Magyar kisebbség

Sorbán Angella A vállalkozás, mint cselekvés- és létforma^*

Vállalkozások, vállalkozók: a rendszerváltás kulcsszavai, következésképpen mind a politika, mind a társadalomtudomány kiemelt helyen foglalkozik ezzel a témakörrel. A rendszerváltás retorikája egész Kelet-Európában, így Romániában is, egyfajta "mitikus" szerepet irányzott elô a vállalkozóknak, olyan értelemben, hogy a vállalkozások beindulása már önmagában véve is a társadalomfejlôdés egyik hajtómotorja lesz. Ebben az olvasatban a vállalkozás mint a rendszerváltás fô hordozója jelenik meg, miután a magánszféra súlya a gazdaságban a változások egyik alapvetô indikátorának is felfogható. Az elmúlt tíz esztendô gazdasági és társadalmi folyamatai, a magánosítással együtt járó tapasztalatok azonban bizonyos mértékig átértékelték ezt a mitikus szerepet, nevezetesen azt, hogy a vállalkozások eleve a fejlôdés letéteményesei, hiszen Romániában a politikai-kulturális közeg, de egyáltalán a rendszerváltás idôszaka tág teret adott olyan jelenségeknek is, amelyek a beígért nyugatosodás folyamatát számos ponton éppen hogy "vadkeletivé" változtatták át. Egyebek mellett ebbôl is adódik, hogy a közvéleményben, a vállalkozásoknak általában, létezik egy negatív konnotációkkal feltöltött olvasata, miszerint a vállalkozás egy gyanús státus, valami olyat jelent, amihez tisztességtelenség tapad, s valójában az ügyeskedéssel, mások átverésével való meggazdagodás divatos módozatának a fedôneve.

A vállalkozások természetrajzával és a vállalkozókkal kapcsolatban a társadalomtudomány Kelet-Európában az egyik legtágabb spektrumú kutatási területtel áll szemben: a szigorúan gazdasági természetû kérdések mellett maguktól adódnak az olyan jellegû kérdések is, mint a vállalkozásoknak a társadalmi és politikai berendezkedéstôl, valamint a kulturális hagyományoktól való függôsége, a vállalkozások valós szerepe a gazdasági és társadalomfejlôdésben, vagy a gazdasági és politikai átrendezôdés folyamatának makro- és mikrotársadalmi sajátosságai.

1999 tavaszán a Teleki László Alapítvány megbízásából élettörténeti interjúkat készítettünk erdélyi magyar vállalkozók körében. A kutatás során összesen 35 mélyinterjú készült Erdély különbözô régióiban élô vállalkozókkal, így a Székelyföldön (Székelyudvarhelyen és székelyföldi falvakban), Kolozsváron, Marosvásárhelyen, valamint Temesváron. A kutatás alapvetôen a következô kérdésekre keresett válaszokat: hogyan kezdôdtek el a vállalkozások '89 után Erdélyben, a beindult vállalkozások milyen hálózatban mûködnek, és mit jelent a megkérdezettek mindennapjai szempontjából a vállalkozás. A mintába bekerülô vállalkozók kiválasztásánál két alapvetô szempontot vettünk figyelembe: egyrészt, hogy körülbelül egyforma arányba legyenek képviselve termeléssel, szolgáltatásokkal és kereskedelemmel foglalkozó vállalkozók, másrészt pedig a sokszínûséget követtük olyan értelemben, hogy minél szélesebb legyen a mintába bekerülô vállalkozások szûkebb profiljának a spektruma. Így a mintába 10 termeléssel, 14 szolgáltatással (ebbôl 3 egészségügyi szolgáltatás: orvosi rendelô és patika), 11 kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás került. Ezek, az alkalmazottak számát véve alapul, nagyobbrészt mikrovállalkozások (1-10 alkalmazott) és kisvállalkozások (10-25 alkalmazott), kisebb arányban pedig középvállalkozások (több mint 25 alkalmazott). A tulajdonosi szerkezetet illetôen, a 35-bôl 8 vegyes tulajdonú, azaz román-magyar, román-olasz, illetve román-iráni vállalkozás.

A jelen tanulmányban a vállalkozói létformát a vállalkozók élettörténeteinek optikáján keresztül alapvetôen mint életmódváltást elemezzük. Ez a nézôpont, a személyes történetek és a vállalkozók által megélt tapasztalatok révén, figyelemreméltó adalékul szolgál a rendszerváltás társadalomrajzához.

A vállalkozások beindításának motivációs háttere.
Az indulás fô mozgatórugói és az azt befolyásoló tényezôk

A kutatásba bevont vállalkozások túlnyomó többségének kezdete közvetlenül a változás utáni idôszakra (1990-1993) esik, de akadnak olyan vállalkozók is, akik már a nyolcvanas évek végén megkezdett magánzó-tevékenységüktôl datálják vállalkozásuk történetét.

Az 1989-es változások lehetôséget adtak a magánvállalkozások beindítására, ám az egyéni élettörténeteken keresztül szemlélve ezt a folyamatot, az, hogy valaki él-e vagy sem ezzel a lehetôséggel, sokrétû motivációs háttér függvénye lehet. Az interjúk tanúsága szerint a vállalkozások beindításának fô mozgatója leggyakrabban egy elvi döntés, "az önállóságra való törekvés" - amely értelemszerûen magában hordozza egy jobb anyagi életszínvonal megteremtésének esélyét is -, ám az elbeszélésekbôl az derül ki, hogy az önállósodási út választásának a hátterében egyéb, a személyes élettörténet szempontjából lényeges és meghatározó indokok állnak. Sôt, az is jellemzônek mondható, hogy az "önállóságra való törekvés" számos elbeszélésben csak mint a történet lekerekítése fogalmazódik meg, és a személyes vagy helyzeti háttérindokok elsôbbséget élveznek a vállalkozói pálya rekonstrukciója szempontjából. Ilyen motivációs háttér lehet például a családi hagyomány folytatásának a szándéka, a szakmai ismeretek és tapasztalatok kamatoztatásának az igénye, vagy egy olyan élettörténeti momentum, esemény, amelynek következtében a szakmai pályát illetôen egy törés áll be, és ebbôl kifolyólag az ember választás elé kerül. A vállalkozás mellett meghozott döntést ugyanakkor külsô impulzusok is kiválthatják vagy lényegesen befolyásolhatják. Ilyen jellegû elmozdító oknak foghatók fel azok az új, megváltozott helyzetbôl adódó események vagy személyes találkozások, amelyek révén az egyén "vállalkozás-környezetbe" kerül s elhatározza, hogy társul egy vállalkozásba vagy éppen saját céget alapít.

A megkérdezett vállalkozók részben tanult szakmájuk területén kezdtek el vállalkozni, nagyobb részük viszont a státusmódosítás mellett pályát is módosított. Érdekes szempontnak tûnik megvizsgálni: milyen vállalkozástörténetek körvonalazódnak egy-egy szakmai pálya folytatásaként, és ezekhez képest milyen különbségeket mutatnak a pályamódosítással debütáló vállalkozások.

Az alábbiakban a vállalkozások beindításának fô indítékait a szakmai pálya folytonossága, illetve a pályamódosítás mentén csoportosítjuk. Fontos megjegyezni azonban, hogy ezek az indítékok a valóságban nem különülnek el ennyire markánsan: a legtöbb esetben több tényezô összefonódása jelenti a valós motivációs hátteret.

1. Pályafolytonosság a vállalkozásban.
A szakma folytatása, már vállalkozóként

Azok a vállalkozók, akik tanult és/vagy gyakorlott szakmájuk területén kezdtek vállalkozásba, ahogyan a beszélgetésekbôl kiderül, viszonylag elônyös helyzetbôl indultak, hiszen ismerték a szakma ügyes-bajos dolgait, de a szakmában való jártasság mellett nagyon fontos tényezô volt egész vállalkozói pályafutásukat illetôen az, hogy legtöbb esetben a volt alkalmazotti idôszakból olyan kapcsolatokat örököltek - piaci kapcsolatokat, esetleg klientúrát -, amelyeket vállalkozásuk során kamatoztatni tudtak. Külön eset, ha valaki a vállalkozást mint létformát örökli elôzô generációktól szerzett élettapasztalatként.

