A magyarság által lakott szomszédos országok alkotmányait a következô szempontok szerint vizsgáltuk:¹

1. tartalmaz-e az alkotmány utalást a népesség unitárius, nemzeti vagy homogén jellegére vonatkozóan, vagy esetleg épp ellenkezôleg, feltünteti-e annak etnikai, nyelvi, vallási sokszínûségét;

2. amennyiben az adott állam föderális vagy regionális alapokra épül, igazolható-e ez a felépítés a népesség heterogenitásával (etnikai, nyelvi vagy vallási szempontból);

3. kötelezi-e az alkotmány az államot a felségterületén kívül élô kisebbségi közösségeinek védelmére;

4. használja-e az (1) alkotmány, (2) más jogszabály, illetve (3) az esetjog a kisebbség (minority) kifejezést;

5. tartalmaznak-e ezek a szövegek pontos meghatározást, ha igen, akkor magában foglalja-e ez a definíció (1) a tartós jelenlétet az ország területén vagy annak részén, és/vagy (2) az adott állam állampolgárságára való utalást;

6. mely kisebbségek (etnikai/nemzeti, nyelvi, vallási) részesülnek jogszabályi védelemben;

7. megengedi vagy megköveteli-e az alkotmány vagy más jogszabály a kisebbség állam általi elismerését; mi ennek a következménye; az egyén kisebbséghez való tartozása mindig szabad választásán alapul-e, vagy az elô van írva a különbözô közösségi hatóságok részérôl;

8. a kisebbségekkel kapcsolatos problémák kollektív vagy egyéni szempontból vannak-e szemlélve;

9. lehet-e hatással a kisebbséghez való tartozás az állampolgárság megszerzésére, elvesztésére, illetve a politikai jogok gyakorlására;

10. a kisebbségek védelmével összefüggô nemzetközi eszközök (bilaterális, multilaterális, univerzális) alkalmazásra kerülnek-e a belsô jogban; milyen helyet töltenek ezek be a jogszabályi hierarchiában;

11. az egyenlôség alkotmányos alapelve utal-e kisebbséghez való tartozás alapján a diszkrimináció tilalmára; volt-e valamilyen nemzeti vagy nemzetközi jogeset e kérdés tekintetében;

12. elismert-e a kisebbségeket támogató pozitív diszkrimináció az alkotmányban vagy más jogszabályban, illetve az esetjogban;

13. védi-e a törvényhozás a kisebbségi közösségeket a faj- és idegengyûlölettôl, a faji erôszaktól;

14. tartalmaz-e az alkotmány vagy más jogszabály korlátozó vagy védô rendelkezéseket a kisebbségi oktatás/nevelés területén; ha igen, akkor mely kisebbségek esetében, és az oktatás melyik szintjén;

15. biztosítja-e jogszabály a kisebbségi nyelv tanulásának lehetôségét, vagy biztosítja-e a kisebbségi nyelven való tanulást az oktatás minden szintjén;

16. tartalmaz-e az alkotmány rendelkezéseket a hivatalos nyelvhasználatra, a kisebbségi nyelv elismerésére, támogatására vonatkozóan;

17. tartalmaz-e az alkotmány vagy más jogszabály különleges szabályokat a kisebbségek és a sajtó, a színház, tv, rádió vagy más média vonatkozásában;

18. megengedi vagy megköveteli-e az alkotmány különleges szabályok alkalmazását a különbözô kisebbségek esetében (pl. családjogi ügyekben);

19. elismert-e a kisebbséghez tartozók egyesülési joga, és kiterjed-e az a határon túlra, vagy az behatárolt valamilyen eszközzel;

20. alkalmazandók-e valamilyen speciális szabályok a kisebbségeket képviselô politikai pártok tekintetében;

21. volt-e valamilyen hatással a kisebbségek jelenléte a választójog alakulására; ha igen, akkor mely kisebbségek vannak ezáltal érintve; az érintett kisebbségek sajátos területre koncentrálódnak vagy szétszórtan élnek az országban;

22. a kisebbségek jelenléte volt-e valamilyen kihatással az ország választójogi, közigazgatási, bírósági körzetekre való felosztásakor; ez a felosztás a kisebbségek autonómiájának elôsegítésére irányult, vagy éppen ellenkezôleg azok asszimilációját ösztönözte;

23. történtek-e speciális intézkedések a kisebbségek politikai életben való részvételének ösztönzésére; ha igen, akkor mely hatalmi ág által és a közigazgatás melyik szintjén;

24. elôír-e az alkotmány vagy más jogszabály speciális hûségi kötelezettséget a kisebbségekhez tartozók számára; ha igen, melyek ennek gyakorlati következményei.

ad 1. A Szlovén Köztársaság Alkotmánya nem tartalmaz olyan rendelkezést, amellyel a lakosság etnikai, nyelvi vagy vallási természetét jellemezné. A 3. cikk meghatározása szerint:

,,Szlovénia valamennyi állampolgárának állama, amely a szlovén nép tartós és elidegeníthetetlen önrendelkezési jogán alapul." 

ad 2. Az alkotmányban Szlovénia területileg egységes és oszthatatlan államként van meghatározva (4. cikk). Mindazonáltal a helyi önkormányzatokra vonatkozó elôírások értelmében a közösségek önállóan dönthetnek szélesebb helyi önkormányzati közösségekbe, valamint tartományokba való társulásukról, szélesebb érdekû helyi ügyek rendezése és ellátása végett (143. cikk). Ez tehát feljogosítja az etnikailag vegyes községeket az összekapcsolódásra például a tengerparti vidéken (olaszok) és az északkeleti területeken (magyarok).

ad 3. Az alkotmány 5. cikke az állam feladataiként határozza meg a szomszédos országokban élô ôshonos szlovén nemzeti kisebbségekrôl való gondoskodást (nem azok védelmét), a kivándorolt szlovénekrôl és vendégmunkásokról való gondoskodást, valamint ezek hazájukkal való kapcsolatainak elôsegítését. Ugyanez a cikk azt is meghatározza, hogy a nem szlovén állampolgárságú szlovének Szlovéniában külön jogokat és kedvezményeket élvezhetnek (pl. állampolgárság megszerzése, tartózkodási/letelepedési engedély).

ad 4. A 64. cikk szabályozza az olaszok és a magyarok speciális jogait. Mindkét csoport ôshonos Szlovéniában, az alkotmány nemzeti közösségként határozza meg ôket. A 65. cikk szerint a roma közösség helyzetét és jogait törvény szabályozza, amely speciális státusukat azért ismeri el, mert századok óta ezen a területen élnek. Az olasz és a magyar nemzeti közösségek etnikai kisebbségként vannak kezelve, de az alkotmány nem határozza meg a romák státusát. Arra következtethetünk azonban, hogy ôk etnikai közösséget alkotnak, amelyben az etnikai kisebbség néhány jellemzôje is szerepel.

ad 5, 6, 7. Az alkotmány nem szabályozza a különbözô kisebbségek elismerésének kérdését. Mindazonáltal az etnikai, nyelvi, vagy kulturális kisebbségek minden tagja számára garantálja a speciális jogokat, amellett, hogy a különbözô ôshonos népek vagy etnikai kisebbségek és azok tagjai számára speciális jogokat biztosít (etnikai identitás szabad kifejezése, valamely kultúra felvállalása és fejlesztése, nyelvhasználat az állami szervekkel való kapcsolatokban). Ezekkel a rendelkezésekkel az alkotmány egyértelmûen kihangsúlyozza, hogy a valamely kisebbséghez való tartozás kizárólag az egyén szabad akaratától függ.

ad 8-9. Az alkotmány a kisebbségi közösségek jogait ugyanúgy szavatolja, mint az egyénekét. A valamely kisebbséghez való tartozás nincs kihatással az egyén állampolgárságának megszerzésére vagy elvesztésére, de fontos szerepe van az alkotmány és a törvényhozás által biztosított speciális jogok gyakorlásában.

