Bevezetés

Romániában az 1996-os választások után hatalomra került koalíciós kormány erôteljesebben hangoztatta az európai integráció fontosságát, a mielôbbi NATO-csatlakozás elérését. Ennek reményében a Ciorbea-kormány 1997 májusában - a madridi NATO-csúcstalálkozó elôtt - két kormányhatározatot is érvénybe léptetett,¹ mellyel Nyugat elôtt bizonyítani kívánta Románia kooperatív hozzáállását az euroatlanti csatlakozáshoz. A közvélemény heves ellenzésének megnyugtatására pedig nyilvánosságra hozták, hogy mindezen intézkedések elengedhetetlenek egy esetleges NATO-csatlakozás érdekében. Annál nagyobb volt a Madrid okozta csalódás, amikor egyértelmûvé vált: a három kiválasztott állam Csehország, Magyarország és Lengyelország - Romániának pedig még egyelôre meghatározatlan ideig várnia kell a csatlakozásra. Az elsô hevesebb sajtóvisszhang tehát 1997 május-júniusában követhetô nyomon a román sajtóban.

A jelen kutatás azonban már konkrétan a NATO-csatlakozás mediatizálására, illetve a koszovói NATO-beavatkozásban szerepet játszó magyar vonatkozású cikkére koncentrál. A tartalomelemzés módszerét² alkalmazva négy mértékadónak számító román országos napilapot vizsgáltam március 1. és április 30. közötti periódusban. Természetesen a napilapok kiválasztásánál figyelembe vettem ezek olvasottságát és politikai irányultságát. Az elemzett újságok az Adevarul, Ziua, Curierul National és az Azi.

A cikkek általános jellemzôi

A vizsgált idôszakban a négy kiválasztott sajtóorgánumban 163 cikk foglalkozott a megnevezett témával, a következô megoszlásban:

A puszta számadatokból is kiolvasható, hogy a vizsgált napilapok közül az Adevarulban figyelhetô meg a legerôsebb mediatizálás, ezt követi a Ziua és a Curierul National, majd pedig az Azi. Ami a cikkek jellegét³ illeti, a legtöbb tudósítás, vélemény és hír formájában jelent meg.

A könnyebb áttekinthetôség érdekében a vizsgált cikkeket - kronológiai sorrendben - különbözô témákba soroltam. Így elsôsorban Magyarország NATO-csatlakozásának sajtóvisszhangjára, a jugoszláviai NATO-beavatkozás kapcsán Magyarországról szóló cikkekre, Koszovó-Vajdaság-Erdély autonómiája kivívásának párhuzamba állítására, valamint e három témához kapcsolódó "érdekességek" bemutatásának vizsgálatára koncentráltam.

Várhatóan a legnagyobb mediatizálásnak a NATO-csatlakozás örvendett, ezt követték a NATO-beavatkozás kapcsán íródott cikkek, majd az autonómiát, mint reális fenyegetést említô cikkek. Természetesen ezen vélemények, publicisztikák premisszája is általában Magyarország újonnan nyert státusa, mely lehetôvé teheti a jelenlegi bizonytalan konjunktúrában a régen vágyott célok megvalósítását, Erdély autonómiájának kivívását. Ugyanakkor a Március 15-i ünnepségek külön alkalmat szolgáltattak annak kihangsúlyozására, hogy a romániai magyar kisebbség megpróbálja maximálisan kihasználni Magyarország NATO-csatlakozását, melyet részben saját sikerének is tekint.

