Az utóbbi idôben többet beszélünk a támogatásokról, fôleg a magyarországiakról. Ez érthetô, mert minden kormányváltásnál minden határon túlit érdekel, hogy milyen lesz a támogatás a következô idôszakban. Én viszont mindenekelôtt szeretném tisztázni, hogy a civil társadalom legfontosabb problémája nem a támogatás kérdése, bár ez is igen fontos. Abból kell kiindulnunk, hogy a társadalomban a civil szférának hol a helye, mi a szerepe, milyen funkciókat tölt be, mi a súlya. Tulajdonképpen ezekbôl a kérdésekbôl adódik, hogy a társadalomnak támogatnia kell a civil szférát. Beszélünk arról, hogy ha a társadalomnak ez a harmadik szektora vagy a harmadik pillére, akkor viszont ismernünk kell, és el kell ismernünk, hogy milyen az a szerep, funkció, amelyet betölt. A támogatási rendszer kérdése nem más, mint e szerep betöltésének anyagi háttere, létét, mûködését meghatározó tényezôje.

Ma már úgy gondolom, hogy az erdélyi magyar civil szféra fejlôdési szakasza új idôszakot ért el. Volt idôszak, amikor azt mondtuk, hogy a civil szféra emancipálódik, ami pár évvel ezelôtt így is volt. Ma viszont több mint 1500 civil szervezet van egyesületünk nyilvántartásában, s most azt mondjuk, a civil társadalom professzionalizálódik, s most már ehhez az új szerephez, amit ma és a jövôben kell betöltenie, valóban számottevô támogatásra van szükség.

A magyarországi támogatás mértéke az utóbbi idôben ugrásszerûen megnôtt, amit mindenki elismer. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ez a támogatás mennyire hatékony. Mi mindenképpen azt állítjuk, igenis hatékony, mert a magyarországi támogatás nélkül nehéz lenne megmondani, hol állna az erdélyi magyar társadalom. Utalok elsôsorban az Illyés Közalapítványra, de a többi közalapítványi támogatásra is, mindarra, ami magyar költségvetési forrásból jön, mert a magyar alkotmány kötelezettségébôl adódóan egyelôre ez a típusú támogatási rendszer az alapja az egész civil társadalmunknak. A hatékonysága bizonyított. Sok eredmény felmutatható, azonban elértük talán a legfontosabbat is: magyar egyetemünk van, és ezt csakis a magyar állami támogatásnak köszönhetjük. Normarendszer hiányában nincs mérce; nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy az Illyés Közalapítvány vagy más alapítványok támogatásai mennyire hatékonyak, hiszen vannak hatékonyabb és kevésbé hatékony támogatások, ezt természetesen el kell fogadnunk, de ennél fontosabb, hogy az utóbbi idôben a hatékonyság és a stratégiai prioritások pontosabb észlelése érdekében felvetôdik a támogatások átvilágítása, átláthatósága. Ez a kérdés tulajdonképpen nem magától a civil szférától függ, hanem pont azoktól, akik osztogatják, vagyis a pénzforrási központoktól. Ugyanis a civil szféra feladata ebben annyi, hogy a kapott támogatást tisztán elszámolja, és beszámoljon saját közössége elôtt is a feladatról, amit elvállalt a támogatás fejében. Ennyivel tartozik a civil szféra. Viszont a forrásokra és az osztogatókra tartozik, hogy rokonszenv- és politikamentesen kiknek és mennyit juttatnak a támogatási alapokból. Abba a civil szféra nem szólhat bele, hogy Magyarországtól mekkora nagyságrendû támogatást kapjon, ez rájuk tartozik, s ezt a kérdést így kell elhatárolnunk. Ezzel kapcsolatban a civil szférának lehet javaslata, véleménye, de ez csak akkor ér célba, ha eszköze van rá, hogy kifejezze, és eljuttassa azokat az illetékesekhez.

A romániai magyar civil szféra nagyméretû függôséget és ezzel fennmaradásának kockázatát kell hogy vállalja, amikor anyagi szükséglete fedezésének érdekében majdnem egészében külföldi, elsôsorban magyarországi forrásokra támaszkodik. Ritka az a szervezet, ha van egyáltalán, amelyik biztosítottnak érzi létét külföldi támogatás nélkül. Ma egy mûködô civil szféráról beszélhetünk ugyan, azonban jogosan vetôdik fel a kérdés, hogy egyáltalán hová jut a civil társadalom az Illyés, az Új Kézfogás, a Mocsáry, az Apáczai Közalapítványok, a Nemzeti Kulturális Örökség és az Oktatási Minisztériumok támogatása nélkül. Ezzel a jelenséggel is kell számolni, hiszen alig akad olyan szervezet, amely csakis a belsô forrásaira támaszkodva képes fennmaradni.

