Az utóbbi években a közép- és kelet-európai régió politikai földindulásai, nemegyszer véres eseményekbe torkolló nemzeti-etnikai konfliktusai, a magyar határon túli nagyobb nemzetrészekkel kapcsolatos problémák elterelték az addig sem túl nagy figyelmet nyugati szomszédunk, Ausztria kisebbségpolitikájáról.

Egyetlen olyan szomszédunkról van szó, amely a korábbi korszakban nem tartozott a szocialista berendezkedésû államok közé, demokratikus politikai rendszere több évtizedes múltra tekint vissza. Ebbôl a szempontból is érdekes lehet, vajon a legtöbb szomszédos ország ellentmondásokkal, vargabetûkkel terhelt kisebbségpolitikájához képest az osztrák állam valami mást tud-e felmutatni. Véleményem szerint a szakemberek egy szûk csoportján kívül erre a kérdésre nem sokan tudják ma a választ. Az ismeretek hiánya egyfelôl jót sugall: nem ismeretesek kisebbségi villongások Ausztriában, többség-kisebbség viszonyát látványosan, hírértékûen nem zavarják békés vagy erôszakos jellegû konfliktusok. Ugyanakkor az osztrák államot pozitív példaként, az élenjáró kisebbségpolitikai gyakorlattal, modellel büszkélkedô országok (mint például Finnország, Dél-Tirol révén Olaszország) között sem szokták emlegetni.

A következô tanulmányban a kisebbségpolitika mindenkori kulcskérdését, a kisebbségi oktatási rendszerek helyzetét vizsgálom meg Ausztriában. Egészen pontosan három legnagyobb nemzeti kisebbsége - a német-osztrák terminológia szerint népcsoport (Volksgruppe) -, a karintiai szlovének, valamint a burgenlandi horvátok és magyarok oktatási helyzete képezi a vizsgálat tárgyát.

Ausztria az egyik leghomogénebb nemzetállam Európában, 8 millió lakosának töredéke tartozik valamelyik kisebbségi népcsoporthoz, az 1991-es népszámlálás szerint 17 ezer szlovén él Karintiában, valamint 26 ezer horvát és 5 ezer (becslések szerint 10-15 ezer) magyar Burgenlandban.

A kisebbségvédelem alapját az Alkotmány 149. cikkének (1) bekezdése, az 1955-ös államszerzôdés és az 1976-os népcsoporttörvény képezi. E jogszabályok alapján az anyanyelvû oktatásra az egyes népcsoportoknak más és más lehetôsége nyílt. Az államszerzôdésben név szerint említett szlovénekre és horvátokra külön rendelkezések vonatkoztak. A kisebbségi jogok szabályozását az 1976-os népcsoporttörvény (Volksgruppengesetz) módosította és egységesítette. Az oktatási jogok terén a törvény szerint akkor biztosítandó az anyanyelv kötelezô oktatása, ha az adott településen a kisebbség arányszáma eléri az összlakosság 25%-át. Azóta az összes kisebbségre vonatkozó átfogó jogszabály nem született Ausztriában, bizonyos kisebbségekre azonban igen. A karintiai szlovének oktatási jogait az 1959-es tartományi törvény, és annak 90-es évekbeli módosításai tartalmazzák. A burgenlandi horvát és magyar közösség oktatásának speciális szabályait sokáig az 1937-es iskolatörvény határozta meg, csak 1994-ben készült el a tartomány új kisebbségi oktatási törvénye.

Mint a fentiekbôl érezhetô, hosszú passzivitás és csend után a 90-es években az osztrák kisebbségvédelem feltûnôen tevékennyé és kisebbségbaráttá vált. Szellemi elôzménynek az 1987/88-as osztrák rektori konferencián történtek tekinthetôek, az ausztriai népcsoportok helyzetét és perspektíváját elemzô anyaguk a kormányzati cselekvés katalizátoraként hatott. Összességében a 90-es évekre a három elismert és viszonylag tömbszerûen élô nemzeti kisebbség (szlovén, horvát, magyar) számára biztosított kisebbségi - köztük oktatási - jogok tovább egységesedtek és egyben szélesebb körûek lettek.

Ausztriában sem képezi az oktatási rendszer szerves, kötelezô részét az óvodai szint, az óvodákba 3-6 év között járnak a gyerekek, számos iskola a 6 éveseknek iskolaelôkészítô évet (Vorschulstufe) kínál. Az alapfokú oktatás négy évfolyamos, elemi iskolának nevezhetjük (Volksschule). Az 5-8. évfolyamot egyre kevésbé tekintik az alapfokú képzés részének, a nyolcosztályos általános iskolai rendszer helyett a felsô tagozat már a középfokú oktatáshoz (Sekundarschule) tartozik. A négyéves, az 5-8. osztályt magába foglaló alsó középiskolába, más néven polgári iskolákba (Hauptschule) jár az elemi iskolát befejezô diákok 70%-a. Ez az iskolatípus szakiskolákra készít elô (politechnikum, szakmunkásképzô, azaz Berufsschule), de van lehetôség innen a gimnáziumi folytatásra is. Az elemi iskolát befejezôk 30%-a gimnáziumban tanul tovább (8 osztályos: Allgemeinbildende Höhere Schule, felsô négy évfolyam: Gymnasium), az alsó gimnázium az 5-8. osztályt jelenti, a felsô gimnázium a 9-12. osztályt, utóbbinak két fajtája van: a gimnáziumban latint is tanítanak, tehát humántudományos jellegû a képzés súlypontja, a reálgimnáziumban a matematikára, a természettudományokra helyezik a hangsúlyt. A kötelezô oktatás 9 éves, vagyis 6 és 15 év között kötelezô az iskolalátogatás, a kötelezô iskolaévek a Hauptschule vagy politechnikum vagy szakmunkásképzô elvégzésével érnek véget. A tizenkettedik évfolyamot követôen az érettségizettek egy része szak(közép)iskolában szakmát szerez, más részük a felsôoktatásban folytatja tanulmányait. Az osztrák oktatási rendszerben az állami iskolák vannak túlsúlyban, a magániskolák szerepe nem meghatározó, utóbbiakban is az állami tanterv szerint kell oktatni, és az állam részben hozzájárul a költségeikhez.

A kisebbségi oktatás speciális tanterveit oktatási miniszteri rendeletek állapítják meg. 1966-ban bocsátották ki azt a tantervet, amely több mint 20 évig szinte teljesen változatlan maradt, 1988 óta azután több ízben is új tantervek készültek a karintiai szlovének, valamint a burgenlandi horvátok és magyarok vonatkozásában. A nagyobb változtatásokat tartalmazó miniszteri rendeleteket 1988-ban, 1995-ben és 1998-ban adták ki, elôbbi alapvetôen a szlovén, a 95-ös a burgenlandi kisebbségi oktatási rendszereket változtatta meg (részletesen lásd a két tartomány kisebbségi oktatási rendszereinek tárgyalásánál), a legutóbbi szabályozás mindkettôn finomított.

Az 1988-as és 1995-ös reformok óta, vagyis az alapok biztosítása után a 90-es évek második felére a kisebbségi oktatás minôségének javítására, csiszolására helyezôdött a hangsúly, s erre komoly energiákat fordítottak. A szlovén-német kétnyelvû oktatásban például az 1995-ös kerettanterv alapján egy évvel késôbb kétszer 110 oldalas, kétnyelvû, részletes és konkrét didaktikát, célokat, eszközöket tartalmazó tanterv készült.

Az 1998-ban a burgenlandi és a karintiai kisebbségi elemi iskolákban életbe lépett új tantervek¹ az alapok változatlansága mellett további módszertani, didaktikai módosításokat, finomításokat tartalmaznak. Nagyobb hangsúlyt helyeztek az oktatásban a dialektusok tekintetbe vételére. Kibôvítették a kétnyelvû oktatás céljait is: a népcsoport összetartozás-tudatának, önazonosságának erôsítése, a toleráns viselkedés kifejlesztése, fejlesztése, a különbözô nyelvismeretû kisebbségi gyerekek kétnyelvûségének lehetôvé tétele, kiteljesítése.