A NATO-csatlakozásról szóló cikkek elemzése

Az elsô NATO-csatlakozással foglalkozó cikk az Azi hasábjain március 1-én, a Curierul Nationalban március 7-én, a Ziuaban és az Adevarulban pedig március 4-én jelent meg. Ezekben a cikkekben a hangsúly nem annyira a három új tagállam csatlakozásának bemutatására tevôdik, mint inkább annak a bizonyítására, hogy Románia mennyire megérdemelte volna az elsô hullámmal való bekerülést, hiszen lojális volt és minden feltételnek⁴ eleget tett. A csatlakozás hivatalos napjához közeledve mind a négy vizsgált médium fontosnak tartotta megmagyarázni, hogy valójában Amerika, azaz Clinton akarata érvényesült az elsô hullám kiválasztásánál, hiszen bármennyire is támogatta Franciaország Romániát, a NATO-"fôvezér" Amerika. Ezáltal nyíltan kifejezik azon vélekedést, mely szerint a tagállamok kiválasztása nem feltétlenül egy valós értékelés eredménye, hanem a legerôsebb akaratának elfogadása volt. Megállapíthatjuk tehát, hogy a NATO-bôvítéssel foglalkozó legelsô cikkek már egy elfogult bemutatásmódot alkalmaznak. Például az Azi március 12-i tudósítása szerint "1997 júniusában a tizenkét ország közül három állam - Cseh-, Lengyel- és Magyarország - kiválasztása Amerika elôírására történt, habár a szövetségesek többsége egy erôteljes bôvítést támogatott, amely Románia és Szlovénia csatlakozását is jelentette volna". A Ziua március 9-i számának nagybetûs címe ugyancsak erre enged következtetni: "Csehország, Lengyelország és Magyarország nemsokára NATO-tag az amerikaiaknak köszönhetôen", kitérve arra is, hogy a tagállamok többsége Romániát és Szlovéniát választotta volna. Nem marad el az általános bemutatásmódtól az Adevarul sem, mivel március 12-i számában "A NATO-vonat holtvágányon" címû publicisztikájában, ironikusan ír a csatlakozó államok kiválasztásáról, megjegyezve, hogy: "az egyetlen vigasztalásunk, hogy ezentúl egy NATO-állam a szomszédunk: Magyarország".

A cikkek megoszlása mellett fontos a médiamegjelenítés erôsségének érzékeltetése is, melynek érdekében egy újabb besorolást⁵ végeztem:

A csatlakozás napján és közvetlenül ezt követôen az addig általában együtt említett új tagállamok közül Magyarországgal foglalkozott legtöbbet a sajtó. Az Azi március 12-én így számol be az eseményrôl: "A NATO a Tiszáig jutott", a Curierul National pedig 13-án: "A NATO Románia határáig jutott". Ennél ironikusabb a Ziua március 12-i "Szép a mi szomszédunk, a NATO" címû publicisztikája, mely a változás folyamatát történelmi szempontból próbálja megragadni leírva, hogy "míg 1989-ben Kaposváron egy olyan katonai bázis mûködött, amely Moszkvától kapta a parancsokat (...), addig 1999 márciusában Budapest Varsóval és Prágával egyidejûleg nyugat-európai fôvárossá vált. Nem földrajzilag, hanem ideológiai szempontból".

Az Adevarul március 12-i tudósítása még negatívabb hangvételû: "Mától Románia a NATO-val szomszéd". Ez az elsô olyan cikk, amely hangot ad annak a nézetnek, mely szerint ezen esemény által Európa új felosztása valósult meg: a katolikus és protestáns, illetve az ortodox Európa. Ennek egyetlen cáfolata Románia csatlakozása lenne, mely a jelen körülmények között akadályokba ütközik, hiszen: "Megkérdôjelezôdik, hogy a csatlakozás következtében 19 tagállamból álló szövetség döntéshozó dinamikája megváltozik-e, figyelembe véve, hogy a döntések egyetértést feltételeznek. Ez a dolog pedig még késôbbre tolhatja Románia csatlakozását, amennyiben mondjuk az egyik újdonsült tag - éspedig amelyikkel szomszédok vagyunk - ellenezné ezt." A március 13-i publicisztika - "NATO - Románia legjobb szomszédja" - továbbviszi ezt a gondolatot kifejtve, hogy: "tegnapig stratégiai szempontból a térség biztonsága természetes módon, önmagából adódott. Magyarország az angolszász politológusok szerint kielégítetlen erô («unsatisfied power»), ami az 1918-tól tartó folyamatos területigénylésébôl adódik. Akkor amikor 1940-ben Magyarország egy kedvezô nemzetközi konjunktúrába került, erôszakkal és elôírással eleget tett területi követeléseinek, a háború után azonban kénytelen volt lemondani ezekrôl. Ebben a helyzetben Románia »elégedett erô«, Budapesttel szemben semmi követelnivalója nincs. Mivel Románia Magyarországnál nagyobb hatalom, a térség egyensúlya eddig biztosított volt, a NATO-hoz való csatlakozásával azonban Magyarország hatalma jelentôsebbé vált és ezzel - elméletileg - veszélyeztetetté vált a térség egyensúlya (...). Románia felvételével állna helyre újra az egyensúlyhelyzet".