ad 10. A kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi szerzôdések legtöbbje a hajdani Jugoszlávia keretei között köttetett. Ezek a Szlovén Köztársaságra nézve ma is kötelezôek a Szlovén Köztársaság önállóságáról és függetlenségérôl szóló 1991. június 25-i alkotmánytörvény, valamint a Szlovén Köztársaság új alkotmányának értelmében. Az új alkotmány elfogadásáig a ratifikált nemzetközi szerzôdések státusa megegyezett a törvényével vagy a kormány rendeletével. A hatályos alkotmánynak megfelelôen most magasabb szinten helyezkednek el a jogszabályi hierarchiában mint a törvények, mert az új alkotmány 8. cikke szerint:

,,A törvénynek és más elôírásnak összhangban kell lennie a nemzetközi jog általában hatályos elveivel és a Szlovéniát kötelezô nemzetközi szerzôdésekkel. A ratifikált és közzétett nemzetközi szerzôdések közvetlenül alkalmazandók."

ad 11. Az egyenlôség alkotmányos alapelve félreérthetetlenül vonatkozik a kisebbségek tagjaira, hiszen a 14. cikk értelmében mindenki számára egyenlô emberi jogok és alapvetô szabadságjogok biztosítottak, tekintet nélkül a nemzetiségre, fajra, nemre, nyelvre, hitvallásra, politikai vagy egyéb meggyôzôdésre, vagyoni helyzetre, születésre, képzettségre, társadalmi helyzetre vagy más körülményre. A törvény elôtt mindenki egyenlô.

ad 12-13. Az alkotmány speciális jogokat (pozitív diszkriminációt) biztosít a kisebbségek és azok tagjainak védelme érdekében, és meghatározza a törvényi és más szabályozás alapjait. Különösen és világosan kerül megfogalmazásra, hogy alkotmányellenes minden etnikai, faji és vallási egyenlôtlenség, valamint az erre való felbujtás, ösztönzés.

ad 14-15. Az alkotmány garantálja az olasz és a magyar etnikai kisebbség és azok tagjai számára a saját nyelven való nevelés és oktatás alkotmányos jogát ugyanúgy, mint ennek a nevelésnek a megtervezését, fejlesztését. Az etnikailag vegyes lakosságú Északkelet-Szlovéniában a közösség akaratának megfelelôen az általános iskolákban kötelezô kétnyelvûséget törvény vezette be, aminek értelmében az oktatás mindkét - szlovén és magyar - nyelven folyik. Az alap- és másodfokú szlovén közoktatás mellett Szlovéniában mûködnek olasz tannyelvû iskolák is, ugyanúgy mint kétnyelvû szlovén-magyar iskolák. Az alkotmány és a törvényi szabályozás megengedi a szlovéntôl eltérô tannyelvû iskolák alapítását is.

ad 16. Amint már említésre került, a szlovén alkotmány mindenki számára biztosítja az anyanyelv szabad használatának jogát mind a privát, mind pedig az állami szervekkel való kapcsolatokban. Habár a hivatalos nyelv a szlovén, azon községek területén, ahol olasz vagy magyar nemzeti közösség él, az olasz vagy magyar nyelv is hivatalos nyelv (11. cikk). 

ad 17. Az alkotmány által minden etnikai kisebbséghez tartozónak biztosított a saját kultúrájának felvállalásához és fejlesztéséhez való jog. Különösen garantált az olasz és a magyar kisebbség, illetve azok tagjai számára a nemzeti identitás kifejezéséhez való jog, a szervezetalapítás joga, a kulturális és tudományos kutatásokhoz, illetve azok fejlesztéséhez való jog, valamint a különbözô jogok a média és a könyvkiadás területén. Az alkotmány kötelezi a szlovén államot a morális és anyagi támogatásra ezeknek a jogoknak a gyakorlati életben való megvalósulása érdekében.

ad 18. A magyar kisebbség által lakott területeken mûködô kétnyelvû általános iskolákon kívül az alkotmány nem tartalmaz speciális intézkedést a kisebbséghez tartozók számára. Mindazonáltal nem tiltja olyan intézkedések megtételét, amelyek a kisebbség sajátos identitásának megôrzésében és fejlesztésében érdekeltek. Az alkotmány világosan meghatározza, hogy az olaszok és a magyarok önkormányzati szerveit az állam feljogosíthatja olyan feladatok végrehajtására, amelyek az állami jurisdictio részét képezik, abban az esetben, ha a körülmények vagy a kisebbség érdekei ezt részben megkívánják.

ad 19. Az alkotmány minden ember számára - így a különbözô kisebbségekhez tartozók számára is - biztosítja a békés gyülekezéshez, a nyilvános gyülekezéshez, valamint a társuláshoz való jogot. E jogok törvényes korlátozása a 42. cikk értelmében csak akkor lehetséges, ha ezt az állam biztonsága vagy a közrend, valamint a fertôzô betegségek terjedése elleni védekezés megkívánja. Az alkotmány kötelezettségként határozza meg az olasz és a magyar nemzeti közösség számára az etnikai önkormányzati közösségekbe való szervezôdést a közhatalom gyakorlása, valamint az Országgyûlésben és a helyi közösségekben való közvetlen képviselet érdekében.

Az alkotmány nem akadályozza meg a kisebbségek tagjai közti határokon átnyúló egyesülést; az olasz és a magyar kisebbség számára biztosítja az anyaállammal, illetve annak polgáraival való kapcsolattartás és annak fejlesztése jogát. Az egyesüléshez való jog csak a fent már említett esetekben korlátozható.

ad 20. A kisebbségek érdekeit képviselô pártok vonatkozásában nincsenek speciális elôírások.

ad 21. Amint arra már utaltunk, az alkotmány közvetlen képviseletet biztosít az olasz és a magyar közösség számára az Országgyûlésben (80. cikk) és a helyi közösségek képviseleti szerveiben azon területeken, ahol az adott kisebbség ôslakos (az olaszok az adriai part mentén Koper, Izola és Piran járásokban; a magyarok az ország északkeleti részén, a magyar határ mellett Muraszombat és Lendva járásokban).

ad 22. Az új alkotmány új megoldást vetít elô törvényhatósági joggal felruházott kerületek, mint helyi önkormányzati közösségek alakítására, a régióformálás lehetôségére, de a jogalkotás jelenleg is folyamatban van. 

ad 23. Az alkotmány egyértelmûen kinyilvánítja, hogy azok a törvények, más jogszabályok és általános aktusok (országos, regionális vagy helyi szinten), amelyek a nemzeti közösségek alkotmányban megállapított jogaira és helyzetére vonatkoznak, nem fogadhatók el a nemzeti közösségek képviselôinek belegyezése nélkül (64. cikk). Az alkotmány határozottan feljogosít a közösségi engedélyezés átruházására az etnikai közösség szervezetei részére. Ez a két rendelkezés elôrevetíti a politikai és egyéb jogok, illetve az etnikai kisebbség fejlôdését.

ad 24. Az alkotmány nem ír elô hûségi kötelezettséget a kisebbséghez tartozók számára.

Egyedül a fent említett két közösség az, amelynek megadatott az ,,autonóm etnikai közösség" alkotmányos státusa. Ez a hivatalos megnevezés, amely elkülöníti ôket más Szlovéniában élô nem-szlovén etnikai csoportoktól néhány objektív szociológiai és történelmi tényre utal. Ezek a tények különböztetik meg az említett két közösséget többek közt a boszniai muzulmánoktól, a horvátoktól, szerbektôl, montenegróiaktól, koszovói albánoktól és a nemzetiségileg meghatározhatatlan - vegyes - jugoszlávoktól.

Az alkotmányosan elismert magyar és olasz etnikai közösség politikai és kulturális autonómiát élvez Szlovénia nemzetiségileg vegyes területein, nem ütve meg ugyanakkor a területi autonómia szintjét. A közösségek tagjai egyéni és kollektív jogokat egyaránt élveznek, oly módon, hogy néhány jog többnyire kollektív jogként, néhány inkább egyéniként valósul meg. A két közösség, valamint azok tagjai számára biztosított jogok közül néhány a községek és közösségek statútumai által területileg meghatározott.

Az alkotmány által biztosított parlamenti képviselettôl eltekintve a két közösség legfontosabb politikai jogait saját - autonóm és önkormányzó - alkotmányuk tartalmazza. Választási célokból ezek a közösségek a különbözô jogi ügyekben politikai pártként, köztestületként, és non-profit szervezetként mûködnek.