Feltétlenül beszélnünk kell a hazai támogatási rendszerrôl is, mert ez is a romániai magyar civil szféra fenntarthatósági rendszeréhez tartozik, azonban elôbb beszélnünk kell egy szélesebb körû függôségi rendszerrôl, amelyben a civil szféra mûködik. Az idei Civil Fórumon (2002. május 3-4.) Salat Levente beszélt arról, hogy a civil szféra háromféle függô ségnek van kitéve (a román állam felé, a magyar állam költségvetése és a romániai magyarság politikai vezetése vonatkozásában), és ez így el is fogadható. Szerintünk még hozzáadható két függôségi viszony, mégpedig a kis- és középvállalkozókkal, és az Európai Unióval szembeni függôség, amelyek befolyásolják a civil szféra létét és mûködését.

Salat elsôként a román állammal szembeni függôségrôl beszélt, ami elsôsorban a szabályozásokra és törvénykezésekre vonatkozik, s egyértelmûen behatárolja a civil szféra mûködési keretét. Ez az egyik típusú függôség az állammal szemben, a másik pedig az általa nyújtott támogatás és annak az elosztása. Ez a támogatás, nagyon jól tudjuk, igen szegényes. Maga a román gazdaság gyenge ahhoz, hogy erôs támogatásra legyen képes, pedig jeleztük már, hogy harmadik pillérként milyen fontos szerepet tölt be a társadalomban, amikor kiválaszt magának egy kisebb vagy nagyobb területet, amit mûködtet, és ami összességében az egész ország számára fontos lehet. Sajnos, ez a támogatási forma nem jutott odáig, hogy a civil szférát kapacitásához mérten tudja támogatni, a civil szervezôdések a román államtól nem kapják meg a kapacitásuk mértéke szerint ôket megilletô anyagi támogatást. Továbbá el kell mondani, hogy igazából még nincs kialakulva Romániában a támogatási kötelezettségtudat és magatartás.

A román állam a mai napig sem alakította ki a civil szféra mûködését segítô támogatási formákat, bár amúgy a civil szféra kettôs haszonélvezôje, egyfelôl, mert ez a szektor társadalmi feladatok megoldását vállalja át az államtól vagy önkormányzattól, szolgáltatásokat végez vagy az egyének vagy a társadalom intézményei fele, másfelôl, mert számottevôen hozzájárul a GDP-hez, értéket termel, adót fizet, valutát hoz az országba stb. A civil szféra a regionális keretek között bizonyos állami-önkormányzati hatásköröket is átvéve a helységet, a tájat, a környezetet emberközpontú világgá alakíthatja. A civil szféra értékteremtô szerepét véve figyelembe, a társadalmi rekompenzáció íratlan törvénye alapján, az állam nemcsak morális, de nagyságrendben komolyabb anyagi támogatásra is köteles lenne. Ezzel a kötelezettséggel ma már minden valamire való demokratikus állam számol. A román demokrácia viszont még nem jutott idáig. Remélhetôleg a romániai demokratizálódási folyamat és gazdasági élet javítása elkerülhetetlenül magával hozza az alapítványok és szervezetek tételes állami költségvetési támogatását is. Jelenleg a civil szervezetek értékteremtô szolgáltatásának nagyságrendjéhez viszonyítva a román állam támogatása aránytalanul kevés. Itt még sok a tennivaló.

Ismert tény, hogy létezik a Kisebbségi Tanács révén nyújtott állami támogatás, amely minden nemzeti kisebbség számára járó civil társadalmi támogatás. Tudjuk, hogy a részesedés nem arányos, hogy az elosztás nem történik a népesség létszáma szerint, s ez valójában diszkriminatív állapotot alakít ki, mert többé-kevésbé fejkvóta szerint kellene elosztani az erre szánt alapot, hiszen minden kisebbségi arányosan befizeti a maga adóját, és hozzájárul az állam tevé kenységéhez a maga nagyságrendje, lélekszáma, gazdasági súlya szerint. Természetesen a gyengébb nagyobb támogatásának elvét sem zárjuk ki. Beszélhetünk tehát az elosztás mikéntjérôl, de mindenekelôtt azt kell látni, hogy ennek a támogatásnak a nagyságrendje nem megfelelô, nem azért, mert a pénzbôl sosem elég, hanem azért, mert a román állam még nem képes hatékonyan támogatni a civil szférát.