1998-ban vezették be az idegen nyelvek általános iskola elsô osztályától kötelezô tanulását is. Szeptembertôl még csak néhány iskolában kezdôdött el az új nyelvoktató program, 2003 szeptemberétôl mindenhol elindítják. A világnyelvek mellett (angol, francia) a szomszédos államok, illetve az ausztriai nemzeti kisebbségek nyelvére (horvát, szlovén, szlovák, cseh és magyar) is vonatkozik.

A szlovén nemzeti kisebbség oktatási helyzete

A 17 ezer szlovén nyelvû polgár Karintia lakosságának 3%-a, de a kisebbségi szervezetek és a katolikus egyház kétszeresére becsülik ezt a számot. Karintia hagyományos etnikai dualizmusa ma is jellemzô. A gazdasági és kulturális centrumok, a városok német nyelvû polgárok által lakottak, a szlovén népcsoport legnagyobb része inkább a falvakban és szórványhelyzetben él, vagyis lokálisan is mindenhol kisebbségben vannak. Néhány településen (Zell/Pfarre, Zell/Winkel, Ebriach, Leppen, Kömmelgupf, St. Margarethen bei Bleiburg stb.) azonban a lakosság többsége szlovén (Wiegele. 198.).

A kétnyelvû településeken kimutathatóan egyre inkább teret veszít a szlovén nyelv a némettel szemben, a szlovének kétnyelvûségi hagyománya felbomlóban, a szlovén önazonosság, s legfôképp a nyelv a kisebbségbarát környezet ellenére nehezen tudja tartani magát. Annál is inkább, mivel az iskolákban, a nyilvános életben, a karintiai szlovén irodalomban, újságokban, médiában a standardizált szlovén használatos, míg a családokban, a helyi közösségekben a helyi szlovén dialektus.

A szlovének jogait az 1955-ös államszerzôdés 7. cikke biztosítja, amely a területi elvre épül, vagyis személyi kataszterek nem készülnek. Ez alapján a karintiai tartományi parlament meghatározott egy kétnyelvû területet Karintiában, amelybe 35 település tartozik. Közülük csupán 6-nak a helységnévtáblája kétnyelvû, 13 településen a szlovén is hivatalos nyelv az önkormányzat ügyeiben, de csak 9-ben használható a szlovén nyelv a helyi rendôrséggel szemben, ugyanakkor mind a 35 település templomaiban a kisebbség nyelvén is elhangozhat az istentisztelet. Sem ezekben a dokumentumokban, sem azóta más jogszabályban, beleértve a népcsoporttörvényt is, nincs pontosan meghatározva a kisebbségi nyelvhasználat, ez a helyzet pedig a kérdést máig a pártpolitika kiszolgáltatottjává teszi (Busch).

A területi elvet az 1959-es kisebbségi oktatási törvény is tartalmazza, a kétnyelvû zóna a szlovén kisebbségi oktatási rendszer földrajzi övezetét jelenti egyben, az ide tartozó települések 81 elemi és 28 alsó középiskolájában jogi lehetôség van az anyanyelvû oktatásra (Wiegele. 198-201.). Az általános oktatási rendszerhez képest a szlovén kisebbségi oktatással járó többletköltségek finanszírozására az osztrák állam az 1996/97-es tanévben 100 millió schillinget biztosított.

A zónán belül valójában a kétnyelvûség aszimmetriája érvényesül. A szlovént nagyon kevés hivatalos helyen lehet használni, igaz, az általános iskolákban ez az elsô nyelv, vagyis a szlovének alsófokú oktatásbeli szocializációja ezen a nyelven zajlik, de az iskolán kívül, a médiában, a társadalmi környezetben a német a domináns nyelv. A szlovén közösségek tagjai kivétel nélkül kétnyelvûek (az említett módon gyengülô szlovén nyelvtudással), míg a németek közül alig néhányan ismerik a szlovén nyelvet.

Az utóbbi évtizedek modernizációja a hagyományosan kistelepülési életmódot sem kerülte el, nagyon sokan beköltöztek a tartomány fôvárosába, Klagenfurtba, ami azért is volt problematikus, mert a 90-es évek elejéig a város nem tartozott bele a tartomány által meghatározott kétnyelvû zónába, aminek a területén többek között az oktatásban a kisebbségekre vonatkozóan speciális szabályok érvényesültek. 1991-ben a Legfelsôbb Bíróság döntésére volt szükség, hogy lehetôvé váljék az övezeten kívül is a kétnyelvû képzés, erre igény szerint (nachhaltiger Bedarf) legkevesebb 7 tanuló kérése esetén kerülhet sor, azóta ez két klagenfurti alsófokú iskolában be is következett.

A karintiai óvodák sem részei az oktatási rendszernek, nem kötelezô oktatási szint, legtöbbje állami intézmény, amelyeket a helyi önkormányzatok tartanak fenn. Karintiában 1996/97-ben öt önkormányzati óvoda volt kétnyelvû, további két településen tervezik kétnyelvû csoportok beindítását. Az elsô kétnyelvû óvoda magánkezdeményezésre született, a szlovén szervezetek máig két óvodát hoztak létre Klagenfurtban és további hármat más településeken. A magánóvodákat az állam a kisebbségek számára fenntartott költségvetési forrásokból támogatja. A kétnyelvû óvodákba beiratkozó gyerekek szlovén tudása nagyon heterogén, van aki nem ismeri a nyelvet, van aki valamelyik nyelvjárást beszéli, megint mások a standardizált nyelvet. 1996/97-ben az óvodáskort elhagyó 109 gyermek járt kétnyelvû iskola-elôkészítôkbe (Busch. 1997.).

A II. világháború után új oktatási rendszert hoztak létre Ausztriában, amely jobban kedvez a kisebbségeknek. A szlovének is lakta települések általános iskoláiban az elsô két évfolyamon minden tantárgyat kötelezôen párhuzamosan szlovénul és németül is oktattak, a harmadik osztálytól a német az oktatási nyelv, a szlovén pedig tantárgy lett. Mégis ez volt Ausztria történetében az elsô olyan periódus, amikor egy kisebbségi nyelv valamilyen szerepet kapott az oktatásban.

Az 1959-es karintiai kisebbségekre vonatkozó szövetségi oktatási törvénnyel² az 1955-ös osztrák államszerzôdésben vállalt kötelezettségeinek tett eleget Ausztria. E kisebbségi iskolai törvény megszületésével a szlovén nyelvû oktatás az osztrák oktatási rendszerbe szervesen beleilleszkedett, eltörölték a kötelezô kétnyelvû képzést, a továbbiakban a szülô választására bízták, hogy gyermekét szlovén nyelvû/nyelvi képzésben is akarja-e részesíteni vagy nem, vagyis joggá vált olyan - a törvényben meghatározott - iskolákban tanulni, ahol a szlovén nyelv az oktatás nyelve, vagy kötelezôen oktatandó tantárgy. Ez a törvény az alapja azóta a szlovén nyelvû oktatásnak az elemi iskolákban (Volksschule), az alsó középiskolában (Hauptschule) és a gimnáziumokban, jelentôsége miatt érdemes (a már módosított, azaz ma érvényben lévô) tartalmával részletesebben megismerkednünk:

• A 12. paragrafus a lehetséges iskolatípusokat tartalmazza:

• A szlovén egynyelvû, illetve a kétnyelvû oktatás az autochton szlovén településeken lehetséges (7. paragrafus).
• A szlovén nyelvû elemi és alsó középiskolai oktatási övezetbe azok a települések kerültek, ahol az 1958/59-es tanévben kétnyelvû oktatás folyt (10. paragrafus). Ez 77 elemi iskolát és 12 alsó középiskolát érintett. Az így megállapított terület nagyon széles lett, bôven és teljes egészében magában foglalja a szlovének által is lakott településeket, hiszen ezen helységek csak egy részében van például kétnyelvû önkormányzat.
• Karintia más részein a törvény bizonyos feltételekhez kötött külön igény alapján (ein nachhaltiger Bedarf) biztosítja a kétnyelvû oktatást. A minimálisan szükséges létszámok: 4 gyerektôl iskolaelôkészítô csoport, 7 gyerektôl iskolaelôkészítô osztály, 7 jelentkezôtôl elemi iskolai osztály, az alsó középiskolákban pedig 9 fôtôl külön osztály, 5 fôtôl csoport (11. cikk). A nagyvonalúan megállapított kisebbségi oktatási körzethatár miatt - a tartomány nagyvárosain kívül, ahová a falusi migráció természetes módon irányult - nincs település, ahol felmerült volna azóta az igény a szlovén nyelv valamilyen alkalmazására az egyes iskolákban.
• A 16. paragrafusban olvashatóak a kétnyelvû oktatásra vonatkozó rendelkezések:

• A tartomány német nyelvû alapiskoláiban a szlovén nyelvet választható tantárgyként be kell vezetni (17. paragrafus).

