Borbély Zsolt Attila A belsô választások és a belsô parlamentarizmus viszonyrendszere

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az egyetlen olyan magyar érdekképviseleti szervezet a Kárpát-medencében, mely képes volt a kezdetek kezdetétôl megôrizni az általa képviselt nemzeti közösség politikai akaratképzésének "monopóliumát". A Felvidéken eleve "többpártrendszer" alakult ki a magyar közösség képviseletére, a Délvidéken egységes érdekképviseletként induló VMDK néhány év elteltével oszlásnak indult és fokozatosan teljesen elvesztette jelentôségét, rövidesen 6 magyar párt mûködött a "helyén", a megmaradt VMDK-töredéket is beleértve.¹ Kárpátalján a KMKSZ egységét ugyan nem sikerült megtörni az idôközben létrejött szatellit-szervezeteknek, de e fantomszervezôdések anyaországi támogatottsága miatt hihetetlen küzdelembe és energiába került az "anyaszervezetnek" megszerezni az egyetlen parlamenti helyet, amit az elsô ciklusban a KMKSZ-en kívüli Tóth Mihály töltött be.²

Érdekes helyzet, hogy a Trianonban elszakított magyar nemzetrészek közül éppen a legszámosabb, az erdélyi magyarság politikai ereje tömörül egyetlen szervezetben mindmáig. Az RMDSZ egységét külsô kihívás már többször is érte. A minden jel szerint a román etnokratikus hatalom által fabrikált Független Magyar Párt, majd az ebbôl létrejövô Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt egyetlen mandátumot sem tudott szerezni. Az önmagát székely etnikai pártként meghatározó Székely Ifjak Fóruma sem tudta megszerezni azt a kedvezményesen megállapított szavazatszámot, mely a parlamentbe való bejutáshoz az etnikai pártok számára egyetlen helyet biztosít. (Kb. 1200 szavazatra lett volna szükség.)

Az RMDSZ egységét több tényezô biztosítja. Az egyik, megítélésem szerint az, hogy az erdélyi magyar politikai érdekartikuláció intézményes kerete "befagyott". A Szövetségnek sikerült elfogadtatnia magát a választóközönséggel és sikerült tömegmeggyôzôdéssé érlelni néhány kétes értékû sztereotípiát. Az "egységben a jövô", "nekünk csak az RMDSZ az esély" stb. típusú jelszavak mögöttes üzenete, hogy az egységet veszélyeztetôk a jövôt, az esélyt veszélyeztetik. Ugyanakkor arról is elterelik a figyelmet - s ezért bátorkodtam e sztereotípiákat kétes értékûnek nevezni -, hogy a szervezeti egység pusztán az egyik eszközjellegû megoldás a magyarság érdekképviseletének hatékonysága érdekében s nem öncél. Mihelyt a cselekvési irány nem megfelelô (nem konvergál a közösség távlati érdekeivel)³, az egység egyenesen kárhozatos, hiszen minden erôt elprédál.

Az RMDSZ-ben, sôt az egész erdélyi magyar közéletben az egység értéke tabuként tisztelt mítosszá lett, s a tabusértôk politikai tôkecsökkenéssel vagy teljes periferizálódással fizetnek. 

Anélkül, hogy túlértékelném az erdélyi magyar választóközönség demokratizmus iránti igényét, le kell szögeznem, hogy a Szövetség vezetôsége által sulykolt egységpropaganda hatékonysága részben annak köszönhetô, hogy a közvélemény-meghatározó értelmiségi elit nagy részét az RMDSZ-vezetés meggyôzte arról: a Szövetség képes integrálni minden politikai irányzatot, képes arra, hogy a különbözô színezetû politikai csoportok egymásnak feszülését a szervezeten belül feloldja és kifelé az egységes politika látszatával és/vagy tartalmával jelenítse meg. Ebben pedig nagy szerepe lehet annak, hogy 1993 januárja óta az RMDSZ "politikai berendezkedésének", szervezeti felépítésének alapját a klasszikus parlamentáris elvek képezik. 

E parlamentáris elvek lefektetésével egykorú a belsô választások célkitûzése, az a politikai issue, mely e lapszám tematikáját adja. A két vitaindító jól kiegészíti egymást. Birtalan Ákos gondolatfüzére hûen ábrázolja, hova jutott 1993 óta az RMDSZ: a belsô választások eszméjét a hivatalos programnak megfelelôen felvállaló vezérpolitikus maga minôsíti eretneknek saját elképzeléseit. Toró T. Tibor a politológiai analízis eszközeivel nyúl a témához: pontokba foglalva elemez, mérlegel elônyöket és hátrányokat, s rámutat a probléma gyökerére: az RMDSZ-t a kezdet kezdetétôl megosztó két ellentétes jövôkép szervezeten belüli együttélésére. Az "etnikai (verseny)párt" és az "autonóm közösségi önkormányzat" (Toró megnevezései) hívei annyira különbözôen appercipiálják a valóságot és képzelik el az erdélyi magyar társadalom jövôjét, hogy vitájuk épp annyira soha le nem zárulónak tekinthetô, mint a jobb- és baloldali gondolkodás több száz éves vitája ideológiai síkon.⁴ A kormányzati szerepvállalással egy olyan szkizofrén helyzet jött létre, melyben a kisebbségi léthelyzetben gondolkodó, a másodrendû állampolgári státust de facto elfogadó tábor a hivatalos program ellenére rákényszeríti a Szövetségre a maga stratégiáját. E stratégiába nem illeszthetô bele az RMDSZ-program és nehezen kivitelezhetô e stratégia a szervezeti önkormányzat elvén épülô alapszabály mellett.⁵

A két vitairat - meglátásom szerint - fel nem róható módon nem sok szót pazarol a belsô önkormányzatiság elvének (végsô soron ez a belsô választások elvi kontextusa) történeti dimenziójára.⁶ Tanulmányomban ezért is foglalnám össze, hogy miként jutott el fokozatosan az erdélyi magyarság politikai képviselete az általam "belsô parlamentarizmusként" meghatározott mûködési struktúrához, majd a Szövetség "parlamentáris" mûködésének ideáltipikus modelljét rajzolnám fel az alapszabályzati rendelkezések ismertetésével, illetve igyekszem röviden felvázolni, hogy a parlamentáris-demokratikus modell mennyire tudott érvényesülni a Szövetség tényleges mûködésében, s milyen hatással volt a belsô demokráciára a kormányzati szerepvállalás, végül a belsô választások jelenleg tervezett módjáról szólnék pár szót.

1. Elôzmények

1.1. Az RMDSZ megalakulása és útja az elsô kongresszusig1989 decemberében a temesvári spontán népfelkelés hatására a már július óta szervezkedô Nemzeti Megmentési Front elérkezettnek látta az idôt a cselekvésre. A hadsereg és a titkosrendôrség december 21-érôl 22-re virradó éjjel átállt: megtörtént a hatalomváltás.⁷ Az erdélyi magyarság egyes szervezôdési sejtjei már 20-21-én megalakultak, de az elsô országos elfogadásra találó nyilatkozatot egy bukaresti értelmiségi csoport adta közre december 25-én.⁸ A bukaresti megalakulás nem sok jót ígért a magyar politikai igények autentikus megjelenítésének és az önálló magyar érdekek artikulálásának, a belsô pluralizmusnak a szempontjából - ezt támasztja alá Domokos Géza azon elhíresült kijelentése is, miszerint azért kellett az RMDSZ-t Bukarestben megalakítania, hogy elejét vegye a "felelôtlen" erdélyi magyar kezdeményezéseknek. Ugyanígy a szervezet névválasztása is negatív üzenetet hordozott az erdélyi magyar nemzeti önkormányzatiság hívei számára. Romániai  ként meghatározni az erdélyi magyarság egységesnek szánt politikai érdekképviseletét - minimum történelmi-kulturális érzéketlenség volt. (Romániaiságról akkor is beszélhetnénk, ha az erdélyi magyar kollektívum az utóbbi két évtizedben jelent volna meg az országban. Az erdélyiként való önmeghatározás ôshonosságunkat hangsúlyozta volna.)

A magyar településeken gombamód szaporodó alapszervezetek képviselôinek elsô találkozójára Kolozsváron került sor, 1990. január 7-én. Lényegi döntések csak a késôbbi értekezleteken, január 13-án Marosvásárhelyen, illetve február 23-24-én Sepsiszentgyörgyön történtek. Itt már szóba kerültek érdemi, alapszabályzattal és programmal kapcsolatos kérdések, vita volt a szervezet nevével kapcsolatban. (Katona Ádám Marosvásárhelyen vetette fel, hogy szerencsésebb lenne "Erdély"-nek szerepelni a szervezet nevében Románia helyett, de a kész tények ereje, a lassan már bejáratottá vált RMDSZ név nagy többséggel gyôzött.) Sepsiszentgyörgyön integrálták elnökségi szinten az ifjúsági küldötteket s ugyanitt választották meg közfelkiáltással Tôkés Lászlót az RMDSZ tiszteletbeli elnökévé.

