Egy nemzet társadalmi összetételét jelentôsen megváltoztatja oly történelmi fordulat, mely a nemzetet uralmi helyzetébôl kisebbségi sorsba dönti. A társadalomalkotó erôk között ugyanis elsô helyen szerepel az állam. Az állam jogrendszerével és gazdasági berendezkedésével új társadalmi osztályokat hívhat életre, vagy meglevôket ítélhet halálra. Gazdaságpolitikájával megerôsíthet egyes osztályokat, vagy legyengíthet. A kisebbségi nemzet - nem lévén államhatalom birtokában - e téren teljesen szenvedô alanya gazdaállamának. Kitûnô példáját láttuk ennek Romániában, ahol a magyarság társadalmi összetétele kisebbségi életének két évtizede alatt az állam különbözô nemzetgazdaság-politikai intézkedése során oly átalakuláson ment keresztül, melyre semmi befolyással sem bírt, sôt még küzdeni sem tudott ellene. Így pl. a nemzeti szempontok által vezérelt agrárreform elvette az erdélyi magyarság nagy- és középbirtokait. A tekintélyes és korábban vezetô szerepet játszó nagy- és középbirtokos osztály ezáltal elvesztette társadalomgazdasági jelentôségét is. A magyar nemzetiségû köztisztviselôk elbocsátása a magyar középosztály egyik nemzeti szempontból legértékesebb rétegét ítélte halálra. De a szabad pályán mûködôk elôtt is (orvosok, ügyvédek, iparosok, kereskedôk stb.) összeszûkült a megélhetési tér, minek következtében társadalmi életszínvonaluk lecsökkent. A társadalmi életszínvonal csökkenése természetesen maga után vonja a társadalmi igények korlátozódását is, és evvel a társadalmi közszellem átalakulását.

A kisebbségi sorsra jutott erdélyi magyarság életkörülményeinek megváltozása, és ennek folyományaként társadalmi közszellemének átalakulása jelentôs befolyást gyakorolt az erdélyi magyarságra. Talán leginkább észrevehetô ez a magyar középosztály legyengülésében és lassú pusztulásában. Míg az erdélyi magyarság azt látta, hogy maga mellett a román parasztságból egy erôs középosztály kialakulása indult meg (hisz erre minden lehetôséget megadott a román állam: iskoláztatási, elhelyezkedési, vagyonszerzési lehetôséget), a maga középosztálya egyre alacsonyabb életszintre süllyedt, és egyre apadt, mert az utánpótlás anyagi feltételei mind kedvezôtlenebbé váltak számára. Érdekes feladat lenne az erdélyi magyar középosztály pusztulásának mérlegét felállítani, mai számbeliségét, vagyonállományát és kereseti viszonyait statisztikai adatgyûjtés útján összeállítani, s szembehelyezni a fôhatalmi változás elôtti állapottal.

E nagy és nehezen megvalósítható feladat elôl kitérve ez alkalommal a kisebbségi magyarság középosztály-termelése felé fordítjuk figyelmünket, és a különbözô társadalmi rétegek életerejének megállapítása céljából azt vizsgáljuk, hogy a huszonkét éves változáson keresztülesett erdélyi magyar társadalom mely rétegei s milyen mértékben vettek részt a középosztály-termelésben. De erre irányuló kutatásunkat is csak kis körben tudtuk megvalósítani a kolozsvári magyar felekezeti iskolák statisztikai adatainak feldolgozásával. Tekintve azonban azt, hogy a kolozsvári középiskolák többsége vidéki tanuló, eredményeinket nagyjában általánosíthatjuk egész Erdélyre, hiszen a vidéki tanulók Erdély csaknem minden magyar vidékét abban az arányban képviselték, amelyben a magyarság különbözô társadalmi rétegei ott éltek. Adatainkat a három magyar fiú-középiskola (katolikus, református és unitárius fôgimnáziumok) és a három magyar leány-középiskola ("Marinaum" leánygimnáziuma, kereskedelmi líceuma és a református leánygimnázium) 1929-1930. tanévétôl az 1938-39. tanévig bezárólag szereztük be és dolgoztuk fel. (1. táblázat.)

Vizsgálódásainkat nagyrészt megnehezíti az, hogy az iskolai statisztikák a szülôk foglalkozásának tekintetében túlságosan összevont adatokat nyújtanak. Így pl. a közép- és kisbirtokosok, valamint a mezôgazdasági munkások gyermekeit egy rovatban szerepeltetik, noha társadalmilag mindegyik külön osztályt alkot. Hasonló a helyzet az ipari és kereskedelmi pályán mûködô szülôknél is, ahol az önálló és különbözô kategóriához tartozó iparosok és kereskedôk együtt szerepelnek alkalmazottaikkal. A statisztikai adatok összeállításánál tehát nem voltak tekintettel az ugyanazon foglalkozási körben mozgók társadalmi osztálykülönbségére. Így kénytelenek vagyunk mellôzni a társadalmi osztálykategóriánként való csoportosítást, és meg kell elégednünk a foglalkozási ágak szerinti csoportosítással. A statisztikában szereplô különbözô foglalkozási ágakat négy gyûjtô kategóriába vontuk össze, éspedig: 1. a mezôgazdaság, 2. ipar és kereskedelem, 3. értelmiség, valamint 4. az egyéb foglalkozási ágak kategóriájába. Kétségtelen, hogy így társadalmi osztályszempontból nem tudjuk megítélni a kérdést, de megállapíthatjuk az egyes gazdasági ágakhoz, illetve megélhetési körhöz tartozók középosztály képzô erejét.

