Schöpflin György

Interetnikus kapcsolatok Erdélyben –
retorika és valóság

Elsô rész: A románok

Az interetnikus kapcsolatok központi jellege Erdélyben vitathatatlan. De ezeknek a kapcsolatoknak az összetett voltát a politikusok retorikája rendszerint elhomályosítja. A valóság az, hogy sem a román többség, sem a magyar kisebbség nem homogén és ez a tényezô befolyásolja a magatartást, a politikai válaszokat és a viselkedést.

Erdély összlakossága több mint 7 millió, és ebbôl valamivel kevesebb mint 2 millió a magyar. De a kb. 5 millió román megoszlik szociológiai összetételét illetôen. A lényeges különbség azok között van, akik generációk óta a térségben laktak, és azok között, akik a 60-as évek után vándoroltak/költöztek oda.

Ez a törés klasszikus különbség a régi és az újonnan letelepedett lakosok között. Lényegében Erdély hagyományos román lakosai egy soknemzetiségû jelleggel rendelkezô modus vivendit dolgoztak ki. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy fôleg/különösen magyarpártiak vagy még csak szükségszerûen a kisebbségekkel nem is rokonszenvezôk, de általában fel vannak rá készülve, hogy a magyar kisebbség jelenlétét úgy fogadják el, mint ami nem mond ellent a "normálisról és természetesrôl" alkotott képnek. Ôk képezik mind az abszolút, mind a relatív többséget a régióban. Ugyanakkor létezik a régóta letelepedett románok között egy kisszámú kisebbség, amelyik erôsen magyarellenes marad.

Nagyjából megtanultak együtt élni Erdély multikulturális és soknyelvû jellegével, még akkor is, ha nem beszélnek magyarul. Az elit számára nem szokatlan, hogy gyermekeiket német nyelvû iskolákba küldjék, részben azért, mert a tanítás jó minôségû, és mert ez betekintést jelent egy másik nyelvbe.

Mindamellett ez az erdélyi román elit sohasem volt különösen befolyásos Bukarestben, és politikai jártassága, beleértve a multietnicitással kapcsolatos bánásmódot, nem volt soha olyan nagyon hatékony/eredményes, hogy a kulturális normái különbözzenek a regáti többség normáitól. Ebben az értelemben létezik egy mérsékelt kulturális határvonal közöttük és a regáti románok között. Ôk is románok, de ezt az identitást másképpen fogják fel. Másrészt azon félelmükben, hogy az autonómia elváláshoz/szeparációhoz vezethet, ôk biztosan nem fognak a magyarokkal szolidaritást vállalni/szövetkezni azokban a területi autonómiakérdésekben, amelyeket a magyarok idôrôl idôre követelnek.

A durván számított 1 millió betelepülô számára, akiket a 70-es és 80-as évek gyors iparosodásának munka- és lakáskínálata vonzott Erdélybe, a magyarok megmagyarázhatatlan és idegen tényezôt képeznek. Szociológiailag a bevándorlók nagy része szegény falusi környezetbôl származik, és több szociális és kulturális köteléket kellett áthágniuk – a falutól a városig, a mezôgazdasági munkától az ipariig, a Regáttól Erdélyig.

Sokuk, mikor a Regátból megérkezett oda, megdöbbent, hogy a lakosság számottevô része nemhogy nem román, de ragaszkodott ahhoz, hogy egy idegen nyelven beszéljen és nagyon idegen módon viselkedett. Ez növelte azt az elidegenülést, amit minden bevándorló átél, és magyarellenes megvilágítást adott neki. A Ceausescu-korszak magyarellenes retorikája számottevô egyetértésre talált soraikban.

Ezek a betelepülôk vagy mostanára már korábbi betelepülôk egy sajátságos terhet kell hogy cipeljenek. Erdélyi létük a központtól függött, és fôleg a kemény anyagi támogatástól, amit Bukarest azért fizetett, hogy megtartsa azokat a gyakran gazdaságtalan iparágakat, amelyekben dolgoztak. Ôk bizonyos mértékig be nem illeszkedett tényezôk voltak, számbelileg elegen ahhoz, hogy megtartsák hagyományaikat, értékeiket és törekvéseik. A régóta letelepedett erdélyi románok a központtól való függôségük és eltérô szociológiai összetételük miatt nem tudták ôket integrálni.

