magyar kisebbség
összes lapszám»

Tabajdi Csaba

A kedvezménytörvény1 1989-ben kezdôdött a kisebbségi rendszerváltozás folyamatában

- A magyar szocialisták viszonya a kedvezménytörvényhez -

A kisebbségi rendszerváltozás 13 éves történetében több szakasz figyelhetô meg. Illyés Gyula, Bibó István, Csoóri Sándor, Bíró Zoltán, Für Lajos a népi ellenzék, a liberálisok, s a baloldali rendszerváltók: Pozsgay Imre, Szûrös Mátyás, Németh Miklós, Horn Gyula, Glatz Ferenc, a Beszélô köre, Tölgyessy Péter, Tamás Gáspár Miklós, Kis János és társaik együtt érték el '88-89 fordulójára, hogy megszûnjön a Kádár-rendszer bûnös nemtörôdömsége, a határainkon túli magyarság magára hagyása, hiszen évtizedeken át odadobták ôket a szomszéd országok vehemens nacionalistái kénye-kedvére. 1988 táján fogalmazódik meg a hivatalos politikában Magyarország felelôssége, kötelessége az egyetemes magyar nemzet iránt, s eltökéltsége, amellyel el akarta fogadtatni a kisebbségi kérdések nem belügyként történô kezelését a nemzetközi politikában.

1988-89-ben létrejött a megegyezés a baloldali reformerek és a rendszer kereteit feszegetô ellenzék és a széles közvélemény között. Ezt tükrözi az a tény, hogy 1989 októbere és 1990 májusa közötti hét hónap alatt a Pozsgay Imre vezette Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiumban, illetve az általam vezetett Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságon különbözô ellenzéki és baloldali reformerek együtt tudtak dolgozni: Ablonczy László, Antall József, Bárdi Nándor, Báthory János, Benda Kálmán, Benkô Loránd, Bíró Gáspár, Bíró Zoltán, Bodor Pál, Chrudinák Alajos, Csapody Miklós, Csoóri Sándor, Czine Mihály, Entz Géza, Für Lajos, Gál Zoltán, Hanák Péter, Hankiss Elemér, Ilia Mihály, Jeszenszky Géza, Joó Rudolf, Juhász Gyula, Keresztes Sándor, Kiss Gy. Csaba, Komlós Attila, Köteles Pál, Kovács Péter, Lábody László, Landeszman György, Mészöly Miklós, Molnár Gusztáv, Nagy Gyula, Ôszi István, Pálfy G. István, Pungor Ernô, Raffay Ernô, Rátkai Ferenc, Székely András Bertalan, Szokai Imre, Vásárhelyi Miklós, Vekerdy József, Vígh Károly, Wolfart János, Zalatnay István, Zoltai Gusztáv.

Ez a nemzeti összjáték, nemzeti egyetértés 1990 tavaszán megszûnt, felbomlott: a politikai polarizációnak, a többpártrendszernek - tulajdonképpen logikusan - ez az együttmûködés is áldozatul esett. Az MDF-SZDSZ közötti vitákban rendkívül markánsan exponálódott e kérdés: Antall Józsefnek, az elsô szabadon választott kormányfônek a "15 millió magyar miniszterelnöke vagyok lélekben" kijelentése nyomán. A határainkon túl élô magyarok ügye a pártharcokban különösen éles kérdéssé vált, hiszen például az MDF - MIÉP kettéválását a magyar-ukrán alapszerzôdés tette véglegessé. 1994-1998 között az MSZP-FIDESZ szembenállás a leghatározottabban a magyar-román, a magyar-szlovák alapszerzôdésekben jelent meg. A szomszédos országokban élô magyarokról szóló törvényben is markáns koncepcióbeli különbség volt az MSZP és a FIDESZ között, illetve éles ütközés a FIDESZ és az SZDSZ között.

A rendszerváltozás 13 éves folyamatában a magyar politikai osztályban egyetértés alakult ki, hogy a nemzetépítés, a nemzeti egység kialakításának megkerülhetetlen eleme a hazai és a határon túli magyar-magyar együttmûködés. Valamennyi rendszerváltó párt elkötelezte magát abban, hogy a magyar társadalom felelôs a határainkon túli magyarokért, elsôsorban a Kárpát-medencei nemzeti közösségekért. Ez a politikai akarat megjelent alkotmányos kötelezettségvállalásként az 1989-es alkotmánymódosításban. Az eltelt bô évtizedben a jogi felelôsség egyre inkább állami, önkormányzati, testvértelepülési, civil szervezeti együttmûködésben öltött és ölt testet. Sok tennivalóra, meggyôzô munkára van azonban még szükség, hogy az alkotmányos felelôsség Magyarországon széleskörû társadalmi elkötelezettséggé is váljon.

A kisebbségpolitikai rendszerváltozás 13 éve után is csak az alapelvekben - a szülôföldön való boldogulás, Magyarország határozott érdekérvényesítése kérdéseiben - van egyetértés. A módszereket, az eszközöket illetôen azonban már nincs szóértés a pártok között, érdemi együttmûködés pedig szinte semmilyen nincs. (Kivételt képez az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésében és más nemzetközi szervezetekben végzett munka.) A "nemzeti egyetértés" meglétére adott válasz nagyban függ a konkrét szituációtól és a válaszadó idôszerû politikai szándékától. Talán a legvitatottabb nemzetpolitikai kérdés a határainkon túli magyarság ügye. A viták gyújtópontja: hogyan lehet használni leginkább a határainkon túli magyaroknak, melyek a leginkább célravezetô módszerek? Magyarország hogyan, milyen eszközökkel támogathatja legeredményesebben a határainkon túli honfitársainkat? Valójában nem az a kérdés, hogy ki szereti jobban a határainkon túli magyarokat, hanem az, hogy ki szereti bölcsebben, miként szolgálhatja hatékonyabban ügyüket?

13 év fôbb tendenciái

1989-92 között a Németh- és az Antall-kormány idején létrejött az a magyar államigazgatási rendszer, amely ma is a magyar-magyar párbeszéd alapvetô intézményeit képezi. 1989-ben létrejött a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárság, amely a második világháború után politikai szinten kezdte kezelni a hazai és a határainkon túli magyarság ügyét.2 E titkárságból hozták létre 1990-ben, az Antall-kormány idején a Határon Túli Magyarok Hivatalát és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt. Kezdeményezésemre még a Némethkormány idején jött létre a határainkon túli magyarok kulturális támogatását szolgáló alapítvány, amely késôbb - javaslatomra - 1991-ben az Illyés nevet vette föl. Ebbôl 1992-ben Szokai Imre és Burgert Róbert kuratóriumi tagok kezdeményezésére a Kézfogás Alapítvány is létrejött, amely a határainkon túli magyarok vállalkozásait, egzisztenciateremtését hivatott szolgálni. Ez 1995-ben az Új Kézfogás Közalapítvánnyá vált. Az Antall-kormány alapította szociális céllal a Mocsáry és az egészségügyi ellátást szolgáló Segítô Jobb Alapítványokat. A Fidesz-kormány idején jött létre oktatási támogatásra az Apáczai Csere János Közalapítvány.