A kötelezô kétnyelvû oktatás eltörlésének eredményeként a 60-as években a kétnyelvû zónában csupán a gyerekek 20%-a kapott kétnyelvû képzést, s az arány folyamatosan csökkent a nyolcvanas évek közepéig.

A 80-as évek közepétôl a szlovén kisebbség körében felmerült az igény a kisebbségi iskolák reformjára, mivel nem voltak teljesen elégedettek az elemi iskolai szintû oktatási rendszer lehetôségeivel. Igényeik között a következôk szerepeltek:

• külön egynyelvû osztályok indításának megkönnyítése;
• a kétnyelvû, kevert osztályok indításához szükséges tanulólétszám csökkentése 30-ról 20-ra;
• kedvezôbb, alacsonyabb osztálylétszámok a külön kétnyelvû és egynyelvû párhuzamos osztályok indítására a szlovénul is és a csak németül tanulni szándékozók számára, nevezetesen azáltal, hogy ilyen párhuzamos osztályt 9 tanulótól lehessen indítani (korábban 10 volt a határ);
• további pótlólagos erôforrások a szlovén nyelv minél hatékonyabb oktatásához;
• a német és a kétnyelvû osztályokkal is rendelkezô iskolák esetén nagyobb integráció és keveredés elérése a különbözô nyelvû gyerekek között;
• kéttanár rendszerre áttérés a vegyes, integrált osztályokban a kétnyelvû tanárok segítésére. A második tanár bizonyos kurzusokon csoportmunkákat vezetne pl. a szlovéneknek a szlovén kultúráról, nyelvrôl;
• a kétnyelvû tanárok képzésének javítása, interkulturális irányba lépés, a tanár mindkét kultúrát ismerje, ne csak pusztán a nyelveket;
• az oktatási anyagok, tankönyvek színvonalának emelése;
• új tanterv, az interkulturális megközelítés érdekében (Plamenig. 64-65.).

Ahogy korábban láthattuk, mindez 1988/89-ben, a tanterv régóta várt módosításával, majd az oktatási törvény 1990-es kiegészítéseként (Minderheitenschulgesetz-Novelle) be is következett. Harminc év elteltével tehát elsô ízben módosítottak a kisebbségi iskolai törvényen és több mint húsz év után a tanterven, s a változások a szlovén kisebbségi oktatási rendszert számos vonatkozásban kedvezôen érintették.

Az 1988. szeptemberi, 511. számú oktatási miniszteri rendelettel az egészen pontosan 1966 óta érintetlenül érvényben lévô, a karintiai kétnyelvû kisebbségi elemi oktatásban alkalmazandó speciális tantervet tehát újabb váltotta fel.³ A legfôbb változások:

• az 1. cikk elôírja a szlovén-német kétnyelvû iskolákban a két nyelv egyforma alkalmazását (in annä hernd gleichem Ausmaß ) minden órán;
• a 7. cikk az integrált osztályokban a második tanító alkalmazását szigorúan kötelezôvé teszi;
• a szlovén-német két anyanyelvû elemi iskolák tanterve a nyelvek oktatásáról: az elsô két évben heti 7 órában közös kétnyelvû, azaz német-szlovén írás-olvasás órák, a harmadik évben szintén heti 7 órában közös német-szlovén olvasás óra, negyedik évfolyamon már külön heti 7 német olvasás óra és külön 4 szlovén olvasás óra;
• mindegyik évfolyamon heti 1 óra felzárkóztató szlovén nyelvóra biztosítása annak, akinek szükséges;
• az elsô idegen nyelv oktatása a harmadik évtôl kezdôdik.

A 90-es években felgyorsultak az események a karintiai szlovén oktatási rendszer minôségi fejlesztése terén. 1990-tôl minden szlovén nyelven is oktató iskolában a tanuló kérésétôl függ, hogy egynyelvû német vagy szlovén-német kétnyelvû bizonyítványt kap-e.⁴

A kisebbségi oktatás reformja megfordította az elôzôekben ismertetett kedvezôtlen trendet, a 80-as évek végétôl állandó a növekedés és 1996/97-ben már a szlovén nemzetiségû diákok 25%-a járt kétnyelvû iskolákba, közülük növekvô számban német anyanyelvûek. 1993-tól öt év alatt mintegy harmadával növekedett a 83 kétnyelvû elemi iskolába járó diákok száma, a kétnyelvû iskolák szülôk általi megítélése pozitív, ennek az oktatási rendszernek van jövôje. Erôsödnek a partnerkapcsolatok a környezô tartományok, országok iskoláival (Szlovénia, Friuli, Dél-Tirol), a két- és többnyelvûség modellje évrôl évre elterjedtebb, a továbblépés iránya az olasz és angol nyelv oktatása felé mutat (Busch).

1996/97-ben a kétnyelvû zóna 81 általános iskolájában és Klagenfurt általános iskoláiból kettôben lehetséges a kétnyelvû képzésben való részvétel, 64 iskolában (17 iskoláról nincsenek adataink) 1427 gyerek járt kétnyelvû osztályokba, a két klagenfurti elemibe pedig 102-en. További 156-an tanulták kiegészítô tantárgyként heti 2-3 órában a szlovént Karintiában az egynyelvû német osztályokban (Busch. 1997.). A következô tanévben az osztrák hivatalos statisztikák szlovén-német kétnyelvû oktatást 203 osztályban 2756 tanulóval mutattak ki (feltehetôen ez az összlétszám, s közülük nem mindenki tanult kétnyelvû programban, máskülönben a két tanév adatai egymástól lényegesen eltérnének), ezenkívül szlovén-német kéttannyelvû nyolcosztályos általános iskolából 3 mûködött, a 12 osztályban 122 diákkal.⁵

A kétnyelvû alapiskolai oktatással a szlovén kisebbség ma alapvetôen elégedett, gondok azonban így is akadnak. A kétnyelvû osztályokban és iskolákban az elsô három osztályban hiába oktatnak minden tantárgyat fele-fele alapon szlovénul, illetve németül - az informális használatban nem lehet ennyire "kidekázva" a nyelvhasználat, s ebben az esetben a tanártól és a diákoktól egyaránt függ, melyiket használják inkább. A szlovén kisebbség szószólóinak egy része pedig amiatt tiltakozik, hogy negyedikben a középiskolákra való felkészítés jegyében a tanítás nyelve egyedüliként a német marad, s a szlovén nyelv tantárgy lesz. Ebben az ügyben már az Alkotmánybírósághoz is fordultak, követelve, hogy az elemi iskolában végig kétnyelvû legyen az oktatás. Ilyen jellegû döntés még nem született, mindazonáltal néhány helyen kísérleti jelleggel beindították a negyedik évfolyamon is a kétnyelvû képzést.