Látható tehát, hogy a csatlakozásról szóló írások többségében negatív hangvételûek, még akkor is, ha ezt cáfolni látszik a következô táblázatból kiolvasható viszonyulás:⁶

Mibôl adódik ez a látszólagos ellentmondás? A pozitív és még inkább a semleges cikkek magas eloszlása a nagy számban elôforduló hírekbôl adódik, mivel a hírek - sajátos jellegükbôl adódóan - semleges hangvételûek. A kommentárok, publicisztikák többsége azonban egy erôteljes negatív hangvételrôl tanúskodik. A csatlakozásról szóló hírek, tudósítások általában a három új tagállamnak egyforma jelentôséget tulajdonítanak, szinte kivétel nélkül kihangsúlyozva, hogy ez nem egy egyedi esemény, hanem inkább egy folyamatnak a beindulása. Az erôsebb nyomaték kedvéért pedig mind a négy vizsgált napilap idézi Albright asszony köszöntô szavait és azon megerôsítését, mely szerint a NATO folytatja "nyitott ajtós" politikáját - ez pedig a Szövetség további terjeszkedését jelenti. Szintén kivétel nélkül kitérnek Moszkva hivatalos véleményének ismertetésére is, tudósítva, hogy a március 12-i csatlakozás nem örömünnep, hanem "szomorú esemény".

A semleges hangú Independence-i ünnepség bemutatása után, ugyanilyen hangnemben tudósítanak március 17-i számaikban a brüsszeli hivatalos zászlófelvonásról, mellyel a három állam tagsága szimbolikusan is megerôsítést nyert.

Megint megfigyelhetô a bemutatásmód kettôssége, hiszen látszólag egy objektív ténybemutatás történik, amely megfelel Románia hivatalos állásfoglalásainak és kifejezi a minél hamarabbi romániai csatlakozás iránti igényt - hírekben, tudósításokban -, de ezzel párhuzamosan mind a négy napilapban bemutatást nyernek az országszerte megszervezett Március 15-i ünnepségek - negatív felhanggal. Például az Adevarul március 16-i számában így számol be a csíkszeredai ünnepségrôl: "A magyar szélsôségesek a koszovói modell szerint harcra hívják honfitársaikat", s a továbbiakban kihangsúlyozza: a felszólalók köszöntötték Magyarország NATO-csatlakozását. A marosvásárhelyi megemlékezésrôl írva kiemeli Markó Béla RMDSZ-elnök szavait: "a románok meg kell értsék, hogy nem akarunk bérben lakni szülôföldünkön".

A Curierul National március 18-i számában arról ír, hogy "az RMDSZ-vezetôk egy újabb találmánnyal álltak elô: »erdélyi magyar nép«", kifejtve, hogy "a 21. század küszöbén az »anyaország« NATO-csatlakozása után a magyar vezetôk egy új fogalmat népszerûsítenek (az elsô lépéseket már meg is tették), éspedig az »erdélyi magyar nép« fogalmát. És azt is tudják, hogy miért..." A Ziua március 15-én hosszú publicisztikát közöl "Csak nehogy egy ostoba meglátásom lett volna..." címmel, amelyben ismerteti, hogy a három új tagállam csatlakozása valójában kompenzálás, jóvátétel - a magyaroknak az '56-os forradalomért, a lengyeleknek a "Szolidaritás" idônkénti hatalomra kerüléséért, a cseheknek pedig a Brezsnyev-invázióért. Majd így folytatja: "De ebben az örömben muszáj észrevenni a természetes aggódást is: igaz tényleg, hogy ezentúl az Atlanti Szövetség szomszédai vagyunk, de mintha még Magyarországgal is szomszédok lennénk... Amikor eszembe jutott az Academia Catavencuban közölt - általam írt-sci-fi tárca (»Vaslui megye a NATO-ban«) elképzeltem, hogy Románia megyénként csatlakozik a NATO-hoz és nevettem ostobán. Látván azonban, hogy milyen irányba haladnak a dolgok, csak imádkozom Istenhez, nehogy elôször az erdélyi megyék csatlakozzanak a NATO-hoz..."

