gazdasági helyzete* A szlovenszkói magyarság gazdasági élete, mint minden kisebbségi népközösségé, kettôs szempontból vizsgálható. A többségi néppel, illetve az ország gazdasági életével való kapcsolatai és azoknak a kisebbségi feladatoknak alapján, amelyeket egy többé-kevésbé elkülöníthetô vagy elkülönült gazdaságtársadalmi organizmus teremt. A kisebbségi gazdasági feladatokat és ennek eszközeit mindig az illetô kisebbségi helyzetben élô nép gazdasági helyzete, szervezettsége, adottságai és lehetôségei határozzák meg, s ezek egy kisebbségi sorsban élô népnél sohasem lehetnek ugyanazok, mint az állam gondoskodásának örvendô többi népnél. Helyzetvizsgálódásunknál elsôsorban általánosságban kell megismernünk a földrajzi táj, tehát a kisebbségi életkeretet adó Szlovenszkó gazdasági helyzetének képét, majd részletezve a magyarság gazdasági helyzetét, meglévô gazdasági életünk adottságait és hiányosságait, továbbá azokat a feladatokat és eszközöket, melyeket kisebbségi életkeretben gazdasági életünk felépítésére használhatunk fel. Szlovenszkó gazdasági helyzetének ismertetésénél minden pontnál összehasonlítást teszünk a szlovenszkói magyarság gazdasági adataival, majd a helyzetfeltárás után térünk át a különleges kisebbségi gazdaságpolitikai feladatokra. Rendszeresség szempontjából a gazdasági helyzet ismertetését az egyes foglalkozási fôcsoportok szerint követjük. Ezért van szükségünk arra, hogy a szlovenszkói magyarság foglalkozásbeli megosztódását figyelembe vegyük. Elôre kell bocsátanunk, hogy adatainkat az 1933-as hivatalos népszámlálási adatokból vesszük. A foglalkozási statisztika szerint Csehszlovákia 719 569 magyar nemzetiségű lakosságából erdô- és mezôgazdálkodással, tehát ôstermeléssel Szlovenszkón 373 783 magyar foglalkozik. Ebbôl 53 143 az önálló magyar mezôgazdák száma, ezeknek családtagjai 210 000 lelket jelentenek, továbbá 110 000 a nincstelenek, tehát a mezôgazdasági alkalmazottak száma. Ebbôl 19 000 a gazdasági munkás, 40 000 a napszámos, 1081 a háztartási cseléd, 441 a gazdasági hivatalnok és 48 000 a gazdasági alkalmazottak családtagjainak a száma. A hivatalos statisztika szerint 10 675 az önálló magyar ipari üzem tulajdonosainak a száma, sajnos a statisztika nem részletezi az ipari nagy- és kisüzemek nemzetiségi megoszlását, így csak becslésekre tudunk támaszkodni a továbbiak során, amikor a szlovenszkói gyáripart vesszük vizsgálódásunk tárgyává. Az önálló ipari üzemeket csupán foglalkozások szerint csoportosították. E szerint a 10 675 magyar ipari üzem a következôképpen oszlik meg: 1495 fémfeldolgozó, 250 gép- és szerszámiparos, 78 kô- és agyagiparos, 4 üvegiparos, 10 vegyi, 1534 fa-, 17 papír-, 84 nyomda-, 215 textil-, 124 bôr-, 1780 ruházati iparos (szabó), 2510 cipész, 1127 élelmiszeriparos és 1434 építôipari üzem tulajdonosa. Szomorú tény az, hogy a 10 675 önálló iparosunkon kívül 86 000 az ipari munkások száma. 2375 önálló magyar nemzetiségű kereskedô, 599 magyar vendéglôs van Szlovenszkón. A banküzletek és biztosítási irodák tulajdonosainak a száma 61, fuvarozással 405 magyar foglalkozik. Szabad pályákon 676 magyar vállalkozó, 692 orvos és fogtechnikus működik. A köztisztviselôkön kívül mintegy 10 000-en nem tudták megjelölni foglalkozásukat. Társadalmunk legnagyobb rétege tehát az ôstermelô lakosság, ezért elsôsorban a mezôgazdálkodás mai helyzetével és gazdasági adottságaival, lehetôségeivel foglalkozunk. Szlovenszkó és Kárpátalja lakosságának 58,5 százaléka ôstermelô, a magyar nyelvterületen ez az arány a 75 százalékot is eléri. A köztársaság összlakosságának 34,6 százaléka, Cseh- és Morvaországnak pedig csak 25,6 százaléka él kizárólag mezôgazdálkodásból. Szlovenszkó magyarlakta vidékei inkább agrárterület, mint akár Magyarország, és így ennek a területnek a jóléte attól függ, hogy milyen a helyzete a mezôgazdaságnak. De nemcsak az ôstermelô lakosság függ itt a mezôgazdaság javaitól, hanem az egész lakosság jóléte, így az ipari és kereskedelmi foglalkozási ágak felvirágzása is. Szlovenszkó mezôgazdasága az államfordulat óta nagyot fejlôdött. Reich professzor ismert könyvében, a Základní organizace zemedelství v CSR című munkájában kimutatja, hogy amíg az 1901-1914-es években az átlagos gabonatermés Szlovenszkó mai területén a magyarországi átlagnak csak 89,9 százalékára rúgott, addig az 1920-1933-as években a szlovenszkói gabonatermés átlaga a magyarországinak 113,4 százaléka volt. Ez a fejlôdés természetszerű következménye annak, hogy a szlovenszkói mezôgazdaság fejlettebb, illetve intenzívebb kultúrájú mezôgazdálkodás, továbbá fejlett ipari gócok közé került, és így Szlovenszkó mezôgazdasága is lassan az intenzív mezôgazdálkodás felé halad. A szlovenszkói földbirtokmegoszlás adatait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a gazdasági üzemeknek csaknem 80 százaléka 10 hektáron aluli kisbirtok. A kimondottan