Megállapítható, hogy az intézmények tekintetében sokkal nagyobb a folytonosság az elmúlt 13 évben, mint a különbség. 1992-96 között a magyar-ukrán, a magyar-román, és a magyar-szlovák alapszerzôdések nemzetközileg elfogadottá, legitimmé tették Magyarország jogát, hogy fellépjen a határainkon túli magyar közösségek érdekében, segítse azokat. Országunk kiharcolta magának a tulajdonképpeni "védhatalmi státus"-t. A sokat vitatott alapszerzôdésekkel Trianon óta elôször nemzetközi jogilag számon kérhetô kisebbségvédelmi kötelezettségeket fogadtattunk el a szomszéd államokkal, még ha ezek nem is olyan mértékûek és súlyúak, mint amilyeneket szerettünk volna elérni. Közép-európai realitás viszont, hogy még hosszú évek erôfeszítései kellenek az alapszerzôdésekben foglalt vállalások teljesítéséhez, meghaladásához, akár új keretek megfogalmazásához. A Horn-kormány idején, 1996-ban került megrendezésre az elsô magyar-magyar csúcs. Az Orbán-kormány idején, 1999. február 19-20-án a MÁÉRT megteremtése tovább intézményesítette a magyar-magyar együttmûködést. A nemzetstratégiai rendszerváltozásnak új lépcsôfoka a szomszédos országokban élô magyarokról szóló, 2001 júniusában 93%-os támogatottsággal elfogadott törvény.

Az Antall-kormánynak be kellett emelnie a határon túli magyar ügyet a hazai belpolitikába, mint annak megkerülhetetlen témáját, feladatát. A Horn-kormány az alapszerzôdésekkel nemzetközileg elfogadottá, szalonképessé tette a magyar állam ilyen irányú elkötelezettségét, kvázi "védhatalmi státus"-át. Az Orbán-kormány a szomszédos országokban élô magyarokról szóló törvény kidolgozásával tartós jogi alapokra helyezte az alkotmányos kötelezettséget, kodifikálta az addigi gyakorlatot, és kiegészítette azt további kedvezményekkel és támogatásokkal.

A rendszerváltozás négy kormánya ciklikusságot mutat: a Németh-, az Antall-, a Horn- és az Orbán-kormány a pragmatikus - szimbolikus - pragmatikus - szimbolikus politika váltakozását is tükrözi. A jobboldali kormányok saját belsô, politikai legitimációjuk, szimbolikus tôkéjük központi kérdéseként kezelték és kezelik ezt az ügyet, a baloldaliak a regionális, a szomszédsági kapcsolatrendszert, a gyakorlati lépések fontosságát hangsúlyozzák.

Magyarország erôsödô támasz

Amikor két évtizeddel ezelôtt diplomata kollégám megkérdezte a vajdasági magyarokat, hogyan segíthetné Magyarország leginkább ôket, Gion Nándor jeles vajdasági író azt felelte: Legyetek valaki! 13 évi rendszerváltozás nyomán Magyarország európai elismertségû és befogadottságú tényezô lett. A határainkon túli magyarok európai védelmû kisebbségi közösségekké váltak. Félrevezetô és rossz fogalmazás, mintha a határainkon túli magyarok NATO-kisebbségek lennének. Magyarország NATO-tagságából még nem következik automatikusan, hogy a transzatlanti szervezet érdemben foglalkozna a határainkon túli magyarok jogai védelmével. A NATO erre nincs felkészülve, ilyen szándéka sincsen. A NATO ún. "kisebbségvédelemben" a Jugoszlávia elleni bombázás során az albánokat részesítette. E vonatkozásban a koszovói albánok szó szerint tekinthetôk "NATO-kisebbség"-nek.

A határainkon túli magyarok mögött ott áll Magyarország, mint a térség megkerülhetetlen tényezôje, stabilizáló szereplôje, s egy napjainkra félig már kész európai kisebbségvédelmi rendszer, kétoldalú szerzôdések és egyezmények hálózata. Lettünk valaki! De sok belsô és nemzetközi erôfeszítésre, határozott és higgadt lépésre van még szükség, hogy garanciák szavatolják valamennyi határainkon túli magyar önazonosságát, méltó emberi megélhetését. A 20. század végére alakult ki egy olyan külpolitikai konstelláció, amilyen sohasem volt meg a 20. századi magyar történelemben. Magyarország a 20. században, döntôen az I és II világháborúban, de más megszállásokkal is tulajdonképpen nagyhatalmi büntetések elszenvedôje volt. A 21. század elején, bár külsô hatalmak törekednek ugyan befolyásra Közép-Európában, nincs egyetlen olyan nagyhatalom sem, amely itt büntetni és jutalmazni akarna. Elmondhatjuk, hogy ugyan nagy részében elvesztettük a 20. századot, de rendkívül komoly esélyünk van a 21. század megnyerésére.3

Ma Magyarországnak objektív módon súlya, szerepe van a térségben. Dél-Kelet-Európa felé a NATO hídfôállása. Az Európai Unió országjelentései hazánkat stabilizáló tényezônek tekintik. Az európai integrációs szervezetek és a térség között fontos közvetítôi feladataink vannak, lehetnek és lesznek.

Magyarország elsôkörös adottságai következtében nehezen megkerülhetô több közép- és kelet-európai ország számára. Magyarország közép-európai "regionális szerepét" illetôen nagyfokú körültekintésre van szükség. Integrációs érettségünk, helyzetünk, tekintélyünk, regionális súlyunk alapján indokolt, de kölcsönös történelmi sérelmek, érzékenységek, féltékenységek miatt mégsem célszerû nyíltan doktrínaként meg is fogalmaznunk valamiféle regionális központ szerepet. Tegyünk érte, de ne beszéljünk róla! Amire tudatosan törekednünk kell, az a regionális közvetítô, "közelítô" szerep az Európai Unión és a NATO-n kívüli délkelet-európai államok és e szervezetek között. Bármennyire szeretnénk is majd az Európai Unióban úgy viselkedni, mintha már teljesen a fejlett Nyugat tagja lennénk, Magyarország nem fog a térképrôl nyugatabbra kerülni. Nemzeti sajátosságaink, a szomszédokhoz fûzôdô "érzékeny" viszony, a határainkon túl élô magyar közösségek erre külön is figyelmeztetnek. Magyarország a NATO és az Európai Unió számára sajátos "peremvidék", amely nem csak önmagában, sôt idônként elsôsorban nem önmagáért fontos. Magyarország jelentôségét éppen a közép-európai dimenzió, ez a közvetítô funkció, a hídszerep, a "Central European Bridge" adhatja meg.4

A magyar külpolitikának a közép-európai dimenzió tudatos vállalására, a térségbeni együttmûködés katalizálására, élesztésére, erôsítésére kell törekednie. Ez azonban csak higgadt magyar külpolitikai magatartással, felfogással valósítható meg. A szomszédok irányában arrogáns, kioktató, fölényeskedô stílus nem oldja, hanem súlyosbítja a történelmi beidegzôdéseket.

