan döntene-e vagy sem?

- milyen szintû magyar oktatást tart szükségesnek Romániában?

- mennyire akadálya az érvényesülesnek Romániában, ha az ember magyar?

- személyes tapasztalatok

- anyanyelvi kultúra a családban

4. Megrajzolható identitásszerkezetek

- származás és deklarált identitás

- a deklarált identitás, a cselekvések és a magyarázatok közötti koherencia

- az etnicitás fontossága, vélemények a saját és a többségi társadalomról

*

A tanulmány alapvetôen a román tannyelvû általános iskolát választók alcsoportjának adatai mentén elemzi a fentebb felvázolt kérdésköröket.

Az elemzésben^* kiemelten kezeljük azokat a többségi és kisebbségi kultúra közötti átjárási területeket, amelyek lehetôséget adnak a vizsgálat tárgyának (asszimiláció) jobb megvilágítására, így:

• homogén magyar család és román tannyelvû iskolaválasztás;
• vegyes család (a házastárs nem magyar), magyar tannyelvû iskolaválasztás;
• vegyes család (a házastárs nem magyar), román tannyelvû iskolaválasztás.

Azoknak a homogén magyar családoknak az alcsoportját, amelyekbôl a gyermekek magyar iskolába járnak, leggyakrabban csak kontrollcsoportként vonjuk be az elemzésbe.

A kisebbségi kulturális viszonyrendszerbôl a többségibe való átkerülést leggyakrabban több generáció élettörténete rajzolja meg. A családok szintjén követhetô kilépések - vegyes házasság, mobilitás, migráció, nyelvi váltások - bár nem feltétlenül vezetnek beolvadáshoz (abban az értelemben, hogy egy személy egyéb nemzetiségûnek vallja magát mint pl. a szülei vagy nagyszülei), mégis az eredeti (magyar) kulturális viszonyrendszerhez kapcsolódó kötelékek lazulásának mozzanatait jelentik, kipontozva az identitásváltozás/identitásváltás kereteit.

*

A tanulmány elsô részeként a két eltérô iskolaválasztási gyakorlatot követô csoport családi háttérét elemezzük.

A "családi genealógia" mentén történô felvezetés lehetôvé teszi egyfelôl, hogy bemutassuk a vizsgált csoportokat (tehát kik azok, akiket megkérdeztünk, és akikre vonatkoztatva következtetéseinket megfogalmazzuk), másfelôl, hogy rálássunk a késôbbiekben felvázolandó identitásszerkezetek gyökereire.

A gyermeküknek (gyermekeiknek) román tannyelvû általános iskolát választó szülôk alcsoportját 199 megkérdezett alkotja.

Ebbôl a csoportból azonban a kérdezéskor 92,5% vallotta magát magyarnak (bár a kérdezô magyarnak minôsítette, és az interjú is magyar nyelven zajlott). A fennmaradó 7,5%-ból 6% románnak, 1,5% pedig egyéb nemzetiségûnek vallotta magát.

Ha megvizsgáljuk azok tágabb családját, akik román nemzetiségûnek vallották magukat, azt látjuk, hogy nagyobb részük (4%), vegyes házasságból született és ortodox vallásúnak keresztelték, 2%-uk pedig "katolikus román" (a Székelyföldre - Sepsiszentgyörgyre - visszatelepült csángó).

Azt mondhatjuk tehát, hogy ez a csoport 94,5%-ban mindkét részrôl magyar származású, 5,5%-ban csak egyik részrôl (nagyobb arányban apai ágról) magyar.

Vallási hovatartozás szerint 45,2%-uk római katolikus, 37,2%-uk református, 2,5% unitárius, 4% görög katolikus, 4,8% ortodox, 6,2 % egyéb vallású.

Ha a gyermekük (gyermekeik) számára magyar tannyelvû általános iskolát választó szülôk (N=374) adataival hasonlítjuk össze a fentebb bemutatott származási és vallási megoszlásokat nem találunk nagyobb eltéréseket: ez utóbbi csoport homogénebb deklarált nemzeti hovatartozás szerint (99,1%-ban magyar nemzetiségûnek, 0,9%-ban egyéb nemzetiségûnek vallották magukat), ugyanakkor ezek körében magasabb a reformátusok aránya (44,1%).

