Az utóbbi években közhelyszámba menô gyakorisággal citálják hazánkban az élenjáró európai kisebbségpolitikai gyakorlat két legékesebb példájaként a finnországi svéd közösség, s különösen az Åland-szigetek lakóinak autonóm jogosítványait, valamint az olaszországi Dél-Tirol német-ladin relációjú területi autonómiáját.

A következô, pozitivista igénnyel papírra vetett tanulmány a nemzetiségpolitika egyik mindenkori kulcskérdését, a kisebbségi oktatási rendszereket világítja át a két államban, középpontban a két, sokak által mintaértékûnek tekintett modellel, rövid kitekintéssel a két ország egyéb kisebbségi közösségeinek oktatási helyzetére.

Elöljáróban érdemes megjegyeznünk, hogy mindkét esetben, vagyis a finnországi svédekkel és a dél-tiroli autonómiával kapcsolatban is az információk bôsége okozott kellemes gondot. A két modellrôl, illetve annak oktatási vonatkozásairól elsôsorban maguk az érintettek, azaz Dél-Tirol provincia és az Åland-szigetek autonóm intézményei (internetes és nyomtatott kiadványaikkal), a budapesti finn nagykövetség, kutatóintézetek (például a frízföldi Mercator), valamint a szakirodalom több mint elegendônek bizonyuló anyaggal látott el minket. Talán köszönhetô mindez annak, hogy a finn állam, a társadalom finn és svéd identitású része egyaránt, valamint a dél-tiroli német közösség büszke a kisebbségi jogérvényesítés területén elért eredményeire, s azokat lelkesen megosztja az érdeklôdô laikusokkal és az elmélyülni kívánó szakemberekkel egyaránt.

Finnország nyelvileg, etnikailag a földrész egyik leghomogénebb állama, az 1992-es, legutóbbi népszámlálási adatok szerint az 5,2 millió lakos mintegy 6%-a, 300 ezer fô svéd nemzetiségû és nyelvû, ezen kívül 6000 cigány, 5700 lapp (számi), ebbôl 3900 él a számi területeken.

Az iskolarendszert az állam szabályozza, a törvényeket az oktatási minisztérium készíti elô. Az alsó- és a középfokú oktatásra egyaránt vonatkozó törvény 1984-ben született meg. 1994-tôl vannak érvényben az alsó- és középfokú oktatás jelenlegi kerettantervei. Ez alapján alakítják ki a helyi önkormányzatok oktatási bizottságai a konkrét tanterveket, 1994 óta a korábbinál szélesebb mozgástérrel. Érdekesség, hogy Finnországban nem létezik a szakfelügyelet intézménye, csak egy tanácsadó testület mûködik a minisztérium mellett. Az oktatási minisztériumban külön fôosztály foglalkozik svéd, valamint az egyéb kisebbségi oktatási kérdésekkel, utóbbihoz tartoznak a számik mellett a cigányok és a menekülôk, bevándorlók is. (Ostern 2)

Svédek hosszú évszázadok óta élnek az országban, szinte ôslakosoknak tekinthetôk, és a 19. század második feléig domináns, meghatározó szerepet töltöttek be az államban. A terület ugyanis 1809-ig Svédország fennhatósága alá tartozott, amely a svéd nyelv és kultúra elsôdlegességét is jelentette egyben. Az oktatás nyelve például 1649-ben a latin helyett a svéd lett. 1809-tôl a függetlenség I. világháborút követô elnyeréséig a terület autonóm nagyhercegségként az orosz birodalomhoz tartozott. A speciális státus megóvta Finnországot az oroszosítástól, a svéd népcsoport, a svéd kultúra és nyelv zavartalanul megôrizhette meghatározó jellegét. Csak 1863-ban következett be egy cári rendelettel a többségi nyelv egyenjogúsítása, amelyet törvényi szinten jóval késôbb, 1902-ben erôsítettek meg.

A finn nemzeti ébredés a múlt század második felében következett be. "Svédek (már) nem vagyunk, oroszok nem lehetünk, legyünk tehát finnek" - hirdették. Az 1890-es évekre vált tömegessé az önálló finn nemzeti identitástudat, kultúra, és vált a svédekétôl megkülönböztethetô, értelmezhetô. Valójában azóta vannak a finnországi svédek a számarányuk mellett tényleges kisebbségi helyzetben. (Jávorszky 89, Köpf 98)

A függetlenség elnyerését követôen, 1919 óta Finnország hivatalosan finn, svéd kétnyelvû állam, ahol mindkét nyelv hivatalos és nemzeti nyelv. Az 1922-es alkotmány 14. paragrafusa szerint a finn és a svéd a köztársaság nemzeti nyelve. Az 1922-es nyelvtörvény, annak 1935-ös, 1962-es, 1975-ös módosításai, és az azóta született egyéb jogszabályok ebben a szellemben intézkednek a nyelvhasználatról. (Várady, Köpf 99)

A lakosság 6 százalékát kitevô svéd közösség jogi értelemben ma sem kisebbség, hanem a finn nemzetet alkotó egyik nyelvcsoport. 1880-ban az abszolút számban nagyjából a maival megegyezô nagyságú svéd közösség még az ország lakosságának több mint 14%-át tette ki. (Köpf 105) A számbeli stagnálás lényegében csökkenést jelent, aminek a legfôbb oka nem a nyelvi, identitásbeli asszimiláció, hiszen kimutatások szerint 1950 óta mindössze 1000 fô vált svédbôl finné, hanem a fôleg az anyaországba irányuló kivándorlás, melynek nagysága az elmúlt fél évszázadban 60 000 fô. Az arány mai változását azért nehéz követni, mert a kétnyelvû vegyes házasságok száma folyamatosan növekszik, s ezekben az esetekben egyre nehezebb eldönteni, az utód melyik nyelvcsoportba tartozik, mivel egy részüket a kettôs identitás és a kétnyelvûség jellemzi.

A svédek fele olyan településeken él, ahol ôk alkotják a többséget. Az Åland-szigeteken kívül azonban nagyon kevés tisztán egynyelvû svéd települést találunk. Az 1992-es népszámlálás alapján tíz évig Finnország 460 települése közül 41 kétnyelvû (ebbôl 20 svéd többségû), 24 egynyelvû svéd (ebbôl 15 Ålandon). (Köpf 99)

A Finnországban élô svédek kétharmada a standardizált svédet használja beszédben, írásban egyaránt, a többiek az öt nagyobb svéd nyelvjárás egyikét beszélik, de az iskolákban ôk is a hivatalos, standard svéd nyelven tanulnak.

A svédeknek saját, a finnel párhuzamos iskolarendszerük van, melyben az oktatási rendszer alapelvei az alkotmány értelmében megegyeznek a finn iskolákéval, a "rendszer minden pontján érvényesül a kisebbségre nézve kedvezô pozitív diszkrimináció". (Köpf 107) Az oktatási minisztériumban külön részleg foglalkozik a svéd nyelvû iskolaüggyel. A svéd iskolarendszerben a tanárok anyanyelvû svédek, s a tanítás nyelve kizárólag a svéd. Egyedül a finn nyelv oktatása történhet svéd vagy finn nyelven - a tanulóktól függôen. A kevés magániskola közé tartoznak azok a svéd magániskolák, melyek 6, döntô többségében finnek lakta városban találhatóak. 

1995-ben 2190 óvoda mûködött Finnországban, ebbôl (statisztikák híján) a becslések szerint 320 foglalkozott svéd nyelven svéd gyermekekkel. Többségük önálló svéd óvoda, csak néhány olyan óvodát ismerünk, ahol finn és svéd nyelvû csoportok is vannak, de azok is elkülönítve, vagyis kétnyelvû csoportok nincsenek. A svéd nyelvû óvodák pedagógusai svéd anyanyelvûek, de közülük a legtöbb finnül is folyékonyan beszél. 1995-ben 225 svéd nyelvû iskola-elôkészítô mûködött. 1997-ben a finnországi gyerekek mintegy 63%-a járt óvodába, s 60%-a iskola-elôkészítôbe, de a svéd-finn arányt nem ismerjük. (Ostern 3)

1987-ben Vasa városában, az ottani egyetem kezdeményezésére elkezdte mûködését az elsô olyan iskola-elôkészítô, ahol egynyelvû finn gyerekeknek a svéd nyelvet tanítják. Mára 14 városban találunk ilyen oktatási intézményeket, hatásuk még nem értékelhetô, hiszen az elsô évfolyamok még az érettségin sincsenek túl azóta.