Magyarország nemzeti problémáit az európai uniós csatlakozás teljesen nem oldja meg. Fontos tudatosítanunk, hogy nem tudjuk majd betölteni Magyarország közép-európai stabilizáló szerepét - amit az EU jelentései nagyra értékelnek -, ha túl nagy lesz a fejlôdésbeli és integrációs felvételi különbség Magyarország és néhány szomszédja között. Ha ez a rés nagyra nyílik, sem a magyar-szomszédsági, sem a magyar-magyar párbeszéd problémáit nem tudjuk önerôbôl megfelelôen kezelni. Ehhez az Európai Unió segítsége, megértése is kell, és ezzel párhuzamosan tudatos magyar Közép-Európa politika.5

A Fidesz-kormány indítékai

A Fidesz kormányzati tevékenységében kezdettôl fogva kiemelt jelentôséget tulajdonított a "nemzetpolitikának", a határainkon túli magyarság ügyének, a "magyar nemzeti integrációnak". 1995-96 óta, a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerzôdés vitájától kezdve a Fidesz folyamatosan a politikai közbeszéd, a belpolitikai ütközések, az MSZP elleni küzdelem középpontjába emelte a kérdéskört. Erre azért volt szüksége, hogy elhitesse a konzervatív beállítottságú állampolgárokkal "ôszinte" nemzeti elkötelezettségét és össze tudja kovácsolni a jobboldali szavazótábort. 1998 óta is ezt a célt szolgálja a felfûtött nemzeti - idônként nacionalista - retorika, a határainkon túli magyarok anyagi, politikai és erkölcsi támogatásának számottevô növelése, a szimbolikus kormányzati gesztusok sorozata, többek között a Millennium ünneplése, a Magyar Állandó Értekezlet megalapítása.

A Fidesz ilyen politizálását megkönnyíti, hogy a határainkon túli magyarság vezetése és bázisa döntôen konzervatív beállítottságú, vallásos érzületû. (A Romániai Magyar Demokratikus Szövetség, és a Magyar Koalíció Pártja az európai jobboldali pártszövetség tagja.) Hiba lenne nem látni, hogy a Fidesz szimbolikus politikája rokonszenvet vált ki a határainkon túli kisebbségi bázis körében. Ezzel egyidejûleg a baloldali értékrend hatása sem lebecsülhetô a határainkon túli magyarok körében, elsôsorban a VMSZ, az RMDSZ, az UMDSZ soraiban. Ez azonban nyíltan, szervezett platformként lényegében nem jelenik meg. Míg korábban számos határon túli magyar vezetô (Duray Miklós, Tôkés László) folyamatosan támadta a Horn-kormányt, jelenleg a nyilvánosság elôtt ritkán hallható kritika a Fidesz politikájával kapcsolatosan. Nem mintha nem lenne elégedetlenség a határokon túl a Fidesz klientúra-építése miatt, de az elégedetlenkedôket részben megfélemlítik, részben anyagilag sakkban tartják.

A Fidesz kedveli a bombasztikus "nemzetpolitikai" megfogalmazásokat, az elôkészítés nélküli hatásvadász ötleteket. Orbán Viktor miniszterelnök kész helyzetet teremtett, amikor kanadai útja során, 1999. október 31-én minden elôzetes egyeztetés nélkül bejelentette a "státustörvény" ötletét6. Utólag kiderült, hogy az Orbán-kormány errôl a határainkon túli magyarok legitim vezetôivel sem egyeztetett. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságaiban késôbb bebizonyosodott, hogy a határon túliaknak semmiféle koncepciójuk nem volt erre vonatkozóan. Ezt a fogását ismételte meg a miniszterelnök a MÁÉRT 2000. december 13-14-i ülésén, amikor bármiféle elôzetes szakmai mérlegelés nélkül bejelentette a határainkon túli magyarok "családtámogatását".

Az Orbán-kormány 1999. ôszén olyan belpolitikai helyzetben hozta elô a "státustörvény" és a nyugaton élô magyarság szavazati jog kérdéseit, amikor kommunikációs dömpingje éppen kifulladt és nem volt új témája. Ebben a kommunikációs pangásban jól jött a két téma, hiszen megint arról szólt a belpolitikai vita, amit a FIDESZ gerjesztett.

A Fidesz és az MSZP koncepcionális különbségei

A MÁÉRT 1999. november 11-12-én rendezett értekezletén nagy viták nyomán elfogadott kompromisszum szerint az MSZP nem a különleges jogállásról szóló törvény elfogadásával, hanem egy ilyen törvény kidolgozásának lehetôségével értett egyet. A kommunikációban ezt az Orbán-kormány egyrészt elôzetes MSZP egyetértésként, a nemzeti közmegegyezés megnyilvánulásaként állította be, másrészt a megfogalmazott szakmai és politikai észrevételeinket, fenntartásainkat az MSZP "nemzetietlen" mivoltának bizonyítására használta.

Az MSZP koncepciója kezdettôl fogva az volt, hogy a törvény elsôsorban ne a magyarországi kedvezményeket, hanem a szülôföldön való megélhetést szolgáló eszközöket foglalja magában. Hivatkozzon a megkötött alapszerzôdésekre, a kisebbségvédelmi egyezményekre, a magyar állam által a szülôföldön nyújtott támogatási formákra, így az Illyés, az Új Kézfogás, az Apáczai Csere János Közalapítványokra, a Segítô Jobb és a Mocsáry Lajos Alapítványokra.

Az MSZP Közép- és Kelet-Európa Tagozata, Egészségügyi Tagozata, Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozata 2000. június 23-i együttes ülésének közleménye7 így összegezte a koncepcionális különbségeket:

"1. A FIDESZ elképzelése a határon túliak helyzetét Magyarországon kívánja javítani.