nagybirtok jellegű gazdasági üzemek Szlovenszkón csupán a mezôgazdasági termôterület 6 százalékát teszik ki. A közép- és nagybirtok jórészt a csehszlovák földreform során tűnt el. Ezek a birtoktestek nagyrészben a magyar történelmi osztály kezében voltak, így a magyarság nemzeti vagyonának nagymértékű csökkenésénél a földreform játszotta a legnagyobb szerepet. A vagyonpusztulásnak azonban sajnos egyrészt magunk is okai voltunk akkor, amikor a magyarság földigénylését nem tartottuk tanácsosnak. Az 1920-1925-ös években a magyarság mentalitása nem tudott beletörôdni az államfordulat által teremtett új helyzetbe, így minden megoldást ideiglenesnek látott. A földreformmal is így történt, és ez a mentalitás volt az okozója annak, hogy a magyarság igen nagy földigénylô része (tehát a nagybirtokról kiszorult munkásság, cselédség, továbbá az egy-két holddal rendelkezô törpebirtokos napszámosok és a 10 holdon aluli kisbirtokosok) nem kértek részt a szétosztásra kerülô földbôl. Ma ezt a mentalitást történelmi távlatból nézzük, nem hibáztathatunk senkit sem, csupán sajnáljuk, hogy akkori politikai vezetôink a helyzet mérlegelésében nem láttak elôre és minden tevékenységük politikai harcokban merült ki. Kisebbségi történelmünk csupán 1925-ben jegyzett fel olyan eseményt, amely a szlovenszkói magyarság gazdasági különállását jelentette nemcsak Budapesttôl, hanem Szlovenszkón is külön magyar gazdaságpolitikának volt a megalapozása. Az egészséges kisebbségi magyar mentalitás sajnos csak az államfordulat utáni hetedik esztendôben kezdôdött. A hét év mulasztásainak és természetesen az államhatalom telepítési törekvéseinek köszönhetjük azt, hogy a földreformban a szlovenszkói magyarság nem részesedhetett olyan arányban, amilyen arányban jussa lett volna. A csehszlovák földbirtokreform adatait szintén az állami statisztikai hivatal adataiból vesszük át. Csehszlovákiában összesen 1730 földbirtokot sajátítottak ki 3 963 064 hektárnyi terjedelemben; ennek 40 százaléka: tehát 1 614 658 hektár (944 birtok) Szlovenszkó és Kárpátalja területére esett. Szlovenszkó magyarlakta területein összesen 130 280 hektár területű földbirtokot (nagyrészt szántóföldet) sajátítottak ki. Ebbôl magyar igénylôk csupán 26 863 hektárt, vagyis alig 20 százalékot kaptak, de ebbôl is 6736 hektárt mint bérletet. 103 417 hektárnyi földbirtokot más nemzetiségűek kaptak magyar nyelvterületen, tehát a magyar területen felosztott földbirtokoknak több mint 80 százaléka idegen kézre került. Ha 17 százalékos szlovenszkói számarányunknak megfelelôen részesültünk volna a földreform földosztásában, akkor Szlovenszkón és Kárpátalján összesen 274 487 hektár terület illetett volna meg bennünket a kisajátított 1 614 658 hektár földterületbôl. Ha pedig csupán a magyar nyelvterületen vesszük az általános szlovenszkói arányt, akkor is 40 803 hektár illetett volna meg bennünket a 26 863 hektár helyett. Ha a földreform célja ugyanaz lett volna mint a történelmi országokban, tehát a belsô telepítés, azaz a birtoktesten vagy közvetlen közelében élô földművesek között osztották volna fel a kisajátított földet, akkor a magyarságot a magyar nyelvterületen kisajátított 130 280 hektárnyi összes kisajátított szántóföld illette volna meg. Szlovenszkón azonban 94 új kolónia létesült, tehát nálunk nagyrészt külsô telepítés folyt, a 94 új kolónia közül 64, tehát a kolóniák kétharmada a magyarság testébe ékelôdött. A 2271 idegen telepes közül 1746, vagyis 77 százalék került magyarlakta területre, ami néprajzi térképünket erôsen befolyásolja. A földreform másik hiányossága magyar szempontból az, hogy a magyar vidéken a nincsteleneknek aránytalanul kevesebb földet juttattak, mint ahogy ez a történelmi országokban történt és amint arra nálunk is szükség lett volna. A statisztikai hivatal az 1932. évben kiadott földstatisztikai adatai szerint az országban a kisebb parcellatulajdonosok a lefoglalt terület 72 százalékát kapták átlagosan, ugyanakkor amikor Csallóközben például csak a fölosztott föld 20,12 százaléka került kisemberek kezébe. A többi megint középbirtokká vált az új tulajdonosok, a maradékbirtokosok kezében. A földreform természetesen súlyosan érintette a földreformmal összefüggô állandó és évadmunkások, valamint napszámosok tömegét. Ennek következménye az, hogy a föld elvesztésével fokozódik a vidék proletarizálódása, a munkanélküliség állandóan nô, fokozódik a nemkívánatos kommunista irányzat és propaganda, valamint a magyar szempontból olyan káros urbanizálódás. Városainkban ugyanis az odakerülô magyar munkásság könnyen esik áldozatává a marxizmuson keresztül az elnemzetlenedésnek. A magyar nyelvterületen tehát a földreform eredménye az volt, hogy a birtokok elszaporodtak idegen kézen, izmos magyar középbirtokos és parasztosztály nem tud kialakulni, a nincstelenek tömege szociális téren nehézségeket okoz és segélyezésük