Szám: 88/pol-1946 Bukarest, 1946. május 5.

SZIGORÚAN TITKOS¹

Miután tudomást szereztem azokról az eredményekrôl, amelyekkel a magyar kormány moszkvai tárgyalásai jártak,² felkerestem április 24-én Márton Áron gyulafehérvári püspököt, mint aki tudomás szerint az erdélyi magyarság minden rétegével kapcsolatban áll, és akinek személye, világnézetre való tekintet nélkül, köztiszteletnek örvend. Tájékoztattam ôt arról, hogy a magyar kormány Erdély tekintetében területi szempontból milyen reményeket táplál, és megkértem, hogy az erdélyi magyarság képviselôivel kapcsolatot keresve, ôket a túlzott derûlátástól óvja, és a várható realitásokra készítse elô. Márton Áron megígérte, hogy azonnal érintkezésbe lép az erdélyi magyarság vezetôivel, és megbeszélésük eredményérôl rövidesen tájékoztatni fog.

Május 2-án újból felkerestem Márton Áront, aki közölte, hogy a héten Kolozsvárott bizalmas jellegû beszélgetést tartott, amelyen Vásárhelyi János, erdélyi református püspök (Kolozsvár), Korparich Ede, az erdélyi Hangya Szövetkezetek elnöke (Marosvásárhely), Lakatos István, a szociáldemokrata párt központi végrehajtó bizottságának tagja és a párt magyar tagozatának egyik vezetôje³ (Kolozsvár) és dr. Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke (Nagyenyed) vettek részt.

Nevezettek a moszkvai tárgyalásokról kiszivárgott ellenôrizhetetlen hírek hatása alatt szorongó hangulatban jöttek össze. Miután Márton Áron, az általam elôadottak alapján, általánosságában ismertette azokat a valószínû kereteket, amelyeken belül Erdély kérdése a magyar kormány szerint megoldható lesz, a jelenvoltak, a küszöbön álló béketárgyalásokkal kapcsolatban, minden vonatkozásban megtárgyalták az erdélyi magyarság lehetôségeit, és a magyarság nevében a következô ünnepélyes nyilatkozatot tették, felkérve engem, hogy ezeket a magyar kormány tudomására hozza:

1. A magyar kormány rendkívül súlyos felelôsséget vállal akkor, ha az erdélyi magyarság megkérdezése nélkül javasolna Erdélyre vonatkozólag megoldást.⁴ Az erdélyi magyarság ilyen javaslatok lehetôségét is elutasítja. Elvárja a magyar kormánytól, hogy mindent elkövessen a tekintetben, hogy az erdélyi magyarság a béketárgyalásokon Erdély kérdésében meghallgatásra találjon, és hogy véleményét hivatott szószólói útján szabadon és biztonsággal fejthesse ki, annál is inkább, mert Erdély területének a román állam által történô tényleges birtoklása folytán az erdélyi magyarság számára ez a jog amúgy is biztosítva lesz.

2. Az erdélyi magyarság felfogása szerint, sem neki magának, sem pedig a magyar kormánynak nincsen joga Erdély tekintetében, amely a magyarság összességének is létfontosságú kérdése, önkéntes felajánlással területi lemondásba belemenni.⁵ Lemondást külsô hatalom a magyarságra rákényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idô orvosolni fogja; az önkéntes lemondást azonban jóvátenni nem lehet. Ezért a felelôsséget az erdélyi magyarság lelkiismerettel nem vállalhatja.

3. Az erdélyi magyarság, mint minden szabad nép, amelybôl az élet ösztöne még nem aludt ki, saját államában, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. Megérti, az erdélyi románság hasonló óhaját, de a maga részérôl magának ugyanezt a jogot kívánja.

4. Az erdélyi magyarság számára a román uralom alatt töltött évek bebizonyították, hogy Romániában alapvetô emberi jogai nincsenek biztosítva, annak ellenére, hogy azok tiszteletben tartására Románia ismételten ünnepélyes ígéreteket tett, és nemzetközi kötelezettségeket vállalt.⁶ A magyarság most már minden politikai rendszert megismert, de tûrhetô életviszonyokat számára egyik sem hozott. Éppen most kell, különösen gazdasági téren, a legsúlyosabb és legmélyebbre ható veszteségeket elszenvednie, amikor a demokrácia nevében kormányozzák, amelyhez pedig olyan nagy reményeket fûzött.

5. Az erdélyi magyarság pedig éppen ezért elvárja, hogy a magyar kormány a maga részérôl is mindent el fog követni annak érdekében, hogy a béketárgyaláson az erdélyi magyarságot kielégítô területi rendezés jöjjön létre. Amennyiben a hatalmak esetleges diktátuma következtében az erdélyi magyarság számottevô tömegei mégis kívül maradnának Magyarország határain, így az erdélyi magyarság elvárja a magyar kormánytól, hogy az mindent megtesz az iránt, hogy a tömegek népi, kulturális, gazdasági jogainak tiszteletben tartását, és az ôket megilletô gazdasági és kulturális birtokállomány csorbíthatatlan fennállását a gyôztes hatalmak hatékonyan és intézményesen biztosítsák. Ennek keretében elvárja, hogy az Erdélyben lévô magyarországi vagyon sem fog ellenséges vagyonként kezeltetni, miután ez az erdélyi magyarság további érzékeny elerôtlenedését eredményezné.