A magyar közösséget megilletô összeg elosztásának kérdése ismert. Tudjuk azt, hogy léteznek kuratóriumok, amelyekben nagy szerep jut az RMDSZ vezetésének. Van olyan civil szervezet, amellyel az elosztásban együttmûködik. Ez közérdekû kérdés, és vita alá kellene bocsátani, hiszen itt merülnek fel azok a dilemmák, hogy mekkora a civil társadalom részvétele ezekben a mûveletekben, mennyire közelíti meg a döntéshozás azokat, akik ezen a területen cselekszenek. Ismerünk nyilatkozatokat, melyek szerint közelebb kell vinni a döntéshozást a közösségekhez, azonban feltevôdik az a kérdés, hogy mekkora ez a távolság, és milyen közel kell hozzá hozni, mert a szubszidiaritás elve szerint valójában nem a közelség kérdése forog fenn, hanem oda kell adni annak a közösségnek, amely hivatott a cselekedetre, hogy dönthessen saját sorsáról, saját prioritásairól, saját cselekedetérôl, saját anyagi lehetôségének helyzetérôl. Ettôl ma még távol állunk, legalább mondjuk ki, hogy ez ma valóban vitatéma. Jó ez a mai elosztási rendszer? Kinek kell eldöntenie, hogy a pénzek hová kerüljenek? Ki állapítja meg a prioritások sorrendjét? Azt viszont tudjuk, hogy a prioritásokat stratégiai szinten kell megállapítani, viszont ennek a stratégiai szintnek az összetevôi ismeretlenek, kidolgozatlanok, nem elég világosak. Ezeknek a stratégiai prioritásoknak a megállapításában részt kellene hogy vegyenek a civiltársadalom szakterületeinek képviseletei, s csak akkor alakulhat ki igazi prioritásrendszer, ha legalább a döntés-elôkészítésbe bevonják a civil szférát is.

A függôségrôl szólva, még el kell mondanunk, hogy ezek valójában fenntartó erôt jelentenek a civil társadalom számára, mert a támogatási rendszerekkel szembeni függôség a civil társadalom fenntarthatóságának az útja és elkerülhetetlen szükségessége. Tehát a függôséget nem negatív vonatkozásban kell felfognunk, bár lehet negatív vonatkozása is, hanem ahogyan azt a társadalom javára a szereplôk megoldják, és ahogyan a felek ehhez a függôséghez viszonyulnak.

A harmadik, Salat Levente által jelzett függôség az RMDSZ-szel szembeni függôség. Ez a függôségi rendszer szorosan kapcsolódik az elsô (román állam) és a második (magyar állam) függôségi rendszeréhez, mert mindkét támogatási rendszer exkluzív elosztó gazdája. Itt tulajdonképpen abban áll a függôség, hogy ki dönt, ki osztja el azt a pénzt, amelyet a román vagy a magyar állam a romániai magyar közösség rendelkezésére bocsát. Jelenleg ezeknek az összegeknek a kézbentartása a Szövetség keretén belüli erôviszonyokat illetôen a közösség feletti erôltetett presztízsépítô pozícióra teremt lehetôséget.

Az RMDSZ, bár érdekvédelmi szervezetként indult, energiája nagy részét mégis politikai célok kötik le, és eltávolodás érzékelhetô attól a területtôl, amelyre a közösség a jövôjét, a megmaradás feltételeit építi, pedig mindannyian tudjuk, hogy a Brassói RMDSZ Kongresszus (1993) az önkormányzatiság elvét fogadta el mint a romániai magyarság fennmaradásának alapvetô rendezô elve. A kezdeti idôszakához képest, amikor még számos civil szervezôdés az RMDSZ kezdeményezésére vagy egyenesen annak kebelében (EMKE, EMT) jött létre, a Szövetség mai viszonya a civil szférával tisztázatlan, kapcsolatrendszere nem elég világos, nem elég hatékony, bár ismert, hogy az intézményépítés útja hosszú távon csakis a civil szervezôdés erôsítésén keresztül képzelhetô el, sôt, a programjában felvállalt autonómiaformák és ezek megvalósítása a közösség egyetlen alternatívája az önépítkezést biztosító önkormányzat létrehozásában.