A foglalkozások gyakorisági sorrendje:

Az eredmény részletesebb megítélésénél szembetûnik az ipari pályán mûködô szülôk gyermekeinek nagy és csaknem évrôl-évre növekvô, s ezzel szemben a mezôgazdaságból élôk gyermekeinek igen alacsony százaléka. Jól megfigyelhetjük ezt a nagy ellentétet, ha több évre visszamenôleg kísérjük figyelemmel az adatokat. E célból külön táblázatba foglaljuk össze a két legnépesebb gimnázium, a katolikus és református fôgimnázium adatait, az 1913-1914. tanévtôl az 1938-1939. tanévig terjedôleg öt esztendôs idôközökben. (3. táblázat)

A katolikus gimnáziumban az ipari pályán mûködô szülôk gyermekeinek a százalékaránya 1914-tôl 1934-ig 9,3%-ról fokozatosan 36,9%-ra emelkedett fel, és csak az 1938-1939. tanévben esik le 24,9%-ra. A református gimnáziumnál az ugyanezen kategóriába tartozó szülôk gyermekeinek az arányszáma, közbeesô hullámzással 1913-1914-tôl 1938-1939-ig 12%-ról 29,7%-ra emelkedett. A mezôgazdaságból élôknél viszont egyes idôszakokban egészen tragikus visszaeséseket tapasztalhatunk. A mezôgazdasági kategóriába tartozó szülôk gyermekei az idôközi részbeni javulás ellenére is alig érik el a békebeli arány egyharmadát. A legutolsó, 1938-1939. tanévben a legnagyobb arányszámmal mindkét intézetnél az ipari pályán mûködôk gyermekei állnak (katolikus gimnázium 24,9%, református gimnázium 29,7%), míg a háború elôtt a katolikus gimnáziumban az ötödik, a református gimnáziumban pedig a hatodik helyet foglalták el. Ezzel szemben a mezôgazdaságból élô szülôk gyermekeinek aránya a legutóbbi javulás ellenére is a katolikus gimnáziumban a háború elôtti negyedik helyrôl az ötödikre, a református gimnáziumban pedig a háború elôtti ötödik helyrôl a hetedik helyre csúszott vissza.

A szülôk foglalkozásának gyakorisági sorrendjét összefoglalva mind a hat iskolában a 2. táblázat mutatja. Az újabb magyar középosztály-termelés terén az iparos osztály foglalja el az elsô helyet, utána az értelmiségi pályán mûködôk kategóriája következik, éspedig elsôsorban a tisztviselôk, majd a tanárok, tanítók, lelkészek, továbbá az ügyvédek, orvosok, mérnökök és mûvészek. Ezek után következnek a kereskedelmi pályán mûködôk, s mindezek mögött a mezôgazdaságból élôk.

A kisebbségi sorsban élt erdélyi magyarság foglalkozás szerinti megoszlására nézve nem rendelkezünk statisztikai adatokkal, de minden kétségen felül áll, hogy a mezôgazdasági népesség alkotja a túlnyomó többséget. A köztudatban élô általános felfogás szerint az erdélyi magyarság 80%-a mezôgazdasági foglalkozást ûz. Sajnálatos, hogy a nemzet e legszélesebb rétege oly kevéssé tudta gyermekeit középiskolákban neveltetni. Ez annál inkább kedvezôtlen, mert a falut tartják a nemzeti erô ôsforrásának, melynek a különbözô társadalmi osztályok számára az utánpótlást kell nyújtania. A mezôgazdasági népességnek a középosztály-termelésben való kedvezôtlen szerepe anyagi gyengeségére utal. Az erdélyi magyar iskolapolitikának tehát behatóbban kell a jövôben foglalkoznia a falusi gyermekeknek a középiskolákba való terelésével. Az ipari pályákon mûködôk gyermekeinek a növekvô térfoglalása viszont arra mutat, hogy még a nehéz és mostoha kisebbségi életben is ez az osztály volt a legfejlôdôképesebb, tehát különös gondot kellene fordítani egy mûvelt és tanult új iparos nemzedék nevelésére, hogy a nemzet társadalmi életében vezetô helyet foglalhasson el. Az ipari pályák felé való törekvést mindenképp nagyban elômozdítaná az ipari tevékenység nagyobb társadalmi megbecsülése.

A középosztály-termelésben a legnagyobb áldozatot talán az értelmiségi osztály tagjai és különösen a tisztviselôk, tanárok, tanítók és lelkészek hozták, akiktôl gyermekeik taníttatása igen gyakran jelentôs lemondást követelt. Osztályhelyzetüket azonban még nehéz küzdelmek árán is át akarták örökíteni gyermekeikre. Ôk védték a történelmi középosztály falait, és építették azt tovább, átadva a régi magyar középosztály nemzeti szellemét és polgári erényeit az utódoknak.

