Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1996. januári ülésén fogadta el az ún. Bindig-jelentést a nemzeti kisebbségek jogairól. Az Európa Tanács jelentôsége és eredményei a nemzetközi kisebbségvédelemben folyamatos vita tárgyát képezik. Igazuk lehet azoknak, akik szerint az ENSZ 1992-es Nyilatkozata a Nemzeti Kisebbségekrôl jobb, mint az ET bármely dokumentuma a tárgyban. Más vélemények szerint csakis a NATO és az EU intézményei alkalmasak a hatékony fellépésre. Megint más vélemények szerint még az EBESZ is hatékonyabb, mint az ET, hiszen a nagyhatalmi jelentés nagyobb súlyt kölcsönöz neki. A rendszerváltás óta eltelt idôszakban azonban Magyarország és szomszédai kisebbségi vitáiba tagadhatatlanul az ET kapcsolódott be, ill. az ET keveredett bele a leginkább. Gondoljunk csak a felvételi procedúrákra, a kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyvvel összefüggô problémákra, a Velencei Bizottság anyagaira, az 1201-es ajánlásra, az alapszerzôdésekre stb. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy egy jövôbeli nemzeti külpolitika és egy reális nemzetstratégia számára, hogy mi történik az Európa Tanácsban.

A Bindig-jelentés, ha nem is tekinthetô áttörésnek az ET kisebbségvédelmi tevékenységében, mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel annál, mint amit eddig kapott. Annál is inkább, hiszen az ET 1201-es ajánlása óta ez a Parlamenti Közgyûlés legjelentôsebb kisebbségi vonatkozású dokumentuma. Az 1993 óta eltelt idôszakban a Miniszteri Bizottság lefékezte a Parlamenti Közgyûlés kisebbségvédelmi erôfeszítéseit. Méghozzá oly mértékben, hogy ennek az idôszaknak az 1994. októberi Bécsi Csúcs kisebbségi vonatkozásban kiábrándítóan semmitmondó állásfoglalása, majd ezt követôen elfogadott gumiparagrafusokban dúskáló Kisebbségi Keretegyezmény lett a jellemzôje. Ezt az idôszakot nyugodtan tekinthetjük az ET kisebbségvédelmi hullámvölgyének. Reméljük, hogy a Bindig-jelentés kellô lendületet tud adni a hullámvölgybôl való kikecmergésnek.

Bindig úr méltó utódja Jean Pierre Worsnak, aki a Parlamenti Közgyûlés tagjaként az ET Európai Emberjogi Egyezmény Kisebbségi Kiegészítô Jegyzôkönyvének az elsô változatát készítette el. Bindig úr mint az ET Jogi és Emberi Jogi Bizottságának kisebbségi ügyekben illetékes raportôre mellesleg komoly magyar háttértámogatást élvez munkája során, hiszen a bizottság tagja Frunda György, Mészáros István és jómagam is. Megközelítése kisebbségbarát, de mindig politikailag kiegyensúlyozott és szakmailag megalapozott.

A jelentés négy kisebbségi tematikájú ajánlásra és két konvencióra támaszkodva vonja meg az ET kisebbségvédelmi tevékenységének mérlegét 1996-ban. Nyilvánvalóan a továbblépés módozatainak a keresése és kijelölése a jelentéstevô célja. Három fô csapásirányt jelöl ki, nevezetesen a Kisebbségi Keretegyezményt, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és az Emberi Jogok Európai Egyezményének kiegészítô jegyzôkönyvét. Természetesen számtalan egyéb csapásirány is kijelölhetô lenne. Gondoljunk csak az újonnan felvett országok azon vállalásaira, amelyeket a felvételük alkalmával tettek, ill. az ezekhez kapcsolódó monitoring rendszerére. Mégis azt hiszem, egyet kell értenünk Bindig úrral, hogy ez a három csapásirány az, amely konkrétan kapcsolódik a kisebbségi problematikához, és mind a három esetben vitán felül álló normákat sikerült már eddig is lefektetni.

Nekünk magyaroknak meglehetôsen kézenfekvô, hogy a kisebbségvédelem nemzetközi fejlôdését nagyon nagy figyelemmel kell nyomon követni és lehetôség szerint minél inkább befolyásolni kell annak fejlôdési irányát. A Bindig-jelentés igen biztató jele annak, hogy az ET fölismerte: a szervezet keleti kibôvülése megköveteli a kisebbségvédelmi mechanizmusok továbbfejlesztését. Az is kézenfekvô, hogy ez a felismerés nem független a Parlamenti Közgyûlés januári ülésének egy másik döntésétôl, nevezetesen Oroszország felvételétôl.

A jelentés sokak szerint egyelôre nem több, mint tapogatózás, bátor gondolatok felengedése, a reakciók tesztelése. Ha így is van, az Európai Tanácsban a Parlamenti Közgyûlésnek ez a szerepe, míg a Miniszteri Bizottságnak jut a nemzetközi jog és a politikai realitás összhangjának a megteremtése. Természetesen sokaknak a Bindig-jelentés is kiábrándítóan kevés. Nekik azt kell tudomásul venni, hogy a továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges lépcsôfokokat nem lehet átugrani, a kisebbségvédelemhez fûzôdô nemzetközi jog malmai éppen csak beindulóban vannak. Az elôrelépéshez igen fontos, hogy a Bindig-jelentés vitát váltson ki, reakcióra késztesse az érdekelt feleket és ne lehessen a benne megfogalmazottakat feledésbe hallgatni.

Erre az ET-dokumentumra pontosan illik az egeret vajúdtak a hegyek mondása. A Keretegyezmény elôzményeirôl részletesebben majd késôbb szólok. Ami a szöveget illeti, Bindig nagyon diplomatikusan gyengének és homályosnak nevezi a keretegyezmény elôírásait. Annál ügyesebben kapaszkodik azonban bele az egyezmény végrehajtását ellenôrizni hivatott Tanácsadó Testület intézményébe. Azzal érvel, hogy mivel az egyezmény elôírásai gyengék és a TT létrehozásának módja és funkciói nincsenek pontosan körvonalazva az egyezményben, mindez nem indokolja azt, hogy a TT-nek erôsnek és függetlennek kell lennie.

A Tanácsadó Testület a Bindig által körvonalazott elképzelések szerint nem annyira szakmai, mint inkább tekintélyes bírói-politikai testület lenne. Létrehozásában az ET Parlamenti Közgyûlése is komoly szerepet kapna, és tevékenysége kiterjedne az egyezmény szövegszerû elôírásain túl a mögöttük meghúzódó elvek vizsgálatára. Információt önállóan is gyûjtene, saját maga is kezdeményezne vizsgálatot, ajánlásokat tenne, joga lenne álláspontjának nyilvánossá tételére. A kormányok mellett a kisebbségekkel is kapcsolatot létesítene, egyfajta közvetítô-békéltetô feladatot is ellátna.