A Salat Levente hármas függôségi rendszeréhez - szerintem nem önkényesen -, mint már említettük, még két függôségi viszonyt tennék hozzá, azzal a meggyôzôdéssel, hogy ezek hosszú távon jelentôssé válnak. A civil társadalom egyik legfontosabb anyagi fenntartója a vállalkozói szektor kellene hogy legyen. Ez így lenne a rendjén, ez így van Nyugaton, ahol századokra visszamenôleg a civil társadalom létének alapja fôleg a privát szektor, míg nálunk arról a tizenkét évrôl beszélhetünk csak, amikor a civil társadalom nulláról való újraépítését kell szemügyre vennünk, együtt a privát szektor hasonlóan igen lassú ütemû alakulásával. Ismert, hogy ma a vállalkozói szektor még túl gyenge ahhoz, hogy a civil szektor anyagilag meghatározó módon támaszkodhasson rá, viszont hosszú távon nagyon fontos a civil társadalom számára. Valójában az egész romániai magyarságnak ezért is igen fontos, mi lesz az erdélyi magyar vállalkozói szektorral.

A civil szféra és a vállalkozói szféra kapcsolata és együttmûködése a közösség és egyén céljai valóra váltásának az útja. A két szféra kölcsönös egymásra figyelésének prioritástényezôvé válása a romániai magyar közösség alakulásában és fejlesztésében reménykeltô, de érthetô módon még nincs biztató áttörés, mert maga a vállalkozói szféra is a bizonytalan gazdasági-pénzügyi helyzet közepette a túlélésért viaskodik.

A romániai magyar civil szféra belsô szellemi és anyagi erejének, az önállóságának a kialakításában igen fontos tehát a vállalkozói szférával való kölcsönös együttmûködés, hiszen a civil szféra szerepköréhez tartozik annak a szektornak a fejlesztése is, amelynek a megerôsödése pozitívan visszahat a civil szféra fejlôdésére, és részben mentesítheti a másik négy függôségi viszony politikai jellegû alárendeltsé gétôl.

Az ötödik, az Európai Uniós támogatásokkal szembeni függôségi viszony, habár ma még nem annyira átfogó és rendszeres, de az idô múlásával mindinkább jelentôssé válik. Ezzel a rendszerrel szemben jelenleg a legfájdalmasabb kifogás, hogy közösségünk szereplôi a legtöbb esetben nem tudnak támogatási kérelemmel direkt a forrásokhoz fordulni, mert azoknak át kell menni bizonyos hazai döntési szférákon, s ezekben az esetekben érvényesül a szubjektivitás azonban rövid idôn belül ez a támogatási rendszer is fontos helyet foglal majd el a támogatások függôségi rendszerében.

Melyek a tennivalók?

Nagyon fontos beszélni a civil szervezetekkel kapcsolatos teendôkrôl, mert az izmosodó civil szféra tekintetében ki kell alakítani annak a jövôképét, kiindulva abból a ténybôl, hogy maga a romániai magyar közösség, ha nem is egészében, de sokban azonosítható a magyar civil társadalom egészével. Ez a közösség jelentôsen elôrelépett a fennmaradását biztosító intézményfejlesztésben, megszaporodtak a mûködô közösségi intézményei, amelyeknek a hosszú távú fejlesztése és újak létesítése a romániai magyar közösség létkérdése. A civil szféra távlati fejlesztése tudatos szervezettségre, stratégiai rálátásra, érdekérvényesítési szolidaritásra, partnerségi szerep kialakítására vár.

