Vincze Gábor

1944. augusztus 23-án a román politikai elit abban a reményben hajtotta végre a "kiugrásnak" elkeresztelt katonai-politikai fordulatát, hogy ezzel az ország a gyôztesek oldalán fejezheti be a világháborút és visszaszerezheti az 1940-ben elvesztett Észak-Erdélyt.

Mihály király és a "történelmi pártok" vezetôi hamarosan rádöbbentek, hogy az "átállás" után mennyire szûk lett a kül- és belpolitikai mozgásterük. 1944 ôszén ugyanis a román belpolitika alárendelôdött a hadi eseményeknek és a szovjet hadmûveleti igényeknek. Mint legyôzött, "volt ellenséges állam", a békeszerzôdés aláírásáig Románia elveszítette szuverenitása gyakorlásának jogát, a tényleges fôhatalmat a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság (SZEB) nevében a Szovjetunió gyakorolta. 1944. november 12-én a romániai SZEB nevében Vinogradov vezérezredes - a Maniu-gárdák és a visszatérô csendôrség atrocitásaira, valamint a román-szovjet fegyverszüneti szerzôdés bizonyos megállapodásainak végre nem hajtására hivatkozva - kiutasította Észak-Erdélybôl a román közigazgatást. Az elkövetkezô hónapok eseményei megmutatták, hogy Moszkva Észak-Erdély hovatartozásának "lebegtetésével" zsarolja a bukaresti vezetést, hogy elérjék egy számukra is megfelelô "demokratikus kormány" kinevezését. A politikai válságot a kommunista párt tudatosan szította: 1945. január elején egy titkos bukaresti pártvezetôségi ülésen - a Moszkvából visszatért Ana Pauker javaslatára - kidolgozták a "tíznaponként újabb válság" tervét, amely a szovjetek durva beavatkozásával "oldódott meg": Visinszkij külügyi népbiztoshelyettes kierôszakolta, hogy I. Mihály 1945. március 6-án a Moszkva megbízható emberének számító Petru Grozát nevezze ki miniszterelnöknek. A király kényszerû beleegyezésének rögtön meglett a "méltó jutalma": Sztálin 8-án "visszaadta" Grozának Észak-Erdélyt. (Kevéssé ismert tény, hogy London inkább kész lett volna elfogadni Lucretiu Patrascanut miniszterelnöknek, mivel az angol szakértôk szerint neki nagyobb volt a népszerûsége, mint Grozának. (Public Record Office, Foreign Office, London, R/18970/5063/67, Ernest Bevin levele Halifax grófjának.)

1945. március 6-án gyakorlatilag megtörtént a kommunista hatalomátvétel Romániában. A 18 miniszter közül 14 a kommunisták vezette Nemzeti Demokrata Front (korabeli magyar fordításban: Országos Demokrata Arcvonal - ODA) tagja volt. A kulcspozíciók döntô része már ekkor az RKP kezébe került: felügyelték a belügyet és a hadügyet, az ô kezükben volt az igazságszolgáltatás - ami a politikai ellenfelekkel való leszámolásnál az egyik döntô fegyvernek bizonyult.

Az angolszász hatalmak úgy látták, hogy a kommunista párt és "szatellit pártjai" részvételével létrehozott kormány mögött nem áll igazi tömegtámogatás, ezért nem akarták elismerni az általuk szovjet bábkormánynak tartott Groza-kormányt.

A március 13-i kolozsvári díszünnepségen egyik angolszász nagyhatalom sem vett részt, mert ezzel kívánták kifejezni: a kormány megalakítására "a Jaltában megállapított feltételektôl eltérô módon került sor". (Ministcre des Affairs Etrangcres. Archives Diplomatiques. Série "Z", Europe, 1944-1949, 24. köt. Sarret bukaresti francia ügyvivô 1945. március 14-i távirata). A történelmi pártok - és Mihály király - csak abban reménykedhettek, hogy a román társadalom nagy többsége és a nyugati hatalmak ôket támogatják. Hogy a nyugati támogatás mekkora súlyú volt, mennyit ért, azt majd csak az 1945. decemberi - 1946. januári események mutatták meg.

Mivel a potsdami határozat értelmében csak a szövetségesek által elismert kormányokkal lehetett megkötni a békeszerzôdést, ezért a király abban reménykedett, hogy Potsdamra hivatkozva sikerül megszabadulnia az angolszász nagyhatalmak által el nem ismert Grozától. Kapóra jött, hogy augusztus 11-én James F. Byrns amerikai külügyminiszter jegyzékben követelte egy, a román népet "széleskörûen képviselô" kormány kinevezését. Mihály király és az ôt támogató jobboldali ellenzék - mint utóbb kiderült - tévesen mérte fel a lehetôségeket akkor, amikor felbátorodva az amerikai lépéstôl, augusztus 19-én, majd 20-án követelte Groza lemondását. Amikor Groza - Moszkva támogatását a háta mögött tudva - visszautasította a király követelését, Mihály "sztrájkba lépett": megtagadta a miniszteri rendeletek, törvények ellenjegyzését. A nyugati támogatás mellett a tömegtámogatás sem hiányzott: november 8-án, a király neve napján több tízezeres antikommunista, királypárti tüntetés zajlott Bukarestben.

A Groza-kormány kérdése szovjet-amerikai diplomáciai összecsapást eredményezett: a Külügyminiszterek Tanácsának 1945. szeptember-októberi londoni ülésszakán a nagyhatalmak elsôsorban a román kérdés miatt különböztek össze. A Byrns vezette amerikai delegáció kijelentette, hogy mindaddig nem tárgyal a Romániával kötendô békeszerzôdésrôl, "amíg nem hoznak létre a lakosság valamennyi demokratikus elemét széleskörûen, képviselô kormányt..." Ráadásul a State Departament a Groza-kormány elleni támadást összekapcsolta a magyar-román területi vita kérdésének nyitva tartásával is.

Végül a "román kérdé" a Külügyminiszterek Tanácsa 1945. december 15-27-én Moszkvában tartott értekezletén kompromisszumos megoldással ért véget. Az angolok és amerikaiak november-december folyamán rájöttek, hogy nem állnak rendelkezésre azok a diplomáciai/politikai eszközök, amelyekkel képesek lennének megváltoztatni a Romániában létrejött szovjet hegemóniát, ezért egy "modus vivendit" kötöttek Sztálinnal: a három nagyhatalom javasolni fogja a Groza-kormány kiegészítését ellenzéki polgári politikussal. Hogy ez a kompromisszumos megoldás (amelyet George Kennan "fügefalevélnek" nevezett, amely arra szolgál, hogy "eltakarja a sztálinista diktatúra meztelenségét") milyen valóságos segítséget jelentett a liberális és parasztpártok számára, hamarosan kiderült. A két "demokratikus díszminiszter" kijelölésekor újabb kompromisszumra kényszerült a két történelmi párt: az eredetileg jelölt Ion Mihalachét és "Bebe" Bratianut a szovjetek nem fogadták el, így került végül is sor Hatieganu és Romniceanu jelölésére.