Amennyiben a Tanácsadó Testület létrejönne, akkor a nemzetközi kisebbségvédelem történetében elôször létesülne egy kisebbségi panaszos ügyekre specializálódott és azokban eljáró nemzetközi szervezet. Az EBESZ kisebbségvédelmi intézményeitôl különbözne annyiban, hogy egyrészt szisztematikus munkát végezne, másrészt tevékenységében a megelôzés vezérelné és kirobbant konfliktusokkal egyáltalán nem foglalkozna. Az ENSZ kisebbségi tevékenységet végzô bizottságaitól pedig önálló politikai súlya és eljárási szabadsága különböztetné meg.

Amennyiben a Tanácsadó Testület kisebbség és többség közötti közvetítô funkciójának elfogadása ellenállásba ütközne, könnyen lehet, hogy az Európa Tanács Kisebbségi Biztosa intézmény létesítése újra napirendre kerülhet. Ez az intézmény azonban félô, hogy nagyon hasonlítana az EBESZ hasonló nevû intézményére. Azon túl, hogy nem lenne egyszerû a két szervezet közötti feladatok elhatárolása, félô, hogy az intézmény hatékonysága túlontúl személyiségfüggô lenne. A Bindig-jelentés ezért parkolópályára állítja egyelôre a fôbiztosi intézményt.

Figyelmet érdemel, hogy a Kisebbségi Keretegyezményt mind ez idáig csak öt ország ratifikálta. Márpedig ahhoz, hogy felállhasson a Tanácsadó Testület, az egyezménynek is hatályba kell lépnie, amihez 12 ratifikáció szükséges.

2. A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája

Bindig úr szerint a nyelvi jogok terén káoszt eredményez, hogy a Nyelvi Charta rendelkezéseibôl tetszôleges 35-öt kell választania az aláíró államnak ahhoz, hogy érvényes legyen a Chartához történô csatlakozás. Ily módon ugyanis minden állam más és más 35 elôírást tart magára nézve kötelezônek. Bindig javaslata, hogy meg kell határozni azokat a minimális nyelvi jogokat, amelyeket minden aláíró állam köteles betartani. A javaslat kétségtelenül dicséretes és logikus, azonban politikailag aligha elfogadható megfelelô számú ország számára, hiszen az etnikai adottságoknak és politikai érzékenységnek köszönhetôen született eleve ala cart mintára a Nyelvi Charta.

A kisebbségvédelemben a nyelvi jogok jelentôsége a nyelvi diszkriminációtól túlfûtött Közép- és Kelet-Európában kiemelkedô. A leghagymázasabb kísérlet a szlovák nyelvtörvény, amely a szlovákságon esett történelmi sérelmekért nyelvi revansot kíván venni és nyomatékosítandó a törvény komolyságát, nyelvrendôrséget állít fel. Ha a belátható jövôben nem is valósul meg a Nyelvi Charta legfôbb elôírásainak kiemelése és kötelezôvé tétele, az ET keretében meg kell találni a nyelvi jogok védelmének jelenleginél hatékonyabb formáját. A csapásirány kijelölése megfelelô, a módozaton azonban tovább kell kísérletezni.

Mint ismeretes, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1201-es ajánlása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez kapcsolódó kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv alapját volt hivatott megfogalmazni. Az EJEE az ET mûködésének legjelentôsebb vívmánya, mivel egyéni jogi panaszokat vizsgáló bírósági mechanizmus teszi kötelezô érvényûvé elôírásait. Bár már ma is a kisebbségi jogvédelem számára kézenfekvô - ugyan a magyar kisebbségek által kihasználatlan - eszköz, mégis egy kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv elfogadása a kisebbségvédelem mai nemzetközi rendszerében földindulásszerû áttörést eredményezhetne. Ily módon teljesen érthetô, hogy miért váltott ki Közép- és Kelet-Európa nacionalista kormányzataiban osztatlan ellenállást az 1201-es ajánlás. Ennek fényében megkockáztatható az is, hogy az autonómia jogát elôirányzó 11. paragrafus démonizálása már csupán az elutasítás hivatkozási alapját képezi. De sajnos a kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv gondolata a Nyugatból sem váltott ki egyértelmû lelkesedést, s így érthetô, hogy az 1994. októberi Bécsi Csúcs elvetette a kisebbségi jegyzôkönyv gondolatát. Mégse volt eredmény nélküli ez a csúcstalálkozó. Elôirányozta például a már taglalt Kisebbségi Keretegyezményt és egy EJEE-hez kapcsolódó, egyéni és kisebbségi jogokat is érintô kulturális kiegészítô jegyzôkönyv megalkotását.

A Kisebbségi Keretegyezmény államokra ró kötelezettséget, egyéni jogvédelmi mechanizmus nem kapcsolódik hozzá, normái gyengék. Mégis azt lehet mondani, hogy puszta léte is jelentôs, hiszen az elsô, kisebbségi jogokat a maguk összetettségében érintô ET-egyezmény. És ebbôl pedig következik, hogy lehet rá hivatkozni, elemezni, betûjének és szellemének részleteiben elmélyedni. S ami ezen túlmenôen a legjelentôsebb következménye, ahogy Bindig úr is felismerte, az, hogy önálló kisebbségvédelmi mechanizmus kiépítésének a lehetôségét hordozza magában.

A kulturális jegyzôkönyv munkálatai nagy lendülettel indultak meg egy szakértôi bizottság keretei között (CAHMIN). Két év folyamatos erôfeszítés után egy egyoldalas dokumentumot tudtak letenni az asztalra, amelyben a személynévhez, a nyelvhasználathoz, a nyelvtanuláshoz és a kulturális intézményalapításhoz való jog szerepel, erôs megszorításokkal. Ez a teljesítmény joggal tekinthetô nevetségesnek, ami azért nem feltétlenül árt a kisebbségvédelem ügyének. A CAHMIN ugyanis 1996 elején felfüggesztette mûködését, tényleges eredmény nélkül. A Miniszteri Bizottság számára ez a tény egyértelmû jelzés kell hogy legyen a Bécsi Csúcs állásfoglalásának felülvizsgálata felé. Ez pedig újra napirendre kényszerítheti a kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv ügyét, amely követelést a Bindig-jelentés nem is rejt véka alá.

S amennyiben a kisebbségi kiegészítô jegyzôkönyv újra napirendre kerül, könnyen lehet, hogy az 1201-es ajánlás sem lesz megkerülhetô. Ebbôl a szempontból is, no meg persze a magyar vonatkozásoknál fogva is, figyelemre méltó a Bindig-jelentés azon része, amely értelmezi az 1201-es ajánlást. S még inkább figyelmet érdemel az ET legtekintélyesebb jogi szakértôi testületének, a Velencei Bizottságnak az értelmezése. Ezek az értelmezések egyértelmûsítik, hogy az 1201-es ajánlás végrehajtható, értelmezhetô jogszabály s nem minôsíthetô az állami egységet veszélyeztetô, dezintegrációs törekvések pálmaleveléül szolgáló dokumentumnak. Ebben a helyzetben az 1201-es ajánlást nem értelmezni kell, hanem végrehajtani. Különösen azon államokra vonatkozik ez, amelyek ET-felvételének feltételei között is szerepel az 1201-es ajánlás.