Szót kell ejtenünk arról a tényrôl, hogy nálunk nem alakult ki a társadalom számára annyira fontos civil kontroll szerepkör. Igaz, a kilencvenes évek elsô felében valóban nagyon fontos volt azoknak a szervezeteknek a létrehozása, amelyek a romániai magyarság identitásának védelmét látták el. Elsôsorban a mûvelôdési és oktatási szervezôdések jelentettek prioritást. Valószínû, az identitásvesztés félelmébôl fakadt az a tény, hogy a kultúra és az anyanyelvoktatás területén a civil szervezôdések a kilencvenes évek elsô felében túlsúlyba kerültek. Ez az egyoldalúság különösen akkor volt jellemzô, amikor a magyarság programjába különös hangsúlyt kapott a kulturális örökség és az anyanyelv megôrzése, ápolása mint az identitás megôrzésének és megmaradásának legfontosabb eszköze. Az utóbbi idôben viszont a gazdaság, a szociális szolgáltatások, a környezetvédelem, a turizmus stb. területén az alakulás dinamikájában növekedés érzékelhetô, azonban ez a növekedés még mindig lassú.

A romániai magyar közösség ez idáig nem találta meg sem a módját, sem a kellô támogatást arra, hogy stabil humán forrásközpontokat hozzon létre, amelyek biztosíthatnák a fejlesztéséhez szükséges és nélkülözhetetlen szellemi hátteret. A romániai magyar civil szféra kapcsolata a román civil szféra forrás- és képzésközpontjaival nem alakult kielégítôen, nagyon kevés a közös program, nem használja ki a létezô információs lehetôségeket. Az elkülönülési tendencia ellensúlyozására meg kell találni azokat az érintési pontokat, ahol találkoznak az érdekek, amelyekben összefogás lehetséges és szükséges. Az esetleges siker pedig igazolni fogja a romániai forrásokhoz való hozzájutás jogának kihasználását. Ma még a romániai magyar civil szféra a romániai társadalomban párhuzamos entitásként elkülönült etnikai hovatartozásának vonásait hangsúlyozottan ôrzi.

Lássuk tehát, melyek ma a romániai magyar civil szféra nehézségei?

A bejegyzés nélküli, spontánul vagy tudatosan létrejött civil szervezôdések (kórusok, dalárdák, sportoló csoportok, baráti körök, klubok stb.) nem élveznek elégséges szervezett társadalmi védelmet, szabályozott gondoskodást, nincs megfelelô intézményesített keretük, bár a civil szervezôdéseknek ezek tulajdonképpeni csírái, amelyek a társadalom számára igen fontosak, hiszen innen indul a társadalmi disputa, a szabad véleménynyilvánítás, a szükséges kritika. Véleményünk szerint tudatosabb társadalmi védettségre lenne érdemes a civil szféra jogilag be nem jegyzett szegmentje is, mert része mind a köztevékenységnek, mind a közakarat kifejezésének.

A közakarat csak a vélemények sokasága által jeleníthetô meg. A közakaratot formáló vélemények kialakításához viszont azoknak a folyamatoknak és társadalmi összefüggéseknek az alapos ismerete szükséges, amelyek a civil szféra mûködését meghatározzák. Intézményrendszerünk román hatósági költségvetési támogatásra még alig számíthat. Ez a tény azt indokolja, hogy fokozottabb önszervezôdésre, a közakarat kifejezésére, önerô kialakításra, a civil szervezetek összehangolására, együttmûködésére és átlátható kritikai formában jelentkezô közösségi felügyeletre van szükség.

A több mint ezerötszáz nyilvántartott erdélyi civil szervezet léte ígéretes jövôképet villant fel ugyan, csupán tudnunk kell, hogy a civil társadalom önmeghatározásának feltételrendszere igen sérült, s egyre több a bizonytalanság. A civil szféránk: mozaikállapotú, nehezen körülhatárolható, individuális egységekre szétesô, szervezetlen entitás; nincs arányos és átfogó ágazati rendszere; hiányzik a közösségi értékrendek kialakításának stratégiája; nem történt meg a civil közösségi identitástudat meghatározása; hiányzik a társadalmi szintû civil kontroll szerepkör érvényesítése; hiányzik a saját belsô erôn alapuló, önálló gazdasági háttér és ennek sajátos pénzügyi rendszere; a függôségi rendszerekkel szemben nincsenek meg a partnerség érvényesítését szolgáló eszközök; a román állam támogatásának nagyságrendje jelentéktelen, és az is kihasználatlan; a vállalkozások vagy képtelenek, vagy hiányzik a magatartás a támogatási készségre.

Világos, hogy ilyen helyzetben a civil szférának csak számszerû növekedése várható, de képtelen az érdekérvényesítési szolidaritásra, a szervezett önvédelemre, a társadalmi szerep és partnerségi szerep betöltésére, társadalmi ellenôrzési lehetôségre. Ezért kell rendszert teremteni a civil szférában. Létre kell hozni azokat a szervezési formákat, amelyek képesek lehetnek ezeknek a kérdéseknek a megoldására.

Nagyon fontosnak tekintjük, hogy a létrehozandó integráló civil szervezôdések semmiképpen se sérthessék a résztvevô civil szervezetek autonómiáját, tartsák tiszteletben azok teljes függetlenségét, és segítsék hozzá a jobb, hatékonyabb mûködéshez. Ezek olyan laza szervezôdések legyenek, amelyeknek csak alkalmi vezetôsége van; önmagukat hívják össze, és saját maguk szabják meg tevékenységi köreiket és céljukat; függetlenek minden rajtuk kívül lévô hatalmi tényezôvel szemben; tagjaik - az önkéntesség elve alapján - a civil szervezetek; minden tag egyenlô képviseleti joggal rendelkezik

Bár ez a folyamat kihangsúlyozza a civil szféra etnicitási jellegét és növeli a fenyegetettségi tényezôket, a magyar közösség nem mondhat le az integrálódásban összpontosuló erôkrôl. Egyértelmûen fogalmazódik meg a továbblépés kérdése. Az ettôl való elzárkózás vagy a mozaikszerû civil szférát fenntartó, bebetonozó konzervatív felfogás önnön érdekeink nem ismeretét és a továbblépés eszközeirôl való lemondást jelenti.

A civil integrációs szervezôdés nem újkeletû a világban, és semmiképpen sem a mi találmányunk, mert szerte a világon régebbi idôktôl fogva léteznek civil federációk, szövetségek, parlamentek, amelyek mind a civil társadalmi szféra nélkülözhetetlen tevékenységét jobbították, jobbítják. Kisebbségi lét esetében fokozottabb szerepet kap a szolidaritáson nyugvó erôs, tudatos önszervezôdés. Külö nben a román civil szférában is beindult egy fokozott országos szintû szervezôdési folyamat, mert ma már létezik: Civil Szervezetek Országos Fóruma (Forumul National ONG), Önkéntesség Országos Tanácsa (Consiliul Naþional al Voluntariatului), Ügynökség a Civil Szervezetek Fejlesztésére és Tájékoztatására (Agenþia pentru Informarea si Dezvoltarea Organizatiilor Neguvernamentale), Alapítvány a Civil Társadalom Demokráciáért (Fundatia pentru Democratia Societâtii Civile), Önkéntességi Központok Hálózata (Reteaua Centrelor de Voluntariat), Civil Szervezetek Fórumának Határozatait alkalmazó Csoport (Grupul pentru Implementarea Rezolutiilor Forumului National ONG). Ezek a tények számunkra figyelmeztetô jelek kell, hogy legyenek a cselekvésre, ha nem akarunk lemaradni.

Ma a civil szervezeteink új helyzetben mûködnek, és ebben az új helyzetben kell, hogy kialakítsák azt a struktúrát és stratégiát, amely az érdekérvényesítést biztosítja. Ezért ajánljuk a civil szféra szervezôdésének tudatos (s nem spontán) felvállalását.

Végezetül: a romániai magyar értelmiségnek számot kell adnia arról, hogy tizenkét év után sem folyt le a civil társadalomról szóló vita. Ma sincsenek a civil társadalmunknak megfelelô könyvészeti forrásanyag-könyvtárai, nincs szervezett civil humán erôforrás-képzés, nincs meg a szellemi összefogó erô. A civil szféra alaposabb elemzésre vár, tehát a tennivaló tömérdek, álljunk elébe.

Ebben a vitaindítóban természetesen nem történt meg, nem is történhetett meg a romániai magyar társadalom, az erdélyi magyar civil társadalom, a romániai magyar civil szféra, a romániai magyar intézményrendszer fogalmainak és a hozzátartozó rendszereknek a tisztázása és esetleges külön tárgyalása, nem annyira azért, mert ezek a kérdések akár egy nagyobb tanulmány tárgya lehetne, hanem inkább azért történik ez az egy kalap alá hozás, mert a civil integrációs törekvések mindezek számára az emeltyû szerepét játszhatják, és elkerülhetetlen folyamatot képeznek az önkormányzatiság megvalósításában.