Mit is értek el tehát a történelmi pártok és Mihály király? Azt mondhatjuk, hogy szinte semmit. A kormányban a két ellenzéki államtitkárnak semmi lényeges szerepe, funkciója sem volt. A Groza-kormányt nemhogy eltávolítani, de még meggyengíteni sem sikerült. Kiderült, hogy a nyugatiak "segítsége" csak névleges volt, ráadásul a magyar-román határvitában az ellenzék szövetségeseinek számító angolszász hatalmak a trianoni magyar-román határ megváltoztatását támogatták. Ezt a helyzetet aztán Groza ügyesen ki is használta a propagandájában, többször is hangoztatva, hogy a trianoni határok visszaállítását csak Sztálin támogatta.

A történelmi pártok vezetôi nem ismerték fel, hogy politikai zsákutcába kerültek: 1944 augusztusában Észak-Erdély visszaszerzése reményében álltak át az antifasiszta koalíció, illetve a Szovjetunió mellé. Azonban éppen Észak-Erdély jövôbeni státuszával zsarolva a román politikai vezetést - a történelmi pártok hamarosan kikerültek a hatalomból és a baloldali pártok kerülhettek kormányra. A polgári ellenzék sorsát a többször elhalasztott, végül 1946. november 19-én durva csalásokkal megrendezett választásokon elért kudarcuk pecsételte meg. A választási vereségtôl már egyenes út vezetett a polgári ellenzék felszámolásához - vezetôinek fizikai megsemmisítéséhez...

*

Az itt közölt követségi összefoglaló szerzôje Iklódi-Hirsch Dezsô, aki a bukaresti Magyar Királyi Követség jogtanácsosa volt a harmincas évek elejétôl kezdve. Bárdossi László miniszterelnök, aki a követségrôl ismerte tevékenységét, a magyarországi zsidótörvények elfogadása után igazoló papírokkal látta el. Felesége bukaresti román zsidó származású volt. Ennek köszönhetôen nagyon jó kapcsolatai voltak a bukaresti nagypolgársággal, politikai elittel.

Hirsch jelentésének nyelvezete a korszak általános politikai/publicisztikai nyelvezetének jegyeit viseli magán. 1945-ben Kelet- és Közép-Európában a polgári demokrácia híveit, a kommunista pártok ellenfeleit mindenütt "reakciósoknak" titulálták, míg a baloldal (a kommunista párt és szövetségesei) voltak a "demokraták". A "demokrácia gyôzelme" kifejezés pedig természetszerûen a kommunista párt hatalomra kerülését/hatalmon maradását, illetve Moszkva befolyásának megôrzését jelentette.

A dokumentumban elôforduló román személyneveket - Iuliu Maniu kivételével - román helyesírással közöljük. Az idézett újságcikkrészleteket terjedelmi okok miatt rövidítettük.

A dokumentum a Magyar Országos Levéltár Jelenkori Gyûjteményben, a Külügyminisztérium Békeelôkészítô Osztálya iratai között található. Jelzete: XIX-J-1-a, 60. d., IV-131., 717/Bé-1946.

*

Dr. Iklódi Dezsô min. tanácsos¹

Bukarest, 1946. április 6

Igen tisztelt, kedves barátom!

Szíves elôzetes engedélyeddel csatoltan küldöm rövid itt-tartózkodásom alatt szerzett, megbízható információk alapján írt pol. jelentésemet abban a reményben, hogy abban Téged különösen érdeklô több adatot fogsz találni.

Örömmel közlöm továbbá, hogy a legújabb kilátásaim [vannak] arra, hogy a beszerezni kért adatok birtokába juthassak. Hogy ez milyen eredmény volna, azt nem kell hangsúlyoznom. Jelen soraim vivôje szóbelileg számol be a részletekrôl.

Esetleges további szíves utasításaidat kérve, vagyok ôszinte tisztelettel és szívélyes üdvözlettel,

készséges barátod,
Iklódi-Hirsch Dezsô

Dr. Kertész István rendkívüli követ és meghatalmazott
min. úrnak,
Budapest²

Románia belpolitikai helyzete a Groza-kormány kiegészítése
után³

A moszkvai külügyminiszteri értekezlet határozata alapján tudvalevôleg ez évi január havában a külügyminiszteri értekezlet kiküldöttei Bukarestbe utaztak, hogy a Groza-kormány helyzetét a lehetôség szerint konszolidálják. A fejlemények visszanyúlnak Mihály román király múlt évi augusztusi felhívására, amelyet dr. Groza Péter miniszterelnökhöz intézett, akit kormánya lemondásra szólított fel.⁴

Ezt Groza megtagadta, amivel szemben a román király a passzív rezisztencia álláspontjára helyezkedett, és múlt évi augusztus közepe óta minden aláírást megtagadott a román kormánynak. A király magatartása Maniu Gyula nemzeti parasztpárti és Bratianu Constantin (Dinu) nemzeti liberális párti elnök befolyására vezethetô vissza, akik viszont úgy tüntetik fel pozícióikat, mint akik mögött az angolszász hatalmak diplomáciája állna. Az angolszász hatalmak felfogása szerint a Groza-kormány mögött nem áll a román közvélemény, és így a kormány mûködése nem felel meg a demokrácia követelményeinek. A király fellépésével szemben a Groza-kormány a szovjet kormánynál keresett támogatást, minthogy nem kétséges, hogy a munkáspártok részvételével mûködô Groza-kormány a szovjet kormány bizalmára joggal hivatkozik. Dr. Groza Péter miniszterelnök, Tatarescu külügyminiszter, valamint a kormány több munkáspárti minisztere az ôsz folyamán Moszkvába utaztak,⁵ ahol megnyugtatást nyertek arra nézve, hogy a kormány és a király konfliktusát el fogják simítani, és a kormány helyzetének megerôsítésére a módozatokat meg fogják találni. A nehézség kétségkívül abban csúcsosodott ki, hogy az angolszász hatalmak ragaszkodnak ahhoz, hogy a Groza-kormány ejtse meg a választásokat, viszont a kormány tudatában van annak, hogy a választási kilátások nem minden tekintetben biztatóak. A kormány lemondása a demokrácia súlyos vereségét jelentette volna, viszont a választások további elhalasztása nem látszott sikeres próbálkozásnak.