súlyos terhet jelent a községnek és az államnak egyaránt. A földreform során még 151 000 hektárnyi szántóföld nem került felosztásra. Ez még vagy állami kezelésben van, vagy bérbe van adva. Nemrég már szó volt arról, hogy sor kerül a földreform revíziójára és a fel nem osztott területek felosztására, és így még van reményünk arra, ha sok nem is, hogy a szlovenszkói magyarság kárpótlást kap ebbôl részben a múltban elszenvedett óriási veszteségekért. Sokszor hibáztatjuk azt is, hogy az egyházi birtokok kezelôi nem kisembereknek adják bérbe az egyház vagyonát, kényelem és könnyebb elszámolás megokolással a magyar fajiságtól teljesen idegen "egy-kéz"-nek adják bérbe az egyház földjeit. Jelenleg ugyan még nem áll módunkban az, hogy sarkunkra álljunk és ezt a bérlôpolitikát ne engedjük továbbra is szabadjára, mert a birtokok nagy része jelenleg még nincs az egyház kezén, és egy központi szerv igazgatja az egyházi birtokok kezelését. A modus vivendi végrehajtása során - tehát amikor újra az egyházmegyék veszik kezükbe birtokaik kezelését - keresztény intellektuális rétegünknek kell kezébe vennie az ügyet. Hogy az egyháznak könnyebbséget adjunk a birtokok bérbeadásánál, tehát hogy az egyházi vagyon kezelôinek ne kelljen a kisbérlôk seregével molesztáltatnia magát, minden birtoktesten alakíthatunk földbérlô szövetkezetet, amely mint egy jogi személy számolna el a birtok tulajdonosaival. A földbérlô szövetkezeti rendszer csak nálunk ismeretlen, Olaszországban, Magyarországon és Európa többi államaiban igen fejlett mozgalommal találkozhatunk. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a nincsteleneket és a kisebb parcellatulajdonosokat talpra állítsa és megindítson egy szlovenszkói magyar földszerzô munkát. Egy szlovenszkói magyar községben volt ilyen szövetkezetünk (Pozsonypüspökin), azonban éppen nemrég - bizonyos körülmények közt - kicsúszott a föld a szövetkezet kezébôl és jelenleg megakadt a kitűnô szövetkezet munkája. A mezôgazdaság helyzetének vizsgálatánál gondot kell fordítanunk az üzemek eladósodottságára is. A prágai Mezôgazdasági Számviteli Intézet az 1935. január 1-i állapot szerint 1500 szlovenszkói mezôgazdasági üzemet vizsgált felül, és az eredmény átlagaiból következtethetünk a szlovenszkói mezôgazdasági üzemek eladósodásának mérvére. Az adatok szerint a megvizsgált üzemek 14,5 százaléka volt adósságmentes. Az összes mezôgazdasági adósságnak 34 százaléka esik a kis- és középbirtokokra. A statisztika annyiban érdekes, hogy csupán az üzem értéket, tehát az ingatlan vagyont és a felszerelés értékét állítja szembe az adóssággal, nem számítja a tôkét, amely esetleg az üzem rendelkezésére áll. A megvizsgált üzemeknek 31 százaléka csak a vagyon 10 százalékáig van megterhelve, 20-30 százalékig az üzemek 12 százaléka, 30-40 százalékig a megvizsgált üzemek 7,1 százaléka. Az összes megvizsgált üzemek 64,6 százaléka vagy adósságmentes, vagy nem lépte túl a megterhelés 30-40 százalékát. Ezekbôl az adatokból láthatjuk, hogy 1935. január 1-én az üzemek kétharmad része üzempolitikai szempontból rentábilis volt. Azóta a helyzet némileg javult, egyrészt a gabonamonopólium bevezetésével, melynek vannak ugyan hibái, és szlovenszkói szempontból különleges kifogásunk az, hogy a szlovenszkói gabonának prágai fuvarparitáshoz kell igazodnia, azonban kedvezô eredménye az, hogy legalább részben megakadályozza a gabonaspekulációt és a kisemberek kihasználását. Másrészt azóta lépett életbe a mezôgazdasági kényszeregyezségrôl szóló törvény, melynek segítségével már egynéhány mezôgazdasági üzem talpra állt. Sajnos a szlovenszkói magyarság nemigen veszi igénybe a talpra állás eme formáját a magyar jellem örökös tulajdonsága, a büszkeség miatt. Már ôszre ígérték a mezôgazdasági segélyalap parlamenti tárgyalását, amelynek szintén az a hivatása, hogy a mezôgazdasági üzemeket tehermentesítse. Röviden Szlovenszkó iparáról adunk számot, hogy szlovenszkói gazdasági helyzetképünk teljes legyen. A régi Magyarország gazdasági politikájának bűneit és végzetes következményeit - mezôgazdasági elhanyagolásán kívül - az iparban, különösen a nagyipar elvesztésével most érezzük igazán, kisebbségi sorsunkban. A gazdasági erôk szabad érvényesülésének, a liberalizmusnak jelszava sokmillió magyar kisember vagyonának a megsemmisülését, életlehetôségeinek elzárását és gazdasági érdekeinek feláldozását jelentette egy, csak önmagának élô, a nemzeti lélektôl és a keresztény szellemiségtôl csaknem teljesen idegen plutokrácia javára. Csak közvetve említjük meg, hogy a történelmi országokban nem talált talajra a pénzarisztokrácia, ott a tôke struktúrája az alacsonyabb néposztályokra van felépítve. Kevés történelmi-országbeli vállalkozás van individuális kézben, a gazdasági vállalkozások legnagyobb részében a kistôkék vállaltak szerepet. Csak például említjük meg, hogy Alois Král professzor