A tankönyvellátás is problematikus volt a 90-es évek elejéig, amíg csak olyan szlovén olvasókönyvek és nyelvkönyvek léteztek, amelyek nem vették tudomásul a tanulók nyelvtudásának heterogenitását. Az utóbbi években karintiai szlovén könyvkiadók új tankönyveket, tananyagokat fejlesztettek és adtak ki, melyek már jobban megfelelnek az igényeknek. Az összes érintett évfolyam összes egyéb tárgyára is megszülettek a tankönyvek, ezek esetében viszont csupán a német tankönyvek tükörfordításait végezték el, ami azt a veszélyt hordozza, hogy a gyerek az erôsebb nyelvét, az eredeti német tankönyvet fogja használni.

A vonatkozó jogszabályok (az 1959-es kisebbségi iskolai törvény 12. paragrafusa) lehetôvé teszik a kétnyelvû zónán belül ebben az iskolatípusban is a teljesen anyanyelvû képzést, a gyakorlatban azonban csak nyelvoktatás folyik. A nyelvoktatás három formája a kisebbségi iskolai törvény értelmében: az igényeknek megfelelôen a szlovént mint kisebbségi nyelvet, vagy a szlovént mint idegen nyelvet oktatják (például az angol alternatívájaként), valamint a szlovént mint választható, kiegészítô tárgyat tanulják. Mivel nagyon kevés ebben az iskolatípusban a szlovén gyermek és a szlovént tanulni szándékozók száma, a háromféle indokkal szlovénul tanulni vágyókat általában egy csoportban tanítják, sôt, a kis létszám miatt több évfolyamnak együtt tartanak szlovén órákat.

1996/97-ben a kétnyelvû zónában a gyerekek 5,5 %-a, 275 tanuló tanulta a szlovén nyelvet 16 alsó középiskolában, közülük 105-en kötelezô tárgyként, 118-an választható tárgyként, 52-en az angol helyett idegen nyelvként (Busch. 1997., követségtôl kapott statisztikák). Ahhoz képest, hogy az elemi iskolások negyede kétnyelvû képzésben vesz részt, riasztóan csekély ez az arány.

A kötelezôen elvégzendô iskolák után, a közép- és felsôfokú iskolai szinteken is jelen van a szlovén nyelv. A speciális szlovén középfokú oktatást az 1959-es törvény 24. paragrafusa szabályozza. A törvény az osztrák állampolgárságú szlovén kisebbséghez tartozók számára Klagenfurtban külön szlovén nyelvû szövetségi (Bundesmittelschule) reálgimnázium és igény szerint gimnázium létrehozásának kötelezettségét tartalmazza. Minden osztályában egyedül a szlovén az oktatás leendô nyelve, a német kötelezô tantárgy. Az összes többi tartományi középiskolában a szlovén nyelv szabadon választható tárgyként kell szerepeljen (30. paragrafus).

A törvénnyel megtámogatva, de már 1957 óta Klagenfurtban állami szlovén nyelvû gimnázium és reálgimnázium mûködik (Bundesgymnasium für Slowenen, Zvezna Gimnazija za Slovence). A nyolcosztályos gimnáziumok közül csupán ennek az iskolának alsó négy évfolyamán (alsó gimnázium) kizárólag a szlovén az oktatási nyelv. Az alapítás óta mintegy 3 000 diák tanult itt, 1996/97-ben az alsó és felsô gimnáziumba összesen 459 gyerek járt, akiket 50 tanár oktat. 1996/97-ben összesen 728 diák vett részt szlovén nyelvû vagy kétnyelvû képzésben, ugyanis az említetteken túl további két gimnáziumban találunk kétnyelvû képzést (Busch. 1997.).

A többi gimnáziumban és szakközépiskolában van lehetôség a szlovént kötelezô vagy választható tárgyként tanulni. 1996/97-ben a 100 gimnáziumi és szakközépiskolai tanuló kötelezô tárgyként, 230 pedig kiegészítô választható tárgyként tanulta a nyelvet. A kis létszámok miatt itt is összevonnak évfolyamokat, vagy külön iskolákba járó gyerekeknek tartanak közös szlovén órákat. Szlovén nyelvoktatás összesen a tartomány nyolc gimnáziumában folyik (Klagenfurt, Villach, Völkermarkt, St. Paul).

A 420. számú, 1990. június 28-i szövetségi törvény a szlovén kisebbség számára a tartomány fôvárosában külön kétnyelvû kereskedelmi szakközépiskolát (Bundeshandelsakademie) is létrehozott, ahol 14 éves kortól öt évig tart a képzés. Az iskolába csak szlovénül jól tudó diák vehetô fel, hiszen a szlovén és a német nyelvet egyforma arányban használják minden tárgy oktatásánál, kötelezô nyelvórákat német, szlovén, angol és még egy idegen nyelvbôl tartanak. Az iskola érettségivel záródik, s lehetôvé teszi az egyetemi felvételit. 1996/97-ben 143 tanuló járt ide. Egy másik kétnyelvû szakiskola a katolikus egyház magániskolája, speciális turizmus szakképzést nyújt St. Peter bei St. Jakob településen (Höheren Lehranstalt für wirtschaftliche Berufe), ide 126-an jártak 1996/97-ben. Mindkét szakiskolát sok szlovéniai tanuló látogatja. Karintia 6 szakközépiskolájában (Klagenfurt, Villach, Völkermarkt, Wolfsberg) szlovén nyelvoktatás folyik. (Wiegele. 198-201., követségtôl kapott statisztikák, Busch. 1997.).

A kötelezô szakiskolákban - tehát az iskolakötelezettség utolsó évében - a szlovén nyelv választható tantárgy, ám 1996/97-ben mindössze 31-en tanulták. Az egyéb állami szakiskolákban sincs, a mezôgazdasági képzést kivéve, kétnyelvû képzés, vagyis nincs szlovén nyelvû oktatás.

A legtöbb középiskolai tankönyv német nyelvû, még a szlovénul tartott órákon is ezeket használják, mivel olyan kevesen járnak ilyen jellegû képzésre, hogy megfizethetetlenül drága lenne minden évfolyamra külön szlovén könyveket kiadni. 1990-ben kezdôdött Szlovéniával egy olyan együttmûködés, amelynek keretében osztrák közgazdasági középiskolai tankönyveket fordítottak le szlovén nyelvre, s azóta ezt a szakiskolákban használják. A szlovéniai tankönyvek a két ország eltérô oktatási rendszere miatt a középfokú oktatásban alkalmazhatatlanok.

Statisztika az ausztriai szlovének oktatási helyzetérôl, 1996/97 (Busch. 1997.).

Szlovén nyelvû felnôttképzést az állam nem szervez, magánalapokon nyugszik, vagy a szlovén kulturális szervezetek, vagy a katolikus egyház a kezdeményezô. A szlovén nyelvû középfokú oktatás néhány évtizedre tekint vissza, addig ezek a felnôttképzô kurzusok voltak az egyedüli középiskolai szlovén nyelvû órák. A szlovén kulturális szervezetek (a két legfôbb a Slovenska Prosvetna Zveza - SPZ, és a Krscanska Kulturna Zveza - KKZ) óráin (fôbb témák: kultúra, mezôgazdaság, irodalom, egészségügy, idegen nyelvkurzusok) a szlovén az oktatási nyelv. Az erôsödô szlovén-osztrák államközi kapcsolatok folytán megnövekedett igények indokolttá tették, hogy az osztrákok részére ugyanezek a szervezetek szlovén nyelvi kurzusokat indítsanak. Az egyháznak saját felnôttképzô központja van, ahol az egyházi élet mellett irodalmi, mûvészeti, történelmi és szlovén nyelvi kurzusok folynak szlovénul. Mivel a karintiai szlovén kisebbség a mai napig felülreprezentált a mezôgazdaságban, külön felnôttképzô szervezet (Kmecka Izobrazevalna Skupnost - KIS) specializálódott az agrárképzésre (Busch. 1997.).