Az óvodai tananyagokat, a pedagógusoknak készülô segédanyagokat a finnországi svéd intézetek, svéd nyelvû kiadók és a turkui svéd egyetem oktatásügyi kara adják ki.

Elsôsorban a 22%-ban svéd lakta tengerparti területeken épült ki az alsó- és középfokú svéd nyelvû iskolák széles hálózata. Az egynyelvû svéd településeken egyértelmûen svéd nyelvû iskolák vannak, de a kevert lakosságú helységek csaknem mindegyikében találunk svéd tannyelvû oktatási intézményt. Érdekesség, hogy az utóbbi években megnôtt a svéd nyelvû iskolákban tanulók száma, a kétnyelvû családok elôszeretettel inkább ide íratják gyerekeiket. A nagyon szórvány pozíciójú svédek esetében magániskolák mûködnek, például Tampere, Oulu városokban. 

A svéd iskolákban a kötelezô iskolai évek alatt a svéd nyelvet mint tantárgyat heti 2-3 órában oktatják, illetve az elsô két évfolyamon svédül tanulnak meg írni és olvasni is. A kétnyelvû családokból érkezô diákok néhány iskolában heti 2 többletórával nagyobb óraszámban tanulják a svéd nyelvet az elsô két évfolyamon. Az ilyen többletórákon a svéd nyelvû iskolák egynyelvû finn családokból érkezô növendékei is részt vesznek, ôk a diákok 2%-át teszik ki. A finn anyanyelvû diákoknak a finn nyelvet anyanyelvként tanítják, az ország déli tengerpartján minden harmadik általános iskola, minden második alsó középiskola ajánl heti 2 órában ilyen kurzusokat. 

Finnországban a svéd nyelvû diákoknak kötelezô finnül tanulniuk, a finn nyelvûeknek pedig svédül. Az erre vonatkozó szabályok azonban idôvel változtak. A 80-as évek végéig a finn iskolákban a 3. és 7. osztály között a svéd nyelv kötelezô tantárgy volt, a svéd iskolákban pedig 3. és 5. osztály között a finnel volt ez a helyzet. Más idôszakban az ötödik osztálytól volt kötelezô egészen az érettségiig a másik hivatalos nyelv tanulása.

Ma már nem kötelezô sem a finnek, sem a svédek számára a másik hazai nyelvet elsô idegen nyelvként tanulni. A svéd iskolák svéd nyelvû vagy kétnyelvû diákjai általában az elsô idegen nyelvként mégis a finnt tanulják. Ha azt választják, a finn nyelvórák a 3. osztályban kezdôdnek (néhol már az elsô évfolyamon). A finn iskolákban a tanulók választhatnak: vagy a svédet, vagy az angolt kezdik el elsô idegen nyelvként tanulni. A legtöbb finn diák az angolt választja elsôként, s tanulja a 3. osztálytól, s a svédet, mint második idegen nyelvet, csak a 7. évtôl kezdik el tanulni. Az új szabályozás szerint tehát a finnországi iskolákban hat évig, a 7-12. osztály között kötelezô a másik nemzeti nyelv tanulása. 1988/89-ben és 1992/93-ben a finn nyelvû diákok 24%-a, illetve 18%-a választotta a svéd nyelvet elsô idegen nyelvként a harmadik osztályban. Hasonló idôszakban a svéd nyelvûek 66, ill. 75 százaléka választotta a finnt elsô idegen nyelvként. (Ostern 4-5, Horn 14)

A finn ajkú, többségi lakosságot megosztja a kötelezô svéd tanulás kérdése. Sokan vitatják és luxusnak tartják, hogy a tanulók 94%-ának svédül kell tanulnia, amikor az angol jóval fontosabb lenne, annál is inkább, mivel ez a nyelv lett a skandináv államokban is a közvetítô nyelv. Mások szerint csak így érhetô el, hogy a finn ajkúak kétnyelvûek legyenek és ezáltal a svéd kisebbség ne csak papíron, hanem ténylegesen minden élethelyzetben használhassa anyanyelvét. (Köpf 101) A kötelezô nyelvtanulás indoklásaképpen azt is fel szokták hozni, hogy az ország kétnyelvûsége erôsíti a finn és az északi kulturális identitást. A különbözô érvek nem nyugtatják meg a finn nyelvû diákok nagy részét, akik - valljuk meg ôszintén - közel sem lelkesednek annyira a kötelezô svéd tanulás iránt, a finnek többsége a többéves kötelezô nyelvtanulás ellenére nem is tudja magát svédül kifejezni, sem írásban, sem szóban.

1984 óta (a 476/83-as törvény értelmében, ez az általános iskolai oktatásról szóló máig hatályban lévô törvény) ott, ahol nincs mód önálló egynyelvû iskola létrehozására, az alapiskolában (1-6. osztály) 13 fôtôl anyanyelven oktató kisebbségi osztályt kell indítani. Kimutatások szerint egyébként a svéd nyelvû általános iskolákban a legkisebb tanulólétszám a hat. 1984-ben külön oktatási körzetek jöttek létre nyelvenként, a szülôk döntése, hogy milyen nyelvû iskolába íratják gyermeküket, ha lakókörzetükben nincs anyanyelvû iskola, akkor a diáknak joga van más körzet iskolájában tanulni, az ezzel járó közlekedési költségeket az önkormányzat állja. (Jávorszky 99) 

1990-ben a 4466 finnországi általános iskolából 321 (7,2%) volt svéd nyelvû, az 568 ezer diákból 31 200 (5,5%) tanult svéd iskolákban. 1994/95-ben 279 svéd nyelvû alapiskolába 22 135 diák járt. 1994/95-ben összesen 3800-an (1995/96-ban 3900-an) kezdték meg az általános iskolát svéd nyelven. (Myntti 17, Alcock 12)

Érdekesség, hogy az utóbbi években nagyon megnôtt a kétnyelvû gyermekek száma, a svéd iskolák tanulói között egy évtizede még 25%, ma már ennél jóval több, Helsinki környékén 44%, a többi déli városban 90%. A 70-es években a vegyes házasságokban született gyerekek 40%-át svéd nyelvûnek regisztrálták, a 90-es években ez az arány 60%-ra emelkedett. 1993-ban a mintegy 3000 svéd anyanyelvû 7 éves gyermekhez képest a svéd iskolákba majdnem 4000 fô iratkozott be. A kétnyelvû családok gyermekeinek 40%-a így is finn iskolába megy, s kétnyelvûségükre nincs sok esély. A kistelepüléseken ugyanakkor még sok az egynyelvû svéd gyermek, akik ráadásul a tájnyelvet beszélik, nekik a standard svédet kell elôször az iskolában elsajátítaniuk.

A svéd iskolákban a tanároknak folyékonyan kell beszélniük svédül, ez vagy azt jelenti, hogy svéd anyanyelvûek, vagy pedig svéd nyelvi teszten kell bizonyítaniuk nyelvtudásukat. Az általános iskolai tanároknak is egyetemi végzettséget kell szerezniük, s a 6 osztályos általánosban saját osztályukban minden tantárgyat ôk tanítanak. 