Európa Tanács
Parlamenti Közgyûlés

1995. dec. 20.
7442 Doc.
FDOC7442

Beszámoló¹
a nemzeti kisebbségek jogairól

A Közgyûlés ez alkalommal újra kinyilvánítja a nemzeti kisebbségek és jogaik iránti mély érdeklôdését. A legutóbbi öt év folyamán már elfogadott négy ajánlást, amelyek jelzik, hogy állandóan foglalkoztatja a téma.

Az elért eredmények ellenére további erôfeszítésekre van szükség. A Közgyûlésnek ma újra meg kell fogalmaznia javaslatait és folytatnia kell tevékenységét, hogy hatékonnyá tegye a már létezô jogi eszközöket. A Közgyûlés szükségesnek tartja, hogy késedelem nélkül rögzítse a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló Keretegyezményben elôirányzott Konzultatív Bizottság alapszabályát, összetételét és ügyrendjét, valamint jó mûködésének garanciáit. A Közgyûlés ezen kívül megvizsgálja annak lehetôségét, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájából ki lehet-e választani a jogoknak egy olyan kemény magját, amelyet en bloc elfogadnának a szerzôdô felek.

Végül az Emberi Jogok Európai Konvenciójához csatolandó, a két fentebbi konvenciót teljessé tevô, világos és bírósági úton érvényesíthetô jogokat megfogalmazó kiegészítô jegyzôkönyv - amelynek javaslata szerepel az 1201-es Ajánlásban (1993) - semmit sem veszített jelentôségébôl és egyes rendelkezéseit figyelembe lehet venni a kulturális jogokkal foglalkozó, kidolgozás alatt álló jegyzôkönyvtervezet összeállításánál.

Európa Tanács
Parlamenti Közgyûlés

FDIRO513 WP
Ideiglenes kiadás

513. sz. Irányelv a nemzeti kisebbségek
jogaival kapcsolatban (1996)²

1. A Közgyûlés hivatkozik az 1285. sz. Ajánlásra (1996) és azokra a szövegekre, amelyeket korábban fogadott el a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatosan. E kisebbségeknek és jogaiknak a védelme az Európa Tanács egyik fô missziójává vált és a közeljövôben valószínûleg az is marad.

i. vizsgálja meg az 1285. sz. Ajánlás megvalósítására hozott intézkedéseket;

ii. kísérje szoros figyelemmel a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának (1992) a Nemzeti Kisebbségek Védelmét szolgáló Keretegyezmény (1995) és a Helyi Autonómia Európai Chartájának ratifikálását és megvalósítását;

iii. ügyeljen arra, hogy a konzultatív bizottság, amelyet a Keretegyezmény 26. cikkelyének megfelelôen a Miniszterek Bizottságának kell létrehoznia, a lehetô legfüggetlenebb, leghatékonyabb és legátláthatóbb legyen;

iv. tanulmányozza azokat a lehetôségeket, amelyekkel a leghatékonyabban lehet alkalmazni a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, valamint az Európa Tanács más, a kisebbségek védelmében szerepet játszó eszközeit;

v. a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) segítségével tanulmányozza annak lehetôségét, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájából ki lehet-e választani a jogoknak olyan kemény magját, amelyet a Konvenciót aláíró minden állam elfogadna;

vi. kísérje figyelemmel annak a jegyzôkönyvnek a Miniszterek Bizottsága általi kidolgozását, amely az Emberi Jogok Európai Chartáját egészíti ki "kulturális területen olyan rendelkezésekkel, amelyek garantálják az egyéni jogokat, nevezetesen a nemzeti kisebbségekhez tar-tozó személyek számára."

3. Ezen kívül a Közgyûlés 474. sz. (1993), 484. sz. (1993) és az 501. sz. (1995) irányelveire hivatkozva megbízza a Jogi és Emberjogi Bizottságot, hogy folytassa a kisebbségekkel kapcsolatos munkáját, nevezetesen a közvetítés területén.

4. Hasznos lenne, ha a Politikai Kérdések Bizottsága, valamint a Migrációs, Menekültügyi és a Demográfiai Bizottság is véleményt mondana, ha ezt szükségesnek véli.

5. A Közgyûlés azt az instrukciót adja illetékes bizottságainak, a Politikai Kérdések Bizottságának, a Jogi és Emberjogi Bizottságnak, és a nem tag európai országokkal való kapcsolatokkal foglalkozó Bizottságnak és elôadóiknak, hogy továbbra is vegyék figyelembe a fent említett konvenciókat, valamint az Emberi Jogok Európai Konvencióját a kisebbségi jogokkal kiegészítô jegyzôkönyvtervezetét, amely integráns része az 1201-es Ajánlásnak (1993) az új tagállamok csatlakozásával kapcsolatos eljárások, valamint a tagországoknak az Európa Tanácshoz való csatlakozásukkor vállalt kötelezettségek teljesítése terén.

Európa Tanács
Parlamenti Közgyûlés

FREC1285 WP
Ideiglenes kiadás

A nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos
1285-ös Ajánlás (1996)³

2. Bebizonyította, hogy milyen nagy érdeklôdéssel kezeli ezt a kérdést, hiszen 1990 óta a Miniszteri Bizottságban öt vitát rendezett és ugyanennyi ajánlást fogadott el, köztük a jelen szöveget.

4. Tekintettel megvalósulási módjuk fontosságára, a Közgyûlés Jogi és Emberjogi Bizottsága jelenleg tanulmányozza annak a lehetôségét, hogy el lehet-e jutni a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában a jogok egy kemény magjának kiválasztásához, amelyet minden szerzôdô félnek el kellene fogadnia azoknak a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a vonatkozásában, amelyeket megjelöl. A jogoknak ez a magja, mint olyan, nem lenne integráns része a konvenciónak, de javasolni lehetne a jövôbeni szerzôdô feleknek ajánlás formájában.

5. A Keretegyezmény megvalósításában a Miniszterek Bizottsága igénybe veszi egy konzultatív bizottság segítségét, amelynek összetételét és ügyrendjét ki kell dolgozni. Lényeges, hogy ez a konzultatív bizottság független legyen. Okkal feltételezhetô, hogy a konvenció sikere nagymértékben függ majd attól, hogy milyen módon hajtja végre misszióját.

7. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját ratifikálta: Finnország, Magyarország és Norvégia, aláírta: Ausztria, Ciprus, Dánia, Németország, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, Hollandia, Románia, Spanyolország és Svájc.

8. A Nemzeti Kisebbségek Védelmét szolgáló Keretegyezményt ratifikálta: Magyarország, Románia, Szlovákia és Spanyolország, aláírta: Albánia, Ausztria, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Németország, Finnország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Moldova, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, San Marino, Szlovénia, Svédország, Svájc, Ukrajna és az Egyesült Királyság.

9. E konvenciók életbe lépéséhez egyenként öt, illetve tizenkét ratifikáló szükséges.

11. Az Európa Tanács tagállamainak állam- és kormányfôi értekezlete (Bécs, 1993. október) megbízta a Miniszterek Bizottságát azzal, hogy "kezdjen meg egy jegyzôkönyv megfogalmazásával kapcsolatos munkát, amely kulturális területen olyan rendelkezésekkel egészíti ki az Emberi Jogok Európai Chartáját, amelyek garantálják az egyéni jogokat, nevezetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára."