szerint a cseh nagybankok közül csak egy van családi kézen. A cseh nemzeti politika nem tűrte meg a múltban sem az egyéni vállalkozásokat, és ezért találunk a történelmi országokban oly fejlett szövetkezeti tôkegyűjtést és szövetkezeti nagyipart. Ezzel szemben Magyarország gazdasági és nagyipari fejlôdése nem jelentette a magyar tömegek anyagi és szellemi elôrehaladását. Ez a fejlôdés sorvadt és szociális sebektôl éktelenkedô magyar mezôgazdálkodást, ipart, egy sajátos célú, vagyont, tôkét, közszellemet, sajtót és kormányokat hatalmában tartó merkantil-liberális-kapitalizmust eredményezett. A jobbágyi sorsból még alig felemelkedett nép a maga kiszolgáltatottságában és védtelenségében továbbra is jobbágya maradt az új hatalomnak, a magyar fajiságtól teljesen távolálló plutokráciának. A magyar kapitalizmus útját mindenütt az eladósodott földbirtokok, a falvakon uralkodó hitel- és áruuzsora, a kivándorló magyar tömegek, a növekvô agrárproletariátus, egy szétesett és az új elemekkel felhígított magyar középosztály, az új pénzarisztokrácia mohósága és mindenhová elérô keze, a határokon belül pedig a nemzetiségek fokozódó területi térhódítása jelezték. A szabadelvű gazdasági politika csak arról gondoskodott, ami az ingó tôke és a merkantil körök céljait szolgálta. Ipari gócokat épített gazdasági adottságok nélkül, ipari kísérletezésekre hatalmas összegeket áldozott a gazdasági feltételek rentabilitása nélkül. Nagy összegű állami segítségben részesített oly ipari és kereskedelmi kezdeményezéseket, melyeknél a vállalkozás komolysága, anyagi és erkölcsi hitele, de még a vállalkozók nemzeti megbízhatósága is egyaránt hiányzott. Ennek a köldöknézô ipari fejlesztésnek nem sok elônye, de annál több hátránya jelentkezett. A nemzetiségi iskolák bezárása helyett üdvösebb lett volna egy elôrelátó magyar gazdasági politika, amely a szabadelvűség jelszavát komoly nemzeti gazdasági politikával cseréli fel: kezébe veszi Károlyi Sándor gróf és Bernát István sok bajjal - és éppen a liberalizmus jelszavával - legjobban küszködô agrárszervezkedését és nemzeti iparosodási politikát folytat. Ez mind a múlt hibája és bűne, amelyet most csupán okulásul hozunk fel jövôt építô, kisebbségi gazdasági politikánk alapvetô kiindulópontjául. A liberális szellemű magyar iparfejlesztés sutba dobta a keresztény és nemzeti szempontokat, és ennek tanulságait látjuk akkor, ha Szlovenszkó iparának mai helyzetét magyar szemszögbôl vizsgáljuk. Szlovenszkó ipara - itt a nagyiparra gondolok - igen hamar elveszítette magyar voltát, hiszen a magyar éra alatt sem volt igazában magyar. Ezért érthetô, hogy Szlovenszkón ma igen kevés magyar iparvállalat és pénzintézet van. Különben a szlovenszkói ipar csak igen kis hányadban részesült a háború utáni magas konjunktúrából. A csehszlovák gazdasági politika hibája volt az, hogy nem tudta megtalálni azokat az eszközöket, melyekkel mérsékelni tudta volna Szlovenszkónak a konjunktúrafolyamatba való bekapcsolódása körüli nehézségeket, s hogy Szlovenszkó iparát teljesen a maga erejére hagyta. Ez a gazdasági politika az ipar számára nem tudott Szlovenszkón olyan feltételeket teremteni, mint a történelmi országokban. Természetesen e sorokban csupán a szlovenszkói nagyiparról van szó, a kisiparban sokkal súlyosabb a helyzet Szlovenszkón. A nagyiparban egy kis szemlélôdést tartunk. Adatainkat a szlovenszkói Gyáriparosok Országos Szövetségének legutóbbi évi jelentésébôl vesszük, ebben a jelentésben azonban hiányzik a gyáripar nemzetiségi megkülönböztetése. Igaz ugyan, amint említettük, a nagyiparnak az államfordulat elôtt sem volt fontos a nemzetiség kérdése, ez nem is lehet fontos semmiféle kapitalista vállalkozásnak. A jelentésben mindig szlovák iparról (slovenský priemysel) van szó, magyar vállalkozásainkat csak hozzávetôleges becslés alapján soroljuk fel. A szlovenszkói bányaiparban, illetve termelésben a következô fôbb termelési ágak vannak: vasérc, mangánérc, antimon, réz, arany, ezüst, cink, ólom, szén, aszfalt, nafta [kôolaj], földgáz és só. A termelô nagyobb vállalatok közül egy van magyar pénzcsoport kezén. A vasipar csaknem teljesen állami kézben van (Vágbeszterce, Zólyombrézó és a pozsonyi fegyvergyár), magántulajdont csupán a füleki és a nagyszombati vasipar telepek képeznek. A két szlovenszkói kábelgyár (pozsonyi és nagytapolcsányi) közül az egyik a legutóbbi évekig szintén magyar tulajdon volt, a gyárat egy morva bankérdekeltség vette át elég olcsón. A faiparban a magyarság igen kis arányban részesedik, a legtöbb szlovenszkói feldolgozó telep állami kézben van. Az építkezési anyagok iparában Szlovenszkón néhány kisebb magyar téglagyár van, a cementgyárak és a mészégetôk közül magyar kézen tudomásunk szerint egy sincs. A textiliparban sem szerepel a magyarság, ez az ipar különben is most van fejlôdôben Szlovenszkón és jelenleg 2700 munkást