Birtalan Ákos vitaindító írásához több észrevételt szeretnék fûzni.

Mi a célunk az önálló gazdasági élet létrehozatalával? Miért kell erdélyi/romániai magyar bank? Mit nyerünk ezek létrehozásával? Gazdagok vagy különcök leszünk?

Folytathatnám a kérdéseket. Manapság, amikor mindenki európai gazdasági integrációról beszél, amikor a nagy bankok egyesülnek, hogy erôsebbekké váljanak, a nagy cégek pedig felvásárolják a kisebbeket, mi etnikai alapon szervezôdô gazdasági életrôl álmodozunk. Álomnak lehet, hogy szép, de gazdaságilag indokolatlannak tartom. Ma, amikor egy felgyorsult világban élünk, amikor az információ gyorsasága kiemelten fontos akár az idôjárásról, akár a tôzsdei hírekrôl van szó, amikor politikai és gazdasági kapcsolataink szélesítésén fáradozunk, nem tartom indokoltnak az elzártságot. Ezt a véleményemet akkor is vállalom, ha néhányan hosszú történeteket mesélnek arról, hogyan különböztetnek meg bennünket, magyarokat más romániai partnerektôl. Én is kiegészíthetném még néhány történettel. Ennek ellenére partnereknek tekintem ôket. Aki hatalmon van, az szereti fitogtatni erejét, a butább szeret fölényeskedni - ezek sajnos nehezen leszokható jellemvonások. A gyerek is azért beszél hangosan a sötétben, mert fél. Vannak olyanok, akiknek a világosságban is kiabálniuk kell.

Egy faluközösségnek, egy régiónak lehetnek specifikus problémái. Ezek megoldására jó, ha az illetô térség vezetôi, lakosai összefognak. Ha ez voltaképpen csak magyarok által lakott térségben megy végbe, attól még nem beszélhetünk etnikai alapon történô gazdasági szervezkedésrôl. A gazdasági összefogásnak van már Erdélyben néhány nagyon jó példája. Akár többségében magyarok vagy románok által lakott vidéken is. Vajdahunyadon a város vezetô gazdasági potenciálját jelentô cég az acélöntöde. A gyár beszállítóinak 90%-a más városokban mûködô cégek voltak. A vajdahunyadi vállalat vezetôi felajánlották a helyi vállalkozóknak, hogy az öntöde bedolgozói, beszállítói lehetnek. Több mint húsz helyi vállalkozás kapott megbízást. Az acélöntöde ôrzését a helyi szakszervezet által alapított cég látja el. Ezt pozitív diszkriminációnak tekintem: egy városban a helyi nagyvállalatok segítik a kisebb induló cégeket.

Persze külföldön van példa az etnikai alapon mûködô kisvállalkozásokra is. Az Egyesült Államokban, ahol a Távol-Keletrôl érkezô bevándorlók banki kölcsön felvételéhez nem minden esetben tudtak elég garanciát nyújtani, összefogtak, fôleg a dél-koreaiak. Hatvan család összeállt és öt éven keresztül minden hónapban befizetett egy bizonyos pénzösszeget egy közös kasszába, majd akinek a legjobb ötlete volt, annak adták oda. A következô hónapban aki már kapott pénzt, annak kamatot is kellett fizetnie, és a következô jó ötlet kapta az összeget. A létrejött vállalkozásokba csak egymás családtagjait alkalmazták, és közös érdekük volt, hogy ne menjen tönkre egyikük sem. Más életfelfogás, más környezet, ami nálunk szerintem nem alkalmazható.

Ehhez hasonló példák még vannak. Mi a helyi viszonyokat is figyelembe vevô megoldást kellene találnunk.

Ha a kitûzött célunkat nézzük, az a családunk biztos jövôje, a helyi, vagy ha úgy tetszik, az erdélyi régió fejlesztése. Természetes, ahogyan a cikk szerzôje is kiemelte, "valós tulajdon nélkül nincs biztos jövô". Ennek a megoldását azonban hagyjuk a törvényhozókra. Ha a privatizált állami vagyon meghaladja az összvagyon 40%-át, akkor nincs már visszaút. Ha az egy fôre esô privatizációs bevétel 1000 USA-dollárnál nagyobb összeg, akkor a privatizáció pozitív hatása országos szinten is érezhetô. Ez, mint tudjuk, a mi esetünkben 20% és 400 USA-dollár alatt van.