Az 1989-es összeomlás kemény csapás volt a betelepülôk számára. A legmegbízhatóbb támogatási forrásuk – a kommunista állam – elillant, miként a támogatások is elapadtak/megszûntek. Nem rendelkeznek azokkal az adottságokkal, melyek szükségesek egy piacorientált világban. És döntô módon nincsenek meg azok a kapcsolataik a vidékkel, amelyek lehetôvé tennék számukra, hogy pótolják jövedelmeiket és élelmiszerhez jussanak, adva lévén, hogy falvaik a távoli Regátban vannak. Ennélfogva a földek visszaadása kevés hasznot hozott számukra.

Helyzetükben további hátrány is található. A magyar nemzetiségûek magyarországi fekete piaci munkastratégiát alakítottak ki, és mivel ott sokkal magasabbak a jövedelmi szintek, eleget keresnek négyhavi építkezési munkával ahhoz, hogy több mint kielégítôen éljenek Romániában. A választás e lehetôsége rendszerint nem áll nyitva a románok elôtt, és fôleg nem a regátiak elôtt, akik számára a magyarországi munkavállalás gondolata idegen és fenyegetô.

1989 óta a regáti menedzserek és hivatalnokok felsô elitje vagy elment, hogy visszatérjen a Regátba, vagy rendelkezik azokkal az adottságokkal és tudja, hogyan törjön utat a piacgazdaságban, annak ellenére, hogy korábbi kiváltságos pozíciói erodálódtak. De ez a regáti betelepedôk nagy tömegét nagyon kiszolgáltatott helyzetbe juttatja. Ôk alkotják a nacionalista mozgósítás és a reformellenes irányvonal, a tavaly vereséget szenvedett elnök, Iliescu szavazótáborát. Egy kis részét a Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja sokkal hevesebb nacionalizmusa vonzza. Gheorghe Funar Nemzeti Egységpártjának támogatását a rég letelepedettek közötti magyarellenesektôl kapja. A maradék, a nagy többség, szilárdan a mostan hatalmon levô koalícióra szavazott.

Második rész: A magyarok

Miként a románokat több törésvonal választja el egymástól, ugyanúgy a magyaroknak is megvannak a különbözô attitûdjeik és eltérô szociológiájuk. Tágan véve három kategóriába tartoznak: vannak azok, akik a Székelyföld elsöprô többségû magyar részein (kb. 700 000 lakos) laknak, vannak, akik Közép-Erdély vegyes lakosságú térségeiben laknak, ahol mindennapos gyakorlat a románokkal való kölcsönhatás (kb. felmillió lakos), és vannak azok, akik Magyarországhoz közel esô térségben élnek (ismét kb. félmillióan). Ez utóbbi kategória kultúrában és értékrendszerében közelebb áll a domináns magyarországiakéhoz. Ezek a szociológiai törések nem ültetôdnek át a politikába – a magyarok szolidárisan a magyar politikai pártra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre szavaznak.

Elôre kell bocsátani, hogy a romániai magyarok nem kedvelik Magyarországot. Ismert, hogy úgy nevezték Magyarországot, mint "az az ország, ahol a sajtot mesterségesen C-vitaminnal dúsítják", beleértve ebbe az igényt, hogy magyar identitásuk sokkal hitelesebb, mint a magyarországiaké. Ennek a politikai következménye fontos. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországgal történô újraegyesülésnek majdnem egyáltalán nincs pártfogója. Amikor az erdélyiek Magyarországra mennek, akkor ôk ott idegenek.