2. Az MSZP szerint a fô cél a szülôföldön való boldogulás elôsegítése. A magyarországi jogállás másodlagos a határainkon túli magyarok szülôföldön való boldogulásának elôsegítéséhez képest. Ez alapvetô szemléleti, felfogásbeli különbség. Az MSZP a kérdést a jelenlegi koncepciónál átfogóbban kívánja kezelni, s ha törvényben gondolkodunk, akkor a határainkon túli magyarokról komplex törvényt kellene elfogadni8.

3. Az MSZP szerint csak olyan törvény fogadható el a határainkon túli magyaroknak nyújtandó kedvezményekrôl, amely képes összhangot teremteni a magyarországi társadalom és a határainkon túli magyarok érdekei között, és megfelel az érvényben lévô nemzetközi szerzôdéseknek, az Európai Uniós csatlakozás, a jövôbeni tagság feltételrendszerének, a szomszédság-politikánk érdekeinek. A határainkon túli magyarok különleges jogállása nem sértheti a magyarországi társadalom, az itthoni munkavállalók érdekeit, különös tekintettel a munkaerôpiacra, a járulékfizetésre, az adózásra, a családtámogatási formákra, a nyugdíjszabályokra. A pozitív diszkrimináció jegyében a foglalkoztatás és a szociális ellátás területén a határainkon túli magyarságnak nem lehet több jogot biztosítani, mint ami a magyar állampolgárokat megilleti.

4. A FIDESZ javaslata azzal a veszéllyel jár, hogy még jobban a Magyarországra való áttelepülésre csábítja a határainkon túli magyarokat.

5. Bebizonyosodtak a Magyar Állandó Értekezlet 1999. novemberi 11-12-i ülésén megfogalmazott szocialista aggályok, hogy rendkívül nehéz a törvényt érdemi tartalommal megtölteni. A kormánykoncepció szerint változatlanul homályban marad, mit is kapnának valójában alanyi jogon a határaikon túli magyarok".

Az elmúlt két év vitái bizonyították, hogy a "státustörvény" ötletének bejelentésekor az MSZP részérôl megfogalmazott szakmai és politikai érvek megalapozottak voltak. Bebizonyosodott, hogy nem lehetséges hárommillió Kárpát-medencei magyarnak alanyi jogon egészségügyi ellátást, korlátozás nélküli munkavállalási engedélyt, oktatást biztosítani. Több minisztérium álláspontja is ezt a felfogást erôsítette meg. Ezért is változtatta meg a Kormány a törvénytervezet nevét, elôször "kedvezményekrôl szóló" törvényre. Késôbb a normaszöveg átfogó elnevezést kapott: "A szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény".

Az MSZP reagálásai

A szocialisták nem hagyhatták szó nélkül azokat a nyilatkozatokat, a MÁÉRT szakbizottságainak anyagaiban megfogalmazott irreális törekvéseket, amelyeknek a megvalósulása sértette volna a magyar munkavállalók érdekeit, túlzottan megterhelte volna a magyar költségvetést, vagy nehezítette volna az ország EU-integrációját. Az MSZP folyamatosan reagált ezekre a Fidesz-ötletekre. Az RMDSZ radikális szárnya és az MVSZ elindított egy licitálást is, az ún. külhoni állampolgárság irreális követelésével. Több tízezer aláírást gyûjtöttek össze, ezáltal keresztezték, leértékelték a Fidesz-kormány törvénytervezetében foglalt kedvezményeket.

Az MSZP a döntô álláspontot egyrészt a végsô normaszöveg birtokában, másrészt lényeges módosító javaslatainak fogadtatása után alakította ki. A törvény elôkészítése során az MSZP vezetô politikusai felkeresték a szomszédos országok magyar szervezeteinek vezetô testületeit, és kikérték véleményüket a tervezett törvénnyel kapcsolatban9 (lásd: 1. sz. MELLÉKLET). Az ily módon tapasztalt egyöntetû támogatás meghatározóan befolyásolta a szocialisták álláspontját. Az MSZP abból indult ki, hogy mint baloldali néppárt, amely a társadalmi közép fele szeretne nyitni, nem lehet közömbös a nemzeti kérdések, ezek között a határainkon túliak támogatása iránt. A szocialisták érzékelték azt is, hogy a határainkon túli magyarság részérôl felfokozott várakozás, túlzott elvárás, számos illúzió10 fûzôdött a törvény elfogadásához.

Az MSZP Elnöksége 2001. február 1-én biztosítékokat kért a törvény elfogadásához11:

"- Az Elnökség megelégedéssel állapítja meg, hogy az elmúlt évben az MSZP számos felvetett javaslata, észrevétele elfogadásra került. Kritikája, javaslatai nyomán a szülôföldön való megélhetés és önazonosság-ôrzés a törvény központi elemévé vált. Az MSZP elérte, hogy

1. a szülôföldön való boldogulás elve, az ott nyújtott támogatások bekerüljenek a törvénybe, annak gerincét képezzék;

2. a szabad identitás-választás elve, a személyes vállalás döntse el a magyarsághoz való tartozást, itthon és határon túl egyaránt;

3. a döntéshozatal alapvetôen Magyarországon történjen, bár az ajánlattétel joga megmaradt a határokon túli szervezeteknél;

4. a MÁÉRT mûködését szabályozza a törvény;

5. a törvény életszerûbb, megvalósíthatóbb, vagyis mûködôképes legyen.

