Erdélyben az 1925. június 13-i törvénnyel intézményesített megyei és községi tanácsok (consiliul judetean, consiliul comunal) nagyjában a törvényhatósági bizottságoknak és a községi képviselôtestületeknek felelnek meg.

Jóllehet Erdélyben az impériumváltozást megelôzôen önkormányzatról távolról sem lehet beszélni, mégis a megyei és községi választott tanácsok intézménye nyújtotta az egyedüli lehetôségét annak, hogy a központi kormányzatnak biztosított túltengô hatáskör szûk korlátai között a polgárok saját helyi ügyeiket önmaguk intézzék. Bármilyen csekély mértékben tehát, de mégis a helyi önkormányzatnak ezek a választott tanácsok a kifejezôi.

A régi királyságtól a közigazgatás egységesítése címén Erdély területére is átültetett és az impériumváltozás óta egymást felváltó közigazgatási rendszerek mindegyike¹ azonban egy olyan intézményt is ismer, ami az Erdélyben érvényben volt magyar közigazgatási jogból teljesen hiányzott: a választott önkormányzati szervek feloszlatásának elvével kapcsolatban az "Interimár- (idôközi, ideiglenes) bizottság" intézményét.

Az interimár-bizottság a új tanács megválasztásáig és megalakulásáig a kormányzat által feloszlatott megyei, városi, községi tanácsot volna hivatva helyettesíteni. Valódi rendeltetése tehát valóban csak ideiglenes lehetne. A mindenkori kormány azonban ezeket a kizárólag pártpolitikai szempontok szerint és pártérdekek alapján kinevezett interimár-bizottságokat úgyszólván állandósította. Felette kevés azoknak az eseteknek a száma, amikor a választott tanács zavartalanul mûködhetett hosszabb idôn át, vagy egyes esetekben csak meg is alakulhatott volna Erdély területén.

Az erdélyi magyarságnak mint nemzetkisebbségnek pedig keservesen kellett tapasztalni, hogy a mindenkori kormányzat azokban a megyékben és azokban a városokban, ahol nemcsak megütötte, hanem jóval felül is múlta az abszolút többséget, vagy teljesen mellôzte a magyarság reprezentánsait, vagy nem adott helyet számarányát megilletôen az interimár-bizottságokban, fôleg a Székelyföldön pedig olyanokat ültetett a magyar lakosság nyakába, akiktôl a magyarság megvetéssel fordult el.

Nem is beszélve az impériumváltozás utáni elsô 8 évrôl, az 1925. és 1929. évi közigazgatási törvények életbelépése után is sok helyen a magyar nemzetkisebbség éveken át meg volt fosztva attól a jogától, hogy saját helyi érdekeinek szószólója lehessen. A Iorga kormány 1931. július 14-i közigazgatási rendszere pedig egyelôre 1932. május 16-ig² terjedô tíz hónapra fosztotta meg ettôl a jogától. Ez pedig egyet jelent a közigazgatási diktatúrával és a magyar nemzetkisebbség törvényen kívül helyezésével. "Most tíz hónapig szabad vadászterület lesz az ország; visszaestünk abba a korszakba, amely az 1925. évi törvény elôtt volt. Hogy ez a rendszer hova juttatta Erdély városait, azt nem kell részletesen ecsetelni, pedig akkor rózsás gazdasági viszonyok voltak. Mi lesz ezután a mai szörnyû nyomorúság közepette, ha ezt a nyomorúságot a közigazgatási abszolutizmussal tetôzik" - állapította meg Hegedüs Nándor képviselô a kamara 1931. július 3-i ülésén a közigazgatási reformjavaslathoz történt felszólalásában.³

Az Országos Magyar Párt parlamenti csoportja - mely az 1929. évi közigazgatási reform tárgyalása elôl tiltakozása jeléül kivonult a parlamentbôl - az 1931. évi közigazgatási reformjavaslat parlamenti tárgyalásakor kifejezést adott a jogegyenlôség lábbal tiprása elleni tiltakozásának, s követelte, hogy ezekbe az interimár-bizottságokba a kisebbségeket az illetô község, város vagy megye lakosságának etnikai és gazdasági tagozottsága szerint állítsa be a kormányzat.¹