Az elôzôekben már említett, a finnek számára indított svéd nyelvû iskola-elôkészítôkre alapozva, az általános iskola 6, valamint az alsó középiskola 3 osztályára is kiterjedt a program, 1996-ban 3000, 1997 ôszén csaknem 5000 finn anyanyelvû diák járt a nekik szóló speciális svéd nyelvû iskolákba. Ezekben az iskolákban az elsô három évben kizárólag a svéd a tanítás nyelve, negyediktôl finn nyelven is tartanak órákat.

1997-ben eltörölték az alsó- és a középfokú oktatás közötti merev adminisztratív korlátokat, a felsô tagozatokat azóta a középfokú oktatási szint alsó lépcsôfokának nevezhetjük. Ezen a szinten már minden tantárgyat szaktanár oktat, a svéd nyelvû iskolákban továbbra is mindent svédül tanítanak. A svéd nyelvet mint tantárgyat heti 2-3 órában oktatják. A finn nyelvû iskolákban - ahogy szó volt róla - az alsó középiskola három évfolyamán kötelezô a svéd nyelv tanulása. 

A 7-9. osztályban akkor indítható svéd nyelvû tagozat, ha minden évfolyamban legkevesebb 90 tanuló igényli, speciális esetben (gyéren lakott szigetvilág, közlekedési okok stb.) 40 tanuló is elég. 1996/97-ben a 38 svéd nyelvû alsó középiskolába a több mint ezer tanár keze alatt 11 ezer diák járt. (Horn 14, Ostern 6)

Felsô középiskola, gimnázium

1992-bôl származik a gimnáziumi oktatást szabályozó törvény. Az oktatás céljait, szabályait egy 1993-as oktatásügyi miniszteri rendelet tartalmazza, 1994-ben született meg a felsô középiskolai szint kerettanterve. A gimnázium hároméves, az utóbbi években idôben egyre rugalmasabb lett a rendszer. A tanítás összesen 36, hathetes periódusra bomlik, ezeket kell teljesíteni, s nem feltétlenül és szigorúan három év alatt.

A kötelezô tárgyakon, blokkokon kívül választható tantárgyak is vannak, a svéd nyelvû gimnáziumokban szintén svéd nyelven (finn-svéd kapcsolatok, dráma, színház, irodalom, északi nyelvek, írásbeli, szóbeli kommunikációs tréningek stb.).

1990-ben a 447 finnországi középiskolából 31 (6,9%) volt svéd nyelvû, 4900 diákkal (5,3%) a 92 600-ból. 1994/95-ben 33 svéd nyelvû gimnáziumban 2000-en kezdték el az elsô évfolyamot és kb. 1700-an érettségiztek. Két évvel késôbb a továbbra is 33 svéd nyelvû gimnázium már 6300 tanulóval üzemelt, ami azt jelenti, hogy a kötelezô iskolai éveket elvégzô svéd gyerekek 55%-a svéd nyelvû gimnáziumba került. Az alsó középiskolával való összefonódást jelzi, hogy az ottani évfolyamok tanárai oktatnak a legtöbbször a gimnáziumi szinteken is, számuk így szintén mintegy 1000 fô. (Ostern 6-7)

A svéd gimnáziumok tanítási nyelve a svéd, két gimnázium egy-egy osztályában (Vasa, Helsinki) a tanítás nyelve az angol (IB gimnáziumoknak nevezik ôket). A vaasai IB osztály tanulóinak fele svéd, másik fele finn anyanyelvû. Négy svéd nyelvû gimnázium magánkézben van, ezek az iskolák a dominánsan finn nyelvû városokban mûködnek, ahol a diákok az iskolai órákon kívül többnyire finnül kommunikálnak.

A svéd nyelvórák fô célja a gimnáziumi szinten a szóbeli és az írásbeli kommunikáció fejlesztése, az irodalmi ismeretek elmélyítése. A kétnyelvû családokból érkezôknek svéd nyelvbôl többletfoglalkozásokat tartanak, hogy az egynyelvû svédek nyelvi szintjét elérjék.

Ahogy korábban említettük, a finn nyelvû gimnáziumi oktatás kerettantervében a svéd nyelv oktatása az általános oktatás részeként kötelezô tantárgyként szerepel.

Szakközépiskolák, szakoktatás

52 svéd nyelvû szakközépiskola mûködik Finnországban, ahol 1-3 éves képzést kapnak a diákok az alsó középiskola elvégzése után. Lehetôség van arra is, hogy valaki a gimnázium, az érettségi megszerzése után kezdje el a szakiskolát. A szakközépiskolák gyakran a mûszaki fôiskolák részeként mûködnek. 1995/96-ban 3980 diák tanult a svéd nyelvû szakközépiskolákban. A szakmák 95%-a svédül is tanulható.

Kétnyelvû szakiskolákat azokban a szakmákban találunk, ahol mind a két nyelvet napi szinten kell használni (például közgazdasági, vendéglátóipari iskolák). Ezekben egyes tárgyakat svédül, más tárgyakat finnül oktatnak.

Finnországnak összesen 21 egyeteme van, a bölcsészkarokon svéd szakok és tanszékek mûködnek. 1994-ben a 21 egyetem 127 846 hallgatójából 9144, azaz 7% regisztráltan svéd nyelvû volt. 

Jelenleg egy svéd nyelvû egyetem és két svéd nyelvû egyetemi szintû intézet (egyetemen belüli önálló rész) áll fenn. 1918-ban magánalapítvány hozta létre, évtizedek óta állami oktatási intézményként áll fenn Turku (svédül Åbo) városában az önálló svéd egyetem 7 karral, s mintegy 5000 diákkal. Helsinkiben a Kereskedelmi Fôiskola (Svenska Handelshögskola) és a Helsinki Egyetem részeként mûködô Szociális és Kommunális Fôiskola (Svenska Social och Kommunalhögskola) is egynyelvû. (Myntti 17-18, Köpf 108)

Graduális szinten a turkui svéd egyetemnek 3594 hallgatója volt 1994-ben, 460 diák vett részt a posztgraduális képzésben. Ha a nyitott egyetemet vesszük alapul Åboban, akkor a diákok száma 1995 ôszén 5288 fô. Az egyetemi szintû svéd nyelvû kereskedelmi iskolában Helsinkiben 1994-ben 1642 fô tanult nappalin és 73 fô a posztgraduális szinten. A szociális fôiskolán a graduális szinten 1994-ben 1822-en tanultak, posztgraduálison 51 fô. (Ostern 9)

A svéd nyelvû egyetemek a finnországi átlagnál magasabb színvonalú képzést nyújtanak. Nem véletlen, hogy számos finn anyanyelvû hallgató jár ezekbe az oktatási intézményekbe. Turkuban az egyetemisták több mint negyede (26%), a kereskedelmi fôiskolán a 17%-a, a szociális fôiskolán a 20%-a finn ajkú. (Köpf 109)

Az Åbo (Turku) Egyetem hallgatóitól megköveteli az anyanyelvi szintû svéd nyelvtudást. A nem anyanyelvû svéd hallgatóknak nyelvi teszt alapján kell tanúsítaniuk jártasságukat a svéd nyelvben. Az oktatás nyelve minden évfolyamon, graduális, posztgraduális szinteken végig a svéd. A turkui egyetem további speciális feladatként a finnországi svédek oktatási és kutatási bázisaként tevékenykedik. Szociológiai kutatóintézete demográfiai szempontokból elemzi a finnországi svédek helyzetét, míg a Vaasába kihelyezett pedagógusképzô oktatási kar és kutatóközpont dolgozza ki a tananyagokat a svéd nyelvû iskolák számára. Utóbbi intézményben a svéd nyelvû oktatást illetôen komoly kutatások folynak, melyek központi témája a kétnyelvûség az oktatásban, a finnországi svéd identitás és kultúra vizsgálata.

