Az 1944-es román politikai fordulat az erdélyi magyarság számára kétszeresen is sorsfordulatot jelentett, hiszen az azt követô idôszakot nemcsak rendszer-, hanem újabb hovatartozási változásként is meg kellett élnie. Ötven év telt el, míg kézbe vehettük ennek a hivatalosan agyonhallgatott, magánbeszélgetések során néha második Mohácsként, néha a nagy megvalósulások koraként emlegetett idôszak elsô történeti kronológiáját: Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, 1944-1953. Kiadja a Teleki László Alapítvány Könyvtár és Dokumentációs Szolgálata, a JATE Központi Könyvtár Társadalomtudományi és Kortörténeti Gyûjteménye és a JATE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történelmi Tanszéke, Budapest-Szeged 1994.

Elsô kérdésként önkéntelenül is az merül fel, hogy miért éppen 1944-1953 és miért nem 1965 például, amikor egy korszak zárul le Románia történetében; Kétségtelen, hogy a második világháború utáni román politikatörténet szemszögébôl vizsgálva az elmúlt éveket, az 1953-as év nem jelent határkövet, nem hozott különösebb változást az ország életében. 1947 decembere a koalíciós korszak végét hozta, 1948-1952 pedig a monolitikus hatalmi rendszer kiépülésének, a Gheorghe Gheorghiu-Dej korszaknak a kezdetét. 1952 júniusában Petru Grozát elmozdították a kormány élérôl, fölfelé buktatva, a Nagy Nemzetgyûlés elnökeként megfosztották minden tényleges hatalomtól. Helyét Gheorghiu-Dej vette át, aki az RKP fôtitkársága mellé ezennel megszerezte a miniszterelnöki pozíciót is, vagyis a végrehajtó hatalom is az ô kezében összpontosult. Ugyanebben az évben szovjet mintára létrehozzák a Magyar Autonóm Tartományt, amely a magyar kisebbség életében is bizonyos szintû változásokat idézett elô. Akkor miért nem 1944-1952?

Valóban, 1952 bôvelkedett eseményekben, de a szerzô, amint a címbôl is kitûnik, a romániai magyar kisebbség történeti kronológiájának összeállítására törekedett, és ebbôl a szempontból vizsgálva a közelmúltat 1953 jelentette egy korszak végét. Mondhatni, hogy a második világháború utáni kisebbségi történelmünk meghatározó korszakának végét, amely nem véletlenül esik egybe a Magyar Népi Szövetség felszámolásával. A kronológia adatai maguktól beszélnek: 1944 ôszén megjelenik a romániai magyar politikai porondon az érdekvédelmi szervezetként fellépô MNSZ, és a román baloldal szövetségeseként nagymértékben hozzájárul a magyar kisebbség háború utáni talpraállásához. Ugyanezek az adatok bizonyítják azt is, hogy az augusztus 23-i kiugrást követô idôszakban, a történelmi pártok magyarellenes propagandájának és retorzióinak idején (lásd Maniugárda), a romániai magyarság számára a túlélés egyetlen biztosítéka a román baloldallal való szövetség volt. Ám az is tisztán kiviláglik, hogy 1948 után a kezdeti szövetséges lépésrôl lépésre áldozza fel érdekei oltárán a magyar kisebbséget és annak pártját, a Magyar Népi Szövetséget. A koalíciós korszakban kialakult magyar intézményrendszert 1948-tól kezdôdôen fokozatosan felszámolták, az MNSZ nemzeti érzésû vezetôit félreállították, legtöbbjüket bebörtönözték, oly módon, hogy mindvégig az egyre inkább bábjelleget öltô érdekvédelmi szervezet támogatását élvezték. Az önálló gazdasági és intézményrendszer megszüntetése, a magyar politikai reprezentáció kiszorítása nemcsak egy korszak, hanem a kisebbségek kollektív jogai elismerésének végét is jelentette. 1953 januárjában Gh. Gh. Dej bejelentette, hogy Romániában megoldódott a nemzetiségi kérdés, és az MNSZ tavasszal történt felszámolásával félregördült az utolsó akadály is a szovjet mintájú, homogén szocialista nemzet létrehozása útjából.

A korszakot valamennyire ismerôk vagy átélôk mindezt már tudták. Ám a Vincze Gábor által összeállított kronológia ezt konkrét, sok esetben eddig ismeretlen adatokkal támasztja alá. Úttörô jellege abban áll, hogy a korszak memoárirodalma, a romániai magyarság háború utáni történelmével foglalkozó magyarországi és a romániai változásokat elemzô nyugat-európai szakirodalmon, levéltári anyagokon túl nagymértékben hasznosítja az élô történelem és a korabeli román-magyar napilapok adatait is. Az eddig ismert munkák e korszak egy-egy szeletét dolgozzák fel, a kronológia viszont egyaránt rögzíti a politika-, gazdaság-, társadalom- és kultúrtörténeti eseményeket, közli a létfontosságú törvényeket, minisztertanácsi rendeleteket, kitér a Kárpátokon túli magyarság történetére is.

Kronológiájának elôszavában azt írja a szerzô: "Munkámmal az volt a célom, hogy megkönnyítsem a kutatók helyzetét, eddig még nem ismert tényeket tegyek közzé, illetve a változásokat folyamatukban láttassam. Az összegyûjtött adatok szelektálásánál azt az elvet követtem, hogy mindazok az események bekerüljenek a kötetbe, amelyek újat tudnak mondani eddigi ismereteinkhez képest. Mivel túl akartam lépni a kizárólag csak a magyar kisebbség sérelmeivel foglalkozó szemléleten, különösen fontosnak tartottam részletesebben is bemutatni a romániai magyar kisebbség intézményrendszerének kiépülését, majd leépítését-beolvasztását..."

Aki valaha is megpróbált e korszakhoz közelíteni, az tudja, hogy Vincze Gábor elérte célját, óriási segítséget nyújtott kutatóknak, újságíróknak, diákoknak egyaránt. És azt is tudjuk, mekkora munka és áldozatvállalás árán.