1.2. A Nagyváradi Kongresszus (1990. április 21-22.) fontosabb 
mozzanataiAz elemzôk nagy része a Nagyváradi Kongresszusra vezeti vissza az RMDSZ-t megosztó legfontosabb ellentét kialakulását. Tény, hogy addig eltelt pár hónapban is voltak belsô viták az alkalmazandó politikai stratégia kérdésében, ezek azonban esetlegesen merültek fel aktuálpolitikai reagálási kényszerek kapcsán, s egy-egy politikai magatartásforma - néhány kivételtôl eltekintve - nem volt köthetô adott személyekhez.⁹

A Nagyváradi Kongresszuson a politikai taktika, a stratégia és a célkitûzések tekintetében egyaránt egymásnak feszült a továbbiakban az RMDSZ önfejlôdését nagyban meghatározó két irányzat.¹⁰ A politikai táborok kialakulását nagymértékben katalizálta a törésvonalak részbeni egymásra épülése: az egyik oldalon a gyökeres megoldások keresését, a konfrontációt is vállaló, kompromittálatlan személyekbôl álló csoport jelent meg, akik mellett az RMDSZ fiatal politikusai, az RMDSZ-en kívül szervezôdött, de vele szoros szövetségben mûködô MISZSZ aktivistái a leghatározottabban elkötelezték magukat. Ezen politikai vonulat a kezdet kezdetétôl fogva a nemzeti önrendelkezés elvi talaján állt és a minél nagyobb - igaz, országon belüli - nemzeti önállóság elérésében látta a magyarság fennmaradásának zálogát. E csapat koncepcionális gyôzelmét jelentették évekkel késôbb a brassói határozatok, melyek nélkül ma, az RMDSZ-nek a román pártstruktúrába való beépülés idején aligha folyna vita még a "belsô választásokról".

A másik oldalon a bölcs önmérséklet jelszava alatt az idônként szükségképpen elvtelen kompromisszumok kötésében már némi gyakorlatot szerzett RMDSZ-es nomenklatúra állt, melynek tagjai többségükben jóhiszemûen vagy karrierizmusból, de lényegében kiegyeztek a korábbi rendszerrel. 

A Nagyváradi Kongresszuson elfogadott dokumentumok óvatosan fogalmaznak, de elôsejlenek már a belsô demokrácia, a belsô parlamentarizmus alapvonalai. A program¹¹Kisebbségi önszervezôdés címû fejezetében vázolt társadalomkép megvalósulása kétségtelenül kívánatos, de távolról sem jelentheti a végcélt egy megmaradni óhajtó kisebbség számára. A program szerint ugyan a helyi önkormányzati rendszer keretet adna "a szabad nyelvhasználatra, az anyanyelv mellett más nyelv megválasztására a közigazgatásban és a közéletben, az anyanyelvi oktatás megszervezésére, a közmûvelôdési intézmények és egyesületek autonóm mûködtetésére, az önálló gazdasági és pénzügyi élet kibontakoztatására". Amennyiben viszont ez így lenne, a megjelölt intézményrendszer már messze meghaladná a helyi önkormányzati rendszer által szabott kereteket s lényegileg gazdasági-kulturális autonómiát jelentene. Véleményem szerint ebben az esetben is az RMDSZ kezdeti korszakára jellemzô "mondom is, meg nem is" óvatoskodó technikával van dolgunk. Az RMDSZ programjának megfogalmazói alighanem úgy vélték, a románság "befogadóbb" az autonómia tartalmi kérdéseivel szemben, s ezért választották ezt a sajátságos megoldást, hogy a helyi önkormányzati rendszerbe próbálták belekényszeríteni végsô soron az egész RMDSZ-politika lényegét és létértelmét jelentô önállósodási, önrendelkezési programot.

Elôremutat viszont az azonos fejezetcím alatt szereplô, az önszervezôdés lehetséges és kívánatos útját megjelölô 14-es pontban foglalt kitétel, mely témánk szempontjából egyébként még relevánsabb, miszerint "hosszabb távon" az RMDSZ támogatja az önkormányzati rendszer csúcsszervként mûködô, a különbözô politikai platformokat, érdekvédelmi, gazdasági, kulturális, felekezeti és tudományos egyesületeket tömörítô kisebbségi parlament tervét és elgondolását, amely a kisebbségi társadalom koordinálását, önszervezését és önvédelmét hivatott biztosítani". Sajnos e "hosszabb távú" építkezésre s az alapszabály megfelelô módosítására csak közel három elvesztegetett év múltán, a Kolozsvári Nyilatkozatot követôen, a Brassói Kongresszus határozatai értelmében került sor.

1.3. A Vásárhelyi Kongresszus, 1991. május 21-22., az Országos 
Elnökség mûködése, újabb lépések a belsô önrendelkezés, 
a belsô pluralizmus feléA Vásárhelyi Kongresszuson világossá vált, hogy a szervezet középtávon két eltérô politikai filozófia és világszemlélet között fog ôrlôdni, hogy Tôkés László felszólítása az egység megôrzésére legfeljebb csak formálisan követhetô, a "közös szó, az egyezség megtalálása" illúzió. A tiszteletbeli elnök megnyitó beszéde az erdélyi magyar nemzetelvû politika erkölcsi példabeszédének is beillett, jelszavai (bátorság, egység, radikalizmus) és a mögöttük felsorakoztatott érvanyag akár az elôrelépni kívánó szárny katekizmusa is lehetett volna. A radikalizmust Tôkés László a "gyökeresség" értelmében használva, hívta fel a kongresszus figyelmét a gyökeres kérdésfeltevés, a gyökeres megoldások, a múlttal való gyökeres szakítás elengedhetetlenségére. 

A kongresszuson szóba került a Domokos-féle eseménykövetô, defenzív politikai magatartás kiúttalansága. Borbély Ernô határozott hangú, kategorikus felszólalásban mutatott rá: Szôcs Géza kisebbségi törvénytervezete az elsô törvényjavaslat¹², amit az RMDSZ a parlamentbe esetleg benyújt. Beszédében világosan megfogalmazódott a Szôcs Géza körül csoportosuló szárny természetjogi jogfelfogása:¹³"...radikalizmusunkban az a felfogás is benne van, miszerint nem jogokat kérünk, hanem minket bizonyos jogok megilletnek. (...) Hogy megadják-e nekünk ezeket a jogokat, az a román nemzet felelôssége. Parlamenti frakciónk politizálásának lehetne ez is az alapelve." ¹⁴

Borbély Imre, a Temesvár Társaság egyik szürke eminenciása, a Temesvári Kiáltvány egyik ötletadója, több civil kezdeményezés vezetôségi tagja¹⁵, Temes megyei küldött egy helyzetelemzô tanulmányt osztott szét¹⁶, melynek végkonklúziója, hogy a romániai magyarság politikai célja a társnemzeti státus elnyerése kell hogy legyen. Az eszmefuttatás következtetésének értelmében az RMDSZ-kongresszus, mint az erdélyi magyarság legmagasabb legitim reprezentatív fórumának nemzetté kellett volna nyilvánítania az általa képviselt közösséget: ezt diktálja a romániai magyarság számából, önálló társadalom-, sôt szükség esetén államalkotó képességébôl, történelmi tapasztalatából, valamint a román propaganda-apparátus ez irányú felkészületlenségébôl kiindulva a józan megfontolás.

A javaslat Borbély Imre kérésére nem került végül is megszavazásra, hiszen, mint a szerzô kiemelte, ilyen fesztív gesztust csak közfelkiáltással lehet megtenni, amire nem volt már esély. Bekerült viszont a programba az erdélyi magyarság önmeghatározásaként a társnemzeti státus definíciója Balázs Sándor megfogalmazásában: az erdélyi magyar közösség "önálló politikai szubjektum, államalkotó tényezô, a román nemzet egyenjogú társa".

E meghatározás megítélésem szerint fontos elôrelépés volt az autonómiaigény s a saját intézményrendszer követelésének explicit megfogalmazása irányában, hiszen a társnemzet kategóriája (megvalósult példák: Belgium, Svájc) implicit magában foglalja a kisebbik nemzet anyanyelvének hivatalos nyelvvé emelése mellett akár a saját hadsereg, saját rendészeti szervek követelését is. Ezen önmeghatározás elvi-társadalomfilozófiai szinten mintegy megágyazott a Kolozsvári Nyilatkozat másfél évvel késôbbi elfogadásának.