15. A Miniszterek Bizottsága munkájának eredményére várva a Közgyûlés továbbra is használja referenciaszövegként az Emberi Jogok Európai Konvenciójához csatolandó, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekre vonatkozó kiegészítô jegyzôkönyvi javaslatot, amely szerepel az 1201-es Ajánlásban (1993). A Közgyûlés nagy figyelemmel kíséri a fent említett tevékenységeket.

i. kérje fel a 24 tagországot, amely még nem írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és a harmincöt tagországot, amelyek még nem ratifikálták azt, hogy tegyék meg a lehetô leghamarabb;

ii. kérje fel azokat a tagországokat, amelyek még nem tették meg, hogy írjál alá és ratifikálják a Helyi Autonómiáról szóló Európai Chartát (jelenleg huszonöt állam írta alá és egy ratifikálta);

iii. dolgozzon ki egy módosító jegyzôkönyvet a Helyi Autonómiáról szóló Európai Chartához, amely felhatalmazza a Miniszterek Bizottságát arra, hogy nem tag államokat felkérhessen a Chartához való csatlakozásra;

iv. szólítsa fel a tagállamokat, hogy a lehetô leghamarabb írják alá és ratifikálják a Nemzeti Kisebbségek Védelmérôl szóló Keretegyezményt (amelyet ez ideig harmincegy állam írt alá és négy ratifikált);

v. ügyeljen arra, hogy a Keretegyezmény életbelépésekor létrehozandó konzultatív bizottság a lehetô legfüggetlenebb, leghatékonyabb és legátláthatóbb legyen azáltal például, hogy:

b. garantálja, hogy a bizottság tagjai politikai bölcsességgel ötvözzék a kisebbségi kérdésekben szerzett speciális jogi kompetenciájukat,

d. lehetôvé teszi a Bizottságnak, hogy információit a források széles skálájából nyerje és maga kezdeményezzen,

e. elôsegíti a dialógus megteremtését az érdekelt fél szerzôdô kormányával, valamint a nemzeti kisebbségi csoportokkal és a szóban forgó kormány felhatalmazásával, vagy különleges esetekben anélkül, segít beszámolóinak és ajánlásainak publikálásában.

vi. konzultáljon a Közgyûléssel, mielôtt végleges döntéseket hoz a konzultatív bizottságról;

vii. haladék nélkül kezdjen újra dolgozni az Emberi Jogok Európai Konvenciójához csatolandó jegyzôkönyvtervezeten "kulturális területen olyan rendelkezésekkel, amelyek garantálják az egyéni jogokat, nevezetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára", azt fejezze be gyorsan és kielégítô módon, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a jegyzôkönyv a lehetô legteljesebb legyen;

viii. ne tévesszék szem elôl annak szükségességét, hogy a lehetô legpontosabban kerüljenek megfogalmazásra azok a kötelezettségek, amelyek az államokra hárulnak, hogy az államok által egyéneknek adható jogokat világossá, bírósági úton érvényesíthetôkké lehessen tenni;

ix. ezt a jegyzôkönyvtervezetet befejezése után állásfoglalásra terjessze a Közgyûlés elé;

x. a Közgyûlés Jogi és Emberjogi Bizottsága és a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság által végzett tanulmány eredményére várva vizsgálja meg a jogok olyan kemény magjának ajánlását, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához csatlakozó minden állam elfogadja.

1. A nemzeti kisebbségek és jogaik védelme a nyolcvanas évek végétôl szerepel az aktuális kérdések között, és a nagy érdeklôdés, amit kiváltottak, nem csökkent a kilencvenes években sem. Figyelembe véve azokat a fontos jogi aspektusokat, amelyeket a kérdés tartalmaz, a Jogi Kérdések és az Emberi Jogi Bizottság aktívan tanulmányozta azt. A jelen beszámoló az ötödik dokumentum, amelyet 1990 óta elôterjeszt.⁴

Ezenkívül a legutóbbi irányelv javaslat is jól megmutatja, hogy a Közgyûlés érdeklôdése távolról sem gyengül.⁵ Kormányközi szinten sem lehet mondani, hogy a Miniszterek Bizottsága tétlen maradt volna. Ellenkezôleg. A legutóbbi öt év folyamán két jogi dokumentumot nyitott meg aláírásra: a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját 1992-ben és a Nemzeti Kisebbségek Védelmérôl szóló Keretegyezményt 1995-ben. S a munkálatok folytatódnak egy az Emberi Jogi Konvencióhoz csatolandó kiegészítô jegyzôkönyvtervezet kidolgozásának irányába.

3. Kétségtelen tény, hogy a Nemzeti Kisebbségek Védelmérôl szóló Keretegyezmény nagyon gyorsan lett kidolgozva. Két évvel ezelôtt, az 1993. októberében Bécsben megtartott Európa Tanács Csúcsértekezletén a tagállamok államfôi és miniszterelnökei megbízták a Miniszterek Bizottságát, hogy "kezdje el egy jegyzôkönyv megszerkesztését, amely olyan rendelkezésekkel egészíti ki az Emberi Jogok Európai Konvencióját a kultúra területén, amelyek garantálják az egyéni jogokat, nevezetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára." A Miniszterek Bizottsága és az általa megbízott Nemzeti Kisebbségek Védelmével foglalkozó ad hoc Bizottság (CAHMIN) megtettek mindent e feladat teljesítése érdekében és a Miniszterek Bizottsága 1994. november 10-én elfogadhatta az új konvenciót, amelyet 1995. február 1-én nyitott meg aláírásra a tagországok számára. Ekkor 21 tagország írta alá.⁶ 10 tagország pedig késôbb.⁷ A Konvenció aláírásra nyitva áll minden más állam számára, amelyeket erre a Miniszterek Bizottsága felkér (27. cikk). A jelen beszámoló elkészítése idején Horvátország kérelme még kivizsgálás alatt állt.

4. A Keretegyezménnyel tehát úgy tûnik, megdôlt az Európa Tanács néhány rekordja és ugyanilyen eredmény érhetô el a 12 beterjesztett ratifikálás jóváhagyását illetôen is. 1995 végéig Magyarország, Románia, Szlovákia és Spanyolország ratifikálta az egyezményt. Az Európa Tanácsnak nincs kétsége afelôl, hogy a beterjesztett 12 ratifikálás megtörténik 1996 végéig. A szükséges létszám elérése után az Egyezmény három hónap elteltével életbe lép. A Közgyûlésnek figyelemmel kell kísérnie a ratifikálási procedúrát, de természetesen elegendô idôt kell hagyni a tagállamoknak a ratifikációs eljárás elôkészítésére.