A jelenleg biztosított jogok közül igen sok garantálva volt már Szlovénia függetlenségének kinyilvánítása elôtt a korábbi állam, a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság alkotmányában és jogrendjében. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a kisebbségi jogok a Szlovén Szocialista Köztársaság - mint szövetségi államot alkotó egység - alkotmányában késôbb kibôvítést nyertek. Ráadásul a szlovén törvények, községi statútumok megfelelô szabályozása sokkal liberálisabb és nagylelkûbb volt más szövetségi tagállamokénál, nevezetesen Szerbiáénál és Horvátországénál.

Vegyük sorba a Szlovéniában élô magyar és olasz közösség jogait!

1. Mint nemzeti kisebbségeknek joguk van védelemre, tekintet nélkül a közösség létszámára.

2. Az ország parlamentjében és a helyi közigazgatásban biztosított politikai képviseletük.

3. Vétójog a kisebbségek alapvetô problémáit érintô indítványokkal szemben.

4. A kisebbségi nyelv hivatalos nyelvként való elismerése, amely jog biztosítja annak szabad használatát a parlamentben, a helyi közigazgatásban, a hatóságokkal való kapcsolatokban és a bíróságok elôtt.

5. A hatóságok kötelesek a kisebbségi nyelv használatára a hivatalos aktusokban, közleményekben, beadványok esetében.

6. Kisebbségi jelképek szabad használata.

7. Kötelezô kétnyelvûség a személyi igazolványokban, helyrajzi feliratokban, vállalkozó, kézmûves és önfoglalkoztató felirataiban.

8. A kisebbségi szervezetnek vétójoga van a helyi intézmények kisebbségekre kiható döntései ellen.

9. A kisebbségi nyelv kötelezô tanítása a kisebbség iskoláiban.

10. Anyanyelvi nevelés a gyermekgondozóban, óvodában, általános és középiskolában.

11. Jog a kulturális tevékenységek idônkénti anyagi támogatására.

A fenti felsorolásból egyértelmûen kiderül, hogy a két elismert etnikai közösség igen tekintélyes közvédelem és támogatás haszonélvezôje. Néhány szempontból ezen közösségek tagjai jobb pozícióban vannak, mint a szlovén többség. Ilyen például a parlamenti képviseletük, ahol a képviselôi helyek 1,8%-át foglalják el, míg a népességben betöltött arányuk mindössze 0,6%. A két közösség tehát nem alanya semmiféle diszkriminációnak. Másik oldalról ugyanakkor minden etnikailag vegyes területen élô alacsony létszámú kisebbségnek szembe kell néznie a lemorzsolódással, a vegyes házasságok, jobb foglalkoztatási körülmények által gerjesztett asszimilációval, amihez még az alacsony születési ráta és az általában alacsony létszámú családok is párosulnak. Mindez rendkívüli mértékben igaz a Szlovéniában élô magyar nemzeti közösségre, amely a hivatalos adatok szerint 1953-ban 11 019 fôt számlált, az összlakosság 0,75%-át alkotva; 1991-re ezek az adatok 8503-ra és 0,43%-ra módosultak. Az asszimiláció folyamata még erôsebb a Magyarországon élô szlovén kisebbség esetében, amely közösség helyzete egyértelmûen kevésbé elônyös, mint a Szlovéniában élô magyar közösségé. 

ad 1. A Horvát Köztársaság Alkotmánya nem tartalmaz említést a népesség természetére vonatkozóan. A 15. cikk minden kisebbség és népcsoport tagjai számára biztosítja az egyenjogúságot.

,,Minden kisebbség és népcsoport tagjainak biztosított a nemzetiségi hovatartozás kifejezésének szabadsága, a kisebbségi nyelv és írás szabad használata és a kulturális autonómia." 

ad 2. A horvát állam regionális vonalak mentén szervezett. Ezt a felépítést nem indokolja etnikai, nyelvi vagy vallási sokszínûség, az sokkal inkább történeti fejlôdésen alapul. 

ad 3. Az alkotmány 10. cikke kötelezi Horvátországot a más államokban élô horvát kisebbség védelmére (szomszédos, európai és tengeren túli államokban). Horvát nemzeti kisebbség él: Olaszországban, Szlovéniában, Ausztriában, Magyarországon, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában és Montenegróban.

ad 4. A kisebbség kifejezés egyaránt használatos az alkotmányban, az emberi jogokról, valamint a horvátországi nemzeti és etnikai közösségek vagy kisebbségek jogairól szóló alkotmánytörvényben.

ad 5. Sem az alkotmány, sem az alkotmánytörvény nem tartalmazza a kisebbség precíz definícióját. Ugyanakkor az alkotmánytörvény 5-13. cikkei részletesen kidolgozzák a kulturális autonómia kifejezést, amely a legtöbb kulturális jogot magába foglalja. Ilyen például: az identitáshoz, kultúrához, valláshoz való jog; a nyelv és íráshasználat joga mind a privát, mind pedig a közügyekben; saját információs és publikációs tevékenység szervezéséhez való jog; kulturális vagy más társaságok alapításához való jog a nemzeti vagy kulturális identitás védelme érdekében. Az alkotmánytörvény 14-17. cikkei részletesen kidolgozzák a kisebbséghez tartozók oktatását, a 18-20. cikkek a képviseleti rendszerben és egyéb kisebbségeket képviselô testületekben való arányos részesedést szabályozzák. A 21-57. cikkek azokat a speciális önkormányzatú (autonóm) kerületeket határozzák meg, ahol a szerb kisebbség alkotja a lakosság többségét. A kisebbségi jogok közvetett definiálásával tehát az alkotmánytörvény meghatározza a kisebbség kifejezést.

ad 6. A függetlenség elnyeréséig a következô kisebbségeket ismerték el: olaszok, magyarok, csehek, szlovákok, rutének, ukránok. A Horvát Köztársaság Alkotmánya ezen felül a következô etnikai közösségeknek biztosítja a kisebbségi státust: szlovének, szerbek, muzulmánok, montenegróiak, macedónok, németek, osztrákok, románok és zsidók.

ad 7. Az alkotmánytörvény 6.§ e) pontja minden nemzeti és etnikai közösség tagjai számára biztosítja annak a jognak a gyakorlását, hogy az egyén eldönthesse mely etnikai vagy nemzeti kisebbséghez kíván tartozni akár mint egyén, akár más személyekkel való szövetségben.

Szintén az alkotmánytörvény alapít két speciális státusú körzetet, amelyben a szerb kisebbség alkotja a lakosság több mint 50%-át. Ezekben a körzetekben a szerb kisebbség számára biztosítva van mind a kulturális, mind a területi autonómia (Ez a privilégium más Horvátországban élô kisebbség számára nem adatik meg!). Lásd még ad 21.

ad 8. Horvátországban a kisebbségekkel kapcsolatos problémákat kollektív és egyéni szempontból is szemlélik (úgymint kisebbségekhez tartozó személyek).

ad 9. Valamely kisebbséghez való tartozás semmilyen hatással nem lehet az állampolgárság megszerzésére, elvesztésére, a politikai jogok gyakorlására. Az alkotmánytörvény 6.§ d) pontja minden etnikai és nemzeti kisebbség tagjai számára biztosítja az egyenlôséget a közügyekben, a politikai és gazdasági szabadságot a szociális szférában, valamint a média, a nevelés és a kultúrát érintô általános ügyekben.

ad 10. A Horvát Köztársaság számos multilaterális szerzôdést kötött, amelyek a kisebbségek védelmével kapcsolatosak (pl: Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata; Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról szóló nemzetközi szerzôdés; Genocídium Egyezmény; Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény). Ezek vagy közvetlenül alkalmazandók (ebben az esetben prioritást élveznek a belsô jog elôtt), vagy a hazai törvényhozás inkorporálása szükséges.

ad 11. Az alkotmány 14. cikkének megfelelôen az egyenlôség alkotmányos alapelve nem utal a kisebbséghez való tartozás alapján a diszkrimináció tilalmára. Az említett cikk szerint a törvény elôtt mindenki egyenlô, mindenki élvezheti a különbözô jogokat, függetlenül a nemzeti eredettôl, szociális származástól, vagyontól, születéstôl, képzettségtôl és más tulajdonságoktól.

ad 12. Az alkotmánytörvény 4. cikk 1.§-ának megfelelôen a Horvát Köztársaság támogatja az etnikai és nemzeti közösségek nemzetükkel vagy anyaállamukkal való kapcsolatát, a nemzeti, kulturális és nyelvi fejlôdés elômozdítása érdekében.