Minden valószínûség szerint sikerült a moszkvai külügyminiszteri értekezleten meggyôzni az angolszász hatalmakat arról, hogy Romániában nem lehet ez idô szerint még olyan demokratikus kormányzást követelni, amely a nyugati demokráciák elveinek gyakorlati alkalmazásán alapulna. Románia állami és társadalmi szervezete a fasiszta rendszer megbuktatása után korántsem ment még át azon a gyökeres demokratikus átalakuláson, mint más országokban, pl. Magyarországon. A hadsereg, hivatalnoki kar, csendôrség és rendôrség - a csekély arányú igazolási, állásvesztésektôl eltekintve - úgyszólván érintetlen, az egyházi szervezetek és vagyonállag változatlanok, az úgynevezett történelmi politikai pártok éppen úgy mûködnek, mint a régi "alkotmányos" korszakban. A reakció a közoktatásban szilárdan tartja helyét. A Groza-kormány mögött álló munkáspártok magában az ókirályságban nem olyan erôsek és tettrekészek, mint Erdélyben, ahol fôleg a magyar szervezett munkásság alkotja a kormány élcsapatát. Groza Péter Ekésfrontjának nem sikerült a Maniu-féle Nemzeti Parasztpárt mögött álló paraszttömegeket lényegesen elhódítani. A gazdasági élet változatlanul a régi kezekben van, és a lej megszilárdulása nem is enged meg semmiféle radikálisabb változtatást, mert ez nem kívánatos megrázkódtatással járna. Mindezek a jelenségek meg kellett hogy gyôzzék az angolszász hatalmakat, hogy a Groza-kormány megbuktatása nem jelentené a demokrácia sikerét, ellenkezôleg: annak bukását idézné elô, és így rendszerváltoztatás helyett "modus vivendit", átmeneti megoldást kell keresni, amely idônyerést is jelentene a Groza-kormánynak, és egyben kísérletet is arra nézve, hogy miként lehetne kompromisszummal dolgozni mindaddig, amíg a szabad demokratikus választásokat el lehet rendelni. A királyt is csak egy modus vivendi vezetheti ki a zsákutcából.

Ilyen elôzmények után jelent meg 1945. december 28-án Moszkvában a háromhatalmi értekezletrôl kiadott hivatalos kommunikében az a szakasz, amely Romániával foglalkozik. Ezek szerint a háromhatalmi külügyminiszteri értekezlet a román kormány elismerését ahhoz a feltételhez köti, hogy a nemzeti parasztpárt és nemzeti liberális párt egy-egy miniszterét be kell venni a kormányba és ily módon átalakult pártközi kormány vezetése alatt szabad választásokat kell tartani.

A közlemény ezeket mondja részletesen:

A három kormány [t.i. a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia] hajlandó ôfelsége I. Mihály királynak azt a tanácsot adni, melyet a király a román kormány összetételének kiszélesítésére vonatkozólag 1945. augusztus 21-én kelt levelében kért. Azt fogják tanácsolni ôfelségének, hogy a nemzeti parasztpárt és a liberális párt egy-egy tagja is helyet foglaljon a román kormányban. Az alább jelzett bizottság meg fog gyôzôdni arról, hogy a román kormány ezen tagjai

a) valóban a román kormányban eddig képviselet nélkül álló pártokat képviselik,

b) megfelelnek hivatásuknak és hûségesen együttmûködnek a kormánnyal. A három kormány tudomásul veszi, hogy az ekként átszervezett román kormány kijelenti, miszerint a lehetô legrövidebb idôn belül szabad és akadálytalan választásokat fog tartani az általános titkos szavazati jog alapján, minden demokratikus és fasisztaellenes pártnak jogot ad arra, hogy részt vehessenek ezen a választáson és jelölteket állítsanak. Az átszervezett kormány ezenfelül biztosítékot nyújt a sajtó-, szólás-, vallási és gyülekezési szabadság tekintetében.

Visinszkij, A. Harriman és Sir Archibald Clark-Kerr urak bizottsági tagi minôségben felhatalmazást kapnak, hogy azonnal Bukarestbe utazzanak ôfelségével a királlyal és a jelenlegi kormány tagjaival való tanácskozás végett, a fenti feladatok teljesítése érdekében. Mihelyt ezeket a kötelezettségeket teljesítették és a kívánt biztosítékokat megkapták, úgy Románia kormányát, amellyel a szovjet kormány diplomáciai kapcsolatot tart fenn, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányai is elismerik. E hivatalos kommuniké közzétételével egyidejûleg a háromtagú bizottság útnak is indult Moszkvából Bukarestbe.

A moszkvai határozat érthetôen meglepte a román közvéleményt, amely eddig a Groza-kormány mögött álló pártok és lapok leghevesebb harcát látta a két ellenzéki párt ellen, és most arra ébredt, hogy a nagyhatalmak e két párt részvételét követelik a kormányban. A demokratikus rétegek ebben a határozatban egyrészt a reakció elônyomulását vélték felfedezni, másrészt viszont úgy találták, hogy a Groza-kormánynak sikerült a bukást kiparíroznia azzal, hogy csupán megfigyelô szerepet juttat a kormányban a nemzeti parasztpártnak és a liberális pártnak, anélkül hogy a választások kiírását fix kötelezô határidôhöz kötötték volna. A modus vivendit tartós megoldásnak senki sem minôsítette, hanem csupán kivezetô útnak a román kormányzat bonyolult helyzetébôl. A román sajtó igen nehéz feladat elôtt állott, amikor meg kellett magyaráznia a moszkvai határozat jelentôségét.

A félhivatalos România Libera így kommentálta a döntést:

"Románia visszaszerezte hitelét a világ elôtt, és az idevezetô út legnehezebb részét már megtette. [...] Az államügyek felelôs vezetésének keretei kiszélesednek és ezzel kitágul a nemzetgazdaság megfelelô mederbe irányításának felelôssége is. Valamennyiünk reménye a tényleges együttmûködés gondolata felé száll."

A kommunista párti Scânteia leszögezte, hogy a román kormány beveszi a moszkvai határozat folytán a kormányban eddig nem szereplô két politikai párt egy-egy képviselôjét.

Az erdélyi magyar és román munkássajtó véleményét visszatükrözi a nagyváradi Viata Noua c. kommunista párti lap 1946. január 6. vezércikke, amely a kényes helyzetbôl igyekszik a reális következtetéseket levonni. Ez a cikk így hangzik: "A moszkvai határozat tisztázta az ország belpolitikai helyzetét. Az értekezlet által megszabott utat követni kell. [...] A reakció belsô erôi eddig megtagadták a kormánnyal való együttmûködést, a kormányt nem támogatták, sôt: szervezett szabotázzsal és politikai intrikákkal meggátolták a kormány munkáját. Minden eszközt felhasználtak, hogy a nagyhatalmak bizalmatlanságát elôidézzék, és ezzel el is érték, hogy ezek késtek a kormány elismerésével. [...] Jellemzô módon ki akarták aknázni a londoni konferencia sikertelenségét⁶ arra is, hogy megtörjék a nép és a belsô béke demokratikus egységét. Ezt a törekvést szolgálták a november 8-i incidensek.⁷ [...] A kormánynak ez a kiszélesítése magával hozza az ország fejlôdését a nagyhatalmak óhajának megfelelôen. Két indok vezetett erre. Egyrészt, hogy eltûnjenek az ellenzék fenntartásai a Groza-kormánnyal szemben, amidôn lojálisan együttmûködik a kormánnyal, amely megtartja demokratikus irányvonalát, másrészt megjelölte azt az arányt, amelyben a nemzeti parasztpárt és a liberális párt osztozni fog a kormányzatban."

