Az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa 2001. január 20-án, Marosvásárhelyen megtartott ülésén felhatalmazta az Ügyvezetô Elnökséget, hogy nevezzen meg egy bizottságot, amely a SZKT legközelebbi üléséig véglegesíti az RMDSZ cselekvési programtervezetét a következô idôszakra.¹ A döntés hátterét elsôsorban a novemberi parlamenti választások után kialakult helyzet képezi, amelyben az RMDSZ - eltérôen az 1990-1996-os periódus egyértelmûen ellenzéki, majd a 1996-2000-es kormányzati szerepvállalásától - megpróbál egy szerzôdésen alapuló, messzemenôen konstruktív ellenzéki szerepet betölteni. A Szövetség programjának, stratégiájának újragondolását az is indokolhatja, hogy a kormányzati szerepvállalás során - és az azt követô két-három hónapban - a törvénykezés szintjén megfogalmazott célkitûzéseinek jelentôs részét megvalósította. Írásomban megpróbálom feltérképezni a választások következtében kialakult helyzetet, majd végiggondolni az ebbôl következô lehetséges politikai alternatívákat.

A parlamenti választásokon a PDSR (Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja) szerepelt a legjobban, bár a választási kampány során szavazatokat vesztett, és az elôzetes várakozásokkal² ellentétben nem szerezte meg a parlamenti mandátumok abszolút többségét. A párt a képviselôház esetében a leadott érvényes szavazatok 36,61 %-át, a szenátuséban pedig 37,09 %-át szerezte meg.³ Az eredmény a parlamenti mandátumok 44,93, illetve 46,43-át eredményezte.

Meglepetést a PRM (Nagyrománia Párt) szereplése okozott: karizmatikus vezérére épülô kampánya gyakorlatilag megduplázta a párt ôsszel mért támogatottságát, így a képviselôház esetében az érvényes szavazatok 19,48 %-át, a szenátuséban pedig 21,01 %-át szerezte meg, ami a mandátumok 24,35, illetve 26,43%-át eredményezte.

A PD (Demokrata Párt) és a PNL (Nemzeti Liberális Párt) eredményei elmaradtak az elôzetes várakozásoktól. A PD már a választási kampány idején ellenzéki szerepre készülve a képviselôház esetében a szavazatok 7,03%-át, a mandátumok 8,99%-át szerezte meg; a szenátusi választások alkalmával pedig a szavazatok 7,58%-át, illetve a mandátumok 9,29%-át. A PNL (Nemzeti Liberális Párt) a választások közeledtével egyre inkább elhatárolódott a kormányzatban betöltött szerepétôl, kilépett a Demokratikus Konvencióból, majd némi bizonytalanság után egyedül indult a választásokon. A párt a képviselôház esetében a leadott szavazatok 7,48%-át, a szenátuséban pedig 6,89%-át szerezte meg, ami a parlamenti mandátumok 8,70; illetve 9,29%-át eredményezte.

Az RMDSZ a parlamenti elôválasztások/jelölések okozta feszültségek ellenére lényegében megismételte 1996-os eredményét, sôt, mandátumainak számát növelni is tudta. A szövetségre leadott szavazatok abszolút számának csökkenése elsôsorban a választásokon való alacsonyabb részvétellel magyarázható.

A PNTCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt), az APR (Szövetség Romániáért) és a PUNR (Román Nemzeti Egységpárt) nem érte el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt. A legnagyobb kormánypárt, a PNTCD, bízva abban, hogy a tétova, megkésett reformintézkedések nem csak a makroszintû statisztikai mutatókat javítják, CDR 2000 névvel egy olyan négypárti koalíciót hozott létre, amely számára a választási küszöb már 8% volt. A képviselôház megválasztása esetében 5,04%, a szenátuséban pedig 5,29%-ot értek el. A Costea-botrány óta szabadesésben levô APR kevéssel maradt el a parlamenti küszöbtôl, a Virgil Mãgureanu vezette PNR-vel (Román Nemzeti Párt) szövetkezô PUNR azonban a választási küszöb közelébe sem jutott.