A 13. cikk értelmében azok a területek, ahol nemzeti vagy etnikai kisebbség alkotja a lakosság többségét, speciális státussal bírnak.

Az alkotmánytörvény 15. cikk 4.§-a értelmében ezeken a körzeteken kívül az ôslakos etnikai vagy nemzeti kisebbség kollektív jogainak védelme érdekében speciális lépésekre van szükség a közügyek, a nevelés, a hitélet, a média területén, tekintet nélkül a teljes lakossághoz viszonyított arányukra.

A 43. cikk 2.§-ának megfelelôen a speciális státusú körzetekben speciális rendészeti igazgatás alapítandó.

ad 13. Az alkotmány 14. cikke szerint minden polgárt megilletnek az alapvetô szabadságjogok, fajtól, bôrszíntôl, nemtôl, vallástól, politikai meggyôzôdéstôl, nemzeti eredettôl, vagyontól, születéstôl függetlenül. A 39. cikknek megfelelôen: 

,,Tilos és büntetendô minden háborús kezdeményezés és uszítás vagy nemzetiségi, faji, vallási, illetve más tûrhetetlen formában megnyilvánuló erôszak alkalmazása." 

A Horvát Köztársaság alkotmányos rendjének legfôbb értékei az alkotmány 3. cikke szerint: szabadság, egyenlôség, nemzeti egyenjogúság, békeszeretet, szociális igazságosság, emberi jogok tiszteletben tartása, a tulajdon sérthetetlensége, a természet és az emberi környezet megôrzése, a kormány jogai és a demokratikus többpárti rendszer. 

ad 14-15. Az alkotmánytörvény 14-17. cikkei tartalmazzák a kisebbségek védelmére vonatkozó elôírásokat az oktatás területén. Ennek értelmében a Horvát Köztársaságban élô etnikai vagy nemzeti közösségek, kisebbségek nevelése óvodákban és iskolákban az anyanyelven történik. A nevelés - külön erre irányuló kívánságnak megfelelve - elegendô olyan programot kell hogy tartalmazzon, amely bemutatja a kisebbség történelmét és kultúráját.

A speciális státusú kerületen kívüli azon területeken, ahol a nemzeti és etnikai közösségek alkotják a lakosság többségét, és a diákok száma lehetôvé teszi - külön erre irányuló kérésnek megfelelôen -, külön nevelési intézmények és iskolai osztályok alakíthatók. Ezekben az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén folyhat az oktatás. A Horvát Köztársaság a 16. cikknek megfelelôen biztosítja a szükséges anyagi forrásokat a fenti programok megvalósításához. A 17. cikk értelmében a nemzeti vagy etnikai közösségek tagjai privát óvodákat, iskolákat és más oktatási intézményeket is látogathatnak.

Az alap- és másodfokú oktatásra vonatkozó törvények szerint az oktatás a kisebbségek tagjai számára is biztosított. A fennálló törvényi szabályozás értelmében Horvátországban nincs törvényes akadálya annak, hogy a kisebbség tagjai anyanyelvi oktatásban részesüljenek az általános iskolától az egyetemig. Néhány kisebbség - így az ukránok, rutének, szlovákok - csak általános iskolákat szerveztek anyanyelvi oktatással, míg a magyarok, a csehek ilyen óvodákat, általános és középiskolákat is létrehoztak.

A speciális státusú körzetekben, ahol a szerbek vannak többségben, ugyanezen törvény 11. cikke értelmében a nevelés óvodákban és iskolákban történik a szerb nyelv és ábécé szabályi szerint. Esetükben a nevelés külön kérelem nélkül magába foglalja a saját kultúra és történelem adekvát oktatását.

ad 16. A kisebbségi nyelvek védelmével kapcsolatos rendelkezéseket az alkotmánytörvény tartalmazza. A 7. cikk minden nemzetiségi vagy etnikai közösség tagjait feljogosítja a szabad nyelvhasználatra, mind a privát, mind a hivatalos kapcsolatokban. Az alkotmány 12. cikke szerint:

,,Néhány területi egységen belül a horvát nyelv és a latin betûs írás mellett hivatalosan használható más nyelv is, a cirill betûs vagy más írás a törvényben meghatározott feltételek között."

ad 17. Az alkotmánytörvény értelmében az etnikai és nemzeti közösségek számára biztosított az önkormányzás és a társulás joga az alkotmányban biztosított jogok érvényesülése érdekében. A 10. cikk szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek szabadon szervezhetnek anyanyelvükön információs és kiadói tevékenységet. A 11. cikk biztosítja a kulturális és egyéb társaságok alapítását a nemzeti és kulturális identitás megôrzése érdekében. Ezek az társaságok autonómok, a Horvát Köztársaság és helyi önkormányzatainak szervei anyagi támogatást nyújtanak mûködésükhöz.

Az alkotmány 43. cikkének megfelelôen az állampolgároknak biztosított a szabad egyesülés joga javaik védelme, illetve szociális, gazdasági, politikai, nemzeti, kulturális vagy más meggyôzôdés és célok érvényre juttatása végett. 

ad 18. A 7. pontban említettek kivételével sem az alkotmány, sem az alkotmánytörvény nem követeli meg speciális szabályok alkalmazását a különbözô kisebbségek esetében.

ad 19. A kisebbségekhez tartozók számára biztosított a határon átnyúló egyesüléshez való jog, és ez semmilyen eszközzel nincs korlátozva.

ad 20. A politikai pártok szervezése és tevékenysége Horvátországban az 1990-es politikai szervezetekrôl szóló törvényben van szabályozva.

ad 21. A különbözô kisebbségek jelenléte kihatott az alkotmánytörvény elôírásaira ugyanúgy, mint a választójogra. Az alkotmánytörvény IV. fejezetének 18. cikke szerint:

,,Azon nemzeti és etnikai közösség vagy kisebbség, amely a Horvát Köztársaság népességének több mint 8%-át alkotja, arányos képviseletre jogosult a Horvát Parlamentben, annak kormányában, ugyanúgy, mint a különbözô bírói testületekben.

Azon nemzeti és etnikai közösség vagy kisebbség tagjai, amelyek a Horvát Köztársaság népességének kevesebb mint 8%-át alkotják, öt képviselôi hely választások útján való betöltésére jogosultak a Horvát Parlament Képviselôházában."

ad 22. A szerb kisebbség Horvát Köztársaságban való jelenléte következtében speciális önkormányzati státussal (autonómiával) rendelkezô régiók kerültek kialakításra, amelyben a szerb kisebbség tagjai alkotják a relatív vagy abszolút többséget az 1981-es censusnak megfelelôen. Knin és Glina autonóm körzetek megalapítása kedvez a szerb kisebbség autonómiájának a Horvát Köztársaságban.

ad 23. Az alkotmány és az alkotmánytörvény elfogadásakor speciális intézkedések kerültek bevezetésre a kisebbségek politikai életbe való integrációja érdekében (lásd: 21. pont). A 19. cikk kinyilvánítja:

,,A nemzeti és etnikai közösségek vagy kisebbségek tagjai a helyi lakosságban betöltött arányuknak megfelelô képviseletre jogosultak a helyi és másodfokú önkormányzati testületekben."

ad 24. Valamely kisebbséghez tartozó számára törvény nem ír elô speciális hûségi kötelezettséget.

ad 1. A Szlovák Köztársaság Alkotmányának preambuluma kinyilvánítja a nemzetek önrendelkezési jogát, összhangban a Szlovákia területén élô nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok létével, a polgári alapelvekkel:

,,Mi, a szlovák nemzet (...) a nemzetek önrendelkezésének természetes jogából kiindulva, a Szlovák Köztársaság területén élô nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok tagjaival közösen, (...) tehát mi, a Szlovák Köztársaság polgárai választott képviselôink révén elfogadtuk a következô alkotmányt..." 