Láthatjuk tehát, hogy a konkrét hírközlések mellett teret biztosítanak az ilyen jellegû ironikus-negatív publicisztikáknak, kommentároknak. A média közvéleményformáló szerepére gondolva, káros hatásúaknak tarthatjuk az ilyen spekulatív írások leközlését.

Az Azi és a Ziua fontosnak tartja leközölni Markó Béla azon nyilatkozatát, mely szerint "Magyarország NATO-csatlakozása nem változtatja meg Romániával szembeni viszonyát", illetve hogy "Markó Béla szerint a magyar kisebbség Románia NATO- és EU-csatlakozását reméli" (Ziua, március 15.). Szintén rövid hírekben és tudósításokban ismertették Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyilatkozatát, amelyben elmondta, hogy Magyarország az 1956-os forradalommal kivívta jól megérdemelt helyét a Szövetségben.

A Curierul National kivételével a vizsgált három sajtóorgánum március 19-i számában rövid hír formájában beszámol arról, hogy a "szlovák titkosszolgálat Magyarország NATO-csatlakozásának megakadályozását célozta" az Omega-tervvel, amely azonban a magyar hatóságok ellenôrzése alá került.

A semleges hangvételû rövid cikkek mellett március 23-i számában az Azi is közöl elítélô, negatív publicisztikát - "A gesztus és az ára" -, melyben rávilágít arra, hogy Magyarország csatlakozását az '56-os forradalmon kívül a román-magyar alapszerzôdés tette lehetôvé, és ez elsôsorban Romániának köszönhetô. Ugyanakkor 1968 augusztusában a románok is kivívták csatlakozási jogukat és mégsem vették fel ôket az elsô hullámban. "Ez tehát két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy ez az '56-os »helybiztosításos dolog« nem állja meg a helyét (és ez a legvalószínûbb), vagy azt, hogy az a hír, mely szerint létezne egy amerikai-orosz megegyezés arról, hogy a NATO-terjeszkedés csak a három új tagállam határáig terjed - valójában igaz."

A csatlakozással járó anyagi áldozatokról és a három új tagállam katonai felkészültségérôl a vizsgált orgánumok egyöntetûen rövid tudósításokban számolnak be. Az Azi március 23-i, illetve az Adevarul március 24-i számában ismerteti: Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt hiszi, hogy a NATO-terjeszkedés a továbbiakban lassan fog folytatódni.

A jugoszláviai NATO-beavatkozás
és az Erdély-Vajdaság-Koszovó párhuzam bemutatása

A március végen megjelenô számokban lassan háttérbe szorulnak a csatlakozásról szóló cikkek, és egyre gyakoribb téma a koszovói konfliktus. Vizsgálatomban azon cikkek képezték elemzés tárgyát, amelyek érintették Magyarországot mint NATO tagot, valamint a Koszovóval párhuzamba állított Vajdaság vagy Erdély autonómiájáról, esetleg Magyarországhoz való csatolásáról szóltak.

Az elsô errôl szóló hírek a Curierul Nationalban március 22-én ("Magyarország nem küld katonákat Koszovóba"), a Ziuaban március 23-án, az Adevarulban március 20-án és az Azi hasábjain március 25-én jelentek meg. A 3. táblázatból láthatjuk, hogy a NATO-közbelépés ezen aspektusa már kisebb médiaszereplésnek örvendett. Az írások többsége rövid hírek, tudósítások formájában jelent meg (lásd 2. táblázat). A cikkek hangvételét és az említés mértékét a következô táblázatból⁷ is láthatjuk:

A kisebb mediatizálás mellett észrevehetjük, hogy a három új tagállamnak nem tulajdonítanak egyforma jelentôséget a NATO koszovói beavatkozása kapcsán, habár egyértelmû, hogy még túl kevés idô telt el a csatlakozástól és a hadi beavatkozás már nagyrészt csatlakozásuk elôtt eldôlt. Tehát teljesen érthetô, hogy a konfliktusról szóló cikkek kevés százaléka elemzi a három új tagállam szerepét, annál is inkább, mert katonai alakulataik nem vettek részt a háborúban. Magyarország esetében azonban "kivételt" tesznek, nagyobb figyelmet szentelve tudósításaikban Budapest állásfoglalásainak. E megkülönböztetés azonban Magyarország - a háború szempontjából fontos - földrajzi fekvésébôl is adódik. Többségében semleges, tényközlô írásokban, rövid hírekben számolnak be arról, hogy "Magyarország három repülôteret biztosít a NATO-nak" (Azi, március 27.), "Magyarország, Lengyelország és Csehország nem fognak részt venni a támadásban" (Adevarul, március 25.) vagy "Magyarország belgrádi nagykövetségét a tüntetôk megrohamozták" (Curierul National, április 2.).