Az elnökválasztás elsô fordulóját a szavazatok 36,35%-ával a PDSR jelöltje, Ion Iliescu nyerte, eredménye⁴ azonban valamivel elmaradt az elôzetes felmérésektôl. A második helyre a választási kampányban nyújtott teljesítménye alapján a PRM jelöltje, Corneliu Vadim Tudor került, aki a szavazatok 28,34%-át szerezte meg. A hatalmon levô kormánykoalíció négy jelöltet is indított, a megosztott szavazatok a 3-6. helyre voltak elegendôek. A közös jelölt hiánya, a személyi ambíciókon túl, szerintem a romániai politikai élet túlzott személyiség-központúságával is magyarázható: a választások néhány "líder" magánügye, a pártok kiszolgáltatottak vezetôik teljesítményének, saját elnökjelölt hiányában egyikük sem lehet sikeres.

Külön kérdést képez az ún. "Vadim-jelenség". A nyilvánosság különbözô színterein Vadim térnyerésével kapcsolatban igen sokféle elképzelés látott napvilágot. Volt, aki ezt a PDSR választási taktikájával próbálta magyarázni, mondván, hogy Iliescu gyôzelme Vadim második fordulós szereplése esetében a legbiztosabb.⁵ Voltak, akik ezt a választók jelentôs részének igen alacsony politikai kultúrájával magyarázták,⁶ mások pedig a nacionalista retorika és a szélsôséges nézeteket valló propaganda tolerálásával hozták összefüggésbe.⁷ A magam részérôl inkább azokkal értek egyet, akik szerint a Vadimra leadott szavazatok az alternatíva nélküliség lázadása, az egész politikai elit elutasításának jelképe. Véleményem szerint, ha a párthoz fûzôdô kapcsolata alapján nézzük meg e választói tábort, két csoportot találunk. Az egyik a törzsszavazók köre, akik már több éve Vadim pártjának támogatói rétegét alkotják. Ôk azok, akik azonosulnak e párt értékrendjével, jövôképével, cselekvési prioritásaival.

A Vadim-szavazók második rétegét szerintem az ún. "vándorló-szavazatok"⁸ leadói teszik ki. A választási kampány kezdetekor nagyon magas volt azoknak a száma, akik választási opcióikat tekintve a bizonytalanok táborát alkották. Vadim éppen ôket tudta megszólítani: azokat az embereket, akiket kevésbé érdekel a politika, kevés információval rendelkeznek, és választói opcióikat az utolsó pillanatban, konjunkturális szempontok alapján alakítják ki. A korrupció, az elszegényedés, az állami autoritás hiányának a választási kampány középpontjába való helyezésével Vadim azért tudott többletszavazatokat szerezni, mivel ezek voltak azok a témák, amire a hivatalban levô kormány nem tudott megoldásokat találni. A PDSR óvatosabban tematizálta ezeket a kérdéseket, hiszen ôt éppen azzal vádolták, hogy hatalomátvétele esetén egy olyan mindenható, központosított állam bûvkörében fog kormányozni, amely a szabadságjogokat is veszélyezteti.

A választások során egy olyan háromosztatú politikai rendszer jött létre, amelynek egyetlen pólusa sem tud önmagában parlamenti többséget alakítani, ugyanakkor a kormánykoalíció-szintû együttmûködés is nehezen alakítható ki közöttük. A PDSR választási gyôzelmét nem meggyôzô programjának, hanem elsôsorban az elôbbi kormányzat kíméletlen kritikájának, a hatalmi garnitúra lecserélése ígéretének köszönhette. Ezért nem akart a volt többségi koalíció valamely pártjával kormányt alakítani, már csak azért sem, mivel ez - jelentôs támadási felületet nyújtva - megnehezítette volna a PRM marginalizálását. A PRM-vel alkotott koalíció a Haider utáni Európában elképzelhetetlen, ez valószínûleg az ország külsô finanszírozásának felfüggesztését, a pénzügyi rendszer összeomlását vonná maga után. A kisebbségi kormányalakítás irányába hatott ennek - "algoritmustól" mentes - nagyobb zsákmánya⁹ is, továbbá az a tény, hogy a törvényhozás mindkét házában többséghez közeli parlamenti csoporttal rendelkezik, valamint a kormány megbuktatásához a másik két politikai pólus kevéssé valószínû együttmûködése szükséges.