A gyermekkori nyelvhasználatra vonatkozóan az adatok mindkét csoport esetében dominánsan magyar családi miliôre utalnak: a megkérdezettek túlnyomó többsége (átlagban 89,3%) gyermekkorában kizárólag a magyar nyelvet használta a családban.

A megkérdezettek iskolai végzettséget és az iskoláztatás nyelvét illetôen azonban az adatok már sokkal differenciáltabb képet mutatnak.

Az alábbi táblázatban bemutatjuk a gyermeküknek/gyermekeiknek román, illetve magyar tannyelvû iskolát valásztó szülôk iskolai végzettségére és az elvégzett iskolai fokozatok tannyelvére vonatkozó adatokat (5. táblázat).

(százalékban)

• Mint a táblázat adatai mutatják a legmagasabb iskolai végzettség tekintetében a román tannyelvû iskolát választó szülôk csoportjánál magasabb az általános iskolai végzettségûek, valamint az érettségizettek aránya, míg a másik csoportban nagyobb arányban vannak jelen a felsôbb fokú - poszliceális, fôiskolai - végzettségûek (Chi square 3.73552, Sig. 0.0532).
• Szignifikánsabb a különbség azonban az iskoláztatás tannyelve szerint⁷: a gyermeküket román iskolába járató szülôk háromszor annyian végezték román nyelven az általános iskolát, mint a magyar tannyelvû iskolát választók, a középiskolában már közel kétharmaduk (62,5%) román nyelven tanult, szemben a másik csoport adataival, amelynél ez az arány csupán egynegyed (25,4%).

Az iskoláztatás nyelvére vonatkozó adatokat azonban érdemes jobban megvizsgálni elsôsorban a generációváltások és az iskolai fokozatok közötti nyelvi váltások (átíratások) mentén, ugyanis a román tannyelvû iskolaválasztás térnyerése az említett vonatkozásokban nagyon szemléletes.

- Ha megnézzük, hogy milyen nyelven tanultak azoknak a megkérdezetteknek a szülei, akik román nyelven végezték az általános iskolát, azt látjuk, hogy 12,1%-uk esetében az apa, 19,3%-uk esetében az anya, 1,8%-ban pedig mindkét szülô román nyelven tanult az általános iskolában.⁸ Ezek az arányok a magyar nyelvû általános iskolát végzett válaszadók adataival összevetve nyernek nagyobb relevanciát: ez utóbbi csoportban 1,7%-ot tesznek ki azok, akiknek az édesapja, és 0,9%-ot azok, akiknek az édesanyja román nyelven tanult az általános iskolában.

- Azok a válaszadók, akik román nyelven végezték mind az általános, mind pedig a középiskolát 66,2 %-ban választottak gyermekeik számára is román tannyelvû iskolát. Hasonló folytonosság mutatható ki a a mindkét fokozaton magyar nyelven végzett válaszadók esetében is: akik mindkét fokozaton magyar nyelven tanultak, 78%-ban magyar tannyelvû általános iskolába járatják a gyermekeiket, akik csak az általános iskolában tanultak magyarul, de a középiskolát már román nyelven végezték, azoknál ez az arány 49%.

- A jelenleg román tannyelvû általános iskolába járó magyar (vagy részben magyar) nemzetiségû gyermekek egyharmada (32,7%) magyar nyelven kezdte a tanulást (óvoda, elemi), majd ezek elvégzése után íratták át ôket román tagozatra.

Érdemes ezzel kapcsolatban külön bemutatni a román iskola irányába váltó többgyermekes családok átíratási gyakorlatát (a már tanulmányaikat befejezett gyermekek adatai alapján), ugyanis a fokozatonkénti váltások nagyon jól mutatják a lemorzsólódást mint tendenciát (2. ábra):

Fontos adalék azonban, hogy magyar nyelvû kezdés majd a román tannyelvû iskola irányába történô váltás mint beiskolázási gyakorlat elsôsorban azokra a szülôkre jellemzô, akik maguk is magyar nyelven tanultak legalább az alsóbb fokozatokon (63%). Ugyanakkor összefüggést mutat a házasság típusával is: kétszer annyian követik ezt a gyakorlatot a homogén magyar, mint a vegyes családok (3. ábra)

Az iskolaváltásokkal kapcsolatban szükséges szólni a fentebb bemutatott lemorzsolódási tendenciával ellentétes irányú folyamatról is, nevezetesen a román tannyelvû kezdés után a magyar iskola irányába történô váltásról.