Haladó szintû szlovén nyelvi kurzusokban nagy hiány van, ezen a Klagenfurti Egyetem diákok által szervezett nyelvkurzusai próbálnak segíteni, a foglalkozásokon nemcsak egyetemisták vesznek részt.

Egészen a legutóbbi idôkig nem álltak rendelkezésre tankönyvek a szlovén nyelvû/nyelvi felnôttképzésben, ma már Szlovéniában készült könyvekbôl tanítanak, de a kétnyelvû környezet miatt adaptálni kell ezeket az anyagokat.

Az osztrák egyetemeken tantárgyként tanulható a szlovén nyelv. Szlovén nyelv- és irodalom szak Klagenfurt, Graz és Bécs egyetemein mûködik, felsô középiskolai tanárokat, mûfordítókat képeznek. A tanárjelölteknek az egyéves gyakorlatot valamelyik karintiai iskolában kell eltölteniük.

Az óvónôket a felsôbb középiskolai szint speciális iskoláiban képzik, 14 és 19 év között, utána szabad az út akár az egyetemekre is. Az óvodai pedagógusok számára heti 3-5 órában választható kurzusokat tartanak szlovén nyelven és a kétnyelvû oktatás módszertanából, a klagenfurti óvónô- és szociális munkásképzôben szlovén nyelvoktatás folyik. Néhányan Szlovéniában végeznek, de ezzel az a probléma, hogy Ausztria nem ismeri el a szlovéniai diplomákat.

Az általános iskolai és az alsó középiskolai tanítókat és tanárokat a pedagógiai fôiskolákon (Pädagogische Akademie) képzik, a képzés legkevesebb 6 szemeszteren át tart. A kétnyelvû iskolák tanítóképzésérôl az 1959-es törvény 21. paragrafusa intézkedik. A klagenfurti tanítóképzôben szlovén nyelvû kiegészítô képzést vezettek be a szlovén-német kéttannyelvûekben oktatni szándékozók számára. A jelentkezônek igazolnia kell jártasságát a szlovén nyelvben. Végzéskor a szlovén kétnyelvû iskolákban tanítani kívánóknak speciális vizsgát kell lerakniuk szlovén nyelvbôl, irodalomból, kultúrából, a szlovén nyelvû és a kétnyelvû oktatás módszertanából. Az 1996/97-es tanévben az elemi iskolákban 171, az alsó középiskolákban 28 kétnyelvû tanár oktatott.

Tanári továbbképzô kurzusokat a pedagógiai intézetek tartanak, a klagenfurti intézet a szlovén iskolákban tanítóknak speciális kurzusokat indít, a Klagenfurti Egyetem a kétnyelvû, "interkulturális" (több kultúrát bemutató) oktatás témáiban további speciális továbbképzô kurzusokat tart.

Az oktatás alap- és középfokán egyaránt a legnagyobb kihívás a szlovén és a kétnyelvû osztályok egyre heterogénabb összetétele. Ma megközelítôleg a szlovén általános iskolát elkezdôk fele nem ismeri a szlovén nyelvet, az iskolában kezd el vele elôször ismerkedni, további 20%-nak passzív nyelvtudása van, s csak 30% beszéli anyanyelveként a szlovént. A német környezetben így az iskoláknak még nagyobb a szerepe a nyelv megôrzésében, még fokozottabb figyelmet kell fordítani a szlovén nyelvû és a kétnyelvû képzésre, mert ebben a helyzetben könnyen eredménytelenné válhat ez az oktatási forma.

1991/92 óta az osztrák tantervek alapelve az "interkulturális" oktatás, a gyakorlatban ez még nem igazán bontakozott ki, nem lehet tudni, mit is jelent, remélhetôen a kétnyelvûség erôsítését, a megértés, a fordítás és a beszéd szintjén egyaránt.

Óriási a szakadék a szlovén nyelvû oktatásnak az alap- és középfokú oktatásban betöltött szerepét illetôen, a gimnáziumokon kívül drámaian kevés az általános iskolákhoz képest a szlovén nyelvû, vagy kétnyelvû középiskolai oktatásban részt vevô diákok száma, a szakközépiskolai képzésben még ennél is rosszabb a helyzet. Ezen mindenképpen változtatni kell, máskülönben a szlovén kisebbségi oktatás magától el fog sorvadni.

Az ausztriai horvát nemzeti kisebbség Burgenlandban él, viszonylag tömbszerûen. Horvátok a 16. század óta élnek a területen, eredetileg mintegy 60 ezer fô, mára körülbelül 25 ezer. A népcsoport társadalmilag és gazdaságilag integrálódott az osztrák társadalomba, a 80-as évekig a horvátok vezetôi maguk is az asszimilációt szorgalmazták. Csonka társadalmat alkotnak, fôleg a mezôgazdaságban tevékenyek.

A magyar nemzeti kisebbséget szintén a viszonylag tömbszerû területi elhelyezkedés jellemzi a tartományban. A statisztikailag kimutatott magyarok kétharmada két nyelvszigeten él, Oberpullendorf (Felsôpulya) településen a tartomány középsô részén, illetve délen Oberwart (Felsôôr), Unterwart (Alsóôr), Siget in der Wart (Ôrisziget) községekben.

Nyelvileg problémás mindkét kisebbség helyzete. A horvátok helyi, úgynevezett gradistyei dialektusa nagyban különbözik a horvátországi standardizált nyelvtôl. A magyar nyelvû oktatást is bonyolítja, hogy a burgenlandi magyarlakta településeken lényegében 5 nyelv van forgalomban: a német irodalmi nyelv, a burgenlandi német dialektus, az úgynevezett "Pidgin"-magyar (magyar alapnyelv, német nyelvi struktúrával és szavakkal), burgenlandi magyar dialektus (nyelvújítás elôtti magyar), és a magyar irodalmi nyelv. A gyerekek heterogén nyelvismerete tovább nehezíti a hatékony kétnyelvû oktatás megvalósítását, másik oldalról viszont a helyi nyelvek megôrzésében az iskola fôszerepet játszhat. El kell dönteni, hogy a helyi dialektust, vagy az irodalmi horvát, illetve magyar nyelvet oktatják, s használják az oktatás nyelveként. Az irodalmi nyelv esetén a gyerekek egy szinte idegen nyelvet kell tanuljanak, ami ugyanakkor a burgenlandi tájnyelv elhalásához vezethet (Gombos. 192-195.).

A tartomány nemzetiséglakta településein ugyanaz a háromgenerációs modell mutatható ki, ami a karintiai szlovén községekben is megfigyelhetô. Az eredetileg színtiszta kisebbségi faluban a nagyszülôi generáció egynyelvû magyar vagy horvát, a szülôi generáció kétnyelvû, a gyermekek viszont inkább egynyelvû németek, alapfokú, s passzív nemzetiségi nyelvismerettel. A gyerekek egymás között már németül beszélnek, s úgy kerülnek a kétnyelvû iskolába, hogy dominánsan német nyelvûek.

A tartomány Ausztriához csatolása (1921) után egészen 1937-ig, az új tartományi iskolatörvényig, a magyar iskolai törvények voltak érvényben, az iskolák jogi helyzete addig alig változott. Továbbra is mûködtek például az egyházi iskolák, s a magyar nyelvû tanintézetek mellett a horvát nyelvû egyházi iskoláknak is komoly tradíciója volt. Ugyanakkor Burgenland Ausztriához csatolásával az állami iskolák a gyakorlatban a magyar (és másodsorban a horvát) kisebbség asszimilálásának és az osztrák társadalomba integrálásának eszközeiként szolgáltak (Baumgartner. 71.). A törekvések szerint az elemi iskolák elvégzése után minden kisebbségi gyereknek képesnek kellett lennie német nyelven szóban és írásban kifejezni gondolatait. Az 1937-es kisebbségi iskolatörvény ennek érdekében már az elsô osztály második félévében bevezette a német nyelv oktatását a "kisebbségi nyelvû" - értsd kétnyelvû - iskolákba.

