Vitázni szép, vitázni jó, vitázni érdemes.

Ha nincs együtt mindhárom elem - akkor gond van a vitával.

Bármely vita attól szép, hogy eszmék és értelmezések mérettetnek meg, hogy a vita megmutatja, szakemberek és mûhelyek mit vallanak, milyen irányban tartanak. A szép ez esetben nem esztétikai vonatkozást jelent, hanem relevanciát: megmutat, kiemel vonulatokat és beemel értelmezéseket egy szakmai nyilvánosságba. Színesít és pontosít. Jó akkor lesz/lehet egy vita, mindenekelôtt a vitaindító maga, ha ösztönöz, ha reakcióra ingerel, ha kiváltja belôlünk a megszólalás vágyát, ha kihozza belôlünk addig rejtett, csak elemeiben létezô véleményünket, mintegy elôhívja és megformázza azt. Érdemesnek pedig akkor ítélhetô a vita, ha cseréje alakul ki a véleményeknek, ha egymásnak adjuk tovább azt az eszmei labdát, amely - hólabdaként (?) - összegyûjti a vita során a különbözô értelmezéseket, és úgy mutatja fel ezeket sajátos együttesben, hogy abból újabb valenciák olvashatók ki.

Ha a vita és elindítója nem jelöli ki napi dilemmák, választható prioritások, felvállalható stratégiák formájában azokat a kereteket, amelyek az együttgondolkodás eredményeként segítenek eligazodni, és (legalább) értékítéleteket megfogalmazni - akkor gond van a vitával. Egy elméleti és ráadásul kisebbségi, tehát a fô politikacsinálók számára nyelvileg is nehezen hozzáférhetô lapban elindított vita elsôdleges célja mi lehet? A kérdés nem költôi: a vitaindító szerzôihez, a szerkesztôhöz éppúgy intézendô, miként azokhoz, akik egy ilyen vitába (?) bekapcsolódnak.

Mindez Horváth Réka és Veress Emôd vitaindítójával kapcsolatosan jutott eszembe. Regionális politika és területfejlesztés Romániában c. dolgozatuk bevezetôjében kijelentik: áttekintést, egyfajta helyzetjelentést nyújtanak egyrészt a létezô avagy nem létezô nemzetközi standardokról a regionális politika területén, bemutatnak bizonyos, a tizenötök Európájában létezô gyakorlatot, majd a romániai helyzetet elemzik. Tudják, hogy szükséges, ezért célul tûzik ki egy jövôkép megfogalmazását is a romániai regionális politika és területfejlesztés számára. Ez viszont kissé súlytalanra sikeredett, nem jelzi, a felvillantott alternatívák (?) közül miért kellene az egyiket, miért volna jobb a másikat választani. A dolgozat jogi és procedurális kérdést/dilemmát lát és láttat ott, ahol ennél nem csupán többrôl, hanem másról is van szó.

A politikai érdeklôdés a téma iránt érthetô és természetes. Ha a jelszó Irány Európa, akkor figyelni kell arra, milyen kérdések és viták uralják a mûködô demokráciák különbözô tereit. Ha a regionalizmus - legyen regionalizmus. Az viszont egyáltalán nem a lényeget rejtô részletkérdés, hogy nálunk ki és miként tematizálja az idevágó diskurzust. Ha egy kérdés elsôdlegesen, szinte kizárólagosan a politika erôterében létezik, akkor azzal komoly gond van. Vagy lesz, amikor a forma és tartalom közötti viszonyra onnan kérdeznek rá, ahová oly nagy lendülettel igyekszik Románia. Kérdem, magamtól is, hol vannak a szakintézeti jelentések, a kutatások, az akadémia távlatos szakmai programjai, amelyek az immár tízéves folyamatot valójában és lényegileg honosítanák? Kérdem magamtól, mert kellô információ hiányában nem állíthatom keményen a témakör teljes mellôzésének a tényét, de egyetemi körökben, ahol a régió iránti érdeklôdés megléte - tantárgyként való jelenléte okán - természetes, egyetlen pozitív jelzést sem kaptam.

Az a néhány oktató, aki a kérdéssel foglalkozik, többnyire nyugati pénzek segítségével tudott kutatni, egy-két elemzést, könyvet megjelentetni. Ez pedig azt is jelenti, a kérdéskör elsôdlegesen a civil szféra vonalán és szintjén van jelen, ami szakmailag szinte kodifikálja, hogy egy újabb esetleges átfogó tanulmány elkészítése ismételten külföldi szellemi központ bevonását fogja jelenteni. Nincs a kérdéskörnek legitim, a kutatás intézményi világa által igazolt felelôse. Ami áttételesen azt jelzi, hogy igen alacsony az egyetemi oktatók/karok érdekmegjelenítô és intézményt strukturáló ereje. Ugyanis érdekütközést nehéz feltételezni ott, ahol az akadémia világában is azon egyetemi oktatók számíthatnak szerepre, akik éppen elindítják a folyamatot. Azt a lehetôséget, hogy a tárgyat oktatókat nem érdekli a témakör intézményes elfogadtatása, magasabb szintû szakmai megjelenítése - mint elképzelhetetlent elvetem.