Néhány egyetem kétnyelvû, ahol finnül és svédül is folyik az oktatás. A kétnyelvû egyetemeken alapvetôen finn nyelven tanítanak, de a svéd ajkú hallgatók létszámának megfelelôen svéd nyelvû oktatók is tartanak órákat, amelyek a finn oktatással párhuzamosan zajlanak. Kétnyelvû egyetem például az ország legnagyobb felsôoktatási intézménye, a Helsinki Egyetem, ahol minden tárgyban finnül folyik a tanítás, de ezen kívül 1991-ig 15, azóta 27 professzor svédül ad elô. A 30-as években egyébként az úgynevezett "második nyelvi háborúban" az "igazi" finnek követelték az egyetem egynyelvûvé tételét, de az 1937-es egyetemi törvény fenntartotta az addig kétnyelvû állapotot, azóta ilyen jellegû törekvés nem bolygatta meg a közéletet. Kétnyelvû továbbá az Otaniemi Mûszaki Egyetem, az Állatorvosi Egyetem, a Képzômûvészeti Akadémia, a Sibelius Zeneakadémia, a Színmûvészeti Akadémia, az összes egyéb helsinki felsôfokú intézmény, valamint Vaasa város egyeteme. A kétnyelvû egyetemekre nagyvonalú kvóta alapján meghatározott számú svéd hallgató kerül be. A Helsinki Egyetem jogi karán például 25 svéd számára tartanak fenn helyet, a cél, hogy a pálya ne finnesedjen el, s maradjanak svéd nyelvû jogászok (érdekes a jogászképzés, az anyanyelvû jogi képviselet fontosságának hangsúlyozása). Más felsôfokú intézményekben is alapjog a svéd nyelven vizsgázás. Az utóbbi évek fejleményeként javaslat született az összes svéd nyelvû fôiskola összevonására egyetlen finnországi svéd egyetemmé, de a svéd ajkú közösség ragaszkodik a fennálló struktúrához. (Horn 15, Köpf 108)

Fôiskolák

Finnországban 1996 ôszén a 3 svéd nyelvû fôiskola mellett három másik fôiskola volt kétnyelvû, ahol vagy külön svéd és finn nyelvû csoportokban folyik az oktatás, vagy kevert csoportokat hoznak létre. Ezeknek a fôiskoláknak a profilja: mûszaki, egészségügyi, mûvészeti, gazdasági, vendéglátóipari. Az összes finnországi fôiskolán tantárgyként oktatják a svédet. A svéd nyelvû vagy kétnyelvû fôiskolákon összesen 700 fô tanult 1996/97-ben.

A svéd nyelvû alsó- és középfokú tanárokat, óvodai pedagógusokat azÅbo Egyetem oktatási kara képzi. A teljes svéd nyelvû pedagógusképzés tehát a svéd egyetem feladata, az intézmény a svéd kisebbségi kultúra megôrzésének fellegváraként hivatott mûködni. 1974 óta az oktatási kar Vaasában, de továbbra is a turkui egyetem integráns részeként mûködik. A kar kihelyezésének az oka az volt, hogy abban a régióban a legnagyobb a svédek lélekszáma, és a tanári gyakorlatokhoz a legkönnyebb a közelben svéd iskolákat találni. A vaasai oktatási kar minden svéd nyelvû régióval közeli kapcsolatot épített ki, s tanárképzési rendszere azonnal képes reagálni az új igényekre. 

AzÅbo Egyetem svéd nyelvû oktatási karára 700 hallgató jár. Minden évben 60-80 hallgató szerez diplomát, s lehetnek általános vagy középiskolai tanárok. 1996 tavaszán 45 óvodai pedagógus végzett. A karon svéd nyelvû posztgraduális tanári képzési program is van, amelynek keretében évente 6-7 diák végez. (Ostern 10)

A Helsinki Egyetemen is van lehetôség középiskolai svéd tanári képzettség megszerzésére, az órákat finnül tartják, de a gyakorlat svéd iskolákban történik, a diplomájuk mellé egy svéd tesztet is kitöltve szereznek jogot a svéd iskolákban való oktatásra. 

A népfôiskolákon kívül svéd nyelvû, vagy többségében kétnyelvû (mindkét nyelven oktatnak tárgyakat) felnôttoktatás van 30 magánintézetben, egy levelezô intézetben, 3 felnôttképzési központban, 2 gimnáziumban, 10 egyetem vagy fôiskola speciális intézetében, 3 svéd nyelvû nyári egyetem mûködik. További két intézet szakközépiskolai képzést ad munkanélkülieknek és menekülteknek. A legtöbb szakközépiskola felnôttképzési profillal is rendelkezik. A kétnyelvû képzési formákban nemcsak svédek, hanem finnek is részt vesznek, pontos számokat nem ismerünk. A kétnyelvû, illetve az egynyelvû finn felnôttképzésben is vannak svéd nyelvi kurzusok. (Ostern 11)

Svéd iskolák Finnországban a 90-es évek közepén (Ostern 14):

A finn állam fontos és megôrzendô értéknek tartja a sziget svéd egynyelvûségét, regionális kultúráját. A hatályos autonómia-törvény 40. paragrafusa értelmében a "közfinanszírozású és köztámogatású iskolák oktatási nyelve a svéd, ha a tartományi törvény errôl másképp nem rendelkezik". Mivel ilyen tartalmú Ålandi jogszabály nem született, a szigeteken az oktatás nyelve minden iskolában a svéd. A 9 éves alap- és alsó középiskolai képzés a helyi önkormányzatok hatásköre. A tartományi parlament, az egyes községek nem kötelezhetôk arra, hogy finn nyelvû iskolát hozzanak létre, vagy ilyet anyagilag támogassanak. Ilyen iskolát csak a központi költségvetésbôl lehetne létrehozni, vagy magániskolaként. (Kovács 1988: 156) Az angol nyelv kötelezô tantárgy, a finn választható. A finn nyelven tanításhoz, s a finn nyelvtanuláshoz az érintett község hozzájárulása kell, amennyiben a község hozzájárul az iskola költségeinek fedezéséhez. Az osztályok kis létszámúak, van ahol 3 gyerek alkotja, mindenkit igyekeznek ugyanis lakóhelyén tanítani. 1994/95-ben a 24 alapiskolában és a 4 alsó középiskolában összesen 2700 diák tanult. (The Åland Islands 18)

A 7 szakközépiskolában többek között hajózási, kereskedelmi, turisztikai, mûszaki és mezôgazdasági ismereteket oktatnak, olyan szakterületeket, ami az itteniek számára fontos. A szigeteken egy mintegy 350 fôs gimnázium található, amely az egyetemekre készít fel. Az érettségi is svéd nyelven zajlik, a finn nem kötelezô érettségi tárgy, pedig máshol Finnországban a svédeknek a finn, a finneknek a svéd kötelezô. 

Iskolák az Åland-szigeteken 1995-ben (Ostern 14, Åland in Figures)²

A svéd kisebbség jövôjét illetôen a kulcskérdés a kétnyelvû családokban a nyelvi regisztrációkor a nyelvválasztás, gyermekeiknek az iskola, az oktatás nyelvének a megválasztása. A svéd nyelvû oktatás minôsége a választás során meghatározó faktor, s amint láttuk, a svéd iskolák a magas országos átlagnál is magasabban kvalifikáltak, és ez sokban hozzájárul a svéd nyelvûség fennmaradásához. Az oktatás minôségét jelzi, hogy sok finn ajkú is tanul a svéd nyelvû oktatási intézményekben. 

A kétnyelvû családok számának növekedése miatt a jövôben várható az igények átalakulása - valószínûleg egy kétnyelvûbb oktatási rendszer felé. Kérdés, milyen rugalmasan tudja majd a svéd nyelvû oktatási rendszer a jövôben kezelni az egyre különbözôképpen kétnyelvû diákok heterogenitását.

