Európa egyazon kultúrtörténeti egységének - Közép-Európának - két szélén, Tirolban és Erdélyben, az elsô világháború után, a történelem egy fintora, az igazságtalan és helytelen (problémagerjesztô) területi rendezések folyományaként, két népcsoport - egy osztrák és egy magyar - jutott máról holnapra ellenséges érzületû idegen államok fennhatósága alá - számbeli és politikai kisebbségbe.

A párhuzamok nemcsak sorsuk alakulásában, hanem egyéb viszonylatban is, különösen székely-tiroli vonatkozásban szembeötlôk.

Mind a székely, mind pedig a tiroli hegyi nép; az évszázados katonakötelezettség és a cserében járó szabadságjogok nemcsak hasonló struktúrákat eredményeztek, de az önálló politizálás igényét is igen korán kiváltották.

Azóta az érintett dél-tiroliak helyzete normalizálódott - az erdélyi magyarság sorsa ezzel szemben kedvezôtlenebbül alakult. Éppen ezért, valamint a párhuzamok miatt is, tanulságos, hézagpótló szerepet tölt be Gál Gyula könyve. A könyv belsô címe, valamint felépítése egyértelmûvé teszi a szerzô domináns szempontját: a nemzetközi jogot. A nemzetközi jogi megközelítés a lehetô legsemlegesebb, az írás azonban, a hasznos tényállás közvetítésén túl, tartalmaz olyan utalásokat, amelyeknek aktuálpolitikai, valamint koncepcionális vetületei figyelemre méltóak. Tömörsége, áttekinthetô tagoltsága és a mellékelt dokumentáció által a mû hasznos olvasmány a nemzetközi jogász és a politikus számára egyaránt.

A nemzeti és nyelvi kisebbségek alapvetô jogairól Gál Gyula leszögezi, hogy azok megfogalmazása "...a nemzetközi jog síkján a XIX. századi európai hatalmi politika mellékterméke... a nemzetek, népcsoportok sorsát eldöntô hatalmak nyújtotta sovány vigasz volt ez olyan területi változásokhoz, amelyek kisebb-nagyobb, olykor milliós népességeket tettek idegen államhatalomnak kiszolgáltatott kisebbséggé... Századunkban az Európa térképét újrarendezô Párizs környéki békék szolgáltatták a két háború közti új nemzetközi kisebbségi jog hátterét.

A második világháború utáni párizsi békeszerzôdésekben a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogai helyett a legyôzött államok »az emberi jogok és alapvetô szabadságok« biztosítására vállaltak kötelezettséget a fennhatóságuk alá tartozó minden személynek.

Ma már aligha szorul bizonyításra, hogy az emberi jogok védelmének koncepciója a kisebbségek jogainak védelmét nem pótolhatja - azon egyszerû oknál fogva, hogy utóbbi az állampolgárok egy sajátos csoportjához, nemzetiséghez tartozáshoz fûzôdik, és e csoport nyelvi, kulturális identitásának megôrzését van hivatva biztosítani.

A nemzetközi kisebbségi jog azoknak a partikuláris nemzetközi jogszabályoknak az összessége, amelyek az államok területi felségjogának a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségekkel - illetôleg az azokhoz tartozó személyekkel vagy csoportjaikkal - szemben való gyakorlására vonatkozó jogait és kötelezettségeit tárgyalják más államokhoz való viszonyukban, valamint szabályozzák e kötelezettségeik teljesítésének biztosítékait."