    • Az Elnökség megerôsíti javaslatát a határon túli magyarok országgyûlési biztosára12, aki az eddigi parlamenti, kormányzati, közalapítványi intézményrendszert kiegészítve nyújtana jogorvoslati lehetôséget a határon túli magyar személyek és szervezetek számára a magyar hatóságok eljárásaival kapcsolatosan.
    • Az MSZP Elnöksége javasolja az Országgyûlésnek, hogy a Külügyi és az Európai Integrációs Bizottság küldöttsége folytasson konzultációt az EU illetékeseivel, többek között az Európai Unió-Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság vonalán is.
    • Az MSZP Elnöksége javasolja a Kormánynak, hogy folytasson konzultációt az Európai Unió illetékeseivel, a szomszédos országok kormányaival.
    • Az MSZP fontosnak tartja a kedvezménytörvény elfogadását, de úgy ítéli meg, hogy ez nem pótolja sem az autonómiáért folytatott küzdelmet, sem a kétoldalú és a regionális együttmûködést. A kisebbségi kérdés tartós megoldása csak autonómiával szavatolható. A magyar szocialisták a határokon átnyúló együttmûködést, a határmenti együttmûködést, a határokon átívelô kapcsolatrendszert magyarok és magyarok, magyarok és szomszédaik között legalább annyira fontos tartják, mint a magyarországi kedvezmények biztosítását.
    • A törvény végrehajtásakor mindvégig figyelemmel kell lenni az ország teherbíró képességére, a költségvetés lehetôségeire.
    • A törvény tartalmazza a MÁÉRT-on elfogadott személyi hatályra vonatkozó meghatározást.
    • Az ajánlószervezetek problémáit külön országgyûlési határozat rendezze.
    • A Parlament illetékes bizottságai folyamatosan kövessék nyomon, ellenôrizzék, hogy a törvény rendelkezései valóban az eredeti célt, a határainkon túli magyaroknak a szülôföldön való méltó megélhetését szolgálják-e.
    • A Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága folyamatosan ellenôrizze a munkavállalási kvótarendszernek a magyar munkaerôpiacra gyakorolt hatását. Feszültség esetén a Parlamentnek és a Kormánynak korrigálnia kell az érintett jogszabályokat.
    • Az MSZP fontosnak tartja, hogy a nemzeti minimum részeként ilyen fontos kérdésben megegyezés szülessen a parlamenti pártok között, és lehetôség szerint konszenzussal fogadjuk el a törvényt.
    • Az MSZP a fenti célból javasolja a kormánynak, hogy a parlamenti pártok tartsanak egyeztetést a törvénytervezetrôl szakértôi, illetve vezetôi szinten a közigazgatási egyeztetés után, az Országgyûlés elé történô beterjesztés elôtt".

A törvény elfogadása

A kedvezménytörvényt a Magyar Országgyûlés 2001. június 18-án több mint 92%-os többséggel, szinte teljes egyetértéssel fogadta el. A magyar szocialisták is megszavazták a kedvezménytörvényt. A törvény elfogadásához elegendô lett volna az egyszerû parlamenti többség. Az MSZP is érdekelt volt abban, hogy törvény részletezze az Alkotmányban rögzített felelôsséget, a mindenkori magyar kormány kötelezettségeit. A törvénynek vannak olyan pozitív hozadékai, amelyek a határainkon túli magyarok számára fontos elôrelépést jelenthetnek: pl. diákigazolvány, pedagógusigazolvány, utazási kedvezmények adása az érintett határon túliak számára. Ezek olyan lépések, amelyek nem rendítik meg a magyar költségvetést, de fontos közérzetjavító hatásuk lesz a határokon túl.

A törvény kapcsán az alapcél, az eszközök helyes megválasztása, annak hazai és nemzetközi megjelenítése végig a viták forrása volt. Amikor e törvénytervezet szándékát a kormány bejelentette, kizárólag a magyarországi jogállást kívánta rendezni, meglebegtetve valamiféle magyarországi különleges jogállás ígéretét. A magyar szocialisták többször kifejtették - így az 1999-es MÁÉRT értekezleten is -, hogy elsôsorban a szülôföldön nyújtott támogatásokat kellene elônyben részesíteni, s mellette párhuzamosan kiegészítésképpen rendezni a magyarországi kedvezményeket. Az Orbán-kormány nem kevés szakmai és politikai vita után visszakozott, mert nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet különleges jogállást adni, vagyis alanyi jogon korlátozás nélküli munkavállalást, egészségügyi ellátást, itthoni oktatást adni 3 és fél millió Kárpát-medencei magyarnak. Magyarország teherbíró képessége ezt egyrészt nem teszi lehetôvé, másrészt ezzel lényegében félredobtuk volna azt az alaptételt, hogy nekünk a határainkon túli magyarság szülôföldön való méltó megélhetését kell segítenünk, nem pedig a Magyarországra való átcsábítását. Ha az Orbán-kormány tanulmányozta volna más államok (fôként az orosz, a szlovák, a szlovén, a horvát) hasonló törvényeinek általánosságokat, s kevés konkrétumot tartalmazó passzusait, az ukrán és a román ilyenirányú intézkedések tapasztalatait, akkor elkerülhetett volna néhány csapdát, a külhoni állampolgárság vágyálmait, megspórolhatta volna a fölös vitákat, a károkozó licitálásokat. Megtakaríthatta volna a határainkon túli magyarság már most megnyilvánuló csalódásait, nem tette volna ki ôket annyi illúziónak, hiszen a határainkon túli magyarságot a külhoni állampolgársággal kapcsolatos licitálások erôsen megzavarták.

A törvénybe foglalt kedvezmények 80%-a már eddig is megvolt, mûködött. A legnagyobb újdonság maga a magyar igazolvány. Az új kedvezmény mindössze a három hónapos munkavállalás, a diákigazolvány, a pedagógusigazolvány, néhány magyarországi utazási kedvezmény, a szülôföldön nyújtott iskolakezdési támogatás (lásd: 2. sz. MELLÉKLET)

Az MSZP Országgyûlési Képviselôcsoportja a szavazás elôtt nyilvánosságra hozott Memorandumában13 világossá tette a szocialista támogatás tartalmát.

"1. A magyar szocialisták a határainkon túli magyarokkal való minél szorosabb közösségvállalásra mondanak igent.

2. Eredendô nemzeti érdek, hogy a határainkon túli magyaroknak szülôföldjükön legyen méltó megélhetésük, és ott fejleszthessék önazonosságukat. A szocialisták kezdeményezték, hogy ez legyen a törvény fô iránya.

3. A magyar szocialisták szorgalmazzák a határon átnyúló és a regionális együttmûködés érdemi fejlesztését. Országunk minél tartalmasabb magyar-magyar és magyar-szomszédsági együttmûködést vigyen magával az Európai Unióba!

4. A magyar szocialisták egyidejûleg kívánnak segíteni az itthoni szûkösen élôkön és a határainkon túli magyarokon. Javasolják, hogy a rászoruló magyar állampolgárok is kapják meg a most elfogadott utazási és az iskolakezdési kedvezményeket.

5. Az MSZP szerint kulcsfontosságú a törvény végrehajtása. Ez csak a szomszéd országok kormányaival, a határon túli szervezetekkel és a magyarországi parlamenti pártokkal együttmûködve lehet eredményes. A kétoldalú kisebbségi vegyesbizottságok váljanak az egyeztetés érdemi fórumaivá. Az MSZP egyetért az RMDSZ kezdeményezésével, hogy kora ôsszel üljön össze a Magyar Állandó Értekezlet. Hozzuk létre a határainkon túli magyarok országgyûlési biztosának intézményét.