A Vásárhelyen megválasztott Országos Elnökség a Küldöttek Országos Tanácsának viszonylag ritka ülésezése (évi 2-3 ülés) és a kongresszus által ráruházott jogkörök révén legfontosabb döntéshozó szervvé vált. A korábban "kétfejû" (Kolozsvár-Bukarest) struktúrát a centralizált belsô szerkezet váltotta fel.

A belsô pluralizmus intézményesítésének szempontjából az Országos Elnökség mûködösének jelentôsége abban állott, hogy csapattá kovácsolta a testületen belüli "radikális" csoportot. Az elnökségen belül a korábban egyensúlyozni igyekvô Tôkés László közvetlenül meggyôzôdhetett a magukat mérsékeltként meghatározók valódi politikai alapállásáról. Nota bene: az elnökség mandátumának végéhez közeledve Tôkés László is aláírta az elnökség többségének nyilatkozatát, melyben megvonják a bizalmat Domokos Gézától. Kialakult a Szôcs-Tôkés-Csapó-Borbély-Patrubány-Toró-vonal, melyet koncepcionális síkon Kolumbán Gábor szabadelvû politikus is támogatott. Voltaképpen e csapat indítványozta, fogalmazta meg és a hasonló gondolkodású KOT-küldöttek segítségével "verekedte ki" a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadását, mely utat nyitott az autonóm politizálásnak és voltaképpen megteremtette ez elvi alapját annak a szervezeti keretnek, mely éppenséggel a belsô választások révén töltôdött volna fel tartalommal és nyert volna kétségbevonhatatlan legitimitást.

2. A Kolozsvári Nyilatkozat

Az RMDSZ mûködésében a parlamentáris elveket csak egy eszmei gátszakadás után lehetett érvényesíteni. Mindaddig, amíg a kollektív cselekvési prioritáslistát meghatározó módon befolyásolja a nyúlszívûek által vélelmezett román nemtetszés, addig nyilvánvalóan még megvitatásra sem kerülhet az állammodell-elvû önépítkezés, a belsô önrendelkezés elve mentén való politizálás, a többszintû autonómiarendszer. 

A Domokos-féle kurzus összeegyeztethetetlen volt a politikának autonomista elvi alapokra helyezésével. Szükség volt tehát egy olyan, minél magasabb fórum által elfogadott kollektív nyilatkozatra, mely egyértelmûen leszögezi azt, ami félszavas utalásokban már addig is szerepelt az RMDSZ dokumentumaiban: a Szövetség politikájának elvi fundamentumát a belsô önrendelkezés joga adja, fô célkitûzése pedig egy olyan jogilag garantált autonómiarendszer kiépítése, mely biztosíthatja hosszú távon is az erdélyi magyarság fennmaradását Románián belül. E nyilatkozatot Kolozsváron elfogadta az RMDSZ-kongresszus utáni legfelsô fóruma, a Küldöttek Országos Tanácsa. A történelmi jelentôségû nyilatkozat egyöntetû elfogadását - mely a Szövetség politizálásában éles cezúraként jelentkezett - csak az elôzmények ismeretében lehet megérteni.

Az 1992-es választási kampány több síkon is megváltoztatta a helyzetet az önrendelkezés szempontjából. Részint az elnökség tagjai, köztük a jelenleginél is nagyobb tekintéllyel és befolyással bíró Tôkés László meggyôzôdhettek arról, hogy a Domokos-vonal, ha kiszorulni látja fôbb képviselôit a kulcspozíciókból, akkor gondolkodás nélkül felrúgja a belsô játékszabályokat.¹⁷ Másrészrôl viszont az autonómia-program addigi ellenzôi a pillanatnyi helyzet, valamint a kárpát-medencei konjunktúra, a többi nemzetrész autonómiaelvû politizálásának nyomására több olyan kijelentést tettek, melyek azt sugallták, hogy a célokat illetôen nincs immár ellentét a két tábor között.¹⁸

Tôkés László számára egyértelmû lehetett: itt van az áttörési lehetôség pillanata, elérkezett a kimondás gesztusának az ideje. A Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) 1992. október 24-25-i ülésén Borbély Imre vetette fel egy egyértelmû önrendelkezési nyilatkozat elfogadásának szükségességét. Tôkés László felkarolva az ötletet, elvállalta egy szövegjavaslat elkészítését. Az értekezlet második napján az elkészült szövegtervezet vitáján a felszólalók szinte minden hangot leütöttek, s szinte minden érvet felsorakoztattak pro és kontra. A magát mérsékeltnek nevezô tábor ismét a "román barátaink"-ra hivatkozott, akikkel elôbb egyeztetni kellene, az apokaliptikus víziókra fogékonyabbak Jugoszláviát emlegették, Tokay György frissen megválasztott frakcióvezetô a pulpitust csapkodta a román alkotmánnyal, azt üvöltve, hogy nem ô alkotta ezt az alkotmányt, de amíg ez érvényben van, addig ôt senki rá nem veheti a megszegésére.¹⁹ A véres látomásokkal küszködôk nem tudták meggyôzni a jelenlevôket: a vészmadarat játszó küldöttek szövegének hitelességét nagymértékben csökkentette az akkor még egységes VMDK háborús viszonyok közepette elkészült autonómia-koncepciója.

A Nyilatkozat elfogadását követte az RMDSZ képviselôinek és szenátorainak a Szent Mihály-templomban az önrendelkezésre tett ünnepélyes esküje.

A Kolozsvári Nyilatkozat²⁰ szövegével kapcsolatban kiemelendô, hogy megismétli a társnemzeti önmeghatározást, majd a kiutat a belsô önrendelkezésben jelöli meg. A további szövegrészek egyértelmûvé teszik: a közösségek autonómiájának kiteljesítése a Nyilatkozat megfogalmazói számára is szinonimája a belsô önrendelkezési elv érvényesítésének:

"A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényezô, s mint ilyen, a román nemzet egyenrangú társa. (...) Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebbôl a válságból. (...) Állítjuk, hogy ez az út a belsô önrendelkezés útja. A belsô önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen elôre is mutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal erre." ²¹

Az eskü szövegének tengelyében ugyancsak a belsô önrendelkezés kategóriája áll. Legsúlyosabb mondatában egyedüli megoldásként jelöli azt meg: "Hû magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belsô önrendelkezés." ²²

A Nyilatkozat elfogadása és az ünnepélyes eskü megteremtette azt az elvi alapot, mely kiindulópontját képezhette volna a valódi autonomista önépítésnek. Hogy az események mégis más fejlôdési irányt vettek, annak alapvetôen két oka volt: az egyik a Tôkés-ellenes bal-liberális értelmiség ellenállása és ringbe szállása, a másik a kialakult nómenklatúra pozícióôrzési törekvése. A Kolozsvári Nyilatkozat után természetes lett volna, hogy a döntési kulcspozíciókba azok kerüljenek (vagy legalábbis a politikaalakító tényezôk körében erôteljesen képviseltessék magukat), akik az önrendelkezés-elvû politizálás hívei voltak már több éve, csak a Domokos-féle vezetés minden eszközzel megakadályozta törekvéseik érvényesülését. Ezzel szemben az RMDSZ-establishment pozícióféltô tagjai mindent megtettek a döntési pozíciók megôrzéséért, illetve elfoglalásáért, szövetségest keresve és találva a Szabadelvû Körön részben kívül maradt bal-liberális intellektuel csoportban.

2.1. Az önrendelkezés-ellenes bal-liberális offenzívaA Cs. Gyímesi Éva, Bányai Péter, Szilágyi N. Sándor nevével fémjelzett irányzat a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása után ideológiailag igyekezett alátámasztani a Domokos-vonal esetleges visszatáncolását. A román politikum a Nyilatkozat élére illesztett, az újkori román történelem egyik legfontosabb etalonjából, a Gyulafehérvári Nyilatkozatból idézett passzus dacára sem fogadta az RMDSZ új politikai kurzusát jelzô dokumentumot osztatlan lelkesedéssel. Mint az várható volt, ismét beindult a román dezinformatív propagandagépezet, de az is tény, hogy az ellenzék akkori legtekintélyesebb figurája, Corneliu Coposu kiállt a Nyilatkozat szellemisége mellett. 

Ezzel együtt elszaporodtak az olyan megnyilatkozások, melyek a Nyilatkozat elfogadását a "politikai nyomásnak" tulajdonították, a nyilatkozat elfogadói közül is többen magyarázkodtak, Domokos Géza több román újságban is a kolozsvári dokumentum szellemével ellentétesen nyilatkozott. Frunda György, az RMDSZ újonnan megválasztott strasbourgi küldötte elsietettnek nevezte a kolozsvári dokumentumot. Emellett, mint az el nem kötelezettnek tekinthetô elemzô, Tánczos Vilmos is rámutat, "az autonómianyilatkozat elfogadása után a szabadelvû liberális tábor szabályos sajtóháborút indított az RMDSZ vezetôségének akkori »radikális fôvonala«, a Tôkés László-Patrubány Miklós-Szôcs Géza-Borbély Imre-tengely ellen".²³ A személyre irányuló támadások mellett azonban az önrendelkezési program létjogosultságát, idôszerûségét, sôt legitimitását kétségbe vonó állítások is szép számmal elôfordultak.

