Borbély László

"Ôszinteség"

Toró T. Tibor tanulmánya figyelemre méltó, több szempontból is. Nagyon világosan körvonalazódik egy markáns álláspont, mely szerint hiába volt az RMDSZ részérôl a kormánykoalíciós szerepvállalás. Ennek az állításnak a megvédésére épül az egész elemzés. Igaz, beismerve, hogy "szubjektív véleményt" fejt ki. Ami hiányzik, az egy reális alternatíva. Megfogalmazódik az a javaslat, hogy az RMDSZ esetrôl esetre támogathatta volna a kormánykoalíciót a parlamenti viták során, így megerôsödött volna az alkupozíciója, ellenzékbôl következetesebben lehetett volna az autonómiaprogramot képviselni.

Véleményem szerint ez a variáns nem tartalmaz reális alternatívát. Egyrészt aki közelebbrôl ismeri a román parlamentben létezô mechanizmusokat, nagyon jól tudja, hogy az ilyen típusú "üzletelés", "alkudozás" nem mûködik. Ezenkívül sokkal inkább ki lettünk volna szolgáltatva annak a koalíciónak, amely a kisebbségi kérdésekben nagyon nehezen "adja be a derekát". Tehát a "kormányt kívülrôl támogató parlamenti tényezô" hatékonysága illúzió. Végeredményben ez a döntés teljesen ellehetetlenítette volna az RMDSZ helyzetét. Gyakorlatilag ez ellenzéki politizálást jelentett volna, ugyanakkor állandóan meg kellett volna magyarázni a közvéleménynek, hogy nekünk semmi közünk az ellenzékhez, mi másképp szavazunk a törvény ellen. Nem beszélve arról, hogy amit a másfél éves kormányzás alatt elértünk, azt a kormány által megfogalmazott sürgôsségi kormányrendeletekkel sikerült megvalósítani. Hogyan jelentek volna meg azok az RMDSZ-kongresszus által megszavazott cselekvési programpontok, ha nem lettünk volna ott a kormányprogram újrafogalmazásánál?

Most kitérnék konkrétan a tanulmány egyes kijelentéseire. Visszatérô téma a "hatalommal való egyezkedôk", "helyzetben gondolkodók", "neptunosok" kontra "helyzetteremtôk", "autonómiában gondolkodók".

Úgy gondolom, hogy az 1996-os választások után az RMDSZ helyzetet teremtett. Persze a szövetségen belül különbözô vélemények vannak. Döntô többségben voltak azok, akik úgy gondolják, hogy 1996-ban eljött az ideje, hogy a hatalmon belül próbáljuk elérni azt, amit kitûztünk magunknak, annál is inkább, mert bebizonyosodott, hogy ellenzékben mit lehetett elérni, és ezt nem csak a nemzeti kérdést illetôen, hanem a társadalom minden területén. Ezt csak úgy lehetett elérni, hogy a kampányban már elôre kellett vetíteni az esetleges kormányra kerülés lehetôségét. Ebben igenis nagy szerepe volt Frunda György államelnökjelöltnek.

Ami a "reális alternatíva hiányát" jelenti Frunda György államelnöki jelölésével kapcsolatban, nem hiszem, hogy logikailag elhitethetô az olvasóval az a tény, hogy egyrészt Frunda György "erôsen polarizáló" személyiség, másrészt mégis az SZKT döntô többséggel megválasztotta. A Frunda György kampányának sikere, az a tény, hogy a kampányüléseken 1992-höz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb volt az érdeklôdés, mind azt bizonyítja, hogy ellenkezôleg, Frunda György személyisége, szereplései integráló, ösztönzô hatással voltak a magyarságra, és itt nem beszéltem még a románság felé történô áttörésrôl, arról, hogy számos TV-adásban helytállt és ezáltal lehetôségünk támadt arra, hogy az RMDSZ álláspontját megismertessük az egész ország közvéleményével. A választások elôtti felmérések egyértelmûen azt mutatták, hogy ha nem lenne magyar, sok román adta volna rá a szavazatát. Így a "befutó esélyes" szindróma érvényesült.

Így is a legsikerültebb választási klipp a Frunda Györgyé volt (Marius Tabacu és csapata készítette), ezenkívül megkapta a "legelegánsabban vitatkozó" államelnökjelölt díjat és az Academia Catavencu különdíját (ami megemlítendô teljesítmény, ha belegondolunk, hogy 15 államelnökjelölt volt).

A PDSR-vel való esetleges koalícióra lépés gyerekded felvetés.

Semmilyen hivatalos vagy nemhivatalos tárgyalás nem volt az RMDSZ és a PDSR között.