6. Az MSZP kormányra kerülve bôvíteni fogja a szülôföldön nyújtott támogatásokat".

A törvény végrehajtásának kritikus elemei

Szakmailag, politikailag továbbra is kérdéses a javasolt három hónapos foglalkoztatási kvóta. Ez megfelelô pontosítások nélkül feszültségek forrása lehet a magyar munkaerôpiacon, fôként a határmenti megyékben. Az MSZP többszöri felszólítása ellenére a kormány nem mérte fel, hogy a határainkon túli magyaroknak milyen munkaerô-kínálata van: milyen szakmákban, milyen területi megosztásban, milyen mennyiségben kívánnak munkát vállalni, s ez mennyire felel meg a magyar munkaerôpiac keresletének? Ilyen elemzést az Orbán-kormány nem készített. A határon túliak magyarországi feketemunka-vállalásainak legális keretekbe való terelése üdvözlendô cél, de kétséges, hogy a három hónapos kvóta kiszürkíti, kifehéríti-e a fekete munkát, hiszen a vállalkozóknak nem lesz érdekében a legális foglalkoztatás. Nyilvánvalóvá kell tenni a határainkon túli magyarok számára, hogy ez a kedvezményes rendszer Magyarországnak az Európai Unióba való felvétele után már nem tartható fenn. Egyértelmûnek tûnik az is, hogy a három hónapos kvóta az állandó munkahellyel rendelkezô határon túliaknak nem jelent érdemi segítséget, hiszen nem fogják feladni állandó munkájukat, hogy élhessenek ezzel a jogosítvánnyal. Komoly veszélye van viszont annak, hogy a három hónapos legális munkavállalás elsôsorban a Magyarországra való áttelepülés elôkészítését fogja megkönnyíteni.

A kedvezményezett definíciójában a 2000. évi MÁÉRT ülésén megegyezés született, s azt az MSZP szerint be kellett volna venni a normaszövegbe. A MÁÉRT értekezlet záródokumentumában az MSZP különvéleményeként megfogalmazta, hogy a kedvezményre jogosultak személyi körét a törvénynek kell tartalmaznia, ilyen tartalmú módosító javaslatot is benyújtott. A Kormány ezt nem fogadta el, de a Velencei Bizottság ajánlása nyomán visszakozott, s ha a törvény szövegébe nem is, de a végrehajtási rendeletekbe ezt belevette, korrigálva korábbi tévedését.

Az MSZP azért tartotta problematikusnak új .ajánlószervezetek. létrehozását, mivel azok megoszthatták a határainkon túli magyar közösségeket, továbbá a Fidesz klientúraépítését szolgálták volna. Az MSZP álláspontja szerint az ajánlás feladatát el tudták volna látni a már meglévô, tényleges politikai súllyal bíró, legitim határainkon túli szervezetek, pártok, civil szervezetek és egyházak. Ezek listáját vagy a törvény melléklete, vagy külön országgyûlési határozat tartalmazta volna. Az élet e téren is alapvetôen igazolta a szocialisták álláspontját. A Velencei Bizottság nyomására az Orbán-kormány visszakozott: Romániában valójában az RMDSZ, Vajdaságban pedig a VMSZ végzi az immár nem "ajánlószervezeti", hanem "információgyûjtési" munkát.

A törvény megszavazásánál politikai és jogtechnikai szempontból gondot jelentett, hogy a 32 §-ból álló normaszöveg több mint tíz esetben hivatkozott külön jogszabályra. Ezek nem voltak ismertek a törvény végszavazásakor, ezért a kormány rendkívül széleskörû felhatalmazást kapott. Ilyen módon nem is lehetett felmérni, mit is jelent egy-egy kedvezmény konkréten az érintetteknek, illetve a magyar költségvetés számára. Az MSZP részérôl három esetben ragaszkodott a külön jogszabályok párhuzamos kidolgozásához, nevezetesen a munkavállalás, a társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátás esetében. Martonyi János külügyminiszter ígéretei ellenére az Orbán-kormány e kérdésben sem tartotta be az adott szavát.

Újabb politikai viták

A szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény körül 2001.2002 fordulóján ismét heves belpolitikai és nemzetközi viták lángoltak fel. A Kormány az MSZP és az SZDSZ kérése és figyelmeztetése ellenére sem egyeztette a törvénytervezetet a szomszédos országok kormányaival és az európai szervezetekkel. A végrehajtásra vonatkozó rendelkezések felszínre hozták a nézeteltéréseket a szomszédokkal, az európai szervezetek pedig nyomatékosan igényelték a kétoldalú egyetértést. A Kormánynak módosítania kellett volna a törvény Velencei Bizottság által vitatott pontjait, illetve idôben elhalasztania az érvénybeléptetést a magyar-román megegyezés eléréséig. Egyiket sem tette. Mindenképpen hatályba akarta léptetni a törvényt, hogy a kezdôdô választási kampányban behajtsa a remélt kommunikációs hasznát. Ezért váratlan lépésre szánta el magát: paktumot kötött a román kormánnyal14, s ezzel tartalmilag "felülírta", de jure nem, de facto azonban megváltoztatta a törvény tartalmát. A december végén aláírt egyetértési nyilatkozat tartalma ellentétes a törvény szövegével és szellemével. Orbán Viktor valódi egyeztetés és felhatalmazás nélkül olyan dokumentumot írt alá hazánk nevében, amelyben a Román Köztársaság miniszterelnökének minden követelését teljesítette úgy, hogy a törvény igazi kedvezményezettjei, a határainkon túli magyarok további elônyökhöz nem jutottak. A paktum aláírásával az Orbán-kormány leértékelte a kedvezménytörvényt a határainkon túli magyarság elôtt, hiszen a kedvezményezettek körének kiterjesztésével megvonta tôlük azokat az elônyöket, amelyeket a többi román munkavállalóval szemben élvezhettek volna hazánkban. Orbán Viktor a paktum aláírásával veszélybe sodorta több százezer magyarországi munkavállaló foglalkoztatását. Újabb rögtönzéssel a szûkre szabott kvóta meghatározása révén nagymértékben korlátozta a határainkon túli magyarok törvényben rögzített kedvezményes magyarországi munkavállalását.

Amikor a szocialisták bírálják a miniszterelnök kapkodó és kárt okozó újabb rögtönzéseit, akkor nem a törvénytôl vonják meg támogatásukat, hanem, ellenkezôleg, éppen a törvényt védik az ellehetetlenítô, választási indítékú rögtönzéstôl15.

A kedvezménytörvény szocialista támogatásának tényezôi, motivációi

1. Trianon óta a szomszédos államok többsége nem biztosította a határainkon túli magyarokat megilletô egyéni és közösségi jogokat (kivétel ez alól Szlovénia, Ukrajna). A Kárpát-medencei kisebbségi magyarság jogegyenlôsége máig nem megfelelôen szavatolt, nyitott kérdés.