Végezetül tegyünk összehasonlítást a Nagy-Magyarország összes középiskoláit egybefoglaló 1913-1914. évi statisztikai adatokkal is. A 2. táblázatban a sokkal részletesebb, de a társadalmi osztálykülönbséget szintén figyelmen kívül hagyó nagy-magyarországi tagozás rovatait hasonlóan négy foglalkozási fôcsoportba vontuk össze.

Az arány itt már más, mint aminôt a kolozsvári iskolák összesítô táblázatánál találtunk. A történelmi ország összes középiskoláiban az értelmiségi szülôk gyermekei túlnyomóak, utánuk következnek az ipari és kereskedelmi pályán mûködôk, majd a mezôgazdálkodásból élôk és végül a különbözô foglalkozásúak csoportja. Legszembetûnôbb a különbség a mezôgazdaságnál. A világháború elôtt országos viszonylatban majdnem kétszer akkora volt a mezôgazdasági termelésbôl élô szülôk gyermekeinek aránya, mint aminôt a kolozsvári középiskolák utolsó tíz év alatt felmutatnak (15,6; 7,9). Az ipari és kereskedelmi foglalkozást ûzôk viszont kedvezôbb aránynyal szerepelnek a mai kolozsvári iskolákban, mint a világháború elôtt országos viszonylatban (31,7; 35,2). Az értelmiségi pályán mûködô szülôknél ugyanaz a helyzet (38,1; 42,2), az egyéb foglalkozásúak aránya azonban majdnem megegyezô (14,6; 14,7).

Az egyes foglalkozási ágbeliek százalékos aránya alapján felállított sorrend szerint a világháború elôtti összadatban az elsô helyet a tisztviselô szülôk foglalták el, a második helyen a mezôgazdaságból élôk, a harmadikon a kereskedôk és vállalkozók, a negyediken az ipari pályán mûködôk, az ötödiken a különbözô foglalkozásúak, a hatodikon a tanárok (tanító, lelkész) és a hetediken a szabadfoglalkozású értelmiségek (orvos, ügyvéd stb.) állnak. A világháború elôtt tehát a négy vezetô foglalkozási ágat a tisztviselôk, a mezôgazdák, a kereskedôk és az iparosok alkották, míg a kolozsvári iskolák mai adatai szerint a négy elsô helyen iparosok, tisztviselôk, a tanárok-tanítók stb. és a szabadfoglalkozású értelmiségek (ügyvéd, orvos stb.) állnak.

Ha a kolozsvári magyar középiskolák adatainak eredményét általánosíthatjuk az egész erdélyi magyarságra, ezekkel az adatokkal egy társadalmi átrétegezôdési folyamat megindulását igazolhatjuk. Az átrétegezôdésnél a legsajnálatosabb a mezôgazdasági népesség erôbeli súlyvesztése, míg az ipari pályán mûködôk elôtérbe nyomulása a demokratikus társadalomfejlôdés nyereségtételét jelenti. Az erdélyi magyar tisztviselô osztály háttérbe szorulását elsôsorban számbeli csökkenése magyarázza meg. A magyar köztisztviselôk nagy részét már a repatriálások folytán elvesztettük, másrészük pedig a nyelvvizsgák alkalmával vesztette el állását, és kényszerült más megélhetési lehetôség felé tájékozódni. A kisebbségi életben a tisztviselô osztály zömét a magántisztviselôk tömege alkotta, akiknek szerényebb anyagi helyzete gyöngítette a társadalmi osztály erejét. Azt a tényt, hogy a világháború elôtti magyar statisztikában a tisztviselôk és mezôgazdák után a harmadik helyet a kereskedelembôl élôk foglalták el, míg a kolozsvári iskolák mai statisztikájában az ötödik helyen szerepelnek az magyarázza meg, hogy a magyar felekezeti iskolákba zsidó növendékek nem íratkozhattak be, tehát statisztikánkban csak magyar kereskedô szülôk szerepelnek, míg a világháború elôtti statisztikában e rovat túlnyomó többségét a kereskedelmi pályán többségben lévô zsidóság adta.

A szerzôrôl: 1902-ben született Budapesten. Itt szerzett közgazdasági végzettséget. Kolozsváron a Gazdasági és Hitelszövetkezetek Szövetségének munkatársa, az Erdélyi Gazdasági Egyesület gazdaköri mozgalmának szervezôje, az EME jogi és társadalomtudományi szakosztályának titkára. 1937-tôl a Szövetkezeti Értesítô felelôs, majd 1938-tól fôszerkesztôje. 1941-tôl a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szövetkezeti Intézetének tanára, késôbb igazgatóhelyettese. 1945-ben Magyarországra költözött. Legfontosabb publikációi - amelyek döntôen szövetkezeti és agrár problémákkal foglalkoznak - az Erdélyi Múzeumban és a Hitelben jelentek meg.