A tanulmányok befejezése után való kezdés, csakúgy, mint a "régi vállalatból" való kiválással/leválással történô indulás leggyakrabban a "megpróbálni, mit tudok csinálni a magam uraként", egy másfajta szakmai megmérettetés igényének motivációját hordozza magában, de a középgeneráció vagy az idôsebb korosztály esetében társulhat ehhez az indíttatáshoz a szocialista idôszakban állami alkalmazottként megismert/megélt személyes traumák feloldásának igénye is.

a. Vállalkozás, mint családi hagyomány Pályafolytonosságot jelent mindenekelôtt, ha valakinek már a szakmája is családilag hagyományozódik, vagy több generáción átívelô családi hagyományt jelent az önálló, vállalkozói létforma. Ezekben az esetekben a vállalkozással az egyén a családi örökség szálát emeli fel újra, vállalkozó szüleit, esetleg nagyszüleit próbálja követni, az ô megszakadt életpályájukat akarja a megváltozott körülmények között folytatni. "A vállalkozás gondolata az nem az én életemben született meg, nem az én ötletem volt. Tulajdonképpen már mielôtt én megszülettem, édesapámnak az '50-es években létrejött a rendelôje, még nagy nehézségek árán beszerezte a gépeket külföldrôl, és amikor végre elkészült és használni tudta, akkor hat hónap mûködés után, hatalmas nagy adósságterhekkel a fejünkön államosították, az egészet elkobozták, és úgy is mint vállalkozás, úgy is mint rendelô teljesen megszûnt. Az '50-es évek után ismert helyzet alakult ki, állami intézetben dolgozott egész életében, de valahogy neki a vágya mindig megvolt, hogy talán egyszer még lesz lehetôsége az egészet újrakezdeni. A '89-es változások után rögtön erre gondoltunk, mivel én már tudtam errôl, egész életemen keresztül errôl meséltek nekem, úgyhogy nem volt ez új dolog, és teljesen természetesnek tekintettük, hogy nekifogunk, és minden lehetôséget felhasználunk, hogy ezt újra elkezdjük és újra rendelônk legyen, már csak azért is, mert idôközben én is orvos lettem." (Középkorú diplomás férfi, orvosi rendelô)

"A vállalkozás eleje visszanyúlik, kapcsolódik édesapám személyéhez, családomhoz. Édesapám fiatalkora az nyilván '48, '47 elôtti idôkre tevôdött, és tôle tudtam meg, mi az vállalkozónak lenni. Neki egy óriási élménye volt, hogy a karrierjének a csúcsa a szocializmus elôtti idôre esett. A nagyapám, a szájhagyományok szerint, meg amik maradtak ránk, az az volt, hogy nagyapám is vállalkozó volt (...). Tehát ilyen szempontból volt családi háttér a szájhagyomány útján, a személyes élményen keresztül, ami egyáltalán nem riasztott, ezért soha fel nem tettem, még '90-ben se, és soha fel nem merült bennem a kérdés, sôt még már hamarabb se, hogy ha lehet választani egy állami munkahely és egy magán munkahely között, hogy ne a magánt válasszam." (Középkorú diplomás férfi, szolgáltatások)

b. Vállalkozás, mint másfajta megmérettetés a szakmában

A szakmai kihívások, a szakmai ismereteknek/tapasztalatoknak önálló úton való kamatoztatása gyakori motivációs tényezôként szerepel a vállalkozói élettörténetekben. A vállalkozóként való indulás a szakmai pálya különbözô szakaszaiban ezeknek megfelelô élettapasztalatokkal társul: a legfiatalabb generációhoz képest, amely már a változások után fejezte be tanulmányait, merôben más indulási helyzetet jelentett a pálya derekán, több évtizedes alkalmazotti státusból váltani, vagy éppen nyugdíjazás után alapítani egy saját céget. b1. Vállalkozás a tanulmányok befejezése utánA rendszerváltozás talán a fiatal generációnak hozta meg a legnagyobb esélyeket. Azok számára, akik a kilencvenes években tanultak vagy fejezték be szakmai tanulmányaikat, már a magánszférában való elhelyezkedés természetes lehetôség volt. A magánszférába való "becsöppenés", a szocialista rendszer alkalmazott tapasztalatainak a hiánya, a szabad mozgás és információáramlás lehetôvé tette számukra, hogy már indulásból másként gondolkodjanak a szakmájukról, önmagukról és jövôjükrôl. "Amikor befejeztem az egyetemet, egy magáncéghez kerültem. De én, míg egyetemista voltam, a vakációban nagyon sokat dolgoztam Magyarországon. És megtanultam a mesterséget. Egy idô után rájöttem, hogy a cég fônöke nagyon sok mindenhez hozzá sem tud szólni. S akkor azt mondtam, mi értelme, hogy fônököm legyen, hogyha kevesebbet tud mint én. És mind gondolkoztam, hova menjek, nagyobb cégektôl is volt ajánlat... Azt mondtam, hát inkább próbáljam meg, csináljam magam, úgyis már az utolsó félévben gyakorlatilag én vezettem azt a céget, nemcsak hogy én vezettem, de én oldottam meg a problémáikat, tehát akkor ugyanúgy meg tudom oldani a magamét is. S ez volt az elsô lépés afelé, hogy önálló legyek, ez nekem, majdnem 26 évesen, kb. három fehér éjszakába került". (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

"Én azért választottam ezt a szakmát, mert ezt szeretem. S '90-ben, amikor végeztünk az egyetemen, kilátástalan volt a helyzet, nem voltak olyan cégek, amelyek perspektívát tudtak volna egy fiatal kezdô mérnöknek biztosítani. És ekkor elhatároztam, hogy megpróbálok megállni a saját lábamon, mert az ember bizonyos szinten autodidakta is. Ilyen lehetôséget nem kínál fel egyik cég sem, mert ilyen-olyan kulimunkákkal vagy evvel-avval leköti az embert, lehatárolja az idejét. Most már én határolom be magamnak mit cselekszem, sokkal többet várok el magamtól, mint amennyire egészséges körülmények között optimális volna (...). De a vállalkozás elindításának a mozgatórugója az az volt, hogy a szakmában fel akartam törni. Tehát nem akartam diplomás ember maradni, hanem valami mást csinálni." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

b2. Vállalkozás a pálya derekán

A középgeneráció számára lényegesen más alaphelyzetbôl, más szakmai és élettapasztalatokkal indult a vállalkozói pálya. A szakmai gyakorlat, a felhalmozott ismeretanyag, a szakmában való ismertség és az ehhez társuló kapcsolatrendszerek, esetleg több régi munkatárssal együtt történô indulás, viszonylag elônyös kezdési helyzetek voltak, mégis a státusmódosítás - az alkalmazottként megélt tapasztalatokból kifolyólag - komoly döntési helyzeteket eredményezett. Ezekben az esetekben - az elbeszélések alapján - a megváltozott gazdasági és társadalmi körülményekhez, a piaci viszonyokhoz való igazodás, az adminisztrációs, szervezési kérdésekkel való megbirkózás, az optimális fônök-beosztott viszony kialakítása jelentették a legnagyobb kihívásokat. Visszatérô momentum ezekben az interjúkban, hogy induláskor "nem tudták felmérni", hogy a státusváltással milyen mértékben rendezôdik át mindennapi életük, idôben, térben, emberi kapcsolatokban és értékekben. A gyökeres változásra utal az, hogy a beszélgetések során gyakran megfogalmazódott: ha tudták volna, hogy mivel jár egy vállalkozás beindítása, "talán nem is kezdték volna el". Mindazonáltal ezek a megfogalmazások inkább csak mint visszatekintés bírnak relevanciával, hiszen már a vállalkozói tapasztalatok birtokában a vállalkozás mellett meghozott döntést alapvetôen jó választásnak értékelték. "'89 után teljesen más életérzésem alakult ki, én valóban totális felszabadulásnak éltem meg azokat a dolgokat minden szempontból, a személyi szabadsággal, az életérzéssel foglalom ezt össze. Tehát mindenhez való viszonyulásom megváltozott: az emberekhez, a hatóságokhoz és a munkához is végeredményben. (...) Az egyetemen nem tanítottak arra egyáltalán, hogy mit kell csinálni akkor, amikor munkába állsz, hogy mit jelent a valódi termelés, meg hogy egy vállalatban mik a viszonyok meg ilyesmi, tehát mind teljesen üresben történt ez a tanulási folyamat. De az, ami valóban a legjobban zavart, az az volt, az az érzés, hogy senkinek nincs szüksége se rám, se a munkámra. S ettôl tényleg valóban majdnem megbetegedtem. (...) S jött '89 és akkor minden megváltozott. Mindenkinek az volt az érzése, hogy most mindent szabad és mindent lehet. És akkor nekem az volt az érzésem, céget kell alapítanunk, valaminek hozzá kell fognunk, mert valamilyen ismereteket csak felhalmoztunk olyan területeken, amelyeken dolgoztunk. Tehát létrehoztunk egy céget - majd csak lesz valahogy. Ez egy elképzelés nélküli, hihetetlenül naiv hozzáállás volt, de akkor annyira fel voltunk lelkesülve, és annyira éreztük, hogy lehetôségek vannak, s bûn lenne nem csinálni valamit, hogy én ezt nagyon, de nagyon szorgalmaztam." (Középkorú diplomás nô, termelés)