Az állam lakosságának jellege ily módon tehát az alkotmány által meghatározva: nemzetiségi és etnikai. 

ad 2. Az alkotmány értelmében a Szlovák Köztársaság unitárius állam, amelynek területe egységes és oszthatatlan (3. cikk). 

ad 3. A szlovák államnak az a kötelezettsége, hogy a Szlovák Köztársaság területén kívül élô kisebbségeit védelemben részesítse, nincs kimondva az alkotmányban. 1997-ben azonban született egy törvény ezeknek a közösségeknek a védelme érdekében.

ad 4. Mind az alkotmány, mind pedig a különbözô kisebbségek védelmével kapcsolatos törvények használják a ,,nemzeti kisebbség vagy etnikai csoport" kifejezést.

ad 5. A Szlovák Köztársaság alkotmánya és a hatályos törvények sem tartalmazzák a kisebbség pontos meghatározását. A kisebbségi jogok köre azonban a nemzeti kisebbséghez vagy etnikai közösséghez tartozó szlovák állampolgárokat illeti (33, 34. cikk). Az alkotmány nem tartalmaz kritériumokat annak megállapítására, hogy mely személyek tartoznak valamely kisebbséghez.

ad 6. Az alkotmány a kisebbségi és egyéb csoportok jogainak elismerésével etnikai alapon különbözteti meg ôket a népesség többi részétôl. Meghatározásukra - amint azt feljebb már említettük - két kifejezés használatos: nemzeti kisebbség és etnikai csoport. Ez a tény ugyanakkor semmiféle besorolást, osztályozást nem jelent sem azok megbecsülése, sem a rájuk vonatkozó törvényi szabályozás szempontjából. Az alkotmányban a különbözô jogok biztosítása nem függ attól, hogy nemzeti vagy etnikai csoportról van-e szó.

ad 7. Sem az alkotmány, sem pedig más törvény nem követeli és nem is határozza meg a kisebbségek állam általi (törvényes) elismerését. Az alkotmány 12. cikkének (3) bek. szerint:

,,Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját nemzetiségérôl. Tilos ennek a döntésnek bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módozata." 

Ez tehát azt is jelenti, hogy bármiféle kényszer alkalmazása (beleértve az állami szervek felôl érkezôt is) arra nézve, hogy valaki valamely kisebbség tagjának vallja magát, egyértelmûen tiltott az alkotmány ezen rendelkezése alapján.

ad 8. Szlovákiában az egyéni szintnél kicsit magasabban van szemlélve a kisebbségi probléma, de az erre a kérdésre vonatkozó válasz elég összetett. Az egyéni vagy kollektív jogok kérdése egyelôre sem nemzetközi dokumentumokban, sem a belsô jogalkotásban nem lett letisztázva. A kisebbséghez tartozók jogainak egyéni jogként való elismerése kollektív jogként is értelmezhetô, és vica versa (lásd például a DH-MIN dokumentumokat Strasbourg, 1993. január-március). Létezik-e olyan jog (beleértve az önrendelkezéshez való jogot is), amely nem értelmezhetô egyéni jogként bármely esetben? Ha elfogadjuk, hogy a kollektív jogokat úgy vesszük figyelembe, mint (amelyhez az egyén valamely kisebbséghez való tartozásán keresztül jutott, és) amely a polgár részérôl pozitív követelést támaszt az állam irányába, akkor a szlovák alkotmány 34. cikke alapján - amely nemzeti kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgárokról beszél - arra következtethetünk, hogy ezek a jogok az egyéneket, vagy egy nagyobb egység (a kisebbség) egy részét illetik. Amikor az alkotmány kimondja, hogy a nemzeti kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgárok számára biztosított az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájukat fejlesszék, akkor feltehetjük, hogy ezek a jogok együttesen (kollektíve) kerülnek megvalósításra.

ad 9. A valamely kisebbséghez való tartozás a Szlovák Köztársaság hatályos jogrendje értelmében nincs kihatással sem az állampolgárságra, sem a politikai jogok gyakorlására. A 12. cikk (4) bek. értelmében senkinek jogai nem csorbíthatók alapvetô jogai és szabadságjogai érvényesítése miatt. A 33. cikk hangsúlyozza:

,,Bármely nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára."

Az alkotmány a politikai jogok biztosításakor nem tesz semmilyen különbséget aszerint, hogy valaki valamely kisebbség tagja. Ehelyett azokat mindenkinek biztosítja, és végig polgárokról beszél. 

A 40/1993-as számú állampolgársági törvény az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének szabályozásakor semmiképpen nem veszi figyelembe az etnikai csoporthoz vagy kisebbséghez való tartozást (elméletileg egy eset lehetséges: ha a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgára saját kérvényére elveszti állampolgárságát, akkor nem lehet többé alanya az alkotmányban rögzített kisebbségi jogoknak).

ad 10. A nemzeti kisebbségek törvényes helyzetét nemzetközi egyezmények is szabályozzák. Az alkotmány 11. cikke szerint:

,,Azok az emberi jogokról és alapvetô szabadságjogokról szóló nemzetközi szerzôdések, amelyeket a Szlovák Köztársaság ratifikált és a törvény által megállapított módon kihirdetett, a Szlovák Köztársaság törvényeivel szemben elsôbbséget élveznek, amennyiben az alkotmányos jogok és szabadságjogok bôvebb terjedelmét biztosítják."

ad 11. Az egyenlôség alkotmányos alapelve az alkotmány 12. és 33. cikkében tiltja a diszkriminációt is. A Szlovák Köztársaság területén az alapvetô szabadságjogok mindenki számára biztosítottak fajra, bôrszínre, nyelvre, vallásra, (...) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra való tekintet nélkül. Ezen körülmények miatt senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés.

ad 12. A pozitív diszkrimináció elve kifejezetten sem az alkotmányban, sem más jogszabályban nincs rögzítve. Az alkotmány 34. cikkének rendelkezései a kisebbségek speciális jogait biztosítják a nyelvhasználat, a kultúra, az egyesülés és az oktatás területén.

ad 13. A Szlovák Köztársaságban a kisebbségek büntetôjogi védelemben részesülnek. A büntetôtörvény bûncselekménynek minôsíti valamely nemzetiség vagy faj, illetve azok nyelvének rágalmazását (198. §), és a nemzeti vagy faji gyûlöletre való felbujtást (198/A. §). Valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösség ellen irányuló genocídium szintén bûncselekménynek minôsül (259. §).

ad 14. Az alkotmány a kisebbséghez tartozók számára törvényben szabályozott keretek között az államnyelv elsajátításához való jogon kívül biztosítja az anyanyelven való mûvelôdéshez való jogot, valamint a mûvelôdési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához való jogot (33. cikk 1-2. bek.). A 42. cikk szerint mindenkinek joga van a mûveltségre. Az elôbb említett jogok a nemzeti kisebbségek és etnikai közösségek számára egyaránt biztosítottak.

ad 15. A kisebbségi nyelv tanulásával, illetve a kisebbségi nyelven való tanulással kapcsolatban egyértelmû rendelkezéseket semmilyen törvény sem tartalmaz. Az egyetemekrôl szóló törvény értelmében egyetemi vagy kari döntés szükséges pedagógiai vagy tudományos intézetek alapításához. A különbözô kisebbségek számára önálló egyetem alapítása ez ideig nem történt.

ad 16. A Szlovák Köztársaság Alkotmányának 34. cikk 2.b pontja biztosítja az anyanyelv hivatalos kapcsolatokban való használatának jogát. A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény értelmében ehhez az adott kisebbségnek legalább 20%-át kell alkotnia az adott közösség lakosságának.

ad 17. Az alkotmány 34. cikk 1. bekezdése értelmében a kisebbségeknek joguk van az információk anyanyelven való terjesztéséhez és befogadásához. A 36/1978-as és a 115/1989-es színházi tevékenységekrôl szóló törvény értelmében a Kulturális Minisztériumnak figyelembe kell vennie a nemzeti kisebbségek és etnikai közösségek érdekeit a színházi kultúra területén, és megfelelô feltételeket kell teremtenie ezen közösségek érdekeinek kielégítésére. A gyakorlatban a Szlovák Köztársaságban három különbözô színház mûködik, amelyek kisebbségi nyelven adnak elô: Kassán és Komáromban magyar színház, Presovban ukrán-rutén színház. A rádiózás területén a Szlovák Rádiónak biztosítania kell a Szlovákiában élô nemzeti kisebbségek és etnikai közösségek számára az információk anyanyelven történô terjesztését és befogadását.

ad 18. Sem az alkotmány, sem más törvény nem követeli meg speciális szabályok alkalmazását a kisebbségekkel kapcsolatban.

ad 19. A kisebbséghez tartozók egyesülési joga teljességgel elismert. Általánosan ezt a jogot az alkotmány 29. cikk (1) bek.-e garantálja:

,,A szabad egyesüléshez való jog biztosított. Mindenkinek jogában áll másokkal együtt egyletekben, társaságokban vagy más egyesületekben társulni." 