A magyar iskola felé történô váltás mint gyakorlat azonban, adataink alapján viszonylag kismértékû:

- azok a családok, amelyek átíratták gyermeküket román iskolából magyarba (vagy legkisebb gyermeküket már magyar tannzelvû iskolába íratták), mindössze 7,8%-át teszik ki a magyar iskolát választó családok csoportjának (40 eset)⁹;

- kétszer annyian váltottak továbbra is a magyar tannyelvû iskolából románba tannyelvûbe, mint fordítva (13,9%).

Ez a jelenség nyilvánvalóan az 1990 utáni változások hozadéka: a magyar tannyelvû iskola irányába váltó családok közel kétharmada (62,1%) az ún. szórványmegyékben él (elsôsorban Beszterce-Naszód, Máramaros, Temes megyékben).

Ugyankkor azt is el kell mondani, hogy a magyar tannyelvû iskola felé váltó családok nagyrésze (76%) ugyancsak homogén magyar család (mindkét szülô magyar nemzetiségûnek vallja magát) és az átírató szülôk túlnyomó többségükben maguk is magyar nyelven tanultak legalább egy iskolai fokozaton (78%-uk magyar nyelven végezte az általános iskolát, 65,2%-uk pedig a középiskolát).

Összegezve a fentebb bemutatott adatokat, azt mondhatjuk, hogy a családok iskolaválasztási gyakorlatát nagymértékben meghatározza a szülôk iskoláztatásának a nyelve.

Ezt az összefüggést megerôsítik az iskolaváltások vonatkozásában bemutatott tendenciák is: mind a magyar tannyelvû kezdés, mind a magyar iskolába való átíratás mint választás azokat a szülôket jellemzi legnagyobb arányban, akik maguk is magyar tannyelvû iskolába jártak legalább az alsóbb fokozatokon.

A szülôk és a gyermekek iskoláinak tannyelve közötti szoros összefüggés, valamint az a bemutatott tendencia, miszerint a beiskolázási gyakorlat (akár egynyelvû folyamatos iskoláztatásról, akár arról a gyakorlatról legyen szó, hogy átíratják a gyermekeket másik tannyelvû iskolába) "áthagyományozódik", azt mutatja, hogy az iskolaválasztás vonatkozásában újratermelési folyamatról beszélhetünk abban az értelemben, hogy a családok szintjén mind a magyar, mind a román nyelvû iskolaválasztás fenntartja és folyamatossá teszi önmagát.

*

A családi háttérszerkezet fontos összetevôje a társadalmi státus.

A társadalomban elfoglalt hely és iskolaválasztás közötti kapcsolat jellemzôi a társadalmi rétegzôdés tágabb problámakörébe tartoznak. Az elmúlt ötven évben a generációkon belüli és generációk közötti mobilitás a szocialista természetû homogenizáció felgyorsított ütemét követte, és pár évtized alatt lényegesen megváltozott a társadalom foglalkozási szerkezete.

Azonban olyan, a romániai magyar társadalomra (is) kiterjesztehetô rétegzôdésvizsgálatok (alapkutatások), amelyek alapján az asszimilációs folyamatok társadalmi/politikai meghatározottságai, a szocialista homogenizáció által elôidézett társadalomfejlôdési zavarok természetrajza felvázolható lenne - és amelyek keretébe a jelen felmérés adatai beilleszthetôk lennének - nem állnak rendelkezésünkre.

A felmérés során vizsgált családokban a generációk közötti "felfelé irányuló" mobilitást szemlélteti az alábbi táblázat, amely az eredeti (származási/szülôi) család és a jelenlegi család foglalkozási státusát mutatja be (6. táblázat):

Az eredeti és a jelenlegi család foglalkozási státusa¹⁰ (N=523)

Mint a táblázatból kiolvasható egy-egy foglalkozási kategória vonatkozásában hat-hétszeres növekedést vagy csökkenést hozott egyetlen generációváltás.

Az 1990-es változások elindítottak egy újabb társadalmi szerkezetváltást, de ennek egyelôre csak a referenciapontjai rajzolódtak ki.¹¹

Kiemelésre érdemesnek tartjuk a jelenleg a diplomások adatait: a mintába bekerült értelmiségieknek csupán 17%-a második generációs értelmiségi, 12,5%-uk földmûves családból, 42,5%-uk munkáscsaládból, 18,7%-uk hivatalnokcsaládból, 9,1%-uk pedig kereskedôcsaládból származik.