foglalkoztat. A három nagyobb üveghutából (Katalinhuta, Lednicróna és Utakács) szintén nincs magyar kézen semmi. A bôripart Bata uralja Szlovenszkón érsekújvári és nagybossányi gyáraival. Gumigyár egy van Szlovenszkón, Ligetfalun, amely 1300 munkást foglalkoztat állandóan, köztük szép számban magyar nemzetiségűt is. A cellulóz- és papíriparban nem találunk magyar vállalkozást. A kémiai iparban sincs magyar vállalat (ásványfinomító, gyufagyártás, műtrágyagyártás). Az élelmiszeriparban a cukorgyártásnál találunk egy nagyobb magyar vállalatot, azonban ez is egy kézben van, nem úgy, mint a csehországi szövetkezeti cukorgyárak. Szó volt ugyan nemrég arról, hogy a szlovenszkói Magyar Méhészegyesület szövetkezeti cukorgyárat épít, azonban az induláshoz igen nagy tôke szükséges. A magyarság az ipari vállalatok közül leginkább a malomiparban van érdekelve. Különösen sok kismalom van magyar kézen, a malomipar különben Szlovenszkón speciálisan magyar iparág. Csehszlovákiában összesen 9220 malom működik, ebbôl Szlovenszkóra 2312 malom esik. Nagymalom, tehát 100 q napi kapacitáson felüli teljesítményű csupán 78, 50-100 q kapacitású 102, az ötven kapacitáson aluli szlovenszkói kismalmok száma 2132. A malmok nemzetiségi megoszlásáról pontos képet nem tudunk alkotni, azonban a malmoknak becslésem szerint körülbelül egyharmada magyar kézen van. A szesziparban néhány mezôgazdasági szeszgyár van magyar tulajdonban. Szlovenszkón 14 sörgyár működik évi átlagos félmillió hektoliternyi termeléssel. Az élelmiszeripar további ágaiban (élesztôgyártás, kávépótlék-gyártás, műzsírgyártás) kimondottan magyar vállalkozás nincs. Az elektromos iparban a szlovenszkói statisztikában 32 önálló és 111 üzemi, tehát összesen 143 elektromos telep működik, melyek közül csupán az üzemi telepek közt találunk magyar vállalkozást. Ez jelentené a szlovenszkói nagyipar rövid átnézeti képét. Végzetes hiba volt a világháború elôtt, hogy országrészünk iparosításánál nem vették figyelembe a keresztény és nemzeti szempontokat, és így a szlovenszkói magyarság kezébôl az is kiesett, ami az államfordulat elôtt még magyarnak számított. A nagyipar helyzetének rövid ismertetése után áttérünk a kisiparra. Önálló kisiparosaink száma kereken 10 000, a magyar ipari munkások száma 86 000. Az ipari munkásságnak mintegy 70 százaléka a nagyiparban nyer foglalkoztatást. Így tehát a nem önálló kisipari munkásság számát 20 000-re tehetjük. Kisiparosaink helyzete az államfordulat óta napról napra rosszabbodott, a nagyipar csaknem valamennyi kisipari termelési ágat a tönk szélére juttatott, vagy magába szívott. Elôttünk folyt le a cipész kisipar elnyelése is. Ma sajnos már foltozni és talpalni sem igen visznek kisiparosainkhoz, mert csaknem minden nagyobb faluban van már nagyipari lerakat és javítóműhely. A fióktilalmi törvény ugyan egy idôre megakadályozta a nagyipar további térhódítását, azonban a nagyipar idejében gondoskodott arról, hogy még a törvény hatálybalépése elôtt megszervezze fióktelepeit. Szlovenszkói magyar nagyiparra egyelôre nemigen gondolhatunk szervezetlenségünk miatt, de arra a jövôben ügyelnünk kell, hogy a magyar keresztény kisipar megállhassa a helyét. Ebbôl a szempontból példaképül merem magyarságunk elé állítani az erdélyi románságot vagy a szudétanémeteket. Az iparnak azonban vannak olyan ágai, ahol magyar szempontból teremtenünk és alkotnunk lehetne. Ez egyrészt a mezôgazdasági ipar, másrészt a háziipar megszervezése és felkarolása. A mezôgazdasági iparnál falusi termelô rétegünk gazdasági szerepe majdnem kizárólagosan csak a nyersanyagok szolgáltatásában áll, anélkül, hogy az ipari feldolgozás gazdasági és szociális hasznában részesülne. Ilyen mezôgazdasági iparág például a cukorgyártás, szeszgyártás, tejfeldolgozás stb. A mezôgazdasággal szoros ipari termelésnek kedvezô hatása az ipari növények nagyarányú termelésében, a gazdálkodás jövedelmezôségének fokozásában és belterjesebb jellegében jelentkezik. Ma az e területen jelentkezô gazdasági lehetôségek teljesen kiaknázatlanok a termelésben, elsôsorban a gazdasági tényezôk részérôl. A történelmi országokban a cukor- és szeszipar csaknem teljesen a nyersanyagot termelô gazdák kezében van. Szövetkezeti cukorgyárak és szeszégetôk dolgozzák fel a cseh és morva gazda terményeit. Nálunk ezzel szemben idegen tôke aknázza ki a mezôgazdasági ipar két legfontosabb ágának óriási üzleti lehetôségeit. Ez pedig egyedül a mi hibánk. A kisipari termeléssel függ össze szorosan a háziipar kérdése is. Nálunk egyszerűen azért szűnt meg vagy pang a háziipar, mert az értékesítés, tehát a piackutatás nincs megszervezve. Nincs szervezett értékesítési hálózatunk, tehát a háziipari termelés sem fejlôdhet. Erdélyben az ottani magyarságnak már két háziipari termelô- és értékesítô szövetkezete van, mégpedig a brassói Ágisz és a kolozsvári Pitvar szövetkezet. Budapesti és