A kisebbségi nyelvek szerepét az elemi iskolákra vonatkozóan szabályozó 1937-es új burgenlandi iskolai törvény (Burgenländische Landesschulgesetz) alig egy évig volt érvényben. Az Anschluss után Burgenland eltûnt a térképrôl, s vele együtt az eddigi iskolai törvények is, a kisebbségi oktatás eltûnt a régióból.

Az Anschluss után Ausztriának csaknem húsz évig kellett várnia szuverenitása és függetlensége visszaszerzésére, az 1955-ös szerzôdés a horvát kisebbséget, a szlovén mellett, az elismert nemzetiség egyikeként nevezte meg, helyzete ennek megfelelôen az 1976-os népcsoport-törvényig a burgenlandi magyarságnál kedvezôbben alakult. Az asszimilálódás azonban ôket sem kerülte el.

1945 után visszaállították az 1937-es iskolai törvény hatályát, s ez egészen 1994-ig érvényes maradt, az egyházi iskolákat azonban államosították, ami mindkét kisebbségnél komoly konfliktusokkal járt. Maga a törvény az oktatási rendszerben a kisebbségi nyelvhasználatot meglehetôsen méltányosan szabályozta. A burgenlandi magyar és horvát közösség elemi iskoláit illetôen (a középfokú oktatás szintjén nem szabályozták a kérdést) a 7. paragrafus a következô szabályokat tartalmazza:

• ha a helyi településen a horvát vagy magyar kisebbség aránya 70% fölötti (a legutóbbi népszámlálási adatok alapján), a tanítási nyelv a kisebbség (vagyis a helyi többség) nyelve, azaz egynyelvû nemzetiségi iskolák jöhetnek létre, a német nyelv kötelezô oktatásával;
• 30 és 70% között az államnyelv és a kisebbség nyelve egyaránt oktatási nyelv, azaz kétnyelvû iskolákat kell létrehozni (gemischtsprachige Schulen), amelyekben az oktatás minden tantárgy esetében kétnyelvû kell legyen;
• ha az arány 30%-nál kevesebb, a német az oktatás nyelve, és az iskola maga dönt róla, hogy a kisebbségi diákokat szabadon választható tantárgyként anyanyelve oktatásában részesíti-e (Hänel - Krcmarova - Larcher. 35.).

A horvát nyelvû elemi iskolai oktatásban az 1937-es törvényben rögzített háromféle iskolatípus közül az elsôre nem volt példa, a másik két variációra, azaz a kétnyelvû iskolákra és a nyelvoktatásra igen. 1970/71-ben 3200 diák tanult 38 horvát általános iskolában, ezek ötöde volt kétnyelvû iskola (de ezeken a magasabb évfolyamokon egyre növekedett a németül oktatott tárgyak száma), a többi nyelvoktató. A 6 nemzetiségi középiskolában 532 horvát tanult. Az évek folyamán ez a szám sokáig folyamatosan apadt.

A magyar népcsoportnak ennyi sem adatott meg. A náci bekebelezés, a megszállás, majd az magyar nemzetiséget el nem ismerô 1955-ös államszerzôdést követô ínséges esztendôk után az 1976-os népcsoporttörvénnyel azonban némi fordulat következett be a magyar kisebbség anyanyelvû oktatási lehetôségeiben. A jogszabály értelmében a nemzetiségi felmérés alapján négy helységben, Felsôpulyán, Felsôôrön, Alsóôrön és Ôriszentpéteren kerülhetett sor a magyar nyelvoktatás bevezetésére. A magyar nyelvet tanító iskolák száma 1980/81-ben 9-re emelkedett. 1983/84-ben a felsôôri, a következô tanévtôl a felsôpulyai polgári iskolában (alsó középiskola) heti három órában kötelezôvé tették a magyar nyelv oktatását.

Az 1962-es ún. "Schulorganisationsgesetz" értelmében 1966-tól a magyar-német és horvát-német kétnyelvû oktatás, valamint a nyelvoktatás új tantervét vezették be az elemikben, az alsó középiskolákban, a gimnáziumokban és a reálgimnáziumokban. A következô évtizedekben a tartomány kisebbségi oktatásának keretfeltételei semmit sem változtak, egy harmincas évekbeli törvény és egy hatvanas évekbeli tanterv alapján folyt a speciális nemzetiségi oktatás a nyolcvanas évek végéig.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy mintegy 60 évig érintetlen marad egy iskolai törvény, s csaknem negyedszázadig egy tanterv. A felmerült érvek között gyakran elhangzik, hogy a kisebbségi nyelvek 1921 után eltûntek a közéletbôl, a nyelvek megôrzése iránti igény a modernizálódó burgenlandi magyarság (a horvátok esetében ez árnyaltabban igaz) körében fel sem merült, "boldogan" asszimilálódtak, s emiatt nem igényelték az oktatási rendszer reformját. A természetes asszimilálódás eredményeképpen és jeleként a szülôk egyre kevésbé érezték fontosnak gyermekeik magyar nyelvtudását és identitását. A magyar kisebbség esetében az 1968 óta mûködô burgenlandi érdekszervezet, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület sem "törte össze magát" a kétnyelvû oktatás reformja érdekében. E nézet szerint tehát a lehetôség meg lett volna a nyelv iskolai mûvelésére, de igény egyre kisebb volt rá.

Az érem másik oldalaként megemlítendô azonban az osztrák kisebbségpolitika túlbuzgónak semmiképpen sem nevezhetô passzivitása, valóban: a többségi nemzet és a politikai hatalom jóindulata konkrét lépésekben nem manifesztálódott. Az osztrák állam az elsô évtizedekben - különösen a magyar népcsoporttal szemben - messze nem volt olyan kisebbségbarát, mint ahogy a hivatalos álláspont sugallja, s a légkör nem kedvezett a kisebbségi önazonosság fenntartásához. A magyar és a horvát nyelv ilyen feltételek és körülmények között 1945 után a 80-as évek végéig fokozatosan kiszorult az oktatásból. Az osztrák kisebbségpolitika kettôs célja 1989-ig nagyjából változatlan maradt, s lényegében teljesítése sikeresnek mondható: a magyar és a horvát népcsoport úgy integrálódott a többségi társadalomba, hogy többsége egyúttal asszimilálódott is (Baliko. 190-192.).

Burgenland kisebbségi oktatási rendszere
a 90-es években

Az 1937-es jogszabály után csaknem hatvan esztendô elteltével született meg új tanügyi törvény, amely a tartomány két kisebbségének jogait a korábbiakhoz képest sokkal "kisebbségbarátibb" szemlélettel szabályozza. Az 1994 szeptemberében életbe lépett, burgenlandi kisebbségekre vonatkozó szövetségi oktatási törvény⁶ nagyban hasonlít a karintiai szlovénekre vonatkozó szabályokra, az egységesítés tudatos, és az osztrák államszerzôdésben nem nevesített kisebbségekre (így a magyarokra) is már ugyanolyan mértékben kiterjed. A törvény 95a. korábbi szabályozáshoz képest még bôvíti a lehetôségeket, és a tartomány egész területén a két kisebbségi nyelven átfogó anyanyelvû vagy legalábbis anyanyelvi képzést biztosít az óvodától az érettségiig az oktatás minden szintjének minden iskolatípusában.

A törvény 3 paragrafusa az elemi iskolák szintjén két kisebbségi oktatási típust különböztet meg:

• magyar/horvát egynyelvû iskolák. Mind a négy elemi iskolai évfolyamon anyanyelvû oktatás, a németet heti 6 órában oktatják. Jelen pillanatban nincs kisebbségi egynyelvû horvát vagy magyar iskola, osztály Burgenlandban, nincs is rá igény, hogy szeparált kisebbségi osztályokban kizárólag anyanyelven, a német szinte teljes mellôzésével oktassák a kisebbségi gyerekeket, ahhoz túl kevesen vannak, túl kicsi a két nemzetiségi közösség, nem alkotnak teljes társadalmat, integrációjuk az osztrák környezetbe magának a kisebbségnek is igénye - ami a kétnyelvû oktatási formával valósul meg a leginkább;
• horvát-német, magyar-német kétnyelvû iskolák az elemi iskola mind a négy évfolyamán, azaz mindkét nyelv, többség és kisebbség nyelve egyaránt az oktatás nyelve, s minden tantárgy oktatása két nyelven zajlik.