A gazdasági prioritásokat hét külön csoportba sorolnám. Fontossági sorrendben: mezôgazdaság, erdôgazdálkodás-fafeldolgozás, kereskedelem, termelés, bankszféra és biztosítás, turizmus, szolgáltatás. A fontossági sorrendet fel lehet cserélni, de szerintem fôleg az elsô kettôre kellene a fô hangsúlyt fektetnünk.

A mezôgazdaságban lehetnek különféle elképzeléseink. Itt van a legnagyobb szükségünk a szakemberek segítségére, a falusi emberek összefogására. Erdôink visszaszerzésével, a tulajdonjog garantálásával szintén van még tennivaló, de apró lépésekben ez is halad. Ez az a két terület, ahol akár külön szakmai csoportokat is létrehozhatunk. Külön elképzelése kell legyen egy magyar határ menti vagy székelyföldi kistermelônek, illetve egy baragani földmûvesnek. Alapvetô problémánk volt, hogy minden elképzelést, amit kitaláltak Bukarestben, egyformán akarták alkalmazni az egész országban.

A kereskedelemben mindenképpen ki kell épüljenek az országos és külföldi kapcsolataink. Manapság nem az a legnagyobb kérdés, hogyan termeled meg az árut, hanem hogyan értékesíted. A telített piacon az értékesítés a nagyobb gond. A kereskedelmet csak egy kis közösségre számítva nem lehet nyereségessé tenni.

Komolyabb termelô egységnek több hazai beszállítója van. Ebben sem tudunk elkülönülni.

A banki szférában kimaradtunk a nagy lopásokkal tarkított pénzkihelyezésekbôl. Ezt lehet sajnálni. Nem a mi zsebünkbe kerültek a kimentett pénzek. Természetes, hogy komoly anyagi háttérrel könnyebb beleszólni a privatizálásba. Ezt nem lehet pótolni egy magyar bank létrehozásával. A nagy bankok a legtöbb esetben multinacionálisak, de általában nem egy etnikum kiszolgálására alapulnak. Ha pedig igen, akkor esetleg a Dacia Felix Bank sorsára jutnak. Egy ország gazdagságának fokmérôje az ott mûködô bankok száma.

A turizmus igazából olyan terület, ahol sajátos jellegeket is bemutathatunk. A falusi turizmus területén már nagyon jó elôrelépések történtek. Sajnos a gyógyturizmus terén több a lemaradás.

A szolgáltatás az az ágazat, ahol kevesebb pénzzel jó eredményeket lehet elérni. Ezen a téren is saját erônkbôl jók tudunk lenni. Ez szintén támogatásra érdemes terület.

Természetesen különbséget kell tegyünk a kis-, közép- és nagyvállalkozások között. Mi inkább a kis- és középvállalkozásokban vagyunk jelen. Vigyáznunk kell, hogy ne álljunk meg azon a szinten, ahol mindig kiszolgáltatottak leszünk. Fel kell nônünk egy bizonyos szintre, elképzeléseink kell hogy legyenek erre. Szerintem az esetek többségében azért nem sikerült túlnônünk a középszinten, mivel nagy cég vezetésében 1990 elôtt kevés romániai magyar szerzett tapasztalatot. Szakembereink túl kevesen voltak és vannak. Ez a fô problémánk. Azért hiszem, hogy komoly eredményeket a mezôgazdaságban, fakitermelésben és -feldolgozásban, turizmusban és szolgáltatásban el tudunk érni. Természetesen a komoly eredmények eléréséhez ma Romániában összefogásra van szükség. Ott, ahol jobban érdekel, hogy a román vagy a más nemzetiségû szomszédom mit csinál, ott nincs elég idônk saját dolgainkra odafigyelni. Ilyen esetben legfeljebb megtaláljuk annak a magyarázatát, hogy neki miért sikerült és nekünk nem.

Birtalan Ákos cikkének végén a következô kérdést tenném fel:

- Hogyan tehetnénk hatékonyabbá anyagi segítségünket intézményeink és identitásunk megôrzése érdekében? Erre várnék válaszokat, ötleteket.