egyéb külföldi kiállításokon már megszerezték maguknak a külföldi - tehát jobban fizetô - közönséget is, így az értékesítés már nem okoz nagy problémát. A magyar kisipar léte vagy nemléte a magyar fogyasztóközönség öntudatos magatartásától függ. A magyar iparosság azonban a keresztény közönség támogatásán kívül érdekképviseleti és gazdasági intézményeinek kiépítésére is rászorul. Az ipartársulatokba való erôteljes bekapcsolódás és az ipari oktatás intézményes megszervezésérôl való gondoskodás mellett igen nagy fontossága van a magyar iparos réteg szakma szerinti szervezkedésének is. Ilyen szakma szerinti szervezetek keretében közös termelôüzemek létesülhetnek (igen jó példa elôttünk a losonci szabók szövetkezete!), továbbá közös nyersanyagbeszerzô és hitelnyújtó szervezetek is alakulhatnak, melyek a kisipari termelést olcsóbbá tehetik és legalább részben felvehetik a versenyt a nagyiparral szemben. Ez csupán a magyar keresztény kisipar gazdasági tömörítését jelentené. Részletekbe nem bocsátkozhatunk ebben a kérdésben, mert csupán általános gazdasági problémáinkra igyekszünk világosságot deríteni. A gazdasági élet olyan nagy zenekar, melynek minden hangszerénél odavaló embernek van helye. Egy embernek csak egy szerep juthat, mi most a karmesteri pálcát vesszük csupán a kezünkbe, hogy minden hangszerre rátapinthassunk. Meg kell említenem, hogy kultúrszervezeteink eddig nem nagyon törôdtek a gazdasági neveléssel és elsô fontos indulásunkat e tekintetben a lévai Járási Közművelôdési Testület agilis vezetôje vette a kezébe akkor, amikor a tél folyamán 8 elôadásból álló gazdaságpolitikai elôadóciklust rendezett. A 8 elôadás gazdasági életünk minden ágát igyekszik megvilágítani, és reméljük, hogy a lévai példát valamennyi szlovenszkói város és nagyobb központ követni fogja. Az iparos és a munkás kérdés megoldására a Rerum Novarun óriási súlyt helyez, és amit föntebb elmondottunk, röviden így fejezi ki: "Saját erôink elégtelensége ráhajtja az embert arra, hogy mások segítô erejével társuljon." Ez a mondat világos tömörítése annak, amit szervezési feladatainkról említettünk. De ez a mondat ráhúzható egész kisebbségi gazdasági életünkre is. Az ipar problémái mellett meg kell említenünk a kereskedelmet is. Sajnálatos tény, hogy a magyar keresztény kereskedelmi osztályunk végtelenül kis létszámú. Nem említjük most részletesebben a múltat, azt a közönyt, amellyel a kereskedelem területét a magyar keresztény társadalom másoknak engedte át, azonban meg kell állapítanunk, hogy e terület visszafoglalásának a magyarság számára gazdasági feladataink legsarkalatosabb pontjának kell lennie. Ezt a kérdést nem gyôzöm eléggé és mindenütt hangsúlyozni. A magyar keresztény társadalom a biztos hivatalnoki pályákat kereste és foglalta el a múltban, és közben elhanyagolta a gazdasági élet egyik legfontosabb és aránylag legjövedelmezôbb munkaterületét, a kereskedelmet. Ki kell irtanunk a keresztény gondolkodásból a kereskedelmi pályával szemben táplált elôítéleteket, ifjúságunkat erre a pályára tervszerűen kell irányítanunk. Ezzel kapcsolatban talán fölösleges megjegyeznünk azt, hogy támogatnunk kel a keresztény magyar kereskedelmet. Ezek mind olyan parancsok, melyeknek teljesítése nélkül az elhelyezkedési lehetôséget nyújtó és némi kedvezô kilátással kecsegtetô kereskedelmi pálya szintén bezárul elhelyezkedni vágyó ifjúságunk elôtt. Gazdasági szervezeteink ismertetésénél elsôsorban szövetkezeti mozgalmunkról adok helyzetképet. A szövetkezeti mozgalom tárgyalásánál elôször a szlovenszkói szövetkezeti mozgalmat mutatom be számokban, majd a magyar szövetkezetek jelenlegi helyzetérôl és a magyar mozgalom feladatairól szólok. Szlovenszkón az 1919. évi 210. számú törvény értelmében egy kényszerközpontba, a pozsonyi Központi Szövetkezetbe (Ústrednc drustvo) tömörül valamennyi típusú szövetkezet. Ez a központ az említett törvény alapján volt hivatott elszámolni a szlovenszkói szövetkezetek budapesti anyaintézetével az államfordulat után. Az elszámolás megtörténtével szabaddá kellett volna tenni a központok szervezését, ugyanúgy, mint ez a történelmi országokban megvan. A törvény még ma is érvénnyel bír, és így valamennyi szlovenszkói szövetkezet ellenôrzési központja az említett kényszerszervezet. Magyar szövetkezeteinknek nincsen külön revíziós központja, csupán egy áruellátó központunk van Nyugat-Szlovenszkón, a Hanza. A Központi Szövetkezet nem készít külön nemzetiségi statisztikát a szlovenszkói szövetkezeti mozgalomról, így magyar szövetkezeteinkrôl pontos adataink nem lehetnek, mert az adatok a Központi Szövetkezet birtokában vannak, amely az adatokat nem hajlandó kiszolgáltatni nemzetiségi statisztika összeállítása céljából. E helyütt meg kel említenem, hogy a román szövetkezeti politika sokkal szabadabb és modernebb mint a miénk (az új román szövetkezeti törvény alig kétéves, míg