A három megbízott diplomata 1945. december 31-én érkezett Bukarestbe. A magas vendégeket Ionescu tábornok, a király szárnysegédje, Tatarescu külügyminiszter és a Szövetséges Ellenôrzô Bizottság tagjai fogadták. 1946. január 1-én megjelentek Mihály királynál, és egyórai eszmecserét folytattak vele, majd a kormány tagjaival tanácskoztak. Külön megbeszélést folytattak Maniuval és Bratianuval. Az ellenzéki pártvezérek különféle óhajaira nézve a bizottság azt válaszolta, hogy megbízatásuk keretein kívül semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozhatnak. Groza Péter az ellenôrizhetetlenül keringô hírekkel kapcsolatban kategorikusan kijelentette, hogy nincs szó a kormány átalakításáról, hanem csupán kiegészítésérôl. A szövetséges megbízottak rövid terminust adtak a döntésre, minthogy elutaztak Bukarestbôl.

A nemzeti parasztpártban és a liberális pártban izgalmas tanácskozások zajlottak le. A nemzeti parasztpárt nyilatkozatot adott ki, amely szerint figyelembe véve a moszkvai határozatot, hajlandó képviselôjén keresztül részt venni a kormány mûködésében. A nemzeti parasztpárt a szabadságszeretô népekkel és legfôként a Szovjetunióval való együttmûködés híve.

Közleményt adott ki a liberális párt is. Ebben Bratianu Constantin beszámolója alapján szolidárisnak jelentik ki magukat a nagy szövetségesek kívánságával, hogy Romániában szabad választásokkal szilárdítsák meg a demokratikus rendszert. A párt minden erejével támogatni fogja a moszkvai megegyezések megvalósítását.

A tanácskozások közben állandó izgalmak között folytak. A nemzeti parasztpárt Mihalache alelnököt és Bebe Bratianut, a párt titkárát óhajtotta delegálni a kormányba, ezt azonban nem fogadták el. E két prominens személy esetének okait nem hozták nyilvánosságra. Végül is megtörtént a döntés: a nemzeti parasztpárt dr. Emil Hatieganut, a liberális párt Mihail Romniceanut delegálta a kormányba, akik január 7-én le is tették a király kezeibe az esküt. A kormány ezzel kapcsolatban a következô kommünikét adta ki:

1946. január 8-án rendkívüli minisztertanács volt dr. Groza Péter miniszterelnök elnökletével. Miután a miniszterelnök bemutatta az új minisztereket: Mihail Romniceanut és dr. Emil Hatieganu tanárt, javasolta, hogy a kormány tegye teljesen magáévá a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia külügyminisztereinek december 16. és 26. között hozott határozatait. A minisztertanács megvitatta ezt a javaslatot, és mint fontos tényeket kijelentette a következôket:

2) E választások szabadságának biztosítása. A választásokat az általános titkos szavazati jog alapján hajtják végre minden demokratikus és antifasiszta párt részvételével, amelyek szabadon ejthetik meg a jelöléseket a törvényhozó testületbe.

3) A sajtó-, szólás-, vallás- és egyesülési szabadság biztosítása. A belügyi, igazságügyi, kultusz- és propagandaügyi miniszterek⁸ megbízatnak e határozat végrehajtásával.

Kétségtelen, hogy a modus vivendi, amellyel a román kormányválságot kivezették a zsákutcából, a Groza-kormány sikerét jelenti annyiban, hogy elhárult a kormány bukásának veszélye, és a két erôs ellenzéki pártot látszatra leszerelték. Igen csekély azonban azoknak a száma, akik a megoldás tartós voltában hisznek. A demokratikus közvélemény, különösen Erdélyben, nagy kedvetlenséggel fogadta, hogy a Groza-kormány kénytelen volt elfogadni miniszterül éppen Emil Hatieganut, aki a nemzeti parasztpárt szélsô reakciós szárnyához tartozik, és akit a Groza-kormány pár hónappal elôbb Kolozsvárott letartóztatott mint értelmi szerzôjét ama reakciós tüntetésnek, amely két magyar munkás halálát okozta.⁹ (Emil Hatieganu egyéniségérôl, politikai pályafutásáról, felfogásáról letartóztatása kapcsán részletes beszámolót nyújtottam be.)¹⁰

Emil Hatieganu egyébként nem is titkolta, hogy miniszteri minôsége nem jelenti azt, hogy azonosítja magát a Groza-kormánnyal. Míg Romniceanu miniszter kijelentette, hogy együtt fog mûködni a jelenlegi kormánnyal, Hatieganu a minisztertanácsban a következô kijelentést tette: "A nemzeti parasztpárt megbízott azzal, hogy vegyek részt a kormányban az ország és Ôfelsége a Király érdekében. Én önök között a moszkvai egyezmény alapján vagyok, anélkül azonban, hogy a kormány ténykedéseiért felelôsséget vállalnék."

Groza miniszterelnök így válaszolt erre: A moszkvai határozat szövege világos. Elôírja, hogy minden pártnak lojálisan kell közremûködnie. Groza hozzáfûzte, hogy a nemzeti parasztpárt minden fenntartás nélkül fogadja el a moszkvai döntést.

Romniceanu szükségesnek tartotta ezek után kinyilatkoztatni, hogy ôszintén támogatja Groza demokratikus koncentrációs kormányát. A román lapok értesülése szerint Maniu Gyula rá akarta venni Bratianut, hogy a liberális párti miniszter is ugyanolyan nyilatkozatot tegyen, mint amilyet Hatieganu tett az elsô minisztertanácson. Bratianu azonban ezt a kérést nem teljesítette. A liberális párt legalábbis formailag respektálni akarja a moszkvai határozatot, mert tudja, hogy ennek legfôbb célja az volt, hogy lehetôvé tegye az angolszász hatalmak számára a román kormány elismerését. A kormány megbuktatása a Szovjetunió támogatása folytán lehetetlenné vált, de Anglia és Amerika számára mégis kellett egy formula, hogy a Groza-kormányt, amelyet egyébként nem tart a közvélemény kifejezésének, mégis elismerje. Ezt szolgálta a moszkvai formula.

Egyébként az a szórványosan megmutatkozott hiedelem - mintha a moszkvai határozat nyélbe ütése nyugvópontra juttatja a román belpolitikai helyzetet - már a nagyhatalmak képviselôinek bukaresti tárgyalásai során alaptalannak bizonyult. Ugyanis január elsô napjaiban dr. Nicolae Lupu, a nemzeti parasztpárt alelnöke proklamációban bejelentette a pártból való kilépését és új párt alapítását. Lupu kiáltványa ezeket mondja:

"A nemzeti parasztpárt súlyos ellentmondásokba került, és ebben a helyzetben van ma is. Valamennyi társadalmi osztályba mélyen gyökerezett ez a pártszervezet, de Maniu és Mihalache meddô és negatív irányítása rendszeresen távol tartotta az államügyek vezetésétôl. Ebbôl az okból kifolyólag a párt mindössze három évig kormányozhatott a letûnt negyedszázad harcokban eltelt ideje alatt, és ma is a sorozatos ellentmondások malomkövei között ôrlôdik, ami megtöri erejét és létét. Ennek tudható be, hogy a földmûvelô és munkáskívánalmakat képviselô ezen párt a román politikai élet jobboldalára tolódott. Ez Maniu Gyulának és Ion Mihalachénak tulajdonítható, akik a párt felfogásától és életétôl távol álló reakciós elemekkel vették magukat körül. Ez a párt a liberális párti plutokráciával folytatott harcból született, de Maniu politikai rövidlátása folytán a Bratianu Dinu vezetése alatt álló bankárok pártjának uszályává alacsonyodott. A párt születésétôl kezdve a Szovjetunióhoz való közeledésért harcolt, de az elítélendô politikai mesterkedések folytán ma nem állhat a Korona rendelkezésére, mert Maniu elôsegítette a reakciós elemek beszivárgását, magatartásával pedig a szövetségesek elégedetlenségét vívta ki. Több ízben felhívtam Maniu figyelmét azokra a káros következményekre, amiket az országnak és a pártnak okoz. Mindamellett makacsul kitartott a reakciós vonalvezetés mellett, amelyet állandóan rákényszerített a pártra is. Nemcsak én magam, hanem a párt több más kiemelkedô egyénisége is több ízben kérte a helyzet tisztázását. Kértük, hogy vonuljon vissza, mert ezáltal megkönnyítené, hogy a párt a maga természetes irányában orientálódjék. Visszavonulását több ízben meg is ígérte, de nem tette meg. Huzavonákkal megakadályozta azt, hogy a pártban a tisztulási folyamat meginduljon. Most azonban az ország és a korona olyan nehézségeken megy át, hogy kötelességemnek tartom az országot a jelenlegi kátyúból kivezetni. Ebbó1 a célból én, aki mindig a Szovjetunióval és a Szövetségesekkel való ôszinte barátság politikája mellett kardoskodtam, ama politika mellett, amely a munkásság és a parasztság érdekeit szolgálja, elhatároztam, hogy a múlthoz hasonlóan átveszem e társadalmi osztályok harci zászlóját, és elhagyva Maniu és Mihalache, valamint meddô reakciós politikájukat, megkezdem az ország és a korona érdekében a harcot. A ma létesülô Demokratikus Parasztpárt zászlaja alá hívom mindazokat, akikkel a parasztpárt elsô korszakának hôsies harca egybeköt. Felhívom a párt valamennyi szervezetének vezetôit, továbbá mindazokat, akik a nemzeti parasztpárt tagjai voltak, de a pártvezetôség reakciós mesterkedései folytán kénytelenek voltak attól eltávolodni, felhívom azokat, akik távol tartották magukat a politikai harcoktól, valamint minden jóhiszemû embert: sorakozzanak mögém, ma, mikor az ország súlyos helyzetében nincs jogom félreállani. Szilárd hittel az igazi román demokrácia jövôjében és népünk kiapadhatatlan képességében, megindulok a demokrácia útján a parasztság, munkásság és szeretett királyunk javára, és szövetségeseinkkel szoros együttmûködésben a béke megszilárdításáért."

Bukaresti lapok szerint Lupu proklamációjának sikere van. A lapok számos vidéki nemzeti parasztpárti vezetô nyilatkozatát közlik, amely szerint szakítanak Maniuval és Lupuhoz csatlakoznak. Lupu Demokrata Parasztpártjához csatlakozott az Ilfov megyei (Bukarest megyei) szervezet jó része is, amelynek Lupu volt az elnöke. A nemzeti parasztpárt azt a hírt terjesztette, hogy Lupu halálos beteg és így nincs jelentôsége az ô akciójának. Lupu ezt erélyesen cáfolja.

Ki ez a Lupu Nicolae? Milyen jelentôséget lehet az ô disszidálásának tulajdonítani?

Dr. Nicolae Lupu kb. 35 éve szerepel a román politikai életben. Az ókirályságbeli demokratikus mozgalmak kezdetén fejtett ki már aktivitást. Orvosi gyakorlatát abbahagyva, a politikába vetette be magát. Megyei prefektus volt, majd a román képviselôház tagja. A világháború után megalakította Mihalache nevû tanítóval együtt a parasztpártot, amely részt vett abban a blokkban, amely Vajda Sándor 1919. évi kormánya alatt a parlamenti többséget alkotta. Lupu ebben a kormányban a belügyi tárcát töltötte be.¹¹ A folytonos sztrájkok miatt az udvari kamarilla Vajda miniszterelnök külföldi tartózkodása dacára megbuktatta a kormányt. Luput ekkor szélsô baloldali tendenciákkal vádolták, mivel Moszkvában és Szófiában látogatást tett Sztambulinszki kormánya alatt, a pártpolitika bolsevista jelzôt ragasztott a nevéhez. Miniszteri bukása után továbbra is együttmûködött az erdélyi nemzeti párttal,¹² de késôbb szakított Maniuval. Meglepetést keltett, amikor 1927-ben belépett mint munkaügyi miniszter a Bratianu-kormányba,¹³ jóllehet addig hevesen harcolt a liberális párt ellen. Aurora címû lapjában hónapokon át közölt leleplezô cikksorozatot Stelian Popescuról, az Universul fôszerkesztôjérôl, válaszul azokra a sorozatos támadásokra, amik ellene az Universulban megjelente Mégis e két ádáz ellenség helyet foglalt egyazon kormányban. Lupu személyes látogatás útján fejezte ki Popescu elôtt sajnálkozását a támadásokért. Maniu Gyula 1928. évi kormányra jutásakor Lupu és parasztpártja éles ellenzékbe ment. Maniu és Lupu csak évek múlva békültek ki, amikor is Lupu feloszlatta pártját, és belépett a nemzeti parasztpártba, ahol mostanáig meg is maradt. Lupu évtizedeken át bizonytalan egzisztenciát folytatott. A jobboldali sajtó vádjai szerint, pártklubjának kártyabérletébôl élt. Ugyancsak a sajtó vádolta azzal, hogy súlyos választási költségeit a zsidó vállalatok és bankok fedezik. Lupu mindig filoszemita politikát vallott. A magyar kisebbségi kérdésben semleges közönyt tanúsított. Erdélyben mindig kevés talaja volt. Megbízhatatlan és laza erkölcsû egyéniségnek tartják, de tény, hogy politikai vonalvezetése meglehetôsen következetes volt. Mindig demokratikus és szovjetbarát magatartása nem kétes. Népszerûsége ma már igen hanyatlott, és bár mint szónok és demagóg ma is jelentôs, de Maniu és pártja nem tekintheti ôt döntô ellenségnek. Egyébként is a munkás- és parasztrétegek képviselete ma már sokkal illetékesebb pártok kezében van: a munkáspártokéban és Groza Ekésfrontjának kezében. Minthogy azonban sok belsô titkot ismert és szükség esetén kíméletlen: mégis számolni kell vele, és a nemzeti parasztpártból történt kilépése és új pártalakítása a reakciót gyengíti a román politikában, ha súlyosan nem is érinti.