A finn törvények³ az identitásválasztás szabadságából indulnak ki, de bizonyos feltételeket is megfogalmaznak, amikor megállapítják, ki lehet tagja a számi kisebbségnek. Vagyis számi az a személy, aki száminak tekinti magát, és

• elsô nyelve vagy az egyik szülôjének vagy nagyszülôjének elsô nyelve a számi,
• valamelyik ôse az egykori hegyi, erdei vagy halászó lapp lakossági vagy adófizetôi nyilvántartásban szerepelt,
• legalább egyik szülôje a lapp parlament nyilvántartott választója. (Jakab 8)

Az 1995-ös alkotmánymódosítás óta, a zömében Finnország északi részén, Lappföldön élô számik alkotmányosan garantált joga a személyi elvû, tartalmát tekintve kulturális autonómia. Az autonómia teljes körû megvalósításának és a lapp érdekképviseletnek a legfôbb szerve a számik által közvetlenül, négy évre megválasztott 20 fôs lapp parlament, amely 1973 óta áll fenn, de valós jogköröket 1995-ben kapott.⁴ A kulturális autonómia meghatározó része az oktatásügyi önállóság, ezt a területet több törvény is szabályozza. Legutóbbi fejleményként 1992. január 1-én külön számi nyelvtörvény lépett életbe, amely többek között biztosítja a lapp nyelv általános és középiskolai tanulását.⁵ (The Sami...)

A finnországi oktatási rendszerben 20 éve tananyag az egységesített számi nyelv. A 80-es évektôl a számi nyelv a finnel együtt alsó- és középfokon tanítási nyelv lehet. Ha a gyerekek lappul és finnül is jól tudnak, megválasztható, melyik nyelven folyjék a tanítás. A törvény életbe lépése után az elsô fázisban egyes iskolákban az elsô négy osztályban vezették be a számi anyanyelvû oktatást, mára az alapoktatás egészében és az alsó középiskolákban is van anyanyelvû oktatás. A vándorló életmód miatt az iskolák egy része bentlakásos (Boarding-Schools), ahová nagyobb területrôl gyûjtik be a tanulókat. A számi tannyelvû és kétnyelvû iskolák többletköltségeinek nagy részét - de nem az egészet - az állam állja. Számi nemzetiségû és nyelvû pedagógusok, számi nyelvû tanítási anyagok, tankönyvek terén hiányban szenvednek, ez komoly nehézségeket okoz. (Jávorszki, Helander 1994: 29)

A számi kisebbségi oktatási rendszer az óvodától az egyetemig kiterjed, de igazán az alap- és az alsó középfokú szinten játszik a számi nyelv markáns szerepet. 1989/90-ben a 23 számi gyerekek által látogatott iskolából 7 általános iskola 1-6. osztályában volt lapp tannyelvû oktatás, ugyanez a mutató 7-9. osztályban öt iskolából kettô. Ugyanakkor 22 iskolában volt a számi nyelv kötelezô vagy fakultatívan választható tantárgy a lappok lakta övezeten belül, és 2-ben azon kívül. Lényegében mindegyik Lappföldön található általános iskolában jelen van a lapp nyelv - tannyelvként vagy tantárgyként. (Myntti 20, Jakab 9)

Felsô középiskolai szinten is adott a törvény által garantált lehetôség a számi nyelv oktatására, sôt, lapp és finn kétnyelvû szakközépiskola is mûködik. A lappföldi egyetemen és az oului egyetemen a számi hallgatóknak 5-5 fôs speciális kvótát tartanak fenn az általános iskolai tanárképzô szakon, Ouluban egy fônek az orvosi karon, a lappföldi egyetemen 1-2 fônek minden karon. (Myntti 20.)

A számi nyelv és kultúra hosszú távú fennmaradása Finnország deklarált célja, a törekvéssel állampolgárai is messzemenôen egyetértenek. A legutóbbi idôkig a túlélés egyedül maguknak a lappoknak volt köszönhetô (bár kisebbfajta csoda és szerencse is kellett ahhoz, hogy ez a parányi közösség ma is létezhessen), a jelenlegi kisebbségbarát környezet nagyobb esélyt adhat, megkönnyítheti, stabilizálhatja a helyzetüket.

A két kategória két eltérô bánásmódot jelent, és erre az olaszok nagy súlyt fektetnek. Jó példa erre, hogy az udinei szlovének, bár ugyanabba a regionális egységbe tartoznak, nem élvezik ugyanazokat a jogokat, mint a görzi, trieszti szlovének, vagy a dél-tiroli ladinok jogaihoz, kiterjedt védelméhez nem lehet hasonlítani a Fassatal és Moena ladinjait, akiket - Trento provinciához tartozván - a mérsékeltebb jogok illetik meg, vagy a Belluno provinciabeli ladinokat, akikre nincs semmilyen speciális szabályozás.

Az autonómia alapja a második világháborút követô olasz békeszerzôdéshez mellékletként csatolt, 1946-os osztrák-olasz (az úgynevezett Gruber-De Gasperi) megállapodás. Ezt követte az 1948-as, elsô autonómia-statútum, az 1969-es olasz-osztrák csomag-megállapodás (Paket), az 1972-es második autonómia-statútum, és annak végrehajtási rendelkezései, melyek közül az utolsót 1992-ben bocsátották ki. A autonómia mára a gyakorlatban is kiteljesedett, de néhány elemében, mint például az etnikai arányosság elvének maradéktalan érvényesítésénél, a statútum teljesítése a következô évszázad elejére datálható. (Gál, Peterlini)

Az autonómia szerves részét képezi a nyelvhasználat és az oktatási rendszer kérdéseinek a nagyvonalú rendezése. A német az olasszal egyenrangú nyelv a provinciában. Elöljáróban elmondható, hogy a dél-tiroli oktatási rendszer viszonylag egyszerû megoldáson nyugszik: a második autonómia-statútum 19. paragrafusának megfelelôen a német közösséghez tartozók az óvodától az érettségiig német tannyelvû iskolába járnak, az olaszok pedig olasz iskolába. Lényegében a felsôoktatás szintjéig két egymástól független oktatási rendszere van a provinciának.

Adatok az 1988/89-es tanévrôl (Lozoviuk 30): 

Adatok az 1994/95-ös tanévrôl⁷

Adatok az 1997/98-as tanévrôl (Südtirol Themen):

Az 70-es évek adatához viszonyítva az iskolák száma a töredékére csökkent, ez a kistelepülések iskolái összevonásának tudható be. A különbözô tannyelvû iskolákban tanuló diákok megoszlása némileg eltér a lakossági arányszámoktól, a német nyelvû oktatásban résztvevôk száma magasabb, az olasz nyelvûben tanulók száma valamivel alacsonyabb annál. A felsôbb oktatási szinteken ugyanakkor az alapfokú iskolák beiskolázási mutatóihoz képest csökken a német iskolákban tanulók aránya és az olaszok aránya nô, ez a z arányeltolódás a 80-as évek végén erôsebb, a 90-es évek közepén jóval mérsékeltebb volt. Az utóbbi évek adatai a német, olasz és ladin iskolák és az azokban tanulók létszámának stabilizálódását jelzik.

A tisztán anyanyelvû oktatással több gond is adódik. A német nyelvû oktatás sok dél-tiroli német számára szinte idegen nyelven történô oktatást jelent. Sokan ugyanis a német standard nyelvtôl nagyban eltérô dialektust hoznak otthonról anyanyelvként. A család, a szûkebb és a tágabb környezet egyaránt a dialektust használja, Hochdeutsch-ot a médiában a turistáktól és az iskolában hallanak.

Az olasz gyerekek nem küzdenek ilyen problémákkal. Anyanyelvi olaszuk megegyezik az iskolában oktatott olasszal. Ez amiatt alakult így, mivel a bevándorlások, szervezett betelepítések idején Olaszország mindenféle, de fôleg déli vidékérôl érkezô, sokféle nyelvjárást beszélô emberek között a közvetítô nyelv az irodalmi olasz lett, Bozen provinciában született gyermekeik, a második generáció nyelve már a steril olasz, némi trentinoi beütéssel. 

A német-olasz vegyes házasságokból születô gyermekek oktatásbeli nyelvi helyzete különösen nehéz. 