5. A keretegyezménnyel kapcsolatos munka befejezésekor Martinez elnök levelet intézett a tagállamok külügyminisztereihez, hogy tájékoztassa ôket arról, mekkora jelentôséget tulajdonít a Közgyûlés az egyezménynek. Az aláírás megnyitása hetében a Közgyûlés sürgôsségi eljárással elfogadta az 1255-ös Ajánlást (1995). A Parlamenti és Sajtókapcsolatok Bizottsága ezután típuskérdéseket dolgozott ki, amelyeket tagjai feltettek saját parlamentjeiknek. A Közgyûlés azon elôadói, akik a csatlakozási eljárásokkal és a vele kapcsolatos további lépésekkel foglalkoztak, minden alkalmat megragadtak, hogy kihangsúlyozzák az Egyezmény (valamint az 1201-es Ajánlás jegyzôkönyvtervezetének) jelentôségét.

A Miniszterek Bizottsága kapott megbízást, ügyeljen arra, hogy az Egyezmény megvalósuljon (24. cikk). Minden szerzôdô államnak teljes információt kell adnia törvényi vagy más jellegû intézkedéseirôl, amelyeket a Keretegyezményben felsorolt elvek megvalósítása érdekében hoz. Idôszakonként minden egyéb információt is meg kell adnia, valamint akkor is, amikor a Miniszterek Bizottsága ezt kéri tôle (25. cikk).

7. Az egyik pont, amelyben a Közgyûlésnek ébernek kell maradnia az Egyezmény 26. cikkében szereplô konzultatív bizottság. A cikkely rögzíti, hogy "A Miniszterek Bizottságának, amikor értékeli, hogy megfelelnek-e egy állam által hozott intézkedések a jelen Keretegyezményben lefektetett elveknek, együtt kell mûködnie egy konzultatív bizottsággal, amelynek tagjai elismert kompetenciával rendelkeznek a nemzeti kisebbségek védelmének területén."

Bár a 26. cikkely 2. bekezdésének megfelelôen ennek a konzultatív bizottságnak az összetételét és ügyrendjét a Miniszterek Bizottsága rögzíti a Keretegyezmény életbe lépését követô évben, semmi sem tiltja, hogy a Miniszterek Bizottsága elôre tanulmányozza a kérdést. A konzultatív bizottság összetétele és ügyrendje alapvetô fontossággal bír az Egyezmény tényleges megvalósítása szempontjából. A konzultatív bizottságnak képesnek kell lennie arra, hogy nemcsak a kormányoktól, hanem más forrásokból eredô információkat is megvizsgáljon, és a lehetô legfüggetlenebbnek kell lennie. Szükség van arra, hogy eljárásai átláthatók legyenek és felhatalmazást kapjon arra, hogy valódi párbeszédet folytasson a kormányokkal. Ami az összetételét illeti, a legjobb lenne ugyanazt az eljárást követni, mint az Emberi Jogi Bizottság vagy a Kínzások megelôzésével foglalkozó Európai Bizottság esetében, azaz minden egyes nemzeti delegáció három-három jelöltjébôl a Közgyûlés Irodája állít össze egy listát, amelybôl a Miniszterek Bizottsága megválasztja a konzultatív bizottság tagjait.⁸

8. A konzultatív bizottságnak elsôrendû szerepet kell játszania az Egyezmény megvalósításában, de erre csak akkor lesz képes, ha tagjai olyan színvonalat képviselnek, mint a fent említett két intézmény vagy a Demokrácia a Jog által Európai Bizottság (Velencei Bizottság) tagjai. A különleges jogi kompetenciát a kisebbségek területén nagy politikai bölcsességgel kellene ötvözni. A konzultatív bizottság annál is inkább fontos, mert a Keretegyezmény halványan fogalmaz és határozatlanul definiál némely olyan célkitûzést és elvet, amelyet a szerzôdô államoknak be kell tartaniok, de nem képeznek olyan jogot, amelyet az egyének érvényesíthetnek.

9. Kétségtelen, hogy a konzultatív bizottság színvonala, eljárásai és munkamódszerei határozzák majd meg a kötelezettségekkel kapcsolatos ellenôrzés súlyát, ami viszont döntô hatással lesz a Keretegyezmény sikerére. Ezzel kapcsolatban egy sor kérdésre kell választ találni. Például: melyek lesznek a Miniszterek Bizottságának és a konzultatív bizottságnak az információs forrásai? A két szerv kizárólag a kormányok által szolgáltatott információkra támaszkodik-e, vagy figyelembe veszik az ONG-ktôl és/vagy maguktól a kisebbségektôl származó információkat? Megelégszenek-e a kapott információkkal, vagy maguk is aktívan keresik az információt? Milyen eredményekhez vezet a munkájuk? A Miniszterek Bizottsága munkájuk nyomán fogalmaz-e meg ajánlásokat az egyes országok felé és az ellenôrzô mechanizmus milyen mértékben lesz átlátható? A Közgyûlés és a közvélemény általában kap-e információt ezekrôl az eredményekrôl?

10. Nem szabad elfelejteni, hogy a Keretegyezmény célja biztosítani a kisebbségekhez tartozó személyek védelmét és tiszteletben tartását. Az Egyezmény csak akkor teljesítheti megfelelôen feladatát, ha bízik azokban, akiket megpróbál megvédeni. Egy olyan rendszer, amely kizárólag az államok kezében maradna, kevés lehetôséget biztosítana a nemzeti kisebbségek tagjainak arra, hogy azonosítsák magukat vele.

11. Mindezt a Közgyûlésnek nagy figyelemmel kellene kísérnie.

13. E döntés miatt csalódott Közgyûlés végül mégis úgy határozott, hogy alkalmazkodik hozzá, fôleg azért, mert a nemzeti kisebbségeket számításba vették benne. Ezenkívül a kisebbségek számára fontos számos jog, például a magánéletet, a családi életet, a vallást, a szólás és gyülekezési szabadságot illetôen már szerepel a Konvencióban. Sôt azoknak a jogoknak a többségét, amelyeket garantálni kell a kisebbségek számára, úgy lehet tekinteni, hogy mindenképpen kulturális jellegûek. A Közgyûlésnek egy elôzô, a kisebbségekkel kapcsolatos ajánlásához⁹ csatolt melléklet felsorolta az 1201-es Ajánlásban (1993) foglalt rendelkezéseket, amelyek szerepelhetnek egy, a kulturális jogokról szóló kiegészítô jegyzôkönyvben, nevezetesen:

- jog a kulturális identitás kifejezéséhez, megôrzéséhez és fejlesztéséhez;

- jogok és szabadságjogok gyakorlása a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára;

- jog a kisebbségi nyelv használatához;

- jog a kisebbségi nyelvi családi és utónevek használatához;

- a kisebbségi nyelv használatának joga az adminisztrációval való kapcsolatokban;

- jog a helység-, utca- stb. nevek kisebbségi nyelven való feltüntetéséhez;

- jog a kisebbségi nyelven való tanuláshoz és az ezen a nyelven történô oktatásban való részvételhez;

- az iskolák, oktatási és képzési intézmények létrehozásához és irányításához való jog;

- jog a tényleges jogorvoslathoz;

- jog egy másik ország polgárával való szabad, korlátozás nélküli kapcsolathoz.