A liberális sajtóoffenzíva hangulati hátterét a Felhívás a nyílt párbeszédre címû aláírásgyûjtô akció szolgáltatta, mely az RMDSZ vezetését zavaros vonalvezetéssel, párbeszédképtelenséggel vádolta, s eleve olyan hangnemben hívta ki a nyilvános vitára, amire a várható reakció a kezdeményezés figyelmen kívül hagyása volt. Mindemellett vitát nyitni egy olyan kérdésben, mely a legmagasabb fórum által eldöntetett, politikai abszurdum lett volna. Éppúgy abszurd volt elképzelni, hogy az önrendelkezés-elvû önépítkezés kezdetén az RMDSZ vezetôsége teret szolgáltat olyan vitának, melyben az egyik oldal nyilvánvaló szándéka az obstrukció és/vagy a destrukció.

2.2. Az Egyeztetô Kerekasztal A Kolozsvári Nyilatkozatot követôen Egyeztetô Kerekasztal alakult az RMDSZ egyes politikai erôinek képviseletével, melynek feladata hasonló volt a magyar Nemzeti Kerekasztaléhoz: megváltozott premisszákkal kellett lefektetni az adott nemzetrész létkeretének jogi vonatkozásait: a Brassói Kongresszuson elôterjesztendô önrendelkezés-elvû alapszabály- és programmódosítási csomagot. A kerekasztal, melynek tagja volt Tokay György és Katona Ádám is, az RMDSZ-paletta két széle²⁴, a már említett sajtókampány és a mögötte álló politikai erô kerekasztal melletti képviselete dacára igen hatékonyan végezte munkáját. Érdekes módon a kerekasztal moderátora a bal-liberális kampány egyik meghatározó figurája, Szilágyi N. Sándor volt, aki viszont e posztját közmegelégedésre töltötte be. 

A kerekasztalnak sikerült egyrészt megteremteni az RMDSZ állammodell-elvû önépítkezésének tervét, amit a kongresszus módosítás nélkül el is fogadott, valamint a háromszintû autonómia programtételeit.

2.3. A Brassói KongresszusA Brassói Kongresszus volt az utolsó RMDSZ-fórum, ahol a többéves ellentétek fokozatos felszívódásában és a konstruktív közös jövôépítés lehetôségében még hinni lehetett. 

Szôcs Géza elôzetes bejelentéséhez híven, a kongresszuson nem jelöltette magát egyetlen tisztségbe sem, Domokos Géza is tartotta szavát, ô is visszavonult az aktív politizálástól. 

A program kiegészült a háromszintû autonómia gondolatával, de a területi autonómia helyére Frunda György javaslatára közigazgatási autonómia került. Az erdélyi magyarság nemzeti közösségként való önmeghatározása sem került be a programba és az alapszabályzatba, annak dacára, hogy a Vásárhelyi Kongresszuson megfogalmazott és a Kolozsvári Nyilatkozat által megerôsített társnemzeti öndefiníció benn maradt az egyes dokumentumokban. A kongresszus heves vita után elfogadta, hogy a hivatalos dokumentumokban minden egyes passzusba, ahol erdélyi magyar kollektívumról van szó (l. erdélyi magyarság, romániai magyarság, romániai magyar nemzeti közösség) a "romániai magyar nemzeti kisebbség" kifejezés kerüljön.²⁵

A Brassóban elfogadott határozatok közül a legjelentôsebb a közösség önkormányzati modelljére vonatkozó alapelvek leszögezése.²⁶ Ez vetette meg voltaképpen az államelvû önépítkezés, a belsô parlamentarizmus alapjait. A vonatkozó kongresszusi határozat elsô pontja kimondja: "a romániai magyarság megmaradásának és fejlôdésének biztosítéka a belsô önrendelkezés elvén alapuló közösségi önkormányzat". A továbbiakban a határozat rendelkezik arról, hogy az RMDSZ a fentieknek megfelelôen a "szervezeti önkormányzat elve alapján mûködik" s "az országos és területi vezetô testületek kialakításánál, a hatáskörök megállapításánál ezt az elvet tiszteletben kell tartani akkor is, ha az RMDSZ Alapszabályzat minden esetben a megoldásról nem rendelkezik". Elvi éllel mondja ki a határozat azt is, hogy "el kell különíteni és jól körülhatárolni a döntéshozó, a végrehajtó, illetve az ellenôrzô szférákat". A határozat második pontja szól a belsô választásról: "A szövetségi tisztújításra általános, titkos és lehetôleg közvetlen választással kerül sor, amelyen az általános tagnyilvántartásban szereplô tagok vesznek részt." ²⁷ A továbbiakban a határozat leszögezi, hogy az Ügyvezetô Elnökség két hónapon belül kidolgozza és az SZKT elé terjeszti a tagnyilvántartás egységesítésének módszerét, valamint azt is, hogy a Szövetségi tisztújítást két éven belül kell megtartani. A kongresszus egyben felruházta a majdan összeálló SZKT-t az Alapszabályzat és Program módosításának és kiegészítésének hatáskörével, azzal a megkötéssel, hogy e módosítások nem ütközhetnek a kongresszus határozataival.

A Brassói Kongresszus határozatait a magyar és a román kommentátorok egyaránt különbözôképpen értékelték. Egyetértés többnyire csak abban volt közöttük, hogy az általuk radikálisnak nevezett szárny térvesztését konstatálták. Ha a döntési pozíciókat vizsgáljuk, akkor akár igazat is lehetne adni e véleményeknek. Ha viszont tekintetbe vesszük, hogy a kongresszus mint a legfelsô döntéshozó szerv akár el is söpörhette volna a kerekasztal ajánlásait, jó idôre megállítva a Kolozsvári Nyilatkozat által megindított folyamatot, akkor a jelzett szépséghibák dacára egyértelmû az elôrelépés. 

3. Az RMDSZ új struktúrája, 
az "eszményi" belsô parlamentarizmus

A Brassói Kongresszus határozatai közül a már bemutatott alapelveken kívül a legjelentôsebb, jövôbe mutató döntés az új alapszabályzat elfogadása és az önépítkezés elveinek lefektetése volt. 

Az elfogadott határozatok szerint az RMDSZ legfelsô szerve a Szövetségi Képviselôk Tanácsa (SZKT),²⁸ mely részben a bázis, részben a kongresszus irányában reprezentatív, részben korporatív elvek mentén jön létre, s mely a két éven belül megtartott általános, titkos, egyenlô és "lehetôleg közvetlen" választások eredményeként - legitimitását tekintve - erdélyi magyar parlamentté kell hogy alakuljon. Ez a szerv lenne azután hivatott megszabni a román féllel szembeni tárgyalási keretet, és átvállalni a román hatalommal megkötött politikai alku eredményeképpen az állami szuverenitás egy részét. 

A végrehajtó funkciót az Ügyvezetô Elnökség látja el, melynek legfôbb feladata a mindennapi érdekképviseleti, ügyviteli stb. feladatok mellett a gyakorlati önépítkezés konkrét tervének kidolgozása és megvalósítása. A testület élén az Ügyvezetô Elnök áll, aki a kormányfô funkcióját tölti be. A miniszteri pozíciónak az Ügyvezetô Alelnöki tisztség felel meg. Az RMDSZ "minisztériumai" a fôosztályok. Megalakulásakor az Ügyvezetô Elnökségen hat fôosztály mûködött: a politikai, kulturális, oktatási, szervezési, önkormányzati és gazdasági. Késôbb ez a struktúra többször változott, még az elsô "ciklusban" létrehozták az ifjúsági alelnökséget, a IV. kongresszuson megszüntették a politikai és a szervezési fôosztályt (alelnökséget). A második "ciklusban", Cs. Gyímesi Éva lemondása után, összevonták a kulturális és az oktatási fôosztályt. Az 1999 májusában megtartott Csíkszeredai Kongresszus után további változások voltak az Ügyvezetô Elnökség struktúrájában: az ifjúsági alelnökséget leminôsítették, viszont szétválasztották az önkormányzati fôosztályt a területi szervezetek fôosztályára, illetve a par excellence önkormányzati fôosztályra.