Léteznek a statisztikai-fejlesztési régiók ügynökségei - ezek valóban gazdái a kérdéskörnek. De nem tudományos szempontból. Egy példát idevágóan: szegedi kezdeményezésre indult egy olyan (nyugati pénzeket felhasználó) program, amelynek célja az innovációs tevékenységet megalapozó hálózatok kiépítése a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban. Ezt a temesvári regionális ügynökség térségünkben úgy futtatja, hogy annak nincs jele és látszata a sajtóban, nincs nyilvánossága, nem lépteti be a potenciális partnereket. Létrehoztak bizottságokat, ezek dolgozgatnak, el is készül majd egy jelentés, és marad a kérdés: mi lesz a haszna? Mit hoz a regionalizmus közös konyhájára egy olyan program, amelyrôl a potenciális haszonélvezôk, a címzettek még csak nem is tudnak? A temesvári mûegyetemrôl - egyik legnagyobb a fél országban - egyetlen embert sem vontak be a programba! Ezek a programok azok szakmai épülését szolgálják, akik - szerencséjükre és véletlenszerûen - részt kapnak benne.

A politika számára a régió elsôdlegesen jogi és közigazgatási kérdés. A politika intézményei - közismert - döntenek és igazgatnak. Ebbôl kifolyólag a politikus szinte kikerülhetetlenül jogszabályokban gondolkozik, igyekszik a felmerülô problémát, dilemmát jogi, kodifikációs kérdésként megfogalmazni. A politikus, legyen akár kormányzati szereplô, s nem döntéshozó a parlamentben, akkor is szereti leszabályozni a helyzetet, ugyanis ez teszi számonkérhetôvé a teljesítményt. Van egy elôírás, azt kell teljesíteni, betartani, érvényesíteni.

A szakember elôbb látni-ismerni kívánja a folyamatot. Milyen összetevôk határozzák meg, azokra miként lehet hatni, egy esetleges beavatkozás következményeit mennyire és miként lehet elôre látni. A szakembert - a kutatót - a folyamat érdekli és a jelenség, a politikust az eredmény.

Az ilyen szövegek borzasztóan bájosak - csakhogy bajosak is. Mit fogalmaztak meg politikus uramék a régiók dolgában? Nem azért jöttek össze, hogy valami nagyon jót ki ne találjanak. Hát persze hogy van ötletük, és a pontokba foglalt variánsokat javaslatokként illendô kezelni. 1. Maradjon a mai helyzet. 2. Legyen 10-12 régió a mai 8 helyett. 3. Csökkentsék a megyék számát felére - vonjanak össze két-két megyét. Ki találja ki, Székelyföld vonatkozásában mit tartalmaz a javaslat? Brassó "viszi" Kovásznát, Maros pedig Hargitát. Vége a magyar tömb-világnak. Amilyen gyanakvó vagyok, arra vetemedem, hogy feltételezzem: ez a fô oka a változatok elôterjesztésének. Illetve az egész mesének akár. Arról ugyanis egyetlen aprócska észrevétel sincs a jelzett jeles szövegben, hogy miért kellene ekként átszabni az ország közigazgatási térképét. Nincs hatáselemzés, nincs potenciál-vizsgálat - csak a pôre javaslat. Ezt a politikai szándékot értem - s ha a szándék politikai, mifelénk nem szokás gazdaságossági érvekkel kozmetikázni. De az már tényleg párját ritkítja, ahogyan a változatok egymás mellé pottyantói elfeledik, a mai régiók statisztikaiak, a holnapi megyés dolog közigazgatási kérdés. Miként történne meg a váltás? És mi lenne azzal a regionális szinttel - NUTS2 -, amelynek romániai megjelenítése volt a cél? Olyan "apróságtól" pedig, hogy a 3. számú változat például Arad és Hunyad megyéket miként is házasítaná össze, a közigazgatási kényszer-együttléten kívül mit jelentene, úri nagyvonalúsággal tekintettek el a szinajai konferenciázók.

A régió nem a ki tud lehetetlenebbet mondani jegyében zajló közigazgatási játék. A régió élô struktúra, helyi hálózatokkal, vonzásközpontokkal, amelyek gazdasági, kulturális vonatkozásban meghatározzák a lokalitás mûködését. A régió nem puszta adat vagy statisztikai halmaz, a régió térszerkezet, amelyet az idôk során vonzások és taszítások alakítottak ki, illetve olyanná, amilyen. A régió sorsok összegezése.

A régió egy nagyobb térség gazdasági-társadalmi folyamatainak a keretét jelenti, a regionális politika pedig az ideirányuló szakmai-politikai figyelmet. Vizsgálhatók az összetevôk kizárólag az óhajtott régió szintjén is, de ennek kevés az értelme. A lényeg a lokalitás mûködésének a megértése, a helyi vonzáscentrumok kimutatása, a létezô erôvonalak felrajzolása. Ha mindezt látjuk, legyen a kép ideiglenes, akkor következhetnek a regionalizációs elképzelések változatokkal és alakzatokkal. Ezek nélkül nem régiókról szól a történet - hanem politikáról. Olyan szándékokról, amelynek a régió egyszerû eszköze. Lehet eszköze az európai integrációs játéknak, ahogyan eszköze lehet bizonyos létezô, hagyományos térstruktúrák megbontásának.