A PDSR együttmûködési keret-megállapodást írt alá a PNL-vel és az RMDSZ-szel. Ennek keretében vállalta, hogy -az ellenzéki szerep konstruktív felfogásáért cserében - figyelembe veszi a liberálisok alkotmánymódosításhoz fûzôdô érdekeit, illetve az RMDSZ kisebbségpolitikai törekvéseit. A megállapodások megkötésével a PDSR - az együttmûködési hajlandóság felmutatása mellett - biztosította hatalmi berendezkedésének nyugalmát, ugyanakkor meggátolta a demokratikus ellenzék tervezett blokkosodását¹⁰. Ezzel párhuzamosan módosította a házszabályt, amivel minimálisra csökkentette a parlamentnek a kormányt ellenôrzô szerepét. Az intézkedés - a törvényhozás munkájának gyorsítása mellett - fôleg a PRM elszigetelését célozza.

A kormányprogram¹¹ többféle, különbözô értékû elképzelés inkoherens ötvözete, ennek alapján elég nehéz képet alkotnunk a kormány jövôképérôl, cselekvési prioritásairól már csak azért is, mert ennek megvalósításához a rendelkezésre álló erôforrások többszöröse szükséges. Gazdasági téren továbbra is kérdéses az állami nagyipar sorsa, ugyanakkor a szerkezetátalakítás és gyors privatizáció nélküli élénkítés nem biztos, hogy a remélt gazdasági növekedés irányába hat. Az elsô hónapok után talán annyi elmondható, hogy egy látványos "repülôrajt" után a kormány elbizonytalanodott, ugyanakkor inkább osztogatni kezdett, ahelyett, hogy mandátuma elején az elodázhatatlan, de népszerûtlen reformintézkedések meghozatalához kezdjen.

A parlamenti választások, valamint a kormányalakítást követôen a pártok rendezik soraikat. A megváltozott politikai környezetben kialakítják a legkedvezôbbnek vélt hatalmi struktúrát, vagy egyszerûen csak megpróbálják feloldani a választási kampányban keletkezett feszültségeket.

Legjelentôsebb változás valószínûleg a PDSR-ben történik. Adrian Nãstase lehetôséget kapott az Iliescu-korszak utáni párt újrafogalmazására,¹² egy modern, európai szociáldemokrata párt megteremtésére. Véleményem szerint az RMDSZ-szel kötött - lényegében egyoldalú - megállapodás elsôsorban nem külföldnek szól, hanem saját önképe szempontjából fontos: ez az új PDSR szándéknyilatkozat-kísérlete a kisebbségi kérdésben. Ugyanakkor figyelemre méltó a PSNR (Nemzeti Újjászületés Szocialista Pártja) képében felmutatott alternatíva: ha szükséges, a parlamenti többséget egy újabb szatellit-párt létrehozásával biztosítja.¹³

A PRM jelentôsen túlnyerte magát a választásokon. Magas azon személyek száma, akik konjunkturálisan, fôleg üzleti érdekeik képviseletére vállaltak parlamenti mandátumot, és most kezdenek szembesülni azzal, hogy pártkötôdésük hozadéka akár negatív is lehet. Azt gondolom, további lépésük fôleg a PDSR szándékától függ.

A PD-ben a formális és az informális hatalom nem esik egybe. Az önkormányzati választásokon Traian Bãsescu elnyerte Bukarest fôpolgármesteri tisztségét, jelenleg az ország harmadik leginkább bizalmat élvezô politikusa¹⁴; a párt elnöke, Petre Roman lesújtó elnökjelölti szereplése óta¹⁵ egyre inkább talajt veszít. A megméretkezésükre a közelgô országos gyûlésen kerül sor.