2. A Kárpát-medencei magyarság ügyét Európa csak felemásan segíti. A nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer csak félig épült ki. Az Európa Tanács, az EBESZ ma még nem nyújt kellô védelmet az európai kisebbségek számára, hiszen nem lehet kisebbségi ügyeket az Európa Tanács elé vinni. Az Európai Uniónak nincsenek átfogó iránymutató politikai elvei, normái a kisebbségvédelemben. Különösen nem tud mit kezdeni Európa olyan nemzeti kisebbségi közösségek - így a határainkon túli magyarok - jogainak szavatolásával, amelyek helyzetük javításáért mindenkor kizárólag békés eszközökkel küzdöttek és küzdenek. A II. világháborút követôen a nemzetek közössége érdemben csak a harcoló kisebbségeket jutalmazta az autonómia különbözô formáival: a dél-tiroliakat, a koszovói és a macedóniai albánokat, az észak-íreket, a baszkokat, a korzikaiakat.

3. A szomszédos államok nem, vagy csak részlegesen teljesítették a kétoldalú alapszerzôdések (magyar-ukrán, magyar-szlovák, magyar-román) kisebbségi rendelkezéseit, illetve a kisebbségvédelmi egyezményeket. A végrehajtás ellenôrzésére, a garanciákra a kétoldalú vegyesbizottságok csak korlátozottan adnak lehetôséget, a kisebbségi jogok megsértésének szankcionálásáról nincs is szó.

4. Az MSZP vezetôi a kormányon több alkalommal ígéretet tettek, hogy megoldást keresnek az eurpai uniós csatlakozással kapcsolatos új körülmények közepette a magyar-magyar párbeszéd folytonosságára, az együttmûködés továbbfejlesztésére. A szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvényt a kétoldalú alapszerzôdések, illetve Magyarország NATO tagsága elôkészítette, mintegy lehetôvé tette, megfelelô diplomáciai elôkészítéssel nemzetközileg is elfogadhatóvá válhatott volna egy ilyen tartalmú magyar törvény. Nem a törvény tartalma, hanem a megfelelô szomszédsági és EU-konzultációk elmaradása vezetett ahhoz, hogy a kedvezménytörvény nemzetközi fogadtatása ennyire hányattatott lett.

5. Az MSZP kormányon érzékelte, hogy jogi, politikai, gyakorlati szempontból sem elegendô az Alkotmány 63. paragrafusa, ezért annak jogszabályokban való kibontására, konkretizálására van szükség. A Horn-kormány által megteremtett fenntartható gazdasági növekedés lehetôvé is tette a határon túli magyarok anyagi támogatásának érdemi emelését.

6. Az MSZP igenlô szavazatában döntô súllyal esett latba, hogy e célból szervezett konzultációkon valamennyi határainkon túli magyar szervezet vezetôi egyöntetûen kérték a magyar szocialisták parlamenti támogatását. Bár a törvénytervezet számos konkrét kérdésének kritikai megítélésében nagyfokú hasonlóság volt több mérvadó szervezet kritikai álláspontja és a szocialisták véleménye között, az MSZP döntésében mégis a törvény potenciális elônyei, pozitív hozadékai lettek a meghatározó súlyúak. Az MSZP tapasztalta a határainkon túli magyarság részérôl megnyilvánuló nagyfokú várakozást, sôt a nagyszámú illúziót, a .csodavárást. is: olyan hangulat alakult ki körükben, amely szinte "elvárta" a törvény megszavazásában a nemzeti egyetértést, a szocialisták támogatását.

7. Az MSZP végig arra törekedett, hogy a FIDESZ fellegjáró, nacionalista retorikájával szemben a ténylegesen meglévô nemzeti ügy rendezését szolgáló alternatívát állítson. Ez nem könnyû és látványos feladat, hiszen szakmai, politikai érvek nehezen gyôzhetnek érzelmek, sérelmek, indulatok fölött. A "Trianon jóvátétele", "a nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítése" Fidesz-retorikával szemben rendkívül nehéz szakmai érvekkel meggyôzni a határainkon túli magyarokat. Nyilvánvaló, hogy egy kedvezménytörvénnyel nem lehet Trianon összes, sôt még lényegi problémáit sem orvosolni. Annak is nyilvánvalónak kellene lennie, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek nem szakadhatnak ki az ottani többségi társadalom közegébôl. A határainkon túl élô magyarok döntô többsége ma is a magyar-magyar "újraegyesülést" áhítozza, lelkileg máig nem képes, nem tudja, és nem akarja elfogadni a kisebbségi helyzetet, joggal nem békélhet meg a másodrangú állampolgár megtûrt, megalázó státusával, mégis kettôs kötôdésû, sorsa nagyobb mértékben függ az adott ország körülményeitôl, mint Magyarország támogatásától, lehetôségeitôl.

8. Alapvetôen nem maga a kedvezménytörvény váltotta ki a heves reakciókat a román és a szlovák politikai elit részérôl, hanem annak idôbeli és megfelelô módon való egyeztetésének az elmaradása. Nyilvánvaló, hogy még jó magyar diplomáciával is maradtak volna szomszédsági fenntartások, hiszen a román és a szlovák politikai elit máig nem adta fel az ottani magyarság háttérbeszorításának vagy asszimilációjának stratégiai célját. A magyar diplomáciának nem lett volna szabad ürügyet szolgáltatnia a román és a szlovák nacionalizmus számára, hogy európai fórumokon lehetetlen és defenzív helyzetbe hozzák Magyarországot. A magyarság nagy árat fizet azért, hogy az Orbán-kormány sem az Európai Unióban, sem az Európa Tanácsban, sem az EBESZ-ben nem magyarázta el idôben a törvény indítékait, valódi tartalmát. "Sikerült" újra a gyanú árnyékát vetíteni a Kárpát-medencei magyar ügyre. Ezt lényegében elkerülhettük volna, hiszen a kilencvenes évtized magyar szomszédságpolitikája, az alapszerzôdések térségbeni stabilizáló szerepe következtében a Nyugat alapvetôen elfogadta a magyar kisebbségi igények jogosságát. Ezt a pozitív megítélést ingatta meg, erodálta az Orbán-kormány hibás politikája, mivel számos velünk rokonszenvezô nyugati politikusban és szakértôben azt a látszatot keltette, hogy a magyarok azért mégiscsak bajkeverôk kisebbségi ügyeikkel a közép-európai térségben. Nem igazak azok a liberális állítások, amelyek szerint a kedvezménytörvény megrontotta volna a különben jó és példás szomszédsági együttmûködést. A román és a szlovák kisebbségi helyzet eleve nem volt problémamentes, de az igaz, hogy az Orbán-kormány arroganciája provokálta a szomszéd országok nacionalista elitjét, s a kettô ütközése a magyar-román és a magyar-szlovák kétoldalú viszonyban új keletû feszültségeket gerjesztett. A törvény tartalma nem okolható a kialakult helyzetért. A kedvezôtlen nyugateurópai reagálásokat, sôt a román és szlovák támadások jelentôs részét higgadt, megegyezést keresô diplomáciával Magyarország, a Kárpát-medencei magyarság megtakaríthatta volna magának.

A kedvezménytörvény nem pótolhatja a magyar nemzetstratégia hiányát

A kedvezménytörvény vitái elterelték a figyelmet az érdemi magyarságpolitikai kérdések valódi stratégiai dilemmáiról. Még inkább sürgetô feladatnak tûnik érdemi nemzetstratégia kidolgozása. Egy ilyen koncepciónak a Kárpát-medence magyar kisebbségek által lakott településeit, azok fejlôdési távlatait komplex módon kell elemeznie. Mely településeknek van megôrzô képessége, mely területek azok, amelyeknek nem lesz ilyen képessége? Elsôdleges célként azt kellene kitûzni, hogy be kell .menekülni. a tömbbe, tehát pl. a Vajdaságban Szabadkát, a Maros völgyében pedig Marosvásárhelyt kellene megtartanunk. A magyar támogatásokat, tôkekihelyezéseket, a hazai és nemzetközi tôke bevonását, becsalogatását e komplex nemzeti stratégia alapján kellene mûködtetnünk.

"Sokat vitatkozunk azon, hogy 1990 óta történt-e javulás vagy sem a határainkon túli

magyarok helyzetében. Nekünk magyaroknak Trianon óta óriási gondunk a méretérzékelés, és a hungaro-pesszimizmus. Mi a félig telt pohár esetén csak az üres felét látjuk, és nem azt nézzük, amelyik már tele van. Nem lehet semmire jutni a hungaro-pesszimizmussal, nem lehet a reménytelenség képét fölvázolni a sokszor még mindig nehéz helyzetben lévô határainkon túli magyarság számára. Még a sokszor kínzó helyzetekben is perspektívát, távlatot kell adni. Megtette ezt Tôkés László Temesváron, Sütô András Marosvásárhelyen. Ezt tette a VMSZ a vajdasági magyarok körében, amikor ott háború folyt".16

A kedvezménytörvényrôl folytatott és a jövôben is folyó vita számos ponton megkerülhetetlen volt. Ugyanakkor számos magyarországi, közép-európai és nemzetközi szervezetekben született vitát megtakaríthatott volna magának a kulturális értelemben vett magyar nemzet. Ehhez nagyobb alázattal kellett volna hozzákezdeni e fontos és nehéz ügyhöz. Sütô András nyomán vallom, hogy a kisebbségi kérdés "nem a szavak szépségversenye". Álmodni másoknál én is tudnék merészebbet, de a kérdés nem ez, hanem miként tudunk mégis elôrelépni a kulturális magyar nemzet összetartozásának erôsítésében, a folyamatos magyar-magyar párbeszédben, a nemzeti integráció megteremtésében.

Jegyzetek

1 A szomszédos államokban élô magyarokról szóló 2001. évi LXII törvény.

2 Lásd: Gyôri Szabó Róbert: Kisebbségpolitikai rendszerváltás a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium és Titkárság történetének tükrében (1989.1999). Osiris, Budapest, 1998. 8.

3 Tabajdi Csaba: Magyar Optimum (röpirat) - József Attila Alapítvány, Budapest, 2000. november 24.

4 Lásd Tabajdi Csaba: Újragondolt közép-európaiság. Népszabadság, 2001. november 2.

5 Tabajdi Csaba: Tizenhárom év után: mérleg és számvetés. In Mérleg és számvetés - A magyarságpolitikai rendszerváltás kezdete. Codex Print Kiadó, Budapest, 2001, 300-317.

6 "A Határon Túli Magyarok Hivatalában folynak a munkálatok azzal kapcsolatban, miként lehetne átfogóan rendezni a határon túli magyarok helyzetét." Orbán Viktor sajtóértekezlete. MTI, 1999. október 31.

7 MSZP-s aggályok a státustörvény koncepciójával kapcsolatban. MTI Sajtóadatbank, 2000. június 23.

8 A határon túli magyarságot érintô 150 létezô magyar jogszabály átfésülése, és ezt követôen egy kódex jellegû komplex törvény elfogadása.

9 A határon túli magyar szervezetek vezetôi ezeken a találkozókon egyöntetûen kérték, hogy az MSZP szavazatával támogassa a törvény elfogadását.

10 Ezt erôsítették a Fidesz vezetô politikusainak nyilatkozatai: ".Nem arról szól ez a törvény, hogy adunk itt-ott valamifajta kedvezményt a magyaroknak, hanem meghatározzuk azt a státusukat, amely megkülönbözteti ôket az egyébként más állampolgárságú, de nem magyar származású, magukat nem magyarnak valló külföldiektôl". - Orbán Viktor, Duna TV, 2000. december 17.; "A különleges jogállás a fejlett európai országokban sem ismeretlen jogintézmény". - Németh Zsolt, Magyar Nemzet, 2000. április 1.; "A magyar kormány elvi alapokon nem zárkózik el a kettôs állampolgárság elôl". - Németh Zsolt, MTI, 2000. június 11.; "Ebben a jogszabályban kell biztosítani a határátlépéssel és a magyarországi tartózkodással kapcsolatos jogosultságokat is". - Németh Zsolt, Krónika (Kolozsvár), 2000. december 5.

11 Elôterjesztés az MSZP Elnöksége számára 9-11.

12 Ezt az Elnökség 2000. július 11-i ülésén fogadta el.

13 A magyar szocialisták memoranduma a kedvezménytörvényrôl. Hírlevél, az MSZP Parlamenti Képviselôcsoportjának tájékoztatója, 2001. június 22. 3.

14 A magyar.román kormányfôi egyezményrôl. Hírlevél, 2002. január 9. 1-5.

15 A konszenzusból Orbán Viktor hátrált ki. Hírlevél, 2002. január 9.; A hazugság az ismételgetéstôl nem válik igazsággá. Hírlevél, 2002. január 28.

16 Tabajdi Csaba: Tizenhárom év után: mérleg és számvetés. In Mérleg és számvetés - A magyarságpolitikai rendszerváltás kezdete. Codex Print Kiadó, Budapest, 2001, 300-317.