Megszüntették a népszámlálási eredményeken alapuló százalékos feltételeket, nincs az 1937-es törvényhez képest százalékos megkötés, milyen összetételû településen lehet-kell valamilyen típusú nemzetiségi oktatást bevezetni. Egész Burgenlandban lehetôség van a magyar és horvát anyanyelvû oktatásra, vagyis ez nem korlátozódik többé az autochton, kisebbségek lakta településeikre. Azokon a településeken, ahol az 1937-es törvény alapján kétnyelvû iskolák mûködtek, ott mindenféle feltétel, meghatározott minimális diáklétszám nélkül alakulhatnak vagy mûködhetnek tovább kisebbségi iskolák. Lényegében a karintiai szlovén oktatási körzethez hasonlóan itt is kialakult ez alapján a települések egy olyan köre, melyeknek automatikusan kétnyelvû iskoláik lehetnek (6. paragrafus). Más helyeken kisebbségi iskolák bárhol alapíthatóak a tartományban, ahol kisebbségiek élnek, és megvan rá az igény (ein nachhaltiger Bedarf) és egy minimálisan szükséges diákszám összejön (Hänel - Krcmarova - Larcher. 6.).

A százalékos feltétel megszûnése alapvetôen kedvezô fordulat, hiszen azt jelenti, hogy bárhol lehet például kétnyelvû iskolát indítani, másrészt azonban azt is jelenti, hogy sehol sem kötelezô - utóbbira példa Steinbrunn község iskolája, ahol a 30-70%-os arány miatt kétnyelvû volt eddig az iskola, a diákok kétharmada az új törvény után kilépett a horvát nyelvû oktatásból (Gombos. 192-195.).

A kisebbségi osztályok alsó és felsô létszámkorlátai kedvezôen alakultak, a felsô a maximum 30-ról 20-ra csökkent, miközben iskolaelôkészítô csoport 4 fôtôl, elôkészítô osztály 7 fôtôl, elemi iskolai osztály 7 fôtôl indulhat, azaz egy kisebbségi osztály létszáma 7 és 20 között mozoghat.

A kisebbségek hagyományos településein a szülôknek nem kell nyilatkoznia arról, hogy gyermekük kisebbségi nyelvû oktatásban akar részesülni, éppen fordítva, arról kell nyilatkozni, hogy errôl lemondanak. Az alsó középiskolában már jelezni kell a speciális kisebbségi oktatás iránti igényt.

Bármilyen típusú kisebbségi iskoláról van szó, a diák dönti el, hogy egynyelvû német vagy kétnyelvû bizonyítványt szeretne kapni (5. paragrafus).

Az 1988-as elôdjét felváltó, 1995. júliusi, 551. számú oktatási miniszteri rendelet a burgenlandi és a karintiai kisebbségi elemi oktatásban alkalmazandó tantervrôl⁷ a következô fôbb elemeket tartalmazza:

• ez a tanterv már a karintiai szlovén kétnyelvû iskolákhoz hasonlóan a magyar-német, a horvát-német kétnyelvû iskolákban is elôírja a két nyelv egyforma alkalmazását, de "softabb" formában, mint a szlovén esetében, a megfogalmazás a "lehetôség szerint" kifejezés miatt gyengébb (nach Möglichkeit in annä hernd gleichem Ausmaß );
• a magyar-német, a horvát-német iskolák nyelvoktató órakerete megegyezô. A karintiai szlovén iskoláktól eltérôen a burgenlandi kisebbségi iskolákban elsôtôl kezdve külön órákon tanulnak a gyerekek németül (a négy év folyamán heti 5-6 órában), illetve magyarul vagy horvátul (heti 3-4 órában) írni, olvasni;
• a karintiai szlovén iskolákhoz hasonlóan itt is bevezették mindegyik évfolyamon a heti 1 óra felzárkóztató magyar/horvát nyelvórát, akinek szükséges;
• a tanterv a nem kötelezô órakeret terhére lehetôséget ad az iskoláknak, hogy heti 2-6 órában mind a horvát, mind a magyar nyelvek esetében biztosítsa az anyanyelv oktatását.

1996/97-ben a burgenlandi horvát és magyar kisebbségi oktatási rendszerekre az állam 36,7 millió schillinget fordított, azaz a karintiai szlovéneknek ugyanezen a címen nyújtott összeg harmadát, ami a népcsoportok számának nem, de a kisebbségi oktatás iránti igényeinek megfelelô arány.

1997/98-ban a burgenlandi horvát kisebbségi oktatási rendszerbe 27 horvát-német kétnyelvû óvoda tartozott. Négy évfolyamos elemi iskolai szinten horvát-német kétnyelvû oktatás folyt 29 iskola 92 osztályában 1357 tanulóval.

Burgenlandban (és egész Ausztriában) a néhány nyelvoktató iskolán túl két elemi iskolában folyik magyar-német kétnyelvû oktatás: évfolyamonként két osztállyal Alsóôr, valamint egy osztállyal Ôrisziget magyar-német kétnyelvû elemi iskoláiban. Az új kisebbségi tanügyi törvény életbe lépését megelôzô 1993/94-es tanévben összesen 43 gyerek járt ebbe a két iskolába, 1997/98-ban pedig magyar-német kétnyelvû oktatás e 2 elemi iskola 3 osztályában 35 diáknak folyt. Az oktatás bennük ekkor még az 1966-os, majd a 80-as években módosított, a kisebbségi elemi iskolák számára készült tanterv alapján folyt, e szabályok és tanterv értelmében a két iskolát 1994-ig német túlsúlyú kétnyelvû oktatás jellemezte.

A 90-es években mindkét iskolában felmerült az igény a kétnyelvû oktatás didaktikailag, tartalmilag felfrissített tanterve iránt, a kétnyelvû képzés megújításának jegyében új tanítási formákat, új tantervet, új pedagógiai módszereket szándékoztak bevezetni. 1993/94-ben kísérleti jelleggel bevezették a két magyar-német elemi iskolában az új tantervet (Klein-Racz. 196-198.). Az 1995-ös új tantervvel azután teljesültek az igények, hiszen javítottak a magyar nyelv oktatásának feltételein, azóta az új kisebbségi oktatási törvénynek megfelelôen zajlik a törekvések szerint egyenlôen kétnyelvû képzés. Mind a négy évfolyamon heti három magyar óra van, a többi tantárgyat az elsô három évben elvben egyenlô arányban oktatják a két nyelven (ezt persze de facto szinte lehetetlen megvalósítani), a negyedik évben a német túlsúlyba kerül. Ez a magyar nyelv oktatásbeli alkalmazásának a felsô határa, az érvényesülés szempontjából a magyar nagyobb, illetve a német nyelv kisebb szerepét nem fogadnák el a szülôk (Gombos. 192-195.).

Az elemi iskolákban az órai anyagok, tankönyvek nem központiak, hanem az adott tanár állítja össze. Felsôbb iskolákban (az alsó középiskolától kezdve, azt is beleértve) az osztrák tankönyvkiadó (Bundesverlag) gondozásában háromkötetes tankönyv van forgalomban, a "Te is tanulsz, értesz, tudsz magyarul?" címmel. Ezenkívül néhány magyar nyelvû olvasó- és énekkönyvet is használnak (Baliko. 190-192.).