Nem érdektelen áttekinteni, hogy a fasiszta Olaszország miként látott hozzá a nemzeti kisebbség problémájának megoldásához. "Az olaszosítás Tolomei által kidolgozott programja (annessione e adattamento-annexió és beolvadás) a »Marcia su Roma« (1922. október 28.) Mussolini hatalomátvétele után kormányprogrammá emelkedett (1923). E program többek között a következô intézkedéseket tûzte ki célul: Dél-Tirol egybeolvasztása egy másik olasz provinciával, olasz községi elöljárók kinevezése, német bevándorlás megakadályozása, a népszámlálás revíziója, olasz hivatalos nyelv bevezetése, német hivatalnokok elbocsátása vagy a régi provinciákba áthelyezése, a Német Szövetség (Deutscher Verband), majd az alpesi egyesületek (Alpenvereine), betiltása, a Dél-Tirol elnevezés használatának megtiltása, a német helységnevek és az út- és utcajelölések olaszosítása, az elnémetesített családnevek visszaolaszosítása, a carabinieri egységek (csendôrség) megerôsítése a német elem kirekesztésével...

Az olaszosítás második fázisát egy Bolzano ipari fejlesztésére vonatkozó, 1934. szeptember 28-i rendelkezés vezette be (1621. sz. kir. dekrétum). 1935. február 20-án maga Mussolini hívta fel a milánói és piemonti nagyipart, hogy itt fióküzemeket létesítsen, annak nyílt megvallásával, hogy ennek a fejlesztésnek »nagy politikai jelentôsége van«. A program megfelelô nagyságú terület kisajátításával a gyakorlati megvalósulás útjára lépett. 1937-ben a torontói Lancia Mûvek a Milánói Acélmûvek, a Montecatini Alumínium-mûvek és egy magnéziumgyár fióküzemei megkezdik a termelést. Mindez több ezer olasz család betelepülésével járt, miközben dél-tiroliakat az új munkahelyeken nem alkalmaztak. Az említett rendelet az új üzemek versenyképességét messzemenô kedvezményekkel biztosította.

Az olaszosítási politika eredményeit a népességi statisztika is mutatja. 1921-tó11939-ig a terület olasz lakosainak száma négyszeresére emelkedett."

Ezzel a politikával szemben Ausztria, függetlenségének visszanyerését követôen (a második világháború után), a revíziót tûzte ki elsôrendû politikai célul. "...az osztrák kormány és társadalom Dél-Tirol visszatérését az önállóságát visszanyert Ausztria elsôrendû külpolitikai céljaként kezelte. Az alkotmányos felhatalmazást ehhez az újonnan választott parlament (Nationalrat) egyhangú határozata adta (1945. december 21.), amely felhívta a kormányt, hogy »Dél-Tirolnak az osztrák közösségbe és igazgatáshoz visszatérése érdekében mindent kövessen el.«

Az osztrák igényt plebiszcitumszerû társadalmi mozgalommal is alá kívánták támasztani, arriikor aláírás- gyûjtô akciót indítottak. Figi kancellár az 1946. április 22-én Innsbruckban tartott tömeggyûlésen 155 000 aláírással ellátott petíciót vett át."

Ebben a szélsôséges erôtérben - totális igyekezet versus totális revízió - az építô kompromisszumot a vitás területnek, illetve lakosságának autonómiája jelentette. Ennek konkrét kialakítását Gál Gyula szemléletesen ágyazza be a nemzetközi erôviszonyok alkotta téridôbe. Rámutat arra is, hogy az autonómia kivívása nem jelenti a probléma lezárását - mindössze a normalizálódást: a nemzeti közösség kulturális és gazdasági kibontakozásának keretét. Ezt a keretet hivatott kitölteni a közösség gazdasági, kulturális és politikai tevékenysége. A status quo megôrzését az osztrák anyaország politikai súlya, nem szûnô odafigyelése, valamint gazdasági és kulturális segítsége szavatolja.

Arra, hogy szolgálhat-e a dél-tiroli út modellként, Gál Gyula elvonatkoztat a nemzetközi jogi úttól és lényegretörôen a politikai hatalomgyakorlás eszköztárában jelöli meg a dél-tiroli sikerrecept három lényeges tényezôjét: a saját identitás megôrzésének akarata, a politikai egység és az anyaország tetterôs támogatása.

Borbély Imre