14. Milyen boldog lenne a Közgyûlés, ha mindezen jogokat magába foglaló jegyzôkönyv napvilágot látna. Pedig ez a lista nem meríti ki a témát. A nemzeti kisebbségek védelmének ad hoc bizottsága még talált más lehetôségeket is, amelyeket felsorolt a Miniszterek Bizottsága figyelmébe ajánlott múlt tavaszi beszámolójában. A beszámoló a kisebbségi jogokkal kapcsolatos négy parlamenti ajánláshoz¹⁰ csoportosított ideiglenes válaszban a Közgyûlés elé került.

15. Mielôtt új jogot iktatnánk a Konvencióba, jó lenne feltenni néhány kérdést:

- ez a jog szaporítja-e a Konvenció és jegyzôkönyvei által már garantált jogokat, avagy ellenkezôleg, azt már fedi egyik rendelkezésük, vagy az Emberi Jogi Bizottság és Bíróság gyakorlata már elismerte azt?

- megfelel-e egy valódi szükségletnek?

16. Nem könnyû ezekre a kérdésekre válaszolni. A Miniszterek Bizottságának meg kell ezt vizsgálni minden, nemcsak jogi, hanem gazdasági, kulturális, szociális és politikai oldalról is.

17. A Jogi és Emberi Jogi kérdések Bizottságának pedig gondosan meg kell vizsgálnia, hogy az új, beiktatásra tervezett jogokat nem fedike már meglévô rendelkezések. Azoknak a jogoknak, amelyeket esetleg be akarunk venni a jegyzôkönyvbe, nem szabadna csökkenteniük a Konvenció és jegyzôkönyvei által jelenleg garantált jogok horderejét. Nem szabad elfelejteni ezzel kapcsolatban, hogy a Konvenció "élô" eszköz és, hogy rendelkezéseit a Bizottság és a Bíróság különbözôképpen értelmezheti. Egy specifikus, megkülönböztetett jognak a Konvenció kiegészítô jegyzôkönyvéhez való csatolása esetén fennáll az a veszély, hogy csak "a contrario" juttatják érvényre, ami a törvényhozó véleménye szerint szükségképpen azt jelenti, hogy ezt a törvényt a Konvenció egyetlenegy létezô rendelkezése sem fedi. Ha nem létezne jegyzôkönyv, széleskörû és teleológiai értelmezéssel lehetne védeni. Egy új jegyzôkönyv ebben az esetben ellenhatású lenne az emberi jogok védelme szempontjából azokban a tagállamokban, amelyek nem ratifikálták. Ez a veszély messze nemcsak képzelgés, és könnyen érinthetné a Konvencióban a 8. §-t (a magán- és a családi élet, a lakás és a levelezés sérthetetlenségének tiszteletben tartása), a 9. §-t (a vélemény-, a lelkiismereti és vallásszabadság), a 10. §-t (lásd az 1995. június 1-i dokumentumot: szólásszabadság) és a 11. §-t (a békés gyülekezési és társulási szabadság), valamint az elsô jegyzôkönyvben a 2. §. rendelkezéseit (jog a tanuláshoz). Azonban, mint ahogy fentebb jeleztük, a 7316. számú dokumentum 13. §-ában szereplô jogok listája, valamint az 1255-ös Ajánlásunkhoz csatolt lista maximalista megközelítésrôl tanúskodik, míg, úgy tûnik, az ad hoc bizottság most egy nagyon minimalista megközelítés felé orientálódik.

18. Az ad hoc bizottság nyilvánvalóan nem kíván kilépni egy jogi és adminisztratív koncepcióból, és ahhoz, hogy továbblépjen láthatóan szüksége van a Miniszterek Bizottságának instrukcióira, amely instrukciókat az csak politikai szinten adhat meg. A jelen beszámolót lényegében az a tény motiválja, hogy a jegyzôkönyv kidolgozása a Közgyûlés számos tagját igen erôsen foglalkoztatja. A jegyzôkönyvtervezet most döntô szakaszba jutott, kimenetele a Miniszterek Bizottságától függ. Jelentéktelen, sok tartalommal nem rendelkezô dokumentum lesze, amely átveszi többé kevésbé azt, ami már létezik és amit le lehet vezetni a Konvenció rendelkezéseibôl, vagy ellenkezôleg, a Miniszterek Bizottsága meghozza azt a - politikai szempontból kényes - döntést, hogy tesz még egy lépést a kisebbségek jogi védelmében és a kulturális jogok védelmében is? A Közgyûlés világos politikai jelzése ez utóbbi választás mellett megadhatná a Miniszterek Bizottságának a szükséges lendületet.

19. A Miniszterek Bizottságának, kétségkívül figyelembe kellene vennie azt a tényt, hogy a régi és az új tagállamok számos kisebbsége, valamint azon államoké, amelyek tagokká akarnak válni, konkrét cselekvést várnak az Európa Tanácstól a kisebbségi jogok védelmének területén. Valami hasznosat és megfoghatót egyrészrôl, másrészrôl pedig olyant, ami igazságot szolgáltat mind a kisebbségeknek, mind a többségeknek. Valójában, amit mindenki remél, az egy kiegyensúlyozott normatív jogi eszköz, amely segíti fenntartani vagy létrehozni a békés kapcsolatokat ezen országok nagy számában együtt élô különbözô nemzetiségû csoportok között. Ha egy ilyen jegyzôkönyv nem látna napvilágot, az ártana az európai többségek és népek ügyének és kemény csapást jelentene az Európa Tanács presztízsére, különösen azután, hogy ilyen reménnyel és hittel fordultak felé.

20. A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját 1992. novemberben nyitották meg aláírásra. Tizenegy tagállam azonnal aláírta, Svájc 1993-ban, Románia pedig 1995-ben. Öt ország ratifikálása szükséges ahhoz, hogy a Charta életbe lépjen, de eddig csak három ország ratifikálta: Finnország, Magyarország és Norvégia.

21. A Charta ratifikációja maga után vonná a szerzôdô felek részérôl egyes rendelkezéseinek alkalmazását a területükön beszélt egy vagy több kisebbségi vagy regionális nyelv vonatkozásában. A szerzôdô feleknek a 3. §. értelmében meg kell határozniuk, hogy mely regionális vagy kisebbségi nyelvre (nyelvekre) vonatkozik a Charta, és így lehetséges, hogy a legjelentôsebbek közül egy vagy több kisebbségi nyelvet kihagynak belôle. Norvégia, az elsô tagállam, amely 1993-ban ratifikálta a Chartát és bizonyos számú paragrafusainak és bekezdésének rendelkezéseit a sami nyelvre alkalmazza. Finnország, amely Norvégia után egy évvel ratifikálta a Chartát, a Konvenciót a sami, a svéd, és a romani nyelvekre alkalmazza. Finnországban a sami regionális vagy kisebbségi nyelv, míg a svéd az ország legkevésbé használt hivatalos nyelve. Néhány kivételtôl eltekintve, a Chartának ugyanazon rendelkezéseit alkalmazzák mindkét nyelvre. Ami a romanit és más, Finnországban nem területi nyelveket illeti a Charta a 7. §. 1-tôl 4-ig terjedô cikkeiben felsorolt elveket alkalmazzák rájuk. Magyarországon viszont, amely 1995. áprilisában ratifikálta a Chartát, ugyanazokat a rendelkezéseket alkalmazzák a horvát, a német, a román, a szlovák és a szlovén nyelvre.