Ugyanekkor másik új párt is alakult Romániában. A Hazafiak Szövetsége (Uniunea Patriotilor), amely eddig is részt vett a kormánykoalícióban, és több tagja szerepel a kormányban,¹⁴ Nemzeti Néppárt (Partidul National Popular) név alatt külön új politikai párttá alakult át. A pártprogram szerint az új szervezet küzdeni fog Románia függetlenségéért és egységéért, az egykamarás parlamenti rendszerért, a választójogi többségi prémium eltörléséért, a megválasztottak felelôsségének körülírásáért, az egyéni és közjogok garantálásáért, minden nemzetiség egyenlô jogáért és védelméért. Az új párt harcolni fog a nôk jogaiért, a hadsereg és a nép szorosabb kötelékéért, a belföldi hitel igazságos elosztásáért, a kis- és középbirtokosok támogatásáért, a tisztviselôk igazságos fizetéséért, a városi kisember boldogulásáért stb. A párt elnökévé Mitica Constantinescut, a Nemzeti Bank volt kormányzóját választották meg. Ez méltán kelt feltûnést, mert Constantinescu a liberális párt tagja volt, részt vett 1934-ben Tatarescu kormányában,¹⁵ és egyébként egyike volt a párt értékes egyéniségeinek. A jelenlegi kormány tagjai közül Bagdasar egészségügyi és Vladescu-Racoasa nemzetiségügyi miniszter foglalnak helyet a pártvezetôségben. Kétségtelen, hogy a párt a demokratikus polgárság alakulata akar lenni a kormánykoalícióban, és így tulajdonképpen konkurense a kormánykoalícióban helyet foglaló disszidens liberális pártnak (Tatarescu) és disszidens nemzeti parasztpártnak. Az új alakulás tulajdonképpen a beígért választások elôjelének tekinthetô.

A Nemzeti Néppárt programjában az egykamarás parlamenti rendszer szerepel. Patrascanu kommunista igazságügy-miniszter legutóbbi kijelentése szerint ô is az egykamarás rendszer alapján készíti elô az új román választójogi törvényt. Elôre látható, hogy a szenátus eltörlése a liberális és nemzeti parasztpártok ellenzésével fog találkozni, és nem lehet megjósolni, hogy meddig fog elmenni e tekintetben a két párt miniszterének ellenkezése. A szenátusban eddig az egyházak, a volt hadseregparancsnokok, a szakkamarai szenátorok igen jelentékeny befolyással és súllyal rendelkeztek. Különösen várható az egyházak állásfoglalása a szenátus eltörlésével szemben. Máris hangok hallatszanak, amelyek aggályosnak tartják, hogy Románia egyszerre menjen át analfabéta és politikailag iskolázatlan tömegeivel a legszélsôbb választójogra. Igaz, hogy eddig is általános, titkos választójog volt Romániában a diktatúrák elôtt, de ezt paralizálta részben az úgynevezett többségi prémium, amely szerint az a párt, amely elnyerte az országban leadott szavazatoknak legalább a 40%-át, túlnyomó többséget szerzett a mandátumok elosztásánál, továbbá, hogy az a párt, amely nem szerezte meg az országos szavazatok 2%-át, egyáltalán nem kapott mandátumot, valamint paralizálta a szenátus intézménye. A prémium eltörlése, a kis pártok érvényesülésének szabaddá tétele megnyitja az utat a legszélsôbb radikalizmus érvényesülése elôtt, amely azonban éppen úgy lehet jobboldali is (lásd a Vasgárda 1937. évi választási gyôzelmét),¹⁶ mint baloldali. Ezt olyan konzervatív polgári és tôkés elemek hangoztatják most is, akik tartanak nemcsak a munkáspártok választási elôretörésétôl, hanem a nemzeti parasztpártban megbúvó szélsôjobboldali elemek érvényesülésétôl is. Mindezek a meggondolások fôleg a Bratianu-féle plutokrata liberális pártot késztetik arra, hogy az egykamarás rendszert meggátolja és a szenátus fenntartását követelje.

Hogy a szélsôjobboldali elemek eleven erôvel igyekeznek szóhoz jutni, azt mutatják egyes lapokban megjelenô antiszemita cikkek, valamint az ifjúság antiszemita tüntetései. Az Ardealul címû bukaresti napilapot a kormány nemrégen tizenöt napra betiltotta zsidóellenes cikkei miatt. Az Ardealul kimondottan erdélyi érdekeket szolgál, magyarellenes és antiszemita jellegû. Antiszemita tüntetések zajlottak le a közelmúltban a bukaresti egyetemen és Kolozsvárott is. Kolozsvárott a január 24-i román nemzeti ünnepen a Te Deumról kitóduló mintegy háromszáz fônyi egyetemi és középiskolai diák rendezett nacionalista tüntetést. A tüntetôk betörték a kommunista pártház ablakait. A kommunista párt nyilatkozata megállapította, hogy a tüntetés jellege soviniszta és reakciós volt, és célja volt ugyanaz, mint az Ardealul cikkének: kitapogatni, meddig, mennyire lehet visszaélni a szabadságjogokkal? A Graiul Nou [Új szó] és Igazság; címû lapok szerint a fasizmus tûzfészkei nincsenek kiirtva, és a tüntetés egyik letartóztatottja ki is jelentette, hogy "a Vasgárda újraéled és szervezkedik". A kommunista párt nyilatkozata szerint a több ezer fônyi Dermata- és CFR-beli román és magyar munkásságot erôvel kellett visszatartani, hogy a provokálókat pozdorjává ne zúzza. A demokratikus hatóságok sem jártak el kellô eréllyel és gyorsasággal. Craciun kolozsvári rendôrfônök szerint a tüntetésnek vasgárdista jellege volt. 15 embert tartóztattak le.

Mindezek a tünetek mutatják, hogy a moszkvai határozatok végrehajtása egyáltalán nem konszolidálta még a belsô helyzetet Romániában.

Groza miniszterelnök január 15-én nyilatkozott a Reuter angol távirati iroda tudósítója elôtt. Kijelentette, hogy a moszkvai határozat értelmében átszervezett kormány lojálisan fogja teljesíteni a demokratikus szabadságjogok biztosítására és a szabad választásokra vonatkozó feltételeket.

Remélem - úgymond Groza -, hogy a kormány elismerése Anglia és az Egyesült Államok részérôl nem fog késni. Még e héten megbeszéljük a történelmi pártok minisztereivel a szabadságjogok biztosítására vonatkozó intézkedéseket. A kormány összetételének megváltoztatására a választások elôtt nem kerülhet sor. A nemzeti parasztpárt és a liberális párt annyi lapot indíthat, amennyit akar, de a SZEB és a kormányszervezet részérôl gyakorolt politikai cenzúrát továbbra is fenn fogjuk tartani.

Arra a kérdésre, hogy mikor fogják a választásokat megtartani, a miniszterelnök ezeket mondotta: a legmegfelelôbb idôpontban, amikor sikerül a tárgyi feltételeket is biztosítani.

Tatarescu külügyminiszter viszont a Reuter tudósítójának úgy nyilatkozott, hogy személyes véleménye szerint a romániai választásokat júniusban vagy júliusban fogják megtartani.