A kormány szerepét betöltô testület a parlamentáris demokráciák nyugati modelljének megfelelôen az SZKT többségének bizalmát kell hogy élvezze. (Az V. alapszabályzat-módosító kongresszusi határozat elsô pontja leszögezi: "Az Ügyvezetô Elnököt a Szövetségi Elnök javaslatára a Küldöttek Tanácsa választja meg és ugyanez hívja vissza. Az Ügyvezetô Elnök felelôsséggel tartozik a Képviselôk Tanácsának.") Mindeddig nem volt arra példa, hogy az SZKT megvonta volna bizalmát az elnök által mindvégig támogatott Ügyvezetô Elnöktôl. E pozíciójában Takács Csabát az SZKT többször is megerôsítette, bár az elsô alkalommal elnyert 90%-os többség kb. 60%-ra apadt a második - a negyedik kongresszus utáni "mandátumának" - elnyerésekor. Ezt a többséget azonban meg tudta ôrizni a továbbiakban, sôt szavazatnyi pontossággal felvitte kétharmadra, a harmadik mandátumának kezdetén, az 1999. június 19-i SZKT ülésen. Az Ügyvezetô Elnökség mûködési szabályzata szerint hetente ülésezik, határozatait tagjai kétharmadának jelenlétében hozza, egyszerû többséggel. Az Ügyvezetô Elnök primus inter pares, szavazata csak szavazategyenlôség esetén emelkedik az ÜE többi tagjának szavazata fölé. 

A bírói hatalmat a Szövetség kétszintû etikai bizottsági rendszere képviseli. Az Állami Számvevôszéknek a gazdasági ügyekkel foglalkozó Szövetségi Ellenôrzô Bizottság felel meg.²⁹

Az alkotmánybíróságnak megfelelô szerv a Szabályzat értelmezésével megbízott Szabályzat Felügyelô Bizottság. Az SZFB hatáskörébe tartozik továbbá a platformok és társult szervezetek hivatalos dokumentumainak megvizsgálása az országos tetôszervezet programjával való konformitás szemszögébôl. Az RMDSZ társult szervezetei az SZFB SZKT elé terjesztett támogató javaslatával válnak az RMDSZ részeivé.

A politikai kérdésekben való két SZKT ülés közötti döntés joga a Szövetségi Elnököt illeti meg, akinek az alapszabályzat széles kinevezési jogkört is biztosított. Jól követhetô a SZE jogkörének bôvítése a Szövetség egyes dokumentumaiban. Voltaképpen a szövetségi "jogalkotás" utólag mintegy kodifikálta a de facto megszerzett jogköröket. (Lásd a IV. Alapszabályzat-módosító határozatot a Szövetségi Elnök megválasztásáról és hatáskörérôl, mely 8 pontban foglalja össze az elnök legfontosabb feladatait - 1993 Brassó -, majd az 1995-ös RMDSZ Alapszabályzat VII. fejezetét, mely 18 pontban foglalja össze a Szövetségi Elnök jogkörét, az 1997-es Alapszabályzat VIII. fejezetének 20 pontos felsorolását, végül az 1999-es Alapszabályzat olyan kitételeit, melyek kimondják, hogy az elnök feltétlenül befutó helyen, szenátori listán indul a választásokon. A numerikus érzékeltetésen túl nem foglalkozom a jogkörkiterjesztés tartalmi problematikájával, mert megítélésem szerint a fô probléma nem az, ha a formális szabályok szélesebb jogkört biztosítanak a Szövetség elsô emberének. A gond az, amikor a formális szabályok már nem számítanak. De errôl késôbb.)

Összefoglalva, az RMDSZ mûködési modellje egy erôs elnöki hatalommal bíró parlamenti demokráciának felel meg. A Szövetségi Elnök szerepét és hatalmát külön kiemeli, hogy jogkörébe tartozik az SZKT összehívása. További súlyt adott az elnöki tisztségnek a Szövetségi Egyeztetô Tanács összetételére vonatkozó szabályozás, mely az elnök hatáskörébe utalja annak megítélését, hogy milyen "jelentôs közéleti személyiségeket" hívjon meg az ülésre.

De facto a kongresszus által megválasztott (a belsô választásig ez a legerôsebb formális legitimáció) elnök kezében futnak össze a legfontosabb döntési jogkörök, de az Ügyvezetô Elnökség - a mindennapi tevékenység kulcsszerve - SZKT-tól való függése mégis parlamentáris jelleget ad a struktúrának.

4. A kormányzati szerepvállalás hatása 
a belsô parlamentarizmus kiépítésére

Mialatt a kormányzati szerepvállalás nem hozta meg a várt hasznot, a tárgyalt téma szempontjából különösképpen is kifejthette káros hatását. Mint az várható volt, a román politikai erôkkel való közös kormányzás megerôsítette a Szövetség amúgy is zavaró Bukarest-centrizmusát, melyet 1990 óta a parlamenti frakció mint "túlsúlyos" tényezô indukált. A frakció megítélésem szerint soha nem töltötte be azt a szerepet, amit a Kolozsvári Nyilatkozat és az autonómia-program, illetôleg az állammodell-elvû önépítkezés és mûködés logikai rendje szerint be kellett volna töltsön. A frakció ugyanis ebben az összefüggésrendszerben nem más, mint az erdélyi magyarság politikai akaratának közvetítôje a román politikum (s esetleg a külföld) felé.³⁰ A követendô politika alapvonalait az SZKT hivatott megrajzolni, sorrendben pedig a Szövetségi Elnök és az Ügyvezetô Elnökség, valamint a Tiszteletbeli Elnök következik. A frakció viszont több ízben - alapszabályzat-ellenesen - nyíltan vagy burkoltan szembehelyezkedett e felsôbb fórumokkal.³¹

Toró is rámutat, hogy: "A kormányzati szerep - elsôsorban a koalíciókötés körüli döntéshozatal traszparencia hiánya és az általa indukált bizalmi válság, de a kormányzásból eredô gyors döntéshozatal szükségessége és a szinte állandó koalíciós egyeztetési feladatok miatt is - hangsúlyosabbá tette a pártosodás folyamatát."³² Most a Szövetség kormánytisztviselôi még jobban visszaszorítják az erdélyi magyar politika önartikulációjának szerveit. Az SZKT az V. kongresszus határozatainak megfelelôen még az RMDSZ aktivisták kormányba delegálásának jogkörével sem bír, ez is az Operatív Tanács hatáskörébe került. Az SZKT visszahívási jogköre is csak egy utolsó pillanatban "becsempészett" indítványnak köszönhetôen került be az alapszabályba. Eszerint az SZKT tagok egyharmada kérhet bizalmi szavazást az SZKT-ban az RMDSZ egyes kormánytisztviselôi ellen.

A tényleges pluralizmus kialakítása tovább késik. Az autonómia-statútumok megfogalmazásával megbízott bizottságok a központi irányítás és koordináció hiányában nem mûködnek, a kataszter összeállítására minden valószínûség szerint nem kerül már sor, mivel a "választási törvényt" már elfogadta az SZKT. E belsô norma egy éve megindult csiszolgatása során sem került szóba az RMDSZ-hatalom részérôl a kataszter kérdése. 

Az 1999. február 27-i SZKT ülésen név szerinti szavazással és elsöprô többséggel (egyetlen ellenszavazattal, melyet Papp Elôd, csíkszeredai tanácsos adott le) döntés született arról, hogy a belsô választásokat ez év novemberéig meg kell tartani. Ehhez képest most, a tervezett esemény elôtt pár hónappal a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülésén a többség a halasztás mellett foglalt állást. Ugyanakkor több területi elnök jelezte: nem tudják vagy nem akarják a kongresszusi határozatnak megfelelôen a választást a közvetlenség elve mentén lebonyolítani. Ha lesz is tehát belsô választás, az egyrészt csak a jelenlegi RMDSZ tagok részvételével megtartott - s nem is feltétlenül közvetlen - választás lesz, másrészt minden bizonnyal csak a belsô demokráciából évek óta gúnyt ûzô, jelenleg kormányzó RMDSZ-elit formális legitimációját szolgálja majd.

A "belsô" parlamentarizmus tehát kiüresedett, helyét egyre inkább a pártelvû belsô szabályozás és mûködés veszi át. Hogy az egyes alapintézmények még mûködnek, az részint a mindenkori fennálló rendszerek tehetetlenségének, részint pedig a Markó-Neptun egységfront óvatosságának köszönhetô: amíg sok gondot nem okoz a jelenlegi struktúra, addig felesleges feszültségeket indukálni a megszüntetés kísérletével. A megôrzés viszont az újrakezdés, az újjáélesztés reményét jelenti, ami viszont csak autonomista áttörés után következhet be.

5. Perspektívák

A tavaly februári SZKT ülés óta kisparlamentünk több ízben is foglalkozott a belsô választások kérdésével, legutóbb, február 19-én egy teljes ülést szentelt az ügynek. Az ülésen nem sikerült elfogadni teljes egészében a belsô választások módszertanát szabályozó dokumentumot, de a körvonalak már elég egyértelmûek. Azt világosan látni, hogy bár a félig elkészült szabályrendszer megengedôen fogalmaz, tehát bármely megyében lehet közvetlen választást tartani, a helyi szervezetek többsége az ún. elektoros módszert fogja alkalmazni. Akkor viszont legfeljebb SZKT-tisztújításról beszélhetünk.