22. Világos, hogy a Charta nagy mozgásteret hagy a szerzôdô feleknek, amelyeknek a 2. §. 2. cikkelye értelmében arra kell kötelezettséget vállalniuk, hogy a Charta III. részének rendelkezései közül minimum harmincöt paragrafust vagy bekezdést alkalmaznak, de ezekbôl legalább hármat a 8. és 12. cikkelybôl és egyet-egyet a 9., 10. és a 13. cikkelybôl. Miután a Charta több mint kilencven paragrafust vagy bekezdést tartalmaz, valószínû, hogy az öt szükséges ratifikáció megtörténte után teljesen különbözô rendelkezések kerülnek alkalmazásra a Konvenció által kötelezett tagországokban. Kétségtelen, hogy el lehet jutni vele a kisebbségi nyelvek védelmének egy minimumához, de ez különbözô lesz minden szerzôdô államban.

23. A Jogi és Emberi Jogi kérdések Bizottsága, miután úgy ítéli meg, hogy a Charta alkalmas lenne a harmonizáció egy bizonyos fokának bevezetésére, nyugtalanságát fejezte ki az elôzô bekezdésben kifejtett problémák miatt. Ezért kikérte a Velencei Bizottság véleményét arról, hogy lehetséges lenne-e meghatározni a jogoknak egy kemény magját, amelyet minden szerzôdô félnek el kellene fogadnia az általa kijelölt regionális vagy kisebbségi nyelv vagy nyelvek viszonylatában. Ez a kemény mag mint olyan, nem lenne a Konvenció integráns része, de szerepelhetne a Parlamenti Közgyûlésnek a Miniszterek Bizottságához intézett ajánlásaként. A Bizottság reméli, hogy e tanulmány konklúzióit egy késôbbi beszámoló keretében a Közgyûlés figyelmébe ajánlhatja.

24. A beszámolóról folytatott vita során a Jogi és Emberjogi Bizottság több tagja aláhúzta a kisebbségek védelmére létrehozott Helyi Autonómiáról szóló Európai Charta jelentôségét, amelyet aláírásra és ratifikálásra 1985-ben nyitottak meg (122-es STE), és olyan döntés született, hogy az Európa Tanácsnak erre a Konvenciójára utalni kell mind az ajánlástervezetben, mind az irányelvtervezetben.

25. Ennek az ajánlásnak az alapvetô sajátossága, természetesen, hogy tartalmazza azt a javaslatot, miszerint csatolni kell az Emberi Jogok és az Alapvetô Szabadságjogok védelmére létrejött Európai Konvencióhoz egy, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos kiegészítô jegyzôkönyvet. Ez a jegyzôkönyvi javaslat az ajánlás integráns része. A "nemzeti kisebbség" kifejezés meghatározásán kívül az ajánlás felsorol bizonyos számú olyan általános elvet és materiális jogot, amelyek alkalmasak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelmének biztosítására.

26. A jegyzôkönyvtervezet elsô változatát Jean-Pierre Worms úr javasolta, aki elôdöm volt a Jogi Kérdések és az Emberi Jog Bizottságában. Ehhez a változathoz sok módosító javaslatot fûztek mind a Bizottságban, mind a Közgyûlésen, de ezek a módosítások - még egyszer kiemelve - semmilyen módon nem gyengítették a szöveget. Ellenkezôleg, azt lehet mondani, hogy a viták erôteljesebbé tették a jegyzôkönyvtervezetet, amely semmit sem veszített koherenciájából. A Közgyûlés abban reménykedett, hogy az Európa Tanács tagállamainak állam és kormányfôi tovább dolgoznak ezen a jegyzôkönyvtervezeten, de - mint ahogy a jelen beszámoló C. pontjában utaltam rá - az 1993-as bécsi Csúcsértekezlet elônyben részesített egy olyan jegyzôkönyvet, amely az Emberjogi Konvenciót kulturális területen egészíti ki olyan rendelkezésekkel, amelyek garantálják az egyéni jogokat, különösképpen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket illetôen.

27. Mint ahogy fentebb rámutattam, egy ilyen típusú jegyzôkönyv kimunkálása folyik jelenleg, és ez okból a Közgyûlés úgy határozott, hogy továbbra is az 1201-es Ajánlás és jegyzôkönyvtervezetének elveire hivatkozik. Így az új tagállamoknak az Európa Tanácsba való felvételekor a Közgyûlés megállapította, hogy ezen államok részérôl van "kötelezettség" az Ajánlásban¹¹ felsorolt elveknek megfelelô politika folytatására. Ez a kötelezettség jogi és egyben politikai természetû kötelezettség az Európa Tanács felé. A kötelezettségek ellenôrzési procedúráját illetôen a három illetékes parlamenti bizottság általában célszerûnek tartja annak megvizsgálását, hogy az érintett új tagállamok alkalmazzák-e ennek az ajánlásnak az elveit. Ez okból némely országban ezt az ajánlást immár sokkal jobban ismerik, mint általában a Közgyûlés ajánlásait. De a legfontosabb dolog az, hogy az 1201-es Ajánlásra (1993) specifikus hivatkozás történik a Magyarország és Szlovákia közötti barátsági szerzôdésben, amelyet Magyarország már ratifikált és Szlovákiában ratifikálásra vár. Hasonló hivatkozást lehetne bevenni a Magyarország és Románia közötti barátsági szerzôdésbe, de problémák támadtak a jegyzôkönyvtervezet néhány rendelkezésének értelmezése körül.

28. A kiegészítô jegyzôkönyvjavaslatnak különösen a 11. cikkelye váltott ki vélemény különbségeket.

"Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkatnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelô és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással vagy különleges státusszal rendelkezzenek."

Ehhez a szöveghez a következô megjegyzések szükségeltetnek:

i. A "nemzeti kisebbség" kifejezés a jegyzôkönyvtervezetnek megfelelôen szûkített, a definíció a jegyzôkönyvtervezet 1. cikkelyében szerepel.

ii. A 11. cikk rendelkezései nem halmozottak. Három változatot fogalmaz meg:

- sajátos helyi közigazgatást;

- sajátos autonóm közigazgatást;

- különleges státuszt.

iii. Ez a cikk három feltételt fogalmaz meg, amelyet mind teljesíteni kell:

- a 11. cikkelyben megjelölt hatóságoknak vagy a különleges státusznak meg kell felelniük a sajátos történelmi és területi helyzetnek;

- összhangban kell lenniük az állam nemzeti törvénykezésével;

- sajátosoknak kell lenniük.

iv. Az "autonómia", a "sajátos", a "sajátos történelmi és területi helyzetnek megfelelô" és "az állam nemzeti törvénykezése" kifejezésekkel jelölt fogalmak mind súlyos értelmezési problémák forrásai lehetnek.

v. Ezen kívül ott van a jegyzôkönyvtervezet 14. cikkében megfogalmazott általános feltétel, amely lehetôvé teszi a jegyzôkönyvben felsorolt jogok és szabadságjogok gyakorlásának korlátozását. Ezen jogok "gyakorlását csak a törvény által elôirányzott olyan formaságoknak, feltételeknek, korlátozásoknak, vagy szankcióknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban szükséges intézkedéseket képeznek a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség vagy a közbiztonság, a rend védelme, a bûnmegelôzés, az egészség vagy az erkölcs védelme, vagy a mások jogainak és szabadságjogainak védelme szempontjából."