A választások kitûzésének terminusa elé jogos kétkedéssel lehet tekinteni. Legindokoltabb az a felfogás, hogy a kormány lehetôleg húzni fogja a választás terminusát nemcsak azért, mert a választás kimenetele elé nem tekint optimizmussal, hanem azért is, mert meg akarja várni a béketárgyalások eredményét. Általános vélemény szerint a béketárgyalások eredménye - elsôsorban területi kérdésekben - a kormány helyzetét döntô módon fogja determinálni.

Ami a lapindításokat illeti: a nemzeti parasztpárt újból megjelenteti kolozsvári napilapját, a Patriát és a bukaresti Dreptateát, amelyet Dreptatea Noua cím alatt most a disszidens nemzeti parasztpárt ad ki. Egyébként a Dreptatea mindig szürke pártorgánum volt, olvasóközönség nélkül. A Patria elôreláthatólag kombattáns lap lesz megint, amennyiben ezt a cenzúra és a kormánnyal való "lojális együttmûködés" követelménye megengedi: A liberális párt újra megindítja a betiltott Viitorul címû napilapot. Lupu fel akarja támasztani Aurora címû napilapját. Mindezek a pártlapok sok olvasótáborral korábbi megjelenésük idejében sem rendelkeztek. Tisztázatlanul áll még Tatarescu miniszterelnök-helyettes és a régi liberális párt egymás közti helyzete. A liberális párt hivatalosan megcáfolta azt a hírt, hogy a párt békítô tárgyalásokat folytat Tatarescuval. A párt változatlanul szemben áll Tatarescuval, akit számos régi híve is cserbenhagyott. Így hónapok óta jár kézrôl kézre Bentoiu volt igazságügy-miniszter éles hangú levele, amit Tatarescuhoz intézett, akit felhív, hogy lépjen ki a kormányból, és a román érdekek elárulásával vádol. Viszont számítanak arra, hogy Richard Franasovici ismert liberális politikus és volt miniszter belép a kormányba. Franasovici eddig külföldön tartózkodott, és nemrégen tért haza.

Hogy a Groza-kormány és a kormányban helyet foglaló úgynevezett történelmi pártok között a vetélkedés nem szûnt meg, arra jellemzô Constantinescu-Iasi propagandaügyi miniszter egyik nyilatkozata. A miniszter nemrégen villásreggelit adott a külföldi újságírók tiszteletére. A miniszter kijelentette ez alkalommal, hogy a kormány ôszinte szándéka, hogy a külföldi közvélemény teljes tájékoztatást kapjon Románia politikai helyzetérôl és eseményeirôl. "Le kell szögeznem, hogy a kormány maradéktalanul teljesítette a moszkvai értekezlet határozatait: kiegészítette magát az ellenzéki pártok két képviselôjével, azokból a pártokból, amelyek nemrégen még hamis támadásokkal tájékoztatták a külföldet. Maradéktalanul megvalósítottuk a szabadság rendszerét is. Ki kell térnem itt a londoni és a New York-i rádiónak és a külföldi sajtónak arra a közlésére is, hogy a Groza-kormány csak a lakosság 5%-át képviseli. A moszkvai határozat számszerûleg is megcáfolja ezt az alaptalan állítást, mert a két történelmi pártból csak egy-egy képviselôt, tehát összesen két személyt kíván a kormány kiegészítésére bevonni azzal a 34 miniszterrel szemben, akik a Groza-kormányt alkotják. És az is a Groza-kormány javára írandó, hogy a moszkvai határozat az eddigi kormány személyi összetételében semmiféle változást nem igényelt. Sajnálattal kell megállapítanom - mondta a miniszter -, hogy minden ôszinte törekvésünk és tájékoztató lehetôségünk dacára, a külföld valótlan, sôt hazug, célzatos, elsötétítô tájékoztatást kapott az elmúlt ôsz folyamán a romániai eseményekrôl."

A Világosság c. kolozsvári lap munkatársa beszélgetést folytatott Szenkovits Sándor kommunista vezetôvel, az Országos Szakszervezeti Tanács bukaresti fôtitkárával. Szenkovits többek között ezeket mondta: Hogy a háromhatalmi kiküldött bukaresti tárgyalásain a reakció gyôzött? Mondja meg otthon, legyenek nyugodtak, még két ilyen gyôzelem, és ellenségeink végképp elvéreztek.¹⁷

Stefan Oprea, az Ekésfront titkára így nyilatkozott Nagyváradon: A moszkvai határozatban a mi pártunk fiatal demokráciánk gyôzelmét látja. Hogy azonban ezek a nyilatkozatok nem szüntették meg különösen az erdélyi demokratikus közvélemény nyugtalanságát, azt mutatja a kolozsvári Világosság c. lap január 20-i vezércikke, amely igyekszik minden oldalról megmagyarázni a kialakult helyzetet. E cikk annál jelentôsebb, mert benne megszólal az erdélyi polgárság magyar közéletbe való bekapcsolásának nagy problémája is. Az eddigi magyar szervezetek igyekeznek kitárni kapuikat azok elôtt a tényezôk elôtt, amelyek eddig távol maradtak az új erdélyi magyar közélettôl. (Erre vonatkozólag külön jelentésem számol be.)¹⁸

A Világosság vezércikke így szól:

"A moszkvai külügyminiszteri értekezlet Romániát érintô határozatainak végrehajtása kedvezô és megnyugtató hatással volt Románia belpolitikai életére, külpolitikai kapcsolataira, nemzetközi helyzetére és közvetve a romániai magyarság további sorsára is. [...] Örvendetes következménye a moszkvai határozatok megvalósításának, hogy a kormány helyreállította kapcsolatát az alkotmányos tényezôkkel. Románia uralkodója visszatért Bukarestbe, megkezdi a felelôs miniszterekkel a munkakihallgatásokat, és szentesíti a minisztertanácsi határozatok alakjában életbe léptetett rendelettörvényeket, amelyek közül a romániai magyarság részére különös örvendetesen és megnyugtatólag hat, hogy a király még e héten szentesíti a nemzetiségi törvény végrehajtási utasítását is. [...] A moszkvai határozatok Romániára vonatkozó pontjainak végrehajtása természetszerûleg érezteti hatását a közel kétmilliónyi erdélyi magyarság közéletében is. A Magyar Népi Szövetség a haladó értelmiségnek és polgárságnak a demokratikus magyar népi egységbe való hathatósabb bekapcsolása érdekében kitárta kapuit, és a belpolitikai élet nyugvópontra jutása megkönnyíti részére a magyar gazdasági és kulturális érdekek hathatósabb, az eddiginél eredményesebb felkarolását.¹⁹ A Magyar Népi Szövetség Kolozsvárt megtartott elnökségi tanácsülése,²⁰ Kurkó Gyárfás elnök ismeretes körlevele, az erdélyi magyar intézmények és a gazdaságilag leromlott Magyarország éhezô népének támogatására létesített Magyar Segélyezô Bizottság megszervezése, és munkájának Szabó Béni irányításával való megkezdése, a Szász Pállal, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnökével folytatott tárgyalások mind azt bizonyítják, hogy a romániai magyarság egységes arcvonala megszilárdul és eredményeket hozó jövôvel biztat. A Magyar Népi Szövetség különbözô megyei és városi tagozatainak kiszélesítése, az építô munkába új személyiségek bekapcsolása azt a jogos reményt kelti, hogy a romániai belpolitikai élet megtisztulása után kezdôdik a romániai magyarság eddig még megoldatlan jogos követeléseinek teljesítése, és ezzel az általános jobb korszak bekövetkezése az ország és egyúttal népünk javára" - fejezi be a Világosság vezércikke. Ez a vezércikk tónusában és tartalmában egyaránt visszatükrözi az erdélyi magyar demokrata rétegek hangulatát, amelynek megnyugtatása a cikk célja. Egyben a cikk bátorítás akar lenni ama magyar társadalmi rétegek számára, amelyeket most bele akarnak kapcsolni a népi munkába, hogy amint a román polgárság is politikai szóhoz akar jutni, akként az erdélyi magyar polgárság számára is megnyílik a lehetôség a politikai harcokban való szereplésre.