S eljutottunk ahhoz az immáron eldöntött dilemmához, melyet nem más, mint az RMDSZ mindvégig Markó Bélát támogató ügyvezetô elnöke, Takács Csaba fogalmazott meg, éppenséggel arra utalva, hogy amennyiben lemondunk az "erdélyi magyar parlament" választásának közvetlenségérôl, legfeljebb a testület (Szövetségi Képviselôk Tanácsa) tisztújításáról beszélhetünk. Mint kiderült, a Szövetség második emberének politikai súlya nem volt elegendô ahhoz, hogy a fôsodor ellenállását leküzdje. Taktikai hibát is elkövetett az Ügyvezetô Elnökség, mely ahelyett, hogy a választások közvetlenségét eleve adott feltételnek tekintette volna s a megyei szervezetekkel a hogyanról tárgyalt volna, egyfajta közvélemény-kutatást tartott: kikérte a megyék véleményét arról, hogy ún. elektoros avagy közvetlen választást óhajtanak-e. S láss csodát, az "elektoros" módszer nagy többséget nyert. Ennek persze két oka van. A megyék úgy vélhették (s a késôbb a döntéshozó testület elé került tervezetben ez így is szerepelt, csak késôbb módosult), hogy az elektorok kiválasztásának módját ôk maguk határozhatják meg, így ez egyszerre jelent fáradság- és költségkímélést, valamint a saját hatalmuk átmentését. 

Ily módon eljutottunk oda, hogy immáron teljesen mindegy, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetôsége megszervez-e egy bármiként megjelölt választási procedúrát, az nem tudja betölteni azt a szerepet, amit 1993-1994 táján betölthetett volna. Akkoriban az egész állammodellt üres formalizmusnak vagy az elitek játékának igyekezett beállítani az ellendrukker bal-liberális tábor. A méltó válasz az lett volna, ha kineveznek egy elhivatott, cselekedni akaró embert belsô választási biztosnak és megmutatják, mind a román hatalomnak, mind az akkor még konszenzuális elfogadottságnak örvendô belsô demokrácia ellenfeleinek, hogy igenis képes az erdélyi magyar közösség saját sorsát igazgatni, képes belsô demokráciát teremteni. Erre 1993 és 1995 között - a Brassói Kongresszus által elôirányzott idôben - minden lehetôség megvolt. A választóközönség még nem fordult el az RMDSZ-tôl, megvolt még egyfajta lelkesedés az emberekben a kezdeti optimizmus, a 89-es illúziók szertefoszlása dacára, amit mi sem ábrázol jobban, mint az, hogy ebben a periódusban az RMDSZ felhívására rekordidô alatt gyûlt össze 
félmillió aláírás a Szövetség oktatási törvényjavaslatának támogatására. A sajtót és az egyházakat is teljes mértékben fel lehetett volna sorakoztatni a gondolat mögött. A belsô választás intézményesítése élô kapcsolatot jelentett volna az RMDSZ-politika és az egyre inkább leszakadó s közönyössé váló választóközönség között. A választást logikusan meg kellett volna hogy elôzze az erdélyi magyarság nemzeti kataszterének összeállítása: vagyis egy olyan választási névjegyzék létrehozása, melyben minden olyan erdélyi magyar regisztrálásra kerül, aki részt kíván venni a magyar nemzeti önkormányzat építésében. 

De Markó Béla és Takács Csaba egy olyan, a nemzeti értékeken nagy elôszeretettel gúnyolódó s magyar elhivatottsággal felettébb nehezen vádolható bal-liberális "szakértôt", név szerint Magyari Nándor Lászlót bízta meg ezzel a feladattal, aki az SZKT színe elôtt elismerte, hogy a feladat meghaladja képességeit, de ezzel egy idôben nem nyújtotta be a lemondását. És sajnos nem is mentették fel. Eltelt az elôirányzott két év és érdemben a belsô választás, valamint a magyar kataszter ügyében nem történt semmi. Ez volt az ok, amiért elvált az autonóm önépítkezést, a nemzeti önkormányzatot komolyan vevô ún. radikálisok és Markó Béla útja. A szakításhoz persze hozzájárult az elnök Neptun-ügybeli szereplése, valamint a Nagy Benedek ügyben tanúsított magatartása. 1995 májusában Markó Béla megkapta második mandátumát azzal együtt, hogy a legfontosabb kérdésekben, nem utolsósorban a belsô választások ügyében nem ért el elôrelépést. Érezhette tehát, hogy többséget tud a háta mögött akkor is, ha nem teljesíti a rábízott programpontokat, így a belsô választások és a kataszter kérdése a következôkben zárójelbe került. Miután az RMDSZ kormányra lépett és ott is ragadt megannyi becsapatás, megalázás és eredménytelenség dacára úgy, hogy közben még saját szavának hitelét is 1998októberében odadobta a hatalom megôrzésének kedvéért, Markó állt voltaképpen az önfeladó neptuni politizálás élére. Így nem volt meglepô, hogy elnyerte a harmadik, 2003-ig szóló mandátumát is tavaly májusban.

A belsô választások jelenlegi formájában való, küszöbön álló megszervezése tipikus pótcselekvés. Eredeti értelmét minden síkon elvesztette: a legitimitást nem viszi le a legbiztosabb alapig, amit pedig a civilizált világban jelenleg egyeduralkodó demokrácia-felfogás megkövetelne. Nem kapcsolja be az RMDSZ vérkeringésébe a passzív tömegeket. Nem az erdélyi magyarság választ, hanem az RMDSZ tagság. S ezzel összefüggésben nem készült el az a felbecsülhetetlen értékû adatbázis, az erdélyi magyar kataszter, mely egyszerre szolgálhatna egyfajta nemzeti szindikátusként, összehozva a magyar munkavállalót a magyar munkaadóval, továbbá választási névjegyzékként, és az anyaországi státustörvény alapjaként. E választásnak nevezett tisztújítás nem sok értelemmel bír. Legfeljebb annyival, hogy Markó Béla ezentúl nem csak az-

zal dicsekedhet, hogy az egyébként nagyrészt státusból eredôen delegált és nem választott kongresszusi küldöttek többségét tudja maga mögött, hanem az úgymond "belsô választás" útján létrejött erdélyi magyar parlament támogatását is. Merthogy a Markó Bélát érdekmegfontolások alapján támogató középgárda cseréjére ez a választás nem lesz alkalmas, azt nem nehéz megjósolni. A középgárda cseréje nélkül pedig a jelenlegi bebetonozódott RMDSZ-hatalom még így, hitelét vesztve, több mint három év kudarcos politizálás után is megrendíthetetlen.

Irodalom

A Kolozsvári IV. RMDSZ Kongresszus hivatalos anyagai (saját dokumentumgyûjtemény).

A Marosvásárhelyi V. RMDSZ Kongresszus (1997. október 3-4.) anyagai (saját gyûjtemény).

A Szövetségi Képviselôk Tanácsának frakciói. RMDSZ Közlöny 1993/3.

A Szövetségi Képviselôk Tanácsának Mûködési Szabályzata. RMDSZ Közlöny 1993/5.

Az RMDSZ Ideiglenes Intézô Bizottságának kiáltványa - 1989. dec. 25. Magyar Kisebbség 1995/1.

Az RMDSZ Nagyváradi Kongresszusának jegyzôkönyve. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. Kongresszusa. Szerk. Varga Gábor, kiadó: RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990.

Az RMDSZ Nagyváradon elfogadott programja. Uo.

Az RMDSZ Nagyváradon elfogadott alapszabályzata. Uo.

Az RMDSZ második kongresszusa - dokumentumgyûjtemény. (Társadalomelméleti Gyûjtemény, Szeged, JATE, továbbiakban TEGY)

Az RMDSZ nyilatkozata a nemzeti kérdésrôl. Magyar Kisebbség 1995/1.

Az RMDSZ III. Kongresszusa vitáinak szerkesztett változata. RMDSZ III. Kongresszus. Felelôs szerkesztôk: Bodó Barna, Somai József, felelôs kiadó: Takács Csaba.

Az RMDSZ III. Kongresszusának határozatai. RMDSZ Közlöny 1993/1.

Az RMDSZ Brassói Kongresszusa által elfogadott alapszabályzata. RMDSZ Közlöny. 1993/1.

Az RMDSZ Brassói Kongresszusa által elfogadott program. RMDSZ Közlöny.

Az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségének Mûködési Szabályzata. RMDSZ Közlöny 1993/5. Bakk Miklós: Az RMDSZ mint a romániai magyarság önmeghatározási kísérlete 1989 után. Pro Minoritate 1996/ôsz.

