Kiss Tamás A népességfogyás "kontextusa" |
városiak |
községiek |
|
1 |
2 |
3 |
Szatmár |
-14,4% |
0,1% |
Kovászna |
-10,2% |
-2,6% |
Maros |
-16,1% |
-3,6% |
Hargita |
-10,0% |
-3,9% |
Szilágy |
-17,1% |
-4,1% |
Máramaros |
-18,6% |
-4,3% |
Bihar |
-20,3% |
-5,6% |
Szeben |
-22,1% |
-6,9% |
Brassó |
-22,8% |
-9,2% |
Kolozs |
-19,7% |
-9,4% |
Beszterce |
-16,7% |
-10,1% |
Arad |
-22,7% |
-13,3% |
Fehér |
-17,9% |
-14,7% |
Temes |
-19,6% |
-15,4% |
Krassó-Szörény |
-26,8% |
-16,9% |
Hunyad |
-25,3% |
-22,9% |
A szórványhelyzetben lévô magyarok nagyobb mértékben fogytak, mint a tömbben élôk. Az összefüggést megkíséreltem településtípus szerint specifikálni. Mindkét alcsoportra egyváltozós regresszió-elemzést végeztem. Ezt jeleníti meg grafikusan az 5.és 6. ábra:
Ha a regressziós egyenes meredekségét nézzük, kiderül, hogy a magyarok aránya a városi lakosság fogyását határozza meg nagyobb mértékben, bár a községi magyarok fogyása sem független tôle. Míg a városiak esetén csupán a Székelyföldön találunk átlagon aluli értéket, a községekben élô magyarok esetében ehhez még hozzájön Szatmár, Maros, Szilágy, Máramaros, Bihar, Szeben, Kolozs és Brassó megye. Nyilvánvaló, hogy a magyarok megyén belüli viszonylag alacsony aránya a községekben nem jelent automatikusan szórványhelyzetet. A partiumi területek (Szatmár, Szilágy, Bihar) jó része valójában rurális szinten etnikai tömb. Bihar megyét érdemes külön kiemelni. Itt ugyanis a községekben élô magyarok viszonylag kismértékû fogyása mellett a városok (elsôsorban Nagyvárad) magyarsága 20 százalékkal csökken.
Meg kell jegyezni, hogy a magyarok urbanizáltsági foka és megyén belüli aránya statisztikai értelemben nem függetlenek egymástól:
3. táblázat.
Magyarok urbanizáltsági foka |
magyarok aránya |
|||
1992 |
2002 |
1992 |
2002 |
|
Hunyad |
95,6% |
95,5% |
6,2% |
5,2% |
Krassó-Sz. |
88,2% |
86,8% |
2,1% |
1,8% |
Szeben |
84,9% |
82,5% |
4,3% |
3,7% |
Máramaros |
80,0% |
77,3% |
10,2% |
9,1% |
Brassó |
72,3% |
69,0% |
9,9% |
8,7% |
Kolozs |
68,4% |
65,8% |
19,9% |
17,4% |
Temes |
67,4% |
66,3% |
9,0% |
7,6% |
Arad |
61,1% |
58,3% |
12,5% |
10,7% |
Bihar |
59,8% |
55,7% |
28,4% |
25,9% |
Fehér |
54,6% |
53,6% |
6,0% |
5,4% |
Szatmár |
51,8% |
47,9% |
35,0% |
35,2% |
Kovászna |
51,7% |
49,7% |
75,2% |
73,8% |
Maros |
50,5% |
47,0% |
41,4% |
39,3% |
Hargita |
42,8% |
41,3% |
84,7% |
84,6% |
Beszterce |
41,0% |
39,2% |
6,5% |
5,9% |
Szilágy |
39,3% |
35,9% |
23,7% |
23,1% |
Erdély |
56% |
55% |
20,80% |
19,60% |
A szórványterületeken élô magyarok urbanizáltsági foka jóval meghaladja a tömbterületekét. Áltag alatti ar
ányban városlakók: Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Szilágy magyarjai. A 20 százalék fölötti arányban magyar megyék közül egyedül Bihar volt 1992-ben relatíve urbanizált. 2002-re a városi magyarok fogyása miatt a Bihar megyei magyarok urbanizáltsági foka nagymértékben csökkent.2.d. A nem magyar népesség alakulása
4. táblázat
Népességszám alakulása a megyében |
A magyarok számának alakulása |
A nem magyarokszámának alakulása |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
Temes |
-3,2% |
-18,2% |
-1,7% |
Beszterce |
-4,4% |
-12,8% |
-3,9% |
Kolozs |
-4,5% |
-16,5% |
-1,5% |
Kovászna |
-4,7% |
-6,5% |
0,8% |
Maros |
-4,9% |
-9,9% |
-1,5% |
Arad |
-5,3% |
-19,0% |
-3,3% |
Máramaros |
-5,4% |
-15,8% |
-4,3% |
Bihar |
-6,0% |
-14,4% |
-2,7% |
Hargita |
-6,4% |
-6,5% |
-5,7% |
Szeben |
-6,8% |
-19,8% |
-6,2% |
Szilágy |
-6,9% |
-9,2% |
-6,2% |
Fehér |
-7,5% |
-16,5% |
-6,9% |
Szatmár |
-7,9% |
-7,4% |
-8,2% |
Brassó |
-8,5% |
-19,0% |
-7,4% |
Hunyad |
-11,1% |
-25,2% |
-10,2% |
Krassó-Sz. |
-11,4% |
-25,6% |
-11,1% |
Mint ismeretes, Erdély lakossága 6,4%-kal lett kevesebb. A nem magyarok Szatmár megyét leszámítva mindenhol kisebb arányban fogytak, mint a magyarok. A nem magyar népesség száma Krassó-Szörény, Hunyad és Brassó megyében apadt leginkább, legkevésbé pedig Kovászna, Maros, Kolozs, Temes és Arad megyében. Az elôzetes közleménybôl kiolvasható számadatokat egy pillanatra elhagyva elmondhatjuk, hogy a népességfogyás a dél-erdélyi nehézipari körzetben (Zsil-völgy, Brassó, Resicabánya) volt a leginkább látványos, a belsô migrációnak köszönhetôen.
5. táblázat.
Magyarok arányaa népességfogyásban |
Magyarok arányaa megyében - 1992 |
|
Kovászna |
104,0% |
75,2% |
Hargita |
86,0% |
84,7% |
Maros |
83,0% |
41,4% |
Kolozs |
73,0% |
19,9% |
Bihar |
68,0% |
28,4% |
Temes |
51,0% |
9,0% |
Arad |
45,0% |
12,5% |
Szatmár |
33,0% |
35,0% |
Szilágy |
32,0% |
23,7% |
Máramaros |
29,0% |
10,2% |
Brassó |
22,0% |
9,9% |
Beszterce |
19,0% |
6,5% |
Hunyad |
14,0% |
6,2% |
Fehér |
13,0% |
6,0% |
Szeben |
12,0% |
4,3% |
Krassó-Sz. |
5,0% |
2,1% |
Szatmárt leszámítva minden megye "összfogyatkozásából" a számarányuknál nagyobb rész esik a magyarokra. Ez egyes megyékben elképesztô arányokat ölt. Ki kell emelnünk Maros, Kolozs és Bihar megyéket, ahol a "hiány" több mint 2/3-a, valamint Temes és Arad megyéket, ahol fele esik a magyarokra. Kovászna megyében a 104% azt jelenti, hogy míg a magyarok száma csökkent, a többi nemzetiségé nôtt.
A következô regressziós ábra rámutat arra, hogy a magyarok és nem magyarok népességmozgalma az elôzetes adatok alapján statisztikailag független egymástól, nincs a népmozgás megyénkénti értékei között szignifikáns összefüggés. Ha a megye népességmozgalmát nézzük, akkor természetesen más a helyzet. Ezt azonban fölösleges egy regressziós modellbe belefoglalni, mivel abban per definitionem a magyarok is benne foglaltatnak.
2.e. A regressziós modell
1. lépés. Páronkénti korrelációk
2. lépés. A "tiszta hatás"
A fenti modell valójában összefoglalja az eddig mondottakat.
Az erdélyi magyarság fogyására vonatkozó kijelentést érdemes árnyalni. Erdély egyes magyar közösségei esetében (Székelyföld, Partium egyes részei) a népességfogyás nem haladja meg nagymértékben a regionális átlagot. Máshol (erdélyi nagyvárosokban, Dél-Erdélyben) viszont tényleg drasztikus csökkenéssel állunk szemben.
Az elôbbi ábrákból kiderül, hogy a városi közeg a magyar népességcsökkenés elsôdleges kontextuális oka. Ennél kevésbé hat a magyarok aránya, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a két dolog statisztikai értelemben nem független egymástól. A magyar és a nem magyar lak
osság demográfiai fejlôdése egymástól független pályákon halad.3. A faktuális okokról
Miután rálátásunk van arra, hogy melyek azok a tényezôk, amelyek valószínûsítik a fogyást, rákérdezhetünk arra, hogy milyen tényleges demográfiai folyamatokat indítanak be. Ismét a természetes fogyás - kivándorlás - asszimiláció hármashoz értünk. A kérdés, hogy ezek közül vajon mit és mennyire erôsít fel az urbánus közeg, illetve a szórványhelyzet. Az elemzés elsôsorban az urbánus közegre kérdez rá, hisz, amint azt a 6. t
áblázat is mutatja, a hiány majdhogynem felét (81 844) nyolc erdélyi nagyvárosban kereshetjük. Azt persze hozzá kell tenni, hogy ez mind tényleges veszteség, hisz a belsô migráció is apasztotta e városok magyar lakosságát.6. táblázat.
Nagyvárad |
-17 395 |
-23,4% |
Kolozsvár |
-14 885 |
-19,9% |
Vásárhely |
-13 414 |
-16,1% |
Szatmárnémeti |
-8503 |
-15,8% |
Brassó |
-8113 |
-25,7% |
Arad |
-7351 |
-24,6% |
Temesvár |
-6650 |
-20,9% |
Nagybánya |
-5533 |
-21,3% |
Sepsiszentgyörgy |
-3856 |
-7,7% |
Csíkszereda |
-3707 |
-9,8% |
Székelyudvarhely |
-3622 |
-9,3% |
Zilah |
-2549 |
-18,7% |
Kézdivásárhely |
-2386 |
-11,4% |
Nagyszalonta |
-2225 |
-17,6% |
Szászrégen |
-2213 |
-16,9% |
Petrozsény |
-1914 |
-33,7% |
Máramarossziget |
-1612 |
-19,8% |
Torda |
-1568 |
-21,9% |
Margitta |
-1431 |
-16,2% |
Gyergyószentmiklós |
-1429 |
-7,5% |
Dés |
-1394 |
-20,4% |
Nagykároly |
-1175 |
-8,5% |
Szilágysomlyó |
-902 |
-18,4% |
Szilágycseh |
-516 |
-11,4% |
Nagyenyed |
-297 |
-5,9% |
Elmondhatjuk, hogy Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Nagykároly kivételével a fenti városok mindegyikében csökkent a magyarok aránya. Kérdés, hogy miért?
3.a. Természetes népmozgalom
A természetes népmozgalommal kapcsolatban teljesen elfogadhatónak tartom a vitaindító cikk Vasile Ghetaura támaszkodó számítását. Kérdésem, hogy a természetes népmozgalmi adatok miben különböznek megyénként, illetve településtípusonként. Ilyen irányú adataink nincsenek nemzetiségi bontásban. Talán nem érdektelen bemutatni a teljes lakosságra vonatkozó adatokat.A városi és községi lakosság eltérô arányú csökkenését nem magyarázhatjuk a természetes népmozgalom különbségével. Falun ugyan magasabb a natalitás, de ez a még magasabb mortalitás miatt nem jelentkezik természetes szaporulatként. Vagyis: elvethetjük azt a hipotézist, hogy a városi és falusi lakosság fogyása közti különbséget a természetes szaporulatban keressük. A megyénkénti eltérésekrôl részletesen ír Veres Valér15. Annyit kell megjegyeznünk, hogy természetes szaporulat tekintetében Dél- és Észak-Erdély között találunk jelentôs különbséget. A dél-erdélyi magyarok nagyobb aránya részben a terület kedvezôtlen népmozgalmi arányaiból adódik.
3.b. Asszimiláció
Mivel a vitaindító tanulmányban nincsenek az asszimilációra vonatkozó módszertani megjegyzések, és a szerzô nemrégiben megjelent tanulmánya sem tárgyalja az 1992-2002 közötti idôszakot
16, Szilágyi N. Sándor e számban olvasható tanulmányához folyamodok, amit volt szíves elôzetesen rendelkezésemre bocsátani. Szilágyi N., illetve a BBTE Szociológia Tanszék munkatársai között kisebb vita alakult ki az asszimiláció-kutatás módszertanát és jelenségét illetôen. A tanszék munkatársai szerint az asszimiláció operacionalizálása problematikus, és mivel egy arányaiban jelentéktelen folyamatról van szó, nem érdemes foglalkozni vele. Szilágyi N. Sándor ebben a vonatkozásban Magyari Nándort idézi: "a népszámlálás elôzetes adatainak olvasata szerint (...) - gyakorlatilag - nincs a kisebbségeket érintô beolvadás"17. Említhetnénk még Veres Valért, aki ezt ugyanebben a formában nem mondja ki, de a Demográfiában megjelent tanulmányában a népességfogyás 5%-át tudja be ennek a tényezônek18. Szilágyi N. egyébként (ha jól értem) a vitaindítóban megjelent 15 százalékos magyarázóerôt egy alsó határnak fogadja el. A magam részérôl hajlok Szilágyi N. álláspontjára. Az asszimiláció operacionalizálását és kutatását szükségesnek tartom. A tanszék munkatársainak annyiban lehet igazuk, hogy a kérdés érzelmileg túlfeszített, ami a vizsgálódást nehezítheti.Nem akarom itt reprodukálni Szilágyi N. gondolatmenetét, néhány dolgot azonban nagy vonalakban mégiscsak szükségesnek tartok vázolni. Szilágyi N. az asszimiláció - amit "egy etnikai, nyelvi vagy felekezeti kritériumok alapján meghatározott csoport létszámának (nem számarányának!) és/vagy reprodukciójának egy másik ugyanolyan kritériumok által meghatározott csoport javára történô csökkenése"-ként határoz meg - három fajtája között tesz különbséget.19 Ezek: az autoidentifikáció megváltozása, a korábbi heteroidentifikációval nem egyezô autoidentifikáció és az etnikai reprodukció csökkenése más etnikum javára. Ezek meghatározását a szerzô jelen kötetben lévô tanulmánya tartalmazza. Gondolatmenetünk szempontjából lényeges, hogy az autoidentifikáció megváltozása és a heteroidentifikációval nem egyezô autoidentifikáció Szilágy N. szerint a nem magyar anyanyelvû magyar nemzetiségûek között valószínûsíthetô. Az 1992-es népszámlálás anyanyelv/nemzetiség szerinti kereszttáblái megyei bontásban vannak meg:
7. táblázat
1 |
2 |
Krassó-Sz. |
13,0% |
Hunyad |
10,0% |
Szeben |
8,0% |
Beszterce |
7,0% |
Fehér |
7,0% |
Temes |
6,0% |
Arad |
4,0% |
Brassó |
4,0% |
Máramaros |
4,0% |
Kolozs |
2,0% |
Bihar |
1,0% |
Maros |
1,0% |
Szatmár |
1,0% |
Szilágy |
1,0% |
Hargita |
0,0% |
Kovászna |
0,0% |
Ezekre lefuttattunk egy, a fentihez hasonló regressziós modellt, aminek elemei független változókként: a magyarok aránya a megyén belül 1992-ben és a megye magyarságának urbanizáltsági foka 1992-ben:
1. lépés: Páronkénti korrelációk
2. lépés: "A tiszta hatás"
Amennyiben igaz a szerzô azon felvetése, hogy az asszimiláció e két fajtáját leginkább a román anyanyelvû magyarok között kell keresnünk (és ezzel - véleményem szerint - egyetérthetünk), akkor ez az elsô regressziós ábra tanúsága szerint szórványban és magyar vonatkozásban inkább urbanizált megyékben valószínû. Mint már láttuk, e két tényezô erôsen korrelál. A regressziós ábra második fele azt mutatja, hogy az erôsebb kontextust a szórványhelyzet szolgáltatja. Az urbanizáltságnak nincs ettôl független hatása. Vagyis az urbánus környezet önmagában nem hat az autoidentifikáció megváltozása, illetve a heteroidentifikációval nem egyezô autoidentifikáció irányában. A közöttük lévô statisztikai összefüggés annak köszönhetô, hogy a viszonylag homogén magyar közeget biztosító megyék kevésbé urbanizáltak.
Az asszimiláció harmadik válfaja - Szilágyi N. elemzésében -, az etnikai reprodukció csökkenése egy másik etnikum javára ("magyar anyának nem magyar gyermeke születik"), alapvetôen a vegyes házasságokkal hozható összefüggésbe. Szilágyi N. különbséget tesz a biológiai és etnikai reprodukció közt. A vegyes házasságokból született gyermekek nemzetiségébôl kiindulva korrigálja a magyarok biológiai reprodukciójára vonatkozó arányszámait (amibôl Ghetau, illetve a vitaindító tanulmány szer
zôje kiindult). Ezt nem áll módomban megye és településtípus szerint specifikálni.3.c. Kivándorlás
Ebben a részben sajátosan és talán ide nem illô módon járnék el. Nem kívánok most hozzászólni ahhoz, hogy a román kivándorlási, illetve a befogadó országok bevándorlási statisztikáiból mi olvasható ki, inkább a kontextuális elemzés fonalát viszem tovább. 2002 januárjában részese voltam egy, a TÁRKI Migrációkutató Csoportja által kezdeményezett 2000 fôs, erdélyi magyarokra vonatkozó reprezentatív vizsgálatn
ak. A vizsgálat a migrációs potenciálra fókuszált. Most a vizsgálat három kérdését szeretném felhasználni. Ezek: "1. Tervezi-e Ön, hogy rövid idôre külföldön vállal munkát (mig1), 2. Tervezi-e Ön, hogy hosszabb idôre külföldön vállal munkát (mig2), 3. Tervezi-e Ön, hogy külföldön telepedjen le (mig3)". Ezek az ún. nyers migrációs potenciál mutatói, amelyeket az elemzés során tovább lehet tisztítani.20 A migrációs hajlandóságból természetesen nem olvashatjuk ki a tényleges migráció arányszámait. Az is igaz, hogy az 1992-2002 közötti értékre bajosan adhatunk akár közelítést is egy 2002-es mérés eredményei alapján. Ennek ellenére elemzésemben nem tartom haszontalannak az eredmények bemutatását. Már csak azért sem, mert segítségükkel az elkövetkezendô évek kivándorlásának forrásvidékét becsülhetjük meg. A következô táblázat a településnagyság, a magyarok településen belüli aránya, illetve e három mutató közötti összefüggéseket mutatja. Az elôbbi két tényezô statisztikai értelemben természetesen az általunk vett mintában sem független egymástól (p=-0,599)8. táblázat.
Magyarok aránya a településen |
A település nagysága |
|
Idôszakos munkavállalás |
-0,129 |
0,95 |
Tartós munkavállalás |
-0,170 |
0,134 |
Elvándorlás |
-0,209 |
0,203 |
A táblázatban szereplô összes korrelációs érték szignifikáns, vagyis megállapíthatjuk, hogy az etnikai szempontból heterogén környezet, illetve az urbánus közeg valószínûsítik a migráció szándékát. Az is világosan kirajzolódik, hogy a hatás erôssége a szülôföldrôl való kilépés "intenzitásával" (idôszakos munkavállalástól a végleges elvándorlásig) egyenes arányban fokozódik. Vagyis a szórványhelyzetben, illetve nagyvárosokban élôk nagyobb valószínûséggel szeretnének rövid idôre, még nagyobb valószínûséggel hosszabb idôre munkát vállalni az átlagnál, de leginkább végleg el szeretnék hagyni az országot.
A lépésenkénti regressziót ezekre az adatokra is lefuttatva azt kapjuk, hogy az erôsebbnek mutatkozó heterogén etnikai környezet mellett a település nagyságának csak az utolsó migrációs típus, az elvándorlás esetén van jelentôsége, vagyis ez esetben mondható el biztonsággal, hogy a nagyobb városban élô magyarok mindenképpen nagyobb arányban ak
arnak elvándorolni függetlenül az adott város etnikai összetételétôl. Persze a szórványhelyzet ezen elhatározások tömegességét fokozza.Következtetés
A TÁRKI Migrációs Munkacsoportja a nagyvárosokon tapasztalható nagyobb migrációs és külföldi munkavállalási potenciált azzal magyarázta, hogy azok inkább részesei egy globális (tegyük hozzá, legalábbis kárpát-medencei) munkaerô-piaci körforgásnak. A falvak népe ezzel szemben kis helyi, fragmentált munkaerô-piacok részese. E munkaerô-piaci mozgások mellett az etnikus identitások másodrendûek. Horváth István a romániai magyarok Magyarország fele történô mozgását etnikai migrációnak minôsíti. Érvelése szerint ugyanis nemcsak a push, hanem a pull faktorok terén is érvényesülhet az etnikai szelekció. Míg '89 elôtt vagy a kilencvenes évek elsô felében ténylegesen lehetett okolni a kivándorlás miatt a magyarellenes hazai politikát, a kilencvenes évek közepétôl gazdasági (munkaerô-piaci) mozgásról van szó. Ami azonban mégis etnikus, mondja Horváth, mivel a magyarnyelvûség és a magyar identitás egy, a folyamat során igen jól konvertálható kulturális tôke21. Ez ad az erdélyi városok népmozgalmának (a pull faktorok irányából) etnikai töltetet, és magyarázza a nagyobb arányú népességvesztést. A másik oldalon az asszimiláció a gazdaságilag viszonylag prosperáló dél-erdélyi térségben - véleményem szerint - szintén munkaerô-piaci mozgásokkal magyarázható. Csak épp ellenkezô irányúakkal. A román munkaerôpiacon ugyanis a románnyelvûség lehet jól konvertálható kulturális tôke, s egyes szegmenseiben a magyar identitás hátrányt jelenthet. Az is érthetô, hogy azok a mobilitási csatornák, amelyek az ilyen típusú munkahelyeket elérhetôkké teszik, szintén jobban elérhetôek városról.
Vagyis: a probléma abban rejlik, hogy az erdélyi magyarok jelentôs része a munkaerô-piaci kihívásokra migrációval vagy asszimilációval válaszol. Ezt a részt pedig leginkább a vegyes vagy erôs román többségû nagyvárosokban kell keresnünk. Más szóval: ezek a nagyvárosok, ahol a magyarok tömegével "nem tudnak mit kezdeni magukkal". Ez pedig, mint láttuk, ahhoz vezet, hogy míg a községekben a magyarok számaránya stagnál, addig a városokban zuhan. A folyamat során megváltozik a magyarok Erdély társadalomszerkezetében elfoglalt helye. Egyre inkább a periferiális településeken, és ami ezzel együtt jár, a kis helyi, fragmentált munkaerô-piacokon koncentrálódnak. Mindez közösségünket egy újabb modernizációs nekilendülés során igen nehéz helyzetbe hozhatja szociálisan, strukturálisan és demográfiailag egyaránt. Ez utóbbival kapcsolatban elég Veres Valér egyre valószínûtlenebbül hangzó kijelentésére utalni: "Ha feltételezzük, hogy a magyarok a többséggel azonos egészségügyi ellátási viszonyok között élnek, márpedig ez így van, mert ugyanazokat a szolgáltatásokat (kórházak, rendelôk, élelmiszerek) veszik igénybe, és ugyanazok az életkörülményeik, akkor a korspecifikus halandósági arányszámok között nem lehetnek lényeges eltérések"22. Nos, véleményem szerint, ha Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely magyar lakossága nagymértékben lecsökken, nem valószínû, hogy a közösség egészének modernizációs foka (pl. egészségügyi ellátása) növekedne. Ez pedig legalább akkora probléma, mint önmagában véve a népességfogyatkozás.
Jegyzetek
1 Ghetau, Vasile: O proiectare conditionala a populatiei României pe principale nationalitati. Revista de Cercetari S
ociale 1996. 1. sz.2
Trebici, Vladimir: Minoritatile nationale în România: prezent si estimare proiectata. Revista de Cercetari Sociale 1996. 1. sz.3
Veres Valér: A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a XX. század utolsó negyedében. Korunk 2002. 2. sz.4
Veres Valér: A romániai magyarok demográfiai viszonyai a 2002. évi népszámlálás elôzetes adatai tükrében. Demográfia 2002. 2-3. sz.5
Horváth István: A romániai magyar kisebbség Magyarországra irányuló mozgása. Korunk 2002. 2. sz.6
Magyari Nándor László: Megfogyatkozásunk diszkrét bája és egyéb tehetetlenségeink. Magyar Hírlap 2002. augusztus 2.7
Szilágyi N. Sándor: A romániai magyarság csökkenésének tényezôi. Magyar Kisebbség 2002. 4. sz.8
Lásd Varga E. Árpád: Vasile Ghetau elôreszámítása Románia nemzetiségeirôl (1992-2025). Hitel XIII. évf., 2000. 7. sz.9
Magyari Nándor László: i. m.10
Uo.11
Varga E. Árpád: Hiteles vagy harci statisztika? Az 1992-es romániai népszámlálás kérdôjelei. Hitel 1993. 3. sz. A tanulmány megjelent a Varga E. Árpád: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetébôl. Tanulmányok. (Püski Kiadó, Budapest, 1997.) c. kötetben.12
Varga E. Árpád: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetébôl. Tanulmányok. Püski Kiadó, Budapest, 1997. 221.13
Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság asszimilációs mérlege a XX. század folyamán. Regio XIII. évf. 2002. 1. sz.14
A tömb és szórvány kifejezéseket az alábbiakban statisztikai értelemben (a magyarok számaránya) használom.15
Veres Valér: A romániai magyarok demográfiai viszonyai a 2002. évi népszámlálás elôzetes adatai tükrében. Demográfia 2002. 2-3. sz.16
Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság asszimilációs mérlege a XX. század folyamán. Regio XIII. évf. 2002. 1. szám.17
Magyari Nándor László: i. m.18
Veres Valér: A romániai magyarok demográfiai viszonyai a 2002. évi népszámlálás elôzetes adatai tükrében. Demográfia 2002. 2-3. szám.19
Szilágyi N. Sándor: i. m.20
Sík Endre - Simonovits Bori - Örkény Antal: A határon túli magyarok várható munkaerô-mozgásának szociológiai mechanizmusai. 2002. Kézirat.21
Horváth István: i. m.22
Veres Valér: A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a XX. század utolsó negyedében. Korunk 2002. 2. szám. 10. (c) Jakabffy Elemér Alapítvány,
Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum
| Médiaajánlat
| Adatvédelmi
záradék