Részben a kétnyelvû családok miatt korábban komoly viták folytak az egynyelvû, illetve a kétnyelvû iskolák ügyében. A provincia olasz lakóinak egy része a kétnyelvû iskolák mellett tette le a voksát. A németek, s fôleg gyûjtôpártjuk, a Dél-Tiroli Néppárt (Südtirolische Volkspartei, SVP) a kétnyelvû iskolákat pedagógiai és társadalompolitikai okokra hivatkozva elutasította. Érvelésük szerint nyelvtudományi vizsgálatok támasztják alá, hogy a kétnyelvû iskolák csak kivételes esetben hoznak pozitív eredményeket, akkor, amikor az iskolán kívül teljes anyanyelvû környezet veszi körbe a kisebbségi tanulót. 

Az etnoplurális iskolarendszer létrehozásának azonban nem pusztán racionális, oktatáspolitikai okai, megfontolásai voltak. A német népcsoportnak önálló iskolarendszeréhez ragaszkodása történelmi indokokra vezethetô vissza, Dél-Tirol történelme magyarázza. A két, egyébként hasonló nyelv, kultúra közeledése, a többnyelvû iskolák létrejötte nem képzelhetô el addig, amíg ez a történelmi teher, emlékezet-meghatározó. (Peterlini)

A provincia vegyes lakosságú, többségében olaszok lakta fôvárosában, Bozen/Bolzanóban kísérletképpen az egyik olasz nyelvû középiskolában bevezették a német nyelvû földrajzoktatást, a német nyelvoktatás mellett, amin a szülôk beleegyezésével vehetnek részt a tanulók. (Bonell 151)

Maga az autonómia-statútum az egynyelvû, anyanyelvi oktatás jogát tartalmazza, így a kétnyelvû oktatás bevezetése elôtt jogi akadályok is vannak.

Az egynyelvû oktatás célszerûsége mostanában ismét megkérdôjelezôdik. Vélemények szerint az etnoplurális iskolarendszer (minden népcsoport gyermekei saját egynyelvû, anyanyelvû iskolákban tanulnak) a vegyes házasságok növekvô száma, a két anyanyelvvel rendelkezôk egyre nagyobb száma miatt már nem kielégítô. Kétnyelvû gyerekeket kényszerítenek egynyelvû iskolákba, ami a másik nyelv részleges vagy teljes elvesztésével járhat, miközben az elsô idôben csak unja magát a másik nyelvet oktató órákon - ez az emberi kapcsolatokra, a háttérbe szorult nyelvû szülôvel való kapcsolatokra is negatívan hathat. (Larcher 70-72)

Érdekesek az oktatási rendszer nyelvi eredményei, az iskolákat elvégzô gyerekek nyelvtudása. Annak ellenére, hogy az olasz oktatása a német nyelvénél szerényebb, a német nyelvû fiatalok jobban tudnak olaszul, mint az olaszok németül. Elsôre talán rejtélyesnek tûnik a dolog, sokan sokféleképpen próbálták már magyarázni, nyilvánvalóan több tényezô játszik benne szerepet, döntôen a két népcsoport szociális és pszichikai szituációja a lényeges elemek. A kisebbség - jelen esetben a német - mindig jobban motivált arra, hogy a többségi nemzet nyelvét elsajátítsa, jobban rá is van kényszerítve. Ha a többség asszimilációs nyomása erôs, akkor a saját nyelv védelme mellett különösen indokolt a többségi nyelv ismerete, nem a kommunikációs igény miatt, sokkal inkább a hatékonyabb védekezés érdekében. A dél-tiroli olaszok ellenben, hiába alkotnak a provinciában kisebbséget, Olaszországban elsöprô nyelvi többségben élnek, s a többségnek sokkal nehezebb belátnia azt, vajon miért is kell nekik tudniuk egy kisebbségi nyelvet a "saját országukban". Ráadásul a steril német nyelv tudása még nem igazít el a mindennapi életben Bozenben, hiszen ahhoz a helyi dialektust kellene ismerni, s fordítva pedig a nyelvi környezet nem segíti az iskolai német nyelv elsajátítását, az nem az utcán, hanem csak a nyelvlaborokban tanulható - mintha nem is élne egy szál német sem a provinciában. Emiatt sem lehet a megértés, a kommunikáció az az egyetlen és/vagy a legfôbb motiváló tényezô, ami miatt valamennyire megtanulnak németül. A fajsúlyosabb ok a kétnyelvûségi vizsga (Zweisprachigkeitsprüfung), amelyet kötelezettsége mindenkinek letennie, aki köztisztviselô, közalkalmazott kíván lenni. (Larcher 69-70)

Sok jogi bizonytalanság után a kérdésben kompromisszum született, miszerint a szabad iskolaválasztás bizonyos korlátok között érvényesülhet. Az 1988-as végrehajtási utasítás (az autonómia-statútumban foglalt jogok gyakorlatba való átültetése) rendezte a kérdést: például olasz anyanyelvûek beiratkozhatnak német nyelvû iskolákba, ha értik és tudják követni az órákat, ha azonban rövid idôn belül - 25 nap - nem mutatnak a német nyelvben gyors fejlôdést, s kétséges lenne a sikeres vizsgák letétele, akkor a tantestület elbocsáthatja. A vizsgálatot egy paritásos bizottság folytatja le, azonos számú olasz és német szakember részvételével (tagjait három évre az olasz, illetve a német tankerület vezetôje - Schulamtsleiter - nevezi ki), szavazategyenlôség esetén a bizottság elnöke dönt, aki olyan nemzetiségû, amilyen iskoláról szó van. Az óvodák esetében ugyanez a helyzet, de nem paritásos bizottság dönt, hanem az ún. óvodai tanács, tagjai kizárólagosan az adott óvoda nyelvének megfelelô nyelvcsoportból kerülnek ki. (Bonell 152, Peterlini 205)

A tanárok továbbképzése kapcsán az 1981-es végrehajtási rendelkezés után nyílt valós lehetôsége annak, hogy a német nyelven oktató tanárok továbbképzése külföldön, német nyelvû államokban történjen. Addig ezt a provincia csak közvetett úton, magánegyesületeken keresztül tudta támogatni. Sokáig csak tervezték a külön német és olasz és esetleg ladin nyelvû Pedagógiai Intézet (továbbképzési, kutatási feladatkörökkel) létrehozását is a provinciában, mivel az 1974-es általános olasz szabályok szerint provinciánként egy ilyen intézetet lehetett létesíteni. 1987-ben felállították mind a három intézményt, melyek a továbbképzések, a pedagógusok szakmai ellenôrzésének, tanterv- és tananyagfejlesztéseknek a központjai.⁹

Az olasz oktatási rendszer is változik közben. Az 1990-es ún. Ruberti-törvény (341/1990) értelmében az óvodai és a tanítói állások betöltéséhez négyéves egyetemi képzés kell. Ennek hatására 1991-ben az SVP bejelentette, hogy a német, ladin óvónôi és tanítóképzéshez szükség van Dél-Tirolban egy saját anyanyelven képzô egyetemre. A vita újra fellángolt.