- Milyen összefüggés mutatható ki a megkérdezettek iskoláztatásának nyelve és az (eredeti) család foglalkozási státusza között?

Az alábbi ábrán a a megkérdezettek családjainak - származási család - iskolaválasztását (az általános iskola tannyelve) mutatjuk be társadalmi státus szerinti bontásban (4. ábra):

Az eredeti családot tekintve tehát - mint az ábra szemlélteti - azoknak a válaszadóknak a körébôl, akik román nyelven végeztek általános iskolát, többen származnak munkás- és hivatalnokcsaládból, míg a magyar tannyelvû általános iskolát végzettek körében az átlagnál magasabb a földmûves, illetve az értelmiségi családi háttérrel rendelkezôk aránya.

Ha az eredeti család foglalkozási státusát összehasonlítjuk a jelenlegivel, a beiskolázási gyakorlatot illetôen általában véve azt mondhatjuk, hogy egy generációval késôbb is a munkáscsaládok (38%) választanak legnagyobb arányban román tannyelvû iskolát gyermekeiknek. Ugyanakkor a jelenlegi foglalkozási struktúra szempontjából külön csoportot alkotnak a vállalkozói családok,¹² amelyek adataink alapján majdnem kétszer annyian döntenek román tannyelvû iskola, mint az anyanyelvi oktatás mellett (7. táblázat):

Az értelmiségi családokra vonatkozó adatok - mint a táblázat is szemlélteti -, akárcsak a munkáscsaládok adatai, folyamatosságot mutatnak az "elôzô generáció" adataival: ezek a családok nagyobb arányban döntöttek jelenleg is magyar tannyelvû, mint román tannyelvû iskola mellett.

Az értelmiségiek csoportján belül azonban különbségek vannak az iskolaválasztást illetôen a családi háttér szerint:

- A magyar tannyelvû iskolaválasztás jóval magasabb arányban jellemzi a második generációs diplomásokat, akik adataink szerint túlnyomó többségükben (83%) magyar tannyelvû általános iskolát választottak gyermekeik számára (11,1%-uknál az elsô fokozatok óvoda, elemi elvégzése után íratták át gyermekeit román tannyelvû iskolába; és csupán 5,5%-uk döntött a folyamatos román nyelvû iskoláztatás mellett).

- Az elsô generációs diplomások iskolaválasztási gyakorlata differenciáltabb képet mutat: ezen a csoporton belül a munkás származású értelmiségiek mutatnak nagyobb hajlandóságot a román tannyelvû iskolaválasztásra (8. táblázat):

A táblázatban bemutatott "mélyszerkezet" adatai alapján szükséges újólag kiemelni a családi hagyomány fontosságát az iskolaválasztási gyakorlatot illetôen. Az iskola tannyelve a családban ugyanis tendenciáját tekintve folyamatosságot mutat.

A társadalmi státus és az iskolaválasztási gyakorlat közötti kapcsolat fentebb bemutatott jellemzéséhez újabb adalékkal szolgál, ha e két tényezô kapcsolatát kinagyítjuk a képzett oktatási régiók szerint:¹³ az adatok ugyanis szignifikáns eltéréseket mutatnak a fentebb bemutatott átlagtól, elsôsorban a szórványrégió vonatkozásában (3. Régió - Arad, Brassó, Hunyad, Máramaros, Szeben, Temes megyék).

- Míg a tömbmagyar régióban (1. régió - Hargita, Kovászna, Maros megyék), valamint a vegyesen lakott régióban (2. régió - Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs megyék) az átlagnál magasabb arányban választottak román iskolát a munkás- és a hivatalnokcsaládok, addig a szórványmegyékben (3. régió) az értelmiségi, valamint a vállalkozócsaládok voksoltak az átlagnál többen a többségi tannyelvû iskolára (6. ábra):

*

Lényeges vonatkozása a vizsgált tematikának, hogy a többségi tannyelvû iskolaválasztás milyen mértékben függ össze a lakóhelyi migrációval (belsô vándorlás), nevezetesen, hogy milyen arányban választanak gyermekeik számára magyar, illetve román tannyelvû iskolát azok, akik elmozdultak szülôhelyükrôl.