"'90 környékén, '91-ben, '92-ben volt ilyen, hogy volt egy állami bolt, és akkor most privatizálják. Megadatott nekünk ez a lehetôség, hogy aki akarta, az kiléphetett (...). Én a kérésem után két hétre rá megkaptam a vállalat vezetôségétôl ezt az engedélyt, és akkor kiléptem. Úgyhogy ez egy óriási dolog volt. (...) Én akkor valahogy bátrabban gondolkoztam, akkor ugye az ember, amikor még nincs benne a dologban, akkor másként gondolkozik, akkor úgy gondoltam, hogy sokkal másabb lesz. (...) De nem is tudom elmondani azt az érzést, olyan félelem, rettegés töltött el, tele izgalommal, hogy vajon hogy is lesz, mit tudok kezdeni." (Középkorú érettségizett nô, kereskedelem)

"Egy olyan kutatóintézetben dolgoztam a '80-as évek végéig, amelyik a pártállam akkori sajátosságainak megfelelôen mûködött, de attól eltekintve, hogy állami kutatóintézet volt pártállami körülmények között, semmi nem volt biztosítva. Sem a kutatási téma, sem a kutatási témának a finanszírozása. Tehát magad uram, ha másképp nem, én kerestem ki a megvalósítandó témákat és én kerestem meg hozzá azokat a lehetséges megrendelôket, akik hajlandóak voltak erre pénzt adni. Mi más ez, ha nem vállalkozás? (...) A nevem szakmai körökben igen ismert volt, tehát minden feltétele megvolt annak, hogy egy nagy céget csináljunk, illetve jó néhány feltétele. Ahhoz, hogy az ember nagy céget csináljon, ahhoz nemcsak üzleti érzék, hanem kereskedelmi érzék is kell. Hát az utóbbit én nem vallom magaménak, mert az üzleti érzék, felfogásom szerint, mindig is az erkölcs határmezsgyéjén mozog, és nekem az erkölcsi szempontok olyan súllyal nyomnak a latban, az értékrendemben és a nyíltan megvallott életeszmémben, hogy nagyon sok olyan üzleti fogás, amit egyesek csak ügyeskedésnek meg helyzetfelismerésnek tekintenek, különösen ilyen jelzôkkel eufemisztikusan megszépítenek, én azokat nem tartom vállalhatóknak és még csak el sem gondolkodom lehetôségükön. (Középkorú diplomás férfi, szolgáltatások)

b3. Vállalkozás, nyugdíj után

A nyugdíjazás a szocialista alkalmazott struktúrában a legtöbb esetben a szakmai pálya lezárását, a szakmából való visszavonulást jelentette. A nyugdíjas kor elérése lélektani szempontból számos esetben egy nehéz, traumatikus élettörténeti idôszak. A fölöslegességi érzés feloldásának az igénye indíttatást adhat ahhoz, hogy a nyugdíjazás után kezdôdjön el egy új szakasz a szakmában, már vállalkozóként. "Az elsô ok az volt, hogy engem nyugdíjba küldtek, mert betöltöttem a 62 évet, s mert az intézetben úgy becsülték, hogy a pillanatnyi munkakilátások rosszak, és általános határozat volt, hogy minden nyugdíjast, ha jó volt, ha nem volt jó, ha szükség volt rá, ha nem, el kellett küldeni, mert a pénzt a fizetési alapból másképp nem tudták elôteremteni. Tehát engem, noha vállaltam, hogy tovább dolgozom, 62 éves koromban nyugdíjaztak. Én meg teljesen úgy éreztem, hogy munkaképességem teljében vagyok, amikor közölték velem, hogy nyugdíjazni fognak májusban, ezért már februárban el kezdtem intézni az aktákat s a papírokat, úgyhogy abban a pillanatban, amikor a nyugdíjam érvénybe lépett, nekem már volt egy bérelt helyiségem, és volt egy engedélyem." (71 éves diplomás férfi, szolgáltatás)

c. Vállalkozás, mint a szakma folytatásának a feltétele

A romániai privatizáció levezénylése kényszerû vállalkozásokat is eredményezett. Sajátos eset, ha valaki azért kénytelen vállalkozásba kezdeni, hogy szakmájában maradhasson, amennyiben eladóvá válik régi munkahelye, ahol évtizedekig dolgozott. "1992-ben az új törvények szerint szinte minden patikát privatizáltak, és szinte rákényszerítettek arra, hogy vállalkozók legyünk, ha ez helyes kifejezés, mégpedig olyan szempontból, hogy aki nem merte vállalni, akkor ebben az esetben vállalta valaki más a privatizációt, jó magyar szóval élve. Ebben az esetben megtörtént az, hogy, aki abban a gyógyszertárban, ahol mondjuk 20 évet dolgozott, egyszerre munkanélküli lett. Az egész privatizáció szinte véletlen volt, és ez így valós! Bent jártam a gyógyszervállalatnál, már nem tudom pontosan mikor, mondjuk egy hétfôi napon, ahol ki volt függesztve a lista, hogy ezt és ezt a gyógyszertárat privatizálják, és aki nem jelentkezik, az automatikuson elveszti a privatizálási jogot. Mondom, tiszta véletlen volt." (Középkorú diplomás férfi, gyógyszertár) 2. Pályamódosító vállalkozók.
Vállalkozás a szakmától eltérô területen

A fentebb felvázolt pályafolytonosságot jelentô vállalkozások mellett számos esetben a vállalkozás beindítása együtt járt azzal, hogy az egyén feladta tanult és/vagy gyakorlott szakmáját és egy olyan területen kezdett vállalkozásba, amelyet éppen felfedezett magának a megváltozott helyzetben. Az újonnan felfedezett terület lehet, hogy egykor hobbi volt, lehet egy barát, ismerôs ajánlata, vagy egy véletlenszerûen felkínálkozó lehetôség.