a mi szövetkezeti jogrendszerünk az 1875: XXXVII. sz. kereskedelmi törvényen, valamint az 1898: XXIII. sz. hitelszövetkezeti törvényen nyugszik). Erdélyben a magyarság külön gazdasági és hitelszövetkezeti, valamint Hangya néven fogyasztási és termelôszövetkezeti központja van, külön magyar ellenôrzô központokkal. A Központi Szövetkezet legutóbbi, 1936. december 31-i állapotot feltüntetô évi jelentése szerint Szlovenszkón összesen 1991 szövetkezet működik a központ kebelében. Ezek közül 783 hitelszövetkezet 170 000 taggal, valamint 340 millió Kc. betétállománnyal, 851 fogyasztási szövetkezet működik 130 000 taggal és 250 millió korona forgalommal, 19 mezôgazdasági raktárszövetkezetnek 25 000 tagja van 360 millió korona forgalommal, 59 szövetkezeti szeszgyárnak 4000 tagja van és évi 54 000 hektoliter kitermelése, 58 tejszövetkezetnek pedig 6000 tagja van évi 16 millió liter tejtermeléssel. Ezenkívül Szlovenszkón 14 gyümölcségetô és 56 építési szövetkezet működik. Két fogyasztási szövetkezeti központja van Szlovenszkónak, mégpedig a "Hanza" szövetkezeti áruközpont Galánta székhellyel, továbbá a "NUPOD" (Nákupné ústredie potravných drustiev) Pozsony székhellyel, mely utóbbinak Nagyszombatban, Zsolnán, Zólyomban, Késmárkon és Kassán vannak kirendeltségei. A magyar fogyasztási szövetkezetek egy része (a Hanzához tartozó 200 szövetkezet közül 180, ui. 20 szlovák szövetkezet is a Hanzánál vásárol) a Hanzánál szerzi be áruszükségletét, míg a másik része (a Losonc vidéki, gömöri, Kassa vidéki szövetkezetek) a zólyomi, illetve a kassai NUPOD-kirendeltséghez tartoznak. A magyar fogyasztási szövetkezetek száma Szlovenszkón mintegy 310-re tehetô, hitelszövetkezetünk kereken 150 van, továbbá 6 szeszfôzô, 12 tej- és 15 különbözô típusú magyar szövetkezetünk. Kárpátalján a magyar szövetkezetek számát 70-re tehetjük, melyek az ungvári revíziós és áruellátó központ kötelékébe tartoznak. A "Hanza" és a "NUPOD" 1936. január 1-e óta közös bevásárlási irodát tart fenn Pozsonyban "Centrum" néven, amely központ az elmúlt évben 50 millió Kc. értékű árut vásárolt meg elosztás céljából központjainak. Egy kis jóakaratú kritikát kell mondanunk a szlovenszkói magyar szövetkezeti mozgalom felett, és egyúttal vázolnunk kell azokat a feladatokat is, melyeket ennek a nagyarányú mozgalomnak a közeljövôben magyarságunk érdekében el kell végeznie. Ma még sajnos csak fogyasztási szövetkezeti mozgalomról beszélhetünk magyar viszonylatban Szlovenszkón. Ez a mozgalom helyi jelentôségben eddig is szép munkát végzett: kultúrházakat épített, iskolák, templomok építéséhez járult hozzá, és a falvakban részt vesz a szociális segítô munkában is, ahol teheti. A központ nagyobb kulturális kötelezettséget - saját propagandasajtóján kívül - még nem vállalt a szlovenszkói magyar életben. Eddig csupán üzleti tevékenységre szorította működését, ebbôl a szempontból figyelemreméltó eredményeket ért már el. Hatalmas, modern áruraktára van, nagyobb teherautó-parkja, asztalos- és gépjavító műhelye, újabb saját likôrgyára, mezôgazdasági terményfelvásárló osztálya és újabban két komáromi nyomda megvásárlásánál is tekintélyes érdekeltséget vállalt. Az új nyomdaszövetkezet kulturális tevékenységérôl és terveirôl azonban még semmi pozitív hírt nem kaptunk. Minden szövetkezet alapszabályszerű kötelessége, hogy a termelô- és értékesítô szövetkezeti mozgalmat felkarolja és támogassa. E téren csupán annyi történt, hogy a "Hanza" az idén megindította a tojás felvásárlását. A "Hanza" elvitathatatlan érdeme az, hogy újból élet- és fejlôdésképessé tette a magyar vidéken a szövetkezeti mozgalmat az államfordulat utáni szövetkezeti balfogások után. Ezzel lehetôvé tette azt, hogy a jövôben minden téren megindulhat az eredményes munka, mert a falu bizalmát a szövetkezeti mozgalommal szemben visszaállította. Gazdasági életünk építésének alkotó feladata tehát az, hogy a szövetkezeti mozgalmat gazdasági életünk minden ágára alkalmazzuk. Kisebbségi viszonylatban példák mutatják elôttünk azt, hogy a kisebbségi önsegély legideálisabb megoldása e mozgalom útján érhetô el. Magyar pénzintézetünk a hitelszövetkezeti hálózaton kívül kevés van Szlovenszkón. Szomorú tény, hogy az államfordulat után igen sok vidéki pénzintézetünk beolvadt a történelmi országok nagybankjaiba és ma mint ezek fiókintézete működik. Hitelszövetkezeteink is a pozsonyi kényszerközpontban tömörülnek. Így bátran állíthatjuk azt, hogy a megtakarított magyar tôke nagy részben idegen célokat szolgál. Az államfordulat után szó volt egy Szlovenszkói Magyar Bank, tehát egy centrális magyar pénzintézet felállításáról, azonban a bank sorsa személyi bizalmatlanságon dôlt el. Jelenleg ugyancsak szó van egy magyar hitelszövetkezeti központ szervezésérôl, amely eléggé kedvezô stádiumban van. Minket is megilletnek ugyanazok a jogok, mint a csehszlovákiai német kisebbséget. Igen