Az elmúlt három-négy évtizedben az egész romániai társadalomra (s ezen belül a magyar közösségre is) a szocialista iparosítás következményeképpen jelentôs mértékû lakóhelyi migráció volt jellemzô. Adataink e tekintetben a következô képet mutatják:

- a mintába került megkérdezetteknek 56,8%-a született azon a településen, ahol jelenleg él, házastársaiknak pedig 38,6%-a. A legjelentôsebb arányú belsô vándorlást a környezô falvakból a városokba betelepültek alkotják: a jelenleg városon élô megkérdezettek több mint egyharmada (38,9%-a) a környezô falvakból települt be a városokba, kisebb arányban szomszédos vagy távolabbi erdélyi megyék falvaiból, és városaiból (11% - 6%); nem erdélyi megyében született a megkérdezetteknek 2%-a, házastársaiknak pedig 6%-a.

A lakóhelyi migráció és a többségi tannyelvû iskolaválasztás vonatkozásában adataink nem erôsítik meg azt a tételt, miszerint a falvakból a városokba betelepültek nagyobb arányban választanak román tannyelvû általános iskolát gyermekeik számára, mint magyart, vagy hogy inkább jellemzô rájuk a román tannyelvû iskolaválasztás, mint a helyiekre.

Ez a kijelentés ellentmond a közvélekedésnek, ám felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy a falvakról a városokba betelepültek vonatkozásában is többféle viszonyulás rajzolható meg az iskolaválasztást illetôen, és az az általánosítás, miszerint ez utóbbiak nagyobb arányban voksolnak a román tannyelvû általános iskola mellett, mint a helyiek - adataink alapján - nem bír elégséges megalapozással. Kimutatható egy viszonylag gyenge erôsségû kapcsolat a két tényezô között, nevezetesen, hogy a nagyvárosokba betelepült szomszédos vagy távolabbi erdélyi megyék falvaiból származó megkérdezettek nagyobb hajlandóságot mutatnak a román tannyelvû iskolaválasztásra (Béta = 0,0494, Sig.T = 0,2938, F = 1,2777, Sig.F = 0.2580), ám ez az összefüggés a dél-erdélyi nagyvárosokra vonatkozóan releváns.

Azt mondhatjuk, hogy a falvakról a nagyvárosokba betelepültek követik az adott település iskolaválasztási normáit, mintegy leképezve azt, bár ebben a vonatkozásban más a helyiek elvárása (elsôsorban a tömbmagyar régióból érkezettek irányába). Az a vélekedés, miszerint a falvakról a városokba betelepültek nagyobb arányban választanának román tannyelvû általános iskolát, mint a helybeliek, úgy tûnik, egyfajta "fiókprobléma", abban az értelemben, hogy a helyieknek a román iskola mellett meghozott döntései természetesek (bent vannak a fiókban), míg ugyanez a betelepültek vonatkozásában feltûnô és a közbeszéd szintjén magyarázatra szorul.

Szoros összefüggést a román tannyelvû iskolaválasztással a megkérdezettek házastársainak (férjek és feleségek) lakóhelyi származása mutat.

Ez azonban régióspecifikus összefüggés, olyan értelemben, hogy ez a kapcsolat elsôsorban a tömbmagyar régióra - Hargita, Kovászna, Maros megyék - érvényes.

Ebben a régióban ugyanis, ahol a román tannyelvû iskolaválasztás lényegi összefüggést mutat a házastársak lakóhelyi származásával a román tannyelvû iskolát választók házastársainak csupán 15,1%-a született ott, ahol jelenleg él,¹⁴ 18%-uk pedig nem erdélyi megyéban született.

Az alábbi ábrán a román iskolát választó megkérdezettek házastársainak születési helyét mutajuk be régiók szerinti bontásban (8. ábra):

- A mintában 145 vegyes család van, ebbôl 109 esetben (75,4%) román tannyelvû általános iskolát látogatnak a gyermekek, és csupán 36 vegyes családnál (24,6%) esett a döntés magyar tannyelvû iskolára.

- A homogén magyar családok iskolaválasztási gyakorlata szimmetriát mutat ezzel: a 378 homogén magyar családból (mindkét szülô magyar nemzetiségûnek vallja magát) 288 család (76,2%) választott magyar tannyelvû, 90 család (23,8%) pedig román tannyelvû általános iskolát gyermekei számára (8.táblázat):

Ez a szimmetria azonban elfedi a minta valós megoszlását: a mintába bekerült román tannyelvû általános iskolát választó családok 45,2%-a ugyanis homogén magyar család.