Ezekben az esetekben a vállalkozói pályán való indulás társulhat egy olyan töréssel, ami a tanult és/vagy gyakorlott pályán éppen a megváltozott körülmények következtében áll elô (elhelyezkedési lehetôségek, megváltozott munka- és szociális körülmények, a munkanélkülivé válás, vagy ennek a veszélye), de nem szükségszerûen. Gyakori, hogy a rendszerváltozás hozta, határokon átnyúló megsokszorozódott személyes találkozások adják az ötletet a vállalkozáshoz azoknak, akiknek addig meg sem fordult a fejükben, hogy otthagyják munkahelyüket vagy szakmájuktól eltérô területen vállalkozásba fogjanak. Figyelemreméltó például, hogy a kilencvenes évek elején az RMDSZ szervezôdésének mozgalmi idôszakában ilyen személyes találkozási csomópontok alakultak ki "az RMDSZ székházak környékén", és az újonnan szövôdött vagy esetleg régi/megújult kapcsolatok számos esetben üzleti kapcsolatokká alakultak át. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szakma feladása az interjúk tanúsága szerint nagyon sokszor csak mint "átmeneti idôszak" szerepel az eredeti vállalkozói tervekben, s a szakmából való kilépés után, a "keresgélési idôszakban" többször is pályamódosításra kerül sor (tehát valaki egy, a szakmájától eltérô új területen kezd vállalkozásba, abbahagyja, és megint más területet választ). A szakmából való kilépés ugyanakkor a legtöbb esetben nem jelenti egyben a szakmával való végleges szakítást is. A pályamódosító (vagy erre kényszerülô) vállalkozók elbeszéléseiben ugyanis gyakori igényként fogalmazódik meg a szakmához való visszatérés mint távlati terv, csakúgy mint az, hogy a jövôben olyan irányba fordítsák át vállalkozásuk profilját, amelynek van legalább átfedése a tanult/gyakorolt szakmával. Ez különösen a mérnöki diplomával rendelkezô vállalkozók elbeszéléseiben visszatérô epizód, hogy a pályamódosítással kezdôdô vállalkozást egyfajta felhalmozási idôszaknak tekintik, amely hozzásegíti ahhoz, hogy a megszerzett pénzzel és vállalkozói tapasztalatok birtokában a késôbbiek során szakmájukban, (a termelés területén) vállalkozhassanak.

a. Vállalkozás, mint kiútFigyelemre méltó, ám ritka esete a vállalkozások elindításának, ha valaki már a szocializmus utolsó évtizedében, az akkori rendszer által behatárolt alkalmazotti kiszolgáltatottság - áthelyezések, megaláztatások - hatására otthagyja állását, vállalja ennek következményeit és a szakmai pályán beállt törést magánzó-tevékenységgel, kiskapukat keresve próbálja kompenzálni, s így biztosítani megélhetését. "Gyakorlatilag az elsô lépéseket mint vállalkozó 1987-ben tettem. Miután a fiam disszidált, kegyvesztett lettem, a mesteri posztról mellôztek és csúfságból Câmpinára akartak helyezni, mint szerszámlakatost. Persze nem vállaltam, hogy elhagyjam Erdélyt, azt sem hagytam, hogy csúfot ûzzenek belôlem, egy kis megtakarított pénzembôl vásároltam egy esztergapadot meg egy hidraulikus prést, és falun, a falusi ház mellett épített garázsban elkezdtem privátként dolgozni. (...) Ez ment '91 elejéig, azután megpróbálkoztam más területen, kereskedéssel." ( 63 éves érettségizett férfi, kereskedelem)

"1989 szeptemberében felmondtam az állásomat, ez a kommunista idôben nagyon érdekes jelenségnek számított, mert az állatorvo-sok nagy része gazdaságoknál, farmokon dolgozott, és ugyebár egy körorvosi beosztás az már funkció is volt. Hogy én kiléptem, ennek számtalan oka volt: a régi rendszer meg a munkaviszonyok, a környezet, az embertelen bánásmód, a felelôsségre vonás a felettesek részérôl, ami számomra már elviselhetetlen volt. És akkor azt mondtam, ha fizikai munka árán is, megkeresem a kenyerem, de nem tûröm tovább a megalázást. Tehát ez a vállalkozás '89 szeptemberében kezdôdött, nem '90-ben vagy '91-ben! Amikor decemberben itten lôdöztek, én már a vállalkozásom indítottam kis mûhely formájában." (Középkorú diplomás férfi, termelés)

'89 után az új helyzet következményeként az állami vállalatoknál megváltoztak a munkaviszonyok, elkezdôdtek a kilépések és az elbocsátások. Ezzel együtt megváltoztak a munkatársak közötti kapcsolatok is. Sokan választás elé kerültek, vagy mert a megváltozott helyzetben már nem tudtak vagy nem akartak tovább dolgozni, vagy mert a munkanélküliséggel (vagy ennek veszélyével) kellett szembenézniük. Azok, akik nem láttak módot arra, hogy szakmájukat folytatni tudják akár alkalmazottként, akár magánvállalkozóként, olyan területen kezdtek el vállalkozni, amit addig melléktevékenységként, hobbiként ûztek vagy a kiútkeresés során fedezték fel maguknak. Erdélyi nézôpontból külön figyelmet érdemelnek azok az esetek, amikor a kiútkeresés szakaszában valaki vendégmunkát vállal például Magyarországon, ott egy új szakmát tanul s a megszerzett pénzét itthon, ezen az új területen fekteti be. "Én ilyen számítógép szervízelô és -javító cégnél dolgoztam. '91 után a cég, amely állami vállalat volt, kezdett elzülleni olyan szempontból, hogy a jó emberek elmentek, magáncéget nyitottak, tehát a munkalehetôség egyre kisebb lett ezen cég keretén belül. És engem a kolleganôim úgy ismertek, mint varrótehetség, és akkor többen próbáltak meggyôzni, hogy indítsunk egy ilyen vállalkozást." (Középkorú diplomás nô, kereskedelem)

"'89 után a helyi viszonyok, tulajdonképpen nem is a viszonyok, hanem az emberek változtak meg. Az emberek változtak meg, és az ember kellett döntsön, hogy megy tovább, ott dolgozik, ahol dolgozott, nem dolgozik ott, illetve vállalja azt a közösségi szellemet, ami ott kialakult. (...) Én nagyon nehéz körülmények között dolgoztam egy tervezôintézetben (...) A szûkebb munkakör, a hetven ember közül hárman voltunk magyarok, kialakult egy nem éppen egészséges légkör, nem a munkával kapcsolatban, hanem az akkori viszonyok miatt, mindjárt a forradalom után. Elkezdôdött valami olyasmi, ami addig tulajdonképpen nem volt. S akkor azt gondoltam, lássam, el lehet indítani vagy nem ezt az üzletet..." (Középkorú diplomás férfi, kereskedelem)

"Én 10 évet bányában dolgoztam. 1989 decemberében, amikor sok embert munkanélküli-segélyre küldtek, kimentem Magyarországra, mint vendégmunkás. Ott dolgoztam '95-ig, segédmunkás voltam, ott megtanultam nagyon sok mindent, csempézést, a vakolástól kezdve a házépítésig, ott megtanultam, hogy a rajzokat hogyan kell kezelni. Nagyon sokat tanultam abból, hogy mi a minôségi munka. Aztán támadt egy ötletem, jó volna vállalkozást indítani. Persze ez akkor csak terv volt. Még visszamentünk Magyarországra, mondtuk a fônökünknek, hogy szeretnénk egy vállalkozást indítani, mit szól hozzá. (...) Mert most oké, kimentünk Magyarországra, most dolgozunk Magyarországon, de akkor mi van, itthon nem csinálunk semmit? Az hogy örökké csak megyünk ki, oké, az egy dolog, dolgozunk, haza hozunk valamit, de itthon nem építünk semmit, itthon semmi nincs." (Fiatal, szakiskolai végzettségû férfi, szolgáltatások)

b. Vállalkozás, mint felkínálkozó lehetôség

Talán a legérdekesebb és legmozgalmasabb vállalkozástörténetek azok a vállalkozóktól valók, akiket nem a kényszer vagy a kiútkeresés ösztönzött vállalkozásra, s terveikben eredetileg nem szerepelt sem a szakmai pálya módosítása, sem pedig a vállalkozás mint cél. Ezekben az esetekben a vállalkozás gondolata egy személyes találkozás, beszélgetés során született meg, vagy oly módon, hogy a megváltozott körülmények folytán "vállalkozáskörnyezetbe" kerültek. "'91-ben végeztem az egyetemet, utána kint dolgoztam Magyarországon, ott mindenfélét, ami volt, kômûvesség, mészoltás s minden egyebek. (...). Fontosnak tartom, hogy míg itthon voltam, s idôközben is míg hazajártam, állandóan munka után néztem, volt ígéret, de nem vettek fel. (...) Na már most, míg egy ilyen kiruccanás alkalmával az öcsém s a magyarországi munkaadóm szóba hozta, hogy egy vállalkozást szeretnének indítani, s megkértek, segítsek ebben. Elég nehezen, de kötélnek álltam, nem volt nekem ilyen szándékom, hogy vállalkozzak. (...) Én azt mondtam, hogy segítek, s meglátjuk, hogy mi lesz belôle. Na, az lett belôle, hogy most ôk nincsenek, s vagyok én egyedül vállalkozó, s mûködtetem a céget." (Fiatal diplomás férfi, termelés)