Az Azi kivételével az elemzett három sajtóorgánum kitér a magyar-orosz "feszült kapcsolatra", mely egy orosz segélyszállítmány két napi feltartóztatása miatt robbant ki. A Ziua április 14-én közli, hogy "az orosz-fehérorosz segélyszállítmányok nehezen érkeztek meg Jugoszláviába", az Adevarul pedig április 15-én ad teret a konfliktus bemutatásának: "Moszkva az orosz-magyar alapszerzôdés módosításával fenyeget". Szintén mindhárom napilap beszámol Gerhard Schröder azon vádjáról, mely szerint "Jugoszlávia egy NATO-tagállamtól kapja a kôolajat" pontosítva, hogy egy orosz vezetékrôl van szó, amely átszeli Ukrajnát és Magyarországot.

Magyarország tartózkodó magatartását is megmagyarázzák, ismertetve, hogy Budapest azért nem küld csapatokat, legfeljebb egy egészségügyi csoportot, hogy ezzel is hangsúlyozza a vajdasági magyarok iránti aggodalmát.

Ehhez hasonló tárgyilagos beszámolásmód jellemzi az Adevarul április 28-i és a Curierul National április 27-i azon tudósítását is, amely arról ír, hogy NATO-szakemberek értékelése szerint Magyarország a legmegfelelôbb hely a NATO-légitámadások indítására.

Ezek mellett a rövid, semleges hírösszeállítások mellett azonban a vizsgált napilapok március végén és április folyamán megjelenô számaiban megszületik a "Koszovó mint precedens" jelenség is. Erdély vagy Vajdaság esetleges autonómiájáról beszélve mindenekelôtt Magyarország szerepét tárgyalják. Ezen cikkek megoszlását a következô táblázatból⁸ láthatjuk:

Az elemzett újságcikk abban az esetben került a "pozitív" besoroláshoz, ha egy "megnyugtató" írást közölt, azaz olyan véleménynek adott hangot, amely cáfolta Erdélyben egy Koszovóhoz hasonló krízis kialakulásának valószínûségét. Negatív besorolást pedig azok nyertek, amelyek reális fenyegetést láttak a koszovói "példában", és elképzelhetônek tartottak egy hasonló romániai konfliktust. Tehát "Koszovó mint precedens" - a publicisták meglátásában - jobb esetben a Vajdaság és azután Erdély autonómiájához vezethet, de az ennél is elfogultabbak szerint ez a Magyarországhoz való visszacsatolásig is elmehet. A téma legerôteljesebb megjelenítése az Adevarul hasábjain érhetô tetten: ez a napilap tért ki leginkább az erdélyi párhuzamra, valamint a vajdasági magyarok elégedetlenségére a budapesti kormánnyal szemben. Például az Adevarul április 22-i számában így tudósít: "A jugoszláv krízis kifogás a revizionista követeléseknek", közölvén, hogy zárt ajtók mögött, sôt a parlament folyosóin is idônként arról tárgyalnak, hogy a jugoszláviai konfliktus esély lehetne a Vajdaság északi részének visszacsatolására. A cikk végén azonban Kovács László véleményét is közli, aki szerint el kell határolódni az ilyen meggondolatlan nyilatkozatoktól, melyek negatív hatással lehetnek Magyarországra nézve.

Idônként a többi médium is közöl egy-egy ellenvéleményt arról, hogy "Erdélyi viszonylatban Koszovó nem jelenthet precedenst" (Azi, március 26.), de az errôl szóló cikkek többsége azért megmarad a negatív bemutatásnál. Vagy úgy jár el, mint a Curierul National április 5-i számában, amikor igaz, hogy hangot ad Frunda György megnyugtatásainak, hogy "Erdély nem Koszovó", de ugyanebben a számban, hosszabb terjedelemben közli Valeriu Tabara aggodalmait is, hogy Koszovó egy nagyon veszélyes precedenst szül Románia számára.