Köztes megoldásként a 90-es évek elején a tartományi kormány egy nemzetközi többnyelvû oktatási intézmény létrehozásáról döntött. Az 1991-ben alapított Bozeni Európa Akadémia posztgraduális, gyakorlatorientált továbbképzést nyújt, továbbá kutatási központként funkcionál. Tevékenységének négy fô súlypontja van: nyelvi és kisebbségi jogok, etnikai kisebbségek és regionális autonómiák, közgazdaságtan a dél-tiroli szolgáltató szektor súlyához és az alpesi jellegéhez igazítva, menedzsment és vállalati kultúra. A közgazdasági képzéshez hozzákapcsolódott a brunecki turizmus fôiskola is, amely 1994-tôl megkapta a minisztériumtól a jogot, hogy kétéves képzése mellé harmadik évfolyama is lehessen, vagyis önálló diplomát adhasson ki. Továbbá létrejött egy egészségügyi szakfôiskola is, amely az egyetemi diplomával egyenértékû képzést ad. A tervek között mûszaki és agrár egyetemi képzés, valamint iparmûvészeti fôiskola (Fachhochschule für Design, 150 diákkal) beindítása is szerepel. Legfrissebb fejleményként, az 1998/99-es tanévtôl az SVP képviselte igénynek eleget téve, Brixenben oktatástudományi kar kezdte meg mûködését, ahol óvónô- és tanítóképzés folyik. (Bonell 160-161, Südtirol Themen)

Ugyanakkor mértékadó vélemények szerint nincs különösebb értelme a trienti és innsbrucki egyetemeken meglévô karokat Dél-Tirolban is bevezetni, hiszen azok közel vannak, elérhetôek, és olasz, illetve német nyelven teljes képzést adnak. 1991 májusában az SVP kongresszusa azt az álláspontot fogalmazta meg, miszerint csak olyan egyetemi struktúrát kell Dél-Tirolban létrehozni, ami Innsbruckban nincs. Ezért a jogi fakultás beindításáról már lemondtak, a közgazdaságtanban pedig olyan szakokat keresnek, ami a másik két egyetemen (Innsbruck, Trient) nem található (pl. vállalatgazdaságtan, nemzetközi marketing). Szó van arról is, hogy az Innsbrucki Egyetem telepítene át karokat Dél-Tirolba, ennek persze jogi akadályai vannak, s a két állam közötti megállapodást igényli. 

1995 júliusában miniszteri ígéret hangzott el arról, hogy szabadegyetem jöhet létre Dél-Tirolban, de tisztázatlan maradt, az anyagi teher milyen részét fedezné az állam. 1997. október 1-én a bizonytalan körülmények, a hiányzó állami források ellenére létrejött a Bozeni Szabad Egyetem, ezzel az önálló dél-tiroli egyetem elsô kezdeménye nyitotta meg képletesen kapuit. Programját a Bozeni Európa Akadémián dolgozták ki, s a provincia gazdasági, politikai, kulturális életének hatvan meghatározó személyisége alapította. Nem állami egyetem, de államilag elismert oktatási programokat kínál, képzése többnyelvû. Egyelôre a megfelelô helyi oktatói gárda megteremtése is nehézségekbe ütközik, a tanárok jó részét a német nyelvû államokból kell vendégtanári minôségben leigazolni. 1999/2000-tôl tervezik a kísérleti stádiumban lévô oktatási intézmény valós beindítását, vállalatgazdaságtan, vezetésszervezés, turizmus és agrár szakokkal számolnak. (Südtirol Themen)

A közeljövôben az osztrák-olasz "nemzetközi egyetem", vagy az egyetemalapítás tartományi hatáskörbe kerülése nem várható. A dél-tiroli teljes és saját egyetem ügye tehát még rendezetlen, de Innsbruck mellett nincs is olyan égetô szükség rá, a provincia lakóinak sem feltétlenül fontos.

Mint láttuk, a többnyelvû oktatási rendszerekre átállásnak Dél-Tirolban német és olasz relációban a történelmi teher, bizalmatlanság miatt nincsenek meg a társadalomlélektani feltételei. A dél-tiroli ladin iskolákban azonban a nyelvi helyzet miatt is a provincia német és olasz iskoláitól eltérô a tanítás rendje. A ladinok lakta településeken az elsô autonómia-statútum, vagyis 1948 óta az ún. paritásos iskolatípus áll fenn. A tanítás azonos óraszámban olaszul és németül folyik, s nem kell nyilatkozni a gyermek anyanyelvérôl. Az integratív oktatási rendszerben a ladin nyelvnek is jut egyfajta kisegítô szerep, vagyis az oktatás három nyelv bevonásával zajlik.

A nyelvet a ladin települések óvodáiban és általános iskoláiban (Grundschule) heti 2 órában oktatni kell, anyanyelvû képzés azonban nincs. Az anyanyelvi tanárok kizárólagos részvétele az oktatásban nem biztosított, az alkalmazás során mindazonáltal a ladin származásúak és a nyelvet ismerôk elônyt élveznek. 

Az alsó középiskolákban egy 1983-as végrehajtási rendelet értelmében az adott iskola dönti el, hogyan, mi módon alkalmazza a ladin nyelvet az oktatásban.¹² A legutóbbi évekig a ladint a településeik középiskoláiban szabadon választható külön kurzuson lehetett tanulni, az 1995. június 1-i tartományi törvény a nyelv és kultúra oktatását már heti egy órában kötelezô tantárggyá teszi a ladinok lakta helységekben. 1988 óta az alsó középiskolai osztályokban a földrajzot is ladinul oktatják, és 1994 decemberében a tartományi kormány lehetôvé tette, hogy a vallásoktatás ladin nyelven is folyjék. A nyelv oktatásának lendületet adott az 1988-as végrehajtási utasítás, amely szerint helyi szinten a ladin hivatalos nyelvvé vált. A nyelv oktatását nehezíti, hogy még nem tisztázott, a standardizált nyelvet vagy az egyes völgyek nyelvjárását tanítják-e. (Bonell 156-157, Südtirol Themen)

Részben az oktatási rendszernek köszönhetôen, a ladinok a dél-tiroli németekkel és olaszokkal ellentétben mind a három nyelvet kiválóan ismerik, birtokolják, mindhárom nyelven jól elboldogulnak, lényegében háromnyelvûek. Jobb a német nyelvismeretük, mint az olasz iskolák olasz diákjainak, s jobb az olasz tudásuk, mint a német iskolák német diákjainak. Ez pedig akár a többnyelvû iskolák melletti komoly érv is lehet. Dietmar Larcher szerint a ladin iskolák bizonyítják, hogy a nyelvek és a kultúrák praktikus és mindennapos együttélése az oktatási rendszerben nem vezet az identitás elvesztéséhez, torzulásához, s a másik nyelv tudásának szempontjából úgy tud hatékonyabb lenni, hogy közben az anyanyelv tudása sem károsodik. (Larcher 69)

A dél-tiroli ladin oktatási rendszerrôl friss, 1998/99-es adatok állnak a rendelkezésünkre. A két említett völgy (Grödental, Gadertal) 16 településén mûködik ladin óvoda és alapiskola, 6 településen alsó középiskola (Mittelschule) és 5 községben középiskola (Oberschule)¹³:

Ladin óvodák 1998/99:

A ladin alapiskolák öt évfolyama 1998/99:

Ladin felsô általános iskolák (Mittelschule) három évfolyama 1998/99:

Ladin középiskolák (Oberschule) öt évfolyama 1998/99:

Ahogy azt már korábban említettük, ladinok Dél-Tirol mellett Trient és Belluno provinciákban is élnek, s háromféle, provinciánként eltérô bánásmódban részesülnek. A két utóbbiban a ladinok helyzete korántsem olyan kedvezô, mint azt Dél-Tirolban megfigyelhettük, oktatásukról azonban nem állnak rendelkezésünkre hitelt érdemlô információk.

Aosta autonómia statútumának 38. cikkelye szerint a régió hivatalosan kétnyelvû, ahol a két nyelv, a francia és az olasz egyenértékû, a gyakorlatban a hivatali életben inkább az utóbbi használatos.

A régióban általános szabály szerint közös iskolákat tartanak fenn a francia és az olasz nemzetiségû diákok számára. Az általános iskolákban kívánságra van francia anyanyelvû oktatás, a többi iskolákban ugyanolyan óraszámban olaszul és franciául folyik az oktatás. A oktatási rendszer hivatalos célja egy valóban kétnyelvû közösség kialakulása, amelynek tagjai mindkét nyelvet közel egyformán használják a mindennapokban. (Pezzoli, Plamenig 42)

1971-ben 64 egynyelvû francia általános és középiskola és számos kétnyelvû iskola mûködött. Nehéz a francia nyelvet újra helyzetbe hozni, hiszen teljes korosztályok nôttek fel anyanyelvi képzés nélkül. (Joó 1977: 158-161)

Torinó provinciában nem ennyire kedvezô a helyzet, a francia nyelv fakultatív módon tanulható az általános és a felsôbb iskolákban. 