"A '91-es év, akkor szervezôdött az RMDSZ, és ugyanakkor nagyon sokan megindultak Magyarország felôl érdeklôdôk, gazdasági kapcsolatot keresni. És innen jött az ötlet, hogy jó lenne egy vállalkozást kezdeni. Egyik barátommal létrehoztunk egy kft.-t mezôgazdasági profillal. (...) Az RMDSZ-hez nagyon sokan jöttek be. Hát jöttek Magyarországról is vállalkozók, mert hova jöjjenek? Az RMDSZ-hez! És jött egy ismeretlen, akit bizonyos áru vagy valami érdekelt, tehát keresték a partnereket. S hát ott született meg a vállalkozás." (Középkorú diplomás férfi, termelés)

"1991-ben Franciaországból jött T. J. azzal a céllal, hogy felkutassa a régi családi örökséget, mert ôk innen menekültek el '47-ben. Földbirokosok voltak (...) Hát a látogatás alkalmával megkérdeztem tôle, nálunk aludt egy éjszaka, hogy mivel foglalkozik. Mondta nekem, hogy mit gyártanak. (...) Kérdeztem, nem lehetne-e ezt megcsinálni itt Romániában? Azt mondta: dehogynem! Hol? Akkor pillanatnyilag elég rossz volt a helyzet, nem volt helyiség, ahol dolgozni lehetett volna, megpróbáltam otthon a családi házban, a pincében berendezkedni, ami persze nem volt elégséges, de hát mint vállalkozás elindult." (Középkorú diplomás férfi, termelés)

"A tulajdonképpeni ötlet, az a sógoromtól származik, aki Ausztriában él. Egy alkalommal hazajött és feltette a kérdést, hogy hát mindenki akar itt valamit, mindenki vállalkozik, nekem lenne-e kedvem rá. Egyszerûen nem tudtam mit válaszoljak. Akkor megszületett az elképzelés, hogy mivel lehetne foglalkozni, és egy olyan 10 perces beszélgetés volt kettônk között. Körülbelül egy hónap elteltével megérkezett a részérôl egy "segélycsomag", kb. 10 db írógéppel, amit a szüleimnél raktároztam a lakásban. Hát én ettôl borzasztóan megijedtem, egyszerûen nem tudtam, hogy mit csináljak és mit kezdjek vele." (Középkorú érettségizett nô, szolgáltatások)

A vállalkozói pályán való indulás, akár a tanult és/vagy gyakorlott pálya folytatásaként, akár egy új területen kezdôdik el - amint az az elbeszélésekbôl kiderül -, nagyon sokrétû motivációs háttérrel járhat együtt és a külsô impulzusok is sokfélék lehetnek. Ám amennyiben a rendszerváltozás hozta vállalkozási lehetôségen túl, közös csomópontokat keresünk a vállalkozások beindítását befolyásoló tényezôk között, azt látjuk, hogy alapvetô fontosságú volt a mozgástér kitágulása, a határokon átnyúló személyes találkozások, kapcsolatok megsokszorozódása. A rendszerváltozásnak talán ez az egyik leglényegesebb hozadéka, még ha ez az informális-kapcsolati dimenzió nem is annyira látványos. A vállalkozástörténetekbôl ugyanis egyértelmûen kirajzolódik a szabad mozgás és utazás, az ezzel együtt járó személyes kapcsolatok apportja a magánszféra kialakulásához és fejlôdéséhez. Jelen tanulmányban nem célunk a beindult vállalkozások mûködési hálózatainak a feltérképezése, de nyilvánvaló, hogy ezek tovább sokszorozzák az indulási kapcsolódási pontokat. Következésképpen, a magánszféra további szélesedésének és fejlôdésének a szempontjából is nagyon lényeges, hogy ez a mozgástér mennyire tágul vagy szûkül az elkövetkezô évtizedekben, különösen az Európai Unió bôvítésének folyamatában.

Megváltozott életmód.
A vállalkozás a mindennapok szempontjából,
pozitív és negatív hozadékai

Mint már utaltunk rá, a vállalkozás azoknak, akik alkalmazotti státusból váltottak, gyökeresen megváltoztatta az addig megszokott életmódjukat: idôben, térben, emberi kapcsolatokban és értékekben. Az interjúk tanúsága szerint a munkaidô-szabadidô megszervezése, a családi élet és az emberi kapcsolatok átrendezôdése az életmódváltás legfontosabb elemeiként fogalmazódnak meg.

A munkaidô-szabadidô beosztása, az idôvel való optimális gazdálkodás "megtanulása" a vállalkozásban gyakorlatilag az életmódváltás egyik leglényegesebb eleme, hiszen ennek függvénye, hogy a vállalkozónak mennyi ideje jut a családra, a baráti kapcsolatok ápolására, esetleg más, számára fontos tevékenységekre, vagy hogy megengedhet-e magának "szabadságidôszakokat". Az idôvel való gazdálkodást azonban több tényezô is befolyásolja. Függ attól, hogy mekkora az adott vállalkozás, mekkora tôkét mozgat, hogyan van megszervezve, és milyen szakaszban van: egy kezdô vállalkozásról vagy éppen már egy megállapodott, jól mûködô vállalkozásról van-e szó. Bár a mintába bekerült vállalkozások túlnyomó többsége a kilencvenes évek elejétôl mûködik, kevés vállalkozó számolt be arról, hogy sikerül idejét úgy megszerveznie, hogy számára optimális legyen, valójában inkább csak az erre vonatkozó távlati terveiket mondták el. Az idôkrízis, a "folyamatos mozgósítottság" külsô, makrogazdasági és politikai tényezôkkel is magyarázható, többek között az állandóan változó törvénykezési kerethez való igazodás kényszerével, az adminisztráció útvesztôivel stb.

"Manapság annak, aki talpon akar maradni, még nem is azt mondom, hogy nagy tervei vannak, csak egyszerûen talpon akar maradni a mai életben, általában reggel sötétben megy el otthonról és este sötétben megy haza." (Középkorú diplomás férfi, szolgáltatások)

"Az én életemben alapjában a következô változott: sem szombat, sem ünnep, sem vasárnap, sem betegség." (Középkorú diplomás férfi, termelés)

"Tíz éve szabadságon nem voltam. A családom kiveszi a szabadságot, feleségem, gyerekeim megkapják a vakációt, elviszem ôket valahová, és akkor esetleg a következô hét végén meglátogatom ôket. És ez így zajlik kilenc éve." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

"A vállalkozás azt jelenti - nem csak az én életemben, hanem az egész családéban -, hogy reggeltôl estig csak mi jött be, mit adtunk el, mit nem adtunk el. (...) Kicsi vállalkozás vagy nagy vállalkozás -kell vinni. Ugyanazok a szabályok mûködnek, ugyanazt a papírmunkát, hogyha egy milliót adok el, vagy eladok huszonnyolc milliót egy nap, ugyanazt a papírmunkát kell megcsináljam." (Középkorú diplomás férfi, kereskedelem)

Az idôkrízis, a folyamatos tevékenység leginkább a családi élet megszokott ritmusába hozott alapvetô változásokat. Mindazonáltal a beszélgetések arról vallanak, hogy a család az egyik legfontosabb érték maradt. Errôl tanúskodik, hogy a megkérdezett vállalkozók a családdal, a partnerrel, a szülôkkel és a gyerekkel eltöltött idô lecsökkenését élték/élik meg a legnehezebben, s majdnem minden beszélgetésben visszatér, megismétlôdik, hogy "nem szabad a vállalkozást úgy csinálni", hogy a család rovására menjen. "A családommal, tehát mint vállalkozó, a viszonyom elég jó. A vállalkozás kezdeti periódusában rengeteg idômet lekötötte a vállalkozás. Hát az a veszély fennáll, hogy az ember beáll a táncba és aztán már felpergetôdik vagy pörgetôdik, hogy nem tudja csak azt csinálni. Ez rám is érvényes volt az elején, keveset voltam a családdal. Azóta változtattam a helyzeten, igyekszem a családdal is lenni. Programomat úgy alakítom ki, úgy osztom be, hogy a családnak is jusson, s a vállalkozás se lássa kárát. Persze, ehhez kellett egy kis idô meg tapasztalat, tehát jó lett volna egybôl így kezdeni, de ez is már valami, hogy most oda jutottam." (Fiatal diplomás férfi, kereskedelem).