A Kisebbségi Szakosztály megkeresésére az Országos Magyar Párt Központja által lefolytatott adatgyûjtés eredményeit a Iorga-kormány által kinevezett interimár-bizottságok nemzetiségi keresztmetszetére vonatkozólag az alábbiakban közöljük. Két táblázatba foglaltuk össze ezeket az adatokat. Az egyik táblázat az erdélyi megyetanácsok helyébe, a másik az erdélyi városi tanácsok helyébe kinevezett interimár-bizottságok adatait csoportosítja.⁴

A megyei interimár-bizottságokat illetôen az alábbi megállapításokat eszközölhetjük:

Erdély 23 megyéjében mindössze 4 megyében nem nevezett ki a kormány interimár-bizottságot, s így Beszterce-Naszód, Kis-Küküllô, Nagy-Küküllô és Szolnok-Doboka megyékben ma is az 1930. február 5-én megválasztott megyei tanácsok mûködnek. (E megyei tanácsokban a magyar tagok számát a Magyar Kisebbség IX. évf. 7. sz. 239. oldalán lévô kimutatás tünteti fel.)

A három székelyföldi megyében látszik meg leginkább az interimár-bizottságok diktatórikus összeállítása. Udvarhely megyében egyetlen magyar tagja sincs az interimár-bizottságnak, miután a Magyar Párt székelyudvarhelyi tagozatának titkára, Soó Gáspár a kinevezést a megyei magyarpárti tagozat határozata folytán nem fogadta el. Van ugyan a megyei interimár-bizottságnak két magyar anyanyelvû tagja, akik közül egyik sem tartozik a magyarság kötelékébe. Az egyik Otrobán Nándor olaszteleki földbirtokos, aki a román liberális párt tagja, s legutóbb e pártnak volt képviselôjelöltje. A másik Kulcsár Ferenc, az udvarhelyi állami líceum tanára, szintén nem tartozik a Magyar Párt kötelékébe. Abban a megyében tehát, ahol a magyarság aránya az 1920. évi román hivatalos adatok szerint is meghaladja a 93%-ot, a Magyar Pártba tömörült magyar lakosságnak egyetlen tagsági helyet akart csak juttatni a kormány. Az Udvarhely megyei magyarság ezt az alamizsnát azonban kénytelen volt visszautasítani. Háromszék megyében, ahol a magyarság aránya 1920-ban 78,6% volt, s ahol az 1930. február 5-i választás alkalmával a magyarság mind a 30 megyetanácsi helyet megszerezte, ez idô szerint a 9 tagú megyei interimár-bizottságban a Magyar Pártba tömörült magyar lakosságnak egyetlen képviselôje sincs. Montag Imre liberálispárti zsidón kívül Kovásznai Gábor és Miskolczi Kálmán, mindketten református vallásúak, az Averescu-párt tagjai, s így a magyarság politikai és erkölcsi kötelékén kívül állanak; Gábor Dezsô római katolikus vallású bizottsági tag szintén nem tagja a Magyar Pártnak. Csík megyében - ahol 1930-ban egyezményes lista alapján a magyarság 24 tagsági helyet szerzett meg a 30-ból - az interimár-bizottságnak 4 magyarpárti tagja van. Dr. Adler Miklós kórházi orvos cionista, Mayer János állami fôgimnáziumi tanár római katolikus. vallású bizottsági tag nem tartozik a magyarság politikai és erkölcsi kötelékébe, magát a legutóbbi népszámláláskor román nemzetiségûnek vallotta, s így a 2 román bizottsági tag mellett ôt vesszük a 3. román tagnak. A parlamenti választások alkalmával a kormány bizalmi embere és tevékeny kortese volt Krausz Jenô kereskedô, csíkszentdomokosi lakos, római katolikus vallású, ugyancsak nem tagja a Magyar Pártnak, s a magyarság erkölcsi kötelékén is kívül áll. Végeredményben ebben a 77,4%-os magyar lakosságú megyében a magyar bizottsági tagok kisebbségben vannak.

Az 52,5% -os magyar lakosságú Maros-Torda megyében a kormány mindössze 2 helyet juttatott a magyarságnak. Dr. Barabásy Albert unitárius vallású ügyvéd és dr. Rozsnyai György református vallású földbirtokos azonban a megyei magyarpárti tagozat utasítására a kinevezést nem fogadták el, mert a 2 tagsági hely távolról sem fedi a megye magyarságának arányát.