29. Szeretném ezenkívül felhívni a figyelmet a jegyzôkönyvjavaslat 13. cikkelyére, amely szerint "Az ebben a jegyzôkönyvben felsorolt jogok és szabadságjogok gyakorlása teljes mértékben érvényes azokra a személyekre, akik olyan csoportokhoz tartoznak, amelyek az állam egészét tekintve többséget alkotnak, de kisebbségben vannak annak egy vagy több területi, vagy regionális közösségében."

Következésképpen, ami az egyik csoportra érvényes az - mutatis mutandis - érvényes lehet egy másik csoportra is, ha ez utóbbi hasonló helyzetben találja magát.

30. Végül, a jegyzôkönyvjavaslat 7. és 8. cikkei rendelkezéseket tartalmaz a kisebbségek nyelvi jogaira vonatkozóan. Ezek a jogok nem kizárólagosak és szintén alá vannak vetve bizonyos korlátozásoknak. A jegyzôkönyvtervezet kísérô indoklásban (6742. sz. dok.) Worms úr, a bizottság elôadója ezt írja a 8. cikkelyrôl: "Ezek a jogok nem tartalmazzák az állami iskolákban történô általános anyanyelvi oktatáshoz való jogot. De nem is zárják azt ki. Végül jegyezzük meg, hogy a jog az anyanyelven való tanuláshoz nem zárja ki a matematikának és más iskolai tantárgyaknak az ország hivatalos nyelvén való tanulásának esetleges kötelezettségét."

31. 1995. június 29-i ülésén a Jogi és Emberjogi Bizottság felkért, hogy adjak értelmezést ezekrôl a cikkelyekrôl és esetleg a jegyzôkönyvtervezet más, az 1201-es Ajánlásban szereplô cikkelyeirôl. Tudatában lévén annak, hogy fontos és kényes kérdésrôl van szó, javasoltam a Bizottságnak, hogy kérjen véleményt nemzetközi jogi és kisebbségi szakértôktôl. Döntés született arról, hogy konzultálni kell a Velencei Bizottsággal. A Bizottság remélhetôen már 1996 tavaszán rendelkezni fog a Velencei Bizottság értékelésével.

32. A Közgyûlés nyilvánvalóan továbbra is támogatni kívánja az Európa Tanács kisebbségekkel foglalkozó jogi eszközét, és ügyelni akar arra, hogy más tagállamok is ratifikálják és a lehetô leggyorsabban életbe lépjen. Ami a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját illeti, a Jogi és Emberjogi Bizottság a Velencei Bizottság segítségével megpróbálja eldönteni, hogy meg lehet-e határozni a jogoknak azt a kemény magját, amelyet a Konvencióhoz csatlakozó minden államnak el kell fogadnia. Ami pedig a Nemzeti Kisebbségek Védelmét szolgáló Keretegyezményt illeti, a Közgyûlésnek ébernek kell maradnia és meg kell próbálnia elérni, hogy e Konvenció rendelkezéseivel összhangban létrehozandó konzultatív bizottság a lehetô legfüggetlenebb, leghatékonyabb és legátláthatóbb legyen. E bizottság összetétele, szerepe és mûködése egyébként tárgya lehetne az emberjogi albizottság egy rendkívüli ülésének.

33. A Jogi és Emberjogi Bizottság ezenkívül folytatja saját munkáját, amelynek témái között szerepel az 1201-es Ajánláshoz csatolandó jegyzôkönyvtervezet értelmezése, amelyet a Velencei Bizottság közremûködésével old meg.

34. A múltban már volt egy javaslat arra vonatkozóan, hogy ki kell dolgozni egy jogi dokumentumot a közvetítésrôl, vagy alkalmazni az Európa Tanács mellett a kisebbségi területre egy közvetítôt. Fontos és vonzó javaslatról van szó, amely érdemes lenne arra, hogy Közgyûlésünk alaposan megvizsgálja. Mindazonáltal a jelenlegi kontextusban ez nem látszik azonnali szükségletnek. Az EBESZ-nek van egy nemzeti kisebbségekkel foglalkozó fôbiztosa (van der Stoel úr) a Balti Államok Szervezetének pedig egy emberjogi közvetítôje Espersen úr személyében. Mindketten régi tagjai a Közgyûlésnek és kitûnô munkát végeznek. Jelenleg tehát semmi szükség arra, hogy az Európa Tanács a maga részérôl kezdeményezzen. Szervezetünk azonban a késôbbiekben visszatérhetne erre a kérdésre.

35. Végül meg lehet állapítani, hogy a jelen beszámoló a kisebbségek jogainak jogi és politikai aspektusaira világít rá, és nem akar kiterjedni az Európa Tanács tevékenységének egészére. A Szervezet tevékenységének a kultúra területén és a bizalom erôsítésére tett lépései, a konferenciák, amelyeket szervez, a segítség, amelyet megad a csatlakozni kívánó államoknak és nem tagállamoknak, igen jelentôsek, de a jelen beszámoló keretében lehetetlen részletesen foglalkozni azokkal.

A beszámolóval megbízott bizottság: Jogi és Emberjogi kérdésekkel foglalozó Bizottság.

Költségvetési vonzata a Közgyûlés számára: nincs.

Visszautalás a Bizottságnak: az 501. sz. direktíva (1955).

Az ajánlás- és az irányelvtervezeteket a Bizottság egyhangúlag fogadta el 1995. december 11-én.

A Bizottság tagjai: Mme Err (Elnök), Schwimmer, Jansson (alelnökök), Amaral, Arbnori, Bartumeu, Cassany, Berti, Bindig, Bucar, Candal, Cimoszewicz (helyettes: Bartodziej), Cioni, Columberg, Dees (helyettes: Jurgens), Deniau, Endzins, Fenech, Fogas, Frunda, Fry, Fuhrmann, Galanos (helyettes: Christodoulides) Mme Gelderblom-Langhout, Grimsson, Guenov, Hagard, Mme Holand, Hunault, Mme Jaani, Jaskierna, Jeambrun, Kairys (helyettes: Bobelis), Karas, Kirca, (helyettes: Mimaroglu), Kirkhill, Koschyk, La Russa, Loutfi, Maginas, Magnusson, McDowell, Mészáros, Moeller (helyettes: Kaalund), Németh, Poppe, Rathbone, Rhinow, Robles, Fraga (helyettes: Lopez Henares), Rodeghiero Rokofyllos, Severin, R. Simonet, Solé Tura Solonari, Troían, Weyts, Mme Wohlwend.

Megjegyzés: a szavazásban résztvevôk neve dôlt betûkkel.

A Bizottság titkára: Plate úr és Mme. Kleinsorge.