nagy bajunk az, hogy az 1933. évi 44. számú törvény új pénzintézetek szervezését megtiltotta és a törvény érvényét minden évben meghosszabbítják. Így falvainkban megakadt a hitelszövetkezetek további szervezése és a magyar falu nagyrészt zugbankároknak van kiszolgáltatva. A falusi ember nem szívesen megy kölcsönért a nagyvárosi "fényes" bankba, mert azt hiszi, hogy a pompát neki kell kamatokban megfizetnie. Itt az államfordulat elôtti erdélyi bankviszonyokra utalok, ahol a magyar paraszt inkább az egyszerű román Albinákba vitte pénzét, vagy ott kért kölcsönt, mint a budapesti nagybankok elegáns fiókjaiban. A történelmi országok parasztja is jobban bízik a maga Kampelickájában vagy vidéki takarékpénztárában, mint a nagyvárosi bankokban, mert az elôbbieknél közvetve vagy közvetlenül megvan a felügyeleti joga. A szlovenszkói pénzügyi életnek eddig igen nagy akadálya volt az említett 1933/44. számú törvény. Éppen a napokban értesültem arról, hogy a közeljövôben megint lehet hitelszövetkezeteket alakítani, azonban elég szigorú megkötésekkel. A pozsonyi Központi Szövetkezet ugyanis egyezséget kötött a prágai pénzügyi tanács külön bizottságával és ennek alapján újból lehet hitelszövetkezeteket alakítani, mégpedig csak a járási székhelyektôl 10 kilométernél távolabb esô községekben akkor, ha még nincs bennük valamilyen városi bank vagy bankfiók. Az új hitelszövetkezeteket a bíróság mint cégbíróság csak a minisztertanács jóváhagyásával jegyzi be a cégjegyzékbe. Ez a jóváhagyás az említett egyezség alapján feltételezhetô. Új hitelszövetkezet alapításához legalább 20 tag jelentkezése szükséges, akik egyenként legalább egy üzletrészt jegyeznek 50 koronás értékben. Az új hitelszövetkezet sikeres működésének egyik legfontosabb kelléke az, hogy a jó vezetôség megfelelô betéti tôke összegyűjtésén is fáradozzon. Itt megemlíteném még, hogy új fogyasztási szövetkezet alakítása semminemű nehézségbe nem ütközik, csupán az az általános szokásjog, hogy a szövetkezetnek alakuláskor legalább 100 tagja legyen, akik a szövetkezetben vásárolnak, továbbá legalább 12-15 000 Kc. üzletrésztôke be legyen fizetve. Így a szövetkezet a kezdetnél nem küzd anyagi nehézségekkel és sikeres működése biztosítva van. Szaksajtónk felett is szemlét tartunk. Egy közgazdasági hetilapunk van, a prágai Hitel, amely általános gazdaságpolitikai hírszolgálatra van berendezve. Gazdasági egyesületeink központi lapja a Tornalján megjelenô Gazdák Lapja, amelynek a gazdaszervezkedés terén igen sok tennivalója lesz a jövôben. A Hanza Szövetkezeti Újság kimondottan szövetkezeti propagandalap, melyet a központ 33 000-es példányszámban küld meg minden szövetkezeti tagcsaládnak. Az Eperjesen megjelenô Agra című szaklap helyi jelentôségű. A Nagybirtokosok, Birtokosok és Bérlôk gazdasági hetilapja, a Gazda kis terjedelmű és jórészt az egyesület érdekeit képviseli. Végül a Központi Szövetkezet hivatalos lapját, a Gazdasági Szemlét kell megemlítenünk, amely szintén kis terjedelmű és hivatalos jellegénél fogva nem férkôzhet közelebb a magyar falu lelkéhez. Fontos tennivalónk volna tehát a gazdasági egyesületek havilapját, a Gazdák Lapját havonta többször kiadni, hogy a szlovenszkói magyarságnak sűrűn megjelenô agrárvédelmi szaksajtója legyen. Képet adtunk a szlovenszkói magyarság gazdasági helyzetérôl. Közbe felsoroltuk azokat a lehetôségeket és kívánalmakat is, amelyek gazdasági célkitűzéseinket lehetôvé tennék. Gazdaságpolitikai célkitűzéseink azonban nem táplálkozhatnak csupán a materializmus szellemi talajából. A gazdasági élet realitásainak jelentôségét, a tények erejét nem becsüljük le, de épp így nem felejthetjük el azt, hogy a gazdasági élet nemcsak anyagi erôk, hanem lelki, erkölcsi tényezôk erejének és hatásainak is a színtere. Különösen vonatkozik ez a kisebbségi életközösségre. Kulturális életünk anyagi erôk híján nem végezheti el azt a munkát, ami feladatául van kitűzve. Kisebbségi életünkben csak a gazdasági, társadalmi és kultúrszervezetek harmonikus munkájával érhetô el pozitív eredmény, és ezért nem szabad szétválasztanunk a kisebbségi élszervezetek célkitűzéseit. A gazdasági és társadalmi szervezetek célja a kisebbségi érdekvédelem, a kultúrszervezeteké pedig a nemzeti kultúra védelme és természetesen fejlesztése. Államhatalommal, a törvények parancsoló erejével nem rendelkezünk, így önmagunk felé fordulva, keresztény társadalmi életünknek belsô világából merítve kell megteremtenünk az összefogó, megôrzô, vezetô és életünket szabályozó kisebbségi kötelékeket. Kisebbségi közszellemünket ebben az irányban kell nevelnie a magyarság körébe visszakerülô fiatal magyar értelmiségnek. ------------- * Forrás: Új Élet 1935/9-10. 451-458.; 1937/10. 399-403.; 11. 442-446.; 12. 489-493. |
(c) Jakabffy Elemér Alapítvány,
Media Index Egyesület 1999-2024
Impresszum
| Médiaajánlat
| Adatvédelmi
záradék