Az RMDSZ V. Kongresszusa által elfogadott alapszabályzat. RMDSZ Közlöny 1997. november (27. szám).

Bakk Miklós: Az RMDSZ mint a romániai magyarság önmeghatározási kísérlete 1989 után. Pro Minoritate 1996/ôsz.

Balázs Sándor: A hatalomban vagy a hatalomból, megjelenés elôtt. Magyar Kisebbség, 1998/2.

Birtalan Ákos: Belsô választásokról és másokról eretnek megközelítésben. Magyar Kisebbség 1999/4. Borbély Imre: Merre vigyük végzetünk? Hitel 1991/13-14.

Borbély Imre: A Kolozsvári Nyilatkozat néhány vetülete. Köztársaság 1993/1, 2, 3.

Borbély Zsolt Attila: Egységben a kétely. Erdélyi Napló 1996/41.

Borbély Zsolt Attila: A karrieristák ugródeszkája. Erdélyi Magyarság 1997/2.

Csapó József: A nemzeti közösség autonómiája vagy a nemzeti kisebbség kiszolgáltatottsága? Magyar Kisebbség 1998/2.

Cs. Gyímesi Éva: Új kollektivizmus avagy a nemzet iránti szeretet. (Szabadság 1992. november 19.)

Cs. Gyímesi Éva: Mi történt a forradalommal? (Szabadság 1992. december 15.)

Cs. Gyímesi Éva: Kereszténység - nemzet - liberalizmus (Szabadság, 1992. december 16.; A Hét, 1993. január 8.; Köztársaság, 1993/5.; Vigília 1993/2.)

Cs. Gyímesi Éva: Félszárnyú madár. Az autonómia-program egyoldalúsága. (Szabadság 1993. január 6.)

Eskütétel az önrendelkezésre. RMDSZ Közlöny 1993/4.

Felhívás a nyílt párbeszédre (fontosabb aláírók: Cs. Gyímesi Éva, Fodor Sándor, Eckstein Kovács Péter, Szilágy N. Sándor, Balla Zsófia, Fey László, Magyari Nándor László, Bányai Péter).

Méder Zsolt: Elvi és gyakorlati szempontok a belsô választások szabályozásához, megszervezéséhez és lebonyolításához. Szövetség 1994. szeptember, I. évf. 9. sz.

Niculescu Antal: Legalább megpróbáltuk... Magyar Kisebbség 1998/2.

Somai József: Nézôpont a kormánykoalícióról. Magyar Kisebbség 1998/2.

Szatmári Tibor: Együtt sikerülni fog. Magyar Kisebbség 1998/2.

Székely István: Észrevételek a belsô választási törvény kapcsán. Szövetség 1994. szeptember, I. évf. 9. sz.

Tánczos Vilmos: Konszenzuskeresô vagy többségi demokrácia az RMDSZ-ben (kézirat, TEGY).

Toró T. Tibor: Gondolatok az erdélyi magyarság közösségi kataszterének összeállításáról. Szövetség 1994. július. 

Toró T. Tibor: Az RMDSZ koalíciós szerepvállalása: zsákutca vagy kiút egy hatékonyabb politikai érdekképviselet felé? Magyar Kisebbség 1998/1.

Toró T. Tibor: Szövetségi belsô választások: egyszerû tisztújítás vagy az "erdélyi magyar parlamentarizmus" rehabilitációjának kísérlete. Magyar Kisebbség 1999/4.

Veress László: A sokszínûség látszategysége. Napi Magyarország 1998. március 4.

-------------

¹ Felvidéken és Délvidéken az egységesülô tendenciák elsôsorban exogén tényezôknek köszönhetôek: Felvidéken a választási törvény módosítása terelte közös párt keretei közé a magyar érdekképviseleti szervezeteket, Délvidéken pedig a posztkoszovói történelmi helyzet volt meghatározó a magyar nemzeti tanács létrejöttében. Megítélésem szerint Erdélyben a magyar közösségen belüli tudati mozzanatok voltak döntôek - tehát a magyar kollektivitás szempontjából endogén tényezôk. Az etnokratikus nyomás kétségtelenül közrejátszik az egységcentrikus tudatállapot megôrzésében, de ez a többi elszakított nemzetrész esetében is fennáll.

² A kérdést részletesen elemzi Kovács Miklós A kárpátaljai magyar politika címû tanulmánya. (Magyar Kisebbség 1996/4.)

³ A közösségi érdeket, úgy vélem, meg lehet határozni olyan tágan, hogy e definíció elfogadása ne függjön ideológiai alapállástól. Az más probléma természetesen - és ez lehet politikai opció vagy eszmeköri hovatartozás kérdése -, hogy az így meghatározott közösségi érdeket milyen mértékben veszi figyelembe egy adott politikai aktor, s hogy prioritást biztosít-e számára olyan helyzetben, amikor figyelembe vétele esetén egyéni érdekek csorbulnak. A közösségi érdek sub specie aeternitatis: a megmaradás, valamint a számbeli, gazdasági és kulturális gyarapodás.

⁴ Az ideológiai síkot azért látom feltétlenül hangsúlyozandónak, mert hamarabb fog jobb- és baloldal gazdasági kérdésekben dûlôre jutni, az állami intervencionalizmus hívei (bal) és a piac protagonistái (jobb) hamarabb fognak megegyezni egymással, mint a hagyományok erejében, az ember társadalmi beágyazottságában, szerves társadalomban gondolkodó, realisztikus emberképpel rendelkezô, a nemzet és keresztény értékekre építô ideológiai jobboldal és valóságidegen kategóriákból élô, absztrakt egyénben, absztrakt államban gondolkodó, messianisztikus elhivatottságtudatával nemzeteket nyomorba sodró, antropológiai optimizmustól fûtött, vallásellenes és kozmopolita baloldal.

⁵ Ennek tudható be mindenekelôtt, hogy a szervezet szabálytalanságot szabálytalanságra halmoz: a kormányzati szerepvállalás kérdése el volt már dôlve akkor, amikor összeült a dönteni hivatott SZKT; az SZKT-t nem figyelmeztették, hogy kétharmados döntés következik, így az 1998. szeptember 30-i döntést visszaható hatállyal - éppen ez okból - érvénytelenítô szabályzat felügyelô bizottsági határozat implicit érvénytelenítette az eredeti döntést is. (Hiszen a bizottság kimondta: nem az számít, hogy szeptember 30-án megvolt a kétharmados többség, hanem az, hogy a küldötteket figyelmeztették-e a szavazás elôtt a döntés soronkívüliségére vagy sem.) A Vasile kabinetbe való belépésrôl nincs érvényes SZKT döntés, a kongresszus összeállításakor a vezetôség javaslatára az SZKT áthágta az egyik elvi döntést, amit a Markó-párti többségû Szabályzat Felügyelô Bizottság utólag jóváhagyott az RMDSZ-en belüli jogi kultúra szégyenére.

⁶ Toró ismételten jelez egy felettébb fontos történeti mozzanatot, tételesen azt, hogy 1996 óta az RMDSZ pályát változtatott, hogy a kormányzati szerepvállalás a hivatalos program zárójelbe tételét jelentette. Lásd pl. "Az 1996-os választások és az általuk eredményezett kormányzati szerepvállalás az RMDSZ programjának szinte összes alapvetô, a hosszú távú rendezést célzó stratégiai pontját vagy háttérbe szorította, vagy egyszerûen zárójelbe tette mind a retorika, mind a politikai gyakorlat szintjén." (Toró T. Tibor: Szövetségi belsô választások: egyszerû tisztújítás vagy az "erdélyi magyar parlamentarizmus" rehabilitációjának kísérlete. Magyar Kisebbség 1999/4. 156.) Messzemenôen egyetértve ezzel a megállapítással jelezném, hogy 1996-nál tovább kell visszamenni idôben ahhoz, hogy a belsô választások történeti kontextusa evidenssé legyen, hogy tisztán és egyértelmûen álljon elôttünk, hogy a belsô választások idôben való megrendezésének elmaradása, s várható megcsúfolása egy karrierorientált, "pragmatikus" és az RMDSZ-en belül fokozatosan teljhatalmat kialakító elitcsoport saját öncélú hatalmi törekvéseinek következménye.

⁷ A román rendszerváltás elôzményeirôl és anatómiájáról Balogh László írt magyar nyelven különös felkészültséggel. (Lásd: A ceausescui kormányzat politikai rendszere és a román rendszerváltás fontosabb összefüggései. 1993. kandidátusi értekezés, kézirat.)

⁸Az RMDSZ Ideiglenes Intézô Bizottságának kiáltványa. Magyar Kisebbség, 1995/1.