"A családban az van, hogy az egyik fiam már 8 éves, s ezt alig vettem észre. Tehát nem könnyû vállalkozóként jó családapa is lenni, jó barát is, nem fér bele az idôbe. A vállalkozás olyan, mind a 22-es csapdája, hogy csak akkor ér valamit, ha állandóan benne laksz, csinálod, ha viszont nem figyelsz oda, akkor nem jelent semmit." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

"Elôször is a családomra csak fele idô jut, gondolok itt elsôsorban a gyerekekre. Ezt este, késô este próbálom pótolni, de nem tudok úgy igazán édesanyjuk lenni, mint addig voltam, mert sokkal zaklatottabb, zavarosabb, rohanóbb az életünk." (Fiatal, szakiskolai végzettségû nô, kereskedelem).

A vállalkozás a szûkebb-tágabb emberi kapcsolatokban is átrendezôdéseket hozott, elsôsorban a baráti kapcsolatok tekintetében. Ez a változás alapvetôen a "régi" barátokkal való kapcsolattartás megritkulását vagy meglazulását jelenti. A megkérdezett vállalkozók leggyakrabban arról számoltak be, hogy régi kapcsolatrendszerükben annyi változott, hogy megritkultak a találkozások, de barátaik ugyanazok mint régen, s a találkozások ritkulása nemcsak annak következménye, hogy ôk vállalkozók lettek, hanem az egész társadalomra jellemzô felgyorsult életvitel velejárója is. Ez azonban inkább azokra jellemzô, akiknek az esetében a vállalkozással járó státusmódosítás nem hozott jelentôs anyagi gyarapodást. Más csoportot képeznek azok a vállalkozók, akik a vállalkozás révén anyagilag is elônyösebb helyzetbe kerültek, s ezáltal esetleg új társasági körük alakult ki, a régiek pedig elmaradtak.

Bár a szûkebb emberi kapcsolatok az erdélyi magyar kisebbségi társadalomban - talán a kisebbségi létbôl adódóan is - hagyományosan értéknek számítanak, ezeknek a kapcsolatoknak a fontosságát a család fontosságához képest jóval árnyaltabban ítélték meg a megkérdezett vállalkozók. Ebben a tekintetben egyértelmûen látszik egy generációs különbség. A középkorosztályhoz és az idôsebb réteghez tartozók nehezebben élték/élik meg ezeknek a kapcsolatoknak a ritkulását, beszûkülését. Erre utal, hogy a kérdés felvetése kapcsán inkább részükrôl fogalmazódott meg a barátokkal való kapcsolattartásnak a hiánya. A fiatalabbak a kérdés megítélésében a nyugati kapitalizmus modelljére hivatkozva inkább természetesnek tekintették, hogy a baráti kapcsolatok ápolására nem jut idô, és az ember elsôsorban saját boldogulását kell elôtérbe helyezze.

"A barátok ugyanazok maradtak, de nemcsak nekem nincs idôm velük találkozni, hanem nekik sincs velem. Tehát nagyon ritkán találkozunk. Szinte csak Szilveszterkor jövünk össze, nagyon megritkult a kapcsolat, nem járunk sehova." (Középkorú diplomás nô, kereskedelem)

"Több felszámolás elôtt álló állami cég árnyékában az ember úgy néz ki, mint nagy és sikeres vállalkozó, ha pedig a vállalkozói oldalról nézzük a dolgokat, akkor olyan kis, közepes, éppen a közepes szintet, osztályzatot, ha elérném, de még az sem biztos. Tehát ezek borzasztóan relatív dolgok. A lényeg, hogy a kapcsolatrendszerem megváltozott. A baráti viszonyaim beszûkültek, ahelyett hogy tágultak volna. Ami nem az üzlethez, vagy az üzleti kapcsolatokhoz, hanem a magánemberihez tartozik, az egyre szûkült. (...) Szóval azért igyekszem vagy próbálkozom megmaradni annak, ami voltam, tehát az, hogy én vállalkozó vagyok, az nekem természetes, olyan mint valakinek az, hogy mozdonyvezetô vagy kapus vagy tanár, orvos vagy fogorvos vagy bármi. De ezt a szociális értékrendet nagyon nehéz betartani, nincs igazából felkészülve a társadalmunk, hogy ezt feldolgozza. Tehát nem természetes dolog, hogy az embernek esetleg van pénze vagy van valamije. Annak a szemszögébôl sem, akinek nincs, és annak a szemszögébôl sem, akinek van." (Középkorú diplomás férfi, szolgáltatások)

"A régi barátok, legalábbis azok, akik kibírták a kisebb-nagyobb viharokat, azok léteznek. De a baráti kapcsolatok idôvel elszürkülnek egy kicsit, mert az embernek egy idô után nem egyedülálló élete van, idejét nem pazarolhatja el a barátokkal, nem tölthet el velük annyi idôt, ha családja van, sokkal több a tennivalója. (...) De az életkörülmények is egy kicsit idegenebbé teszik az embereket." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

"A baráti viszony is más irányt vesz, ez mindenkinél fennáll, hogy hidegebb lesz, keményebb lesz. Egy német ismerôsöm mondta, hogy a kapitalizmus hideggé tesz. És ez valamilyen szinten így is van." (Fiatal érettségizett férfi, kereskedelem)

A vállalkozásnak, mint minden más cselekvés- és létformának, az egyéni életszervezés szempontjából vannak pozitív és negatív oldalai. Az elônyök és a hátrányok mérlege, az tehát, hogy a vállalkozói életformaváltás szempontjából inkább az elônyök vagy a hátrányok kapnak-e nagyobb hangsúlyt, a beszélgetések tanúsága szerint egyéni értékválasztás függvénye. Általában elmondható, hogy az életmódváltással együtt jár egy másfajta gondolkodásmód is, az addig vallott értékek némileg átrendezôdnek, s ennek folytán egy olyan "életfilozófia" körvonalazódik, amelynek tükrében az egyén másként gondolkodik önmagáról, munkájának értelmérôl és jövôjérôl. Ebben az értelmezésben felértékelôdik és új konnotációkkal telítôdik a személyes szabadság, a kitágult mozgástér, a szakmai siker, tevékenység és az anyagi jobblét. Általánosnak mondható továbbá, hogy a megkérdezett vállalkozók a vállalkozói cselekvés- és létforma hozadékainak mérlegét megvonva, jóval nagyobb hangsúlyt helyeztek ennek elônyeire, mint hátrányaira.

Az elbeszélések szerint a vállalkozói létforma legfôbb elônye a személyes szabadság. Valószínû, hogy a szabadság felértékelôdése és fontossága a szocializmusban megélt élettapasztalatok után kelet-európai sajátosság, s ezen belül különös jelentôséget kap Romániában és kisebbségi helyzetbôl. A személyes szabadság, mint a vállalkozói cselekvés- és létforma alapvetô hozadéka, minden interjúban kiemelt helyen szerepel.