Lényegében a románokkal való együttélésük és a román állammal való kölcsönhatásuk – még akkor is, ha ez a kölcsönhatás ellenséges volt – átformálta identitásukat, a köztük és Magyarország között létezô szakadék növekedik, míg a Romániába történô integrációjuk befejezett tény. Magyarországhoz fûzôdô helyzetüket tovább bonyolítja a magyar nemzeti retorika közötti eltérés, ami az erdélyieket mindenki közül a leghitelesebb magyaroknak tartja, de ami értetlenséggé vagy különbségtétellé válik, amikor igényeket támasztanak a magyar állammal szemben.

Az erdélyi magyarok magatartása a románokkal szemben nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a régóta letelepedett románok látják ôket – elfogadják a többséget, megtanultak együtt élni velük, de nem lelkesednek különösebben irántuk. Ebben az összefüggésben a kisebbség háromszoros belsô megosztottságának van némi politikai fontossága a román többséggel és a román állammal szembeni magatartásukban.

A Székelyföldön a magyar elit többé-kevésbé visszakerült abba a domináns pozícióba, amelybôl a Ceausescu-korszak iparosítása kimozdította ôket. A román legfelsôbb elit jórészt elment, habár a közép- és alsó szintû hivatalnokok maradtak. A térség teljesen kétnyelvû mind a mindennapi gyakorlatban, mind elméletben; csak a román állam létesítményei (rendôrség, katonaság, vasút) egynyelvûek. A Székelyföldön elterjedt a gyenge román nyelvtudás és a társadalmi ranglétra alsóbb fokán a román tudásra alig van szükség. Mindezek további következménye, hogy ebben a térségben a románok képezik a kisebbséget.

Közép- és Nyugat-Erdélyben a helyzet nagyon is eltérô. Itt a két lakosság keveredik, és versengés van mind a valós, mind a szimbolikus erôforrásokért. Erdély gyorsan változik. Nem túlzás azt mondani, hogy egy második modernizációs folyamaton megy keresztül a kudarcot vallott kommunista korszerûsítés után. Ez a folyamat egyenlôtlen és ellenôrizetlen a különbözô irányokba történô vonzerôkkel. A román állam befolyása viszonylag gyenge, mert (pénzügyi, adminisztratív, korlátozó) képessége is alacsony. Ugyanakkor a matricát, amiben élnek, mégis a román jogrend és törvényhozás alkotja.

Szintén létezik Magyarország gazdasági vonzóereje, hogy ne is beszéljünk mûvelôdési tekintélyérôl; minden már fentebb említett elkülönülés számára Budapest a vonzás eszmei tengelye. Itt sokkal fontosabbak a magyarok saját törekvései, azon képességük és elszántságuk, hogy megmaradjanak mind Magyarországtól, mind a románoktól független kulturális közösségként.

A jelen helyzet egyik paradoxonja, hogy az RMDSZ a kormány tagja; szavazatai nélkül a koalíció megbukna. Ez ténylegesen az elsô eset, hogy a magyarok részt vesznek egy demokratikusan megválasztott román kormányban. Olyan állásfoglaláshoz szokva, mely a román államot és kormányt magyarellenesnek tartja (a Ceasescu- és Iliescu-korszakok öröksége), sok magyar számára nem könnyû ezt a változást elfogadni.

Pártjukat védelmezôjüknek tekintik, és nehéz számukra a román államot ténylegesen sajátjukénak tekinteni. A gyanú öröksége mélyen van megrögzôdve, ugyanakkor elvárásaik azzal kapcsolatosan, hogy a kormányban való részvételtôl mit nyerhetnek, valószínûtlenül magasak. Jóllehet a Székelyföldön ez a gond jelenleg nem éles, máshol viszont az, súrlódáshoz vezethet, ha az önálló/teljes magyar létre vonatkozó elvárások nem válnak valóra. Adva lévén ezeknek az elvárásoknak a határozatlansága, egyáltalán nem valószínû, hogy ez sikerülne. De a román állammal szemben támasztott követeléseknek a központi jelentôsége/fontossága az, hogy a romániai magyar kisebbség teljesen elfogadja és politikai életét az iránt az állam iránti és nem Magyarország iránti hûségre építse fel.