⁹ Ilyen belsô összeütközés történt a magyar oktatásért 1990. február 10-én megtartandó országos szintû tüntetés megszervezésének kérdésében az Ideiglenes Intézô Bizottságon belül, mely végül azzal a döntéssel zárult, hogy minden megyei szervezet döntse el maga, hogy szervez-e valamiféle megmozdulást. Egy más típusú kollízióra példa Király Károly és Domokos Géza vitája Iliescu elnök elôtt az autonómia kérdésében január elején (Király, bár akkor még bízott Iliescuban, sôt a kampány során arra szólította fel a választókat, hogy szavazzanak az exkommunista jelöltre, az autonómia mellett tört lándzsát). De említhetem a már idézett, a szervezet elnevezése körüli vitát, mely a szabályt erôsítô kivétel, Katona Ádám ugyanis mindmáig a következetes autonomizmus híve és 1992-ben Erdélyi Magyar Kezdeményezés néven alapított platformot és pólusképzô tényezô.

¹⁰ A sajtó kezdettôl fogva mérsékeltekrôl és radikálisokról beszélt, s magam is azt a törésvonalat látom (ha nem is feltétlenül e címkepáros által kifejezve) meghatározónak, amit a sajtó s a közvélemény ezalatt ért. A meghatározást azért érzem megtévesztônek, mert a mérsékelt (valójában: önfeladó, szemellenzôs) eufemisztikus, a radikális pedig megbélyegzô (a "legkeményebb" "radikálisként" számon tartott Katona Ádám) platformjának (EMK) is mind meghirdetett és követett céljai, mind alkalmazott eszközei a demokratikus alkotmányosság, a jogállam általánosan elfogadott keretein belül vannak. Mindeddig még egyetlen megnyilvánulás sem idézhetô egyetlen RMDSZ politikustól, mely valóban radikális programot/stratégiát foglalna össze vagy egyáltalán sejtetne (határváltoztatás/robbantások, terrorcselekmények - holott nemzetközi viszonylatban ezek egyáltalán nem lennének precedens nélküliek, sôt.).

¹¹A Romániai Magyar Demokrata Szövetség programja c. dokumentumot tartalmazza a Szövetség elsô kongresszusáról szóló már többször idézett kötet (185.).

¹² A késôbbi, 1993-as RMDSZ kisebbségi törvény megelôlegezôje volt a Szôcs Géza által elôterjesztett dokumentum, melyet átadtak egy Domokos Géza által dominált "szakértô bizottságnak", mely a szöveggel egyszerûen nem foglalkozott. Szôcs Géza egy idô után úgy döntött, hogy szenátorként saját jogon nyújtja azt be a parlamentben. (A törvénytervezet megjelent a Magyar Kisebbség 1997/1-2. számában.) A parlament nem tárgyalta a dokumentumot, ahogy egyébként mindeddig, s az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának több mint három éve alatt sem (!) tárgyalt egyetlen hasonló tárgyú törvényjavaslatot.

¹³ A helyzetteremtô politizálás híveinek de lege ferenda-típusú gondolkodása óhatatlanul a természetjogi megközelítések elôtérbe állítását eredményezte. A radikális politika és jogfilozófia szerint a kisebbségeket megilletô nemzeti önrendelkezési jog attól függetlenül létezik, hogy azt az elnyomó hatalom elismeri-e vagy sem.

¹⁴ Mint az idézetekbôl is észlelhetô, az önrendelkezés-elvû politika hívei nagyrészt besétáltak a Domokos-párti politikai publicisztika által feldobott és a magyarországi média által felkarolt nyelvi csapdába, elfogadva a radikális önmeghatározást, melynek nem is oly rejtett buktatóiról már szóltam. 

¹⁵ Borbély Imre megalapítója az Immanuel Kant német-magyar értelmiségi kezdeményezésnek, illetve a formálisan késôbb életre hívott Interconfessio Társaságnak. Alelnöke a temesvári Román-Magyar Baráti Társaságnak (elnök Pordea Petru).

¹⁶Merre vigyük végzetünk? Megjelent a Hitel 1991/13-14. számában.

¹⁷ Lásd a közismert Hargita megyei listahamisítási akciót.

¹⁸ Verestóy Attila, Domokos Géza jobb keze pl. úgy fogalmazott az egyik választási gyûlésen, hogy "az önrendelkezés Isten adta jogunk". (Lásd a Kolozsvári Nyilatkozat vitájának elsô napi jegyzôkönyvét.)

¹⁹ Itt érhetô tetten igazán a helyzetben ragadó gondolkodás. Az alkotmány megszegéseként állít be egy RMDSZ vezetô egy, a közösség érdekében levô elfogadás elôtt álló politikai dokumentumot, holott az legfeljebb túlmutat az alkotmányon. Itt legfeljebb különbözô alkotmányértelmezésekrôl lehet szó, és ez esetben aligha az a kötelessége egy RMDSZ politikusnak, hogy a magyarság számára közösségi haszonnal kecsegtetô politikai lépésrôl azt bizonyítsa be, hogy az alkotmányellenes, hanem épp ellenkezôleg: becsületbeli kötelessége jogi szaktudását bevetve ennek ellenkezôjét bizonyítani.

²⁰ A nyilatkozat több sajtóorgánumban megjelent, közli például a Magyar Kisebbség 1995/1. száma is.

²¹ Magyar Kisebbség, 1995/1. 17-18.

²² Uo.

²³ Tánczos Vilmos: "Konszenzusorientált" vagy "többségi" demokrácia az RMDSZ-ben? (kézirat, 2.)

²⁴ Fontosnak tartom hangsúlyozottan megkülönböztetni a paletta szélét a szélsôségesektôl. Az, hogy Romániában a román politikai életben a paletta mindkét szélén rendszerellenes, politológiailag is szélsôségesnek tekinthetô pártok vannak, nem jelenti azt, hogy a "szélsô" pozíciót az erdélyi magyar közéletben ilyen szervezetek vagy személyiségek töltenék be. 

²⁵ Lásd az RMDSZ-program brassói kongresszusi vitájának jegyzôkönyvét, valamint az alapszabályzat vitájának jegyzôkönyvét. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség III. Kongresszusa. 67-140.

²⁶ Lásd: Határozat szervezetünk önkormányzati modelljének alapelveirôl. RMDSZ Közlöny 1993/1.

²⁷ A közvetlenséggel kapcsolatban alighanem egy sajátos értelemzavar akadályozta a Domokos szárnyhoz tartozó küldöttek racionális döntését. A probléma abból adódott, hogy e küldöttek tartottak a teljes tagság megkérdezésétôl, s nem vették észre, hogy a határozatban úgyis szerepel az, hogy az "általános tagnyilvántartásban szerepelô tagok vesznek részt" a választáson. A "lehetôleg közvetlen" ily módon e passzussal sajátos önellentmondásba keveredett, melyet csak a következô, IV. Kolozsvári Kongresszus oldott fel a közvetlenség elôírásával.

²⁸ Lásd RMDSZ Alapszabályzat. 1993. Uo. 176.

²⁹ Lásd: VI. Alapszabályzat-módosító határozat a Szabályzat Felügyelô, Szövetségi Etikai és a Szövetségi Ellenôrzô Bizottságokról. RMDSZ Közlöny 1993/1.

³⁰ E gondolat sejlik fel azon 1993-as brassói alapszabályzat-módosítás mögött, mely a parlamenti csoportot a Szövetségi Képviselôk Tanácsa alá rendelte azzal, hogy egyrészt a szabályzat megalkotására kötelezte (Domokos Géza elnöksége és frakcióvezetôsége alatt horrible dictu még frakciószabályzat sem volt), amit az SZKT volt hivatott megerôsíteni, illetve leszögezte: "A parlamenti csoport tagjai politikai tevékenységük során érdekvédelmi döntések esetén nem határolhatják el magukat a Kongresszus és a Képviselôk Tanácsa által hozott határozatoktól, és az Egyeztetô Tanács elvi állásfoglalásaitól." (RMDSZ Közlöny 1993/1.)

³¹ Legkirívóbb ezek közül az SZKT által elítélt Neptun-folyamat fôszereplôinek visszasegítése pozícióikba (az 1993-as ôszi parlamenti tisztségviselô-választás alkalmával). De említhetô a frakcióvezetôk elhatárolódása a tiszteletbeli elnöktôl az etnikai tisztogatás vitája alkalmával (1993 tavaszán), vagy pedig az a szinte felfoghatatlan tény, hogy a frakciónak csak egy része volt hajlandó elhatárolódni Nagy Benedek gyalázkodó röpiratától (1995 eleje). Nem véletlen, hogy régebbi eseteket hozok fel példaként, mivel 1995 után az egész szervezet megszûnt az állammodell szellemében mûködni.

³² Toró T. Tibor: Szövetségi belsô választások: egyszerû tisztújítás vagy az "erdélyi magyar parlamentarizmus" rehabilitációjának kísérlete. Magyar Kisebbség 1999/4. 159.

(c) Jakabffy Elemér Alapítvány, Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék