A romániai magyarok 2002. évi lélekszámáról

A kisebbségben élô népcsoportok számának meghatározása gyakran nem csupán egy demográfiai, hanem identitáskérdés is, különösen akkor, ha olyan kulturális közegrôl van szó, ahol a kultúrnemzeti identitásmodell a meghatározó. A romániai magyarság esetében egyértelmûen a kultúrnemzeti besorolás az irányadó¹. Ezért abban a helyzetben vagyunk, hogy bár 2002-ben megszámláltattunk, az elôzetes adatok alapján 1 434 377 magyar nemzetiségû, és 1 447 544 magyar anyanyelvû állampolgár él Romániában, mégis, beszélnünk kell arról, hogy valójában mennyien is vagyunk, ugyanis több évtizede minden népszámlálásról hasonló vitát nyitottak az illetékesek. A Magyar Kisebbség szerkesztôi felkértek arra, hogy a lap demográfiai számában szóljak hozzá Varga E Árpád vitaindító írásához. E felkérésnek eleget téve a továbbiakban a vitaindító néhány megállapítására és megközelítésére reagálva, néhány ponton pedig saját kutatásaim eredményeit ismertetve, közvetve teszek eleget a felkérésnek.

Elôször abból indulnék ki, hogy Kelet-Közép-Európa országaiban az utóbbi 150 évben gyakran találkozunk arra irányuló törekvésekkel, hogy az állam a nemzetiségek számát kisebbnek tüntesse fel, mint amennyi az valójában. Ez mind a magyar, mind pedig a román népességstatisztika történetében megfigyelhetô, és különösen olyankor kap a politika nagyobb szerepet a demográfiában, amikor a hatalmi döntésekben egy terület népességszámát és az etnikai arányokat figyelembe veszik (vagy úgy tesznek, mintha figyelembe vennék) a határok megrajzolásakor. Nyilván más okok és szándékok és felmerülhetnek idônként. Romániában a kommunista uralom idején Varga E. Árpád szerint "a hatalomnak nem állt érdekében a nemzetiségi statisztika kérdéseinek nyilvános taglalása". Ezzel egyetérthetünk, de hozzá kell tennem, hogy semmilyen olyan kérdés taglalását nem tartották célszerûnek, ami a hivatalos ideológiától eltérô társadalmi kérdések felvetéséhez vezetett. Az államszocializmus kori népszámlálási eredmények hitelességének elfogadását az is akadályozta, hogy a Ceausescu-rendszer köztudottan a hivatalos gazdasági statisztikák manipulálásától sem riadt vissza. Ezzel együtt az egész kommunista rendszer idejére nem lehet egyértelmûen általánosnak tekinteni azt, hogy a romániai magyarok számát adatmanipulációval kisebbítették a népszámlálási közleményekben, ha esetenként történt is ilyen. Számomra legtöbb kérdést az 1977-es népszámlálás vet fel, bár a reális szám nem lehetett lényegesen magasabb az utólag, 1991-ben közölt értéknél a romániai magyarok nemzetiség szerinti számára vonatkozóan (1 713 900)². A népszámlálási közleményben közzétett, "nemzetiség és anyanyelv" szerinti kategória pedig joggal keltett bizalmatlanságot az adatok megbízhatóságára vonatkozóan.

Magam is csatlakozom Varga E Árpádhoz abban, hogy tisztelettel adózzunk a témában eredményeket elért kutatókhoz, akik az elmúlt évtizedekben a részletes adatokhoz való hozzáférés nélkül is próbáltak és tudtak maradandót alkotni. Ám itt legnagyobb érdemei éppen Varga E. Árpádnak vannak, irányában ezúton is elismerésemet fejezem ki, hogy az általa készített számos részletes elemzés és adatsorok hozzásegítettek a témában való elmélyüléshez, illetve, hogy írásai a szociológus hallgatók generációinak hasznos olvasmányul szolgálnak az Erdély népesedésének rejtelmeibe való betekintéshez.

Az 1989-es politikai változások következtében 1992-ben az új, a demokráciát menet közben tanuló rendszer illetései bonyolították le a népszámlálást, helyi szinten pedig ennek lebonyolításában magyarok is részt vettek. Ennek ellenére - az elôzô tapasztalatoknak megfelelôen - a romániai magyarok továbbra is kétkedéssel fogadták az eredményeket. Bár idôközben majdnem mindenki elfogadta az eredményeket, a 2002-es népszámlálás közeledtével újra felmerült a probléma, hogy vajon az új eredményeket hogyan fogja megemészteni a közönség. Már a 2000-es Romániai Magyar Évkönyvben rámutattam arra, hogy a romániai magyarság száma csökken, és ezt a népmozgalmi adatokat nem feltétlenül ismerô politikusok, valamint egyházi elöljárók is érzékelték helyi szinten. Örömmel vesszük tudomásul, hogy Varga E. Árpád is hasonlóan látja, hogy az 1992-es népszámlálás eredményeihez képest a romániai magyarok számát a korabeli publikációk felülértékelték, és "sok egyéb tényezô mellett ez is közrejátszhatott" abban, hogy a közvélemény nem fogadta el a népszámlálási eredményeket³.

E helyzet megismétlôdésének megelôzéséhez üdvözlendô a Korunk azon kezdeményezése, hogy a szerzô vendégszerkesztése alatt a februári számban mintegy "készítsük elô" a közvéleményt a magyarok lényeges létszámcsökkenésének befogadására. Megtiszteltetés, hogy Varga E. Árpád szerint is e Korunk szám eredményes volt a várakozásoknak a mérséklése és normális mederben tartása tekintetében, ami valóban a kiadvány fô célja volt. Azt is igen helyesen látja a budapesti kolléga, hogy a 100 ezer fôs fogyás elôrejelzésével nem kívántam sokkolni a közvéleményt, hiszen az elemzések mérlegelése során valóban súlyosabb következtetésre is juthattam volna. A tanulmányban közölt számításos becslések⁴ alapján a fogyás kisebb mértékûnek látszott. Az akkor elvégzett számítások alapján a romániai magyarság csökkenésének üteme kisebb lett volna. Elôször azt vizsgáljuk meg, miben jelölhetôk meg az elôrejelzés hiányosságai. Bár elsô látásra úgy tûnhet, hogy a romániai magyarok 1 532 ezres elôre jelzett, feltételezett számát, amelyet 2000 január elsejére vonatkoztatva számítottam, 2002 márciusára hozzávetôlegesen helyesnek tarthatjuk.

A legfontosabb szempont, hogy 1992-ben és 2002-ben volt néhány módszertani eltérés a népesség regisztrálása között, amelyek közül az egyik számottevôen kihathatott a magyarok számának alakulására és a fogyás számszerûsítésére. A 2002-es népszámlálás elôzetes eredményeinek az 1992-es eredményekkel való összehasonításáról készült hivatalos elemzés szerint, melyet a bukaresti Nemzeti Statisztikai Intézet munkatársai tettek közzé kiderül, hogy az 1992-es népszámláláskor az állandó (stabil) népességbe felvették mindazokat a román én más állampolgárokat, akik állandó lakhelye Romániában van, függetlenül attól, hogy a felvételkor hol éltek vagy mennyi ideje távoztak. Ezen módszertan szerint 2002-ben az ország lakossága 21 852 600 fô lett volna, és ezen belül a magyarok száma is magasabb lenne, mint 1 434 ezer. 2002-ben az ENSZ és az EUROSTAT módszertani ajánlásainak megfelelôen az állandó népességbe nem vették fel az egy évnél hosszabb ideje külföldön élô román állampolgárokat, ez 178,5 ezer fôt jelentett, míg beleszámolták a több mint egy éve Romániában élô külföldi állampolgárokat, akiknek száma 24 ezer fô⁵. Így alakul ki az ország 21 698,2 ezer fôs állandó népességszáma. Ez a nem regisztrált 178 503 személyi népesség nem szerepel tehát a részletes táblázatokban, sem az össznépességben, ugyanis ezek a román állampolgárok egy évnél hosszabb ideje nem tartózkodnak az országban. A távol levô idôszak hosszát a hozzátartozók szabad bevallása alapján regisztrálták, de a válaszadók tudták, (általában), hogy büntethetôk, ha nem valódi adatokat közölnek. Feltételezhetjük, hogy ez a különbség adhatja az elôrejelzésem és a végeredmény közti eltérés tetemes részét is, hiszen a több mint egy éve távol élôk jelentôs része erdélyi megyékbôl való, összesen 158 469 személy. Véleményem szerint a legalább egy éve távol levôk jelentôs része magyar, és itt nem lehet az erdélyi etnikai arányokat kulcsként használni a magyarok speciális helyzete miatt, mivel a nyelvismeretük és Magyarország közelsége miatt a magyarok kivándorlása és külföldi munkavállalása meghaladja az erdélyi románokét. Ezt valószínûsítik az elôzetes népszámlálási eredmények megyei adatai is, miszerint a magyarság aránya majdnem minden megyében csökkent. Márpedig 1992-ben is már feltehetôen sok (több tízezer magyar) nem tartózkodott több mint egy éve az országban a népszámlálás idôpontjában, de akkor ôket is beleszámolták az állandó népességbe. Ilyenformán tehát a "tulajdonképpeni" tényleges fogyás 1992-höz képest lényegesen kisebb, mint 190 000 fô a magyarok körében. Ugyanis a Korunkban közölt tanulmányomban azokkal is számoltam, akik nem élnek már itthon, de román állampolgárok: "Magyarországon élô román-magyar kettôs állampolgár(ok) (...) száma lassan több tízezerre tehetô, hiszen az 1992 óta eltávozott csaknem 50 000 magyar legnagyobb része megtartotta román állampolgárságát, így az elôrejelzés és az eredmények közötti különbséget nagyban befolyásolja a kettôs állampolgárok hozzáállása. Ám ha a számadatokból nem is fognak hiányozni, az elkövetkezô években az iskolák padjaiban és a színházak nézôterében csupán a ténylegesen jelenlevô népesség megfelelô csoportjai ülhetnek, így a reálpolitikai tervezéseknek számolniuk kell e »népességi« hiány nagyságrendjével".⁶

A 2001 decemberében megfogalmazott elôrejelzés és az eredmény közötti eltérés másik oka az volt, hogy az elôreszámításban adathiány miatt megálltunk az 1999-es évnél, mivel a tanulmány keletkezésének idôpontjában addig voltak általános népmozgalmi adataink. Ha nem álltunk volna meg, és továbbvezettük volna ugyanazzal a módszertannal a számításokat, akkor ilyenformán 1992-2002 között 118 066 lélekkel fogyott volna a romániai magyarság. De hangsúlyozandó, hogy ezt úgy lehet "kiszámítani", hogy az 1999-es kivándorlási trendeket 2002-ig elôrevetítettjük. A módszertan részleteire itt nem tudunk kitérni, csupán annyit kell tudnunk, hogy a magyarok születési arányszámai az országos értékekhez képest 10 százalékkal alacsonyabbak, a halandósági értékek pedig 20 százalékkal magasabbak.

Eszerint 1,5 millió magyar lett volna várható a népszámláláskor az 1992-es metodológia alapján. Így a 190 582 személynyi, nemzetiség szerinti fogyásból még 72 516-ot kellene "megmagyarázni". Ha ebbôl 45 139 olyan, aki egy évnél hosszabb ideje Magyarországon él, akkor a további 27 377 személyt kell még "megfejteni". Ezek között lehetnek Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában élôk, lehetnek asszimiláltak, lehetnek olyan romák, akik 1992-ben magyarnak vallották magukat. További nehézségeket vethet fel, például, ha sok "élnivaló" magyar a több mint egy éve Magyarországon élô családtagját bejelentette, mint jelen levô, de éppen elutazott személyt, így a fennebb hivatkozott 45 139, Magyarországon tartózkodó erdélyi (romániai) magyar személy egy része benne lehet az 1 434 ezerben, de ezzel talán nem bonyolítanám most a képet. Ez elég valószínû, ugyanis a Magyarországtól nyugatabbra élô, itthon nem regisztrált romániai magyarok száma minimálisan 20 000 körül lehet. Ha a Magyarországon és Nyugaton élô romániai magyarokat hozzáadjuk az 1 434 ezerhez, akkor 1 499 139 magyar nemzetiségû román állampolgárral számolhatunk, tehát a valóság nem cáfolt rá az elôzetes szakmai várakozásokra, csupán másképp csoportosítva regisztrálták és tették közzé az adatokat, mint az elôrejelzésem feltételezte, és a külföldön élôk nemzetiségi bontása egyelôre nem ismert.

Országos és etnikai tendenciák a természetes szaporodásban

A fogyás oka elsôsorban a nagyarányú emigráció, ezt követi a negatív természetes szaporodás. Számadatokban a 1 111 854 személynyi fogyásból az évente publikált természetes népmozgalmi adatok alapján saját számításaim szerint 2002 január 1-ig 292 520 személlyel többen haltak meg, mint születtek, míg 819 334 lélekre tehetô azoknak a száma, akik elvándoroltak vagy eltûntek. (Ez utóbbiak viszont elhanyagolhatók az emigráció nagyságrendjéhez képest. 2002 elsô két hónapjának természetes fogyásától most eltekintünk.)

2. Románia természetes népmozgalmi adatai, 1992-2001

Látható, hogy 1991-tôl kezdve Romániában is beindult a termékenység csökkenésének folyamata. J. Rychtarikova - cseh és más kelet-európai adatok alapján - azt állítja¹⁰, hogy a változások inkább a gazdasági átmenet, és kevésbé a demográfiai átmenet számlájára írhatók. Ezzel együtt a belsô regionális különbségek a születések arányszámában, illetve az átlagos házasságkötési életkort és az elsô gyermek vállalásának átlagos életkorát tekintve megfigyelhetôk olyan különbségek, amelyek a második demográfiai átmenettel is kapcsolatba hozhatók, viszont olyan formában érvényesülnek, mint ahogy ez Dél-Európában megfigyelhetô, például a házasságkötések és a házasságon belül született gyermekek aránya végig magas marad. Romániában a rendszerváltás társadalmi költségei, valamint az 1990-es évek elején felemás módon végrehajtott reformok eredményei igen súlyos következményekkel jártak a népesség számának alakulására, ami részben a természetes fogyás, részben pedig a kivándorlás számlájára írható.

A romániai magyarok természetes szaporulatának alakulását csak egy hozzávetôleges becsléssel tudtuk felmérni, amelynek alapján 1992-2002 között a romániai magyarok 59 944, kereken 60 ezer fôvel vannak kevesebben. Varga E. Árpád vitaindítójában V. Ghetau román demográfus elôreszámításait vette alapul, feltételezve, hogy ô a hivatalos népmozgalmi adatforrások nemzetiségi bontását vette alapul. Örülnék, ha ez országos összesítésben minden évre létezne, ám ez eddig számomra nem volt elérhetô, emellett a számításokban a román demográfus is az 1992-es népszámlálás befejezett nôi termékenységét vette alapul, valamint a Kovászna és Hargita megyei termékenységet, amit véleményem szerint nem lehet kivetíteni a romániai magyarokra. Ghetau számításai szerint a magyarok természetes szaporulata 1995-ben még nagyobb fogyásra utal, mint a saját számításaim szerint. Ô a magyarok nyers születési arányszámát nagyobbra, 9,6 ezrelékre teszi (nálunk 9,36, lásd 1. táblázat), de a halandóságot is nagyobbra számítja, 14,3 ezrelékre a mi 13,2 ezrelékünkhöz képest. Így az általa számolt természetes fogyás arányszáma -4,7, majdnem egy ezrelékkel több, mint az általam számolt érték. Ghetau elôrejelzése szerint egyébként 2025-re a romániai magyarok száma 1 250 000 körül lenne, de Románia népessége sem érné el a 20 milliót¹⁰. Ám Ghetau elôrejelzési modelljében a romák esztimatív, 1, illetve 1,5 milliós számát a románokból és a magyarokból arányosan vonta le, és a termékenység tekintetében is figyelembe vette e csökkentést. Eszerint az ô születési arányszámai a magyarokra vonatkozóan nem tartalmazzák a magyar cigányokat, márpedig a saját számításaim érthetô módon ezt a népességet is magába foglalják, mindaddig, amíg magyarnak vallják magukat - ez önbesorolás lévén a népszámlálás egyetlen releváns és elfogadható kritériuma a nemzetiség megállapítására. Mégis, ha Varga E. Árpád ezt tartja irányadónak, el kell fogadnia, hogy eszerint 80 000-rel többen haltak meg, mint születtek a magyarok az elmúlt 10 évben.

A kivándorlás szerepe a magyarok létszámcsökkenésében

A legálisan, akár végleg, akár ideiglenesen külföldre vándorló magyarok számának viszonylag pontos meghatározásának a módszerét eddigi írásaiban részletesen ismertettem¹¹. Ennek lényege, hogy a kivándorlást nem lehet a kibocsátó ország nyilvántartása alapján meghatározni, nem csak Románia, hanem más országok esetében sem, és nem is lehet ezt számon kérni különösen 1989 decembere óta, amikortól a román állampolgárok is viszonylag szabadon vándorolhatnak más országokba. A vándorlás rendszerint egy turistaként való kiutazással kezdôdik, esetleg rövidebb távú munkavállalási céllal. Az idôvel kintragadók zöme tehát nem is kerülhet nyilvántartásba otthon. Én azokat tekintettem kivándorlóknak, akik végleg kitelepedtek, és más állampolgárságot (is) szereztek, ám a bevándorlási kérést benyújtókat is bátran hozzájuk lehet számolni. A 2002-es román népszámlálás nemzetközi és EU-s standardok alapján történô lebonyolítása viszont rákényszerít arra, hogy az egy éve más országba eltávozott, ott csupán ideiglenes vagy huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezôk, vagy akár illegálisan dolgozók számát is levonjuk az itthon maradt állandó népességbôl. Az alábbi táblázatban csupán azokat vettük számba, akik legálisan Romániában vagy Magyarországon ki-, illetve bevándorlóként regisztrálva voltak. A számítás meneteként elôször a bármelyik országba távozott, Romániában regisztrált magyar nemzetiségû kivándorlókhoz hozzáadtuk azokat a Magyarországon bevándorlóként regisztrált román állampolgárokat, amelyeket Romániában nem jegyeztek Magyarországra való kivándorlóként. Majd ezek számából levontuk azokat, akik a román nyilvántartások szerint hazatértek Romániába. Ez az eljárás nagy pontossággal mûködött 1990-ig, azután pedig hiányoznak azok a nem Magyarországra távozó romániai magyarok, akik Romániában nem jelentették be az elvándorlásukat, de ezek számát külön megbecsüljük. A végösszegbe belekerül valamennyi román nemzetiségû is, de nem az összes Magyarországon élô, hanem csupán az, aki úgy vándorolt be, hogy ennek nincs nyoma Romániában. Ám ezek számát már csak azért sem próbáltuk levonni, mert így a végösszegek az illegális kivándorlók egy részét is lefedik.

Ezen számítások alapján 1977 és 1991 között 111 ezer, 1992 és 1999 között pedig 47 ezer romániai magyar hagyta el az országot.

A feltehetôleg számba nem vett, Magyarországon élô, bevándorlási kérelemmel és huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezô román állampolgárok száma 2000-ben, Horváth István összesítése alapján, magyar belügyminisztériumi forrásokra támaszkodva 47 515 személyt tett ki (Ennek kb. 95 százaléka lehet magyar nemzetiségû, azaz 45 139 személy)¹². Emellett a Nyugat-Európába vagy távolabbra kivándorolt romániai magyarok számát csak a hazai források alapján vettem alapul az elôrejelzésben. Ha ezekhez hozzáadjuk a több mint egy éve Nyugat-Európában és máshol a világon (Magyarországot leszámítva) élôket, akkor a kivándorlók teljes számát jól megközelíthetjük. Ha kiszámítjuk, hogy a két népvándorlás között országos szinten mennyi a negatív természetes szaporodás és a tényleges fogyás közötti különbség, ebbôl levonjuk a Magyarországra végleg vagy ideiglenesen, legalább egy éve távozottakat, akkor maximálisan a maradék népesség 7 százalékát, optimálisan ennek felét, 3-3,5 százalékát vehetjük magyar kivándorlónak más országokba, mivel Magyarország "felfogta" a többi országokba irányuló kivándorlás nagy részét, ez lefelé kerekítve 20 000 fô.

Az asszimilációs veszteség kérdése

Felmerül a kérdés, hogy volt-e asszimilációs vesztesége 1992-2002 között a romániai magyaroknak. Valószínû, hogy az asszimiláció nem volt jelentôs. Megítélésem szerint a teljes fogyás 0,1 és 15 százalék között mozog elvileg, számítási értékként az 5 százalékot, kb. 10 000 fôt vettem alapul, bár erre vonatkozóan a népszámlálás végleges és részletes adatainak közzététele után fogom véleményemet kialakítani. Az mindenestre már belátható, hogy mivel a 80-as évek veszteségét a számok szintjén "kifogta" az 1992-es népszámlálás, azóta az iskolarendszer okozta asszimiláció nem lehet számottevô és nem összemérhetô a nyolcvanas évekével (tehát 1990 óta jóval kisebb, mivel azóta a közoktatásban aki akar, magyarul tanulhat). A kommunikációs és mobilitási viszonyok (szabad sajtó magyarul is, szabad utazási, tanulási és munkavállalási lehetôségek Magyarországra), és nem utolsó sorban a megváltozott politikai légkör és társadalmi közérzet eredményeként a vegyes házasságok asszimilációs hatása is visszaszorult. Ám ezeket a kérdéseket pontosabban meg lehet majd vizsgálni a végleges adatok közlésekor. Ezzel együtt a 10 százalék alatti magyar lakosságú megyékben továbbra is jelentôs az asszimiláció, mint a magyarság létszámcsökkenésének egyik faktora, ám az a romániai magyar össznépességet arányaiban kis mértékben befolyásolja.

Az 1977 és 1992 közötti asszimilációs veszteség az 1992 utánitól eltérôen jelentôs volt, Varga Árpád ezt 50 000-re teszi¹³, saját számításaim alapján a másként nem magyarázható fogyás 61 000 fôre tehetô, és ez lehet a maximális asszimilációs érték, így optimálisként teljességgel egyetértek az 50 000 fôvel.

Következtetések

A tanulmányban ismertetett eredmények és számítások alapján látható, hogy 2002-ben az 1992-es népszámláláshoz képest eltérô regisztrációs metodológiának köszönhetôen mintegy 60-65 ezer magyarral kevesebbet regisztráltak Romániában. Ezek olyan román állampolgárok, akik több mint egy éve külföldön élnek, de kisebb részük még visszatérhet, különösen azok, akik tanulmányaikat végzik Magyarországon. Ha az 1992-es metodológiát használták volna, akkor a magyarok száma 2002 márciusában 1,5 millió körül lett volna Romániában. Az elôzetes népszámlálási eredmények és az elôzô évek népmozgalmi adatainak összevetése alapján megállapítható, hogy a 2002-es népszámlálás nemzetiségi adatait komolyan kell venni, természetesen nem felejtve el, hogy mint minden összeírás, ez sem teljes, vannak, akik kimaradtak, vagy lehetnek olyanok, akik nem élnek az országban, de bejelentették ôket a hozzátartozóik, illetve elszigetelten elôfordulhatott, hogy a számlálók próbálták befolyásolni a nemzetiség szabad bevallását. Ám ezek a rendellenességek az eredményeket érdemben nem befolyásolták.

Ebbôl a 60-65 ezerbôl mintegy 50 000 Magyarországon, mintegy 20 000 pedig más országokban él. 1992 óta pedig a tulajdonképpeni fogyás 125 000 fô, amely még mindig 8,7 százalékos fogyást jelent, az országos érték kétszeresét. Ebbôl 60 000 fô a természetes fogyással, további 61-65 ezer a végleges Magyarországi kitelepedéssel magyarázható. A fennmaradó 5000 fôt pedig az asszimiláció számlájára írhatunk, ám e jelenség mértéke önkényesen meghatározott, megítélésem szerint ezek száma 1 és 20 ezer között mozoghat, egyelôre nincsenek adataink a pontosabb behatárolásra. Az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján a fenti adatok hozzávetôlegesek, csak bizonyos hibaszázalék mellett érvényesek. Ha a teljes, 190 ezres fogyást százalékos arányok szerint felosztanánk, akkor egyharmadnyi végleg Magyarországra, 23 százalék az ideiglenesen Magyarországra és 10 százalék a máshová távozottakat jelöli. További 29-30 százalékot a halálozások és a születések közötti különbségnek, míg néhány százalékot az asszimilációnak tudhatunk be.

1. ábra A romániai magyarok fogyásának okai 1992-2002 között, hozzávetôleges számítások alapján, százalékban

Ha elfogadjuk, Varga E. Árpád számítását Ghetau módszerét felhasználva, akkor 80 000 fôs a természetes fogyás. A Magyarországra kivándorlók számának meghatározása viszonylag pontos számításokon alapul, ennél kisebb értékek nem valószínûek. Ha ezeket összesítjük, 61 ezer végleg kitelepedettel és 50 000 ideiglenesen kintélôvel számítva, akkor éppen a 190 000 ezres létszámcsökkenéshez jutunk. Ám mi történik a más országokba vándorolt romániai magyarokkal, illetve ha mégis van némi asszimilációs veszteség. Még vannak lehetôségek, hiszen említettem, hogy lehetnek bejelentve állandó lakosként olyanok, akik Magyarországon élnek és ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, illetve lehetséges, hogy 1992-ben sem élt már 1 624 000 magyar az országban, hanem ebbôl mintegy 20-30 ezer már végleges kitelepedésre készen más országokban élt.

Anuarul Demografic al României, 2001, Bukarest.

Anuarul Statistic al României din 2001, Bukarest.

Recensamântul general al populatiei si al locuintelor din 2002. Rezultate preliminare, INS, Bukarest (vagy: www.recensamant.ro).