A 32,9%-os Brassó megyében egyetlen magyar tagja sincs az interimár-bizottságnak. Ugyanez a helyzet a 29,9%-os magyar lakosságú Szatmár megyében is.⁶

De nem fedi a magyar lakosság arányát a Szilágy megyei 31,2% magyarság részére biztosított 1, a Bihar megyei 35,2% magyarság részére biztosított 2, az Arad megyei 24,7% magyarság részére biztosított 1, a Kolozs megyei 30,1% magyarság részére biztosított 1 interimár-bizottsági hely sem.

Az erdélyi interimár-bizottságokba kinevezett 169 tagból végeredményben: a 137 román a tagok 81,1%-át - ha pedig a magyarság politikai és erkölcsi kötelékén kívül álló 8 renegát tagot is ideszámítjuk 85,8%-át - a 11 magyar 6,5%-át, a 8 német 4,7%-át, az 5 zsidó pedig 3%-át teszi.

A városok interimár-bizottságaira vonatkozólag az alábbi megállapításokat eszközölhetjük:

A 49-bôl 6 erdélyi városban a tanács nincs feloszlatva, 3 város interimár-bizottságának adatai hiányzanak. A többi 40 városban az interimár-bizottság tagjainak 68,1%-a román, (melyhez hozzászámítva a 6,6%-ot kitevô magyar renegátot, ez a szám 74,7%-ra emelkedik), 11,7%-a magyar, 10%-a német és 3,5%-a zsidó.

Megállapíthatjuk, hogy a városokban még kevésbé van számarányának megfelelôen képviselve a magyarság az interimár-bizottságokban, mindenütt majorizálják a román tagok. Különösen szembetûnô ez Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti tvhj. városokban, ahol a magyarság még az 1920. évi hivatalos adatok szerint is legalább felét teszi ki a lakosságnak.

A Székelyföldi városok közül a 95%-os magyarságú Székelyudvarhelyen az interimár-bizottság elnöke dr. Réti, volt római katolikus pap, a magyarellenes Hargita címû lap szerkesztôje, román nemzeti párti. Ehhez a renegáthoz - aki terjesztette és feldicsérte lapjában a Hajdó Márton-féle vallás- és egyházellenes Villám címû röpiratokat - a magyarságnak természetszerûleg semmi köze nincs. Magyar tagja e városban az interimár-bizottságnak nincs. Gyergyószentmiklós közel 93%-os magyar lakossága is teljesen képviselet nélkül maradt, mert az ottani interimár-bizottság elnöke dr. Makay Domokos ügyvéd, továbbá Sáska Andor örmény katolikus kereskedô és Pongrácz Elek a magyarság erkölcsi és politikai kötelékén kívül állanak. Ugyanez a helyzete Nagyszalonta 88%-os magyar lakosságának is, ahol Kovács Béla tanár a liberális párt tagja, dr. Kálmándy János - a másik "magyar" tag - pedig a Magyar Párthoz nem tartozik. Az 50%-ában magyar lakosságú Nagybánya városban a magyarságot egyetlen tag képviseli. Az ugyancsak 50%-ában magyar Szilágysomlyó város interimár-bizottságában pedig Sámonek Gotthardt járási erdôgondnok, aki nem tagja a Magyar Pártnak, szerepel a nemzetkisebbség képviselôjeként.

*

* *

A magyar nemzetkisebbség szempontjából ilyen sérelmesen összeállított interimár-bizottságok pedig ugyanolyan jogokkal vannak felruházva, mint a választott tanácsok. Uralmuk idején költségvetést szavazhatnak meg, s - amint arra Hegedüs Nándor rámutatott a törvény képviselôházi tárgyalásakor - "még az autonómia látszatának megtartása nélkül is azt lehet a lakossággal csinálni, ami ezeknek a kiváltságos uraknak tetszik. Mindnyájan az interimár-bizottságok jobbágyai leszünk, adózhatunk és fizethetünk. A liberális párt 1925. évi törvénye kétségtelenül liberálisabb szellemû volt, mert ott az interimár-bizottságok költségvetést nem szavazhattak meg, a Maniu-törvény szerint pedig az átmeneti idô elteltével tisztviselôi kinevezéseket sem eszközölhettek. Most tíz hónapig szabad vadászterület lesz az ország..., de nézetünk szerint ezt a terminust bizonyára újból meg fogják hosszabbítani, hogy kinevezett urak rendelkezzenek legvitálisabb életérdekeink felett".

Jegyzetek