A PNL-ben Valeriu Stoica fölényesen megnyerte a Mircea Ionescu Quintus háttérbe húzódása¹⁶ következtében beindult utódlási harcot, bár némi belsô ellenzékkel továbbra is számolnia kell. Mivel a parlamenti választások alkalmával a jobbközép ideológiát valló pártok képviselet nélkül maradtak, a PNL megpróbálja betölteni a vákuumot: legújabb identitását a romániai kapitalizmus legkövetkezetesebb képviselôjének szerepében véli megtalálni.

A parlamenti pártok mellett a PNTCD továbbra is figyelmet érdemel. A párt megtisztult konjunktúra-lovagjai jelentôs részétôl¹⁷ fiatalított, és Andrei Marga volt tanügyminiszternek, a Babes-Bolyai egyetem rektorának elnökké választásával hozzákezdett egy modern jobbközép párt kialakításához.

Az RMDSZ mozgásterének végiggondolása során két szempontot tartok meghatározónak, ezek a Szövetség eltérô értelmezésébôl indulnak ki. Az egyik szempont az RMDSZ közképviseleti jellege, ennek parlamenti, kormányzati és részben önkormányzati szinten tettenérhetô tevékenysége, mozgástere. Itt elsôsorban a politikai környezet értelmezésére, az ebbôl fakadó cselekvési alternatívákra gondolok, valamint a Szövetség cselekvési prioritásainak újrafogalmazására.

A másik szempont a Szövetség brassói értelemben vett önkormányzati jellegébôl fakad, amely szerint a vizsgálat tárgyát az RMDSZ-nek a civil társadalommal kialakított munkamegosztása, a társadalomépítés területén folytatott tevékenysége képezi, valamint e kérdések strukturális-funkcionális kihatása a szervezet mûködésére nézve. Magam részérôl ide sorolom a magyar-magyar kapcsolatokat is, hiszen ennek kapcsán elsôsorban a két társadalom hajszálerei összecsomózásának elôsegítése lenne a feladat, nem pedig valamiféle közjogi-közképviseleti szinten történô együttmûködés.¹⁸

Az elmúlt évtizedben az RMDSZ önképének egyik fontos összetevôje a "demokratikus" pártok táborába való tartozás volt, aminek következtében kizárta a "nacionalista" vagy "utódpárti" jelzôvel illetett pártokkal való együttmûködést. Az igazi kérdés az, hogy a parlamenti választások után ezek a csoportkohéziót generáló definíciók mit jelentenek, vagy jelentenek-e egyáltalán valamit. A PRM megerôsödése, a PDSR újradefiniálásának kísérlete, valamint az a tény, hogy a volt kormánypártok ellenzékbe kerülve nem tudtak létrehozni egy olyan szövetséget, amely továbbvinné a "demokratikus" jelzôt, megkérdôjelezi az elmúlt tíz évben rögzült definíciók helyességét. Egyre erôsebb a PRM "szélsôséges", pontosabban "rendszerellenes" besorolása, mely egy olyan törésvonal kialakulását segíti elô, amely egy táborba sorolja - vagy legalább közelíti - a PDSR-t az egykor "demokratikusnak" mondott pártokkal. Önként adódik a kérdés: vállalhat-e az RMDSZ kormányzati szerepet a PDSR oldalán? Egy évtized után elérkezett-e az ideje egy olyan stratégia¹⁹ meghirdetésének, amely szerint a Szövetség a váltakozó kormánykoalíciók állandó résztvevôje? Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre a jelenlegi kormány fogja megadni a választ a következô idôszakban képviselt politikájával.