A kisebbséghez tartozók nemzeti szervezetekbe való egyesülésének joga a 34. cikk által külön is biztosított. A polgárok párt- és mozgalomalapítási joga a 29. cikk 2. bekezdésén alapul. A hivatkozott törvényhely alapján mûködtek 1998 ôszéig külön-külön a magyar szervezetek.

ad 20. A kisebbségeket képviselô politikai pártok tekintetében nincsenek speciális alkalmazást igénylô szabályok.

ad 21. A Szlovák Köztársaságban a hatályos törvények értelmében a parlamenti választásokon az arányos választási rendszer, míg a helyhatósági választásokon a többségi rendszer (relatív többséggel) használatos, tekintet nélkül a lakosság valamilyen csoportjára.

ad 23. A kisebbségek politikai életben való részvételével kapcsolatban az alkotmány 34. cikk (2.) bek. c. pontja biztosítja a kisebbségek számára az ôket érintô ügyek megoldásában való részvételt. Speciális intézkedések megtételére nem került sor.

ad 24. Az alkotmány 34. cikk 3. bek. kimondja:

,,A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára." 

Ez az elôírás inkább általános karakterû, és semmi esetre sem jelentheti a kisebbséghez tartozók különbözô jogainak korlátozását.

1. szervezetekbe való egyesülési jog;

2. mûvelôdési és kulturális intézmények alapításához való jog;

3. államnyelv elsajátításához való jog;

4. anyanyelvi mûvelôdéshez való jog;

5. anyanyelv hivatalos kapcsolatokban való használatának joga;

6. jog a kisebbségeket érintô ügyek megoldásában való részvétel- hez.

Az 1992-es szlovák alkotmány nagyot lépett elôre a különbözô jogok biztosítása terén. Mindazonáltal heves bírálatok is érték, elsôsorban a magyar nemzeti közösség és a különbözô nemzetközi szervezetek részérôl. A kisebbségi jogokkal kapcsolatban a szlovák alkotmány preambuluma az egész törvény alaphangját megadja a kisebbségek törvényes helyzetére vonatkozóan. Az elsô kifejezést követôen - Mi, a szlovák nemzet - minden fordulat kiemelkedô pozíciót biztosít a szlovák nemzetnek. A nemzet kifejezés nem utal minden Szlovák Köztársaság területén élô emberre. Inkább a szlovák nemzetre utal, szemben a Szlovákiában élô etnikai közösségek és kisebbségek tagjaival. A különbözô országok alkotmányaihoz képest ez egy meglehetôsen ritka, sôt egyedülálló utalás a kisebbségekre. Azt sugallja ugyanis, hogy a kisebbségekhez tartozóknak más a státusuk, mint a szlovák többségnek. 

A 24. pontban idézett rendelkezés (Alkotmány 34. cikk 3. bek.) az intézkedések jellegét inkább korlátozóvá, mint megengedôvé teszi. Számos cselekedet értelmezhetô ugyanis fenyegetôen a Szlovák Köztársaság szuverenitására nézve. Valójában a magyar és a rutén kisebbség saját ügyeik magasabb szintû kontrolálására irányuló törekvése (is) értelmezhetô a fentiek szerint. Ugyanakkor tökéletesen indokolt kérésként is értelmezhetô a centralizáció csökkentése, az önkormányzatiság növelése érdekében. Amióta a legtöbb alapvetô jog részletes kifejtése és korlátozása egyszerû törvény útján történik, az alkotmányos jogok alapelve elvesztette racionalitását. Ahol a nemzeti többség az ország lakosságának 85%-át alkotja, ott a kisebbségi jogokat a többség akaratából kell biztosítani. Ez különösen fontos a centralizált politikai rendszerekben, ahol a közkiadások még az állam által irányítottak.²

A legtöbb kifogást a szlovák alkotmánnyal szemben az 1992-ben még külön mûködô és politizáló magyar szervezetek tették. A kifogások kiterjedtek a preambulumra, a szerkezetre, az általános rendelkezésekre, a kisebbségek speciális jogainak kiterjesztésére, igényeik kielégítésére. A preambulum vonatkozásában a ,,Mi, a szlovák nemzet" kifejezés idegesíti leginkább a magyarokat. Véleményük szerint az alkotmány túl kiemelkedô és uralkodó pozíciót biztosít a szlovák nemzet számára, amit egyértelmûen tükröz már az alkotmány elsô fordulata is.

ad 1. A román alkotmány 1. cikk 1. bek. szerint:

,,Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzeti állam."

ad 3. Az alkotmány nem állapít meg kötelezettséget az állam számára a területén kívül élô kisebbségi közösségek védelme érdekében.

,,Az állam támogatja a kapcsolatok erôsítését az ország határain kívül élô románokkal, és az állampolgárságuk szerinti állam törvényhozását betartva cselekvôképpen fellép etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megtartásáért, fejlesztéséért és kifejezéséért." (Alkotmány 7. cikk)

ad 4. A kisebbség vagy ezzel egyenértékû kifejezés nem használatos sem az alkotmányban, sem más törvényekben. Az alkotmány a következô szakkifejezéseket használja: ,,személyek, akik nemzeti kisebbségekhez tartoznak" , vagy ,,polgárok, akik nemzeti kisebbségekhez tartoznak". A helyi közigazgatás rendjérôl szóló 1991. november 26-án elfogadott 69. törvény az országgyûlési képviselôk és a Szenátus tagjainak megválasztásáról szóló 1992. július 15-én elfogadott 68. törvényhez hasonlóan a ,,nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok" kifejezést használja.

ad 6. A nemzeti kisebbséghez való tartozás Romániában megvalósulhat etnikai, kulturális, nyelvi és vallási alapon. Az alkotmány nem engedi meg a kisebbség állam általi elismerését, azaz nem létezik ilyen jogi kategória.

ad 7. Az alkotmánnyal megegyezôen az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megtartásához, fejlesztéséhez és kifejezéséhez (6. cikk; jog az identitáshoz). Ezen a módon az állam - az összes kisebbség vonatkozásában - elôrelátóan elismeri, hogy léteznek területén nemzeti kisebbséghez tartozó személyek. A kisebbséghez való tartozás vagy nem tartozás egyéni jellegû, az tehát mindig az egyén szabad választásán alapul.

ad 8. A fentiekbôl adódóan a kisebbségek problémája a szigorúan egyéniesített kifejezéssel (nemzeti kisebbséghez tartozó személy) való szembenézés.

ad 9. A kisebbséghez való tartozás nem lehet hatással az állampolgárság megszerzésére, elvesztésére, valamint a politikai jogok gyakorlására sem. 

ad 10. A nemzetközi jog és a hazai jog viszonyáról a Román alkotmány 11. cikke rendelkezik:

,,A román állam kötelezi magát, hogy következetesen és jóhiszemûen teljesíti az általa részes félként aláírt szerzôdésekbôl reá háruló kötelezettségeket. A parlament által a törvénynek megfelelôen ratifikált szerzôdések a hazai jog részét képezik."