Toró T. Tibor rosszul emlékszik a szavazás mikéntjére, amikor Frunda György államelnök jelöltségének megszavazásánál az elsöprô, több mint kétharmados többséget annak tulajdonítja, hogy mivel név szerinti szavazás volt, az SZKT-ból sokan nem akartak szemben állni a "befolyásos szenátorral". Nagyon veszélyes lenne megkérdôjelezni az SZKT-szavazások korrektségét és ezáltal hitelteleníteni az RMDSZ két kongresszus közötti legfelsôbb döntéshozó testületét.

A név szerinti szavazás arról szólt, hogy indítson-e vagy ne államelnökjelöltet az RMDSZ. A jelöltre való szavazás titkos volt, az RMDSZ és az SZKT szabályzata alapján.

Különben a másik államelnökjelölt, aki indult a szavazáson, Smaranda Enache volt, akit az a Borbély Imre javasolt, aki az 1996-os választásokon az RMDSZ ellenfeleként indult a parlamenti választásokon nem nagy sikerrel.

Ami az RMDSZ-államelnökjelöltre a választásokon leadott szavazatokat illeti, Toró T. Tibor megemlíti a "fôleg értelmiségi körökben jelentkezô elutasító szavazatokat". Nem tudom, milyen módszerrel mérte fel Toró T. Tibor az "értelmiségi körök" elutasítását.

Térjünk át az RMDSZ kormányzati szereplésére. Tény, hogy az 1996-os választások igazi rendszerváltást hoztak Romániában. És azoknak az erôknek az összefogását, amelyek világosan felléptek az elôzô kormányzat ellen. De ugyanakkor a Demokrata Pártot leszámítva olyan politikai erôkbôl állt a Kormánykoalíció, amelyeknek nem volt semmilyen kormányzási tapasztalatuk. Sajnos kevés szakember állt a hátuk mögött. Victor Ciorbea, ez a gyakorlatilag párton kívüli miniszterelnök, hagyta, hogy a pártok döntsenek helyette. Mikor másképp akart fellépni, már túl késô volt. Hogy mennyi került be az RMDSZ programjából a kormányprogramba és abból mennyi valósult meg – ez külön elemzés tárgyát fogja képezni.

Ha figyelmesen elolvassuk a Radu Vasile kormánya által benyújtott 1998-as kormányprogramot, könnyen észre lehet venni, hogy ez a program komoly elôrelépést jelent az 1996-os kormányprogrammal szemben.

Mert itt konkrét határidôk vannak, világos megfogalmazások.

Ha elolvassuk az RMDSZ kongresszusa által elfogadott cselekvési programot, elég világosan láthatjuk, hogy majdnem minden olyan elem, amely megfogalmazódott, ott van valamilyen formában a kormányprogramban.

Ez nem azt jelenti, hogy ez egy ideális kormányprogram.

Ne felejtsük el, hogy 6 párt koalíciós tárgyalásainak az eredménye. S most jön a legnehezebb: a megvalósítása.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy aktív részesei voltunk a kormányprogram véglegesítésének és ennek teljesítése a Parlament szavazata által kötelezôvé vált a koalíció számára. A közeljövô fogja eldönteni, hogy képes lesz-e ez a koalíció megvalósítani azt, amit elképzelt.

Toró T. Tibor, amikor az RMDSZ kormányzásban való részvételének pozitívumait és negatívumait sorolja, megint megjeleníti a "kemény mag" által az RMDSZ legitim döntéshozó szerveinek megkerülésével hozott szûkkörû döntéseket, amelyeket az Operatív Tanács legitimizálásával sikerült elérnie.

Itt szeretnék kitérni egy alapszabályzati kérdésre.

Az Operatív Tanács az összes döntéshozó és végrehajtó országos testületek elnökeibôl áll (beleértve a parlamenti csoportokat és a tiszteletbeli elnököt is). Az SZKT döntése alapján és a tavalyi kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Operatív Tanács teljesen legitimen nevezi ki a kormányban részt vevô RMDSZ-minisztereket és -államtitkárokat.

Az SZKT elvi döntéseket hoz, és ez így jó. Viszont a kormány-tisztségviselôk kötelesek beszámolni az SZKT-nak a tevékenységükrôl, és az SZKT kezdeményezheti a lemondatásukat.

Toró T. Tibor felrója az RMDSZ vezetôségének, hogy fokozta a pártjellegét, az érdekvédelmi szféra rovására. Megjegyzem, mióta kormányon van az RMDSZ, jóval több mint 100 RMDSZ által jelölt magyart juttatott különbözô szinten döntési lehetôséggel felruházott pozícióba.