Az alsó középiskolai kisebbségi oktatást az 1994-es törvény 8. paragrafusa szabályozza. Elvileg lehetôség lenne az egynyelvû horvát/magyar alsó középiskolai oktatásra is, akár külön iskolákban, akár csoportokban, ilyenkor a németet heti hat órában tanulnák. Egynyelvû iskolát az 1993/94-es tanév kétnyelvû iskoláiból lehetne alakítani. Az elterjedt forma azonban a kétnyelvû iskola.

Azokon a településeken, ahol az 1937-es törvény után kisebbségi elemi iskolák mûködtek, a helyi önkormányzatnak feltétel nélkül adott a lehetôsége kisebbségi alsó középiskola létrehozására, függetlenül attól, hogy az az elemi iskola esetleg azóta megszûnt. Más településeken szükséglet szerint lehet kisebbségi oktatás, 9 fôtôl külön kisebbségi osztály, 5 fôtôl csoport indítható.

1997/98-ban 1 kétnyelvû alsó középiskolában és 1 alsó középiskola kétnyelvû osztályában tanultak horvát diákok, 10 alsó középiskola biztosított horvát nyelvoktatást.

A felsôpulyai és a felsôôri iskolák kötelezô magyar óráit kivéve a magyar nyelv mindenhol szabadon választható tantárgy a burgenlandi alsó középiskolákban. Felsôôrön 1983/84 óta sikeresnek mondható speciális, a magyar nyelvet kötelezôen oktató program fut (az iskola neve: "Hauptschule mit besonderer Berücksichtigung des Ungarischunterrichts"). Évfolyamonként egy olyan osztály indul, ahol:

• a magyar nyelv kötelezô tantárgy;
• a nyelvoktatás két csoportban történik, kezdôknek (Anfängergruppe) és haladóknak (Fortgeschrittenengruppe);
• megtörtént a tantárgy teljes és szerves integrálása az osztály órarendjébe, nem jelent plusz órát a tantervhez képest, hanem annak része, az órarend, az egész tanterv rugalmas hozzáigazításával alig jelent többletterhelést a nyelv tanulása az átlagos osztályokhoz képest.

A magyar és a horvát nyelv oktatásának célja ezen az iskolai szinten nem korlátozódik a nyelv puszta közlésére, tanítására, hanem a kisebbségi és az osztrák többségi kultúra megismertetésén keresztül integrálni kívánja a diákokat az osztrák gazdasági és kulturális életbe, úgy, hogy közben képessé tegye ôket a sokat emlegetett híd szerepének a betöltésére is a tartomány és az anyaország között.

Az 1994-es kisebbségi iskolatörvény 12. paragrafusa szerint Burgenlandban igény esetén a horvátok és a magyarok számára is kétnyelvû gimnázium, reálgimnázium hozandó létre, ahol a tantárgyakat a két nyelven (horvát-német, magyar-német) ugyanolyan arányban oktatják. A német, valamint a horvát/magyar mellett még két idegen nyelvet kell tantárgyként tanítani. A kisebbségi középiskolába csak a kisebbségi nyelv ismerete esetén lehet bekerülni.

1997/98-ban a nyolc évfolyamos középiskolák közül 6, a szakközépiskolák közül 3 rendelkezett a horvát nyelvoktatás kínálatával.⁸

Önálló magyar tanítási nyelvû gimnázium 1920 óta nincs. A nyolc évfolyamos középiskolákban sokáig nem vehettek részt a tanulók magyar nyelvoktatásban, a felsôlövôi gimnáziumban 1981/82-tôl magyar nyelvoktató tagozat mûködik, 1992/93-tôl pedig a felsôôri reálgimnáziumban kezdte meg magyar tagozat a tanévet. A felsôpulyai gimnáziumban 1987/88-tól "pannon osztályt" indítottak, ahol a magyart vagy a horvátot kötelezô nyelvként oktatták, ma a tartomány egyetlen kétnyelvû gimnáziumaként falai között horvát-német és magyar-német osztályokat találunk. A népfôiskolák keretein belül is folyik magyar nyelvoktatás.

A kisebbségi pedagógusképzésrôl az 1994-es kisebbségi iskolatörvény 13. paragrafusa rendelkezik. Kétnyelvû óvodákba speciális kiegészítô oktatás után kerülhet a pedagógus.

A felsôoktatásban nincs túl nagy szerepe a horvát és a magyar nyelvnek, a tanító- és tanárképzô felsôoktatásban sokáig nem is volt magyar tagozat. Kétnyelvû tanítóképzés kiegészítô tanulmányokkal ma már az eisenstadti pedagógiai akadémián folyik - horvát-német, és magyar-német párosításban egyaránt.

Az utóbbi években a horvát népcsoport körében egyfajta etnikai reneszánsz bontakozott ki, a népszámlálások egyre több horvátot mutatnak ki. Az iskolai statisztikák szerint is növekszik a kétnyelvû iskolákba járó gyermekek száma, különösen a kedvezôbb jogi feltételek megteremtése óta. 1994/95-ben a horvát diákok 30,7, a következô tanévben 31,3%-a járt kétnyelvû iskolába (Hänel - Krcmarova - Larcher. 30-37.).

A rendszerváltás óta, osztrák szerzôk szerint fôleg a gazdasági tényezôknek köszönhetôen, a tartományban a magyar nyelv, önazonosság is újra erôsödôben van, és ez az oktatási rendszerben is tükrözôdik. A mai magyar kisebbségi oktatási rendszer két csoportot céloz meg:

• a magyar népcsoporthoz tartozó diákokat, azaz anyanyelvû magyarokat, akik többé-kevésbé birtokolják a nyelvet és használják a családban;
• német nyelvû diákokat, akik idegen nyelvként tanulják valamilyen okból a magyart;

Az asszimilálódás kimutatott trendjének megfelelôen az elsô csoport tagjainak, a magyar anyanyelvûeknek a száma az elmúlt évtized közepéig fokozatosan csökkent, míg a második csoportba tartozó magyar nyelvet tanulóké növekedett, a 90-es évek némi változást hoztak ebben a tekintetben is (Baliko. 190-192.).

1993/94-ben, az új kisebbségi oktatási törvényt megelôzô utolsó évben a magyar nyelvet valamilyen formában oktató elemi iskolákba és alsó középiskolába összesen mintegy 500 gyerek járt, vagy az 1937-es burgenlandi iskolatörvény alapján kétnyelvû iskolákban, vagy kötelezô tantárgyként, vagy szabadon felvehetô, fakultatív tárgyként tanulva az anyanyelvet. 1997/98-ban a két nemzetiség kétnyelvû oktatási programjaiban összesen 2000 tanuló vett részt, akiket 160 tanár oktatott.

A 90-es években beállott változások, az 1994-es új kisebbségi iskolai törvény és az egy évvel késôbbi új tanterv bevezetése óta még nem telt el annyi idô, hogy vázolható lenne valamiféle trend, mi lesz a sorsa a magyar, illetve a horvát nyelvnek Burgenlandban, a tartomány iskoláiban, elterjed-e a kétnyelvû képzési forma, vagy fokozatosan kihalnak ezek a nyelvek az iskolákból. Csak remélni lehet, hogy a reformok nem születtek késôn, s a két népcsoport, s nyelveik fennmaradnak a tartományban.

---------------------------------------

¹ A 303. számú oktatási miniszteri rendelet, Bundesgesetzblatt, 1998. szeptember 2. 1491-1525.

² 1959. március 19., 101. számú Bundesgesetzblatt, melyet 1990-ben és 1998-ban kiegészítettek, módosítottak.

³ Bundesgesetzblatt, nr. 194, 1988. szeptember 9. 3677-3703.

⁴ A 420. számú, június 28-i szövetségi törvény.

⁵ Österreichische Schulstatistik, 1998.

⁶ Minderheitenschulgesetz, nr. 641/1994, Bundesgesetzblatt, 1994. augusztus 19., nr. 202., 1998-as módosítása, nr. 136/1998.

⁷ Bundesgesetzblatt, nr. 142, 1995. július 14. 6291-6357.

⁸ Österreichische Schulstatistik, 1998.