A nemzetközi szabályok megerôsítése törvénnyel történik, jogforrási hierarchiában betöltött helyük megegyezik a törvényekével. Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerzôdések tekintetében a 20. cikk leszögezi:

,,Az állampolgárok jogaira és szabadságjogaira vonatkozó alkotmányos rendelkezések az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és a Románia által részes félként aláírt paktumokkal és más szerzôdésekkel összefüggésben értelmezendôk és alkalmazandók. A Románia által az alapvetô emberi jogokra vonatkozóan részes félként aláírt paktumok, szerzôdések és a belföldi törvények közötti eltérések fennállása esetén a nemzetközi szabályozásokat kell elsôbbségben részesíteni."

ad 11. Az alkotmány 4. cikke szerint az állam alapja a román nép egysége. Románia az összes állampolgárainak közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtôl, etnikai eredettôl, nyelvtôl, vallástól, nemtôl, véleménytôl, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül. A jogegyenlôségrôl szóló 16. cikk szerint:

,,Az állampolgárok kiváltságok és megkülönböztetések nélkül egyenlôk a törvény és a közhatóságok elôtt."

ad 12. Romániában nem elismert a kisebbségeket támogató pozitív diszkrimináció.

ad 13. Romániában ,,törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, a buzdítást az agressziós háborúra, a nemzeti, a faji, az osztály- vagy a vallási gyûlöletre, az uszítást a megkülönböztetésre, a területi szeparatizmusra vagy a nyilvános erôszakra, valamint az erkölccsel ellenkezô obszcén megnyilvánulásokra" (alkotmány 30. cikk 7. bek.). 

ad 14-15. Az alkotmány 32. cikke a tanuláshoz való jogról rendelkezik. Eszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára garantált az anyanyelven való tanulás és az a jog, hogy ezen a nyelven oktathassák ôket; e jogok gyakorlásának a módozatait törvény állapítja meg. Az állami oktatás a törvénynek megfelelôen ingyenes. Az állam biztosítja a vallásos oktatás szabadságát, minden egyes vallásfelekezet sajátos követelményei szerint.

A nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van a nemzeti nyelvükön való tanuláshoz és tanításhoz az oktatás minden szintjén. Azokban a községekben, ahol nemzeti kisebbséghez tartozók egyenlô arányban élnek és mûködtetni akarnak óvodákat, elemi iskolákat, középiskolákat, gimnáziumokat, fôiskolákat és különbözô tagozatokat, ott osztályokban vagy csoportokra bontva anyanyelven folyhat az oktatás.

Az ilyen tanintézmények, egyéb tagozatok, osztályok vagy csoportok felállítása iskolai felügyelôk feladata, annak függvényében, hogy mennyire sürgôs és fontos az adott területen élô népesség számára a nemzetiségi oktatás. A román történelmet azonban románul tanítják.

A felsôoktatásban szervezôdnek olyan csoportok és évfolyamok, amelyek bontásban tanulnak a kisebbséghez tartozó nyelven is, annak érdekében, hogy megteremtôdjenek a nélkülözhetetlen személyi feltételek a tanítói, kulturális, mûvészeti tevékenységhez. A román nyelvbôl és irodalomból tett kötelezô vizsga a középfokú oktatásban való részvétel elismerése az érettségi vizsgán.

ad 16. Az alkotmány 13. cikke szerint Romániában a román nyelv a hivatalos nyelv, így az igazságszolgáltatási eljárás nyelve is a román. A 127. cikk 2. bek. szerint ugyanakkor:

,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároknak, valamint a román nyelvet nem értô vagy nem beszélô személyeknek jogukban áll tolmács útján tudomást szerezni a velük kapcsolatos összes iratról, és munkálatról, joguk van a bíróság elôtt tolmács útján beszélni és következtetéseiket megfogalmazni; a bûnperek esetén e jogok gyakorlását ingyenesen kell biztosítani."

ad 17-18. Nem tartalmaz, illetve nem engedi meg.

ad 19. Az egyesülési alapjogok teljes katalógusa megismerhetô az alaptörvénybôl, ez a szabályozás vonatkozik a nemzeti kisebbségekhez tartozókra is. A 37. cikk szerint:

,,Az állampolgárok szabadon egyesülhetnek politikai pártokba, szakszervezetekbe és más egyesülési formákba. Nem alkotmányosak azok a pártok vagy szervezetek, amelyek a céljaiknál vagy tevékenységüknél fogva síkra szállnak a politikai pluralizmus, a jogállam elvei vagy Románia szuverenitása, integritása, illetve függetlensége ellen."

ad 20. A kisebbségeket képviselô politikai pártok tekintetében semmilyen speciális szabályok nem alkalmazandók.

ad 21. Az alkotmány 59. cikk 2. bek. a következôen rendelkezik:

,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok azon szervezetei, amelyek a választásokon nem kapják meg a parlamenti képviseletükhöz szükséges szavazatszámot, egy-egy képviselôi helyre jogosultak, a választási törvény feltételei között. A valamely nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárokat csak egyetlen szervezet képviselheti."

Az országgyûlési képviselôk és a Szenátus tagjainak megválasztásáról szóló 1992. évi 68. törvény:

4.§ (1) Azoknak a - nemzetiségi kisebbséghez tartozó állampolgárok által törvényesen megalkotott - szervezeteknek, amelyek a választásokon nem szereztek meg legalább egy képviselôi helyet (mandátumot) - az 59. cikk (2) bekezdésének megfelelôen -, együttesen joguk van egy képviselôi székre, amennyiben az országos képviselôi választásokon érvényesen leadott szavazatok átlaga szerint legkevesebb 5 szavazatot kaptak 100-ból országos viszonylatban.

(2) A nemzetiségi kisebbségekhez tartozó állampolgárok választásokon induló szervezetei jogi szempontból egyenrangúnak tekintendôk azokkal a politikai pártokkal, melyek a választásokon részt vesznek. 

(3) Egyenlô megítélés alá esnek az (1) bekezdés rendelkezéseiben foglaltakkal azok a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó állampolgári szervezetek, amelyek ezeknek a szervezeteknek közös listáján indulnak a választásokon. Abban az esetben, ha egyik ilyen (pártonkívüli) jelöltet sem választják meg a közös listáról, az (1) bekezdés rendelkezéseinek megfelelôen a közös listán szereplô szervezeteknek képviselôi helyet kell juttatni. 

(4) A (3) bekezdés rendelkezései nem alkalmazandók nemzetiségi kisebbségekhez tartozó állampolgárok azon szervezeteire, amelyek valamely politikai párttal közös listán, más politikai szervezôdéssel közös listán, vagy - a (3) bekezdésnek megfelelôen - utóbbiakkal saját listájukon indultak közösen a választásokon. 

(5) Az (1) és a (3) bekezdés értelmében kiosztott képviselôi hely az ezen kívül megválasztott képviselôk számának arányában kerül megállapításra.

ad 22. A kisebbségek jelenléte semmilyen hatással sem volt Románia különbözô szempontok szerinti (választókörzetek, közigazgatási felosztás) területi felosztásakor.

ad 23. Lásd a 21. pontban leírtakat! A román kormány az 1993. április 6-i kormányhatározattal létrehozta a Nemzeti Kisebbségek Tanácsát, amely a kormány tanácsadó szerveként mûködik.

ad 24. Az alkotmány 50. cikke az ország iránti hûséggel kapcsolatban annyit mond, hogy az ,,szent jellegû". A kisebbségekhez tartozók számára egyéb hûségi kötelezettség nincs elôírva.

ad 1. Az 1996. június 28-án elfogadott új ukrán alkotmány már preambulumában utal a népesség jellegére:

,,Ukrajna legfelsôbb tanácsa az ukrán nép - Ukrajna valamennyi nemzetiségû állampolgárai nevében (...) elfogadja a jelen alkotmányt - Ukrajna alaptörvényét."

ad 3. Az alkotmány 12. cikke szerint:

,,Ukrajna gondoskodik az állam határain túl élô ukránok nemzeti-kulturális és nyelvi szükségleteinek a kielégítésérôl."

ad 4. Az alkotmány Ukrajna valamennyi nemzetiségû állampolgárai mellett használja a nemzeti kisebbség kifejezést is (10., 53.§§).

ad 5. Maga az alkotmány nem tartalmaz semmiféle kisebbség-definíciót.

ad 7. Az alkotmány nem tartalmaz a kisebbségek állami elismerésével kapcsolatos rendelkezéseket.

ad 9. Ukrajnában az állampolgárság egységes, az állampolgárság megszerzésének és megszûnésének alapjait törvény határozza meg (4. cikk).

ad 10. Az alkotmány 9. cikkének rendelkezése szerint a hatályos nemzetközi szerzôdések, melyek kötelezô voltához Ukrajna Legfelsôbb Tanácsa beleegyezését adta, Ukrajna országos törvényhozásának a részét képezik. Ukrajna alkotmányának ellentmondó nemzetközi szerzôdések kötése csak Ukrajna alkotmányának megfelelô módosítása után lehetséges.