Azt az eseményt, hogy Mihály király ismét megkezdi a kormánnyal az együttmûködést, 1946. január 17-én a következô hivatalos kommuniké adta hírül: "Mihály király Szinajából visszaérkezett Bukarestbe. A moszkvai határozatok szellemében és a kormány kiegészítése után az uralkodó még ezen a héten megkezdi a kormány tagjaival az eddig szokásos munkakihallgatásokat, szentesíteni fogja a törvényjavaslatokat, amelyek a román hivatalos lapban, a Monitorul Oficialban, az eddigi minisztertanácsi határozat alakja helyett törvényként fognak megjelenni."

Annak illusztrálására, hogy a béke a kormányzó pártok és a történelmi pártok között nem éppen ôszinte, érdekesnek tartom két hírlapi cikk reprodukálását. Maniu Gyula a nemzeti párt végrehajtó bizottságának ülésén, amelyen Hatieganu Emilt miniszternek delegálták, a következô kijelentést tette:

Ha egyetlen ember is volna pártunkban, aki szovjetellenes politikát folytat, úgy azt dróttal össze kell kötözni és villamosszékben kivégezni.

A bukaresti sajtó egyes orgánumai felvetik a kérdést, vajon Maniu Gyulának ez a határozott állásfoglalása összhangban van-e a moszkvai határozatok elôtt hirdetett álláspontjával és politikai nézeteivel. A Dreptatea Noua c. lapban Varlam Bucur, a disszidens nemzeti parasztpárt közírója azt fejtegeti, hogy Maniu kijelentése sokak lelkében kétséget támaszt. Emlékszünk még arra - írja a cikk -, amikor a Szovjetunióval harcban álló román csapatoknak a nemzeti parasztpárti vezetôk azt jelszót adták ki, hogy "csak a Bugig terjedô területeket kívánják Romániával egyesíteni", és emlékszünk a szovjet-román fegyverszüneti szerzôdésnek a nemzeti parasztpárt részérôl való szabotálására is, amely már állami létünket fenyegette, és váratlanul Románia keleti szomszédjának ôszinte barátaivá s híveivé varázsolódtak át" - fejezi be a cikk.

A Scânteia, a kommunista párt központi lapja viszont Bratianu Constantinnal polemizál a következô cikkben:

Bratianu úr a napokban nyilatkozott a sajtóban. Miután kiemeli a moszkvai határozatok fontosságát, rámutat arra, hogy a demokratikus hatalmak egyik célja volt a háborúban "minden szabad nemzet függetlenségének biztosítása demokratikus rezsim által, amelyben a nép akarata akadálytalanul érvényesüljön". Kétségkívül így állanak a dolgok. A népnek kell kimondania a döntô szót. De Bratianu úr nem mondja meg, hogy a múltban a népakarat milyen mértékben nyilatkozhatott meg.

- Továbbá ezt mondja Bratianu:

"Ami képviselônknek a jelenlegi kormányba történt delegálását illeti, alkalmazkodtunk mindenben a nagyhatalmak kívánságaihoz, hogy hozzájáruljanak ahhoz a nehéz feladathoz, hogy ôrködjünk a román nép kívánságainak teljes megvalósítása felett, hogy megvalósítva lássuk a közszabadságokat és fôleg a választások teljes szabadságát." Az egész világ számára világosak a moszkvai határozatok szövegei. De sehol, legkevésbé a bukaresti szövetséges bizottság kommünikéjében nem áll az, hogy Bratianu megbízottja azt a speciális megbízatást nyerte volna, hogy ôrködjön a román nép kívánságainak megvalósítása felett. Legalábbis meglepô, hogy valaki így értelmezzen egy világos szöveget. De Bratianu úr még ezeket is kijelenti: Nem kételkedünk benne, hogy hazánk nagy szükségleteivel szemben és belsô és külsô érdekeink ügyében nagy keleti szomszédunk, a Szovjetunió, valamint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok minden támogatást megadnak nekünk, hogy a választások elôkészületei és lebonyolítása a legkedvezôbb feltételek mellett történjék.

Nemzeti szuverenitásunk és függetlenségünk csodálatos felfogása, amely a választások lebonyolításához külsô segítséget akar igénybe venni. A román közvéleményt meglepi, hogy ily módon gyakorolja Bratianu úr a nemzeti méltóság és büszkeség természetes érzéseit - fejezôdik be a gúnyos cikk.

Február 7-én jelent meg végül az angolszász hatalmak hivatalos nyilatkozata, amely elismeri a Groza-kormányt. A kormány tagjai és a lapjai nagy megelégedéssel kommentálták ezt az eseményt. Georgescu belügyminiszter ezeket mondta: A mai nap tényleges ünnepnap, mert az angolszász hatalmak elismerték a Groza-kormányt, ami annak tudható be, hogy a múlt év március 6-án a Szovjetunió demokratikus kormánynak ismerte el a Groza-kormányt. De annak is tudható be ez az elismerés, hogy a kormányt erôs szálak fûzik a néphez és népi alapokon nyugszik. A Groza-kormány elismerése halomra döntötte a reakció illúzióit, amely bízott abban, hogy ez nem fog bekövetkezni. Az országban még vannak fasiszta maradványok, akik vissza akarják fordítani a történelem kerekeit. Ezek abban reménykednek, hogy a választásokon eredményt fognak elérni. De mi biztosak vagyunk benne, hogy a demokratikus erôk összefogása legyôzi a reakciót.

Tény, hogy az angolszász hatalmak elismerése megerôsítette a Groza-kormány helyzetét. A kérdés most az, hogy mikor fogja a kormány a választásokat megtartani, és meddig lehet ezt a terminust kitolni anélkül, hogy a két ellenzéki párt megbízottja a halasztások miatt ki ne lépjen a kormányból, és ezzel a helyzetet ismét felborítja. Számítani kell arra, hogy a választásoknak az ôszig való elhalasztása ellen az angolszász hatalmaknak nem lesz kifogásuk. A kormány egyébként megindította a választási elôkészületeket. Az Ekésfront valószínûleg közös listán megy a harcba a két munkáspárttal.²¹