"Én a vállalkozásnak semmiféle hátrányát nem látom. Csak örvendek annak, hogy vállalkozó lettem. Nagyon szeretem azt, amit csinálok, azt mondtam, semmiképpen sem tudom elképzelni, hogy mástól függjek, vagy hogy valaki megmondja reggel, hogy te ezt csináld, azt csináld. Én szeretem elintézni a dolgaimat és a napomat beosztani. És egyszerûen szeretem ezt, ... ezt a világot nagyon szeretem, ... megmondom ôszintén. Sajnálom, hogy nem olyan, amilyennek kellene lennie, de én ezt így, ahogy van, elfogadom, milliószor jobb, mint amilyen volt." (Középkorú érettségizett nô, kereskedelem)

"A magam ura vagyok, nekem nem parancsol senki, ez egy olyan dolog, ami nagyon sokat jelent. Mert látom a volt kollegámat, hogy fél az igazgatójától és meg sem moccan, mert ugye csökkentik a létszámot és ô is mehet, szóval ez az érzés számomra teljesen idegen. Az, hogy a saját magam ura vagyok és úgy osztom be az idômet is és a pénzemet is és mindent, ahogy én akarom, tehát nekem ne dirigáljon senki. Ez egy fontos dolog." (Középkorú diplomás férfi, termelés)

"Én azt mondom, hogy csak elôny, mert szellemi szabadságot érez az ember, még ha nem is vagyunk teljesen szabadok ugye, mint ahogy mondtuk, tehát vállalkozónak lenni, az valami gyönyörû! Akkor összpontosítod az energiádat, összpontosítod az agyadat, összpontosítod a tudásodat, mindent beleadsz, ha szereted azt, mit csinálsz. Teljes erôbedobással csinálni valamit csak akkor lehet, ha az ember szabadon gondolkodik. Ha megvan a szellemi szabadsága. Csak akkor lehet igazán dolgozni s alkotni." (Középkorú diplomás nô, termelés)

A vállalkozás másik lényeges pozitív oldala a megkérdezettek nézôpontjából maga a tevékenység öröme és az önbizalom. Az önálló vállalkozói életszervezés kisebb-nagyobb sikerei egy másfajta önértékelést hoztak, ami számos esetben mint egy (újra)felfedezett minôség jelenik meg személyes szempontból. Az interjúk során többen megfogalmazták, hogy a kezdeti vagy jelenlegi nehézségek ellenére, és minden korlátozással együtt, amellyel a vállalkozóknak Romániában számolniuk kell, szeretik azt, amit csinálnak, s már ebbôl az érzelmi szempontból is jó döntés volt a vállalkozói pályán elindulni. "Én mindenkinek ajánlom, hogy vállalkozó legyen, ha csak érez egy kis hivatást, van tehetsége, van önbizalma, valamit meg tud csinálni, akkor ajánlom mindenkinek. (...) Valahogy lelkileg sokkal jobban kielégít." (63 éves érettségizett férfi, kereskedelem)

"Nyilván bizonyos keretek szorítanak, de ezeken a kereteken belül a szabad mozgás az jó érzés, mert én úgy irányítom a dolgokat, ahogy azt elképzelem. Tehát szívesen végzem, örömmel végzem ezt a munkát és mondjuk, bár ezt sokan nem hiszik, nem elsôsorban az anyagi jövedelemért teszem, hanem elsôsorban azért, mert ez a munka számomra szellemi kielégülés, tehát önmegvalósítás." (71 éves diplomás férfi, szolgáltatások)

" Ezzel a kérdéssel körülbelül úgy vagyok, hogyan hasonlítom össze a '89 utáni idôt az azelôttivel. Tehát ég és földnek tartom, és úgy érzem, hogy most élek és most dolgozom. Nem mintha azelôtt nem dolgoztam volna, de abban nem volt elégtétel, és most van. Hát érzem, hogy jó, amit csinálok, de ez, ez olyan, hogy élek, és azelôtt meg vegetáltam. Tehát a pozitív stressz az, ami most van. Tehát megelégedés tulajdonképpen." (Középkorú diplomás nô, termelés).

"Azt hiszem, hogy erôsít, önbizalmat ad, ami csak jó ahhoz, hogy létezzek." (Fiatal diplomás férfi, termelés)

A vállalkozás alapvetô elônye a beszélgetések alapján, hogy a vállalkozó magasabb életszínvonalat tud biztosítani magának és családjának, mintha alkalmazottként dolgozna. Fontos azonban ennek a viszonyítási pontnak a hangsúlya, hiszen a megkeresett vállalkozók többségének elsôsorban megélhetést vagy romániai viszonylatban az alkalmazotti fizetésekhez képest jobb megélhetést biztosít a vállalkozás. A mintába bekerült vállalkozások között ugyanis nagyon kevés olyan tôkeerôs vállalkozás van, amely az anyagi életszínvonalban nagyon lényeges, valóban minôségi változást eredményezett volna. "Ahhoz képest, hogy a Romániában hogy élnek az emberek, 80%-a vagy 85%-a nagyon szegényen él, én azt mondom, hogy nekem jobb életem van. De azt is tudom, hogy a 85%-ánál többet dolgozom. Naponta 10-13 órát dolgozom. És komoly odafigyeléssel dolgozom ezt a 12-13 órát." (Középkorú érettségizett nô, kereskedelem)

"Többet tudok nyújtani a családom számára. Én úgy szoktam viccesen megfogalmazni, hogy mostan a szebeni szalámit is meg tudom venni, ha éppen nagyon akarom." (69 éves diplomás férfi, orvosi rendelô)

"Nem egy luxus, én azt hiszem, hogy a normális polgári életszínvonalat a vállalkozó Romániában biztosítani tudja magának." (Középkorú diplomás férfi, kereskedelem)

A vállalkozással együtt járó hátrányok közül leggyakrabban az idôkrízist s az ebbôl adódó családi problémákat jelölték meg a vállalkozók, de errôl már a fentiek során szóltunk. Figyelmet érdemel mégis, hogy a vállalkozói tapasztalatok több esetben a prioritások újraértékelését is meghozták, olyan értelemben, hogy a családi élet háttérbe szorulása, az ebbôl adódó problémák felismerése már a vállalkozói életforma egyik pozitív hozadékaként fogalmazódik meg. "Ha az ember belegondol abba, hogy ott van 30 évesen és a húszas évei úgy elmentek, hogy nem tudja, hogy mi az, gyereket sétáltatni, hogy a családdal lenni legalább hét végén vagy ilyesmi, akkor szerintem nem éri meg. Tehát nincs, nincs az a szakmai karrier, nincs az a pénz, amiért feladhatná az ember azt, hogy gyereket vállal és az 18 vagy 15 évig vagy ki tudja meddig a családban van, és elhanyagolja (...). Tehát ezt újragondolva, egy olyan negatív dolog, ami miatt nem motivál eléggé sem a szakmai karrier, sem a pénz. Szóval nem szabad ezt ennyire így csinálni." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

"Tulajdonképpen elôny, hogy most már rájöttem arra, hogy mi a legfontosabb, miután el volt hanyagolva minden, a család, a baráti kör és a kislányom... Tehát a család, a baráti kör az, hogy az ember meg tudjon élni normálisan. A többi, ez csak ráadás. Tehát már nem akarok nem tudom milyen célokat, nagy célokat elérni, hanem az, amit most eddig kiépítettem, már nem nagy ritmusban továbbvinni, hanem vinni ritmusosan tovább, már tudják az alkalmazottak is, már ki van építve minden ehhez, és ami jön, azt már én úgy veszem: ráadás." (Fiatal diplomás férfi, szolgáltatások)

Majd minden interjúban az állandó stresszhelyzet szerepel a vállalkozói létforma legnagyobb hátrányaként. Nyilvánvalóan ez magyarázható a státusváltással együtt járó kihívásokkal, de azzal a gazdasági, politikai és kulturális közeggel is, amelyben az újonnan indult vállalkozások mûködnek. "Természetes, hogy általában a vállalkozónak gazdasági jobbléte van, mint az alkalmazásban lévô személynek, ez a látszat. Rengeteg munkával jár, rengeteg stresszel, idegességgel, s mostanában a gazdasági helyzet sem olyan rózsás." (Középkorú érettségizett nô, szolgáltatások)