Ez igenis komoly közeledést jelentett a civil társadalom felé is, hiszen a magyar nemzetiségû állampolgár ezekkel a hivatalokkal kerül kapcsolatba.

Az más kérdés, hogy mennyire tudtunk élni (fôleg helyi szinten) ezekkel a lehetôségekkel és mennyi múlott koalíciós partnereinken. Ami a "Neptun" folyamatot, az e körül kialakult egész logikai és filozófiai érvrendszert illeti (állítólag volt olyan RMDSZ-politikus, aki a Neptun témából írta a kandidátusi disszertációját), csak annyit mondhatok (érintett félként nem bonyolódom bele eme okfejtésbe), hogy RMDSZ-berkekben ez volt a leghosszabb "rókavadászat" és valószínû, hogy mivel nem járt csak részleges sikerrel, egyesek idônként megpróbálják különbözô kontextusokban úgy feltüntetni, mint az "eredendô rosszat" az RMDSZ-ben.

Én ôszintén sajnálom azokat, akik most 1998-ban még mindig ide próbálják visszavezetni politikai krédójuk eredôjét. Errôl ennyit.

Ami a tisztségviselôk elszámoltatását, felelôsségre vonását illeti, teljesen egyetértek azokkal, akik azt kérik, de ez érvényes kell hogy legyen mindenki számára és az elvégzett vagy el nem végzett feladat függvényében. És itt nem kéne érvényesüljenek azok a megközelítések, hogy nem támogatom X.Y.-t, mert "neptunos". Ha valaki megfelel, akkor csak azért, mert "neptunos" vagy "autonomista", nem szavazom le. És ez kell hogy vezérelje az RMDSZ-t a tisztségviselôk következô kijelölésénél.

Toró T. Tibor az elemzés vége felé "az illúziók végérôl" beszél, az RMDSZ "politikájának lényegi felülvizsgálatáról", "kitörési pontokról".

Úgy gondolom, 1996 ôszén az RMDSZ a kitörést választotta. A kitörést egy olyan státusból, amelyben nem volt döntési és cselekvési lehetôségünk. Itt van egy új helyzet.

Itt konkrétan bizonyítani kell. Óriási a lehetôség. És itt ugyanazok vannak a tûzvonalban, akik eddig is felvállalták a döntések súlyát.

A tanulmány vége felé a legfontosabb kérdés, amelyre válaszolni kéne: "hitelesebb vezetôket felmutatni" és a "döntéshozatalban" (az RMDSZ szintjén) elvesztett pozíciókat részlegesen visszaszerezni. Ha nem, akkor ez "elhúzódó válsághoz vezethet". Végül itt van a "kutya elásva". Itt világosan meg van nevezve az alternatíva lehetôsége.

Meg kell mondanom, nem hiszem, hogy a 8 év alatt a romániai magyarság meg volt tévesztve, nem vette észre, hogy mi történt az RMDSZ-en belül.

Az RMDSZ alapszabályzata, úgy gondolom, megadja azt a lehetôséget, hogy ha létezik reális alternatíva, az érvényesüljön és a döntéshozó testületek azt fogadják el.

A hatalomban való részvétele az RMDSZ-nek nemhogy leszûkítette volna a külpolitikai mozgásteret, ellenkezôleg, olyan lehetôségeket nyitott, amelyekkel élnünk kell. Amikor meg kellett szólalni közösségünk érdekében (lásd Frunda György írásban az Európa Tanácsnál letett levelét a tanügyi kérdésben), akkor megtettük.

Persze jól tudjuk, hogy ennek a kormánykoalíciónak megvannak a gyenge pontjai.

Az RMDSZ-nek megvan a nagyon világos álláspontja (melyet az SZKT szavazott meg) a kormányban maradás feltételeirôl. Szó sincs a "mindenáron" való maradásról.

Mindnyájunknak megvan a felelôssége abban, ami történt az utóbbi másfél évben.

A tény az, hogy ami most történik, az precedens nélküli, és ezen a demokrácia felé vezetô úton közösségünk számára pozitív magatartást tanúsítunk, az RMDSZ aktív részese kell hogy legyen ennek a folyamatnak.

A véleménykülönbségek a sokszínûség jelei az RMDSZ-en belül. Viszont a vélemények, elemzések alapját objektív tények és konkrét alternatíva kell hogy képezzék. Ez biztosítja minden szervezeten belül az egyenlô esélyeket mindazok számára, akik az utóbbi 8 évben vállalták az RMDSZ-en belül a jelenlétet, véleménynyilvánítást.