A Szövetség kormányzati szerepvállalásának idôtartama alatt lényegesen módosult a magyar kisebbség és az RMDSZ többségi társadalom általi megítélése, valamint sikerült megvalósítani a szövetség programjának nyelvi jogokkal kapcsolatos fôbb kitételeit. A továbblépés szempontjából két különbözô stratégia fogalmazható meg, ezek alapját egymástól eltérô jövôképek alkotják.²⁰ Az egyik elképzelés szerint a nyelvi jogok biztosítása megfelelô keretet képez a kisebbségi kérdés rendezésére Nem szükséges újabb, etnikai dimenzióval is bíró közjogi kérdést a politika napirendjére tûzni. Depolitizáljuk a kisebbségi kérdést, és energiánkat fordítsuk a szerzett jogok gyakorlatba ültetésére, megvédésükre ellenzéki helyzetben. A másik stratégia alapját az a meggyôzôdés képezi, hogy a nemzeti identitás megôrzése és újratermelése csupán nyelvi jogok birtokában nem biztosított, ehhez döntési kompetenciák szükségesek. A különbözô oktatási és kulturális kompetenciákat összesítô önkormányzatok, autonómiák megvalósítása érdekében programot kell hirdetni, még akkor is, ha ez rövid távon nem kecsegtet sikerrel. Véleményem szerint a két stratégia nem zárja ki egymást: a szerzett jogok gyakorlatba ültetésének programja mellett az RMDSZ el kell hogy kezdje azt a szakmai munkát, amelynek során pontosítja elképzeléseit, meg kell magyaráznia azokat saját társadalmának, és a jogosítványok egy részét megelôlegezve tovább kell fejlesztenie intézményi struktúráját. Kiemelten fontos a partnerek keresése a többségi társadalomban, valamint a nemzetközi támogatás megszerzése.

Véleményem szerint létre kellene hozni egy olyan szakmai bizottságot, amely folytatja az RMDSZ programjában szereplô elvi keretek²¹ pontosítását, kodifikációját. A Törvény a nemzeti kisebbségekrôl és autonóm közösségekrôl²² tervezetében szereplô nyelvi jogok meghatározó részét²³ sikerült törvényerôre emelni, azonban az ezt meghaladó jogosítványok kidolgozása 1996-ban elakadt.²⁴ Azóta lényegesen több információval, tapasztalattal rendelkezünk sajátos érdekeink képviseletének lehetôségérôl, ezek közjogi vonatkozásairól, illetve néhány illúzióval az idôk során leszámoltunk.

Az 1996-os kormányba lépést követôen - elsôsorban a szûkös erôforrások, valamint a kormányzati munka prioritásként való tételezése következtében - az RMDSZ egyre inkább visszafogta a civil társadalommal kialakított közös programokban való részvételét, majd deklaráltan is kivonult a társadalomépítés területérôl.²⁵ Véleményem szerint a döntést újra kellene gondolni, mivel ez hosszabb távon negatívan hat ki a Szövetség társadalmi beágyazottságára, ugyanakkor a civil társadalom problémamegoldó képessége a többségi társadalommal kialakított alacsony szintû kooperációs felület következtében egyelôre nem elégséges a felmerülô kérdések rendezésére. Ebben a kérdésben bármilyen döntésnek meghatározó hatása van az RMDSZ belsô struktúrájára és mûködésére. Célszerûnek tûnik a különbözô funkcióknak az RMDSZ szervezeti egységén belüli újragondolása, mivel a jelenlegi struktúrában vagy a Szövetség demokratizmusa sérül, vagy pedig a mûködés hatékonysága kérdôjelezhetô meg.

Az RMDSZ struktúrájának, valamint szövetségesi rendszerének újragondolása során meg kellene vizsgálnunk a civil szervezetek kapcsolódási pontjait, valamint az ehhez kapcsolódó, különbözô forrásokból történô finanszírozás teljesítményelvû, számonkérhetô feltételeinek további finomítását. Újra kellene gondoljuk a Szövetség intézményeinek hatáskörét, munkamegosztását, rekrutációs csatornáinak módozatát. Gyorsított eljárással ki kell dolgoznunk azt a rendszert, melynek keretei között az RMDSZ szerepet vállal a készülô határon túli magyarokról szóló törvény végrehajtásában.