"Az egész, amit én csinálok, amit mindnyájan csinálunk ebben a Kelet-Európában, ez tôkeszegény, tehát nem a pénz dolgozik, hanem mi dolgozunk, önmagunknak a kizsákmányolása, tehát nem a pénzt dolgoztatjuk, tehát nem az a modern értelemben vett vállalkozás, hogy van pénzed és akkor az a vállalkozó, aki többet akar a banki kamatnál, ezért valamihez kezd, hogy a banki kamatnál nagyobb profitot, jövedelmet realizáljon. Hát ez nálunk nincsen. Nálunk az van, hogy saját magad zsákmányold ki, egészében: magadat, családodat, baráti viszonyaidat." (Középkorú diplomás férfi, szolgáltatások)

A vállalkozással együtt járó életformaváltás pozitív és negatív hozadékai visszakapcsolhatók a vállalkozások beindításának mozgatórugóihoz: az önállóság és a szakmai megmérettetés igényéhez, az új, megváltozott helyzetbôl adódó lehetôségek felismeréséhez. Az interjúk tanúsága szerint elmondható, hogy a vállalkozói pálya mellett meghozott döntés mindenképpen gyarapodást hozott, nemcsak vagy nem elsôsorban anyagiakban, hanem gondolkodásmódban, kiszélesedett cselekvési mozgástérben és önértékelésben. Ebbôl a nézôpontból a vállalkozói réteg értékrendje minden bizonnyal alapvetô eltéréseket mutat a többi társadalmi csoportéhoz képest.

A vállalkozói modell erdélyi nézôpontból

A vállalkozók önjellemzéséhez szervesen hozzátartozik az, hogy vállalkozásukat milyen vállalkozói modellhez viszonyítják, ebbôl a szempontból magukat vállalkozó típusnak tartják-e vagy sem, és milyen emberi kvalitásokat tartanak fontosnak ahhoz, hogy valakibôl jó vállalkozó legyen. Az elôbbiek során bemutatott "kis vállalkozói történetek" alapvetôen pozitív önképet mutattak, hiszen a felvázolt referenciarendszerben a posztszocialista társadalom egyik "kilépô" rétegérôl van szó. Ám amennyiben megváltozik a vonatkoztatási rendszer, és a "nagy vállalkozói történetek" adják a viszonyítási pontokat, annyiban a vállalkozói önképnek egy másik, sajátos oldala mutatkozik meg. Ennek az az oka, hogy a modellnek számító "nagy történetekben" egymás mellett van jelen a modern nyugati mintát hordozó tôkeerôs cég és a balkáni hagyományokkal, hiánygazdasággal, korrupciós botrányokkal, törvénykezési útvesztôkkel, körbetartozással és nacionalizmussal terhelt romániai keret lehetôségei. A kérdés tehát az: milyen kvalitások szükségesek az erdélyi magyar vállalkozónak ahhoz, hogy fennmaradhasson és fejlôdhessen? Elsôsorban sikeres kell(ene) legyen, amit pénzben, profitban mérnek. Becsületes kell(ene) legyen, akkor viszont lemaradhat. Vállalkozó típusnak kell(ene) legyen, saját egyéni érvényesülését elôtérbe helyezô, ez viszont idegen, még nem tanulta meg. Az alkalmazottakkal is idônként kemény kell(ene) lennie, mert ha nem, akkor viszont nem vállalkozó típus. Stabilnak kell(ene) legyen, ehhez viszont pénzre és annak folyamatos mûködtetésére van szükség. Optimista kell(ene) legyen, de a gazdasági kilátások egyre rosszabbak. Következik tehát, hogy az erdélyi magyar vállalkozók a modellt illetôen némileg zárójelbe teszik a "nagy történeteket", és visszatérve saját egyéni értékválasztásaikhoz, vállalkozói stratégiájukban újfent ezekhez igazodnak. Ezt támasztja alá, hogy a megkérdezett vállalkozók közül csupán egy fogalmazta meg, hogy magát jó vállalkozónak tartja, a legtöbb esetben úgy ítélték meg, hogy a jó vállalkozó "nem olyan, mint ôk", sôt az is több esetben elôfordult, hogy saját vállalkozásukat az "igazi vállalkozásokhoz" képest nem is tartották vállalkozásnak.

"Ez nem vállalkozás. A mai társadalom egy hatalmas harc, a szentimentális dolgokat el kell hagyni, csak egy van, hogy menjen, a pénz forogjon és minél több hasznot hozzon. Mert ha ezt nem csinálja, akkor az már nem vállalkozás. A vállalkozás az, amikor forog a pénz. Forog a pénz és egy lejért kapok két lejt. Az vállalkozás. De hogy egy lejért nem kapok csak egy lejt és esetleg még egy banit melléje, az nem vállalkozás, az kínlódás. És ezt egy ideig lehet vinni, utána azonban be kell zárni az ajtót." (Középkorú diplomás férfi, kereskedelem)

"Milyen a jó vállalkozó? Hát nem olyan, mint én. Szóval jobb mint én. Figyeljük a nagy multinacionális vállalatokat, hogy milyen nagyra tud fejlôdni egy vállalat, s hogy szervezték meg, milyen emberek irányítják ezeket a vállalatokat..." (Fiatal diplomás férfi, termelés)

"Itt, Romániában szerintem a nepotizmus, az mûködik!. (...) Azok a jó vállalkozók, akiknek jó kapcsolatrendszerük mûködik és ki tudják használni ezt az ingoványos kereskedelmi talajt, ami még nálunk van." (Fiatal érettségizett férfi, kereskedelem)

Mindazonáltal a vállalkozói modell tekintetében a beszélgetésekbôl az derül ki, hogy a megkérdezett vállalkozók nézôpontjából nem nevezhetô egyértelmûen vonzónak sem a vállalkozás nyugati vagy amerikai modellje, sem pedig a balkáni modell. Ennek a kérdésnek a felvetése kapcsán többen megfogalmazták, hogy vállalkozói stratégiájukban nem tartják a célszerûnek azt a fajta viszonyulást a konkurenciához vagy az alkalmazottakhoz, amelyet a nyugati minta közvetít, de a pénzszerzés balkáni módozatai sem vezethetnek hosszú távon valós sikerekhez. Ilyen értelmezésben ki a jó vállalkozó: az, "aki európaibb, mint az átlag román, és balkánibb, mint az átlag európai", aki úgy tud megmaradni és profitot termelni, "hogy nem vetkôzik ki emberi mivoltából", vagy az, akinek a vállalkozás mellett "van ideje észrevenni azt a sok egyéb dolgot is az életben, ami a vállalkozáson kívül van".

A kérdés tehát nyitva marad, talán az elkövetkezô évtizedek adnak majd arra választ: milyen a mûködô vállalkozói modell két kulturális hagyomány határmezsgyéjén.

Irodalom

William J. Baumol: A vállalkozás produktív, improduktív és destruktív formái. Replika 1994/16.

Lampl Zsuzsanna: Vállalkozások és vállalkozók 1989 után. Lilium Aurum, Dunaszerdahely 1999.

Magyari Vincze Enikô-Feishmidt Margit: A CARITAS és a romániai átmenet. Replika 1994/16.

Gerald Mars-Yochatam Altman: A Szovjet Grúzia második gazdaságnak kulturális alapja. Replika 1994/16.

Sik Endre: Traktátus a vállalkozó szerepének demisztifikálásáról. Replika 1994/1.

---------------

^*A tanulmány elkészülését a OKTK (Magyarország) támogatta a "Romániai magyar vállalkozók..." címû kutatás keretében. A kutatás vezetôje Kovács Éva (Teleki László Alapítvány-Közép Európai Intézet, Budapest). A tanulmány alapjául szolgáló interjúkat az ETM munkatársai készítették. Az interjúk archivált formában a TLA-KEI Dokumentációs Központjában kutatás számára hozzáférhetôk.