A következô táblázat ezt a "másik irányba" százalékolt megoszlást szemléleteti (9. táblázat):

A fenti táblázatok egyfelôl a vegyes házasságok és a román tannyelvû iskolaválasztás "természetes együttjárását" mutatják, másfelôl a román iskolát választó homogén magyar családok magas arányára hívják fel a figyelmet.

E tekintetben is figyelmet érdemelnek a régiók szerinti megoszlások:

- míg a homogén magyar házasság és a román tannyelvû iskolaválasztás együttjárása arányosan növekszik a többségi lakosság arányával a régiókban, addig ez nem mondható el fordítva, azaz a vegyesházasságok magyar tannyelvû iskolaválasztása nem növekszik arányosan a magyar lakosság arányával (10. ábra):

További kérdés, hogy a iskolaválasztás-házasságtípus mentén kialakítható négy csoport (magyar család - magyar tannyelvû iskolaválasztás, magyar család - román tannyelvû iskolaválasztás. vegyes család - magyar tannyelvû iskolaválasztás, vegyes család - román tannyelvû iskolaválasztás) lényegesen elkülönülnek-e egymástól családi nyelvhasználat tekintetében.

Az elôzôekben már utaltunk arra, hogy mind a magyar, mind a román tannyelvû iskolát választó szülôk esetében a gyermekkori nyelvhasználat dominánsan a magyar volt (magyar iskolát választó szülôk 96%-ban, a román iskolát választó szülôk pedig 80,4%-ban gyermekkorukban kizárólag a magyar nyelvet használták a családban.

A jelenlegi családi nyelvhasználat azonban már nagy szórást mutat, elsôsorban a gyermeküket román tannyelvû iskolába járató szülôk esetében, és bár az ebbe a csoportba tartozó megkérdezettek valamivel több mint a fele (54,2%) vegyes házasságban él, mégis az adatok a román nyelv erôteljes dominanciáját mutatják a családi nyelvhasználatban.

A családi nyelvhasználat nagyon fontos indikátora a vizsgált tematikának, ezért nagyobb részletességgel mutatjuk be.

A magyar nyelv térvesztését a családi nyelvhasználat területén több tényezô is befolyásol(hat)ja: nemzetiségi megoszlás a településen, a szûkebb/tágabb társas miliô. Felmérésünk eredményei alapján azonban az is nyilvánvaló, hogy a többségi és a kisebbségi nyelv közötti szerepcserét a családban nagymértékben meghatározza a magyar nyelv és általában a magyar kultúra presztízsvesztése az adott társas közegben és az ezzel összefüggô iskolaválasztási gyakorlat.

Az alábbi táblázatban bemutatjuk a felnôttek egymás közötti, valamint a gyermekek egymás közötti¹⁶ nyelvhasználatatát a két almintában (10. táblázat):

A magyar nyelv háttérbe szorulásának kérdésköreit a következô fejezetben - Iskolaválasztás, mint döntés - külön elemezzük.

Itt azonban fontos megjegyeznünk, hogy a fentebb említett presztízsvesztés nemcsak a többségi tannyelvû iskolaválasztás vonatkozásban mutatható ki, hanem szemléletes a német (tannyelvû) iskolaválasztás térnyerése is. Ez elsôsorban azokban a régiókban jelemzô, ahol a német nyelvvel és kultúrával nagyobb érintkezési felületek vannak (különösen Szeben, Temes, Szatmár megyék), ám növekvô tendenciája megjósolható. Arra kérdésre ugyanis, miszerint ha újra dönteni lehetne a gyermekek beiskolázását illetôen, újra magyar tannyelvû iskolát választana-e vagy sem, a megkérdezettek 3,9%-a ma már német tannyelvû iskolát választana.

Az iskolaválasztás és a családi nyelvhasználat közötti kapcsolat jobb megvilágításához külön mutatjuk be az iskolaválasztás - házasságtípus mentén kialakított csoportok¹⁷ vonatkozó adatait.

Az alábbi ábra a gyemeküknek román tannyelvû általános iskolát választó magyar családok (mindkét szülô magyar nemzetiségûnek vallja magát) otthoni nyelvhasználatát szemlélteti (11. ábra):

Az ábra alapján kiemelésre érdemes a gyermekek egymás közötti nyelvhasználatára vonatkozó adatsor:

- bár mindkét szülô magyar nemzetiségûnek vallja magát, a leszûkebb társas közegben a gyermekek 7,8%-a románul, 35,1%-a pedig kevert nyelven kommunikál egymással.