Végkövetkeztetésként leszögezhetjük, hogy a NATO-csatlakozás és NATO-beavatkozás kapcsán - Magyarországot és Erdélyt érintô - hír-, illetve tudósítás formájában megjelentetett cikkek nagy része semleges hangvételû, kivételt képezve ezeket a témákat "feldolgozó" publicisztikák nagy része, amelyek negatív, feszültségkeltô írásokként értékelhetôk.

---------------------------------------

¹ 22/1997-es Kormányhatározat, mely elôírta a kétnyelvû feliratok alkalmazását minden olyan helységben ahol a kisebbség részaránya eléri a 20 százalékot és lehetôséget teremtett a kisebbségi nyelvhasználatra a helyi adminisztrációban, valamint a 36/1997-es Kormányhatározat, mely a minden szintû anyanyelvi oktatást biztosította.

² A tartalomelemzés egyik klasszikus definíciója szerint ez "a kommunikáció manifeszt tartalmának objektív, szisztematikus és kvantitatív leírására szolgáló kutatási technika" (Berelson: 1954). Ennek egyfajta továbbvitelét jelenti a Klaus Krippendorff által kidolgozott tartalomelemzési módszertan (1980), amelyet a jelen kutatásban is alkalmaztam, kiegészítve Babbie (1995), és még inkább T. A. van Dijk diskurzus analízisének módszerével. Ennek megfelelôen az elemzés nem a "szövegre", hanem a "diskurzusra" vonatkozik, mivel a beszédek "használatát" is tartalmazza, ennek kontextuális szabályszerûségeivel egyetemben. A diskurzus tehát több mint szöveg, hiszen sohasem semleges, mivel kifejezést nyernek benne azok a tudásformák, amelyek a társadalom azon szegmentumát jellemzik, ahol ezek kialakultak.

E kutatás vizsgálati egységei az egyes újságcikkek - éspedig Magyarország NATO-csatlakozásáról szóló cikkek; a NATO koszovói beavatkozása kapcsán Magyarországot érintô cikkek, valamint a Koszovó-Vajdaság-Erdély lehetséges autonómiájának párhuzamba állítását célzó cikkek. A megjelenítô egységek maguk is újságcikkek.

Ez az eljárás tudományosan megalapozottnak tûnik, mivel kielégíti az exhausztivitás követelményét - az adott témával foglalkozó összes cikket tartalmazza -, ugyanakkor az exkluzivitás elvét sem szegi meg - az azonos vételi egységek csak ugyanazon kategóriában szerepelnek -, végül pedig az objektivitásnak is eleget próbál tenni - az elemzés témája megegyezik ennek tárgyával.

³ A cikkeket, jellegükbôl adódóan, a következô típusokba soroltam: hír, tudósítás, vélemény-kommentár, publicisztika, interjú.

⁴ Többek között hivatkoznak a kisebbségi problémák rendezôdésére, az RMDSZ kormányban való részvételére, Románia geopolitikai helyzetének fontosságára a régióban stb.

⁵ Annak függvényében, hogy az elemzett újságcikk mekkora fontosságot tulajdonított Magyarország NATO-csatlakozásának, három kategóriát különböztettem meg: azon cikkeket, amelyekben alig említôdik Magyarország, azok amelyekben a három új tagállam egyforma mediatizálásnak örvend, illetve azon cikkek, amelyek szinte kizárólag csak Magyarországgal foglalkoznak.

⁶ A témában megjelent cikkeket, viszonyulásuktól függôen, egy hármas skálán soroltam be: egy kategóriát képezve a pozitív, egyet a negatív és végül a semleges hangvételû cikkek.

⁷ A táblázatokban szereplô kategóriák megegyeznek a NATO-csatlakozás kapcsán kidolgozott kategóriákkal, egyrészt Magyarország megemlítésének mértékére, másrészt pedig a véleménynyilvánítás irányultságára vonatkozva.

⁸ A már ismert pozitív/negatív besorolást alkalmaztam, valamint Magyarország megemlítési mértékének megkülönböztetését, azzal a különbséggel, hogy a " másokkal egyenlô arányú említés" alatt ez alkalommal nyilvánvalóan nem a másik két újdonsült tagállamot értettem, hanem a romániai magyarságot.