6. Az erdélyi magyarság önmagának és a magyarság összességének súlyos veszedelmét látja minden olyan felmerülô tervezetben, amely az erdélyi kérdést a magyarság áttelepítésével kívánja megoldani,⁷ és éppen ezért határozottan elutasítja azt. Az erdélyi magyarság ismeretében azonban nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy egy, a magyarság létfeltételeivel nem számoló rendezés olyan önkéntes elvándorlást indítana meg, amelyet megakadályozni vagy késôbb jóvátenni nem lehetne, és amely számunkra Erdély végleges elvesztését jelentené.

Fenti nyilatkozattal kapcsolatban a magam részérôl csak azt kívánom megjegyezni, hogy az abban foglaltak véleményem szerint ma az erdélyi magyarság túlnyomó többségének legmélyebb meggyôzôdését fejezik ki. A nyilatkozat szakértôi Erdély magyar életének általánosan tisztelt vezetô egyéniségei, akik annak teljességét felekezeti és osztálykülönbségre való tekintet nélkül képviselik, akkor is, ha a hivatalos politikai vezetôk nyílt állásfoglalása a jelen körülmények között nehézségekbe ütközik. Mindannyiukat áthatotta a felelôsség megrendítô érzése, és nyilatkozatukat annak tudatában tették.

B⁸

Professzor Úr!

A tartós béke szempontjából rendkívüli jelentôsége van annak, hogy a megkötendô békeszerzôdésnek Erdélyre vonatkozó pontjai a tényállás legteljesebb ismeretében állapíttassanak meg.

Professzor Urat mi az erdélyi kérdés legilletékesebb szakértôjének tartjuk, ezért felkérjük arra, fejtse ki nézeteit a nagyhatalmak illetékes képviselôi elôtt. Feltétlenül óhajtjuk azonban, hogy a Professzor Úrral együtt megadassék ezen lehetôség azok számára is, akik Erdély magyar egyházi közösségei élén állva a viszonyokat legközvetlenebbül ismerik, s akiknek a közlései bizonyára közelebb vinnék a gyôztes nagyhatalmakat annak eléréséhez, hogy Kelet-Európának ezen a kényes pontján is megvalósuljanak a tartós béke és az alapvetô emberi jogok biztosításának a feltételei, s megvalósuljon az a cél, melynek eléréséért a nagyhatalmak oly kimondhatatlanul súlyos áldozatokat hoznak.

Éppen ezért kérjük a Professzor Urat, minden módon igyekezzék lehetôvé tenni, hogy azok, akik az erdélyi magyarság nagy egyházi és gazdasági közösségeinek élén állnak, meghívást kapva, megjelenhessenek a nagyhatalmak illetékes képviselôi elôtt, vagy azok hivatalos kiküldöttei által meghallgattassanak, s elôttük teljes lelkiismeretességgel és az igazság mindenek felett való szem elôtt tartásával kifejthessék nézeteiket, amire eddig illetékes tényezôk nekik nem adtak alkalmat.

Kolozsvár, 1946. április 29.

Vásárhelyi János
erdélyi református püspök

Márton Áron
erdélyi katolikus püspök

Szász Pál
az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke

Korparich Ede
az Erdélyi Hangya Szövetkezetek Központjának elnöke

Lakatos István
az Erdélyi Hitelszövetkezetek Központjának elnöke

C

Az erdélyi magyarság nevében jelentkezem. Felhatalmaz erre az a megbízólevél, melyet másolatban csatolok, és amelyet már személyesen be is mutattam Miniszterelnök Úrnak.⁹

Dacára a számos áldozathozatalnak és nyomorúságos életnek, az erdélyi magyarság és annak vezetôi 1920 óta nem adták fel a harcot az összmagyarságért és Magyarországért. De nem adta fel magyar mivoltát sem, pedig Isten látja mennyivel nehezebb volt az élete a trianoni ország magyarságával szemben. Ezt a magyarságot hagyja cserben a mai magyar kormány? Ha igen, úgy annak összes következményeit és a felelôsséget is kell vállalni, de azt a vádat is, amelyet az erdélyi magyarság a magyar kormánnyal szemben emel, és ez: áruló minden magyar ember - akár személyében, akár ha kormány is -, ki a magyarság kipusztítására irányuló törekvéseket támogatja vagy elôsegíti, ki éket ver anyaországi és erdélyi magyarok közé, vagy aki nem vonja le a konzekvenciáit annak, hogy a magyarság egy család és egy közösség.

Az erdélyi magyar társadalom vezetôinek nyilatkozatát mellékelem másolatban. Az eredeti Nékám Sándor követ úr jelentésében foglaltatik. E nyilatkozattal kapcsolatban szabadjon Miniszterelnök Úr figyelmét felhívnom arra, hogy amennyiben a magyar kormánynak nem áll módjában az erdélyi magyarság érdekeit képviselni, sem nemzetközi fórumok elôtti meghallgatásukról gondoskodni a békekötés elôtt, úgy a magyar kormány le kell hogy mondjon még a békeszerzôdés aláírása elôtt, hogy legalább ezzel a gesztussal deklarálja határain kívül élô magyar testvéreivel szembeni szolidaritását és egyben erkölcsi felfogását az emberi szabadságjogok tekintetében. Nem teheti ki magát a Kisgazdapárt sem annak, hogy késôbb a magyarság elárulásával vádolják, mert fölötte is ítéletet fog mondani a jövô és a történelem. Összetartás és nemzeti eszme nélkül nincs állam.¹⁰

Budapest, 1946. május 12.

[Román TÛK, XIX-J-1-j, 18. d. 16/b, és KüM BéO, XIX-J-1-a, 61. d. IV-137.]

------------