Ez a jelenség nyilvánvalóan elsôsorban szórványspecifikus: alapvetô összefüggésben van a vizsgált települések és régiók szórványjellegével: a családon kívüli többségi vagy kevert nyelvhasználat az otthoni kommunikációnak is természetes velejárója (11. táblázat):

(Magyar család, román tannyelvû iskolaválasztás)

A magyar nyelvnek a román tannyelvû iskolát látogató gyermekek körében kimutatható térvesztése régiók szerinti bontásban mutatja a legszembetûnôbb eltéréseket: míg az elsô két régióban a gyermekek egymás közötti kommunikációjában a magyar nyelv a domináns (pozitív irányba tér el az átlagtól),¹⁸ addig a szórványmegyékben a magyar családokban is inkább a kevert nyelvhasználat a meghatározó (jóval az átlag alatti értékkel jellemezhetô, lásd 12. ábra):

Ugyanakkor azt is szükséges elmondani, hogy szórványmegyékben (3. régió) a magyar tannyelvû iskolát választó (homogén magyar) családokra is jellemzô a kevert nyelvhasználat mind a felnôttek, mind pedig a gyermekek körében, ám ez arányait tekintve kismértékû az ábrán bemutatott tendenciához viszonyítva (21%-19%).

Adataink alapján a vegyes családoknak kb. egynegyede választott gyermekei számára magyar tannyelvû általános iskolát. Ez a mintában csupán 36 családra (11,1%) vonatkozik, és ekkora esetszám nem jogosít fel túl sok következtetésre.

Szükségesnek tartjuk mégis kiemelni, hogy a jelen felmérés eredményei szerint a magyar iskola mellett hozott döntésben (és a magyar nyelv ôrzésében a családban) meghatározó szerepük van az apáknak: a magyar tannyelvû általános iskolát választó vegyes családok kétharmadánál ugyanis az apa a magyar nemzetiségû.

A családi nyelvhasználat tekintetében a kétféle iskolaválasztási gyakorlatot követô vegyes családok nagyon nagy mértékben elkülönülnek egymástól elsôsorban a gyermekek egymás közötti nyelvhasználata területén (13. ábra):

Mint az ábra adatai szemléltetik: míg a román iskolát választó vegyes családok esetében a gyermekek háromnegyede (76,2%) csak románul vagy inkább román nyelven beszél egymással, addig ez az arány a magyar iskola mellett döntô vegyes családoknál csupán 16%.

- A szülôk és a gyermekek közötti érintkezés nyelvét illetôen is szemléletes eltérések vannak a két csoport között.

A táblázat a szülôk és a gyermekek közötti érintkezés nyelvét mutatja a kétféle tannyelvû iskolát választó vegyes családban (12. táblázat):

Míg a román tannyelvû iskolát választó vegyes családok esetében a családi nyelvhasználat szintjén nem különülnek el csoportok aszerint, hogy az anya-e avagy az apa a magyar nemzetiségû, addig a magyar iskola mellett döntô vegyes családokban az apa szerepe a családi nyelvhasználatban is meghatározó.

A anyanyelvhasználat és az iskolaválasztás kölcsönös összefüggéseit (a fentebb bemutatott megoszlások mellett) a két tényezô közötti regresszióelemzés is megerôsíti (Béta = 0,4835, Sig.T = 0,016, F = 36,719, Sig.F = 0,008).

A következô ábrán a házasságtípus - iskolaválasztás mentén kialakított csoportok és az anyanyelvhasználat közötti kapcsolatot szemléltetjük (14. ábra):

(Béta együtthatók)

A családi háttér általános jellemzésének lezárásaképpen szükségesnek tartjuk, hogy röviden kitekintést adjunk a vizsgált családok tágabb társas közegeire, elsôsorban a közeli baráti körére.

A baráti kör, amellett, hogy referenciacsoportként mûködik, abból a szempontból is figyelmet érdemel, hogy a baráti kapcsolatokban az anyanyelv használatának az alkalmai is szélesednek vagy éppen szûkûlnek.