A 85. cikk felsorolja Ukrajna Legfelsôbb Tanácsának a megbízatásait. Ezek között a 32. pontban a következô áll:

,,hozzájárulás a törvény által megszabott határidôben Ukrajna nemzetközi szerzôdéseinek a kötelezôvé tételéhez és Ukrajna nemzetközi szerzôdéseinek a felmondása."

ad 11-13. A 24. cikk úgy rendelkezik, hogy

,,az állampolgárok egyenlô alkotmányos jogokkal és szabadságjogokkal bírnak és egyenlôek a törvény elôtt. Fajra, a bôr színére, politikai, vallási és egyéb meggyôzôdésre, nemre, etnikai és szociális származásra, vagyoni helyzetre, lakhelyre, nyelvi és más ismérvekre való tekintettel nem lehetnek kiváltságok és korlátozások."

ad 14-15. Az alkotmány 53. cikk rendelkezése szerint az oktatáshoz mindenkinek joga van. 

,,A nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok számára a törvénynek megfelelôen szavatolják azt a jogot, hogy anyanyelvükön tanuljanak, vagy tanulják anyanyelvüket az állami és a helyhatósági tanintézetekben vagy a nemzeti kulturális társaságok közremûködésével."

ad 16. Az ukrán alkotmány 10. cikke kimondja, hogy

,,Ukrajnában szavatolt az orosz és a többi ukrajnai nemzeti kisebbség nyelvének szabad fejlôdése, használata és védelme."

A 11. cikk:

,,Az állam elôsegíti az ukrán nemzet és történelmi tudata, hagyományai, kultúrája konszolidálódását és fejlôdését, valamint Ukrajna valamennyi ôslakos népe és nemzeti kisebbsége etnikai, kulturális, nyelvi és vallási sajátosságának a fejlôdését."

ad 17-18. Az alkotmány nem tartalmaz ezekkel a kérdésekkel összefüggô rendelkezéseket.

ad 19. A 36. cikk szerint Ukrajnában az állampolgárok valamennyi egyesülése egyenlô a törvény elôtt.

"Ukrajna állampolgárainak joguk van szabadon politikai pártokba és társadalmi szervezetekbe egyesülni emberi és szabadságjogaik gyakorlása és védelme, illetve politikai, gazdasági, szociális, kulturális és egyéb érdekeik kielégítése céljából, kivéve az ország biztonsága és a közrend, a lakosság egészségének, illetve mások emberi és szabadságjogainak a védelme érdekében a törvény által meghatározott korlátozásokat."

ad 20, 23. Az alkotmány nem tartalmaz semmilyen rendelkezést a kisebbségek politikai képviseletével kapcsolatban.

ad 21. Az ukrán választójogi törvény lehetôvé teszi olyan választókörzet létrehozását Kárpátalján, amelyben a magyar nemzetiségûek alkotják a többséget.

ad 22. A Krím félszigeten a kb. 15 milliós orosz kisebbség Krím Autonóm Köztársaságban él (134-139. cikk).

ad 24. Az alkotmány 65. cikke szerint:

"A hazának, Ukrajna függetlenségének és területi épségének a védelme, állami jelképeinek a tiszteletben tartása Ukrajna állampolgárainak a kötelessége."

Ebben a fejezetben a szomszédos többségi államok alkotmányának elemzését próbáltuk elvégezni, annak érdekében, hogy átfogó képet nyerhessünk az adott országok kisebbségeket érintô szabályozásáról, a különbözô kisebbségek jogairól, kötelességeirôl. Tettük mindezt az országok olyan sorrendjében, hogy a kisebbségek számára a véleményünk szerint legtöbb jogot biztosító, legnagylelkûbb, a jogállami elveknek legjobban megfelelô országoktól haladtunk az ezeket a jellemzôket kevésbé kiérdemlô államok felé. Ukrajna alkotmányának áttekintése után a sor végéhez, Jugoszláviához érkeztünk. 

Mindannyiunk elôtt nyilvánvaló ugyanis, hogy a jelenlegi Jugoszlávia, különösen annak vezetése semmi esetre sem tekinthetô jogállaminak, a kisebbségek toleranciáját maximálisan tiszteletben tartónak. Éppen ezért fölöslegesnek érezzük a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság alkotmányának kisebbségi szempontból történô átfésülését, hiszen az abban 1992. április 27-én lefektetett elvek és rendelkezések köszönô viszonyban sincsenek a mindennapi élettel.

Érdemes lenne például megkérdezni az újfalusi plébánost és az itabei református lelkésznôt az alkotmány 43. cikkében biztosított (?) vallásszabadságról, a vallás nyilvános vagy magángyakorlásának és a vallási szertartások megtartásának szabadságáról. Valószínûleg gyakorlati információkkal tudnának szolgálni a 45. cikkben biztosított (?) nemzeti hovatartozás kinyilvánításáról is.³

A 42. cikk szerint tilos az olyan szervezetek tevékenysége, amelyek az alkotmányos rend megdöntését, nemzeti, faji, vallási vagy más türelmetlenség és gyûlölet szítását szolgálják. Mindenki tudja ugyanakkor, hogy a magyarság által lakott területeken ,,jelen vannak" Arkhan többszörösen kipróbált szabadcsapatai, igaz nincsenek aktiválva, de ez a rezsim parancsára bármikor megtörténhet. A 38. cikk szerint tilos a sajtó és a tömegtájékoztatás más formáinak cenzúrája, de ezt a rendelkezést (is) minden nap figyelmen kívül hagyják.

Jó néhány alkotmányi rendelkezést lehetne még idézni, amelyek alátámasztják a fejezet elején leírtakat. Nem látjuk tehát értelmét annak, hogy buborékként olyan rendelkezéseket idézzünk, mint például a 11. cikk - amely kimondja, hogy a JSZK elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségeknek a jogát etnikai, kulturális, nyelvi és egyéb sajátosságai megôrzésére, fejlesztésére és kifejezésre juttatására -, akkor, amikor még mindig újabb és újabb megcsonkolt tetemekkel teli tömegsírokat tárnak föl Koszovóban.

Reményeink szerint azonban elôbb-utóbb Jugoszláviában is be kell következnie a fordulatnak és az országnak el kell indulnia a demokratizálódás útján a Balkánról Európa irányába. Ez a folyamat valószínûleg az alkotmányt sem hagyja majd érintetlenül, aminek szükségszerû bekövetkezte után térhetünk vissza eredeti célunk megvalósításához.

Irodalom

^* A Kárpát-medencei magyar autonómiák lehetôsége az ezredfordulón címû tanulmány elsô része a Magyar Kisebbség 2000/2-es lapszámában jelent meg.

¹ Questionnaire on the rights of minorities. In: The protection of minorities (European Commission for Democracy through Law). Council of Europe, Strasbourg 1994. - felhasználásával.

² Young 1994/8. In: Minority conflicts in Slowakia and in Hungary.

³ Kasza József, a VMSZ elnöke 1999. november 11-én a MÁÉRT II. ülésének megnyitása elôtt arról tájékoztatta a sajtó képviselôit, hogy a magyarság fenyegetése állandó, az intenzitás a milosevicsi rezsim akaratától függ. A legutolsó eset, ami elôfordult: november 9-én megverték az újfalusi plébánost, a plébániát kirabolták; ezt megelôzôen Itabén a református lelkésznôt támadták és verték meg. A bezdai pap kirablásával együtt mindez arra utal, hogy utasításra végbemenô eseményekrôl van szó.