A második világháború után, egészen a régió 1964-es speciális státusának elnyeréséig, illetve az 1961-es olasz iskolatörvény megszületéséig, helyzetük rendezetlen volt. Azt követôen a bizonyos autonómiával rendelkezô Friuli-Venezia Giulia régió, valamint az állam is jelentôsen hozzájárult a szlovén népcsoport helyzetének javításához, egyebek között az oktatásügyben is. A goriziai és trieszti körzetekben az általuk lakott településeken szlovén nyelvû állami iskolák jöttek létre, kizárólag olasz állampolgárságú, a szlovén nyelvcsoporthoz tartozó gyerekek részére. A 70-es évek elején a trieszti provincia szlovén iskoláiba 2600 gyerek járt, a goriziai tartományban pedig 665 gyerek. (Joó 1977: 157, Plamenig 45-46) 

A szlovén iskolahálózat azóta töretlenül üzemel. A nemzetiségi iskolába ma is csak az a tanuló kerülhet, akinek a szülôje nyilatkozik a kisebbségi csoporthoz tartozásról. A szlovén nyelvû iskolákban oktató pedagógusoknak szlovén anyanyelvûeknek kell lenniük. Az olasz nyelvet az elsô osztálytól heti 3 órában kötelezô tantárgyként oktatják, de tanítását csak a szlovén nyelvet is beszélô tanárra lehet bízni. A szlovén iskolák felügyeletét a nyelvet tökéletesen ismerô személyek láthatják el. A helyi, kerületi és regionális iskolai tanácsokba a delegált tanárok negyedének és a szülôk ötödének a szlovén nyelvû iskolákból kell kikerülnie. (Trifunovits 62-63, Stranj)

Az udinei egyetem alapításával kísérlet történt a friulán kultúrának az oktatási rendszerbe integrálására. (Plamenig 43)

Az alap- és középfokú iskolákban semmilyen formában nem tanítják az albán nyelvet, Bari, Cesena, Nápoly, Palermó, Róma egyetemein idegen nyelvként lehet az albánt tanulni. 

A tanulmány megírásáig még nem fogadták el, de elôrehaladott állapotban van az az olasz törvénytervezet, amely 12 történelmi kisebbségi nyelv védelmét hivatott szolgálni.¹⁴ A képviselôház már tavaly jóváhagyta a tervezetet, a szenátus várhatóan a nyáron fogadja el. Az érintett nyelveket (albán, francia, friulán, görög, horvát, ladin, katalán, német, okszitán, provanszál, szárd, szlovén) fokozottabban lehet majd használni az iskolákban, közhivatalokban a nemzetiségek lakta településeken, ha az önkormányzati testület egyharmada, vagy a lakosság 15%-a igényli. Hatálybalépésével az eddig hátrányosabb helyzetû kisebbségek oktatási helyzetében minden bizonnyal pozitív fordulat bekövetkezése várható, hiszen a jogszabály az alapiskolai szinten az anyanyelvû oktatás jogát tartalmazza. 

A finnországi svédek és a dél-tiroli németek oktatási rendszerének áttanulmányozása néhány következtetés levonására késztetnek:

• Dél-Tirol és az Åland-szigetek autonómiáját - benne a két kisebbségi közösség oktatási jogait - a két érintett ország (Olaszország-Ausztria, Finnország-Svédország) közötti nemzetközi szerzôdés alapozta meg, a két anyaország mintegy védhatalomként léphetett fel nemzetrészei érdekében - Ausztria élt is e jogával, Svédország - mivel nem volt rá szükség - nem. 
• Mindkét nyelvközösség kiterjedt anyanyelvû oktatási rendszerrel rendelkezik. A finnországi svédeké teljes vertikumú, az óvodától a posztgraduális felsôoktatásig terjed, a dél-tiroli németeké az érettségivel befejezôdik, de sajátos megoldással, az ausztriai "anyatartomány", Tirol egyetemének bevonásával, minden dél-tiroli német hallgató - ha úgy kívánja - anyanyelvén végezheti felsôfokú tanulmányait. Minden svéd és német nyelvû gyermeknek megvan a lehetôsége, hogy tanulmányai során mindvégig anyanyelvén végezze iskoláit, az alapoktatásban lényegében mindegyikük; a felsôbb iskolai szinteken a zömük él is ezzel a lehetôséggel. 
• az Åland-szigeteket kivéve, Finnország egész területén a svédek és a finnek, illetve a dél-tiroli provinciában a németek és az olaszok kötelezôen tanulják egymás nyelvét. Azaz a finn államban és Dél-Tirolban az eltérô nyelvû, kultúrájú népcsoportok együttélése nemcsak a kisebbségi nyelvközösségekre ró nyelvtanulási többletterheket, hanem kölcsönös módon a finn és - a tartományban - az olasz többségi nemzet tagjaira is.
• A svéd és a német közösség egyaránt elégedett oktatási rendszerével, ragaszkodik az önálló oktatási intézményeihez, zömében annak tisztán anyanyelvû oktatási formájához is.
• Önálló kisebbségi oktatási rendszerük ma is önazonosságuk megôrzésének kulcseleme, az anyanyelvû oktatás nagy szerepet játszott abban, hogy a svéd és a német közösség nem asszimilálódott a többségi társadalomba. Mindez nem gátolta, sôt, elôsegítette a társadalmi integrálódást. A kisebbségi-többségi közösségek integrálódása a vegyes házasságok, a kétnyelvû gyermekek növekvô számához vezetett, ami felveti a kétnyelvû oktatási formák felvételének szükségességét az oktatási rendszer kínálatába - az anyanyelvû oktatás változatlan dominanciája mellett. 

^* A tanulmány az Európai Összehasonlító Kisebbségi Kutatások Intézetének az Európai nemzeti kisebbségi oktatási rendszerek összehasonlító vizsgálata c. program keretében készült.

¹ Az Åland-szigetek státusát meghatározó fôbb dokumentumok: az 1920. május 6-i, 124/20 Åland autonómiatörvény, az 1921-es finn-svéd egyezmény Ålandról, a 189/1922-es Åland garanciális törvény, az 1951. december 8-i, a 670/51-es Åland autonómia törvény, annak az 1979. február 16-án kelt 182/79-es módosítása, az 1991. augusztus 16-i, 1144/91-es Åland autonómia törvény.

² Megjegyzések: 3 általános iskolában 9 évfolyam van, az alsó gimnáziumi szintet is magukban foglalják. Nyári egyetemet is rendeznek a szigeteken, 1995-ben 1764 résztvevôvel.

³ Az 1991/516-os törvény a számi nyelvrôl, az 1995/974-es törvény a Lapp Parlamentrôl.

⁴ Az 1995/974-es törvény a Lapp Parlamentrôl.

⁵ Az 1991/516-os törvény.

⁶ Internet, a dél-tiroli autonómia honlapja, http://www.provinz.bz.it/lpa.

⁷ http://www.provinz.bz.it/lpa.

⁸ Landesgesetz, nr. 22, 1975. 4. 29.

⁹ Az 1987. június 30-i, 13. számú tartományi törvény, http://provinz.bz.it/lpa.

¹⁰ 1992. március 16., 265/1992.

¹¹ DPR 575/1988, elnöki végrehajtási rendelet.

¹² DPR 89/1983, 7. cikkely.

¹³ A táblázatok forrása a dél-tiroli autonómia honlapja: http://www.provinz.it/intendenza-ladina. Számomra nem világos, hogy a ladin iskolákat részletezô adatok 16 alapiskolájához képest az összes dél-tiroli iskolát bemutató hivatalos statisztikák miért 2 ladin általános iskolát mutatnak ki.

¹⁴ Magyar Nemzet, 1999. június. 9., 20.