Adataink ebben a vonatkozásban is alapvetô különbségeket mutatnak a kétféle iskolaválasztási gyakorlatot követô csoport között (15. ábra):

Az adatok alapján egyfajta "törésvonal" körvonalazható a két csoport között, abban az értelemben, hogy azok a homogén magyar családok, amelyekbôl a gyermekek magyar tannyelvû iskolába járnak, valamint azok a vegyes családok, amelyek gyermekeiket román iskolába járatják egymás felé viszonylag zárt kapcsolatokkal rendelkeznek (13. táblázat):

A felmérést olyan településeken végeztük, ahol a szülôknak lehetôsége van az iskola tannyelvének megválasztására, tehát az adott településen létezik mind magyar, mind román tannyelvû általános iskolai oktatás.

A határontúli magyar közösségek szórványosodásával foglakozó elemzésekben, tanulmányokban gyakran találkozunk azzal a feltevéssel, hogy szükséges lenne megválaszolni: az asszimiláció (és az ennek egyik csatornájaként mûködô többségi tannyelvû iskolaválasztás) milyen mértékben tudható be a "külsô" lakóhelyi, regionális jellemzôknek és milyen mértékben szabad döntések sorozata olyan értelemben, hogy a kisebbségi kulturális viszonyrendszerbôl való kilépés nagyobb esélyt jelent az egyéni vagy a következô generációra vonatkoztatott érvényesüléshez.

Megítélésünk szerint azonban az említett irányba történô kilépések bizonyos helyzetekre adott válaszok az egyén és/vagy a kisközösségek szintjén, és ezekben a válaszokban értelemszerûen jelen vannak mind társadalmi és politikai meghatározottságok, mind egyéni alkuk.

Ezek a viszonyulások bár nagyon differenciáltak, fellelhetôek bennük közös elemek, amelyek lényegeseknek tûnnek - az asszimiláció természetrajza szempontjából.

A bemutatott eredmények alapján három ilyen tényezôre hívjuk fel a figyelmet:

• a családok szintjén mind a magyar tannyelvû, mind a román tannyelvû iskolaválasztás mint gyakorlat fenntartja és folyamatossá teszi önmagát. Ebben a tekintetben tehát - mint már említettük - újratermelési folyamatról beszélhetünk, ám ennek az újratermelési folyamatnak a mentén újratermelôdik a többségi nyelv társadalmi presztízse ugyanúgy, mint kisebbségi nyelv térvesztése. Ez a szempont a jelenlegi helyzetben külön hanysúlyt érdemel, ugyanis a magyar nyelvû szakoktatás, valamint a magyar egyetem létrejötte rendkívüli jelentôséget kap(na) a magyar tannyelvû iskolaválasztásnak (mint szabad döntésnek) az újratermelésében.
• Amennyiben a többségi tannyelvû iskolaválasztást a kisebbségi kulturális viszonyrendszerbôl való kilépésnek fogjuk fel, nagy valószínûséggel megbecsülhetô, hogy ezt a kilépést továbbiak követik majd a nyelvhasználatban és a kisközösségek szintjén. A román, illetve a magyar tannyelvû iskolaválasztás ugyanis - mint eredményeink mutatják - visszahat a családi nyelvhasználatra, és elindítja a két nyelv, valamint a két kulturális viszonyrendszer közötti szerepcserét.
• A vizsgált családok mindennapi életszervezésében - adataink alapján - nagy szerepe van a kisközösségeknek (tágabb rokonság, barátok, munkatársak). Ezek a kisközösségek a vallott értékek és hagyományok alapján nagymértékben befolyásolják a családok szintjén születô döntéseket.

Összegzésképpen a következô ábrán bemutatjuk a családi háttérszerkezet azon tényezôit, amelyek felmérésünk eredményei alapján a legerôsebb kapcsolatot mutatják a többségi tannyelvû iskolaválasztással (16.ábra):

Mint az ábra szemlélteti, a többségi tannyelvû iskolaválasztással a legerôsebb összefüggést a vegyes házasságok mutatják Ezt követi a szûkebb társas közeg, a baráti kör, majd az az iskoláztatás nyelve és a munkatársi közösség.

A mikroközösségek, a szûkebb társas világok - család, iskola, barátok - meghatározó jellegét látjuk itt, amelyek természetes közegét jelentik a kisebbségi kultúra átértékelésének. A szûkebb társas környezeteknek tehát adataink alapján sokkal nagyobb szerepük van az identitásváltozásban vagy identitásmegôrzésben, mint az adott település tudományosan definiált tömb- vagy szórványjellegének.