Benda Kálmán, a folyóirat 1994-ben elhunyt tiszteletbeli fôszerkesztôje írta 1937-ben (24 évesen!) A magyar nemzeti hivatástudat története a XV-XVII. században címû munkájában: "Nálunk azonban az általános európaitól eltér a fejlôdés abban, hogy egész a török korig sohasem vonatkozik a gyûlölet az országban lakó nemzetiségekre. Albert 1439-i törvénye is inkább a rendek anyagi érdekeinek védelmét tükrözik vissza, féltik jövedelmezô állásaikat az idegen király alatt betóduló külföldiektôl - de a benn élô, részben már elmagyarosodott családokra nem vonatkozik. A magyar fejlôdés különleges terméke ez, a pax hungarica, mely békességet ad az ország minden nemzetiségû lakosának."

Négy évszázaddal késôbbi közgondolkodásunkban ez a középkori tolerancia Mocsáry Lajosnál - Nemzetiség címû, 1858-ban megjelent mûvében - erkölcsi paranccsá emelkedik:

"Legyünk bármely véleménnyel korunk anyagi iránya felôl, ismerjük el bármennyire a kényszerûséget az anyagi haladás terén el nem maradni más népek nyomdokain: soha ne feledjük el, hogy természetünknél fogva nekünk a szellemi és erkölcsi érték lehet csak erôs oldalunk."

Harmadjára hadd idézzük Teleki Pált, aki 1924-ben, a Szociográfiai Intézet alapításakor (feltesszük: részben a trianoni trauma hatására) a következôigényt fogalmazta meg: nemzetiségi, etnikai kérdésekben "szükség van arra, hogy magunk is egészen világosan lássuk, adatainkat komolyan szedjük össze, kritikai szûrôn bocsássuk át, mert a magunk igazát csak akkor tudjuk megvédeni, ha azt magunk is alaposan ismerjük".

Nos, ez a három idézet kontúrozza az 1991-ben alapított negyedéves szemle-folyóirat, a Kisebbségkutatás (fôszerkesztô: Cholnoky Gyôzô) hivatását. Történelmi tradíciókra alapozva, az értelem és az erkölcs parancsának engedelmeskedve, "sine ira et studio", azaz a tények tiszteletét tekintve közöl kivonatokat a nemzetiségi kérdés magyar és nem magyar tudományos irodalmából. Az információs folyóirat éppúgy feladatának tekinti a kisebbségi magyarsággal, a magyarországi kisebbségekkel, mint Kelet- és Közép-Európa nemzetiségi viszonyaival foglalkozó írások (másod)közlését. Sôt alkalmasint - az összehasonlítás okán - a régiókon kívüli országokkal, népekkel való foglalkozást és a téma elméleti irodalmának bemutatását.

Ha van ismeretág, amelynek fogalmi, tárgyi kötôdései szerteágazók, akkor a kisebbségtudomány messzemenôen az. A téma tudományos mûvelése önként kínálja a szociológia, a földrajztudomány, a nyelv- és irodalomtudomány, a jog- és politikatudomány cél- és eszközrendszerének a latbavetését. A folyóirat ezért tematikai rovatokra tagolt.

*

A sokszínûséget nemcsak tematikai, tudományrendszertani (és részben idôbeni) értelemben, hanem nyelvi és forrásszempontból is felmutatja a folyóirat: a szemlézett források száma 40 és 50 között ingadozik füzetenként, nagyobb részük világnyelveken, illetve a környezô országok nyelvén megjelenô orgánum, általában egyötödük (hazai és külföldi) magyar. Emellett - a lehetôségekhez mérten - mind nagyobb számban kíván a folyóirat szerepeltetni a magyar olvasók, kutatók által nehezen elérhetô, kisebb publicitású intézeti kiadványokat és a nemzetközi szervezetek dokumentumait.

A tárgyszerûség, a tények tiszteletén nyugvó tudományosság igénye a folyóirat szerkesztésének kitüntetett elve. Nem biztosít teret a divatos témával foglalkozó publicisztikai munkáknak, és kiváltképp nem a hevenyészett, felületes és elfogult írásoknak.

A tárgyszerûség azonban nem jelent homogenizálást a folyóiratban. Szándéka a szerkesztésnek az is, hogy a tudományosan megokolt álláspontok szembesítésével, ütköztetésével publicitást adjon az egyazon kérdéskörre vonatkozó eltérô nézeteknek. Teszi ezt azért is, mert a nézetek nemcsak nemzeti-etnikai alapon térhetnek, térnek el egymástól, de egyazon nemzet, etnikum képviselôi is más-más álláspontot képviselhetnek. A transzszilvanizmus szerepét az erdélyi magyarok prominens képviselôi sem értékelik egyformán, a szlovák történészek egy csoportja (leküzdve a magyarellenes fóbiát) elveti a "nulladik év szindrómáját", az Egyesült Államokban pedig szélsôségesen ellentétes álláspontok fogalmazódnak meg a pozitív diszkrimináció társadalmi hatásáról és a multikulturális eszmérôl.

A téma tudományos gondozásának létjogosultságát az adja, hogy életünkben mind nagyobb szerepet kap az önmeghatározás, az identitás megfogalmazásának igénye, egyéni és csoportméretekben egyaránt. A Kisebbségkutatás a maga mûfajában kívánja szolgálni közgondolkodásunk felemelését: már megjelent tanulmányokat szemléz, de alkalmasint többet ad, mint az eredeti szövegek együttese, mert létezô tudományos eredmények összefüggésekbe ágyazását, új megvilágításba helyezését végzi el. Hogy ezt milyen sikerrel teszi, döntse el a Tisztelt Olvasó.

Németh Tünde