(Bernard Baruch)

A tíz évvel ezelôtt többségi akarattal érvényesített román Alkotmány már elfogadásakor sem örvendett osztatlan elismerésnek, hiszen csupán a szavazójoggal rendelkezô állampolgárok fele bólintott rá a népszavazáskor, a magyar nemzeti közösség pedig szinte egyöntetûen elutasította. Egyes elemzôk szerint széles körû társadalmi vitát kellett volna folytatni az alkotmány sarokpontjairól (kormányzati forma, az állam jellemzôi, területi-adminisztratív felosztás stb.), mások pedig az elôzetes népszavazás hiányát róják fel az akkori hatalomnak.

A sebtében kidolgozott alaptörvény számunkra, Romániában élô magyarok számára egyértelmûen csalódás volt. Míg a kommunizmus évei alatt gyakorlatba nem ültetett, deklaratív jogaink voltak, addig az új, demokratikus rendszerben alkotmányos jogaink minimálisra csökkentésével akadályozza meg a többségi politikum kisebbségi közösségünk fejlôdését. Hiába reméltük a '89. decemberi fordulat után, hogy a romániai társadalom reformjának megalapozását jelentô, a totalitarizmus végét szimbolizáló új alkotmány számunkra is megteremti a várva várt nyugalom, a békés fejlôdés, az anyagi és szellemi gyarapodás feltételeit, az elfogadott alkotmánnyal szentesített jogcsorbítás (illetve joghiány) csak a jogaink kiteljesítéséért folytatott harc új fejezetét nyitotta meg számunkra.

Az eltelt tíz év alatt nemcsak az bizonyosodott be, hogy a jelenlegi alaptörvényben szereplô alapvetô emberi jogok (beleértve a kisebbségi jogokat is) nem biztosítják közösségünk fejlôdésének feltételeit, hanem az is, hogy az alkotmány jelentôs hiányosságokkal bír, egyes rendelkezései többféleképpen értelmezhetôek, pontatlanok, a valóságtól elrugaszkodottak vagy a jogállamiság szempontjait hagyják figyelmen kívül. Ugyanakkor a jelenleg érvényben levô alaptörvény idôtállóságának hiányát bizonyítja, hogy történelmi szempontból igen rövid idô elteltével alapelvei nincsenek összhangban a jelenlegi nemzetközi viszonyokkal.

Románia számára újra itt van a történelmi esély, hogy eldöntse, melyik irányt választja: a fejlett nyugati demokráciák felé halad-e, avagy marad az "eredeti" demokrácia útján. Ezért, az alkotmánymódosítás helyett az alkotmányreform kifejezést tartjuk helyénvalónak.

A Reform Tömörülés alkotmányreformmal kapcsolatos javaslatai a következô fô területekre vonatkoznak:

5. Alapvetô emberi jogok

6. Parlamenti demokrácia - Parlament

7. Egyéb, a jelen alkotmány hiányos, értelmezhetô vagy pontatlan rendelkezéseink kiküszöbölését célzó javaslatok.

Románia egyelôre potenciális veszélyforrásként tekint a területén élô magyar közösségre, bizonyíték rá többek között az, hogy az alaptörvény inkább a többséget védi a kisebbséggel szemben, mintsem fordítva, ahogy az természetes lenne. Ennél fontosabb viszont, hogy nincs az alkotmányba foglalva a kollektív identitáshoz való jog és ennek garantálása. Nem biztosított tehát Romániában alkotmányossági szinten a kisebbségi nemzeti identitásfejlesztés, és eddig egyetlen román kormánynak sem volt komoly ajánlata a magyar kisebbség irányában a közösség specifikus gondjainak megoldására. Tapasztalhattuk, hogy a szülôföldön való boldogulás alapvetô premisszája, a kisebbségek iránti bizalom hiányzott, és egyelôre továbbra is hiányzik a többségi társadalomból.

Most, amikor az alkotmánymódosítás szükségessége tekintetében egyetértés van a romániai parlamenti pártok között, a román politikai elit - a többség - bizonyíthatja szándékát, hogy nemcsak a politikai alrendszer modernizálásában, hanem a kisebbségek megítélésében is szemléletváltást kíván végrehajtani. Ennek alátámasztására alkotmányos rendelkezésekkel biztosíthatja, hogy a kisebbségi közösségek otthon érezzék magukat az országban, ne védekezésre fordítsák energiáikat, hanem jólét-teremtésre, ne fékjei, hanem motorjai legyenek az államközi kapcsolatoknak is. Románia számára korparancs és kényszer, hogy feladja a homogenizáló nemzetállami stratégiáját, amit nyolcvan éve gyakorol, s ebben a szellemben módosítsa alkotmányát. Ez az egyetlen lehetôsége, hogy integrálódhasson Európába. Nem lehet egyszerre cél a nemzeti kisebbségek felszámolása és az euroatlanti integráció. A jövô Európája nem a nemzetállamok, hanem a nemzetek és a régiók Európája.

Mi tudjuk, hogy a magyar közösség felelôs közösség. Ezen felelôsségének teljes tudatában szeretne fejlôdni és hozzájárulni az ország fejlôdéséhez is. Kötelességünk ezt a felelôsséget tudatosítani a többség képviselôiben is, hogy a román állam teljes értékû, felelôs polgárainak tekintsen bennünket akkor is, ha nem vagyunk románok. Román állampolgárok vagyunk, de nem vagyunk a román nemzet tagjai. Ez nem ok arra, hogy jogokat tagadjon meg tôlünk, jogokat, amelyek értelmet adnának felelôsségünknek.

Ennek szellemében javasoljuk, hogy a román alkotmány szavatolja a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiához való jogát, mely magában foglalja: az anyanyelvhasználat jogát, az oktatási, a mûvelôdési autonómiát, elôírja az autonóm intézmények jogi személyiségét, létrehozásának alapfeltételeit, valamint vétójogot ismer el a nemzeti kisebbségek létét érintô kérdésekben.

Fontosnak tartjuk tehát a nemzeti kisebbségek közösségként való elismerését, a jelenlegi 6. cikkely 2. §-ának módosítását az Európa Tanács ilyen irányú ajánlásai szellemében, az anyanyelvhasználat jogának szavatolását a hatóságokkal való kapcsolatokban (beleértve az igazságszolgáltatást is), a kisebbségi jogsérelmek esetén valós jogorvoslati lehetôséget, a kisebbségi Ombudsman intézményének bevezetését és valós kompetenciákkal való felruházását.

Szükségesnek tartjuk, hogy az állam az alkotmányban garantálja a nemzeti kisebbségek védelmét, valamint a jogok gyakorlati alkalmazását mind a nemzeti kisebbségek, mind a hozzájuk tartozó személyek számára. Ugyanakkor vállalja, hogy nem foganatosít erôszakos asszimilációhoz vezetô vagy a nemzeti kisebbségek által lakott területek népességi összetételének megváltoztatását eredményezô intézkedéseket.

Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a román állam felismerje, a minimális kisebbségi jogok elismerése még nem jelent valós kisebbségvédelmet. Irányadónak tekintjük az Európa Tanács kisebbségi jogokra vonatkozó Ajánlásait (1134/1990, 1177/1992, 1201/1993, 1255/1995, 1277/1995, 1285/1996, 1300/1996, 1345/1997, 1353/1998, 1492/2000, 1506/2001). Ezek szellemében minden kisebbség számára azt a jogi keretet kell biztosítani, amely identitása megôrzéséhez, kinyilvánításához és fejlesztéséhez szükséges.

Románia nemzetállamként való meghatározása nem felel meg a valóságnak, ezt igazolja az itt élô nemzeti közösségek léte, melyeknek tagjai román állampolgárok ugyan, de nem a román nemzet tagjai. Éppen ezért javasoljuk ezen jelzô törlését, amely ugyanakkor feltételezi a 148. cikkely 1. §-ának módosítását (törlését) is. Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy ezen törlések nem elegendôek ahhoz, hogy a nemzeti közösségek tagjai teljes értékû polgárként élhessenek az országban. Ezen cél megvalósítása érdekében az elôbb említett alkotmánymódosítások szükségeltetnek.

A jelenleg érvényben levô román Alkotmány több szempontból is alkalmatlan a politikai elit által tíz éve kitûzött, s jelenleg külpolitikai, sôt nemzetstratégiai prioritásnak tekintett cél megvalósítására: az euroatlanti integrációra. Ezért ezen alkotmányos reform során ki kell küszöbölni az euroatlanti integráció alkotmányos akadályait, bizonyítva azt, hogy Románia számára valóban prioritás az integráció.

Ez elsôsorban az abszolút szuverenitás feladását jelenti (mely már jelenleg is jogi nonszensz, ugyanis már egyetlen nemzetközi szerzôdés aláírása és ratifikálása is bizonyos szuverenitás-feladással szokott járni), s ehelyett a korlátozott szuverenitás szentesítését.

A NATO-csatlakozás szempontjából a hadseregre vonatkozó rendelkezéseket - fôleg a 117. cikkely 1. §-át - kell átfogalmazni úgy, hogy a közös védelmi rendszerrel kompatibilis legyen. Fenntarthatatlan az alkotmány azon megfogalmazása, mely szerint - a teljes szuverenitás garanciájaként - a hadsereg kizárólag a nép akaratának van alárendelve, amikor a NATO hadmûveletek jó része nem a román nép akaratának megtestesülései. Ugyanakkor a katonai szolgálatra vonatkozó rendelkezéseket oly módon kell módosítani, hogy adottak legyenek a hadsereg korszerûsítésének feltételei.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás alkotmányos feltételeinek megteremtése már összetettebb kérdés. Egyrészt szuverén állami jogkörök átruházását kell lehetôvé tenni. Elvben ezért nem kell feltétlenül alkotmányt módosítani, mert, kissé erôltetett jogértelmezéssel ugyan, a nép referendum útján átruházhatja szuverenitásának egyes jogköreit. Az EU intézményeibe való betagolódás viszont azt feltételezi, hogy az átruházott szuverén jogköröket már nemcsak a román nép reprezentatív szervei gyakorolják, hanem az Európai Unió intézményei is, pedig a román Alkotmány limitatív felsorolással nevezi meg a szuverenitás gyakorlásának módozatait.

A csatlakozás további és legsúlyosabb következménye a jogrendszer módosulása olyanképpen, hogy az addigi belsô jogrendszer fölé kerül a közösségi (kommunitariánus) jogrendszer. Minden tagállam tiszteletben kell, hogy tartsa a közösségi jogrend alapvetô jellemzôit: autonóm voltát, primátusát minden belsô jogforrással szemben, azonnali alkalmazhatóságát mindenféle formális recepció nélkül és bizonyos normák egyenes hatását. Ezen következmények a jelenlegi alkotmány számos cikkelyének ellentmondanak (3-(4), 11, 15-(1) és (2), 58- (1), 72, 78, 99-(1), 107, 145-(2)). Mindezek megoldására javasoljuk egy integrációs klauzula beiktatását.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az alkotmánybeli tilalmat sem, mely szerint a külföldi állampolgárok nem szerezhetnek tulajdonjogot a földterületek felett, ugyanis az uniós követelmények között szerepel az európai állampolgárok teljes jogegyenlôsége is. Valószínûleg Románia számára is lesz egy bizonyos türelmi idô a tilalom feloldására, de akkor ez újra alkotmánymódosítást tesz majd szükségessé. Ennek elkerülésére javasoljuk, hogy a tilalom helyett törvény rendelkezzen a külföldi állampolgárok és hontalanok földtulajdonszerzésérôl.

A jelenlegi alkotmány olyan területi adminisztratív felosztást tartalmaz, amelyben a központi és a helyi közigazgatás közötti köztes szint a megye. A megyei közigazgatás alkotmány szerinti feladata csupán a helyi önkormányzatok tevékenységének koordinálása. Ugyanakkor a különbözô integrációs fejlesztési programok lebonyolítására statisztikai régiókat létesített a központi hatalom. Figyelembe véve azt is, hogy mind a megyék, mind a statisztikai régiók a gazdasági, kulturális, szociális, társadalmi szempontokat mellôzô, mesterséges kritériumok szerint jöttek létre, s ebbôl adódóan nem megfelelôek átfogó fejlesztési programok kidolgozására és lebonyolítására, nehezítik, esetenként gátolják egy-egy természetes régió fejlôdését, átfogó területi-adminisztratív reformot javaslunk. Lényege az, hogy fokozatosan a meghatározott nagyságú területû és bizonyos számú lakossággal rendelkezô régiók vennék át a helyi és központi adminisztráció közötti szint szerepét. A gazdasági, társadalmi, kulturális kohézió és a területen élôk akaratnyilvánításának biztosításáért a kezdeményezés joga megfelelô számú helyi önkormányzatot illetne meg, népszavazás döntene létrehozásáról és a Parlament törvénnyel fogadná el az illetô régió statútumát, amely tartalmazná a központi adminisztráció által regionális szintre delegált jogosítványokat (a spanyol autonóm közösségek modellje).

Ugyanakkor javasoljuk a helyi közigazgatás alapelvei közé a szubszidiaritás elvének bevezetését (119), valamint az önkormányzati autonómia megerôsítését a rendfenntartó erôk helyi önkormányzat alá rendelésével (120 (2)). E célból szükséges a 117 (3) cikkely módosítása is.

Javasoljuk továbbá a prefektus 122 (4)-es cikkelyben rögzített hatáskörének törlését. Sem a kormány, sem a kormánymegbízott nem tartozik az igazságszolgáltatás kötelékébe, s a helyi önkormányzatok nincsenek a kormány alá rendelve. Amennyiben a határozat a kormány számára sérelmezhetô, úgy megtámadhatja azt, mint bármilyen érdekelt fél. Amennyiben közérdeket sért, úgy az ügyész támadhatja meg. Úgy véljük, hogy a törvényességi ellenôrzés nem tartozhat a kormánymegbízott hatáskörébe.

- az Alkotmánybíróság hatáskörének megerôsítését azáltal, hogy alkotmányossági kifogás esetén a törvény vagy a házszabály felülvizsgálata kötelezô legyen (145 (1) cikkely - második mondata helyett). A jogállamiság törvénytiszteletet feltételez, tehát alkotmányosságot is. Alkotmányossági kifogást nem lehet "elhárítani", azt a Parlamentnek is tiszteletben kell tartania, esetleg, ha az alkotmány rendelkezése nem megfelelô, módosíthatja az alkotmányt. Fontosnak tartjuk a házszabály tételes említését is, ugyanis a jelenlegi szövegbôl kimaradt, így ez pontatlan, többféleképpen értelmezhetô. Ugyanakkor megemlítjük (bár nem a jogállamiság témaköréhez tartozik), hogy hasznos volna az Alkotmánybíróságot megkímélni azon hatásköröktôl, amelyek nem feltétlenül alkotmányossági kérdések (144 d),e), f), g), h)). Ezeket a Legfelsôbb Bíróság is elláthatja.

- A nemzetközi szerzôdések ratifikálás elôtti kötelezô alkotmányossági kontrollját, s ugyanakkor a ratifikációs törvény ne képezhesse utólagos normakontroll tárgyát.

- A sürgôsségi kormányrendeletekrôl rendelkezô cikkely pontosítását a különleges helyzetek behatárolása által (háború, természeti katasztrófa, szükségállapot), valamint a 114 (4) és (5) paragrafusainak felcserélését.

- A 148-as cikkely törlését - az Alkotmány nem más, mint egy speciális erejû törvény, s mint ilyen, semmilyen rendelkezése nem lehet örök érvényû.

- A törvények hatályba lépésének módosítását: ne a közzététel napján, hanem (pl.) a közzétételtôl számított 10. napon lépjen a törvény hatályba, mivel a hatálybalépéstôl életbe lép az az abszolút vélelem, miszerint mindenki ismeri a törvényt. Ugyanakkor közismert, hogy a Hivatalos Közlöny néhány napos késéssel jut el még az elôfizetôkhöz is. Jogállamban a törvények közzétételének kötelezettsége azt feltételezi, hogy az állam megteremti mindazon feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a törvény címzettje ismerhesse törvényes kötelezettségeit a hatálybalépés napján. Jelenleg az állam ezen kötelezettségét nem teljesíti.

Bár az alapvetô emberi jogokat tartalmazó fejezetet az alkotmány leginkább eurokonform fejezetének tartják, e téren is jobbításra szorul az alaptörvény.

- a kettôs állampolgárok diszkriminációjának kiküszöbölése, az állampolgárok közötti jogegyenlôség szavatolása;

- az alternatív katonai szolgálathoz való jog szavatolása; a kötelezô katonai szolgálat, illetve az azt helyettesítô alternatív szolgálat a lakhelyhez legközelebb esô állomáshelyen való letöltésének joga;

- a vallásszabadságról szóló cikkely 5. paragrafusának kiegészítése azzal, hogy az állam támogatja a felekezeteket az egyházi iskolák létrehozásában és egyéb társadalmi tevékenységükben; a fejezet minden cikkelyébôl az utólagos törvénnyel való szûkítés lehetôségének törlése, mivel a fejezet végén meghatározottak azok a feltételek, amelyek mellett törvénnyel szûkíteni lehet a jogok tartalmát;

- másrészt a különbözô területekért felelôs Ombudsmanok bevezetése. Ezek között kiemelt fontosságú a nemzeti kisebbségekért felelôs Ombudsman.

A jelenlegi alkotmány a "fél-elnöki" demokráciát szentesíti. Ez a kétfejû végrehajtó hatalom (fontos jogosítványokkal felruházott államelnök és miniszterelnök) igazából csak akkor funkcionális, ha az államelnöki választások nyertese a kormányalkotó párt jelöltje. Különben az elnök is, a miniszterelnök is hathatós akadályokat gördíthetnek egymás tevékenysége elé, ami csak az ország rovására megy.

Véleményünk szerint a román politikai alrendszer sajátosságainak jobban megfelel a parlamenti demokrácia, mint a kormányzási forma. Ennek megfelelôen az államelnököt a Parlament válassza és csak minimális, reprezentatív jogosítványai legyenek (német modell).

Ami a parlamentet illeti, az RMDSZ álláspontjának kialakításakor a magyar közösségi érdek az irányadó és ez egyértelmûen a listás választási rendszer mellett szól, legyen egyetlen házas vagy kétkamarás a parlament. Az adminisztratív reformmal összhangban azt javasoljuk, hogy a felsôház a regionális küldöttek tanácsa legyen.

- a Képviselôház tárgyalja elôször a törvényeket;

- a Szenátus csak a sarkalatos törvényeket tárgyalja második olvasatban;

- megfontolandó, hogy a Képviselôház mondja ki a döntô szót a sarkalatos törvények kapcsán is.

- a nemzetközi szerzôdések prioritásának elismerése;

- az igazságszolgáltatásra vonatkozó fejezetbe beiktatni a vizsgálóbíró intézményét (judecator de instructie), az ügyészség pedig csak a nyomozás vezetôjének, koordinálójának szerepét töltse be, valamint az állam képviseletét lássa el a tárgyalásokon. Hasznos volna a "Ministerul Public" elnevezést módosítani, mivel nem külön minisztériumról van szó;

- a határon túli románokért érzett állami felelôsség és identitásuk megôrzésének, fejlesztésének támogatása, melynek feltételeit és formáit törvény szabja meg;